Kiss Gabriella A többnemzetiségű kultúrák együttműködéséből fakadó kihívások és konfliktusok kezelésének módjai Missziók és külföldi beosztások alkalmával a nemzetközi közegben mozgó tisztek számára elengedhetetlen a helyi lakossággal való együttműködés, adott esetben akár a misszió sikeres végrehajtása múlhat tisztjeink helyiekkel kialakított interakciói alkalmazásán. De hogyan tudjuk megfelelő halmazzá sűríteni azon információkat, melyek elősegítik katonáink megfelelő készségei kialalkítását külhoni feladataik ellátása érdekében? Dolgozatom szeretne rávilágítani tisztjeink külhoni szolgálatra való megfelelő felkészítésének jelentőségére, azon készségek elsajátítására, mely a kultúrák sokszínűségéből fakadó konfliktusokat hivatott feloldani. Az alább közölt cikkben a teljesség igénye nélkül szeretném felvázolni azon élményeimet és meglátásaimat, melyek számtalan vitára ösztönző, további kutatásoknak tág teret nyújtó szegmenst próbálja boncolgatni, esetleg gondolkodásra késztetve azon illetékeseket, akik felelősek kollégáink külföldi munkájának, tanulmányainak, szolgálatának meghatározásáért és elbírálásáért. Kompetencia alapú kiválasztás és kapcsolatrendszerek Ahhoz, hogy valaki megfelelő beosztásba kerüljön, feltétlenül kompetensnek kell lennie a vezetőség megítélése alapján. De mi is a kompetencia? Eredeti értelmezése szerint a kompetencia fogalom arra utal, miszerint valaki alkalmas, képes valamire; illetékességgel, hatáskörrel rendelkezik valaminek az elvégzésére; képes a helyzet, a környezet uralására, az események kézben tartására (ld. Magyar Értelmező Szótár). Ma viszont, amikor a kompetenciáról beszélünk, a legtágabb értelemben vett intelligenciáról szólunk: a "mit" egyszerű tudásán túl a "hogyan" tudását is magába foglaló operatív intelligenciáról. (5) Némelyek szerint a kompetencia vonatkozik még a környezet megváltoztatására csakúgy, mint a környezethez való alkalmazkodásra. Egy másik felfogás értelmében: valamely személy alapvető, meghatározó jellemzőinek összessége, amelyek okozati kapcsolatban állnak a kritériumszintnek megfelelő hatékony és/vagy kiváló teljesítménnyel. Az egyén szintjén az ismeretek, a tudás, az információk, a készségek, a jártasságok, az önértékelés, a szociális szerepek személyiségvonásai és viselkedését irányító motivációi tekinthetők a kompetencia összetevőinek. Összegzésképpen számos felmérés eredményeként szolgáló képlet a kompetencia meghatározására a következő: attitűd + tudás + képességek integrálása. Ezen kritériumok figyelembevétele feltétlenül hozzájárul a megfelelő, kompetens, személyek kiválasztásához, hiszen ezek a jellemzők határozottan felvillantják annak elengedhetetlen feltételét, hogy katonáink képesek lesznek megbirkózni a kihívásokkal számukra idegen környezetben is. A kompetenciához szorosan hozzátartozó ágens az emberi kapcsolatok kiépítésének mikéntje és tartalma. Társas kapcsolatok nélkül nem tudunk létezni semmilyen közegben, hacsak nem egy lakatlan szigeten, de az ehhez való viszonyulásunk meghatározhatja mind közösségi, mind egyéni tevékenységeink körét, az arra való alkalmasságunkat. A kapcsolatokban, egyebek mellett, az emberek hatnak egymásra - döntően e hatásokon keresztül valósul meg, realizálódik a társadalom személyiségformáló tendenciája. A hatás igen sokféleképpen jöhet létre. A különböző kapcsolatok lehetnek: alá-, mellé- és fölérendeltségi