Kemény János Az USA terrorizmusellenes háborújának kezdete A szerző az MHTT 2006 évi pályázati felhívására beküldött nagyobb terjedelmű tanulmányának szerkesztett, rövidített változatában bemutatja: az Amerikai Egyesült Államok terrorizmus ellenes háborújának kezdeti lépéseit; a terrorizmus teljes felszámolását kitűző - diplomáciai, gazdasági, információs, bűnüldözési, katonai, pénzügyi és más hatalmi eszközök közvetlen és közvetett alkalmazására kiterjesztett - stratégiáját; a nemzetközi együttműködésre, összefogásra épített terrorizmus ellenes harc kereteit és abban a CIA különleges szerepét.
A 2001. szeptember 11-ei merényletek kényszerűen felgyorsították a nemzetközi terrorizmus elleni fellépést. Terrorizmus korábban is létezett, de a modern dzsihádizmus megjelenésével nagymértékben megváltozott a fenyegetés jellege. Bush elnök röviddel 2001. szeptember 11-e után mondta a következőket: "Ez a háború nem olyan lesz, mint a tíz évvel ezelőtti iraki háború volt. Nem lesz mindent elsöprő siker és gyors befejezés. (.) Az amerikaiaknak nem egy csatára, hanem hosszú hadjáratra kell számítaniuk, olyanra, amilyet még senki sem látott. Lesznek látványos csapások, amelyeket tévén lehet nézni, és titkos akciók, amelyeknek a sikere is titkos. Megfosztjuk a terroristákat a pénzügyi hátterüktől. Egymás ellen fordítjuk és egyik helyről a másikra kergetjük őket, egészen addig, amíg nem lesz hova rejtőzniük." 1 Az amerikai terrorizmusellenes stratégia A 2002 szeptemberében kialakított amerikai nemzetbiztonsági stratégia a terrorizmus teljes felszámolását tűzte ki célul. A dokumentum szerint a terrorizmus előre megfontolt, politikailag motivált erőszak, amely ártatlanok ellen irányul. Emiatt először a globális méretű terrorszervezetek ellen, valamint a terrorizmust támogató és tömegpusztító fegyverek előállítására törekvő ún. lator államok ellen kell fellépni. Itt fogalmazódott meg a preventív beavatkozás doktrínája, ami nem más, mint az Egyesült Államok hazai és külföldi érdekeinek védelme azáltal, hogy azonosítja és gátat vet a fenyegetéseknek, mielőtt elérnék a határait. Kiemelt szerepet kapott benne a támogatások megvonása, a terrorizmusnak a rabszolgasággal, kalózkodással és tömeggyilkossággal egy szintre való helyezése, a mérsékelt muszlim rezsimek támogatása, a terrorizmust kiváltó okok megszüntetése és a szabad információáramlás. Érdekes a dokumentum nem terrorizmussal foglalkozó része is, amelyben a gazdasági liberalizáció szükségességéről, a tömegpusztító fegyverek terjedésének megakadályozásáról és a demokrácia terjesztéséről van szó.2 A nemzetbiztonsági stratégia vonatkozó részét pontosította 2003 februárjában a nemzeti terrorizmusellenes stratégia. Ez fogalmazta meg az ún. 4D (defeat, deny, diminish, defend - legyőzni, megtagadni, csökkenteni, megvédeni) stratégiát, amit diplomáciai, gazdasági, információs, bűnüldözési, katonai, pénzügyi, hírszerzési és más hatalmi eszközök közvetlen vagy közvetetett alkalmazásával remélt megvalósíthatónak. Ebben az alábbi célok vannak kijelölve: 1. Legyőzni a terroristákat és csoportjaikat:
2. Az állami és nem állami támogatások megszüntetése, valamint a terrorista-menedékhelyek felszámolása:
3. A terroristák által kihasználható körülmények megváltoztatása:
