Kemény János

A terroristák kiadatása és a terrorizmusellenes háború *

A szerzõ tanulmányában néhány ismertté vált eset alapján felvázolja, hogy a terrorizmusellenes nemzetközi együttműködésnek milyen kevéssé ismert módszerei vannak, és felhívja a figyelmet a velük kapcsolatos etikai és jogi problémákra. A kiadatási akciók – terroroisták letartóztatásának és fogva tartásának, az USA-nak vagy más országoknak történõ kiszolgáltatásának – két fajtáját, formáját mutatja be: Az egyik, amikor a CIA egy félhivatalos felkérés hatására lép akcióba – ez az amerikai zsargonban a „rendition” vagy „extraordinary rendition”; a másik, amikor a CIA a helyi hatóságok hallgatólagos beleegyezésével vagy tudta nélkül fog el valakit, és juttatja az USA-ba vagy egy harmadik országba.

A 2001. szeptember 11-i merényletek után a terrorista-elhárítással foglalkozó szervek nagyobb szabadságot kaptak, mint korábban. Szigorították a bevándorlási és tartózkodási jogszabályokat, megkönnyítették a nemkívánatos személyek kiutasítását. De maradtak megoldatlan kérdések is: Mit tegyenek azokkal a terroristagyanús személyekkel, akik ellen nem tudnak fellépni, viszont egy másik állam, amellyel nincs kiadatási egyezményük, igényt tartana rájuk? Vagy: Mit kezdjenek az olyan terroristákkal, akikrõl sejtik, hogy fontos információk birtokában vannak, de nem hajlandók beszélni?

A megoldást sok esetben a CIA jelentette. A CIA-zsargonban a kiszolgáltatás (rendition) mást jelent, mint a nemzetközi jogban. Az amerikai szenátus és képviselõház közös szeptember 11-i vizsgálati jelentésében a következõképpen definiálták ezt a tevékenységet: „Terroristák letartóztatása és fogva tartása, majd az USA-nak vagy más országnak való kiszolgáltatása. Ez a folyamat sokszor vezet beismerõ vallomásokhoz és szakít meg terrorista akciókat sejtek szétzilálásával, kulcsfontosságú személyek letartóztatásával. A gyakorlatban minden kiadatás valamilyen mértékű zavart okoz”. ¹ Vagyis a rendition-program célja az, hogy az átadók az átvevõ szövetséges hatóságok szélesebb lehetõségei révén új információkhoz jussanak. Ilyen akciókat nemcsak a CIA hajthat végre, de az illetékességi körénél fogva ezen a területen õ a legfontosabb szereplõ.

Mit jelent ez a gyakorlatban? Ha például a svéd biztonsági rendõrség két gyanús, veszélyesnek ítélt egyiptomi állampolgárt akar átadni az igen rossz emberjogi minõsítéssel rendelkezõ Egyiptomnak, akkor ehhez a CIA segítségét kérheti. Ez történt Ahmed Agiza és Muhammad Zery esetében, akiket Svédországból a svéd hatóságok kérésére vitt egy CIA-repülõgép Egyiptomba. ²

Ez a gyakorlat korántsem nevezhetõ újnak. George Tenet volt CIA-igazgató beszámolója szerint 2001. szeptember 11-e elõtt kb. 70 ilyen akciót hajtottak végre. ³ A Human Rights Watch nevű nemzetközi emberjogi szervezet szerint az USA 2001. szeptember 11-e óta kb. 150 személyt szállított titkos körülmények között többek között olyan országokba, amelyekben a kínvallatás bevett gyakorlatnak számít. ⁴ Nem hivatalos amerikai források szerint is a CIA 2001. szeptember 11-e óta kb. 100–150 személyt juttatott ki külföldre, többek között Egyiptomba, Szíriába, Szaúd-Arábiába, Jordániába, Üzbegisztánba és Pakisztánba. Ezeknek országoknak a State Department szerint komoly emberjogi deficitjük van. ⁵ A Clinton-adminisztráció drogbárókat és terroristákat egyaránt adott át ilyen módon más országoknak. ⁶ A Bush-adminisztráció eddig nem ismerte el a program létezését, azt állítja, hogy az USA nem ad ki foglyokat külföldre azért, hogy megkínozzák õket. A CIA biztosítékot kér a fogadó országtól arra, hogy humánusan bánnak a fogollyal, és ezt az USA képviselõi ellenõrzik. ⁷

Rendition – Khaled al-Masri

Khaled al-Masri munkanélküli használtautó-kereskedõ Ulmból busszal indult Macedóniába kirándulni, miután összeveszett a feleségével. ⁸ Azért választotta Szkopjét, mert olcsó volt, és a barátai is ajánlották. A libanoni születésű német állampolgár 2003. december 31-én érkezett a macedón határra. Az útlevél-ellenõrzés során leszállították a turistabuszról, és elkobozták az útlevelét. Néhány órával késõbb egy ablak nélküli teremben találta magát, ahol három civil ruhás fegyveres faggatta. Megkérdezték tõle, hogy tagja-e az al-Kaidának, az al-Haramain-nak és a Muszlim Testvériségnek. Tagadta, hogy bármi köze lenne hozzájuk, és követelte, hogy beszélhessen a német nagykövetség munkatársaival, de erre nem adtak lehetõséget. Fogsága hetedik napján üzletet ajánlottak neki: vallja be, hogy az al-Kaida tagja, és akkor deportálják Németországba. Õ ezt elutasította. ⁹

Azzal gyanúsították, hogy egyiptomi állampolgár, és afganisztáni kiképzésen vett részt. Mivel jogi védelmet nem kapott, fogsága tizenharmadik napján éhségsztrájkba kezdett. Tíz nappal késõbb, január 23-án felszólították, hogy kamera elõtt vetkõzzön le és mondja el, hogy jó fizikai állapotban van. Azt is mondták neki, hogy elviszik egy német repülõtérre. A repülõtéren meztelenül lefotózták, átöltöztették, kezét hátrakötötték, lábát megbilincselték, füldugót tettek a fülébe, csuklyát a fejére. A repülõgépen injekcióval elaltatták. Amikor magához tért, a gép már landolt. Egy épületbe vitték, ahol aztán egy cellába került. Orvosi vizsgálaton esett át, az orvos szerinte amerikai volt. Az egyik fogolytársától tudta meg, hogy Kabulban, Afganisztánban van. A cellablokkban rajta kívül három szaúdi, két tanzániai, egy USA-ban élt pakisztáni és egy jemeni fogoly volt. ¹⁰

