Németh József
2001. szeptember 11. - Egy vizsgálat anatómiája
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások okozta sokkhatás után az Egyesült Államok társadalma az eddigi talán legérzékenyebb kérdéssel nézett szembe, nevezetesen, hogy megelőzhető lett volna-e ez a cselekmény vagy sem? A kérdésre számos válasz és magyarázat született és még több újabb kérdés merült fel. Egyre szükségesebbé vált az események széleskörűvizsgálata oly módon, hogy az egyben tartalmazza azokat a javaslatokat is, amellyel a jövőben hasonló támadások megelőzhetőek, vagy legalábbis hatásuk csökkenthető. A fenti feladat elvégzésére életre hívott 9/11 Bizottság – amelynek tevékenységéről ad ismertetőt az alább közölt cikk szerzője – kiváló munkát végzett, hiszen tevékenységén túl nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az amerikai társadalom szembe tudjon nézni hibáival, felmérje felelősségét, és képes legyen egy új biztonsági rendszer kialakítására és fenntartására.
Öt évvel ezelőtt, 2001. szeptember 11-én 19 terrorista négy repülőgépet térített el az Egyesült Államokban. Mindannyian hivatalos vízummal érkeztek az országba, és mint később kiderült az al-Kaida terrorszervezet tagjaiként egy cél lebegett szemük előtt: végrehajtani azt az öngyilkos merényletet, amelynek során több mint 3000 ártatlan ember vesztette életét. Öt év telt el azóta, és ma már tudjuk – ha úgy tetszik, saját bőrünkön érezzük –, hogy annak a napnak az eseményei, azok rövid és hosszú távú hatásai, alapjaiban változtatták meg az amerikaiak és más nemzetek világnézetét. Ebben a fél évtizedben jól látható és közvetlenül kevésbé érzékelhető frontvonalak nyíltak meg a nemzetközi terrorizmus elleni háborúban: az előbbiek közé az afganisztáni tálib és az iraki Szaddam-rendszer katonai erővel történő megbuktatását, míg az utóbbiak közé a lehetséges terrortámadások kivédésére alkalmazott régi és új módszerek alkalmazását sorolhatjuk. Öt év ugyanakkor elegendő idő ahhoz is, hogy fél évtized történelmi távlatból vizsgáljuk a megtörtént eseményeket, azok napjainkra és a jövőre kifejtett hatásait. Ennek során érdemes néhány alapvető kérdést feltennünk: Hogyan történhetett meg ez a terrortámadás? Tudott-e a kormány a készülő eseményekről, ha tudott, akkor mikortól és mit tett a rendelkezésre álló információkkal? Mit kellett volna megtenni a támadás elkerülése érdekében? Milyen tanulságokkal szolgál számunkra a tények feltárására létrehozott bizottság munkája?
A fenti kérdések „hivatalos” megválaszolására az amerikai elnök és Kongresszus életre hívta az Egyesült Államok Ellen Elkövetett Terrorista Támadások Nemzeti Bizottságát (The National Comission on Terrorist Attacks Upon the United States), amely 2002 novemberében kezdte meg mûködését. A létrejött szervezet, amelyet a későbbiek során a „9/11 Bizottság” közkeletűelnevezéssel illettek, rendkívül nehéz körülmények között kezdte el tevékenységét, hiszen egyrészt nagyon érzékeny kérdésről volt szó, másrészt az ügyben szereplő személyek, szervezetek és adatok száma rendkívül soknak és szerteágazónak bizonyult.
A 9/11 Bizottság létrehozásának előzményei és körülményei
A 20. század utolsó évtizede a világpolitikai eseményeket illetően viszonylagos nyugalomban telt el, jól lehet bizonyos helyi háborúk (Öböl, Balkán) már jelezték azt, hogy a bipoláris világrend megszûntével a nemzetközi rendszer formálódik, keresi új helyét.
