Kőszegvári Tibor

A hadtudomány mai problémái, területei és új fogalma

Az elmúlt két-három évtizedben, a nemzetközi feszültség enyhülésével - az 1975. évi helsinki csúcstalálkozó után és a haderőcsökkentési megállapodásokkal -, majd a Varsói Szerződés felbomlásával és a Szovjetunió széthullásával szinte teljesen megszűnt a globális atomháború veszélye. A fegyveres erők állományának és fegyverzetének csökkentésével jelentősen mérséklődött az európai államok közötti, reguláris katonai erőkkel megvívott helyi háborúk lehetősége is. Ugyanakkor ugrásszerűen megnőtt a faji, vallási és etnikai konfliktusok száma Európa délkeleti térségében és a Kaukázus, valamint a közép-ázsiai volt szovjet utódállamok területén, továbbá a Közel-Kelet és Afrika számos régiójában.

A különböző nemzetközi szervezetek (ENSZ, EBESZ, Nyugat-európai Unió) vezetői úgy vélték, hogy ezen konfliktusok rendezése megoldható békés úton, a diplomáciai és gazdasági lépésekkel, valamint a politika egyéb eszközeinek és módszereinek felhasználásával. A katonai erő bevetését és alkalmazását csak a végső esetben, mint a lehető legrosszabb megoldást (a "worst case") tartották szükségesnek. Az ilyen céllal bevetett katonai alakulatok rendszerint zászlóalj, ezred, esetleg dandár erejűek voltak, tehát csak harcászati szintű tevékenységre voltak alkalmasak.

Egyes ENSZ vagy EBESZ határozatok alapján létrehozott nemzetközi katonai csoportosítások pl. a volt jugoszláv régióban vagy Szomáliában, meghaladták a dandárerőt, de a katonai alakulatok megmaradtak a saját nemzeti parancsnokaik alárendeltségében és tevékenységük ilyen esetben is csak harcászati szinten folyt. A szárazföldi csapatokat támogató légierő is rendszerint kis erőkkel (géppár vagy repülőraj) hajtotta végre feladatait.

A hadtudomány terén jelentős változás nem következett be. A politika nyomására a katonai szakértők is elsősorban a békeműveletekkel foglalkoztak, amelyek számos, elsősorban technikai és együttműködési problémát vetettek fel, és amelyek gyors megoldása egyelőre nem hadtudományi felkészültséget és választ igényelt.

A közép- és kelet-európai országokban (nyugati mintára) a politikai elit soraiból kikerült személyek vették át a fegyveres erők irányítását. Ezek zöme semmiféle hadtudományi ismerettel nem rendelkezett, ezért a nemzetközi politika által használt olyan fogalmak kerültek előtérbe, amelyeket a biztonságpolitika, a védelempolitika, a gazdaságpolitika és más tudományok és tudományszakok (szakmák) szótáraiból vettek át.

Felmerült hazánkban is, hogy nem kell a hadtudománnyal foglakozni, mert az a múlt tudománya. Helyette be kellene vezetni és el kellene fogadtatni a biztonságtudományt, a védelemtudományt, a rendvédelmi tudományt és más a hadtudományt helyettesítő diszciplínákat.

Teljesen egyetértek Szabó Miklós akadémikussal, aki a Hadtudományban azt írja, hogy: "Az instabilitás azonban nem lehet a tudomány nézőpontja, a változó időszak nem alkalmas sem az osztályozásra, sem a fogalomalkotásra, ugyanakkor új kutatásokat motiválhat." ¹

Szilárd véleményem, hogy a hadtudomány továbbra is önálló tudományág, amelynek kutatási területei és módszerei vannak. A hadtudomány gazdag elméleti irodalommal és oktatási intézetekkel rendelkezik. Ez mellett kevés tudományág bír olyan széleskörű és többezer-éves gyakorlati tapasztalatokkal, mint a hadtudomány.

A korunkban lezajló fegyveres konfliktusok kezelése, a haladó emberiséget fenyegető veszélyek elhárítása megköveteli a hadtudomány művelését és továbbfejlesztését. Korunkban számos olyan problémával kell szembenézni a hadtudomány művelőinek, amelyek megoldása követeli a tudományos kutató, elemző és a gyakorlati megoldást nyújtó válaszokat.

