Dr. Hautzinger Gyula nyá. ezredes Kútba esett a Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola integrációja! "Azt fogom javasolni a kormánynak, hogy az új szemléletű tisztképzés és az új felsőoktatási rendszerre való áttérés a jelenlegi intézményi forma keretében valósuljon meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen". Jelentette ki a tőle megszokott határozottsággal Szekeres Imre honvédelmi miniszter ez év márciusában, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem ünnepségén, az új rektor, prof. Szabó János beiktatása alkalmából mondott beszédében. Tette ezt ugyanazzal a dinamizmussal, és meggyőződéssel, mint a múlt esztendőben történt hivatalba lépése után a HM háttérintézményeinek átadása-átalakításakor vagy a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Rendőrtiszti Főiskola tervezett integrációjának bejelentésekor. Azóta, mint ahogy a közvélemény arról a nyáron értesülhetett, az integrációt elutasító végleges döntés is megszületett. Mi történhetett a két esemény között, amely a miniszter ilyen mértékű vélemény változását előidézhette? Bár az elmúlt évben egy, az integrációt előkészítő kormányközi bizottság is működött, a HM részéről miniszteri biztos létezéséről is tudunk, sőt a múlt év közepén bizonyos lépések megtételét illetően határidőket is megjelöltek, eredményekről azonban, különösen a változásokról, "miértekről", elemzéseken alapuló objektív okokról a nyilvánosság nem értesülhetett. Sőt, lezajlott egy egész napos konferencia a témáról, ahol egy szó sem esett a beharangozott integrációról. Így csak találgatásokba bocsátkozhat az eseményeket kívülről szemlélő, de még a helyzetet valamennyire ismerő személy is. A történtek hátterében feltételezés szerint az eltérő érdekeltség lehet. Ha az elmúlt másfél évtized katonai felsőoktatásának sokszor katonásan "levezényeltnek" tűnő integrációján végigtekintünk, nem túl pozitív kimenetelű, különösen nem partneri alapon való intézményi egyesülésre számíthattak a rendőri képzésért felelős főiskola vezetői. A "nagy testvér" már súlyánál, kiharcolt egyetemi rangjánál fogva is inkább a magába záró, mint az egyenjogúság alapján történő befogadást sejtette. Pedig ez a primátus is megérne egy alaposabb önvizsgálatot.  Csak egy példa: a kilencvenes években sorozatosan az egyetemi léthez elnyert professzori címek száma és azóta sikeresen megvédett akadémiai doktori címek mintha nem egészen állnának arányban. Talán az is elgondolkodtató, hogy az egyetem részéről intézményi szinten, az előkészítés, a leköszönő rektor felelősségére lett bízva. Nyilván, hogy ebben a tekintetben talán érdemesebb lett volna egy, az ügyben személyében nem annyira érintettet előtérbe helyezni. Más összefüggéseiben ugyan, de részben vonatkozik az előbbi megállapítás a megválasztott új rektorra is, akinek ismerve korábbi, az integrációt pártoló sokszor erős, a másik oldalon ellenkezést kiváltó, sajtóban is megjelent integrációt pártoló harcias véleményét, megválasztása előtt a kérdést illetően inkább visszafogottság volt tapasztalható. Mostani pozíciójából adódóan ugyanis számára a kialakult helyzet, a megmaradt "status quo", ha csak három esztendőre is a nyugodt vizeken való hajózást jelenti az egyetem élén. Legalábbis az integráció elmaradásának oldaláról tekintve.  