Király László

A NATO-műveletekben (az afganisztáni PRT-ben) való részvételünk

A plenáris ülésen elhangzott előadásokkal egyetértve elfogadjuk, hogy a 21. század legfontosabb kihívásai a népességrobbanás/elöregedés, a legfontosabb erőforrásokhoz, az energiához, ivóvízhez való egyenlőtlen hozzáférés, az urbanizáció és mindezek következményeként a kontrollálhatatlan migrációs folyamatok, valamint a környezetszennyezése, melynek nehezen felmérhető, de már tapasztalható hatása van napi időjárásunkban is.

Az eltérő gazdasági fejlettségből és az etnikai/kulturális különbözőségből adódó feszültségek jó táptalajul szolgálnak és bőséges teret engednek a terrorizmusnak.

Korunk kihívásai természetesen nem előzmény nélküliek, hiszen a történelemben mindegyiknek megtaláljuk az előképét, gondoljunk csak a népvándorlásokat megindító klimatikus változásokra, vagy egyes nagy kultúrák hanyatlására és eltűnésére. Ami közös a múltban és a jelenben az az, hogy a konfliktusok katonai eszközökkel csak részlegesen és ideig-óráig kezelhetők, a megoldás sokkal inkább a gazdasági fejlődéssel együtt járó kiegyenlítődésben, illetve a kultúrák együttélésében, a közös pontok megtalálásában és az interaktivitásból adódó pozitív hatásokban keresendő.

Ezért természetes, hogy a NATO tagállamai is olyan képességek kialakítására törekszenek, amelyek a katonai műveletekben való részvételen túlmutatnak és így aktívan hozzájárulnak egy adott területen a béketeremtéshez, békefenntartáshoz, a békés fejlődés feltételeinek megteremtéséhez és elindításához.

Hazánknak, NATO és EU tagként, ezen képességek fenntartásával és fejlesztésével van lehetősége, hogy saját szuverenitási területén kívül járuljon hozzá egy konkrét biztonsági fenyegetés, a terrorizmus feltételeinek felszámolásához. Ez irányú katonai és civil képességeink egyes elemeit már Boszniában és Koszovóban bemutattuk és most az afganisztáni PRT-ben komplex módon tovább fejlesszük.

Ez talán lehetőséget teremt az államreform során felszabaduló hazai közigazgatási kapacitások szervezeti tudásának, szervezési és igazgatási tapasztalatinak hasznosítására. Ez azonban nem jelenthet „közvetlen exportot”, hiszen az egyik irányban felhalmozódott tudást/tapasztalatot kell egy kulturálisan igen távoli, korlátozott befogadási hajlammal bíró területre konvertálni, ami itt még a nagy földrajzi távolsággal is párosul. (megjegyzendő, hogy a kulturális távolság jelenti az igazi akadályt, elegendő ha csak a hazai roma felzárkóztatási/fejlesztési programok alacsony hatásfokára utalni).

Ami a műveletekben való részvétel hasznát illeti, az az a képesség lehet, amit katonáink a terrorizmus elleni harcban szereznek és ez közvetlenül is hasznosítható a hazai terror elhárító szervezeteknél. Természetesen az ilyen típusú tudásáramlásnak meg kell teremteni a jogi, szervezeti, emberi előfeltételeit és ez az a terület ahol pl. a Magyar Hadtudományi Társaság a Magyar Rendészettudományi Társasággal együttműködve elébe mehetne az igényeknek.

A fentieket figyelembe véve az a véleményem, hogy elemi biztonsági érdekünk képességeinkhez és korlátozott erőforrásainkhoz képest maximális részvételünk a NATO extraterritoriális műveleteiben pontosan bemutatva annak költségei mellett várható hozadékát is.