viszonyban, rokon- és ellenszenvben, különböző érdekkapcsolatok, szerepek, státusok alakulhatnak ki. (6) A kapcsolatok megnyilvánulásának legegyszerűbb - mindenki által jól ismert - példája a beszéd. A beszéd során az egyik ember közöl valamit a másikkal: gondolatait, érzelmeit, szándékait stb. Célja végső soron mindig valamilyen hatás keltése. A hatások az emberek egymás közti kapcsolataiban rendkívül sokféle módon, bonyolultan érvényesülnek. Általános szabályként megállapíthatjuk, hogy a kis csoporton belüli kommunikációra jellemző a közvetlenség és a kölcsönösség. Emellett persze igen nagy eltérések lehetnek a különböző struktúrájú csoportok között. A kapcsolatépítő és kapcsolatfenntartó elem azonban mindig megvan a kommunikációban. A kommunikáció kutatói erre korán felfigyeltek, és érdekes módon a kapcsolati kommunikációt mindegyik önálló működési modalitásnak, kommunikációs dimenziónak tételezte. Bateson pl. az információközlő modalitás (content aspect) mellett állandó utasító, befolyásoló (command) modalitást tételezett, amely általában a partnerre irányul, majd később a metakommunikáció egyik vetületének tartotta ezt, vagyis a kommunikációs partnerhez való érzelmi viszony kifejezését, amelyben a befolyásolási tendencia magára a kapcsolatra irányul. (7) O figyelt fel arra, hogy főleg a mimika és a hanghordozás (a hangban lévő nemverbális csatornák) hordozzák a lényeges szignálokat. A személyközi kommunikáció általában nem formális. Vannak azonban helyzetek, amelyekben az ilyen típusú kommunikációt is szigorú szabályok teszik formálissá. Rendszerint a bizonyos intézményekhez tartozó személyek között zajló párbeszédek vannak szigorú szabályokhoz kötve. Például a hadseregben a magasabb és alacsonyabb rendfokozatú katonák közötti kommunikáció. A mindennapi életben a személyközi és csoportkommunikációs szituáció száma és típusa annyi, amennyi az emberi szituációké, s mindegyiknek megvannak a sajátos jegyei. A kultúrák közötti kommunikáció kihívásai Egy olyan komplex világban, mint amilyenben élünk, természetünk és jellemünk megformálásában számos tényező vesz részt, melyek közül a kultúra az egyik legerőteljesebb befolyásoló tényező. Mivel globalizált világunkban emberek sokasága vállalja az idegen közegben való létezést vagy munkát, óhatatlanul szembesülnek a kultúrák különbözőségével és az azokkal járó konfliktusokkal. Kultúráink különbözőségeiből, kommunikációs eszköztáraink félreértelmezéséből adódóan csúszhatnak el egyébként jobb sorsa érdemes kapcsolatok, bimbózó barátságok. A konfliktusok kialakulásának egyik lényeges eleme, hogy a résztvevők nem hajlandók észrevenni, vagy komolyan számításba venni, hogy problémáik alapja és egyúttal kerékkötője kultúráik észlelésének és reakcióinak különbözőségéből fakad. Ennek megoldása pedig a kölcsönös egymásra figyelés, a tolerancia, mely feltételezi, hogy a partnerem nem szándékolt sértő vagy ellenséges magatartást tanúsít irányomba, pusztán gesztusai, esetleges beszédmodora tér el az általunk megszokottól - de attól még nem feltétlenül negatív tartalmú! A másik jelentős konfliktus forrás a sztereotípiákból adódó, minden valós alapot nélkülöző feltételezések sora, melyek kultúráink azon vélt vagy valós félelmeiből táplálkoznak, hogy "amit nem ismerek, az csakis veszélyes lehet rám nézve". A nemverbális kommunikáció kultúrafüggő jellege vitathatatlan és