Ez a megközelítés erősen taktikai jellegű, nem próbál felvázolni hosszú távú megoldást, és figyelmen kívül hagy olyan fontos dolgokat, mint pl. a motiváció. 2003 májusában a Kongresszusi Könyvtár Kongresszusi Kutatóintézet nevű független kutatóközpontja jelentést adott ki, amely az al-Kaidától jövő fenyegetést tárgyalja. Ez így fogalmaz: "Sok dolog van, amit sokévi kutatás ellenére sem tudunk az al-Kaidáról. Ilyen a jellege, a mérete, a struktúrája és a hatótávolsága. (.) Nem tudjuk, hogy a merényleteket végrehajtó személyek tagjai-e a szervezetnek? Valószínűleg nem kell tagnak lenni ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre. Erre egyértelmű bizonyíték néhány meghiúsult merényletben letartóztatott személy vallomása. (.) Az al-Kaida, hírek szerint, alapítványként is működik, így nyújt támogatást olyan helyi terrorista csoportoknak, amelyek céljaival megegyező merényleteket terveznek." 4 Jason Burke brit újságíró, aki évek óta figyeli az al-Kaida tevékenységét, azt írta erről: "A militáns iszlamista szervezetekre a kuszaság és az átláthatatlanság jellemző leginkább. Csábító a bonyolult jelenséget leegyszerűsíteni és azonosítani az al-Kaidával, de nem helyénvaló. Az al-Kaida nem jelent többet, mint bin Ladent, a bizalmasait és az Afganisztánban 1996 és 2001 között létrehozott struktúrát. Fel kell ismernünk, hogy ez a szerveződés mára gyakorlatilag megsemmisült. (.) A modern militáns iszlamista mozgalom sokkal kaotikusabb. Személyekből, kisebb ismeretlen csoportokból és nagyobb, ismertebb entitásokból áll, amelyek állandóan formálódnak, szétválnak és egyesülnek." 5 Az al-Kaidához való szellemi kötődés azonban fontos számukra. Erre példa, hogy Abu Musaab al-Zarqawi 2004 októberében internetes közleményben esküdött hűséget a "mudzsahadek vezetőjének, Osama bin Ladennek".6 Két nappal ezután a szervezete nevét is megváltoztatta, hogy így is kifejezésre juttassa az al-Kaidához való kötődést: Al-Kaida a Két Folyó Országában lett a csoport neve a korábbi Egység és Dzsihád helyett.7 Burke véleménye közel áll az amerikai kormányzatéhoz. John Negroponte nemzeti hírszerzési igazgató 2006. február 17-ei beszéde alapján csak az al-Kaida szerepének megítélésében van köztük véleménykülönbség, minthogy Negroponte változatlanul az al-Kaida tevékenységét tekinti a legfőbb fenyegetésnek: "A [dzsihádista] mozgalom diffúz mozgalom, amelyben három markáns csoport van jelen. Az első és legfőbb a meggyengült al-Kaida, amely a jelenlegi állapotában is jelentős tartalékokkal rendelkezik. A másodikba a szunnita dzsihádista csoportok tartoznak, melyek közül egyesek kapcsolódnak az al-Kaidához, mások nem. A harmadikat az öngeneráló dzsihádista hálózatok és sejtek adják. Barátainkkal és szövetségeseinkkel való együttműködés eredményeként elfogtuk és megöltük az al-Kaida vezetőinek azon csoportját, amely a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelése és végrehajtása mögött állt. De én és kollégáim még most is úgy tekintünk az afgán-szovjet háború alatt kialakult dzsihádista mozgalomra, amelyet ma az al-Kaida inspirál és vezet, mint a legfőbb fenyegetésre az USA állampolgárai, érdekei és barátai ellen." 8 Az al-Kaida ideológiájának egyik alaptétele, hogy a Nyugat háborút folytat az iszlám ellen. Ez olvasható ki a 2001. szeptember 11-i támadás jogosságát bizonygató egyik internetes nyilatkozatból is: "Az elnyomó ellenségnek nincs szüksége elvekre vagy felhatalmazásra, hogy folytassa az évtizedekkel ezelőtt kezdett háborúját az iszlám és a muszlimok ellen. (.) Milyen elvek alapján ítélik el a palesztin népet, és engedik azokat a tömeggyilkosságokat, amelyek több mint ötven éve kezdődtek, és máig tartanak? (.) Mi a bűne az iraki népnek, hogy állandó ostrom alatt