Hautzinger Gyula Riga előtt: a NATO és Magyarország – néhány összefüggésben Bizonyos jelenségek arra utalnak, hogy kommunikációs zavar van a társadalom egy része és a biztonsággal foglalkozók között. Amíg a szakemberek igyekeznek tudásuk legjavát nyújtva érteni és értelmezni a világban, esetünkben a NATO-ban történő permanens változásokat, addig ezek a törekvések mintha nem, vagy nem kellő hatékonysággal mennének át a hazai közvélemény tudatába. Nem beszélve a sokszor tettenérhető félreértelmezésekről, ferdítésekről. Egy aktuális példa az állításommal kapcsolatban: néhány nappal ezelőtt meghívottként, többekkel Pécsett, az Értelmiségi Klub vendége voltam, ahol eléggé felfokozott hangulatban esett szó az éppen aktuális helyszínen, a város tőszomszédságában lévő Tubes-hegyen történő – sokak által remélt, soha meg nem valósuló – úgynevezett „NATO-radar” tervezett telepítéséről. Szakemberek között nem kívánom részletezni a szakmai érvekkel szemben megnyilvánuló, sokszor „zsigerből” jövő replikákat, amelyeknek a tárgyszerű valósághoz vajmi közük van. Mégis, úgy tűnik a szenvedélyes, olyakor indulatos megnyilvánulások sokkal könnyebben utat találnak a szélesebb közösséghez, mint a nyugodt szakmai érvekre épített állítások. Így van ez az adott esetben is. Miről is van szó? A NATO-radar telepítésére a mecseki hegység legoptimálisabb helyszíne a Zengő helyett hosszabb huza-vona után, botanikailag nehezen bizonyítható állítások és azok következményei miatt, Tubesre változott. De ma már ez ellen is tiltakoznak. Úgy tűnik a társadalmat módszereiben, kommunikációjában ezúttal sem készítettük fel kellően. Itt állunk megoldás nélkül, szégyenkezve szövetségeseink előtt is. Lássuk be ez elsősorban nem NATO, hanem nemzeti ügy. Nemzeti ügy, nemzetbiztonságunk kérdése, amely szakmai megoldást igénylő feladat. A másik két, jóval kevesebb botrányt kiváltó bánkuti és békéscsabai lokátor-állomásokkal egységet képezve, Dél-dunántúl optimális pontjáról a zavartalan katonai és polgári repülés érdekében biztosítani kell hazánk légterének megbízható rádilókációs lefedését. Fontos NATO-érdek ez a lassan botrányossá dagadó ügy! A beruházás nagy részét a Szövetség fedezi, fedezné, ha hagynánk! Arról nem beszélve, hogy az egységes légvédelem, a Szövetség egésze és minden államának biztonsága érdeke. Nos, itt állunk! Elborzadva nézzük a képsorokat a 2001. szeptember 11-ei merénylet óta arról ami a világban történik. Felső szinten ha el is hangzanak fontos kijelentések, mire a gyakorlati teendők végrehajtására kerülne sor, „megbomlanak a sorok”, a központi akarat nem eléggé határozott, a tiltakozók demokráciája pedig egyoldalú…, helyi és olykor pártérdekek kerülnek előtérbe, így ilyen fontos nemzeti és Szövetségesi ügy, a költségek vállalása ellenére is csorbát szenved, nem szólva a lejáratásunkról. Egy másik konferenciára készülve, elemzés alá vettem Lengyelország a biztonság területén az elmúlt közel egy évtizedben tett erőfeszítéseit. Mind a szárazföldi haderő, mind a légierő területén, de a haditengerészetnél is olyan érdemi változások vannak folyamatban, beleértve a haditechnikai beszerzéseket is, amelyek már középtávon komoly garanciákat jelenthetnek az ország nemzeti és az ezzel szorosan összefüggő (mint azt az előző negatív magyar példán keresztül igyekeztem szemléltetni) szövetségesi kötelezettségek teljesítésében. Erre még egy példa: az Irakban működő „lengyel” hadosztály, amelynek kötelékében rövid másfél évig, a kivonulásunkig mi magyarok is