Az évtized első felében biztonságpolitikai szempontból meghatározásra kerültek azok a kockázatok, veszélyek és kihívások, amelyek közül az Egyesült Államok számára a terrorizmus még mindig csak egy veszély volt a sok lehetséges közül , és korántsem vezette a nemzeti biztonság megóvása érdekében összeállított listát. 1995-ben Bill Clinton elnök felállította az ún. „Terrorista-ellenes Biztonsági Csoportot” (Counterterrorism Security Group), amelynek vezetője Richard A. Clark egy később megjelent könyvében arról írt, hogy a korabeli elemzések szerint egy olyan globális iszlám terrorista csoport volt kialakulóban, amelynek vezetője a gazdag Szaúd-Arábiából származik.
Az 1998 augusztusában Kenyában és Tanzániában az amerikai követségek felrobbantásakor már 257 halálos áldozat és több ezer sérült volt az al-Kaida „számlájára” írható, amelyre reagálva Clinton először rendelt el fegyveres akciót annak afganisztáni és szudáni kiképző bázisai ellen. William Cohen akkori amerikai védelmi miniszter a támadások kapcsán elmondta, hogy „ bár azok nem oldják meg a problémát, ugyanakkor egyértelműüzenetet hordoznak a terroristák számára”. 1
1999-ben és 2000-ben az amerikai védelmi kiadások a terrorizmus növekvő fenyegetésének hatására növekedtek, mégis a közvélemény Clinton elnök Monica Lewinskyvel elhíresült afférjától volt hangos. A USS Cole amerikai hadihajó ellen intézett támadás 2000 októberében ismét az al-Kaida kézjegyét viselte magán, ugyanakkor a kormányzat válasza – terrorista bázisok bombázása – igencsak visszafogottra sikerült. 2
Nem sokkal később az új amerikai elnök, George W. Bush első nemzetbiztonsági ülésén elmondott beszédében nem a nemzetközi terrorizmus elleni kérdés szerepelt az első helyen, hanem a Szaddám Husszein vezette iraki rezsim jelentette fenyegetés és a rakétavédelem témakörei.
A fenti előzmények után következett be a 2001. szeptember 11-ei támadás, amelyről szinte azonnal értesült a világ közvéleménye, és a nemzetek nagy része szinte „egy emberként” állt ki az amerikai nép mellett. A terrorakciót követő időszakban az amerikai társadalom az áldozatok gyászolásával és a támadásra adandó válasz mikéntjével volt elfoglalva, amely utóbbi irányítójaként Bush elnök a nemzet teljes támogatását magáénak tudta. A támadások kivizsgálását végző független bizottság felállítását 2001 októberében először a demokraták kezdeményezték, amely erőteljes republikánus ellenállásba ütközött. 2001 novemberében a demokraták és a republikánusok is egyetértettek abban, hogy a vizsgálat megindítása még semmilyen formában sem aktuális, ugyanis Warren B. Rudman korábbi republikánus szenátor megfogalmazása szerint „az csak nyugtalanságot idézne elő”, amely kedvezőtlenül hatna az éppen folyamatban lévő kormányzati lépésekre és katonai mûveletekre az afganisztáni tálib rendszer ellen. 3
Az év utolsó hónapjában azonban – jelentős mértékben a tálib rendszer sikeres megdöntésének köszönhetően – Joseph I. Liebermann demokrata és John McCain republikánus szenátorok egy független, kettős összetételűés önálló idézési jogosultsággal rendelkező bizottság felállítását kezdeményezték. Az elképzelést a demokraták töretlenül támogatták, azonban 2002 februárjára a republikánusok kihátráltak belőle, ugyanis a Fehér Ház – hivatkozással egy korábbi szenátusi döntésre – bejelentette, hogy két olyan bizottságot fognak felállítani, amelyekbe külön-külön a Szenátus és a Fehér Ház (továbbiakban: Közös Bizottság) delegál elsősorban nemzetbiztonsági szakembereket, és amelyek munkájuk végeztével közös jelentést adnak ki. Ugyanakkor az áldozatok családjai egyre határozottabban követelték egy olyan bizottság felállítását is, amely rendelkezik olyan valós hatalommal és presztízzsel , amely lehetővé teszi a támadások előzményeinek lehető legteljesebb feltárását és széleskörűpublikálását.
