Dr. Szternák György nyá. ezredes Gondolatok a katonai felsőoktatás jövőjéről A katonai felsőoktatás helyzetéről és hosszú távú feladatairól az elmúlt néhány hónapban több véleményt is olvashattunk, sőt az egyik szerző azt kérte, hogy szakmai vita keretében javaslatokkal támogassuk a "szüntelen" reformálás folyamatát. (Siposné Kecskeméthy Klára: Együttműködés és nyílt párbeszéd. Új Honvédségi Szemle LXI. évfolyam, 2007/7. sz. 2-11. oldalak; Szabó János: Stratégiai építő kiinduló pontok a nemzetvédelmi felsőoktatás átalakításában. Hadtudomány XVII. évfolyam, 2007/2. sz. 11-31. oldalak; Nemzetvédelmi Egyetemi Fórum XI. évfolyam 2007. 3. száma 38-40. oldalak.) Úgy gondoljuk, hogy a megszületett politikai döntésekről már nem szükséges vitát nyitni, hanem annak színvonalas végrehajtásán kell dolgozni. A katonai felsőoktatás reformjával kapcsolatos politikai döntések ugyanis nem önmagukért születtek: olyan katonai felsőoktatási rendszer létrehozását szolgálják, ahol a fegyveres küzdelemre vonatkozó tudás és a képesség összhangja kerül megvalósításra a közeljövőben - hangzott el az egyetem rendezvényein, elsősorban a tanévnyitón. Természetesen az egyetem polgárai is megfogalmazták elvárásukat a katonai felsőoktatás reformjával kapcsolatban: a minisztérium felelőssége, hogy megfelelő jogszabályi, költségvetési, anyagi, elhelyezési, személyi feltételeket teremtsen az egyetem működéséhez. Továbbá, működtesse a folyamatos ellenőrzés rendszerét az oktatás minőségének javítása érdekében. Hozzászólásomban a katonai felsőoktatás néhány általunk fontosnak tartott kérdéséről kívánunk szólni a teljesség igénye nélkül. A biztonság- és katonapolitikai változások, a háborús- és nem háborús katonai műveletek megvívása módjainak új tartalma és formája kényszeríthette ki elsősorban, hogy újragondoljuk a katonai felsőoktatás helyzetét. Megjegyezzük ez nem csupán magyar jelenség, így van ez szinte valamennyi NATO-tagállam esetében. Az igazi kérdés nem az, hogy ebben a rendszerben az állami vagy magán kezdeményezésnek kell-e nagyobb szerepet kapnia, hanem az, hogy van-e és milyen stratégiával rendelkezünk a katonai felsőoktatásra vonatkozóan, a magyar biztonsági, gazdasági, védelmi és más célkitűzések tükrében. Vizsgálatunk során elsősorban a katonai szakokon folyó oktatás jellemzőit, a képzés színvonala emelésének lehetőségeit vettük figyelembe. Nem vizsgáltuk azt, hogy a katonai felsőoktatás lehet-e állami tulajdonú vagy sem. Más szóval, a tisztképzés valamennyi szintjét és formáját a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Nemzetvédelmi Egyetemen tartjuk elképzelhetőnek, a parancsnokságok és a csapatok segítségével, együttműködésével. Véleményünk szerint ez az együttműködés az alapja a tudás és a képesség összhangjának a katonai felsőoktatásban. Ez azonban nem zárja ki, hogy a tisztek, tiszthelyettesek és a szerződéses állomány bizonyos ismereteket, amelyek munkájuk elvégzéséhez szükségesek, más egyetemeken szerezzenek meg. Az állami tulajdonú katonai felsőoktatás költségvetésének számításakor célszerű a honvédelem-, a védelmi szektor hallgatói igényeit összevetni az elméleti és gyakorlati képzéshez szükséges szervezeti és infrastrukturális szükséglettel. Véleményünk szerint ilyen számítási mód esetében a költségvetési kiadás lényegesen nem fog változni, mert a hallgatói létszám csak az egyik számítási tényező. A korszerű elméleti és gyakorlati oktatási eszközöket alkalmazó, korszerű tantermi és kollégiumi elhelyezést, felszerelést biztosító