tartják, és a történelemben soha nem látott mértékben pusztítják? Milyen elvek azok, amelyek (.) megengedik a keresztes nyugatnak Amerikával az élen, hogy szerb szövetségesük szabad kezet kapjon ENSZ-védelem alatt álló muszlimok meggyilkolásához és elűzéséhez? Mi a kasmíriak bűne? (.) Milyen bűnt követtek el a csecsenföldi, az afgán, a közép-ázsiai muszlimok, (.) hogy elsöpörhetik, megölhetik, elpusztíthatják őket? Milyen jogon támadta meg az USA Afganisztánt, vezetett be ellene igazságtalan blokádot, ölte meg és űzte el muszlimjait?" 9 A bin Laden által képviselt ideológia azt ígéri, hogy visszaadja az önbecsülésüket azoknak, akik magukra mint az egymást követő idegen elnyomók áldozataira tekintenek. Ehhez az iszlám kultúrára és a Koránra hivatkozik. Retorikáját több forrásra - az iszlám történelemre, a régió gazdasági és politikai betegségeire - alapozza. Nagy súlyt helyez az USA-val szembeni sérelmekre, amelyeket széles körben oszt az iszlám világ.10 Bin Laden azzal nőtt a társai fölé, hogy a régen meglévő társadalmi elégedetlenséget és harci kedvet, amelyet a radikális csoportok a saját kormányaik elleni fellépésre használtak, egyesítette a közös ellenség, Amerika és a Nyugat ellen. Michael Scheuer szerint - aki 2004-ben ment nyugdíjba a CIA-tól 22 éves szolgálat után, amiből négy éven át a bin Laden ellenes egység vezetője volt -, az al-Kaidának hat könnyen azonosítható külpolitikai célkitűzése van:
A Szeptember 11-e Bizottság sem tartotta reménytelennek a helyzetet, bár nem vitatta az USA arab világon belüli negatív megítélését. Szerinte az elutasítás oka "az Egyesült Államokkal kapcsolatos informálatlanság, vagy ami még rosszabb, egy karikatúraszerű sztereotípia, ami az értelmiség soraiban divatos okcidentalizmus keretei közt jelenik meg, kifigurázva az USA céljait és politikáját. A helyi újságok és a befolyásos új műholdas arab hírcsatornák - mint az al-Dzsazíra -, gyakran erősítik az USA-t muszlimellenesnek beállító dzshiádista üzenetet." Azt javasolta, hogy támogatni kell "a reformot, a szabadságot, a demokráciát akkor is, ha az üzenetet nagyban gyengíti, hogy mi vagyunk a hordozói".14 A demokrácia és a szabadság terjesztésének szükségessége már az amerikai nemzetbiztonsági stratégia hetedik, A fejlődés körének kiterjesztése a társadalom megnyitásával és a demokrácia infrastruktúrájának kiépítésével című fejezetében is megjelent, aktív külpolitikai céllá azonban csak a Bush-adminisztráció második elnöki periódusában vált. A 2005. januári beiktatási beszédében George Bush ezt mondta: "Amíg a világ nagy régiói forrongnak - áldozatul esve egy olyan ideológiának, amely gyűlöletet és gyilkolást szít -, az erőszak növekedni fog. Pusztító erejét megsokszorozva át fog hatolni a legtöbb védett határon, és növelni fogja a halálos veszélyt. A történelem csak egy erőt ismer, amely a gyűlölet és az elkeseredés uralmát meg tudja törni, amely leleplezheti a zsarnokok önhittségét, és valóra válthatja a tisztességes és toleráns emberek reményeit. Ez az erő a szabadság."15 Az USA ezt tekinti a biztonság hosszú távú garanciájának a Közel-Keleten. Ahogy George Bush fogalmazott: "Az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy szabadságharcosokkal működjön együtt a világ minden táján, hogy nyíltan a reformerek mellé álljon. Hiszem, hogy ez generációkkal később is fontos lesz, mert ahogyan én látom, a demokráciák nem vívnak egymás ellen háborút. A demokrácia a gyűlölet legyőzésének egyetlen módja. A demokrácia jelenti a