számos szakirodalom foglalkozott ezen terület feltérképezésével a kultúrák közötti eligazodás megkönnyítése érdekében. Prof. Dr. Vincze Lajos példáit felelevenítve lényeges eltérések mutatkoznak, többek között, az egyes nemzeti-etnikai csoportoknál a következő reakciók kifejezésében (8): az érzelmek kiváltódásának okai (minek örül vagy mitől fél, vagy haragszik egy japán, vagy egy olasz); milyen erősségű ingerre reagál egy német, vagy egy kínai vendég; mennyire láttatja az arcán az adott érzelmet (távol-keleti kultúrák "visszafogottsága" mediterrán típusú kultúrákhoz képest); a mimikában megnyilvánuló érzelem kifejeződése (a "keep smiling" amerikai jellegzetesség, vagy a jól ismert "pókerarc", mint eszköz). A kultúrák közötti kommunikáció a multikultúrális viszonyok számos területét szövi át, melyek az oktatási, üzleti, és kormányzati cserekapcsolatok széles spektrumát érintik. Ennek oktatása és elsajátítása elsődlegesen a különböző háttérrel rendelkező emberek és nemzetek között kialakuló kapcsolatrendszerek fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, annak érdekében, hogy az együttműködés, a közös élettér, a munka és a tanulás a kultúrák sajátosságainak különbözősége ellenére is képes legyen hatékonyan működni. A multikultúrális oktatás és a kultúrák közötti kommunikációs teóriák a különböző hátterű kultúrák értékeinek és viselkedési normáinak azonosítása köré épül, ahelyett hogy az individuumok saját maguk által kreált és értelmezett kulturális azonosság tudatára fókuszálnának. Ez a fajta megközelítés nem szolgál megfelelő útbaigazítással, ami aztán egy helyes attitűdhöz és viselkedési formához vezethetne. Véleményem szerint a helyes álláspont kialakítása elsősorban a kulturális különbségek elismerésén és elfogulatlan ábrázolásán múlik. Archer (9) úgy mutatja be a kulturális ütközések alapjait, mint egy jelenséget, mely akkor jelenik meg, amikor az individuumnak egy bizonyos helyzet bizonyos viselkedési formájával szemben elvárásokat támaszt és hirtelen egy másfajta reakcióval szembesül, mely egy különböző hátterű kultúrából érkező személy megnyilvánulása. Ha azonban kulturális különbözőségeinket nem egy megoldandó problémaként közelítjük meg, hanem mint egyfajta lehetőséget mások és ezáltal önmagam jobb megismerésének a kulcsát, akkor ezek a konfliktusok elhalványodhatnak, később pedig akár teljesen feloldódhatnak. Anélkül, hogy önmagunkba néznénk ítélkezés helyett, ezek a kulturális különbségek potenciális félreértések sorába torkolhatnak. Ugyanakkor ennek felismerése olyan közös nyelv kialakítását teszi lehetővé, amely eszközként szolgálhat az incidens személytelenné tételére, ezáltal megerősítve a kommunikációs partnerek önbecsülését és önmagukba vetett hitét, hiszen egyik fél sem sérti meg a másikat személyében, pusztán rávilágítva a konfliktus forrás mibenlétére. Még tovább elemezve ezen álláspontot ez a hozzáállás a kulturális különbségek elfogadásához, kialakíthat egy erőteljesebb tolerancia készséget a kor, a nemek, az etnikumok és szakmai hátterek különbözőségeinek elfogadásában is. Az ilyen típusú mentális modellek átértékelése jóval hatékonyabb kommunikációhoz, kedvezőbb csapatmunkához és egyéb készségek kialakításához vezethet, mely nagyban elősegíti a népek és kultúrák közötti együttműködés hatékonyabbá tételét. Az angol nyelv mint eszköz A nyelvnek számos funkciója van, és a