Szenes Zoltán
A békefenntartás hatása a magyar haderőre 1
A békefenntartás az egész világon, így térségünkben és Magyarországon is „átrajzolta” a biztonság- és védelempolitikát, a haderő-átalakítást, a Magyar Honvédség (MH) felkészítését és mindennapjait. Az elmúlt tíz évben a magyar haderő óriási utat tett meg a statikus országvédelemtől a missziós hadsereggé történő átalakulásig. A változások nemcsak (vagy nem elsősorban) katonaiak. 1995-től kezdve Magyarországon lényegesen megváltozott a politikai gondolkodás a haderő alkalmazásáról, a szövetségi (NATO, Európai Unió) követelmények teljesítéséről, a hadsereg feladatrendszeréről. Jelen cikkben azt vizsgálom vázlatosan, hogy a nemzetközi békeműveletekben való részvétel politikai imperatívusza hogyan alakította át a magyar haderőt és alkalmazási környezetét. Ma a Magyar Honvédség elsősorban nemzetközi békeműveletekre szakosodott, professzionálissá váló önkéntes haderő, amelynek hajtóereje egyértelműen a külföldi missziós tevékenység.
A magyar békefenntartói szerepvállalás a 19. század végéig nyúlik vissza. Magyar katonák az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregének részeként a világ számos pontján igyekeztek megakadályozni a konfliktusok eszkalációját: békefenntartói feladatot láttak el 1897-ban Kréta szigetén, részt vettek a kínai boxerlázadás (1901) utáni helyzet normalizálásában, óvták a békét Koszovóban (1902–1907) és Albániában (1902–1914). A második világháború után 1973–75 között egy 750 fős magyar kontingens tevékenykedett a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság égisze alatt Dél-Vietnamban.
A rendszerváltás (1989) óta Magyarország kiemelten kezeli a válságkezelés feladatait, hiszen éppen a szomszédos délszláv válság során tudatosult a politikában és a közvéleményben, hogy csak az ország határainak és területének védelmére korlátozódó, csupán nemzeti erőkre és eszközökre támaszkodó hagyományos biztonságfelfogás idejétmúlt és korszerűtlen. A 90-es évek elejétől a nemzetközi békefenntartáshoz való magyar hozzájárulás folyamatosan fejlődött és erősödött. A Magyar Honvédség kezdetben ENSZ katonai megfigyelőket, néhány fős csoportokat küldött Afrika (Angola, Uganda, Mozambik) és Közel-Kelet (Irak–Kuvait) válsággócaiba.
1995-ben jelentős fordulat következett be a magyar békefenntartás történetében: Magyarország fegyveres békefenntartókat küldött a Sínai-félszigetre, Ciprusra és a Balkánra. Mindenképpen kiemelendő, hogy az első ENSZ csapathozzájárulást Cipruson 1995 novemberétől az osztrák hadsereggel valósítottuk meg, ahol a magyar katonák azóta is végzik a járőrözést, a tűzszünet fenntartását a sziget két részét elválasztó területen. Még 1995-ben fontos döntések születtek a NATO IFOR-művelet támogatásával kapcsolatban is. Magyarország biztosította a NATO-erők átvonulását szárazföldön és a légtérben, befogadó nemzeti támogatást nyújtott átmenetileg az IFOR/SFOR-erők részére, és egy műszaki zászlóaljjal járult hozzá a Camp David-i egyezmény megvalósításához. A boszniai rendezésben való részvétel rendkívül fontosnak bizonyult, mert az ország – egy NATO vezette művelet részeseként – demonstrálta hozzájárulási képességét egy európai válsággóc felszámolásában. Ma már történelmi tényként kezelhető, hogy a boszniai békeművelethez való rendkívül sikeres magyar hozzájárulásnak komoly súlya volt Magyarország NATO tagsági meghívásában.
1996-tól kezdve a Balkánon zajló válságok megoldásában és rendezésében való részvétel a magyar biztonságpolitika prioritása. 1999 óta a Magyar Honvédség valamennyi NATO szárazföldi katonai békeműveletben részt vesz. Magyar katonai erők szolgáltak és szolgálnak Koszovóban (KFOR), Albániában (AFOR), Macedóniában (Amber Fox, Essential Harvest, Allied Harmony) és Boszniában (SFOR, EUFOR). 2003-tól a Magyar Honvédség veszélyesebb katonai békeműveletekhez is hozzájárult. 2003 és 2004-ben Irakban egy magyar logisztikai szállítózászlóalj működött, amely a lengyel vezetésű nemzetközi hadosztály logisztikai támogatását végezte. 2003-tól magyar katonák szolgálnak Afganisztánban is, ahol a NATO ISAF (Nemzetközi Biztonsági Segélynyújtó Erő) művelet részeként Kabulban őrzés-védelmi, egészségügyi, repülőtér-műszaki feladatokat látnak el, de szerepet vállalnak a német tartományi újjáépítési csoportok (PRT) munkájában is.
