Ébert László HOZZÁSZÓLÁS az Azerbajdzsáni helyzetkép című cikkhez A folyóirat XVI. évfolyam, 2006/3. számában dr. Nagy László tollából megjelent egy számomra rendkívül érdekes cikk, melyhez ezúton szeretnék hozzászólni. A teljes cikk az Új Honvédségi Szemle 2006. 06. 07-i, 2006. 06. 28-i és 2006. 08. 10-i számaiban jelent meg, mégpedig "Azerbajdzsán közelről (1), (2), (3)" címmel. Jelen sorok megírására az alábbiak inspiráltak: 1.) 1968 és 1974 között a Moszkvai Energetikai Egyetemen végzett tanulmányaim során hat évig volt szerencsém egy olyan baráti társaságnak a tagja lenni, amelyben örmény, grúz, tatár, azeri, dagesztáni és zsidó diákok voltak. Ezen baráti társaságban való részvételemnek meglehetősen kemény cukkolás volt a következménye - orosz és ukrán részről. 1972-ben majdnem két hónapot voltam Tbilisziben, Szuhumiban és Gudautában termelési gyakorlaton. Úgy vélem egy kissé megismertem a kaukázusi népek mentalitását és gondolatvilágát. 2.) 1985 és 1990 között az Indusztriálexport Külkereskedelmi Vállalat Gépipari Iroda, export osztályának a vezetőjeként 16 hűtőgépgyár rekonstrukciójában vettem részt. A gyárak a Szovjetunió területén Alitusztól (Litvánia) Dusanbe-ig (Tadzsikisztán) voltak szétszórva, de az egyik fontos gyár a Baku-i Hűtőgépgyár volt, melynek egyik kapcsolódó része volt a Szumgait-i üzem is. Az akkori kereskedelmi rendszer alapján módomban volt többször találkozni, tárgyalni a gyárak vezetőivel, Budapestre akkreditált műszaki átvevőivel és megismerni álláspontjukat, mentalitásukat. Főnöke voltam az 1987 és 1989 között Bakuban, a fentebb említett gyárban dolgozó magyar szerelésvezetőknek, akik gondjairól közvetlenül értesültem. 3.) A Karabah-i válság alatt több gyermeket az örmények kimenekítettek a háborús területről és a világ több országába küldtek. Magyar barátaimnál lakott két örmény tizenéves kislány, akiknek sokszor én tolmácsoltam. Többször is elolvasva a fent hivatkozott írásokat és átgondolva személyes ismereteimet és emlékeimet - a cikkek, a következő gondolatokat váltották ki belőlem.   A szerző nagyon érdekes cikket írt, de ő is megemlíti, hogy egy forrásból származó, esetleg elfogult tájékoztatást ad. Ennek alapján, úgy érzem, talán helye lenne az én rövid és személyes benyomásokra épülő hozzászólásomnak is. 1.) A nem mai keletű szembenállás talán jobb megértése céljából, úgy vélem, célszerű egy nagyon rövid történelmi ismertető és nemzetiségi helyzet-elemzés megadása. A Kaukázus területe mindig is a Kelet és Nyugat ütköző pontja volt. A Kaukázusban, több mint 50 különböző nép, nemzetiség és népcsoport él, akiknek vallása és hagyományai rendkívül különbözőek, a három legnagyobb lélekszámú pedig a grúz, az örmény és az azeri . Még az egyes népeken belül is van "tagozódás", hiszen sokan úgy tudják például, hogy a "grúz" az egy nép, addig a valóság, hogy ez a "szvanet", "mengrel", "hevszúr" és "iver", nemzetiségekből áll. Ráadásul még az egyes "nemzetiségek" is "klánok"-ba szerveződnek. A klánok egymás közötti harca, vagy összefogása szinte minden népre, népcsoportra vagy nemzetiségre is jellemző a Kaukázusban és meghatározza az egymáshoz való viszonyt. Az örmény és a grúz kultúra, az írás a legősibbek közé tartozik a világban, egyidős az arab és a héber írás kialakulásával. Ugyanakkor az ősi örmény királyság - melynek területe megközelítette a 100-150 ezer négyzetkilométert és a mai Irán és a török Észak-Kelet-Anatólia egy része, egészen a mai Szíriai határig beletartozott (Nagy Tignan idején) - eltűntével többet az önálló államiság az örmények között már nem alakult ki. Az iszlám erőszakos térhódítása elől viszont már a XII-XV. században megindult a vándorlás nyugatra és mindenfelé, ahol létük és vallásuk megtartására mód nyílott. Az azeri nép az egy-isten hit felvételével muszlim lett, és a kb. 30 millió Iránban élő azeri nemzetiségű lakos komoly pozíciót töltött be a múltban és a jelenben is Irán életében. (A szőnyeg-kereskedők igen jelentős része Iránban vagy örmény, vagy azeri, kevés közöttük a farszi vagy beludzs nemzetiségű.) Az azeri nép a mai Azerbajdzsán területén a szovjethatalmat megelőző időkben, de még a cári hatalmat megelőzően sem jutott el az önálló, egységes állami lét szintjére. A nemzetek közötti viszony elmérgesedését fokozta az ún. I. és II. Kaukázus-i háború, melyben az Orosz hatalom és hódítási igény csapott össze az iszlám (török-iráni) terjeszkedéssel. Míg a grúzok "benősültek" az orosz cári családba, kiváló tábornokokat (Bagration) és más szakembereket adtak, az örmények felszabadítóként ünnepelték az orosz csapatokat és kiváló kereskedőket, művészeket adtak Oroszországnak, addig az azeri nép - mint oly sok más muszlim nép és népcsoport a Kaukázusban - a másik oldalon volt, és vesztett. A cikkben is említett, és az orosz-iráni háborút lezáró megállapodásnak ugyan volt áttelepítési vonzata, de úgy gondolom erre visszavezetni a mai ellentétek egy részét - azeri részről meglehetősen túlzás. A cárizmus bukása utáni "Transzkaukázusi polgári köztársaság" leverése és elfoglalása után, Sztálin a grúz és örmény értelmiség jelentős részét kiirtotta, de a Kaukázusban nem folyt olyan mérvű vallásellenes harc, mint Ukrajnában, vagy Oroszországban. Edzsmiadzin - az örmény Vatikán - nem szenvedett akkora károkat, mint pl. Zagorsk. A Sztálini hatalomban - vezetésben - megtalálni grúz, örmény és azeri vezetőket is ugyanúgy, mint represszió és személyi kultusz áldozatai között is. Ezzel együtt a Sztálini nemzetiségi politika mélyítette a nemzetiségi ellentéteket például azzal is, a nemzetiségi területekre párt és adminisztratív vezetőnek majdnem mindig más nemzetiségűeket neveztek ki, vagy éppen csak oroszokat és/vagy ukránokat. Ugyanakkor a muszlim területeken - azeri, csecsen, oszét, dagesztáni stb., bizony a "szocialista rend" elleni partizánháború, szinte az 1950-es évek közepéig folyt. A második világháború rendkívül komoly válaszút elé állította a kaukázusi népeket. Voltak, akiket kitelepítettek (csecsenek) voltak, akik harcoltak a német fasiszták ellen a Vörös Hadsereg soraiban és bizony voltak, akik Hitler "Kaukázusi Légiójában és a Waffen SS-ben" harcoltak a szovjet-hatalom ellen. Ebben a légióban elsősorban muszlimok voltak! (Tatár, türkmén, csecsen, dagesztáni, azeri stb.) Chris Bishop 2007-ben magyarul is kiadott "Hitler Idegen-légiósai" című könyvében fényképekkel mutatja be, hogy bizony mind az azeriek, a grúzok de még az örmények között is voltak, akik Hitler Waffen SS-ében akarták felszabadítani országukat a sztálinizmus alól. De az író által vizsgált és már hozzáférhető történelmi dokumentumok szerint ezek az "önkéntesek" annyira