legfőbb reményt világszerte."16 De egy politikai modell jelenthet-e megoldást egy ideológiai kihívásra? Továbbá: mivel a nyugati világ számára a teokratikus állammodell nem elfogadható, létrejöhet-e szekuláris demokratikus rendszer a Közel-Keleten? Mahmoud al-Zahar, a Hamasz alapítója a CNN-nek adott interjújában arra a kérdésre, hogy a Hamasz szekuláris vagy teokratikus államnak szeretné-e látni a palesztin államot, ezt a választ adta: "Azt hiszi, hogy a szekuláris rendszer szolgál bármilyen államot? A szekuláris rendszer megengedi a homoszexualitást, a korrupciót, a természetes immunhiányos betegségek terjedését, mint az AIDS. Mi itt iszlám irányítás alatt élünk. Semmi sem fog változni. Az iszlám az alkotmányunk. Az iszlám irányítja a kapcsolatokat a palesztin társadalomban, hasonlóképpen az arabokkal és a nemzetközi közösséggel."17 A Hamasz-győzelem a palesztin választásokon - a régió egyik legszabadabb választásán - nem a nyugati értelemben vett demokrácia győzelme. Nem hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a Hamasz választási hadjáratának középpontjában nem ideológiai, hanem szociális kérdések álltak. Az amerikai és a dzsihádista elvek teljesen ellentétesek egymással, és a két ellentétes ideológia jelenleg egymást erősíti. A katonai-biztonsági együttműködés az egyetlen, amely - legalábbis tünetileg - kezelheti az iszlám világban megfigyelhető radikalizálódási tendenciát. Hosszabb távon ez azonban nem jelenthet megoldást. A terrorizmusellenes harc szervezeti keretei 2001. szeptember 15-én Camp Davidben George Tenet CIA-igazgató és Bush elnök a háborús kabinet előtt egy tervet vázolt fel az al-Kaida elpusztítására. Ennek lényege az volt, hogy az elnök adjon a CIA-nak különleges felhatalmazást, amellyel az egész világon üldözheti az al-Kaida tagjait. Azt akarta elérni, hogy a CIA különleges akcióinak végrehajtásakor ne kelljen minden akciót külön engedélyeztetni. A másik fontos dolog, amihez Tenet az elnök jóváhagyását kérte, az volt, hogy a CIA különleges jogköröket kapjon az al-Kaida tagjainak bebörtönzéséhez. Azt szerette volna, hogy a CIA dönthessen egyes al-Kaida tagok külföldi elfogásáról. Határozattervezete lehetővé tette volna a CIA számára, hogy a titkos akciók minden eszközét bevesse, beleértve a gyilkosságot is. (Ez módosította volna az 1986-os, Reagen-féle terrorizmusellenes küzdelemre vonatkozó rendeletet, és érvényüket vesztették volna a Clinton-adminisztráció idején kiadott határozatok is.) Kérte az arab szolgálatok támogatásának nagymértékű emelését is a tőlük jövő információkért cserébe.18 Bush elnök hat nappal 2001. szeptember 11-i merényletek után aláírta azt az elnöki direktívát, amivel a CIA addig nem látott felhatalmazást kapott titkos akciók végrehajtására. Ebbe beletartozott a titkos kiadatás (rendition), a dezinformációs kampány és a weboldalak elleni cybertámadások lehetősége.19 2001-ben a CIA-nak még nem volt meg a kellő kapacitása a terrorizmusellenes háború megvívásához. Nem voltak embereik az al-Kaida hálózatán belül, nem rendelkeztek kihallgatókkal, félkatonai csoportjuk kicsi volt, és arra sem volt módjuk, hogy az esetlegesen elfogott személyeket fogva tartsák. A CIA terve az volt, hogy olyan külföldi partnerek segítségével folytatják a terrorizmusellenes küzdelmet, akik jól ismerik az al-Kaidához kapcsolódó terrorista csoportokat. A CIA jelentős ráfordítással ún. közös hírszerzési központokat (Joint Intelligence Center) alakított ki sok országban. Megegyeztek foglyok