Európai uniós tagságunk óta (2004. május 1.) részt veszünk az EU Althea operációban egy katonai rendőri századdal, szakértőket biztosítottunk az EU Szudán/ Darfur AMIS-misszióhoz és a macedóniai művelethez is. 2005-től Magyarország részese a kongói EU missziónak is. Az ENSZ-, NATO-, EU-műveleteken kívül magyar katonák szolgálnak EBESZ missziókban, Afrikai Uniót támogató (EU–AU) műveletekben, és más nemzetközi megállapodásokon alapuló béke feladatokban is.
A katonai klasszifikáció szerint a béketámogató műveletek magukba foglalják a békefenntartást (megfigyelés, szétválasztás, átalakítás támogatása, fegyverzet-ellenőrzés), a békekikényszerítést, a konfliktus-megelőzést, a humanitárius feladatokat és a békeépítést.
A magyar missziós részvétel ez idáig a békefenntartási tevékenység különböző formáira és a humanitárius feladatokban való részvételre összpontosult. Békekikényszerítési, valamint harci feladatoktól a Magyar Honvédség – elsősorban a politikai döntések következtében – mindeddig tartózkodott, de megkezdődött azon katonai képességek kiépítése [különleges műveleti zászlóalj (SOF), emberi felderítés (HUMINT) stb.], amelyek előbb vagy utóbb lehetővé teszik „éles” terrorista ellenes műveletekben, lázadók elleni harcokban való részvételt. Magyar PRT létesítésével tovább bővül majd az MH békefenntartói „palettája”, hiszen a magyar katonák részt vesznek az afganisztáni békeépítés feladataiban is.
Magyar részvétel a nemzetközi békeműveletekben
A Magyar Honvédség napjainkban (2006. július) négy kontinensen, 14 országban és 28 misszióban 941 fővel vesz részt békeműveletekben (lásd az alábbi táblázatot) . Ez a jelenlét az egyfős szakértői, törzstiszti képviselettől a zászlóalj nagyságú hozzájárulásig terjed.
Az elmúlt négy évben a Magyar Honvédség nemzetközi feladatrendszere lényegesen megváltozott, a békeműveletekhez való hozzájárulás a 2002. évi 700–720 fő helyett 1000 fő körül stabilizálódott. Magyarország tudatosan dolgozik azon, hogy ezt a hozzájárulást a változó válságkezelési környezetben tartósan, nemzetközi és nemzeti szempontból egyaránt leghatékonyabban biztosítsa 2 . A magyar békefenntartók többsége (71%) NATO-misszióban szol gál, amely kifejezi Magyarország szövetségesi elkötelezettségét, a közösségi feladatokhoz való hozzájárulási szándékát és képességét. NATO-műveleti jelenlétünk elsősorban a Balkánra koncentrálódik , ahol csapat-hozzájáruláson kívül részt veszünk valamennyi NATO-parancsnokság (Pristina, Szarajevo, Szkopje, Tirana) munkájában. Meghatározó szerepet kíván az ország vállalni a belgrádi NATO-összekötő hivatal felállításában is.
Magyar békefenntartói hozzájárulás nemzetközi szervezetenként
A kül- és biztonságpolitikai prioritások második helyén Afganisztán szerepel. A magyar részvétel (békefenntartó erők 20%-a, a NATO-műveletben szolgálók 43%-a) az ISAF-műveletben jelenleg két pilléren nyugszik: részese vagyunk az olasz vezetésű zászlóalj harccsoportnak, amelyik Kabulban tevékenykedik, illetve 50 fővel egyedi (egészségügyi, törzstiszti, CIMIC, őr- és biztonsági, repülő-műszaki) beosztásokat látunk el a NATO-műveletben. 2006. őszétől egy jelentős magyar átrendeződés, erőkoncentráció fog lezajlani az ISAF-műveletben, mert a kormány döntése alapján Magyarország Hollandiától átveszi a Pol-i-Kumri PRT működtetését az északi Baghlan tartományban. A magyar tartományi újjáépítő csoport felállításához kivonják az ISAF-ban szétszórtan részt vevő magyar erőket, és a 200 fős hozzájárulási limit változtatása nélkül önálló civil-katonai erőként fogják működtetni a nemzetépítési csoportot.