különböző megközelítések hajlamosak egyik vagy másik funkciót előtérbe helyezni s a többiről megfeledkezni. Különösen a "nyelv a kommunikáció eszköze" megközelítés örvend nagy népszerűségnek, miközben megfeledkezünk arról, hogy a nyelv az egyén és a csoport identitásának is fontos része, összeköt és elválaszt, fontos szocializációs eszköz, értékek és normák hordozója stb. A nyelv szimbolikus jelentősége különösen fontos Európában, ahol történelmi okok folytán igen erős az egy állam, egy nemzet, egy nyelv mítosza, s ahol éppen ezért a nyelv (melyen általában az adott állam többségi, hivatalos nyelvét értik) elleni "támadásokat" gyakran a nemzeti identitás elleni támadásként értékelik. A rendszerváltás óta eltelt 16 évben a magyar nyelvben végbemenő, nem nyelvészek számára is érzékelhető és legtöbb aggodalmat kiváltó változás az angol nyelv egyre erősödő hatásának tulajdonítható. A jelenség nem magyar-specifikus, mindenütt a világon érzékelhető. Kétségtelen, hogy korunk két hívószava: a globalizáció és az információs társadalom fontos szerepet játszanak a kérdésben. A kapcsolatok bővülése és gyakoribbá válása a gazdaságban, a tudományban, a politikában, a turizmus növekedése stb. egyre inkább szükségessé tette az érintkezés közös nyelvének megtalálását, s ez a közös nyelv egyre gyakrabban az angol. Az új kommunikációs technológiák legfontosabbikának, az Internetnek is angol az "anyanyelve", a rajta keresztül zajló kommunikáció nyelve ma még nagy többségben angol.(10) Miközben a cél a nyelvi sokszínűség megőrzése, biztosítani kell az állampolgárok közti kommunikáció lehetőségét is. Egy közös nyelv léte kétségtelenül megkönnyítené a kommunikációt és elősegítené a közös piac megteremtésén fáradozó globalizált világ célját: az áru, a tőke és az emberek szabad áramlásának megvalósulását. Az egész világot behálózó multinacionális vállaltok gazdasági érdeke is egy szinte minden országban beszélt közös második nyelv lenne. Vannak, akik úgy látják, az angol nyelv elkerülhetetlenül ilyen szerepet fog betölteni vagy máris ilyen szerepe van. Phillipson (1999) szerint a helyzet akár olyan irányba is elmozdulhat, ahol az angol nyelv töltené be a formális helyzetekben használt "emelkedett" nyelvváltozat szerepét, a helyi nyelvek informális funkciókba visszaszorulva "közönséges" nyelvváltozatként működnének. (11) Azonban számos kutató fontos problémának tartja egy-egy nyelvhasználati színtér szinte teljes elangolosodását. A tudomány nemzetközi nyelve az angol. Az egy nyelv, szemben a többel, hatékonyabbá, olcsóbbá teszi az érintkezést (gondoljunk például a fordítás, tolmácsolás költségeire) semleges érintkezési nyelvet biztosít a nem angol anyanyelvű beszélők egymással való kommunikációjához, elősegíti a "világfalu" létrejöttét. Másrészt a nem anyanyelvén megnyilatkozó tudós mindig hátrányban lesz az anyanyelvi beszélővel szemben, az anyanyelven való gondolkodás árnyaltságát nem biztos, hogy helyettesítheti az idegen nyelv használata, fennáll a veszély, hogy a tudomány a jelenleginél is jobban elszakad a tömegektől, tovább nő a megosztottság, az előnyök és hátrányok halmozódása, a társadalmak angolul beszélő elitre és angolul nem beszélő tömegekre szakadnak szét. Az angol nyelv térhódítását ugyanakkor nem feltétlenül követi a széleskörű angoltudás, így a globalizáció nyújtotta előnyök egy jelentős részéből ezek a tömegek