A Közös Bizottság egy évet kapott feladatának elvégzésére, amelyhez az átlagosnál nyilvánvalóan nagyobb vehemnciával láttak neki. Ekkor még nagyon úgy tûnt, hogy az általuk végzett vizsgálat eredményei nem jutnak túl a nemzetbiztonságban érintett szervezeteken, azonban egyre több olyan bizonyíték látott napvilágot, amely szerint a kormányzat illetékes szervezetei komoly hibákat követtek el, így egyre inkább szükségessé vált egy sokkal mélyrehatóbb és szélesebb körűvizsgálat végrehajtása.
2002 szeptemberében – egy évvel a támadás után – a kormányzat belátta, hogy mindenképpen szükséges a vizsgálat kiterjesztése, hiszen az egyrészt nem fogja elvonni az amerikaiak figyelmét a terror elleni háborútól, másrészt ezzel eleget tesz a növekvő társadalmi nyomásnak is. Ugyanakkor – ahogy a New York Times is utal erre egy cikkében – a kormányzat a választások miatt szükségesnek látta azt is, hogy a bizottságban egyenlő arányban legyenek a demokraták és a republikánusok is, és az lehetőleg egy éven belül (még időben, a választások előtt) fejezze be a vizsgálatát. 4
Végül 2002. november 15-én a Fehér Ház és a Kongresszus megegyezett egy tíz fős – pártonként öt-öt delegáltból álló – bizottság felállításában, amely tevékenységét 18 hónapon át végezheti. 5 A felek megegyeztek abban is, hogy annak elnökét és alelnökét Bush javasolja, figyelembe véve a pártok és az áldozatok családjainak akaratát. A republikánusok azt a Henry Kissingert ajánlották a bizottság elnökének, aki a Nixon-adminisztráció külügyminisztere volt, míg a demokraták a bizottság alelnöki posztjára George J. Mitchell korábbi frakcióvezetőjüket jelölték. Pár nappal később mindkét jelölt visszalépett: Kissinger nem kívánta személyét illetően felesleges bel- és külpolitikai nyomásnak kitenni a bizottságot, míg Mitchell nem kívánt elszakadni jogi ügyekkel foglalkozó irodájától.
A fenti közjáték után végül a bizottság elnöke Thomas H. Kean, a Drew Egyetem rektora és Lee H. Hamilton korábbi demokrata képviselő lett, akik megkérdőjelezhetetlen erkölcsiségük mellett rendkívül elismert szakembernek is számítottak saját szakterületüket illetően.
Követelmények és tanulságok a korábbi hasonló nagyságrendűvizsgálatok alapján
A Bizottsággal szemben támasztott követelmények hatalmas súllyal nehezedtek a tagok vállára: nevezetesen, hogy olyan vizsgálatot bonyolítsanak le, amelynek eredményei egyértelmûek és vitathatatlanok, ezáltal lehetővé teszik az elkövetett hibákkal való szembenézést és a későbbiek során foganatosítandó intézkedések alapjául is szolgálnak. Hasonlóan nagy volumenűvizsgálatra az USA történetében a terrortámadásokat megelőzően csak két alkalommal került sor: a Pearl Harbor elleni japán támadás és John F. Kennedy amerikai elnök meggyilkolása után. 6
Az előbbi esemény vizsgálatát 1941–1946 között két egymástól független bizottság végezte el: az első még háborús titoktartás közepette, míg a második már közvetlenül a háború befejezése után győztes eufóriában. A szignifikáns eredményeket illetően kiderült, hogy bár a japánok készülő támadásának voltak bizonyos előjelei, azonban az semmiképpen sem volt egyértelmű, hogy ez a támadás pont Pearl Harbornál és pont akkor következik be , így ilyenformán a felkészülés elmulasztásáért senkit sem terhelt felelősség.
