2009. ELEKTRONIKUS SZÁM

A HADTUDOMÁNY elektronikus formában megjelenő cikkei

A Magyar Hadtudományi Társaság elnökségének döntése alapján takarékossági okok miatt a Hadtudomány eddig megjelent évi négy száma helyett a jövőben kettő összevont szám jelenik meg: az év első negyedévében az 1-2-es (március); a negyedik negyedévében (november) a 3-4. szám. A nyomtatott változatok megjelenése között - a publikálás lehetőségét és folyamatosságát biztosítva - a beküldött tanulmányok, cikkek lektorálás, szerkesztés és megfelelő előkészítés után elektronikus válzozatban az interneten jelennek meg. Az elektronikus formában megjelenő anyagok, amelyek gyakorlatilag a Hadtudomány mellékletét képezik, tudományos munkaként, tudományos értékű publikációként elfogadottak, tehát jegyzettek. Az interneten megjelenő publikációkról a folyóirat második írásos számában, az év végén adunk bibliográfia-szerű tájékoztatást (tartalomjegyzéket a megjelent anyagokról és azok tartalmi összefoglalóit).

 

TARTALOM

Kádár Pál
Megjegyzések az önkéntes tartalékos rendszer felülvizsgálatának margójára

Hautzinger Gyula
Gondolatok egy amerikai bestseller kapcsán

Kassai László - Ocsovai János
A területi katonai igazgatás új szervezeti rendjének kialakítása

Tóth Csaba Mihály
A nemzetbiztonsági szakmai tevékenységhez kötődő törvényi alapelvek,
felügyeleti és ellenőrzési rendszer, valamint jogorvoslati utak

Szabó Sándor
Speciális műszaki technikai eszközök és felszerelések
alkalmazási lehetőségei a katasztrófavédelemben

Mikulás Sándor
Verseny a legjobb harckocsi címért

Farkas László
Írásanalitika, mint az ember megismerésének módszere

Kiss Álmos Péter
Átvihetők-e az aszimmetrikus hadviselés tapasztalatai?

Magyar Ildikó
A káderképzés alapelvei a Magyar Néphadseregben az 1975-80-as években

Vogel Dávid
Bolívia: az indiánok és a koka földje

Kádár Pál
A Magyar Honvédség irányításának és vezetésének időszerű jogi és igazgatási problémái -
Gondolatok egy doktori értekezés kapcsán

Bukovics István - Padányi József
Az éghajlatváltozás biztonsági kérdései

Lits Gábor
Velence ostroma 1849