kimaradnak, hátrányai erőteljesebben sújtják őket. (12) Nemzetközi szintű kapcsolatok tapasztalatai és konklúziói Az eddig leírtak - bár különálló egységeknek tűnhetnek, - mégis célszerűnek tartottam egy tudományos elméletekkel alátámasztani mindazon állításokat, élményeket, szubjektív megéléseket, melyeket interjú alanyaim osztottak meg velem kutatásaim során. Elsősorban tisztjeink külszolgálati, missziós, munkahelyi élményeire irányultak kérdéseim, melyekből most megpróbálok egy viszonylag átfogó képet mutatni kapcsolataik és tevékenységeik sikeres vagy kevésbé sikeres összehangolására tett kísérleteik felvázolásával. Természetesen, ahogy már említettem, az információk nem reprezentatívak, hiszen nem állt módomban túlságosan széles körben kutatásokat végezni. Mégis igyekeztem olyan tisztekkel felvenni a kapcsolatot, akik különböző területeken dolgoznak vagy érdekeltek, hisz élményeik is eszerint differenciálódnak. Várakozásaimmal ellentétben, a különböző kondíciókban lévő személyek tapasztalatai számos ponton hasonlóságot mutattak, melynek miértje számomra is kérdéses: vajon valóban ennyire tipizálhatjuk különböző népek és kultúrák képviselőit, vagy pusztán arról van szó, hogy mi sem vagyunk mentesek a sztereotípiák, előítéletek, szubjektív élményeink hatásaitól, melyek aztán meghatározzák észleléseink mikéntjét? Azt gondolom: ahhoz, hogy erre valós alapokon nyugvó ítéletet hozzunk, sokkal több kutatásra van szükség, nem figyelmen kívül hagyva a másik oldal szempontjait sem. Ez alkalommal, sajnos, nem nyílt módom külföldi partnereket is interjúm alanyaivá tenni, de szándékomban áll a későbbiekben ezt az oldalt is bemutatni, lehetőségeimhez mérten. Összességében azt gondolom, hogy fontos ezekről a kérdésekről beszélni, hisz katonáink, tisztjeink közérzetét és ezen keresztül munkájuk hatékonyságának fokát nagy mértékben befolyásolják azon tényezők, melyek szakmaiságuk kibontakoztatása mellett emberi értékeik és önbecsülésük szilárd alapokra való helyezését is feltételezik. Kérdéseim főként a nemzetek közötti katonai képviseletre, a rendfokozat különbözőségeinek kezelésére, férfi-nő viszonyára a katonai szolgálatokon belül, valamint a különböző kultúrák és vallások gyakorlásának viselkedési formáinak és normáinak észleléseire irányultak. Bár konkrétan nem tettem fel kérdést a történelmi és politikai korszakok különbözőségeire, mégis utaltak egyes hosszabb ideje szolgáló tisztek ezen helyzetek változásaira és a rájuk vonatkozó hatásaira. Néhányukban felfedezni véltem a múlt komplexusainak kísértő árnyait, amikor közös gyakorlatok vagy konferenciák során megalázóan kiközösítettnek érezték magukat. Íme egy példa Solti István alezredes élményeiből: Az első találkozásom, nem számítva a volt szocialista országokat, külföldi kollégákkal, 1995 tavaszán történt. Én voltam az első magyar katonatiszt, aki Finnországban részt vehettem egy ENSZ katonai megfigyelői kiképzésen. Az ott lévő kollégák nagy része akkor látott életében először "kommunista" tisztet. . A kiképzés első hetének a végén rendeztek nekünk egy ismerkedési bulit, ahol kezdtem magam igazán kellemetlenül érezni, ugyanis nagyon egyedül voltam. Próbáltam a beszélgető csoportok valamelyikéhez csatlakozni, de az eredmény minden esetben a megjelenésemet követő kínos csend, az addig folytatott beszélgetés megszakítása volt. Ezt senkinek nem kívánom! Egy hasonló jellegű