A Kennedy-gyilkosság kivizsgálásakor a legfontosabb feladat annak a megválaszolása volt, hogy vajon Harvey Lee Oswald egyedül követte-e el a gyilkosságot vagy voltak-e társai? Az ügy azért is rendkívül hangsúlyos volt, mert a hidegháború egyik legveszélyesebb, rendkívül felfokozott időszakában történt nem sokkal a kubai rakétaválságot követően. A vizsgálatot végző Warren-bizottság 522 tanú meghallgatása után, 1964 szeptemberében megállapította, hogy a gyilkos nem volt részese semmiféle olyan összesküvésnek, amelyet az elnök meggyilkolásának szándékával hoztak létre, tehát tettét egyedül követte el. Azonban ezzel a Kennedy-gyilkosság ügye közel sem zárult le, hiszen a későbbiek során a vietnámi háború és a Watergate-botrány újra felerősítette az összesküvés-elméleteket. Az 1975–76-ban kezdeményezett újabb vizsgálat, amelynek vezetője a republikánus Frank Church szenátor volt azzal a célkitûzéssel végezte tevékenységét, hogy az FBI és a CIA mit tett a merénylet elkerülésének érdekében és vajon tartott-e vissza bizonyos információkat? A bizottság végül arra az eredményre jutott, hogy a felsorolt szervezetek jobban is végezhették volna munkájukat , ha mûködésük és ellenőrzésük tekintetében a Kongresszusnak nagyobb betekintése lett volna. A vizsgálat eredményeként az FBI és CIA tekintetében is átalakították az ellenőrzési rendszert, továbbá változtatásokat kezdeményeztek szervezeti kultúrájukat illetően, ugyanis mindkét szervezetnél nagy volt a hajlandóság arra, hogy „önvédelmi reflexként” egyes információk ne lássanak napvilágot.
Mindkét vizsgálatot illetően megállapíthatóak olyan általános tendenciák, amelyek tanulságul szolgáltak a 9/11 Bizottság számára:
A Szenátus és a Fehér Ház közös vizsgálatának eredményei
A 9/11 Bizottság munkáját a korábban már említett Közös Bizottság által kiadott eredmények elemzésével kezdte meg, amelyek bár nemzetbiztonsági okok miatt erősen cenzúrázott formában láttak napvilágot 2002 decemberében, mégis fontos információkat tartalmaztak arról, hogy azok a szervezetek, amelyek a terrorista fenyegetettség felmérésével voltak megbízva, tevékenységüket illetően rendkívül nagy zûrzavarról, alkalmatlanságról, illetéktelenségről és elégtelen munkavégzésről tettek tanúbizonyságot. Például 2001. szeptember 11-e előtt az FBI csupán tíz taktikai és egy stratégiai elemzőt foglalkoztatott az al-Kaida akcióinak feltérképezésére, akik közül az utóbbi csak a külföldi amerikai érdekeltségek elleni támadásokra koncentrált.
A fenti időszakban a CIA terrorizmus ellenes központjában csupán csak öt személynek volt hasonló feladata. A többi hírszerzési és nemzetbiztonsági ügynökség is rendelkezett bizonyos személyi állománnyal, azonban az ügynökségek között nem alakult ki olyan mechanizmus, amely lehetővé tette volna a meglévő információk kicserélését és más szemszögből történő elemzését , hiszen amíg egy információ az egyik hivatal számára jelentéktelen lehetett, addig az a másik számára kritikus jelentőséggel bírhatott. Hasonlóan jelentős gondot okozott az is, hogy a különböző szervezetek jogi szempontból más-más eljárásmódokat követtek, különösen szembetûnő volt ez az FBI esetében, amely a potenciális elkövetők megfigyelésekor folyamatosan alkotmányossági „falakba” ütközött. A fenti problémákat még tovább tetézte az is, hogy a kormány nem volt képes arra, hogy meg tudja állapítan: mit tudjon és mit ne –, magyarán, hogy mire és milyen részletességgel kíváncsi?