A rendészet-rendvédelmi oldalról - talán szélsőségesen hangzik -, de a sajnálatos tavaly szeptemberi-októberi események szinte kapóra jöhettek. Ha az illetékesek azt a következtetést vonták le, hogy a rendőreinket még jobban fel kell készíteni azért, ha pedig, hogy a képzés fontosságát még jobban kiemeljék - azért. Nem kizárható, hogy a fenti feltételezések mentén vagy akár személyes indítéktól vezéreltetve egyéb "lobby" érdekek is felmerülhettek. Ezt látszik igazolva, hogy a mostanra kialakult döntést ad abszurdum olyan magas állami vezetői megnyilvánulások is előrevetítették, amelyek során egyesek eleve kizártnak tartották, hogy a hadtudományt és a rendvédelmi tudományt együtt, egy intézetben lehet, akár egy új néven, mondjuk Biztonságtudományi Egyetemen oktatni. Feltehetően az ilyen kijelentést tevők nem gondolták át, hogyan is működhetnek az országban olyan univerzitások, ahol egy intézményen belül oktatják az orvosokat és a jogászokat?  Mert, az ország biztonságának egészét illetően a képzések kapcsolatát illetően azért természetesen ennél szorosabb összefüggésekről beszélhetünk. De ettől még akkor sem kell feltétlenül arra gondolni, hogy ezután (mint hasonló felelőtlen kijelentések elhangzottak!) majd a katonák fogják oktatni a rendőröket, vagy fordítva. Még akkor sem, ha a védelem, a biztonság egyre integrálódó voltát tekintjük végig. Gondoljunk csak a katonák nemzetközi műveletekben való egyre inkább rendvédelmi feladatainak az ellátására vagy éppen a rendőrök közelmúltban megtapasztalt csapaterős tevékenységére. Az tény, hogy egyes szakmákat nyilvánvalóan csak annak kiváló, hiteles képviselői oktathatják. Ez viszont nem mond ellent annak, hogy a közös tudományokat nem oktathatja akár egy integrált intézmény közös szervezete. Ne gondoljunk most másra, mint a társadalomtudományokra, vagy a nyelvi képzésre. A közös létesítményekről, adminisztrációról nem is beszélve. Ma - amikor a Parlamentben is közös honvédelmi és rendészeti bizottság működik, a rendészettudomány is jogosan egyre jobban kiköveteli helyét, kiváló képviselői együtt ülnek a Magyar Tudományos Akadémia IX. osztályában a hadtudomány reprezentánsaival - felelőtlenség az összefüggésekről más szinteken elfelejtkezni.  Tanúi vagyunk, hogy a XXI. század biztonságelmélete egyre jobban dörömböl az ajtón, és lehet ugyan elodázni kisebb nagyobb, sokszor megalapozatlan partikuláris indokokkal, de előbb utóbb kiköveteli a maga intézményi struktúráját is, mint ez már oly' sokszor megtörtént a tudomány történetében. Magam úgy tapasztalom, hogy a képzésért felelős grémiumokban a félelem (ha van ilyen) inkább a súlypont eltolódásoktól való tartásból eredhet, amelyen viszont okos kompromisszumokkal, a szükséges autonómiák biztosításával, ha kell az egyes területek megerősítésével lehetne segíteni. További garanciaként, az egyetemi autonómia összeegyeztetésével miért ne lehetne kellő beleszólása a HM és rendészeti szerveknek, mint "megrendelőnek" az elvárt minőség biztosítása érdekében? Mindezek, és egy sor más intézkedés finommechanizmusai elősegíthetnék egy ilyen érzékeny terület valóban korszakalkotó átalakítását.  Másról is kell beszélnünk! Ha a képzés egy állami felsőoktatási intézetben történő integrációja tartósan elmarad, a létszámában egyre zsugorodó honvédség, ezzel összefüggésben csökkenő képzési számait tekintve az egyetem továbbra is a politika állandó céltáblája marad. Az időről-időre meglendülő fűkasza mellett - mint eddig is sokszor - felvetődhet a kérdés: miért van szüksége a magyar társadalomnak egy évről-évre sok milliárd forintot felemésztő ilyen intézményre? Ebben az esetben még fokozottabban jelenhetnek meg kérdőjelek a katonai jellegű, önálló egyetem léte körül. Állítom ezt akkor is, ha tudjuk, már ma sem csak katonákat képeznek az egyetemen. Ha tudjuk azt is, hogy többek között biztonságtechnikai, és nemzetbiztonsági szakemberek