élményt Verba Lajos alezredes kissé árnyaltabban, kevésbé zavaró tényezőként élte meg: Az első misszióban gyakran találkoztam, dolgoztam amerikai tisztekkel, akik egymás közti viselkedése, megítélésem szerint, semmilyen érdekességet, kivetni valót, gondot nem vetett föl. A más nemzetekhez kapcsolódó viszonyaikban azonban a többrétegű kapcsolattartás volt megfigyelhető. Míg a nyugat-európai országokból származó tisztekkel szívesebben és láthatóan oldottabban alakítottak ki kapcsolatot, addig a volt Varsói Szerződés tagállamaiból származó tisztekkel egy kicsit távolságtartóbb magatartást tanúsítottak. Ez a távolságtartás azonban nem volt különösebben észrevehető a szolgálati tevékenység során, inkább csak a szabadidős elfoglaltságokban volt érzékelhető a "kulturális" különbség. Nyilván vérmérséklettől és sajátos tapasztalásokról beszélhetünk, mely egyértelműen meghatározza komfortérzetük fokát és milyenségét idegen közegben. Bár nem célszerű általános következtetéseket levonni, mégis kijelenthetjük, hogy a "NATO-csatlakozás előtti" időszak komplexusokkal terhes élményekről árulkodik a legtöbb megkérdezett tiszt interjújában. A másik benyomásom, amire az előzetes részekben már utaltam, az idegen nyelv ismeretének vagy éppen hiányának következményeiről szintén hasonló képet mutat. Minden tiszt kitért a nyelv - különös tekintettel az angol - megfelelő szintű elsajátításának jelentőségére, miszerint hiába az elismert és átfogó ismeretekkel bíró szakmai háttér, ha ezt nem képes kommunikálni az elvárások szintjén, kívülállónak tekintik, nehezen vonják be őket a közös munkába. A tolmács szerepe ezekben az esetekben megkérdőjelezhető, hiszen az információk nem direkt hanem közvetített formában jutnak el az illetékesekhez, esetleges torzításokat is feltételezve. Ráadásul nem is tekintik igazán szaktekintélynek azokat, akik nem képesek közvetlenül kommunikálni társaikkal, megnehezítve a saját és társai munkáját, és törvényszerűen kivonva magát a társas kapcsolatokból is. Az angol, de még inkább egy második idegen nyelv elsajátítása olyan elengedhetetlen feltétel, melyben minden részvevő teljes mértékben egyetértett. Szorosan idetartozik a különböző - főleg angol-szász - nemzetek viselkedési kultúrája is, melyeket többé-kevésbé hasonlóan észleltek: az amerikai tisztek és katonák viselkedése bár közvetlen, mégis harsány és arrogáns más társaikkal szemben, fölényüket, "tévedhetetlenségüket" és "vagányságukat" számtalan esetben fitogtatva, mely többnyire visszatetszést kelt a többi nemzet képviselőjében. Ezzel szemben a briteket szolidabb, művelt, intelligens népként jellemezték, akik azért hűvösen udvarias távolságtartással viseltetnek más nemzetiségű társaikkal szemben, barátkozásra nem hagytak teret, szigorúan a feladataikra koncentráltak. Hasonló megfigyeléseket szűrtek le a nemzeten belüli, de rendfokozati különbözőségekből, nevezetesen szigorúan betartják - és betartatják! - a katonai hierarchia alapelveit. Ezt szinte minden nációra igaznak találták, az egyetlen kivétel - szerintük - a magyar kontingens. Nálunk kötetlenebb és barátibb a légkör e tekintetben is. Érdekes képet mutatott - számomra - a férfi-nő viszonya a különböző külföldi beosztások során. Két aspektus merült fel ezzel a kérdéssel kapcsolatban: az egyik a férfiak viszonya női társaikhoz, a másik a nők saját maguk által felállított normái és szerepei