Összefoglalva tehát, a Közös Bizottság megállapította, hogy „az ügyben érintett szervezetek, számos ok miatt, kudarcot vallottak a rendelkezésre álló, szignifikáns személyi és szervezeti információk összekovácsolásában.” 7 A jelentés ugyanakkor nem nevezett meg konkrét személyeket a mulasztásokat illetően, ahogy nem tett említést a Kongresszus esetleges felelősségéről sem, amely a 90-es évek közepéig csökkentette a hírszerzési tevékenységekre szánt forrásokat. 8
A Közös Bizottság javaslatot tett egy új, kabinet-szintűpozíció: a nemzeti hírszerzés igazgatói posztjának létrehozására, amely átveszi a CIA igazgatójának eddigi feladatát: egy olyan koherens és hatékony stratégia kidolgozását a terrorizmus ellen bel- és külföldön egyaránt, amely magában foglalja az összes illetékes kormányzati szervet és az újonnan létrejött Belbiztonsági Hivatalt is.
A 9/11 Bizottság vizsgálatának eredményei
Míg a Szenátus és a Fehér Ház által létrehozott Közös Bizottság a hírszerzés és a nemzetbiztonság területein elkövetett hibákkal és az ott felmerülő hiányosságokkal foglalkozott, addig a 9/11 Bizottság feladata a 2001. szeptember 11-én bekövetkezett támadás előkészítésének és lebonyolításának teljes körűvizsgálata és annak feltérképezése volt, hogy milyen módon akadályozhatóak meg hasonló cselekmények a jövőben.
A fenti kérdések megválaszolására nyolc munkacsoportot hoztak létre a következő felosztásban:
A vizsgálatokat ily módon közel 80 fős stáb végezte, amelyben állami szakértők ugyanúgy helyett kaptak, mint független szakemberek. A Bizottság munkája során 15 millió dollárt költött el, és több mint ezer embert hallgatott meg 10 különböző országban.
A vizsgálat által lefogott terület nagyságát jól jellemezte, hogy abban átvilágították a Fehér Háztól kezdve a Bevándorlási Hivatalon át egészen a Szövetségi Repülésügyi Hivatalt. Ez egyben azt is jelentette, hogy bürokratikus faktor, illetve a különböző szervezetek ellenállása mind-mind megnehezítették a munkát. A korábban már említett hasonló nagyságú ügyektől eltérően most először nyilvánosan és folyamatosan közölték a vizsgálati eredményeket , nem utolsósorban azért, hogy a közvélemény kérdéseit is fel tudják használni a meghallgatásoknál és a konkrét ügydarabok vizsgálatánál.
A ügy előrehaladtával a korábbi Közös Bizottság megállapításai még kifinomultabb formát öltöttek, így például a repülőtéri biztonság tekintetében kiderült, hogy annak hatékonysága a támadást megelőzően még a 10%-ot sem érte el, a biztonsági személyzet felkészültsége alacsony volt. A Szövetségi Repülésügyi Hivatal is évtizedeken keresztül hibázott abban, hogy a legfontosabb fenyegetésnek a robbanóanyagokat tekintette és a rangsorban nem foglaltak el fontos helyet a különböző szúró- és vágófegyverek és alkalmatosságok.
A vizsgálat során megkérdőjeleződött a NORAD, az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság hatékony tevékenysége is, hiszen az első F–16-os vadászgép csak az első utasszállító a World Trade Centerbe történő becsapódása után 44 perccel szállt fel a virginai Langley légi bázisról. Igaz, hogy ezután még hét perc állt a pilóta rendelkezésére a Pentagon irányába tartó másik gép utolérésére és esetleges megsemmisítésére, azonban ez – ha csak a szükséges utasítások meglétét nézzük és eltekintünk a földrajzi távolságoktól – már lehetetlenné vált. A NORAD felkészültségére vagy inkább felkészületlenségére még jobban rávilágított az a tény, hogy a támadások előtt öt hónappal egy olyan hadgyakorlatot bonyolított le, amelyben az elképzelések szerint terroristák a Pentagonnak vezetik gépüket.
A pénzügyi kérdések vonatkozásában megállapították, hogy bár George Tenet, a CIA igazgatója 1998 decemberében minden alárendeltet felszólított, amely szerint: mivel az USA hadban áll, a pénz nem lehet akadálya a hatékony felderítésnek. Ezt azonban nem vették elég komolyan az érintettek, amit az is elősegített, hogy e tekintetben a források stratégiai szintűmenedzsmentje hiányzott.
