ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK
Az MHTT elnökségének 2014.szeptember 19-i ülésén született határozatok
- Nyílt szavazáson 3 fő támogatta, 7 fő ellenezte és 5 fő tartózkodott, hogy 2014-ben egy Tanárky-díj kerüljön kiadásra és a Korponay-díjat ne adja ki a Társaság 2014-ben.
- A második javaslatot, miszerint egy Tanárky-díjat és egy Korponay-díjat adományozzon 2014-ben a Társaság 9 támogatás, 2 ellenvélemény és 4 tartózkodása mellett az elnökség elfogadta. Az elnökség felkéri a gazdasági elnökhelyettest, hogy a költségvetés átcsoportosításával teremtse meg a díjak fedezetét.
- Az elnökség Dr. Haig Zsoltra 8 igen, Dr. Muhoray Árpádra 6 igen, Dr. Szabó Tiborra 1 igen szavazatot adott.
- Az elnökség egyhangúlag a Magyar Hadtudományi Társaság által alapított és adományozott díjak és elismerések rendszeréről szóló szabályzat 2.c pontjában szereplő „az MHTT elnöksége 2/3-os titkos szavazás alapján évente 1-3 díjat adományozhat” kitételt esetileg úgy módosítja, hogy az első fordulóban legkevesebb szavazatott kapott jelölt a második fordulóban nem szerepel. A fennmaradó két jelölt között egyszerű többségű titkos szavazás dönt.
- Az elnökség felkéri az Intéző Bizottságot, hogy a fentieket figyelembe véve a szabályzó a következő módosítás során kiegészítésre kerüljön.
- Az elnökség 2014-ben Dr. Haig Zsoltra adott 11 igen és Dr. Muhoray Árpádra adott 4 igen szavazat mellett Dr. Haig Zsoltnak ítélte oda a Tanárky-díjat.
- Az elnökség 12 igen és 1 nem szavazat mellett Bányász Péternek adományozza 2014-ben a Korponay-díjat.
- Az elnökség az etikai bizottság ügyrendjét a beterjesztett formában és tartalommal 12 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadta, és az elnökségi ülés napjával hatályba lépteti.
- Az elnökség a Társaság gazdálkodási és pénzkezelési szabályzatát a beterjesztett formában és tartalommal egyhangúlag elfogadta, és az elnökségi ülés napjával hatályba lépteti.
© 2014 Magyar Hadtudományi Társaság