gyűlölték egymást, hogy nemzetiség és vallás szerint is külön kellett őket választani, hogy ne egymással foglalkozzanak, hanem harcoljanak az ún. közös ellenség, a kommunizmus ellen. A második világháború után a nemzetiségek helyzete minimálisan változott, javulás csak Sztálin halála után következett be. Ugyanakkor a XX. Kongresszus deheroizálását a grúzok személyes sértésként és megalázásként fogták fel, melynek pszichózisából - szerintem - a mai napig nem gyógyultak ki. Mindamellett, egy meglehetősen kegyetlen polgárháborús helyzet után az 1920-as éveket megelőző polgári államhoz való visszatérést, (bár ezt soha senki sem jelentette ki), a teljes nyugatrafordulást és az oroszokkal való szakítás politikáját tűzték ki célul. Az örmények sokkal óvatosabban és diplomatikusabban viszonyultak minden ilyen nagy változáshoz, hiszen a XX. század elején bekövetkezett nemzeti tragédiájukat, a törökországi genocídiumot, a mai napig nem heverték ki. (Gyakorlatilag a 15 millió örménynek ma csak a töredéke él a Kaukázus hegyei között!) Az azeriek ezen kényes kérdéshez való egyedi, vagy önálló hozzáállásáról - nincs tudomásom. A második világháború után azonban az örmények tudás- és tanulás-vágya felgyorsult. Sokan költöztek Bakuba, Tbiliszibe, Szuhumiba, majd növelték a Moszkvai, Kijevi, Leningrádi diaszpórát. Sok közülük orvos, tanár, kutató-mérnök, vegyész stb. lett. A híres örmény személyek között volt Mikojan repülőgéptervező, Bagramjan tábornok, Goar Gaszparjan világhírű énekesnő stb. Rátermettségük, tehetségük alapján a Kaukázus különböző ipari, oktatási stb. területein mind több vezető posztot töltöttek be. Nehézipari és háztartási- gépipari objektumok Azerbajdzsán és Grúzia területére estek, míg Örményországban a számítástechnikai ipar kezdett kibontakozni. Ugyanakkor nagyon sokan dolgoztak a hagyományosan örmény gazdasági területen, a kereskedelemben is. Habár az orosz-szovjet jogalkotás általában nem ismeri el és megveti a római "divide et impera", azaz "oszd meg és uralkodj" elvet, de ezt a Kaukázusban a központi hatalom képviselői kiválóan alkalmazták. Kevesek előtt ismeretes, hogy a nemzetiségek egymással szembeni kijátszása esetenként nemzetiségi lázongásba, sőt véres eseményekbe torkollott. Ahogyan ez történt az 1960-as évek közepén Dagesztánban, majd 1972-ben pedig Csecsnyában, Észak Oszétiában. Sajnos azt kell mondanom - ismereteim szerint - ezek az események a helyi orosz-ukrán hivatalnokok elleni véres támadásokkal, majd az örmény kereskedők elleni pogromokkal kezdődtek. A folytatás általában a Kaukázuson Túli Katonai Körzet csapatainak bevetése volt a "rend és a törvényesség helyreállítása" érdekében. Hogy mennyi volt ezekben az eseményekben a halott, sebesült, illetve a belső menekült - nem szól a fáma. Ezek az adatok, a konkrét eseményekhez csatlakozva, a mai napig nem nyíltak! 