átadásáról azokkal a kormányokkal, amelyek fogságában voltak, illetve amelyek területén tartózkodtak. Azt is elérték, hogy titkos börtönöket alakíthassanak ki olyan létesítményekben, amelyek az adott ország hírszerzésének felügyelete alatt álltak. Az elnöki rendelet azt is jóváhagyta, hogy a CIA félkatonai csoportokat szervezzen, amelyek feladata az al-Kaida tagjainak elfogása vagy megölése. A napi döntéseket az elnök a CIA igazgatójára, George Tenetre bízta. Tenet a gyilkossággal kapcsolatos döntéseket a CIA terrorizmusellenes központjára (CTC = Counterterrorist Center, melynek főnöke Coffer Black) ruházta. A Bush-adminisztráció többször is megkísérelte, hogy a korlátozó szabályozásokat újraértelmezze, vagy újakat léptessen érvénybe. Amikor a CIA agresszív kihallgatási taktikákat akart alkalmazni elfogott al-Kaida tagok ellen, az igazságügy-minisztérium jogi tanácsadójának hivatala kapta a feladatot a megfelelő szabályok kidolgozására. A hivatal ügyvédei nem helyezkedtek szembe az elnöki jogkör agresszív értelmezésével. Hogy ezt mások se tegyék, a Fehér Ház csökkentette azok számát, akik részt vehettek a döntések meghozatalában, a CIA-nak viszont engedményt tett. Mindezek eredményeként a CIA és az igazságügy-minisztérium jogi tanácsadó irodája döntött arról, hogy jogszerű-e valakit titokban elfogni egy országban, majd ugyancsak titokban egy másik országba szállítani fogva tartás és kihallgatás céljából. A Fehér Ház kezdetben a Kongresszust is kizárta ezekből az ügyekből. Nem adták meg a kért információkat a Kongresszus felügyelő testületeinek, és csökkentették azok számát, akiket rendszeresen kell tájékoztatni az ilyen ügyekről. Rendszerint négy személy kapott tájékoztatást, a képviselőházi és a szenátusi hírszerzési bizottság republikánus vezetője és demokrata helyettese. Rockefeller szenátor, a szenátusi hírszerzési bizottság vezető demokrata tagja tiltakozott pl. amiatt, hogy nem konzultálhat senkivel, és hogy a CIA nem ad ki olyan információkat, amelyekre szüksége lenne a CIA-felügyelő 2004-es jelentésének vizsgálatához, ami megkérdőjelezi a rendition-program jogi alapját.20 A Bush-adminisztráció az ismertetett változtatásokat az elnöki jogkör értelmezéséből vezette le. Érvelésük középpontjában az alkotmány második cikkelye áll, amely az elnök jogköreit tartalmazza. A másik kulcsfontosságú dokumentum, amire hivatkoznak, a kongresszus két házának közösen, 2001. szeptember 14-én elfogadott határozata, miszerint az elnöknek jogában áll minden szükséges és megfelelő erőt bevetni azok ellen, akik elkövették a 2001. szeptember 11-i merényleteket, azért, hogy megakadályozzák a jövőbeni támadásokat. 2001. szeptember 25-én született az a memorandum, amely lefektette a terrorellenes háború elvi alapjait. E szerint egyetlen, a kongresszus által elfogadott törvény "sem korlátozhatja az elnök döntését terrorista fenyegetés esetén sem a felhasznált katonai erő mennyiségét, sem a válaszlépés módját, időzítését és természetét illetően". Ezen a tételen alapul az NSA (National Security Agency - nemzetbiztonsági hivatal) lehallgatási programja, a Guantánamóban létrehozandó katonai törvényszékek működése, a CIA titkos börtöneinek üzemeltetése és a nemzetközi szerződések által tiltott kihallgatási módszerek alkalmazása magas rangú al-Kaida foglyok ellen.21 A Bush elnök által engedélyezett titkos program a legnagyobb ilyen programmá vált a hidegháború óta. Nevének kezdőbetűivel GST-nek nevezik, és legalább egy tucat titkos alprogramból áll. A