Azt feltételezték róla, hogy õ egy Dzsalalabadban (Afganisztánban) kiképzett vezetõ al-Kaida tag, aki kapcsolatban állt Mohamed Attával és Ramzi bin al-Shibh-bel. Körülbelül fél évig tartották fogva. Miután a fogva tartói arra a meggyõzõdésre jutottak, hogy nincs köze az al-Kaidához, újra megbilincselték, csuklyát tettek a fejére, és Albániába vitték. Több órás autóút után egy határállomástól néhány száz méterre kitették. Június 3-án érkezett vissza Németországba. ¹¹

Masrit az N313P farokjelű géppel vitték Afganisztánba, iraki kitérõvel. Svédországban, a már említett esetnél is ezt a gépet használták. A Newsweek információi szerint ennek a gépnek igen sűrű menetrendje volt 2004 januárjában. Megfordult Marokkóban, Írországban, Spanyolországban és Algériában. 2004. január 23-án Palma de Mallorcaról indult Szkopjéba, ahova 24-én érkezett meg. Szkopjéból Bagdadba, majd 25-én Kabulba érkezett. A repülõgép a hivatalos adatok szerint a Premier Executive Transport Services Inc. nevű cég tulajdona. ¹²

Az NBC News információi szerint Khaled al-Masrit Condoleezza Rice – akkori nemzetbiztonsági tanácsadó – személyes utasítására engedték szabadon, miután tisztázódott, hogy tévedés történt az elfogásakor. Értesülések szerint Rice kétszer is utasítást adott a szabadon engedésére. Ez arra utal, hogy a Fehér Háznak nagy befolyása lehet az ilyen ügyekre. ¹³

Pontosan nem lehet tudni, hogy miért fogták el. Lehetséges, hogy csak az útlevelét gondolták hamisnak, de az is lehet, hogy a neve vagy az általa látogatott mecset miatt került a hatóságok látókörébe. Van egy Khaled al-Masri nevű személy, akit az amerikaiak azzal gyanúsítanak, hogy õ gyõzte meg a 2001. szeptember 11-i merényletek több résztvevõjét arról, hogy Afganisztánba menjen kiképzésre. A Khaled al-Masri név eléggé elterjedt név az arab világban. A mecsetet, ahova járt, az ún. multikulturális házat már régóta megfigyelték a német hatóságok, mert radikális mullahok és militánsok is látogatták. Működésük eredményeként jó néhány önkéntes ment innen a csecsenföldi háborúba. A 2002-es bali robbantásokkal kapcsolatban a letartóztatott Reda Seyam is járt az ulmi mecsetben. ¹⁴

Masri két héttel a hazatérése után, 2004 júniusában jelentette a vele történeteket a német rendõrségen. A német jog szerint a német ügyészségnek joga van olyan ügyekben nyomozni, amelyek német állampolgárokkal, de nem Németország területén történtek. A müncheni államügyészség ismeretlen elkövetõ ellen emberrablás vádjával indított nyomozást. Martin Hofmann, terrorizmussal foglalkozó államügyész és egy magas rangú német szervezett bűnözéssel foglalkozó rendõrtiszt is azt nyilatkozta, hogy hihetõnek tartja a történetét. ¹⁵ A német rendõrség munkatársai két napig, 17 órán át hallgatták ki. Minden részletrõl kikérdezték, többször elmondatták vele a történteket, de nem került magával ellentmondásba. A német rendõrség meg tudta erõsíteni a történet egyes elemeit – például, hogy a határon valóban levették a buszról.

Snatch – Hassan Mustafa Osama Nasr

Hassan Mustafa Osama Nasr 42 éves egyiptomi születésű imámot Milánóban, a nyílt utcán rabolták el 2003. február 17-én. Két ember várt rá. Az arcába fújtak valamit, és betuszkolták egy kisbuszba. Az olasz hatóságok nyomozása szerint a CIA munkatársai rabolták el, és egy magángépen Egyiptomba vitték. Nasr (másnéven Abu Omar) ¹⁶ valószínűleg azóta is Egyiptomban van.

Nasrit az olasz hatóságok is a militáns iszlamisták közé sorolták. 1997-ben érkezett Albániából Olaszországba, az afgán és a boszniai háború veteránja. Egyiptomban körözés alatt állt, mint egy törvényen kívüli iszlamista csoport tagja. ¹⁷ Kapcsolatba hozták az iraki Ansar al-Islammal is, ami az al-Kaidával szövetséges szervezetnek számított. Az általa vezetett, garázsból átalakított mecsetet az amerikaiak az al-Kaida európai fõ logisztikai központjának tartották. Rajta van az amerikai pénzügyminisztérium feketelistáján, a terrorizmus pénzügyi támogatása és „fegyverek, személyek és pénz mozgatása miatt az egész világon”. ¹⁸ Valószínűleg a mai napig rendõrségi megfigyelés alatt áll. Rendszeres látogatói fõleg közel-keletiek és észak-afrikaiak. Miután Nasri Olaszországba érkezett, segítséget nyújtott más radikálisoknak, és feltételezhetõen terrorista merényletek végrehajtásában is részt vett. Emiatt ajánlották az olaszok 2002 tavaszán az amerikaiak figyelmébe. Úgy gondolták, hogy toborzó-kiképzõ hálózatot akar létrehozni, aminek kapcsolatai kiterjednének Olaszországon túlra is. Az olasz hatóságok szerint a dzsihádra való felszólításai is visszhangra találtak a milánói muszlim fiatalok körében. Az olaszok megosztották az amerikaiakkal a lehallgatások során szerzett információkat is. Egy ilyen felvételen Nasr és egy ismeretlen arról beszél, hogy hogyan állnak a szervezéssel, hogyan szerezzenek pénzt egy iszlám hadseregre stb. ¹⁹

Eltűnésekor a családja és a mecset egy szemtanúra hivatkozva emberrablást jelentett. A szemtanú, egy nem régen Olaszországba érkezett bevándorló nem ismételte meg a vallomását, ezért a hatóságok egy ideig azt feltételezték, hogy önként hagyta el az országot, és valószínűleg Irakba ment. Ezért elõször csak eltűntnek nyilvánították. Az ügy több mint egy évig egy helyben állt. 2004 áprilisában változott a helyzet, amikor Nasr felhívta a feleségét. Azt mondta, hogy elrabolták, egy amerikai légi bázisra vitték, onnan egy másik amerikai bázisra, onnan pedig Egyiptomba. A telefont az olasz hatóságok lehallgatták. Bár a lehallgatási jegyzõkönyvet nem hozták nyilvánosságra, a mecsetbeli kollégáitól kitudódott, hogy megkínozták, és meztelenül tartották egy fagypont alatti hõmérsékletű cellában. A hívás során azt is elmondta a feleségének, hogy kiengedték a börtönbõl, de házi õrizetben van. ²⁰