is tanulnak az egyetem falain belül; hogy a PhD képzés (létszámában talán túl is dimenzionáltan!) a rendvédelmi szervek tagjai részére is régóta nyitott az egyetemen. A fenti tények is azt bizonyítják, hogy rengeteg közös érv szól amellett, hogy igen, mindez teljes körűen egy intézetben, a nevében is az egyetemlegességet kifejező, az ország érdekében komplex módon működő közös univerzitáson belül valósulhasson meg. De az sem lehet igazán megoldás, ha a biztonság ezen a fontos területén verseny indulna a "két szomszédvár" között, amelyre a Rendőrtiszti Főiskola egyetemi irányba történő törekvéseit illetően máris tapasztalhatunk törekvéseket. Meggyőződésem, hogy az országnak és költségvetésének nincs szüksége az integrálódó biztonság egyik legfontosabb elemét, a tudományt és képzést tekintetve ugyanakkor egymáshoz képest távolodó, ne adj', egymással konkuráló két intézményre!  Most úgy tűnik, hogy az egyetem új, igen aktív vezetése, ha nagy véráldozatok árán is, rövidesen a képzést egy campusba terelve, egyelőre átvészelte az "egyke" létből adódó buktatókat. De vajon valóban ez a racionális megoldás? Úgy látszik, hogy az integráció helyett a szeparáltság útjának választása még messzebbre taszítja, a történelmileg integrációra ítélt képzést. Kérdés, ha a közeledés helyett a távolodás valósul meg, nem lesz-e fájdalmasabb majd egykor az egyesülés? Mert lássuk be, ez a jövő útja. Ha már biztonságpolitikáról, de én inkább a pongyola angol nyelvből történő fordítás (security policy), avagy a mindennapos használati kifejezés helyett biztonsági elvekről, elméletről, hovatovább biztonságtudományról beszélünk.  És végezetül, de nem elhanyagolhatóan, még nem ejtettünk szót az egyéb, önmagában sem lényegtelen anyagi, közgazdasági megfontolásokról! Mert ilyenek is vannak. A Széchenyi-hegy festői környezetében lévő Rendőrtiszti Főiskola épületegyüttese egy ideje legalább úgy foglalkoztathatja a befektetők fantáziáját, mint azt nyomon követhettük a bezárásra ítélt Lipót-mezei Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet sok-sok milliárdot érő ingatlanát illetően. Csak idő kérdése, hogy a Rendőrtiszti Főiskola jelenlegi feltételek közötti működtetését érintő politikai akaraton mikor kerekedik felül a gazdasági szükségszerűség. Talán ezek, a nem is teljes körű példák is érzékeltetik: lehet, hogy mégis az előző, integrációs törekvések és kijelentések voltak helytállóbbak? Mert ha sikerülne a mi nagyon is magyaros kisszerűségeinken végre felülemelkednünk, belátható: a hadtudomány intézményének a megőrzéséhez, és távlatokban nézetem szerint az egyetemlegesebb, biztonságtudomány felé történő továbblépéshez igenis létszükséglet egy újabb innováció: a rendészettudománnyal történő intézményi társulás az eddig külön elért nagyszerű eredmények még jobb feltételek közötti megosztása, felhasználása, az oktatásba, a tudományba történő mielőbbi beforgatása.  Most egyelőre csak bízni lehet abban, hogy a libikóka előbb-utóbb, az észérvek mellett újból arrafelé lendül, ahol az integráció elősegítői kerülnek magasba és az illetékes miniszter egy korrekt feltételek mellett, minden érdekeltet, de leginkább a társadalmat megnyugtató újabb bejelentést tesz. Csak hát, ehhez az is kellene, hogy végre a biztonságpolitika terén az azt formálók is túllépjenek a napi aktuál politikai és a jó ég tudja még milyen érdekeken, mély összefüggéseiben is értsék azt, amivel foglalkoznak. És erre mi lehetne akár számukra is a jövőben jobb iskola, mint egy, az ország biztonságának védelmére széleskörűen felkészítő univerzitás?   « vissza a tartalomhoz