XVII. évfolyam |
4. szám |
2007. december |
Dr. Manherz Károly
az Oktatási és Kulturális Minisztérium
felsőoktatási és tudományos szakállamtitkáraA magyar felsőoktatás reformja
Előadásomban megkísérlem összefoglalni, hogy a magyar felsőoktatás milyen változásokat élt át az elmúlt időszakban, és milyen változások várnak még ránk.
Az államtitkár asszony utalt arra, hogy a változásokban vannak úgynevezett stabilizációs, stagnáló periódusok, olyanok, amikor úgy gondoljuk elég volt a törvény-módosításokból. Én is úgy vélem, hogy jó lenne, ha 2008 szeptemberétől már nem kellene módosításokat indítani és azt mondhatnánk, hogy a 2006. szeptember 1-jén hatályba lépett felsőoktatási törvény, legalább egy egyetemi cikluson keresztül, valamilyen kiegyensúlyozott és minőségi munkát engedne a felsőoktatási intézményeknek.
Az élet azonban mindig hozhat olyan helyzeteket amikor változtatni kell. Ilyen feladat a megnövekedett hallgatói létszám kezelése. Magyarországon viszonylag magas az a hallgatói létszám, amely a 18 és 23 éves korosztályból ma a magyar felsőoktatásban részt vesz - hiszen 1990-hez képest, amikor 100 ezer hallgatónk volt, most kb. 420-430 ezer hallgatónk van. Ez azt jelenti, hogy 18-23 éves generációnak kb. 40%-a van a képzésben, ellentétben a '90-es évekkel, amikor ez csak 10-12%-os volt. Az európai normák változatosak: Németországban kb. 30-32%, a Benelux államokban 48-49%.
Az Európai Unióban az oktatás ügye jogharmonizációs tilalom alá esik. Az EU nem szól bele a rendszerbe, viszont irányelveket hoz. Ilyen irányelveket tartalmaz többek között a 2000-ben elfogadott lisszaboni stratégia, amelyben kimondták a tagállamok, hogy elsődlegesen a természettudományos, műszaki és az informatikai képzést kellene bővíteni és csökkenteni kellene a társadalomtudományi, a bölcsész és a jogász képzést. A sorok között kiolvasható volt, hogy minden ország vizsgálja felül képzési rendszerét, nézze meg, milyen esélyei vannak ma a felsőoktatásban végzőknek a munkaerő-piacon és próbálja ehhez igazítani a képzését. Más a helyzet a Nemzetvédelmi Egyetemnél, amelynek sajátos a felvevő piaca. De szóba került már, hogy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem is kínál polgári foglalkozásokra, társadalomtudományokra felkészítő képzést. Nyilván itt is meg kell nézni, hogy a piac hogyan fogadja ezeket a hallgatókat.
A legnagyobb gondunk a magyar felsőoktatás átalakításában és reformjában a minőségi képzés kialakítása volt. A 430 ezer fős hallgatói létszám magába foglalja minden intézményünk hallgatói létszámát. 72 felsőoktatási intézmény van ma Magyarországon, ebből 31 az állami, a többi egyházi alapítványi vagy magánintézmény. Az egyházi intézményeknél a létszám egy nagy része az állam és az egyházak, illetve a Vatikán között kötött megállapodás szerint kerül meghatározásra. Két másik intézményünknél - a Rendőrtiszti Főiskolánál és a ZMNE-nél - megfelelő előtárgyalások tisztázzák, hogy mennyi az államilag támogatott létszámarány és mennyi a kapacitástól függő felvehető létszám.
A magyar felsőoktatás tömegessé vált. Tehát van egy olyan feszültség, hogy jó lenne, ha minél több hallgató lenne a képzésben, de kérdéses, hogy hogy lehet ezt a hallgatói létszámot olyan minőségi szinten képezni, amely biztosítja a világon meglevő versenyhelyzetben való helytállást. A ZMNE sem csak a Rendőrtiszti Főiskolával, vagy egy másik egyetem társadalomtudományi karával fog vetélkedni, hanem a világ egyetemeivel, Nyugat-Európa egyetemeivel. Nem egymás között van a verseny, hanem a hallgatóinknak kell megfelelniük a piac elvárásainak. A piac nehezen nyilatkozik.