A Washington Posthoz került, 2004 tavaszán kelt olasz bírósági iratok szerint a nyomozók ez után arra jutottak, hogy olasz, amerikai vagy egyiptomi ügynökök vehettek részt az elrablásában. Még egy évi nyomozásba tellett, amíg összeállt a kép. Ekkorra dokumentálni tudták az amerikai tisztviselõk érkezését, telefonhívásaik idejét és a mozgásukat is. Megállapították, hogy az elrablásban 13 CIA-tisztviselõ vett részt, 6 pedig azt megelõzõen megfigyelte az imámot. Nem hivatalos nyilatkozatok szerint a CIA a római amerikai nagykövetség ellen tervezett merénylettel hozta összefüggésbe a tevékenységét. ²¹

A lebukás

Az olasz hatóságok nyomozati eredményei szerint tehát 19 amerikai vett részt az akcióban. Olaszország legjobb hoteljeiben laktak, rengeteget költöttek, és az akció befejezése után még egy kis európai nyaralásra is futotta az idejükbõl – mindezt az álca fenntartása érdekében. Bár az amerikaiak álneveket használtak, rengeteg nyomot hagytak maguk után. Turistáknak és üzletembereknek adták ki magukat, és ritkán fizettek kézpénzben. Sokszor telefonáltak a szobájukban lévõ nem biztonságos telefonokról. Az elsõ ügynök 2002. december 7-én érkezett, és 11 napot maradt a milánói Westin Palota nevű szállodában. A többiek januárban és februárban érkeztek meg. Drága hotelekben laktak, ami azt mutatja, hogy nem nagyon próbáltak meg elrejtõzni. Február elején találkoztak La Speziaban, egy olasz tengerparti városban, de csupán néhány órát tartózkodtak ott egy hotelban. Egy részük Firenzébe ment, a többiek Milánóba. Egy hat fõs csoport volt megbízva Nasr megfigyelésével, a tervezéssel és mobiltelefonok beszerzésével. Ez a csoport egy héttel az akció elõtt elhagyta az országot, a többiek hajtották végre az emberrablást. ²²

Február 17-e délután Nasr a Via Guerzon ment a mecsete felé. Több személy figyelte. Akik megszólították, lefújták valamivel, és egy fehér kisteherautóba tuszkolták. Ezután telefonálni kezdtek, olasz és amerikai számokat tárcsáztak. Az olasz hatóságok ezeknek az elektronikus jeleknek a segítségével meg tudták határozni a jármű útvonalát. ²³ A célállomás az Aviano légi bázis volt, egy közös amerikai–olasz katonai létesítmény. A bázist a NATO keretén belül hozták létre. (Becslések szerint 4200 katona és 1000 civil szolgál itt.) ²⁴ A nyomozás szerint a járművet nem állították meg a külsõ ellenõrzõ pontnál. Az egyik ügynök félóránként hívta a bázis akkori biztonsági parancsnokát, Joseph Romano alezredest, valószínűleg azért, hogy a haladásról tájékoztassa. ²⁵ (Õt azóta olasz lapértesülések szerint áthelyezték a Pentagonba.) Néhány órával az érkezés után Nasr egy Learjetre került, ami a németországi Rammstein amerikai légi bázisra vitte. Onnan egy másik repülõgép szállította Egyiptomba. Ez egy Gulfstream IV típusú repülõgép volt, aminek tulajdonosa Philip H. Morse, a Boston Red Sox baseballcsapat résztulajdonosa, aki megerõsítette, hogy a CIA rendszeresen használta a repülõgépét. ²⁶

Az olasz hatóságoknak sikerült azt is megállapítani, hogy az egyik CIA-tiszt, akit az elrablás szervezõjének tekintettek és akinek kiléte ismert volt elõttük, öt nappal Nasr eltűnése után Kairóban tűnt fel. Amerikai hírszerzési források szerint a művelet ötletét ugyanõ, a CIA római állomásfõnöke adta, a CIA terrorizmusellenes központja szervezte meg, és a CIA felsõ vezetése hagyta jóvá. Az állomásfõnök idõközben nyugdíjba ment, de még mindig titkos a személyazonossága. ²⁷

A nyomozás eredményeként 2004. május 24-én Chiara Nobili milánói bírónõ aláírta az elfogatóparancsot az emberrablást végrehajtó 13 CIA-munkatárs ellen. ²⁸ Az amerikai külügyminisztérium szerint nem volt semmiféle kommunikáció Olaszországgal az elfogatóparancsok kiadása elõtt. Az olasz hatóságok azt közölték, hogy nem történt megállapodás az amerikai és az olasz hatóságok között, ugyanakkor amerikai források szerint viszont felettébb furcsa lenne, ha nem kértek volna engedélyt az olaszoktól az akció végrehajtása elõtt.

A nyomozók kezdetben azt hitték, hogy olaszok is részesei voltak az akciónak, mert az emberrablók a szemtanúk szerint folyékonyan beszéltek olaszul, de nem találtak ezt erõsítõ nyomokat. Nem kizárt azonban az olasz hatóságok jóváhagyása, mivel az amerikaiak eléggé nyíltan működtek, nem féltek a lebukástól. Erre vall az is, ahogy a mobiltelefonjaikat használták. Több hívást kezdeményeztek az USA-ba, a legtöbbet Észak-Virginiába. Egy hívás közvetlenül a CIA fõhadiszállásán bejegyzett számra ment. Sokszor több órán át bekapcsolva hagyták a készülékeket, ami megkönnyítette a mozgásuk visszakövetését. ²⁹

A jelek szerint a CIA római állomásfõnöke Olaszországban tervezte eltölteni a nyugdíjas éveit, ugyanis vett egy házat Torino közelében. Felesége az akció után a házban maradt, amit a rendõrség átkutatott, és papírokat, adathordozókat és egy számítógépet foglalt le. Mindez arra enged következtetni, hogy a CIA-tisztviselõk nem számítottak arra, hogy az ügynek ilyen komoly következményei lesznek. Az olasz hatóságok reakciójában bizonyára nagy szerepe volt annak, hogy szerintük az emberrablás miatt vált lehetetlenné a Nasr által felépített sejt tagjai elleni sikeresen fellépésük. ³⁰