a hadseregeken beül. Az általános vélemény szerint a nők is csak katonának tekintendők, semmiféle kivételezést nem várható el és nem is adható számukra. Az esetek többségében mind a nők, mind a férfiak ezt követendő alapelvnek tekintették, és a nők szinte sértésnek - adott esetben akár még zaklatásnak is - felfoghatták férfi társaik egy-egy udvariasabb megnyilvánulását. Míg ez a NATO tagországok tagjai számára természetesnek és magától értetődőnek tűnt, addig a magyarok számos kellemetlen szituációba keveredtek, elmondásaik szerint, küldetésük elején. Személy szerint számomra is már-már paranoidnak tűnt az a távolságtartás és elutasítás, amit az Egyesült Államokban tapasztaltam, nyilván nyomós indokaik voltak erre korábbi élményeik alapján. Részemről eleinte éppen ezt éltem meg sértésnek, nem ismervén pontosan a hátteret, azt feltételezvén, hogy diszkriminatív gesztusuk a nemzetiségemnek és európaiságomnak köszönhető. Jó néhány hét telt el, mire megértettük egymás koncepcióit és indokait. Ugyanakkor például norvég nőtársaim - Solti István elbeszélése alapján - kifejezetten zaklatásnak fogtak fel bármilyen nemű barátkozó gesztust, aminek majdnem súlyos következményei is lettek. Egy újabb adalék a kultúráink és szokásaink különbözőségeire. Ami a nők helyzetének megítélését illeti a katona társadalomban, általános érvényűnek tekinthető, hogy bár maximálisan betartják a kötelező udvariassági elvárásokat, szerepüket tekintve messze nem tartják mérvadónak a nőket, inkább csak "üdítő kivételnek" a férfiak uralta társadalomban. Különbözőségeink tiszteletben tartása a közös cél érdekében Rövid elemzésem betekintést kívánt nyújtani a kultúrák közötti kommunikációs kompetenciák kihívásaira több nemzetiségű csoportfeladatok elvégzése során katonai közegben. Ahogy ez a fent említett példákból is kiderül, a megfelelő tolerancia és kommunikációs készségek elsajátítása elengedhetetlen feltétele az eredményes, a különböző kultúrák egységei között zajló munkák során. Megpróbáltam érzékeltetni a kultúráink különbözőségeiből fakadó esetleges konfliktusok és félreértések természetét, melynek belátása és megértése hozzájárulhat ezen kihívások sokkal hatékonyabb és produktívabb rendezéséhez. Különböző nációkból érkeznek katonák különböző kulturális háttérrel egy-egy misszió, gyakorlat vagy bármely más körű feladat elvégzésére, ahol óhatatlanul vélt vagy valós, régi vagy új keletű sérelmek támadhatnak fel, hátráltatva ezzel a közös eredmények elérését. De ez nem magától értetődő és elkerülhetetlen helyzet, megfelelő és hozzáértő felkészítéssel és felkészüléssel más alapállásból szembesülhetnek a szokatlannak vélt kihívásokkal. Tapasztalt, soknemzetiségű vállalati vezetők, politikusok hangsúlyozzák, hogy munkájuk sikere nagyban függ alkalmazottaik, munkatársaik, beosztottjaik rátermettségétől, mellyel megfelelően tudják kezelni a kultúrák komplexitását, megértve és elfogadva azt képesek egy sokkal toleránsabb módszert alkalmazni különbözőségeik tompítására. (13) Végezetül meg kívánom jegyezni, hogy a többnemzetiségű csoportokban dolgozóknak lételeme kell hogy legyen egy olyan légkör kialakítása, ahol a különbözőségekből fakadó alkímia képes érvényesíteni varázsát. Ennek egyik fontos eleme, hogy a részvevők interkultúrális kapcsolataikat próbálják meg ápolni a puszta adatkezelés helyett, ahol a közös munka csak számok, információk