Nem igazán működik az a rendszer sem, amikor - a '60-as években - megmondták, hogy melyik területen hány hallgatót lehet képezni és voltak keresztszámok is. A ZMNE-n ez nyilvánvalóan más volt akkor is, mert volt hadkötelezettség, volt egy piac, amire a végzett hallgatók eljuthattak. De a magyar felsőoktatás nagy részére az volt a jellemző, hogy hiába mondták meg a keretszámokat, nem volt biztos, hogy egy bölcsész vagy természettudományos képzettségű végzős hallgató feltétlenül tanárként fog elhelyezkedni. Most is, ha megkérdezek egy nagy céget, mondjuk az AUDI-t, vagy a DHL-t, hogy milyen végzettségű BA vagy BSc hallgatókra lenne szükség 2 év múlva, amikor Magyarország ki fog bocsátani 30-32 ezer BA és BSc-vel rendelkező hallgatót, nagyon nehezen tud válaszolni. Mert a cégek azt mondják, tudjon angolul, legyenek kommunikációs képességei, tudjon még ezt, meg azt, PC-technikát, a többit majd én hozzáteszem, vagy megpróbálom hozzátenni.
Jelenleg egy előkészítő fázisban vagyunk a felsőoktatásban. A bolognai rendszer, amire rátértünk, a ZMNE korábban is, mint a többi egyetem, azt jelenti, hogy az első (hároméves) fázisban olyan hallgatókat kell kibocsátanunk, akik minőségileg jól képzettek, akik sokfajta ismerettel rendelkeznek, és akik alkalmazkodni tudnak a piac igényeihez, vagyis képesek arra is, hogy bármikor pályát módosítsanak.
Változott a rendszer. Államtitkár asszony is jelezte, hogy a ZMNE-en is meg kell találni azokat a lehetőségeket, hogy a végzős hallgató sokfelé helyezkedhessen el - nem biztos, hogy ma egy végzett hallgató 30-35 évig ugyanabba a professzióban fog dolgozni, és ugyanabból a professzióból fog nyugdíjba menni. Nyilvánvalóan erre fel kell készíteni a magyar felsőoktatást. Gondolom a sok minden mellett ez is motiválta Magyarországot, hogy aláírta a Bolognai Nyilatkozatot és hogy áttértünk erre a rendszerre.
Elhangzott ma itt az is, hogy a rendszert értékelni kellene, nem csak itt a ZMNE-n, hanem az egész magyar felsőoktatás viszonylatában. Kezdetben a törvényalkotó még úgy gondolta, hogy megvárjuk a hároméves ciklus lefutását és akkor megnézzük, milyenek ezek a BA és BSc szakok, mennyire piacképesek, mennyire tudjuk használni, és akkor majd elemezzük. Nem érünk rá, mert én azt látom, hogy ezalatt az egy év alatt már, amióta regulárisan elindult nagy tömegben a BA és BSc képzés bizony már egy év után is el kell gondolkodni rajta, hogy milyenek ezek a képzések. Mindegyik képzés megfelelő? Mindegyik képzésről jó a munkaerő-piaci visszajelzés? Bizony, ahol szükséges, ott változtatni kell.
Jelentkezik a tudomány, amely sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy azt elképzeltük, elképzelték a törvényalkotók. Majd három év múlva, majd akkor esetleg alapítunk új szakot, majd elvisszük a MAB-hoz, az majd eltart még másfél évig, majd öt év múlva tudunk új szakokat bevezetni. Ott tartunk már most is, hogy a bolognai rendszer kormányrendeletét már módosítani fogjuk az idén, mert három-négy új alapszakkal jelentkeztek az intézmények, a különböző kollégiumok, a fizika területén, az informatika területén, a nanotechnológia területén olyan új képzési igények jelentkeztek, amelyeket valószínűleg be kell vezetnünk. Meg kell adnunk azoknak az intézményeknek a lehetőségeket, ahol a tudományos és a szakmai kapacitás megvan, hogy ezt bevezessék.