Az olasz kormány az ügy kirobbanása után egy hétig hallgatott, majd bejelentette, hogy semmi köze az emberrabláshoz, és nem is tudott róla. Silvio Berlusconi személyesen is visszautasította azokat az állításokat, melyek szerint tudott a CIA készülõ akciójáról. Kijelentette, hogy nem tudott az emberrablásról, és így nem is adhatott rá engedélyt. ³¹ Minderre az után került sor, hogy a bíró elfogatóparancsot adott ki a 13 CIA-munkatárs ellen, és a parlamentben sok ezzel kapcsolatos kérdést vetett fel az ellenzék. Az is szóba került, hogy berendelik az amerikai nagykövetet. Volt CIA-munkatársak szerint a CIA római állomásfõnöke egy találkozón közölte olasz kollégájával a Nasr Egyiptomba vitelérõl szóló tervet, és õ ehhez hallgatólagos beleegyezését adta. Az ilyen megállapodás lényege, hogy ha a művelet nyilvánosságra kerül, egyik fél sem erõsíti meg részvételét az akcióban. Olasz bűnüldözõ szervek névtelenül nyilatkozó tagjai szerint az olasz kormányzat szerepét amerikai együttműködés nélkül nem lehet tisztázni. ³²

Kérdéses tehát, hogy az USA vette semmibe Olaszország szuverenitását, vagy olasz tisztviselõk segítettek megszegni saját országuk törvényeit. Nevük elhallgatását kérõ amerikai volt hírszerzõk szerint néhány olasz hírszerzési tisztviselõt értesítettek az akcióról, de a bűnüldözõ szerveket nem. A nyilatkozók szerint a műveletet a CIA félkatonai ága, a Special Activities Division (Különleges Műveleti Részleg) hajtotta végre. ³³ A Washington Post forrásai is eltérõ információkkal szolgáltak arról, hogy a CIA-n kívül tudott-e valaki a műveletrõl. Megállapodás ilyen akciók kapcsán általában a CIA és a testvérszervezet vezetõje között szokott létrejönni. Az egyik forrás szerint ilyen nem volt. Más forrás szerint azonban az olaszok nemzeti szinten hagyták jóvá a művelet végrehajtását. Akárhogy is történt, a Los Angeles Times szerint ez lehet az elsõ eset, amikor egy az USA-val szövetségben lévõ ország hatóságai kémkedés miatt indítanak eljárást amerikai kémek ellen. ³⁴

Van-e felhatalmazása a CIA-nak ilyen akciók végrehajtására?

Mint a bevezetõben említettük, ez a fajta kiadatás jelentõs múltra tekint vissza. A Reagen-adminisztráció alatt vezették be, ³⁵ a Clinton-adminisztráció az 1998-as afrikai követségek elleni merényletek után nyúlt intenzíven ehhez az eszközhöz, a legintenzívebben azonban a jelenlegi amerikai adminisztráció alkalmazza.

A CIA felhatalmazása a Clinton-adminisztráció idején kiadott elnöki direktíván alapszik, amit a Bush-adminisztráció meghosszabbított. Michael Scheuer szerint, aki a CIA terrorizmusellenes központjában dolgozott, a politikacsinálók nem akarnak változtatni ezen a gyakorlaton, a beállítottságuk ugyanis olyan, hogy szívesebben bízzák másra a piszkos munkát. ³⁶

New York Timesnak nyilatkozó volt és jelenlegi kormányzati tisztviselõk azt állították, hogy a CIA úgy lett széleskörű jogokkal felruházva, hogy nem kell minden esetben felhatalmazást kérnie a Fehér Háztól vagy az igazságügy-minisztériumtól. Erre titkos elnöki direktíva jogosítja fel, amit Bush elnök nem sokkal 2001. szeptember 11-e után írt alá. Ez a gyakorlat fontos eleme a Bush-adminisztráció terrorizmusellenes politikájának, sok emberjogi aktivista szerint azonban ellentétben áll az adminisztráció hivatalos emberjogi politikájával, amely elutasítja a kínzás minden formáját. Az egyik nyilatkozó tisztviselõ szerint az USA ezt a módszert csak akkor használja, ha a célszemélynek valamilyen készülõ terrorista akcióról vannak ismeretei, és a kormányzat ilyenkor is komoly erõfeszítéseket tesz a foglyok emberi jogainak tiszteletben tartása érdekében. Bár nem beszélt a direktíva jogi részleteirõl, azt állította, hogy a CIA törvényesen teszi azt, amit tesz. A tisztviselõ azért vállalta az interjút, hogy cáfolja a híreszteléseket, amelyek szerint az USA azért küld más országokba foglyokat, hogy megkínozzák õket. Azt is mondta, hogy ez olcsóbb és gazdaságosabb megoldás, mintha az USA-ban vagy az országon kívüli amerikai létesítményekben tartanák õket fogva. ³⁷

2001. szeptember 11-e elõtt is létezett ilyen program, de akkor sokkal szigorúbb szabályok szerint működött. Ezt az eljárást akkor alkalmazták, amikor az USA-ban nem volt lehetõség arra, hogy vádat emeljenek az adott személy ellen. Az ilyen akciók kormányzati szervek közötti koordináló testületek jóváhagyásával és felügyeletével történhettek. ³⁸ Ezeket a felügyelõ testületeket a Fehér Ház vezette.

Újabban a CIA-t felhatalmazták arra, hogy foglyokat helyezzen át más országokba, de csak fogva tartás és kihallgatás céljából. Ezzel egyidejűleg kemény kritikának van kitéve, fõleg olyan volt foglyok miatt, akik azt állítják, hogy megkínozták (megverték, megbilincselték, megszégyenítették, elektrosokkal és más módon kínozták) õket. Alberto Gonzales fehér házi tanácsadó (jelenlegi igazságügy-miniszter) egy kongresszusi beszámolón azt állította, hogy az USA nem ad át személyeket olyan országoknak, ahol valószínűsíthetõen kínozni fogják a foglyokat. Leszögezte, hogy nem tud olyan esetrõl, amikor bárki is megszegte volna ezt az elvet. ³⁹ Michael Scheuer (1996–99 között a CIA bin Laden-ellenes egységét vezette) azt nyilatkozta a Los Angeles Timesnak, hogy az õ felügyelete alatt történt minden ilyen akciót felsõbb helyen hagytak jóvá: a CIA-nál jogászok és politikai vizsgálati csoportok, a Nemzetbiztonsági Tanács, néhány esetben pedig az Igazságügy-minisztérium. Scheuer szerint minden alkalommal szóbeli és írásbeli engedélyt kellett kérni, és meg kellett ígérni, hogy a fogoly jogait nem fogják megsérteni. ⁴⁰