és papírok halmazává silányulhat. Ehhez azonban speciális tréningekre, megfelelő felkészítő személyzetre, folyamatos megerősítésekre, a felettesek támogatására és útmutatására van szükség. Ha nem vesszük komolyan ezeknek a problémáknak a meglétét, és egy egyszerű kézlegyintéssel lesöpörjük asztalunkról az ennek megoldására tett kísérleteket, akkor a nemzetközi légkörben végzett közös munka elveszíti a lényegéből fakadó ösztönös egymásra találás eszközeit, amely a csoportokon belüli megosztottsághoz és egyenes következményként a feladat teljesítés bukásához vezethet. Ha kellőképpen nyitottak vagyunk más kultúrákból érkező emberek megismerésére és elfogadására, sokkal kevésbé érezzük magunkat magányosnak ilyen közegben. Az előítéletek és szeterotípiák csak elválasztanak bennünket az emberek olyan csoportjaitól, akik akár még barátaink és partnereink lehetnek a közös munka során. Valljuk be őszintén, mindannyian vágyunk igazi kapcsolatokra, elfogadottságra. De elfogadás nélkül nem jöhet létre az elfogadottság sem. Nem várhatjuk el, hogy mindenki fenntartás nélkül elfogadjon minket, ugyanakkor a részünkről a leghalványabb alkalmazkodás jele sem mutatkozik. Arról már nem is beszélve, hogy önmagunkat is másként értelmezhetjük, ha egy olyan tükröt állítanak elénk, amely egy tőlünk eltérő, esetleg szokatlan képet mutat, ezzel is elősegítve önmagunk fejlődését, jobb megértését. És mi a haszna mindennek? Szűkebb értelemben katonáink és tisztjeink jóval eredményesebben lesznek képesek teljesíteni a közös munka során, tágabb értelemben pedig remény ébredhet bennünk, hogy világunk egy sokkal biztonságosabb hellyé válhat kultúráink egymáshoz való közelítése és tolerálása, a kihívások és konfliktusok előítéletektől mentes megoldása által.   FELHASZNÁLT IRODALOM 1 Jakobson, R.: Hang - jel - vers, Budapest, Gondolat, 1969 2 Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (4. átdolgozott és bővített kiadás), Budapest, Animula, 1994 3 Keményné Dr. Pálffy Katalin: Bevezetés a pszichológiába, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1998 4 Kiss Gabriella: Egyén és csoport, az egyének közötti kölcsönhatás, az interakció, Budapest, Kard és Toll, 2005/2 5. Dr. Czuprák Ottó: Kompetenciaalapú haderővezetés, on line: http://www.honvedelem.hu/hirek/kiadványok/human_szemle 6 Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata, Budapest, Közgazdasági és Jogi Kiadó, 1971 7 ua. mint 2. 8 Prof. Dr. Vincze Lajos (szerk): Kommunikációkultúra, Budapest, ZMNE, 2004 9 Archer, C.M.: Culture bump and beyond. In: Valdes, J.M. (Ed.): Culture Bound: Bridging the Cultural Gap in Language Teaching, Cambridge, Cambridge University Press, 1986 10 Schleicher Nóra: Globalizációs, illetve nemzetközi folyamatok a közéleti kommunikáció nyelvében, Budapest, Humán Szemle, XIX. évf. 2003/3. 11. Phillipson, R.: International Languages and International Human Rights. In: Kontra-Phillipson-Skutnabb-Kangas-Várady, 1999 12. ua., mint 10. 13. Kiss Gabriella: Managing cross-cultural communication challenges. Toward a more perfect union in an age of diversity, Budapest, AARMS, Vol.4, No.2, 2005 vissza a szöveghez   KÖSZÖNET Dr. Bárány Mihály alezredes, Gulyás Tibor ezredes, Makk László mk. dandártábornok, Solti István alezredes és Verba Lajos alezredes uraknak hatékony munkájukért és segítőkészségükért írásom létrehozásában.   « vissza a tartalomhoz