Amikor a felsőoktatási reformról beszélünk, én mindig azt mondom, a felsőoktatás átalakításáról van szó. Azt látni kell, hogy a magyar felsőoktatás 17 évig ment egy úton. Volt egy viszonylag nagy mennyiségi fejlesztés, nem állta senki útját a különböző intézmények alapításának. Ha megnézzük a felsőoktatási földrajzi térképet, látjuk, hogy 20-30 km-es körzeten belül két három intézmény van, ahol hasonló képzést folytatnak. Ha Budapest körül húzunk egy 20-25 km-es kört, látjuk, hogy ugyanazt a képzést három egyetem is végzi. Jogra gondolok, természettudományra, bölcsész képzésre, vagy társadalomtudományi képzésre. De ugyanezt meg lehet nézni a régiókban is. Két intézmény között 60 km a távolság, s mindkét intézmény ugyanazt a képzést csinálja. Nagyon sok főiskola rákényszerült arra, vagy úgy gondolta, hogy olyan képzésekért indul versenybe, amelyre a feltételek az egyetemeken jobbak voltak. Vagy fordítva, nagyon sok főiskola tud kínálni gyakorlatorientált, piacorientált képzéseket, amelyben olyan kompetenciát tud a hallgatóknak adni, amellyel a hallgatók esetleg hamarabb tudnak elhelyezkedni, mint egyetemi társaik.
Ez a mennyiségi fejlesztés hozott egy érdekes versenyhelyzetet, amely versenyhelyzet kezelését idén próbálta meg először a magyar felsőoktatás rendezni, sok vitát kiváltó felvételi rendszerével, az új felvételi rendszerrel, ami dominánsan a hallgató jelentkezését helyezte előtérbe, és a hallgató intézményválasztása és teljesítménye alapján biztosította az intézményeknek a megfelelő kapacitás betöltését. Sok gond adódott ebből, sok kritika is természetesen, hisz számos vidéki intézményünk nem kapott annyi hallgatót. Ez abból is adódik, hogy Magyarországon van egy társadalmi feszültség Budapest és a vidék között. Statisztikák szerint a budapesti hallgatók 18-20% vidéki. Van egy olyan tendencia, hogy vidékről, Miskolcról, Szegedről, Debrecenről ide jelentkezik a hallgató először, aztán ha nem jut be, akkor oda.
Nagyon fontos tanulság ebből a rendszerből az, hogy az adott régióban elhelyezkedő intézményeknek és a kisebb főiskoláknak meg kell találniuk a helyüket a régióban: van-e szerepük a munkaerő-piaci kívánságok teljesítésében, tudnak-e olyan diplomákat kiadni, amelyek nem csak divatszakok. Akárhogy próbáljuk befolyásolni a keretszámokkal - nevezetesen, hogy bizonyos területeken többet engedünk be, például gondolok a természettudományi, műszaki, informatikai szakokra - mégis nagyon sokan tömörülnek a társadalomtudományi képzéseken, mint a média-kommunikáció vagy a hagyományos bölcsész szakok, társadalomtudományi szakok, orvosképzés. Vannak olyan fiatal érettségizettek, akik azt mondják, hogy hallottunk ugyan arról, hogy nem biztos, hogy állást kapok, ha elvégzek egy média vagy kommunikációs szakot, mégis oda akarok menni. Ebben van egy olyan rizikó, hogy nem fog munkát kapni. A kormányzat egyet tehet: megpróbálja behatárolni az államilag támogatott képzések számát, mert az a pénz, ami a felsőoktatásra ma van, a mostani támogatási rendszer szerint, a képzési normatíva, a fenntartási normatíva, és a tudományos normatíva, 72 intézményre oszlik el. Hiszen a magyar felsőoktatásban az elmúlt 17 évben a sok-sok megalakult, nem állami intézmény esetén soha senki nem mondta azt, hogy stop, ez az intézmény nem képezhet államilag támogatott hallgatókat.