Vizsgáljunk meg néhány ilyen problémát, amelyek az elmúlt évek konfliktusaiban merültek fel, vagy amelyek a közeljövőben jelentkeznek, és katonai erők bevetését tették, illetve teszik szükségessé.

Az emberiséget fenyegető egyik legaktuálisabb veszély a nemzetközi terrorizmus, amelynek támadását és akcióit nehéz előre jelezni. Ezeknek sem célját, sem időpontját, sem erejét, sem az alkalmazott fegyvereket nem lehet pontosan előre megállapítani.

Az afganisztáni és iraki katonai műveletek eddigi tapasztalatai arra utalnak, hogy a nagyméretű "terrorizmus elleni" hadműveletek e két országban gerilla ellenes hadműveletekbe nőttek át. Kiderült, hogy a helyi lakosság zöme nem fogadta lelkesedéssel és támogatással az Egyesült Államok vezetésével bevetett külföldi, más vallású és kultúrájú katonákat, és ellenük gerilla hadviselést folytat. A gerilla hadviselés elleni katonai műveletek más módszereket és eszközöket követelnek, mint a viszonylag kis létszámú terrorista csoportok (szervezetek) elleni küzdelem.

A terrorizmus elleni aszimmetrikus harcot folytató katonai erők felderítő támogatása bonyolultabb és összetettebb, mint a hagyományos (szimmetrikus) hadműveleteknél. Ez abból adódik, hogy a terrorista szervezetek nehezen ismerhetők fel; a terrorműveletek céljai gyakran keverednek a politikai és gazdasági érdekekkel; a különböző terrorista csoportok törekvései (szándékai) igen változékonyak. A felderítő támogatás sikere elsősorban a személyek által végzett felderítésen (HUMINT), továbbá a fejlett technikai felderítő rendszerek szakszerű felhasználásán alapul.

A katonai felderítés eredményességének javítása céljából mind a NATO, mind az EU vezető szervei elfogadták azokat a szakértők által javasolt intézkedéseket, amelyeket az Afganisztánban és Irakban folyó terror elleni harc tapasztalatai alapján tettek. Az EU illetékesei ezeket kiegészítették a délszláv térségben szerzett tapasztalatokkal.

A nemzeti bizottsági és nemzeti katonai stratégia konkrét feladatokat határoz meg a terrorizmus elleni harcban. Ezek közül kiemelendők a felderítés fontosságát hangsúlyozó következő feladatok: a felderítés szervezésekor kerülni kell a sablonokat; a felderítő támogatást, az alkalmazott erőket és eszközöket szorosan össze kell hangolni a katonai művelettel; törekedni kell a felderítő tevékenységek rugalmasságára és erőfeszítéseinek egyesítésére; szükség van a jól kiképzett (nyelveket és a helyi szokásokat ismerő) személyi állományra, a felderítési adatok gyors és szakértő elemzésére és továbbítására.

Külön kezelendő óriási veszélyt jelent a tömegpusztító fegyverek elterjedése és váratlan bevetése. A hidegháborúban szereplő öt atomhatalom (USA, Szovjetunió, Egyesült Királyság, Franciaország és Kína) mellett megjelent India, Pakisztán, Izrael és Észak-Korea, mint atomfegyverrel rendelkező ország és ismert, hogy további államok is folytatnak titkos fejlesztő munkát az atomfegyver birtoklásáért. A felsoroltnál jóval több ország rendelkezhet vegyi- és biológiai fegyverekkel, valamint sugárzó harcanyagokkal.

A veszély nagysága jelentősen fokozódik azáltal, hogy reálisan kell számolni a tömegpusztító fegyvereknek a terrorista szervezetek általi alkalmazásával. (Ennek előjele volt 1995-ben a tokiói metróban az Aum Shinrikyo japán terrorszervezet által bevetett Szarin típusú harcanyag.)