oktatás a másik tényező. Itt kell megemlítenünk a gyakorlatias képzéshez szükséges csapat és technikai igényt is. A megvalósítás érdekében humán- és infrastrukturális intézkedések sorozatára van szükség, az oktatás, az oktatók minősége és a nyújtott életkörülmény-szolgáltatás minősége színvonalának emelése tükrében. Véleményünk szerint az egyetemen lesznek kiemelt katonai szakok és szakirányok, amelyek világosan megfogalmazott követelmények teljesítése esetén kiemelt költségvetési juttatásokat kapnak. Itt célszerűnek látszik egy megjegyzést: nem járható az az út, hogy miközben a katona-hallgatói létszám folyamatos növelésére törekszünk, addig a védelmi szektor több területén, így a nemzetvédelmi egyetemen is állandó létszámleépítéssel találkozunk. Az oktatást kiszolgáló állomány létszáma sem csökkenthető a végtelenségig, mert az a tanári állomány munkájának pazarlásához vezet, rontja az oktatás minőségét. Hazai és külföldi tapasztalatok alapján nem "álom" az, amikor a tanár belép a berendezett és előkészített tanterembe és elkezdi az előadást. Az egyetemen többen tudjuk, hogy ez az "álom" körülmény nem minden esetben van meg nálunk. A katonai szakokon a képzés költségeit a minisztériumnak és a vezérkarnak kell vállalnia, a hallgatói létszámot figyelembe véve. Ugyanakkor a hazai és nemzetközi versenyképesség és az elismert oktatás érdekében magas színvonalúvá kell tenni a felvételi vizsgát, a szakokra, tudományszakokra jellemző számonkéréseken szigorú elméleti, gyakorlati követelményt kell támasztani. Ha a minisztériumnak és a vezérkarnak korszerű elméletekkel és hasznosítható gyakorlati ismeretekkel rendelkező tisztekre van szüksége a végzés után, akkor anyagilag segíteniük kell az ilyen igényű képzést végrehajtó tanárok hazai és külföldi tanulását, továbbképzését is. Másképpen, a fegyveres küzdelem megvívásának elméleti és gyakorlati kérdéseit, tapasztalatait dolgozzák fel a NATO Schoolban Oberammergauban és a szövetség más iskoláiban, vagy a hazai és nemzetközi gyakorlatokon. A tanfolyamokra az egyetem tanári állományát, a szükséges mértékben be kell iskolázni, a gyakorlatokra pedig el kell küldeni. Ugyanakkor kötelezni kell őket, hogy a megszerzett ismereteket írásos formában (tanulmány, jegyzet) tegyék mindenki számára elérhetővé. A katonai felsőoktatás helyzetének vizsgálatakor célszerű elemezni, hogy hány külföldi hallgató tanul az egyetemen? Milyen feltételekkel rendelkezünk a külföldi hallgatók fogadását illetően. Ismeretünk szerint a biztonság és védelempolitikai szakon, a logisztikai szakon, a vezérkari tanfolyamon, a doktori iskolákban és a nyelvképzésben tanulnak külföldi hallgatók, akiknek száma nagyon csekély, ha összevetjük a lehetőségeinkkel. Célszerűnek tartjuk megvizsgálni: milyen szakokon tudunk még külföldi hallgatókat fogadni, vagy milyen csereprogramokra van lehetőség? Kellő számú külföldi hallgató esetén az egyetem költségvetésének nem kevés részét képezheti az általuk fizetett tandíj. Véleményünk szerint meg kell tartanunk azt a korábbi gyakorlatot, hogy hallgatók és tanárok tanulhassanak külföldi katonai iskolákban. Ugyanakkor képessé kell tennünk az egyetem valamennyi oktatási intézményét, hogy minél több külföldi tanárt és diákot legyen képes befogadni, elsősorban a szomszéd országokból. Ehhez viszont okvetlenül szükséges az idegen nyelvek oktatásának módszertani megújítása, hiszen az nem járható út, hogy nyelvvizsga hiánya miatt évenként 30-50 hallgató nem kap diplomát. A 2007-2008-as tanévkezdet