Előszó

A Magyar Hadtudományi Társaság, a Honvédelmi Minisztériummal és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel együttműködésben 2006. szeptember 27-én A NATO feladatrendszerében az elkövetkező tíz évben várható változások címmel szakmai tudományos konferenciát rendezett.

A konferencia fővédnöke dr. Szekeres Imre honvédelmi miniszter volt. A rendezvényt támogatta: a Külügyminisztérium, a MeH Nemzetbiztonsági Irodája, az MK Katonai Felderítő Hivatala és a Katonai Biztonsági Hivatala, a Biztonságpolitikai Szakkollégium, valamint az ING Biztosító Zrt. Budaörs.

A konferencián részt vett közel száz meghívott: aktív és nyugállományú tábornokok, tisztek, kutatók, oktatók,  hallgatók, civil érdeklődők; közöttük a HM és a HVK szervek és háttérintézményeinek vezetői, az MH Szárazföldi Parancsnokság, a Légierő Parancsnokság, valamint a társfegyveres testületek képviselői.

A konferencián megjelenteket dr. Szabó Miklós, a ZMNE rektora köszöntötte, majd dr. Nagy László, az MHTT elnöke a Társaság nevében üdvözölte a jelenlévőket. Megnyitójában ismertette a rendezvény programját, célját és lebonyolításának rendjét, menetét.

A konferencia plenáris ülésén vitaindítóként három előadó vázolta fel a NATO-feladatrendszerében várható változásokat és ezzel összefüggésben a Magyar Honvédség fejlesztésével, felkészítésével és alkalmazásával kapcsolatos kérdéseket. A vita alaphangját, főbb irányait megadó bevezető előadások után három szekcióban – politikai-biztonságpolitikai; katonai; nemzetbiztonsági – folytatódott a munka. Ennek eredményeiről a konferencia záró plenáris ülésén adtak számot a szekciók vezetői.

Jelen  számban közreadjuk a konferencia teljes anyagát, a bevezető (vitaindító) előadásokat és a szekció ülésein elhangzott közel harminc hozzászólást, valamint a szekcióvezetők összefoglalóit.

 A Szerkesztő

« 2006/4. Tartalom