ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK
Az MHTT elnökségének 2014.december 12-i ülésén született határozatok
- Megismerve a bírálók véleményét az elnökség egyhangúlag elfogadta az IB javaslatát, hogy 20 -20 ezer Ft különdíjban részesüljenek a pályázók.
- Az elnökség meghallgatta a véleményeket és egyhangúlag elfogadta, hogy az Alapszabály változásbejegyzés iránti kérelem és a Társaság közhasznú jogállásának nyilvántartásba való kérelme a 2015. évi küldöttgyűlés után kerüljön benyújtásra a Fővárosi Bírósághoz.
- Az elnökség a vélemények meghallgatása után egyhangúlag úgy határozott, hogy az etikai bizottságnak és a felügyelő bizottságnak közösen ki kell dolgozni az etikai és fegyelmi szabályzatrendszert, amit január 15-ig kell az IB számára megküldeni.
- Az elnökség a felügyelő bizottság ügyrendjét a beterjesztett formában és tartalommal egyhangúlag elfogadta, és az elnökségi ülés napjával hatályba lépteti.
- Az elnökség egyhangúlag elfogadta a beszámolók elkészítéséhez összeállított szempontrendszert.
- Az elnökség egyhangúlag megerősítette, hogy a díjbizottságot az IB azon választott tagja vezeti és a tagok továbbra is azok, akiket 2010-ben megválasztott az elnökség.
© 2014 Magyar Hadtudományi Társaság