lényege szinte kizárólag csak a benne résztvevők számára ismert. A GST keretein belül vált lehetővé a CIA számára, hogy baráti szolgálatok segítségével külföldön fogjanak el al-Kaida tagokat, titkos börtönöket tartsanak fenn külföldön stb. Növekvő ellenállás érezhető iránta, és nemcsak az emberjogi szervezetek részéről, mivel a Bush-adminisztráció a jogászok egy szűk körének véleményére alapozta a döntéseit, és a Kongresszussal nem egyeztetett. Bár a Bush-adminisztráció nem volt hajlandó eddig elismerni a program létezését, általánosságban többször is megvédte. Erre a titkos börtönök és az NSA lehallgatási botránya miatt került sor. A Washington Post által megkérdezett jogászok szerint az NSA programja nem a GST része, de a jogi alapja a két programnak lényegében ugyanaz.22 Az együttműködés fontossága és eredményei 2001. szeptember 17-ei elnöki rendeletnek része volt a nemzetközi együttműködés új alapokra helyezése is. A műveleti kapacitás megerősítésére a CIA proliferációellenes, drogellenes, európai, ázsiai és közel-keleti osztályairól, valamint a különleges műveleti részlegből (Special Activities Division, SAD) küldtek ki szakértőket, és együttműködést alakítottak ki az amerikai hadsereg különleges alakulataival. De a CIA így sem volt eléggé felkészülve ekkora művelet lebonyolítására, ezért külföldi partnerszolgálatokhoz fordultak, amelyek régebb óta foglalkoztak a terrorizmus problémájával és emiatt sokkal mélyebb ismeretekkel rendelkeztek. Az együttműködés az után tudott igazán elmélyülni, hogy a Kongresszus jóváhagyta a CIA költségvetésének növelését, és ezzel a műveletekre fordítható keretösszeg két és félszeresére nőtt. Így a CTC csúcstechnikai berendezéseket vásárolhatott a partnereinek, amibe beletartozott az éjszakai látókészülékektől kezdve az automata fegyvereken át a dzsipekig sok minden. De küldtek kiképzőket is, akik megfigyelési technikákat, túszmentést, személyvédelmet oktattak és terrorizmusellenes katonai kiképzést tartottak. A külföldi partnerszolgálatok pedig CIA- kiképzésre küldhettek munkatársakat terrorizmusellenes műveletek és elemzés témakörben. Ezzel párhuzamosan csökkentették a lehallgatott információk megosztására vonatkozó szabályozás szigorát. A CIA több mint két tucat országban állított fel ún. közös hírszerző központokat (Joint Intelligence Center, JIC), ahol külföldi tisztviselők a CIA tisztjeivel együttműködve dolgoznak azon, hogy beszivárogjanak a terrorista csoportokba, elfogják a vezetőiket és megakadályozzák a tervezett merényleteket. A terrorizmusellenes hírszerzési központok (Counterterrorist Intelligence Center, CTIC) a CIA csúcstechnikai lehetőségeinek maximális kihasználása mellett működnek, amibe beletartozik a biztonságos kommunikációs eszközök alkalmazása, a lehallgatott beszélgetések átadása és a CIA adatbázisaihoz való maximális hozzáférés. Ezek a központok hoznak arról döntést, hogy mikor és miként lépjenek fel egyes terroristákkal szemben, szükséges-e őket külföldre vinni kihallgatás és fogva tartás céljából, hogyan zilálják szét a csoportok pénzügyi-logisztikai hálózatait stb. A CTIC-k váltak a CIA nemzetközi stratégiájának kulcsává, mivel minden jelentős sikerben nagy részük volt a CIA külföldi partnereinek. Egy letartóztatás információi származhatnak a CIA-tól, de a helyi CTIC szervezi meg az akciót, és a helyi hatóságok hajtják végre. Ez bizonyos szemléletváltást jelent: a CIA elsődleges céljává az vált, hogy más országok kormányaival keresse az együttműködést a