részt vettünk, ha létszámában erősen megfogyatkozva és feladataiban átalakultan is, de Lengyelország továbbra is jelen van, és végzi a tevékenységét. Napjaink híre, hogy akár belpolitikai felzúdulást is felvállalva lengyel barátaink NATO felkérésre, további ezer katonát kívánnak felajánlani Afganisztánba. Mindezekkel hasonlítsuk össze a saját helyzetünket . A közvéleményről ejtettem szót. Nézzük meg mi folyik a haderőben, saját házunk táján. A folyamatos, természetében törvényszerű haderő-átalakítás – kimondani is sok – egy emberöltő, húsz esztendeje tart! Ez a sokszor „lázas” állapot, és itt sokan elmondhatjuk akár saját egyéni sorsunkon is végigtekintve, bizonytalanságot jelent a haderőben lévőknek, és állandó változást a kitűzött célokat tekintve. Ez érthető és nemzetközi kitekintésben is elfogadható egy olyan változás sorozat kapcsán, amelyen térségünk, a poszt-szovjet térség átmegy. De, nyílván a változások, a haderőcsökkentések és átalakulások végbemennek (végbementek) a nyugati szövetségeseinknél is. Más kérdés, ha eredményesség és napjaink kihívásaira az alkalmazhatóság kérdését, helyzetét vizsgáljuk, hol tartanak a tőlünk nyugatra lévő barátaink, de akár hozhatnám újból példaként a már említett lengyeleket. Természetesen követhetők a változások magán a NATO-n belül is, amelyek a legtöbbször türelmetlenségből eredő negatív beállítottságú megállapítások ellenére is hatalmasak! Újból egy szemléletes példa : a NATO az európain kívüli másik, egyenrangú de az Amerikai Egyesült Államokban lévő norfolki főparancsnoksága 1998 tavaszán, amikor közel hároméves szolgálatomat ott megkezdtem, egy tisztán haditengerészeti, még jobbára a világrészek korábbi szembenállására emlékeztető feladatokkal rendelkező parancsnokság volt, ahol barna, szárazföldi haderős egyenruhámban úgy fogadott a tiszta fehérben öltözött haditengerészek nemzetközi csapata, mintha legalábbis a Marsról jöttem volna. Ma, ezen a parancsnokságon, ahol továbbra is folyamatos a jelenlétünk, gyökeresen megváltozott a helyzet. A parancsnokságot az Egyesült Államok légierejének a tábornoka irányítja és egyáltalán nem szokatlan a többi nemzetek fegyveres erői képviselőinek eltérő, különböző haderőhöz tartozó jelenléte. A feladatokról nem is beszélve, amelyek az elmúlt rövid egy évtized alatt nagyon is összhaderőnemivé, és mint a parancsnokság nevében is kifejezi – az átalakulást magában hordozóvá vált. A következő hetek fő történése NATO szempontból és magyar vonatkozásban is, az alig két hónap múlva Rigában megrendezésre kerülő, két évente esedékes NATO-csúccsal kapcsolatos további események. Reméljük, az 1999-ben a washingtoni csúcson megkezdődött, majd 2002-ben Prágában, 2004-ben Isztambulban folytatott érdemi és legalábbis elfogadott célkitűzéseiben ígéretes, sok tekintetben eredményeiben már teljesült legfelső színtű további tanácskozás, az átalakulást célzó munka, újabb eredményeket fog felmutatni. Az eseményeket, a „csúcs” döntéseit, eredeti szakmám, logisztikai szempontból igyekszem a biztonságban bekövetkező változásokat elemezni és értékelni, azt várom, hogy végre ezen a területen is jelentős változások történjenek. Mire gondolok? Egészen mostanáig, a NATO-csapatok szövetségi alkalmazásában egy, a már régmúlt lineáris szembenállását, de a sávhatárokat jól kifejező és így a nemzeti támogatást is érthetővé tevő logisztikai biztosítás van érvényben. Ez, a közben döntően megváltozott mai feladatokat és az ezzel kapcsolatos alkalmazást tekintve, erősen