rendezvényein több alkalommal esett szó a gyakorlatias képzésről. Megjegyezzük, hogy a katonai szakokon eddig is ilyen formában folyt a hallgatók képzése, különösen a katonai vezetői szakon és a vezérkari tanfolyamon. Célszerűbbnek tartjuk azt vizsgálni, hogy az említett szakokon a megrendelő igénye szerint folyik-e a képzés? Ha szükséges, akkor milyen irányú és tartalmú legyen a változtatás. Ebben az esetben feltétlenül szükség van a védelmi szektor intézményeivel, a megrendelőkkel történő egyeztetésre. Véleményünk szerint az említett gyakorlatias képzés emelése érdekében növelni kell a csapatlátogatások számát a tantervekben, valamint a parancsnokságokról, csapatoktól felkészült előadókat kell meghívni a tanórákra. A szövetség által vezetett válságreagáló műveletek tapasztalatainak megismerése céljából a NATO parancsnokságokon dolgozó tiszteket fel kell kérni, hogy összevont előadásokon mondják el véleményüket a hallgatóknak és a tanároknak. Az oktatásnak ezek a formái arra ösztönözhetik a hallgatókat és a tanárokat, hogy munkájukban a minőségre törekedjenek. Célszerű megtartani az egyetem önállóságát, de az oktatási folyamat-, a képzési követelmények-, a személyi összetétel változása okán felül kell vizsgálni, ha szükséges meg kell változtatni az együttműködési megállapodásokat, amelyeket az egyetem kötött a védelmi szektor megrendelőivel. Ugyancsak célszerű megszünteni az óratartás, a vizsga követelmény, vizsgarend, az egyéni munka esetenként meglévő torz, a szabályoktól eltérő értelmezését, alkalmazását a tanárok részéről. Ezek a kialakítandó belső versenyre, a minőségi oktatás megvalósítására káros hatással vannak. Véleményünk szerint ahol a minőségre törekvő oktatás esélyei csekélyek vagy nincsenek meg, ahol a középszerűség a jellemző, alacsony a követelménytámasztás, ott kevés az órát látogató hallgató. Természetesen lehetnek más indokok is, de ez a véleményünkön nem változtat. Belső, tanszék-szintű átalakításokra van szükség az oktatás minőségének javítása érdekében. Említettük a belső versenyt, amelynek egyik mutatója lehet, hogy a tanárok többsége, a hallgatók bevonásával, kutatómunkát végezzen. A kutatómunka eredményei pedig tükröződjenek az oktatás valamennyi szintjén és formájában. Ugyanakkor várjuk továbbra is a védelmi szektor megrendeléseit a kutatási témákra vonatkozóan. Összegezve: a katonai felsőoktatással összefüggő hosszú távú terveink megfogalmazása szempontjából legfontosabbnak tartjuk a fegyveres küzdelemre, a fegyveres erő várható alkalmazására és a védelmi szektor jellemzőire vonatkozó ismeretek meglétét. Ezeket egyrészt a biztonságunkhoz kapcsolódó hazai és szövetségesi dokumentumokból, másrészt geopolitikai és geostratégiai helyzetelemzés eredményeként kaphatjuk meg. Továbbá, a hazai és nemzetközi felsőoktatás célkitűzéseinek ismeretére is szükségünk van. Véleményünk szerint, az így megszerzett tudás birtokában leszünk képesek érdemben véleményt nyilvánítani a katonai felsőoktatásról, ezen belül a tisztképzésről. Pontosan tudjuk, hogy a katonai felsőoktatás reformját és a szükséges szervezeti átalakításokat csakis akkor lehet sikeresen megvalósítani, ha az egyetem polgárai magukénak érzik az egyetemet. Ha tudják, látják, hogy az egyetem, amely az ő munkájukat megjeleníti fontos a minisztérium, a parancsnokságok és a csapatok számára. Ha ott elismerik, amit teszünk, elismerik, és nem csak kritizálják. Megkérdőjelezhetetlen, hogy ez közös ügyünk. Tegyünk is érte közösen!   « vissza a tartalomhoz