Minden intézmény, amely megalakult - csak az utóbbi időben fordul elő, hogy megpróbálja korlátozni a tárca - megkapta a jogosítványát az államilag támogatott képzés meghirdetésére, bizonyos korlátozott létszámmal. Ez azt jelenti, hogy az az összeg, ami ma a felsőoktatás rendelkezésére áll, bizony nagyon sokfelé oszlik el. Nem tudott érvényesülni az a rendszer, amelyben kimondhattuk volna - pedig 1990-ben sokan gondolták, jómagam is, amikor a minisztériumban dolgoztam - milyen jó lenne, ha az állam megrendelőként léphetne fel az állami intézmények felé, és ha az állami intézmények nem tudják ezt a megrendelést teljesíteni, akkor kiadja ezeket a megbízásokat a magánintézményeknek. Az egy zártabb kört alakított volna ki, természetesen. Ekörül is rengeteg vita volt - hogy versenyhelyzet, hogy alkotmányosság - mégis egyenlő esélyt kell adni minden intézménynek, nem csak az államinak, hanem a magánintézménynek is.
Ez a feszült helyzet, hogy ilyen nagy intézményrendszerünk lett, indokolta a minőségi felsőoktatás bevezetését. Erre számos olyan intézkedést tettünk a felsőoktatási törvényben, ami természetesen a ZMNE-re is érvényes, hiszen más ugyan a fenntartó, más ugyan a megrendelő, de úgy gondolom, nem csak a Honvédelmi Minisztérium rendel meg képzéseket, hanem maga az egyetem is nyit a társadalomtudományi képzések, műszaki képzések területén. Nyit kifelé a társadalom felé, mert aki itt végez, nem biztos, hogy mind katonai pályán fog elhelyezkedni, hanem módja van arra, hogy olyan társadalomtudományi vagy műszaki képzést kapjon, amely a civil életben is megfelel. Ebben az esetben természetesen ugyanazok a normák, ugyanazok a felvételi rendszerek, ugyanazok a követelmények érvényesek.
Nagyon nagy dilemma előtt állunk azzal, hogy a kormány 56 ezer államilag támogatott hallgatót engedélyez az idén, és úgy tűnik, ez a következő három évben is így lesz. Van egy statisztikánk arról, hogy az elkövetkező egy-két évben 80-82 ezer gyerek jár a gimnáziumok végzős osztályaiba. Idén 108 ezren jelentkeztek, 2004 óta csökken a jelentkezők száma. Az idén kb. 18%-kal kevesebben jelentkeztek a felsőoktatásba, mint az elmúlt években. A 108 ezer jelentkezőből felvettünk kb. 50 ezret az államilag támogatott képzésre, nem tudtuk feltölteni a felsőfokú szakképzés államilag támogatott keretszámát. Itt korlátlan lehetőségei vannak az intézményeknek, így a ZMNE-nek is. A több ezer be nem töltött hely csökkenti az 56 ezer államilag felvehető keretszámot. Ez azt jelenti, hogy 50-51 ezer hallgatót vettünk fel a felsőoktatásban államilag támogatottan. Idén a pótfelvételikkel és a költségtérítéses képzéssel együtt 83 ezer hallgató nyert felvételt a felsőoktatásba. 108 ezerből 93 ezret felvettünk. E téren újdonság, hogy 2008-tól lesz egy tavaszi és egyéni felvételi is.
Furcsa helyzet alakul ki, nem csak a demográfia miatt, hanem azért is, mert átalakult az egész struktúra. Ehhez kell mérnünk a felsőoktatással kapcsolatos szabályozást is. Ha megnézzük a bent lévő hallgatókhoz az oktatók számát, azt látjuk, hogy nem emelkedett arányosan.
Nem lehet azt mondani, hogy négyszeres hallgatói létszámhoz négyszeres oktatói létszám emelkedés volt, sőt, csak másfélszeres az oktatói létszám emelkedése. Volt egy olyan időszak-ami most is van talán -, hogy egy oktató 3-4 helyen adta le a nevét. Senkinek nem jutott az eszébe, hogy jó lenne, ha egy oktató egy helyen oktatna, egy helyen lenne fogadó órája, egy helyen lenne elérhető a hallgatók számára. Muszáj volt törvényileg ezt is szabályozni. A szabályozás kimondta azt, hogy egy oktató az akkreditáció szempontjából csak egy helyen szerepelhet. A mesterképzéseknél már most szeptember 1-jétől, a meglévő BSc és BA képzéseknél 2010-től fut ez a rendszer. Addig minden intézménynek meg kell találnia a saját emberét arra, hogy esetleg máshonnan az ott oktató előadókat pótolja. Ez nem jelenti azt, hogy egy oktatónak nem lehet két állása, sőt három is, de az akkreditáció és a tudományos normatíva szempontjából csak egy helyre számíthat.