idejétmúltnak tekinthető. Természetesen történtek és történnek változások a biztosítás oldaláról is, de ezek a közelmúlt eseményeit elemezve korántsem elegendőek. Ma, a volt keleti és nyugati országokat magába foglaló Szövetségnek, a benne résztvevő keleti országoknak az elmúlt évtizedekben végbement társadalmi-gazdasági fejlődésen történt átmenete következtében, eltérő fejlettségű és finanszírozású hadereje van, amelyeket a nyelvi nehézségek fokozatos felszámolásának eredménye mellett láthatóan nehéz alkalmazni. Különösen igaz ez a folyamatosan gazdasági nehézségekkel küzdő országok esetében, amelyek esetlegesen a nyugatiakkal azonos nagyságú kontingens kiállítása során, mint az egyre jobban látható a határaiktól akár több ezer kilométerre, megváltozott szerepkörben relatívan nagyobb anyagi ráfordítások mellett kell, hogy alkalmazzák csapataikat. Ez az alkalmazás társadalmilag, összehasonlíthatatlanul nagyobb anyagi teherrel járhat számukra, mint egy nyugati, gazdaságilag fejlettebb országnál. A megoldás ezen a területen a terhek igazságosabb, az új tagok anyagi teherbíró képességét, a '89-es rendszerváltozások gazdasági következményeit keleten sokkal nehezebben megélő társadalmak reális gondjait is figyelembe vevő újfajta módszer lehetne. A megváltozott körülmények között, a multinacionális szerepvállalást a multinacionális logisztika kell, hogy kövesse, de olyan módon, hogy az arányba álljon a résztvevők teherbíró képességével. Példát is felhozva: arányait tekintve egy keleti szövetséges harccsoportjának alkalmazása ne kerüljön többe az őt kiküldő társadalomnak, mint egy hasonló nyugatinak. Tudom, ezt a nehézséget feloldani igen nehéz, és bonyolult feladat – és az adott, különösen a nyugati szövetségesek részére akár több anyagi hozzájárulást is igénylő teória – mégis, a további eredményes közös tevékenységben bízva, időlegesen a korábbi megosztottság miatti gazdasági fejlődési elmaradások bepótlásáig ebben látom a megoldás egyik lehetőségét. Természetesen, ehhez hozzájárul az is, hogy a keleti, új szövetségeseknek is folyamatosan kézzelfogható eredményeket, és következetes építkező munkát kell felmutatniuk. Úgy tűnik, hogy a haderő évtizedeken átívelő folyamatos leépítéséből adódó extenzív eredmények mára teljesültek. A folyamatosan tízezrek leépítéséből adódó anyagi megtakarítások kora végérvényesen lejárt, hacsak nem akarunk előbb-utóbb a szövetséges, luxemburgi haderő szintjére jutni, és a felszabadult anyagi eszközöket továbbra is másra költeni, vagy ami még rosszabb (erre irányuló törekvéseket, netalán kényszerűségeket megfigyelhettünk a közelmúltban itthon is) a jövő feladataira alkalmatlan erők finanszírozására fordítani. Ez a jövőben, ha végre a haderő létszáma hosszabb távra stabilizálódik – jobban megfigyelhetővé válik, természetesen csak abban az esetben, ha a haderőre fordítható és nemzetközileg is elvárható GDP-hez viszonyított mértékű finanszírozás is adott lesz. Sajnos, ez éppen a napokban világosságot látott, az ország 2007. évi költségvetési keretszámainak további, az inflációt nem is számításba vevő csökkentését figyelve – egyáltalán nem bizonyos. Nos, ilyen körülmények között nehéz lesz nyugati partnereinktől szolidaritást, netalán megértő tekintetükben a közös feladatokhoz további, esetleg emeltebb anyagi hozzájárulást várni. Valahol, ez is benne kell, hogy legyen abban a csomagban, amelyet hazánkat képviselő vezetőink, erre a nagy elvárásokkal tekintett rigai találkozóra magukkal kell, hogy vigyenek. |