Bár 2001 májusában az amerikai hírszerzésnél már voltak szignifikáns információk egy esetlegesen készülő támadásról – repülőgép-eltérítésről vagy amerikai diplomáciai érdekeltségek elfoglalásáról volt szó –, azonban annak célját elsősorban a börtönökben raboskodó más terroristák kiszabadítása érdekében vélték végrehajtani. Ez esetben a kormányzat csak általános veszélyfelhívást adott közre, ugyanis a hírszerzésnek nem voltak megbízható adatai arról, hogy a támadás hol fog bekövetkezni.
A Bizottság jelentése szerint az USA-nak volt hírszerzési információja arról, hogy a terroristák esetleg repülőgépeket használnának fegyverként egy támadás végrehajtására, azonban a CIA Terrorista Ellenes Központja „nem elemezte hogyan lehetséges egy eltérített utasszállító vagy más robbanóanyaggal megrakodott repülőgépet fegyverként felhasználni. Ha és amennyiben ez megtörtént volna, akkor egy öngyilkos terrorista megtalálása, aki képes ilyen gépek vezetésére – egyből szembeötlött volna.” 10 Nyilvánvaló, hogy ez esetben a potenciális „jelöltek” kiszûrésére bevezetett szabályok elegendőnek kellett volna, hogy bizonyuljanak a támadás elkerülésének érdekében.
A vizsgálat egyik másik központi kérdése az volt, hogy a kormányzat tudott-e a készülő merényletekről, és ha igen, akkor mit tett ellene? 2004. nyarán a 9/11 Bizottság tagjai szenátusi meghallgatások sorozatán tették meg jelentésüket, amelynek eredményei még nagyobb súllyal jelentkeztek, hiszen Bush elnök korábbi stabil politikai előnye – amelyet nem kis mértékben a terrortámadások után tanúsított határozottságának köszönhetett – nagyon megcsappant, különösen az iraki háború miatt. A kérdés megválaszolására bekérték az ún. „napi elnöki jelentések” anyagait, amelyeket a kormány először „szigorúan titkos” minősítéssel látott el, majd azt – az egyre növekvő politikai és társadalmi nyomás miatt – feloldotta.
A napi jelentések közül a Bizottság különösen fontosnak tartotta a 2001. augusztus 6-ait, mivel abban a támadásokra több utalás is volt. A jelentésben foglaltak szerint „titkos, a külföldi kormányoktól és sajtó anyagokból származó információk szerint Bin Laden már 1997 óta merényleteket tervezett az USA területén”. 11 Két külföldi hírszerzői forrás szerint létező fenyegetés volt, hogy a terrorista vezér „megtorlásokat tervez Washington ellen”, míg az FBI „olyan gyanús tevékenységek jeleit vélte felfedezni az országban, amelyek repülőgép-eltérítések vagy más akciók formájában” következnének be. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy aznap az elnök crawfordi (Texas állam) birtokán tartózkodott, amelyről nem utazott fel Washingtonba és semmilyen egyéb lépést sem tett, hiszen – ahogy azt Condoleeazza Rice külügyminiszter a 2004-ben esedékes meghallgatásokon elmondta – meg volt győződve arról, hogy az illetékes kormányzati szervezetek már léptek az ügyben. Rice a későbbiek során azt is hozzátette, hogy a jelentés nem növelte annak lehetőségét, hogy „a terroristák repülőgépeket használnának rakétáként”. 12
A Bizottság végül vizsgálati eredményeit 2004. július 22-én egy 585 oldalas dokumentumban tette közzé, amely tizenhárom fejezetben tárgyalja a nemzetközi (elsősorban az USA ellen irányuló) terrorizmus tevékenységét, a támadás előkészítését és a várható fejleményeket. A kiadott dokumentum egyik legfontosabb erőssége az, hogy konkrét javaslatokat fogalmazott meg az Egyesült Államok kormánya számára a terrorizmus elleni harc stratégiai és taktikai jellegűfeladataira. 13
* * *
Ma már látjuk, különösen a legutóbbi időszak eseményei tükrében, hogy a 2001. szeptember 11-ei támadás a legnagyobb figyelmeztetés volt azon események sorában, amelyek mögött egy olyan – aszimmetrikus hadviselést alkalmazó – ellenség húzódik meg, amely nem riad vissza semmilyen eszköz alkalmazásától, hogy elérje céljait. A kérdés napjainkban már talán nem is az, hogy vajon elkerülhetőek lettek volna a támadások vagy sem, hanem sokkal inkább az, hogy az újonnan létrehozott szervezetek és alkalmazott eljárásmódok elegendőek-e azoknak a hiányosságoknak a kiküszöbölésére, amelyek közvetve hozzájárulnak a terrorizmus elleni harc sikeréhez ? A tanulság tehát egyértelműés világos: minden olyan erőfeszítésre szükség van a világ bármely részén, amely a legkisebb mértékben is hozzájárulhat bármiféle terrorcselekmény elkerüléséhez. A tét ugyanis rendkívül nagy: élet vagy halál.