közös ellenséggel szemben. A CIA kapcsolatai eltérhetnek az államközi kapcsolatoktól. A Washington Post szerint pl. az együttműködés Iszlam Karimov üzbég elnökkel azután is folytatódott, hogy az USA kritizálta az andijani eseményekkel kapcsolatban. Vagy: A francia és az amerikai hírszerzés közötti együttműködés felhőtlen volt az iraki háború előestéjén is. A CIA Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában működtet CTIC-ket. A CTIC-k a meglévő együttműködés egyfajta formalizálását jelentik, ami hagyományos körülmények között sokkal inkább ad hoc jellegű. A CTIC-k a CIA drogellenes együttműködése során a 80-as években kialakult drogellenes központok mintájára szerveződtek. A CIA-nak sikerült elérni a fogadó kormányoknál, hogy ő választhassa ki azokat az embereket, akik együtt dolgoznak vele. A CIA fizette őket, és fizikailag is elkülönítette a gyakran korrupt anyaszervezettől (rendőrség vagy hírszerzés). Az első két CTIC-t a 90-es évek második felében állították fel, hogy figyeljék a Szaúd-Arábiából, Jemenből, Egyiptomból és Csecsenföldről Boszniába és Jugoszlávia más részeibe utazó radikálisokat. Az együttműködés kialakítása sokszor Bush elnök, Dick Cheney alelnök vagy a külügyminiszter személyes beavatkozását tette szükségessé, de a megállapodás lezárása minden esetben a CIA feladata maradt. George Tenetnek az iszlám országok körében jó híre volt: úgy tekintettek rá, mint megbízható közvetítőre az arab-izraeli konfliktusban, és nagyra értékelték programját, aminek keretében palesztin biztonsági erőket képeztek ki. A Tenet-féle politika egyik legnagyobb sikere Jemen volt. A jemeni kormány nem tudta ellenőrzés alatt tartani a Szaúd-Arábiával határos területeit, ahol al-Kaida kiképzőtáborok működtek. Az afganisztáni invázió után a jemeni elnök attól félt, hogy Jemen lesz a következő célpontja az USA terrorizmusellenes háborújának. Tenetnek személyes találkozók után sikerült meggyőznie a jemeni elnököt arról, hogy működjenek együtt a terrorizmus elleni harcban. Az együttműködés keretében a CIA helikoptereket, golyóálló mellényeket, fegyvereket és lehallgató készülékeket adott Jemennek, valamint 100 különleges hadviselést oktató kiképző segítségével közreműködött egy jemeni antiterrorista egység megalakításában. Tenetnek sikerült megnyerni az elnök támogatását ahhoz, hogy felfegyverzett Predator robotrepülőket üzemeltessenek Jemenben. Ezeknek köszönhetően 2002 novemberében pl. a CIA hat al-Kaida tagot ölt meg a jemeni sivatagban. Az áldozatok között volt Abu Ali al-Harithi, akit a 2000-es USS Cole cirkáló elleni merénylet egyik kitervelőjének tartottak. Indonéziával sem volt jó az együttműködés 2001 előtt, de a szeptemberi merényletek után Abdullah Hendropriyono tábornok, az indonéziai hírszerzés vezetője hajlandó volt együttműködni az USA-val. Letartóztattak néhány tucat indonéz állampolgárt, akikről feltételezték, hogy közük van a terrorizmushoz. Omar al-Farouqot is lefogták, aki feltételezések szerint az al-Kaida egyik vezetője Indonéziában. Változás következett be George Tenet nyugdíjazásával. Utódja, Porter J. Goss a hangsúlyt inkább az egyoldalú információgyűjtésre és műveletekre helyezte.23 Összegzés Amikor 2001. szeptember 11-e után a terrorizmus lett az USA fő ellensége, stratégiai célként a terrorizmus teljes megsemmisítését tűzték ki. A terrorizmus azonban maga is egyfajta taktika, amelyet nem lehet megsemmisíteni, mert mindaddig létezni fog, amíg a harcban egyenlőtlen felek állnak egymással szemben. A