A CIA gyakorlata az, hogy az adott országban dolgozó állomásfõnöke minden átadás elõtt szóbeli biztosítékot kér a fogadó ország biztonsági szervétõl arról, hogy a foglyot nem fogják kínozni, sem más módon bántalmazni. Mind Porter J. Goss CIA-igazgató, mind Alberto Gonzales igazságügy-miniszter elismerte ugyanakkor, hogy amikor a fogoly egy másik országba kerül, nem lehet pontosan tudni, hogy mi történik vele. Hozzátették, hogy a foglyok utáni fokozott érdeklõdés a fogadó ország számára azt jelentheti, hogy az amerikai vezetés nem bízik benne. Ugyanakkor a CIA-nak sem jönne jól, ha kiderülne, hogy a szövetségese kínozza az átadott foglyokat. Közvetlenül 2001. szeptember 11-e után nem voltak aggályok a foglyok jövõjét illetõen, de mára ez megváltozott. A guantánamoi foglyok jelentõs részét eddig azért nem engedték szabadon, mert a fogadó országokkal nem tudtak megállapodni az átadás utáni sorsukról. 22 kínai muszlimot pl., akiket Guantánamoban tartanak fogva, azért nem küldenek haza, mert a foglyok szerint megkínoznák vagy megölnék õket, ezért egy harmadik országot kell találni a számukra. ⁴¹

A CIA-n belül is komoly viták vannak afelõl, hogy meddig lehet folytatni a jelenlegi gyakorlatot. (A CIA amellett, hogy foglyokat ad át más országoknak, maga is fogva tart néhány tucat magas rangú al-Kaida vezetõt. Õk túl értékesek ahhoz, hogy lemondjanak róluk.) A CIA vezetésének mindenkori törekvése, hogy megvédje munkatársait a büntetõeljárásoktól, ezért 2002-ben jogi útmutatást kértek ilyen esetekre az igazságügy-minisztériumtól. Ez a dokumentum mára támadások célpontjává vált, és a CIA vezetése attól tart, hogy a munkatársait tehetik majd felelõssé egyes rosszul végzõdött esetek miatt. ⁴²

Az Air-CIA

A CIA régóta üzemeltet saját repülõgépeket. Már 1950-ben megvette a Civil Air Transportation (civil légi szállítás – CAT) nevű légitársaságot, amit a II. világháború után Kínában alapítottak. A CAT gépeit vetették be a franciák megsegítésére Indokinában, késõbb pedig az Amerika-barát erõket segítették Laoszban. A cég nevét 1959. március 26-án Air Americara változtatták. 1970-re kb. 300 pilótát alkalmazott és több tucat repülõgépet, illetve helikoptert működtetett Délkelet-Ázsiában. ⁴³ Az Air America 1976-ban azért szűnt meg, mert a Church-bizottság azt tanácsolta, hogy hagyjanak fel azzal a gyakorlattal, hogy nagyra nõtt fedõcégeket alkalmaznak kvázi háborús célokra. ⁴⁴ Az Air America megszűnése után három évvel az egyik volt vezetõ pilóta felkérésre új céget alapított. A neve Aero Contractors Ltd., és bizonyos szempontból az Air America-program közvetlen utódjának tekinthetõ. Egy kis repülõtéren működik, közel Fort Bragg-hez, az amerikai különleges alakulatok fõhadiszállásához. A cég feladatköre eléggé sokrétű. A New York Timesnak névtelenül nyilatkozó pilótája például Husszein jordániai királyt szállította körbe az USA-ban, az amerikaiak által támogatott angolai lázadóknak szállított utánpótlást, Kolumbiában a drogkereskedelem ellen harcolt, és Stinger rakétákat szállított vissza a közép-ázsiai köztársaságokból. (A legérdekesebb köztük talán a 2005. április 17-i és 22-i fuvar volt, amikor a szudáni hírszerzés fõnökét szállították Washingtonba, majd vissza Szudánba.)

2001. szeptember 11-e után megváltoztak a prioritások a CIA légi szállításánál is. A CIA legfõbb feladata az lett, hogy megakadályozza a külföldrõl az USA területe és érdekeltségei ellen irányuló terrortámadásokat. Az Aero Contractors Ltd.-nek is egyik fõ feladata, hogy repülõgépeket indítson szövetséges országokba olyan személyek elszállítására, akiket azzal gyanúsítanak, hogy terroristák, de a tartózkodási helyükön nem lehetett ellenük jogilag (vagy elég hatásosan) fellépni. Ugyanakkor megmaradtak a régi feladatok is. A cég gépei juttatták be Afganisztánba 2001-ben a CIA félkatonai egységeinek tagjait, amerikai ügynököket vittek Karacsiba, amikor merényletet követtek el az amerikai konzulátus ellen stb. 2001 után a cég még növekedett is. Alkalmazottainak száma 2001 és 2004 között 48-ról 79-re nõtt. ⁴⁵

Hivatalos adatok szerint a CIA által birtokolt cégek tulajdonában 26 repülõgép van, amibõl tizet 2001 után szereztek be. Az FAA (Federal Aviation Administration – szövetségi légügyi hivatal) adatai szerint a második világháborús DC–3-as kétmotoros repülõgéptõl a legújabb Gulfstream V sugárhajtású repülõgépig sok minden megtalálható a flottában, de a legkedveltebb a Boeing 737-es modelljére alapozott üzleti változat. A fedõcégek legtöbbjének engedélye van arra, hogy a világ bármelyik részén lévõ amerikai katonai bázison landolhassanak a gépei.

A CIA értesülések szerint hét cégen keresztül birtokolja a repülõgépeket. Ezeknek nincsenek alkalmazottaik, és nincs más funkciójuk azon kívül, hogy repülõgépeik vannak. A repülõket valós cégek üzemeltetik, az Aero Contractors Ltd. mellett a floridai központú Pegasus Technologies és Tepper Aviation. A CIA gépei olyan helyekre mennek, ahol az amerikai hadsereg repülõgépeit nem látnák szívesen. A fogadó kormányok az érkezõ gépeket gyakran a nyilvántartási kötelezettség alól is felmentik. ⁴⁶

A légi szállítások leleplezõdése

A CIA-nak álcáznia kell a műveleteit, a repülési szabályozás azonban szükségessé teszi, hogy a repülõgépek farkán jól látható jelzés, egyfajta rendszám legyen. Ennek segítségével a Federal Aviation Administration (szövetségi légügyi hivatal – FAA) internetes portálján ki lehet deríteni az amerikai tulajdonú repülõgépek tulajdonosait. A CIA emiatt hoz létre fiktív vállalkozásokat, és a repülõgépeket e cégek tulajdonaként regisztráltatja. A cégek azonban fizikailag nem léteznek, kizárólag postafiókjaik vannak. A megadott postafiókok fõként Virginiában, Marylandban és Washington D.C.-ben találhatók. Ezeket újságírók teljesen nyílt forrásokból ki tudták deríteni. A cégvezetõk fiktív személyek, néhány ilyennek az adatait több cég alapításánál is felhasználták. Az egyik ilyen cég a Premier Executive Transport Services Inc. Vezetõi és munkatársai a jelek szerint csak papíron léteznek. A szociális biztosítási számukat az utóbbi néhány évben kapták, a címük postafiók. Bryan P. Dyess, Steven E. Kent, Timothy R. Sperling és Audrey M. Tailor olyan nevek, akikhez korábbról nem kapcsolható sem lakhely, sem munkahely, sem telefon. A gépeik viszont a világ bármely pontján lévõ amerikai légi bázison landolhatnak.