Jelentős veszélyként kell kezelni a high-tech legújabb eredményei által kifejlesztett fegyvereket. A kézi légvédelmi és páncéltörő rakéták mellett a közeljövőben reális veszélyként kell kezelni az irányított energia fegyvereket - elsősorban a lézer-fegyvereket - és a harci robotokat is .

A hadtudománynak elemeznie kell azokat a veszélyeket is, amelyek az űrhadviselési képességek kifejlesztésére irányulnak a különböző államokban. E téren külön tudományos problémát jelent a rakétavédelem , amely nem csak a hadászati rakéták általi veszély elhárítását, hanem a harcászati rakéták elleni védelem problémáját is megoldandó feladatként kezeli.

Napjainkban az űr elsősorban a Föld távoli régióban zajló (folyó) expedíciós katonai műveletek, a terrorizmus elleni harc és más aszimmetrikus tevékenységek, továbbá a humanitárius és természeti katasztrófaelhárító (felszámoló) műveletek segítésére szolgáló eszközök elhelyezését és működtetését teszi lehetővé. Az űrben folyamatosan működő és a Föld majd minden régióját lefedő felderítő, kommunikációs és egyéb űrjárművek (-eszközök) lehetővé teszik a különböző váratlanul felmerülő konfliktusok és veszélyek azonnali felismerését és a szükséges reagáló műveletek megindítását, majd vezetését.A kozmikus tér tehát, napjainkban már nem a hadászati fenyegetés dimenziója, hanem a béke megőrzésének és a váratlanul jelentkező, az emberiséget fenyegető regionális veszélyek elhárítását szolgáló berendezések működtetésének helyszíne.

A különböző feladatokra bevetésre kerülő katonai erők gyakran nagy távolságra történő légi- és vízi úton szállítása is aktuális probléma. A személyi állományt légi úton, míg a nehéztechnikát hajókkal célszerű a konfliktus térségébe eljuttatni. Ez a probléma jelenleg csak az Egyesült Államok fegyveres erőinél van megoldva. Az európai haderőknél, beleértve a Magyar Honvédséget is, meg kell találni a legcélszerűbb megoldásokat.

A 90-es évek közepétől kezdődően merül fel, mint megoldandó probléma az egy feladatra kikülönített és bevetett többnemzeti katonai erők vezetése . Bár az Egyesült Államok szakértői által kidolgozásra került a CJTF-elv² és a "hálózatos hadszíntér", sőt "a hálózatos katona" informatikai és híradó követelmény rendszere, berendezése, felszerelése, a kisebb NATO-tagállamok, így Magyarország haderejénél is további kutatásokra és fejlesztésekre van szükség.

Külön kutatási feladatokat jelent és megoldási módszereket kíván a katonák kiképzése és felkészítése korunk veszélyeinek és kihívásainak az elhárítására.

A katonát és a katonai erőket ma már nem csak a támadó és védelmi harcra, hanem olyan helyzetekre és feladatokra kell felkészíteni, amelyek korunkat megelőző időkben nem képezték a haderők feladatait. A kiképzés és felkészítés folyamatában kiemelt figyelmet kell fordítani a békeműveletek és a gerilla hadviselés elleni harc feladataira és problémáira, amelyekkel a katona találkozhat egy konkrét katonai műveletben.

Nagy figyelmet kell fordítani a katonák fizikai és szellemi felkészítésére, a várható műveleti terület domborzati, éghajlati viszonyainak, a lakosság nyelvi, vallási és kulturális helyzetének alapos megismerésére, továbbá a szövetséges katonai erők közötti együttműködés részleteire.

A felsorolt - megközelítőleg sem teljes - problémák és az emberiséget fenyegető veszélyek elhárítása megköveteli a hadtudomány művelőitől, hogy részletes és kielégítő válaszokat adjanak a katonai műveletek sikerét biztosító elvekre, eljárásokra, erőkre és eszközökre. Úgy gondolom, hogy ez nem könnyű feladat, de a magyar tudományos életben elfoglalt helyünk kötelez erre.