terrorizmusellenes küzdelem legfontosabb tényezője a CIA, mivel az 1947-es nemzetbiztonsági törvény egyedül a CIA számára teszi lehetővé, hogy elnöki engedéllyel titkos akciókat hajtson végre. A CIA igyekszik mindenütt jelen lenni. Folyamatosan építi ki és segíti azokat az egységeket, amelyek munkájára számíthat céljainak megvalósításában. Az alaphelyzeten nem várható lényeges változás. Terrorista csoportok ezután is lesznek, és biztosan megmarad a diffúz jellegük is. Továbbra is igyekeznek majd minél látványosabb és pusztítóbb merényleteket végrehajtani, hogy felhívják magukra a világ figyelmét. A hírszerző szolgálatok és az országok belbiztonsági szervezetei pedig versenyt futnak azért, hogy minél hatékonyabban tudják bomlasztani őket és zavarni a műveleteiket a lehetséges merényletek megakadályozása érdekében. Jegyzetek: 1 Quadrennial Defense Review Report, February 6, 2006 9. A teljes szöveg megtalálható itt: Address to a Joint Session of Congress and the American People 20.9.2001 http://www.whitehouse.gov/news/releases/2001/09/20010920-8.html 2 The National Security Strategy of the United States of America, 3 National Strategy for Combating Terrorism 4 Audrey Kurth Cronin Specialist in Terrorism Foreign Affairs, Defense and Trade Division: Al Qaeda after the Iraq Conflict, CRS Report for Congress, May 23, 2003 http://www.fas.org/irp/crs/RS21529.pdf CRS_RS21529 5 Jason Burke: Al-Qaeda - a meaningless label, The Observer, Sunday January 12, 2003 6 David Bamford: Zarqawi 'shows Bin Laden loyalty', BBC World, Monday, 18 October, 2004 7 Tawhid Wal Jihad Changes Name to Al-Qaeda in the Land of Two Rivers (Iraq); Claims Responsibility for Suicide Attack, SITE Institute October 20, 2004 http://siteinstitute.org/bin/articles.cgi?ID=publications8804&Category=publications&Subcategory=0 8 Remarks by Ambassador John. D. Negroponte Director of National Intelligence, Georgetown University Washington D.C. 11:30 A.M. EST, Friday February 17, 2006 9 Translation of April 24, 2002 al-Qaeda document A statement from qaidat al-jihad regarding the mandates of the heroes and the legality of the operations in New York and Washington, Middle East Policy Forum http://www.mepc.org/public_asp/journal_vol10/0306_alqaeda.asp 10 9/11 Commission Report W. W. Norton & Company New York London, 48. 11 Michael Scheuer: Imperial Hubries - Why the West is Losing the War on Terror 210. 12 9/11 Commission Report 362. 13 Remarks by Ambassador John. D. Negroponte Director of National Intelligence, Georgetown University Washington D.C. 11:30 A.M. EST, Friday February 17, 2006 14 9/11 Commission Report 375. 15 President Sworn-In to Second Term, 16 President Attends 2005 President's Dinner, 17 CNN Late Edition With Wolf Blitzer, Interview With Dan Bartlett; Interview With Mahmoud al-Zahar Aired January 29, 2006 - 12:00 ET, http://edition.cnn.com/TRANSCRIPTS/0601/29/le.01.html 18 Bob Woodward: Bush at War - Amerika im Krieg, Deutsche Verlags-Anstalt Stuttgart/München 2003, 92-94. 19 Dana Priest: Covert CIA Program Withstands New Furor, Washington Post, December 30, 2005 20 Dana Priest: Covert CIA Program Withstands New Furor, Washington Post, December 30, 2005 21 SCOTT SHANE: Behind Power, One Principle as Bush Pushes Prerogatives, The New York Times, December 17, 2005 22 Dana Priest: Covert CIA Program Withstands New Furor, Washington Post, December 30, 2005 23 Dana Priest: Foreign Network at Front of CIA's Terror Fight, Washington Post, November 18, 2005
|