A Washington Postnak nyilatkozó volt CIA-tisztviselõk szerint nem lenne szabad a műveleteknek ilyen könnyen leleplezõdni. Nemcsak a repülõgépek mozgását tudták kívülállók visszakövetni, hanem arra is rájöttek, hogy a vállalatok élén álló a fiktív személyek besorolhatók egy nagyobb névsorba. Mindegyiküket öt postafiók valamelyikéhez lehet kötni.

A CIA titkos személyszállítása már korábban leleplezõdött, ez vezetett a mögötte álló cégek felfedéséhez. Elõször három héttel 2001. szeptember 11-e után, 2001. október 26-án. Ekkor egy pakisztáni újságíró, Masood Anwar egy cikkében azt állította, hogy a pakisztáni hatóságok átadtak az amerikaiaknak egy jemeni származású mikrobiológust, Jamil Qasim Saeed Mohammedet, akit a 2000-es USS Cole elleni támadással kapcsolatban körözték. A cikk szerint egy N379P farokjelű repülõgépre tették fel október 23-án a karachi-i repülõtér egy kevéssé használt termináljánál. A cikk széles körben elterjedt, ezért a repülõ mögött álló cégre is hamar fény derült: Premier Executive Transport Services Inc., 339 Washington St., Dedham, Mass. ⁴⁷ Nyolc hét múlva maszkos, amerikai akcentussal beszélõ emberek a svéd biztonsági rendõrséggel együttműködve két egyiptomi állampolgárságú személyt vittek fel az N379P farokjelű repülõgépre. Egy hónappal késõbb, 2002 januárjában egy amerikai bejegyzésű Gulfstream V repülõgép szállt le a dzsakartai katonai repülõtéren. Ez Muhammad Saad Iqbal Madnit vitte Egyiptomba. Õt azzal gyanúsítják, hogy al-Kaida tag és együttműködött Richard Reid-del, a cipõbombás merénylõvel. Feltűntek CIA-gépek mások letartóztatása körül is. 2002. március 28-án történt Abu Zubaydah ⁴⁸ (Oszama bin Laden közeli munkatársa) letartóztatása, 2002. szeptember 10-én Ramzi bin al-Shibh-é ⁴⁹ (õ a 2001. szeptember 11-i merényletek végrehajtóinak közeli segítõje volt Németországban), 2002. november 8-án Abd al-Rahim al-Nashirié (õ volt az al-Kaida Perzsa-öbölbeli műveleteinek parancsnoka), 2003. március 1-jén Khalid Sheikh Mohammedé ⁵⁰ ( õ a 2001. szeptember 11-i merénylet ötletgazdája és egyik fõ szervezõje). A letartóztatás után 48 órán belül mindig érkezett egy CIA-hez köthetõ repülõgép az adott országba. ⁵¹

Egyéb esetek is nyilvánosságra kerültek. Egy alkalommal például 2003. január 21-én két ausztrál katonai gép elfogott egy CIA-tulajdonban lévõ Herculest, ami katonai kommunikációs eszközökkel volt felszerelve, és Németországból Azerbajdzsánba tartott. ⁵²

Végül, de nem utolsósorban a repülések leleplezésében fontos szerepet játszottak a hobbifigyelõk, akik nagy távcsövekkel figyelik az érkezõ gépeket, és feljegyzik az azonosító számaikat. Az eredményt specializált weboldalakon hozzák nyilvánosságra. Ilyen információk alapján is kezdtek nyomozni emberrablási ügyekben olasz és svéd hatóságok.

Ellentétek az USA és más országok terrorizmusellenes harca között

Vannak más súrlódási pontok is az európai és az amerikai terrorizmusellenes tisztviselõk között. Az európaiak az amerikaiak szemére hányják, hogy fontos információkat nem adnak át nekik. Európai tisztviselõk szerint ezért nem sikerült több fontos radikálist elítélni Európában. A legismertebb példa erre Mounir el-Motassadeq esete. Õt Németországban azzal vádolták, hogy segítette a 2001. szeptember 11-i merénylõket. 2003. február 19-én el is ítélték. A hét bíróból álló testület a hamburgi al-Kaida sejt segítésében és 3000-szeres gyilkosságban mondta ki bűnösnek. 15 évet kapott. ⁵³ 2004 márciusában, a fellebbezésnél azonban a vád részben összeomlott. A fellebbviteli bíróság azért döntött így, mert az amerikaiak nem engedték, hogy amerikai fogságban lévõ vezetõ al-Kaida tagok vallomást tegyenek a tárgyaláson, így a bíró csak azokra a kihallgatási jegyzõkönyvekre hagyatkozhatott, amiket az amerikaiak átadtak. Végül hét évet kapott a hamburgi sejtben való részvételéért, de felmentették a 3000-szeres gyilkosság vádja alól, vagyis úgy ítélték meg, hogy nem vett részt a merényleteik elõkészítésében. ⁵⁴

Az amerikai viselkedés nem csupán az európai eljárásokban okoz zavart. Indonéziában nemrégiben pert folytattak Abu Bakr Bashir ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy a Jemah Islamiya szellemi vezetõje, és aktív részt vállalt merényletekben. A vád bizonyítására az indonéziai ügyészségnek két amerikai fogságban lévõ terrorista vallomására lett volna szüksége, Riduan Isamuddinéra és Omar al-Faruqéra. Riduan Isamuddin (más néven Hambali) a Jemah Islamiya egyik vezetõje volt, míg az amerikaiak Bangkokban el nem fogták. Azóta ismeretlen helyen õrzik. Omar al-Faruq kuvaiti születésű al-Kaida aktivista, aki sokáig Indonéziában élt. Azzal gyanúsították, hogy az al-Kaida és más iszlamista szervezetek között játszott összekötõ szerepet. Indonéz hatóságok fogták el, majd egy CIA-s repülõre ültették. A tartózkodási helye azóta ismeretlen. Az amerikai kormányzat – bár sürgette Bashir elítélését – nem tette lehetõvé, hogy kikérdezzék õket az üggyel kapcsolatban. A vádlott emiatt csak rövid börtönbüntetést kaphatott. ⁵⁵

Az amerikai felfogás gyökeresen eltér az európaitól. A 9/11 bizottság úgy fogalmazott a jelentésében, hogy „a kitűnõ nyomozati és vádemelési eredmények azt a hamis illúziót keltették, hogy a bűnüldözés fel van készülve a terrorizmusellenes küzdelemre”. ⁵⁶ Az eredményorientáltság azonban szétfeszíti a törvényes kereteket. (Ezt láthattuk Guantánamoban.) Ez azonban nem válhat nemzetközi normává.