Úgy vélem, hogy nem szükséges a 21. század magyar katonáit arra figyelmeztetni, hogy hazánk haladásában, az európai történelemben és a tudományos életben milyen szerepet játszottak a korábbi évszázadok magyar katonái és katonatudósai. Hunyadi János, a két Zrínyi, Széchenyi István, Tanárky Sándor, Korponai János, Mészáros Lázár és mások bizonyították azt, hogy hazánknak és Európának szüksége van a veszélyt felismerő és annak kivédéséért cselekvő katonára.

Tanárky Sándor az MTA első - hadtudományi - rendes tagja, az 1838. november 19-én megtartott székfoglalójában mondotta: "A hadtudományok hasznairól akarok értekezni. Úgy akarom a hadtudományokat előállítani, mint a nemzeti élet fenntartásának leghatalmasabb eszközét; elhanyagolásukat, mint politicai halálra vezető legegyenesebb utat." ³

Hiszem, hogy a ma magyar katona-gondolkodójának is útmutatóul szolgálnak ezek az intelmek.

És végül néhány gondolat a hadtudomány fogalmáról.

Úgy gondolom, hogy az előzőekben felsorolt tények és gondolatok alapján, javasolhatom a 21. századi hadtudomány problémáit, területeit és feladatait összefoglaló meghatározás (fogalom) bevezetését és elfogadását.

A 21. századot megelőző korok katonai erőit a háborúkra és azokban a fegyveres küzdelem megvívására készítették fel. Ezért a hadtudomány feladatait és fogalmát is elsősorban a háborúhoz, a fegyveres küzdelemhez kötötték.

Nézzünk meg néhány példát:

Az 1995-ben kiadott magyar Hadtudományi Lexikon szerint: ". a hadtudomány az ókor óta művelt tudományágazat, amelynek objektumát (tárgyát) szinte mindig a haderők, flották és azok "viselt" dolgai képezték.", majd kibővítve ezt a megállapítást ". A 20. sz. két világháborújának tapasztalatai és az e század második felében végbement hadügyi forradalom következtében a hadtudományt úgy kezdték értelmezni (ez volt jellemző Magyarországon is), hogy annak legfontosabb része a hadművészet, amely magába foglalja a hadászat, a hadműveleti művészet és a harcászat elméletét és gyakorlatát, valamint az ilyen tevékenységek vezetésének elméletét."

Az 1966-ban kiadott Szovjet Katonai Értelmező Szótár a következőkben határozta meg a hadtudományt: ". A hadtudomány a fegyveres küzdelem természetéről, lényegéről és tartalmáról, a fegyveres erők harci tevékenységének erőiről, eszközeiről és vezetésének módjairól, valamint azok mindenoldalú biztosításáról szóló ismeretek rendszere ..." 1986-ban kissé módosítva jelent meg a hadtudomány meghatározása az új szovjet Katonai Enciklopédikus Szótárban: "A hadtudomány a háború törvényeiről és katonai-hadászati jellemzőiről, a fegyveres erők és az ország felépítéséről és felkészítéséről, valamint a fegyveres küzdelem vezetésének módjairól szóló ismeretek rendszere."

A Webster 1986-ban kiadott nemzetközi szótárában a következő meghatározást találjuk: "A hadtudomány (Military science) a katonai konfliktusok ismert alapelvei."

1996-ban kiadott Webster nagyszótár kétféle módon határozza meg a hadtudomány (Military science) fogalmát: ".(1) a hadviselés okozati tényezőiről és harcászati elveiről szóló tudás (study); (2) egy tudományos tevékenység (acedemie course), amely ezekkel a tényezőkkel és elvekkel foglalkozik."

Simon Sándor altábornagy egy 1998-ban kiadott tansegédletben - a korábbiaktól eltérve - így fogalmazta meg a hadtudományt: ". A hadtudomány a béke és az ország alkotmányos rendjének katonai erővel és eszközökkel történő megőrzéséről, a háború és a fegyveres küzdelem elkerüléséről, a válságok és konfliktusok kialakulásáról, a lehetséges háború katonai stratégiai jellegéről, törvényszerűségeiről, a Magyar Honvédség és más fegyveres szervek, valamint az ország, a lakosság ezekre való felkészítéséről, szükség esetén a védelmi háború fegyveres megvívásáról, s a békeállapot visszaállításának katonai jellegű összefüggéseiről szóló ismeretek komplex rendszere."