2.) Mint fentebb említettem 1985 és 1990 között munkakörömnél fogva közvetlen kapcsolatban voltam a Bakui Hűtőgépgyár vezetésével. Többször jártak Budapesten is. Budapesti tartózkodásán számomra a Baku-i Hűtőgépgyár igazgatója és a Szumgait-i gyár egyik mérnöke 1987 -ben döbbenetes eszme-futtatást adott elő: vérlázítónak tartották az örmény intelligencia létszámát és pozíciókban betöltött helyét Azerbajdzsánban; korlátozni kellene az örmények szerepét, tanulási lehetőségét, egyáltalán létszámát Azerbajdzsánban; ki kellene zavarni minden azeri területről az oroszokat, ukránokat, és főleg örményeket, és saját, az azeri nemzetiséget előnyben részesítő, az iszlámhoz közeli önálló államot kellene létrehozni! Miután ezt végighallgattam, számomra döbbenetes volt az összecsengés a múlt más, Magyarországon is ismert és szomorú, de hasonló megnyilatkozásaival. Tessék csak visszaemlékezni a magyar történelem 1935-1945 közötti éveire! A tisztelt vendégek kijelentéseit a mai napig nem tudtam elfelejteni! Később a Baku-i és Szumgaiti zavargások - az én információim szerint véres pogromok - alatt a kollégáimat/beosztottaimat úgy kellett kimenekíteni a városból. Elbeszélésük szerint, számomra az események vészesen hasonlítottak a "Kristall-Nacht" eseményeire. Mindezek következményeként 1989-re a szerelésvezetésünk és képviseletünk Bakuban, illetve Szumgaitban megszűnt. Ugyancsak ekkor kezdődött a Magyarországon kedvelt és Bakuban gyártott "Csinár" hűtőgépek és a Szumgaitban gyártott "ablak-légkondicionálók" exportjának a csökkenése. 3.) 1992 -ben a barátaim tolmácsolni hívtak, mert hiányos orosz tudásuk nem tette lehetővé két örmény kislánnyal való kommunikációt, akik Sztyepanakert-ből jöttek Budapestre egy idegi és egészségügyi "helyreállító" tartózkodásra. Elbeszélésük szerint otthon, Hegyi Karabah-ban, a létükért folyt a harc , az azeri és "más" bandák ellen. (Hogy a "más" mit takart, a mai napig nem tudom, csak elképzeléseim vannak.) Az örmény falvakban a tizenéves fiúkat-lányokat is felfegyverezték a puszta lét megvédése érdekében! Úgy mesélték, hogy tudomásuk szerint Jerevánból kaptak fegyvert, élelmiszert. Természetesen ezek a gyerekek nem tudtak/tudhattak az "örmény atrocitásokról". A két kislány 1993 végén visszament Jerevánba, majd Sztyepanakertbe. Az egyikből katona, harckocsizó lett, a másik férjhez ment. 1999 óta nem tudok róluk. Sem barátaim, sem én nem tudtunk újból kapcsolatot teremteni velük. * * * Minden tiszteletem a cikk írójáé, aki egy újságíró küldöttség tagjaként szerzett információk alapján hiteles képet vázol fel Azerbajdzsánról. Zárva emlékeimet felidéző gondolatokat, engedjenek meg három megjegyzést. A Sztálini nemzetiségi politika súlyos következményei, az eltérő vallási, kulturális és történelmi hagyományok, nem utólsó sorban a nagyhatalmi befolyásért folyó küzdelem miatt a Kaukázus ma is egy puskaporos hordó, mely bármikor, bárhol robbanhat. Tény, hogy Azerbajdzsán olajbevételei nőnek, ezért többet tud költeni fegyverre, hadseregre és hosszú távon a lakossági "számarány" is neki kedvezhet. Igaz az is, hogy a nagy, nemzetközi játszmában Törökország támogatására is számíthat. Ugyanakkor az is tény, hogy a világban szétszóródott örmény diaszpóra összetartása, propagandája és az őshazát mindenben segítő támogatása nem lebecsülendő. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy Örményország, felismerve saját érzékeny helyzetét és kényszerítő körülményeit, maximálisan aláveti magát az orosz érdekeknek, a FÁK-ban messzemenően támogatja Oroszországot. Ennek fejében mindent megkap ahhoz, hogy gazdasági és katonai érdekeinek védelme ne szenvedjen csorbát. Hegyi Karabah kérdésében pedig csakis olyan kompromisszum képzelhető el, mellyel Oroszország érdekei egybeesnek. « vissza a tartalomhoz