Mint láthattuk, a Nasr-ügy rossz hangulatot szült az olasz közvéleményben és politikában, sõt a két ország terrorizmusellenes együttműködésének átmeneti romlásához vezetett. 1998-ban még az olasz hatóságok az FBI-jal szorosan együttműködve léptek fel az egyiptomi Gamaa al-Islamiya ellen, együtt figyelték a Milánóban működõ radikálisok telefonbeszélgetéseit. A 2001. szeptember 11-i merényletek után az együttműködés tovább mélyült. Több FBI-tisztviselõ érkezett Olaszországba, hogy szoros munkakapcsolatot építsen ki az olasz hatóságokkal. ⁵⁷ A CIA-munkatársak elleni olasz elfogatóparancs ⁵⁸ az amerikai és európai terrorizmusellenes felfogás tünete és egyben bizonyítéka. Az európai gyakorlatban a törvényesség dominál. Az amerikai arzenálba beletartozik a terroristagyanús személyek elfogása és átszállítása más országokba ugyanúgy, mint az amerikai állampolgárok szabadságjogainak megkurtítása. Európában a Madridban és Londonban végrehajtott merényletek után sem vezettek be drasztikus megoldásokat, bár szigorítások kétségtelenül történtek. Sokan szembesítik az amerikai kormányzatot azzal, hogy a tárgyalt esetekben ellentmondás van a hivatalos politika és a bevett gyakorlat között. Azt sem kell azonban figyelmen kívül hagyni, hogy nem csupán az amerikai kormányzati szervek vesznek részt ilyen akciókban. Svédországban is kiderült, hogy a vitatott kiadatási eljárást a svéd fél kezdeményezte, mivel azt feltételezték, hogy a letartóztatottak komoly veszélyt jelentenek. Minél elõbb ki akarták õket adni Egyiptomnak, de nem volt olyan repülõgépük, ami megfelelõen fel lett volna szerelve egy ilyen akcióra. Ezért hívták a CIA-t segítségül. Attól féltek, hogy a gyanúsítottak ügyvédeinek gyors fellépése megakadályozhatja a kiadást. ⁵⁹ Kanadában is egy kormányzati eljárás során fény derült arra, hogy egy szíriai–kanadai kettõs állampolgár Szíriába vitelében a kanadai hatóságok voltak a kezdeményezõk.

*   *   *

Ki lehet jelenteni, hogy a titkos kiadatás hasznos fegyver lehet a terrorizmusellenes küzdelemben, amennyiben megfelelõ keretek között alkalmazzák. Ramzi Yousefet, a World trade Center elleni 1993-as merénylet kitervelõjét és vezetõjét, Abu Zubaydahot, az al-Kaida volt műveleti fõnökét, Khalid Sheikh Mohammedet, a 2001. szeptember 11-i merényletek megtervezõjét, Riduan Isamuddint, a Jemah Islamiya egyik vezetõjét és sok más terroristát fogták el így, és bírták szóra.

Oszama bin Laden elfogására is voltak ilyen tervek még 2001. szeptember 11-e elõtt, de kivitelezhetetlennek ítélték, és elvetették. ⁶⁰ Azért dolgozták ki õket, mert az afgán kormány – vagyis a tálib mozgalom vezetõi – nem voltak hajlandók sem bíróság elé állítani, sem kiadni más országnak, ahol elítélhették volna. Richard Clarke szerint 2001. szeptember 11-ét megelõzõen terveztek ilyen akciót Khalid Sheikh Mohammed ellen is, de nem tudták végrehajtani, mert az érintett ország kormányának egy tagja értesítette a készülõ akcióról, és el tudott menekülni. ⁶¹

Ahhoz, hogy a rendszer működjön, az kell, hogy a szükséges információk pontosak legyenek, és ártatlanokat ne fogjanak el. A titkos kiadatások gyakorlatát az elhibázott és emiatt napvilágra került akciókból ismerjük, és ez az egész ügyet rossz megvilágításba helyezi. *

* A Magyar Hadtudományi Társaság 2005. évi pályázatára beküldött tanulmány szerkesztett változata. « vissza

1 Report of the Joint Inquiry into the Terrorist Attacks of September 11, 2001 – By the House Permanent Select Committee on Intelligence and the Senate Select Committee on Intelligence 257. o. « vissza

2 Craig Whitlock: A Secret Deportation Of Terror Suspects; The Washington Post, July 25, 2004 « vissza

3 Craig Whitlock: A Secret Deportation Of Terror Suspects; The Washington Post, July 25, 2004 és Richard A. Serrano: Group Says U.S. Sent Up to 150 to Possible Torture Sites; Los Angeles Times April 24, 2005 « vissza

4 Richard A. Serrano: Group Says U.S. Sent Up to 150 to Possible Torture Sites; Los Angeles Times April 24, 2005 « vissza

5 lásd: Supporting Human Rights and Democracy: The U.S. Record 2004–2005 http://www.state.gov/g/drl/rls/shrd/2004/ « vissza

6 Dana Priest: CIA's Assurances On Transferred Suspects Doubted, Washington Post, March 17, 2005 « vissza

7 Douglas Jehl and David Johnston: Rule Change Lets C.I.A. Freely Send Suspects Abroad to Jails, New York Times, March 6, 2005 « vissza

8 Jule Lutteroth: Wie ein Deutscher unter Qaida-Verdacht geriet, Spiegel Online – 12. Januar 2005, 09:42 « vissza

 9 Don Van Natta Jr. and Souad Mekhennet: Germany Looks Into a U.S. Link in Kidnapping and Torture Claim, New York Times, January 9, 2005 « vissza

10 Don Van Natta Jr. and Souad Mekhennet: Germany Looks Into a U.S. Link in Kidnapping and Torture Claim, New York Times, January 9, 2005 « vissza

11 Don Van Natta Jr. and Souad Mekhennet: Germany Looks Into a U.S. Link in Kidnapping and Torture Claim, January 9, 2005 « vissza

12 Jeffrey Fleishman: Man's Claims May Be a Look at Dark Side of War on Terror, Los Angeles Times, April 12, 2005 « vissza

13 David Johnston: Rice Ordered Release of German Sent to Afghan Prison in Error, New York Times April 23, 2005 « vissza

14 Jeffrey Fleishman: Man's Claims May Be a Look at Dark Side of War on Terror, Los Angeles Times, April 12, 2005 « vissza