Szabó Miklós a Hadtudomány 2006. 1-2. számában megjelent "A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai" c. tanulmányában így fogalmaz: "A hadtudomány korszerű és adekvát módja a jelenlegi, feszültségektől, sőt fegyveres küzdelmektől sem mentes valóság kutatásának."

A hadtudomány meghatározásában, elsősorban a szovjet forrásokban mindig találkozunk a "hadművészet"-tel, amelyet a hadtudomány legfontosabb elméleti részének a hadászatot, a hadműveleti művészetet és a harcászatot felölelő elméleti területként kezelnek.

Érdemes ezt a problémát egy brit szakember Michael Howard véleményével összevetni. Ő egy 1974-ben a RUSI Journalban megjelent tanulmányában, amelynek címe "Hadtudomány a béke korszakában" (Military Science in an Age of Peace) így ír erről: "A hadtudomány bizonyos szempontból nem szerencsés fogalom. Felveti a régi kérdést, hogy a hadviselés tudomány, avagy művészet. De nem lehet művészet addig, amíg nem lehet gyakorolni, ez pedig a béke korszakában megoldhatatlan... A "katonai gondolkodás" pontatlan, nehezen meghatározható. Ezért elfogadom a "hadtudomány" fogalmat, amely nem más, mint rendszerezett gondolkozás a katonai ügyekről."

M. Howard véleménye megerősíti, azt a nyugaton is elfogadott elvet, hogy a "művészet" elsősorban a hadműveleteket vezető parancsnokok tevékenységében jelenik meg.

A felsoroltak alapján megállapítható, hogy számos egymástól eltérő megfogalmazása van a hadtudománynak. Korunk veszélyeit és kihívásait elemezve úgy vélem, szükség van az e veszélyek elhárítására és a kihívásokra választ adó katonai erők tevékenységét előkészítő és irányító hadtudomány fogalmának újszerű meghatározására a következők szerint:

A hadtudomány a nemzetközi és nemzeti biztonságot fenyegető kihívások és veszélyek ellen alkalmazott katonai erők és eszközök sikerét meghatározó elméleti tételek és gyakorlati tapasztalatok összefoglaló ismeretrendszere.

Kérem kollégáimat és a hadtudomány mai problémáival foglalkozó szakembereket, hogy kritikával és javaslataikkal tegyék teljesebbé kissé vázlatosan megfogalmazott gondolataimat és javaslataimat.

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. A hadművészet ókori klasszikusai, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1963

2. A hadművészet középkori és újkori klasszikusai, Zrínyi Kiadó, Budapest, 1974

3. Hadtudományi Lexikon, Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995

4. Ács Tibor: Haza, hadügy, hadtudomány. Budapest, 2001. HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály

5. Michael Howard: Military Science in an Age of Peace. The RUSI Journal, March 1974, pp. 3-11.

6. Heribert Illig-Klaus Weissgerber: Magyarok a kitalál középkorban. Allprint kiadó, 2003.

7. László Gyula: A "kettős honfoglalás" Budapest, 1978

8. Simon Sándor: Az ókor hadtörténete. A hadtudomány alapjainak kialakulása és fejlődése az ókorban, ZMNE tansegédlet, 1998

9. Szabó Miklós: A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai. Hadtudomány, 2006. 1-2. sz. 3-8. oldal

10. Webster's Third New International Dictionary, Random House Value Publishing Inc. Avenuel, New Jersey, 1986

11. Webster's Encyclopedic Unabridged Dictionary of the English Language, Random House Value Publishing Inc., Avenuel, New Jersey, 1996

---

Jegyzetek:

1 Szabó Miklós: A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai. Hadtudomány, 2006. 1-2. sz. 3-8. oldal

2 CJTF = Combined Joint Task Force = Többnemzeti Összhaderőnemi Alkalmi Harci Kötelék

3 Ács Tibor: Haza, hadügy, hadtudomány. MH OTF Budapest, 32001. 19. oldal

vissza a szöveghez

« vissza a tartalomhoz