Nagyon végig kell gondolnunk a felsőfokú szakképzésnek a helyét. Ebben fogunk is egy társadalmi vitát rendezni, és minden egyetem megfelelő képviselőjét meghívni, hogy hol milyenek a tapasztalatok. Nagyon fontosnak látom a szakirányú továbbképzések helyzetét. Hiszen ma egy szakirányú továbbképzés alapítása intézményi kompetencia. Nem kell a MAB-hoz benyújtani, nem kell akkreditáltatni. A szenátusnak kell eldönteni, ha úgy látja a szakma, hogy vannak olyan szakterületek. Egyelőre ez költségtérítéses, de azon is folynak a tárgyalások, hogy államilag támogatott szakirányú továbbképzés is indítható legyen. Ez főleg a pedagógusok elbocsátásánál merült fel, hogy azok a pedagógusok, akik esetleg nem nyugdíjba mentek, egy szakirányú továbbképzéssel pályát változtathatnak. A Corvinus Egyetem szakirányú képzés keretében meghirdetett 23-24 képzést, ami pedagógusok esetében feltételez egy jó humán alapot, esetleg beszél nyelveket és ad egy olyan közgazdasági vagy műszaki képzést, ami nem növeli a végzettségét ugyan, de hozzásegíti ezen a területeken való elhelyezkedéséhez.
A harmadik dolog az, amit nagyon végig kell gondolnunk, a felnőtt képzés. Azzal hogy a felsőoktatási törvény lehetővé teszi azt, hogy az egyetem képzései felnőttképzések is és nem kell akkreditálni újra, ez azt jelenti, hogy megnyílik a lehetőség a kínálatra, ha tényleg gyökeret ver Magyarországon az élethosszig való tanulás, amiről nagyon sokat beszélünk ugyan, de a gyakorlati részét nem nagyon látjuk. Tényleg lehet olyan modulokat kínálni akár itt is a műszaki képzésben vagy a társadalomtudományi képzésben, akár egy jogtudományi karon, vagy bölcsész karon, ami azt mondja, gyere be, tanulj két félévet, igaz pénzért, mert ezt egyenlőre ingyen nem tudja kínálni, de szponzort is lehet találni, vagy önkormányzatot, amely esetleg támogatja a képzést. Zárt beiskolázást is lehet csinálni, egy szakterület megrendel 20-25 ilyen jellegű képzést.
Azt hiszem, a szakirányú képzéseknél nagyon sok lehetőségünk van, amit ki kellene használni. A bolognai rendszer lehetővé teszi a rugalmas tanulási útvonalak kialakítását. A hallgató vehet fel máshonnan is krediteket, vehet fel máshonnan is modulokat, ha ilyen modulokat tud kínálni a megfelelő szak. Erre van már kezdemény a társadalomtudomány területén. Komplett 50 kredites modulokat kínálnak. Nem adnak szakképzettséget, de adnak egy szakirányú végzettséget.
Még egy gondolat, a nemzeti fejlesztés tervvel kapcsolatban, ami az egyetemet is érintheti. Két olyan projekt van, aminek tárgyalásai lezárultak és pályázati kiírásokra kerül sor. Egyik a pályakövetési rendszer kialakítása és egy infrastrukturális pályázati lehetőségünk, amire 54 milliárd áll rendelkezésre. Azt hiszem ebből minden egyetemünk részesedhet. Azt kívánom, hogy az intézmény perspektívájának, stratégiájának kialakításakor hasznosítsák azokat a tapasztalatokat, amelyek más egyetemeknél láthatóak már és vegyenek részt ezekben a pályázatokban, ami hozzájárul ahhoz, hogy olyan képzést tudjunk nyújtani, ami konvertibilis diplomát ad.