15 Jule Lutteroth: Wie ein Deutscher unter Qaida-Verdacht geriet, Spiegel Online – 12. Januar 2005, 09:42 « vissza

16 Tracy Wilkinson: Italy Seeks Former U.S. Diplomat in Kidnapping, Los Angeles Times, September 30, 2005 « vissza

17 raig Whitlock: Europeans Investigate CIA Role in Abductions, Washington Post, March 13, 2005 « vissza

18 Craig Whitlock: Europeans Investigate CIA Role in Abductions, Washington Post, March 13, 2005 « vissza

19 Stephen Grey and Don Van Natta Jr.: In Italy, Anger at U.S. Tactics Colors Spy Case, New York Times, June 26, 2005 « vissza

20 Craig Whitlock: Europeans Investigate CIA Role in Abductions, Washington Post, March 13, 2005 « vissza

21 Ian Fisher and Douglas Jehl: Italy Denies Any Role in Seizure of Terror Suspect, New York Times July 1, 2005 « vissza

22 Craig Whitlock: Italians Detail Lavish CIA Operation, Washington Post, June 26, 2005 « vissza

23 Craig Whitlock: Italians Detail Lavish CIA Operation, Washington Post, June 26, 2005 « vissza

24 Tracy Wilkinson and Bob Drogin: Missing Imam's Trail Said to Lead From Italy to CIA, Los Angeles Times March 3, 2005 « vissza

25 Tracy Wilkinson: CIA Said to Leave Trail in Abduction, Los Angeles Times, June 26, 2005 « vissza

26 Stephen Grey and Don Van Natta: Thirteen With the C.I.A. Sought by Italy in a Kidnapping, New York Times, June 25, 2005 « vissza

27 Tracy Wilkinson: CIA Said to Leave Trail in Abduction, Los Angeles Times, June 26, 2005 « vissza

28 Stephen Grey and Don Van Natta Jr: In Italy, Anger at U.S. Tactics Colors Spy Case, New York Times, June 26, 2005 « vissza

29 Stephen Grey and Don Van Natta Jr.: Thirteen With the C.I.A. Sought by Italy in a Kidnapping, New York Times, June 25, 2005 « vissza

30 Tracy Wilkinson: CIA Said to Leave Trail in Abduction Los Angeles Times June 26, 2005 « vissza

31 Ian Fisher and Douglas Jehl: Italy Denies Any Role in Seizure of Terror Suspect, New York Times July 1, 2005 « vissza

32 Craig Whitlock: Italy Denies Complicity In Alleged CIA Action, Washington Post July 1, 2005 « vissza

33 Dana Priest: Italy Knew About Plan To Grab Suspect, Washington Post, June 30, 2005 és Ian Fisher and Douglas Jehl: Italy Denies Any Role in Seizure of Terror Suspect, New York Times July 1, 2005 « vissza

34 Tracy Wilkinson: CIA Said to Leave Trail in Abduction Los Angeles Times June 26, 2005 « vissza

35 Megan K. Stack: Case Allegedly Shows U.S. Practice of Secret Arrests, Los Angeles Times, March 30, 2005 « vissza

36 Dana Priest: Jet Is an Open Secret in Terror War, Washington Post, December 27, 2004 « vissza

37 Douglas Jehl and David Johnston: Rule Change Lets C.I.A. Freely Send Suspects Abroad to Jails, New York Times, March 6, 2005 « vissza

38 Richard Clarke: Against All Enemies – Inside America's War on Terror, Free Press 142–144. o. « vissza

39 Douglas Jehl and David Johnston: Rule Change Lets C.I.A. Freely Send Suspects Abroad to Jails, New York Times, March 6, 2005 « vissza

40 Tracy Wilkinson and Bob Drogin: Missing Imam's Trail Said to Lead From Italy to CIA, Los Angeles Times March 3, 2005 « vissza

41 Neil A. Lewis: Freedom for Chinese Detainees Hinges on Finding a New Homeland, New York Times, November 8, 2004 « vissza

42 Douglas Jehl: C.I.A. Is Seen as Seeking New Role on Detainees, New York Times, February 16, 2005 « vissza

43 William M. Learv: CIA Operations in Laos, 1955–1974, http://www.cia.gov/csi/studies/winter99-00/art7.html « vissza

44 Scott Shane, Stephen Grey and Margot Williams: C.I.A. Expanding Terror Battle Under Guise of Charter Flights, New York Times, May 31, 2005 « vissza

45 Scott Shane, Stephen Grey and Margot Williams: C.I.A. Expanding Terror Battle Under Guise of Charter Flights, New York Times May 31, 2005 « vissza

46 scott shane, stephen grey and Margot Williams: C.I.A. Expanding Terror Battle Under Guise of Charter Flights, New York Times May 31, 2005 « vissza

47 u. o. « vissza

48 Lásd bõvebben: Profile: Abu Zubaydah, BBC News, Tuesday, 2 April, 2002, 17:25 GMT 18:25 UK « vissza

49 Lásd bõvebben: Top al-Qaeda suspect captured, BBC News Saturday, 14 September, 2002, 10:28 GMT 11:28 UK « vissza

50 Lásd bõvebben: Terror mastermind captured, BBC News, Tuesday, 4 March, 2003, 22:56 GMT « vissza

51 A dátumok forrása: Dana Priest and Joe Stephens: Secret World of U.S. Interrogation, Washington Post, May 11, 2004 « vissza

52 Scott Shane, Stephen Grey and Margot Williams: C.I.A. Expanding Terror Battle Under Guise of Charter Flights, New York Times, May 31, 2005 « vissza

53 Desmond Butler: German Court Convicts Student of Aiding Sept. 11 Terrorists, New York Times, February 19, 2003 « vissza

54 Craig Whitlock: Friend of 9/11 Hijackers Convicted in Germany, Washington Post, August 20, 2005 « vissza

55 Raymond Bonner: Radical Cleric in Indonesia Is Acquitted of Terrorism, New York Times, March 4, 2005 « vissza

56 9/11 Commission Report 72. o. « vissza

57 Stephen Grey and Don Van Natta Jr.: In Italy, Anger at U.S. Tactics Colors Spy Case, New York Times June 26, 2005 « vissza

58 Brian Wingfield: 3 More Sought in C.I.A. Case in Italy, New York Times, October 1, 2005 « vissza

59 Craig Whitlock: New Swedish Documets Illuminate CIA Action, Washington Post, May 21, 2005 « vissza

60 9/11 Commission Report 111–115. o. « vissza

61 Richard Clarke: Against All Enemies 152–153. o. « vissza