FELHASZNÁLT IRODALOM
How did this happen?, szerkesztette: James F. Hoge, Jr. és Gideon Rose, Public Affairs, New York, 2001
http://www.9-11commission.gov/ weboldal vonatkozó részei a 2006. augusztus 15–21. közötti időszakban
Report of the joint inquiry into the terrorist attacks of September 11, 2001 – House of Permanent Select Committee on Intelligence and the Senate Select Committee on Intelligence, Washington, 2002. december
The 9/11 Commission Report, 2004, Washington
The 9/11 investigations, szerkesztette: Steven Strasser, Public Affairs, New York, 2004
1 Forrás: http://www.cnn.com/US/9808/20/us.strikes.01, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
2 Forrás: http://archives.cnn.com/2000/US/10/23/uss.cole.01, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
3 Forrás: http://nucnews.net/nucnews/2001nn/0111nn/011123nn.htm#535, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
4 Forrás: http://www.scoop.co.nz/stories/HL0210/S00087.htm, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
5 A bizottság létrehozásáról szóló határozatot az elnök 2002. november 27-én írta alá, azzal a kitétellel, hogy az amennyiben 18 hónapnál hosszabb ideig tevékenykedik, úgy legkésőbb 2004. május 27-ig be kell fejeznie vizsgálatát. Végül ez utóbbi időpont kitolódott 2004. augusztus 26-ig, amikor a végleges eredmények közzététele is megtörtént. Forrás: http://www.9-11commission.gov/about/faq.htm#q2, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
6 A Pearl Harbor elleni japán támadás 1941. december 7-én történt, amelynek során közel 2100 katona vesztette életét és az amerikai Csendes Óceáni Flotta gerince (számos hadihajó) odaveszett. Az esemény egyben az USA hadba lépését is jelentette a Szövetségesek oldalán a náci Németország ellen. A Kennedy-gyilkosság 1963. november 22-én történt a texasi Dallasban. « vissza
7 in: Report of the joint inquiry into the terrorist attacks of September 11, 2001 – House of Permanent Select Committee on Intelligence and the Senate Select Committee on Intelligence, Washington, 2002. december, p.27. « vissza
8 Erre egyébként a vizsgálat során az FBI és a CIA hivatkozott is. « vissza
9 Forrás: http://www.9-11commission.gov/about/faq.htm#q1, letöltve: 2006. augusztus 19. « vissza
10 in: The 9/11 Commission Report, 2004, Washington, p.47. « vissza
11 in: The 9/11 Commission Report, 2004, Washington, p.261. « vissza
12 in: National Security Advisor Dr. Condoleeazza Rice opening remarks: The National Commission on Terrorist Attacks Upon the United States, 2004. április 08., Washington, p.7. « vissza
13 A teljes dokumentum és más háttéranyagok az alábbi honlapról érhetőek el: http://www.9-11commission.gov « vissza