Magyarország – a logisztikai zászlóalj 2004. év végi kivonása után is – aktív szerepet vállal az iraki stabilizációban , amely anyagi támogatásban (77 db T–72 harckocsi átadása a szükséges javító eszközökkel), illetve a szövetségi kiképzési misszióban (NTM-I) való részvételben (17 fő kiképzőtiszt, tiszthelyettes) fejeződik ki.
Az EU-tagságot illetően Magyarország azt az alapelvet követi, hogy a nemzeti érdekektől függő mértékben szerepet vállal minden katonai műveletben. Ennek következtében a magyar EU-s jelenlét szerény (az össz-hozzájárulás 12%-a), bár jelen vagyunk egy katonai rendőri századdal az EUFOR-ban, Boszniában, és törzstiszti, szakértői hozzájárulásunk is van a kongói misszióhoz. Ugyancsak mérsékelt a hozzájárulásunk az ENSZ- és EBESZ-műveletekhez. Végül a Magyar Honvédség részt vesz békeműveletekben kétoldalú együttműködési szerződések alapján is (MFO-misszió a Sínai félszigeten, a terrorizmus elleni harc koordinációja Tampában), de ezen hozzájárulások arányának növekedése a közeljövőben nem várható.
A változó missziós nemzetközi követelményrendszer és az ezerfős magyar kormányzati ambíciószint újra és újra felveti a kérdést, hogyan lehetne a magyar békefenntartói jelenlétet – lehetőségeinknek és képességeinknek megfelelően – dinamizálni, az elért eredményeket tovább javítani. Nem vitatható ugyanis, hogy az elmúlt években tett vállalásainkkal Magyarország NATO-beli megítélése javult , és a többi nemzetközi partner is (EU, ENSZ, EBESZ) a biztonság támogatójaként tekint ránk. Ahhoz, hogy az MH továbbra is aktív szerepet vállalhasson a nemzetközi békefenntartásban, a béketámogatási műveletek szélesebb spektrumában, a biztonság-és védelempolitika prioritásainak újra-fogalmazására és egy középtávú békeműveleti stratégia kidolgozására van szükség. Ezen kívül sokat kell dolgozni a szövetségi, több- és kétoldalú nemzetközi kapcsolatrendszerben, hogy Magyarország igényes, szövetségi és nemzeti szempontból egyaránt értékes, időbeni és látványos felajánlásokat tudjon tenni, illetve vállalni.
A békeműveletek előtérbe kerülése a biztonság- és védelempolitikában
A rendszerváltás utáni haderőreformok során 3 legalább két kérdés mindig makacsul visszatért a politikai és szakmai viták során : mekkora és milyen legyen a „kisebb, működőképesebb és finanszírozhatóbb” haderő (1), valamint milyen feladatrendszert kell a honvédségnek ellátni a változó biztonságpolitikai környezetben (2). A vitakérdésekben nyilvánvalóan a haderő rendeltetésének van prioritása, hiszen a politika, a kormányzat által meghatározott feladatoknak megfelelően kell a hadsereget „méretezni”, fejleszteni, felszerelni és kiképezni . A nemzetközi békefenntartásban való részvétel, a nemzetközi feladatrendszer elsőbbsége folyamatosan alakult ki Magyarországon, és a biztonság- és védelempolitikai gondolkodás evolúciós fejlődésének sikeres „terméke”.
Az első kormányzati ciklusban a békefenntartás még nem élvezett prioritást a katonai feladatok között, hiszen a semlegességgel kapcsolatos politikai viták, a körkörös védelmi doktrína (önálló nemzeti alapokra épülő honvédelmi politika) kormányzati rangra emelése az országvédelmet, „az ország területi épségének és lakosságának védelmét” tekintette legfontosabb feladatnak 4 . A biztonság- és védelempolitikai dokumentumok ebben az időszakban a békefenntartással kapcsolatban még csak elvi követelményeket fogalmaztak meg. Előírták, hogy a haderő fejlesztését úgy kell végezni, hogy „illeszkedjen a korszerű nyugati katonai együttműködés követelményeihez, és alkalmas legyen a nemzetközi békefenntartásban és béketeremtésben való részvételre”, illetve a Magyar Honvédségnek „rendelkezni kell olyan erőkkel, hogy bekapcsolódhasson az ENSZ és más nemzetközi válságkezelő szervezetek békefenntartó, béketeremtő tevékenységébe” 5 . Ennek következtében a magyar békefenntartói megjelenés a nemzetközi válságövezetekben gyér és sporadikus jellegű volt.
A politikai gondolkodásban és a katonai feladatrendszerben a NATO-tagság politikai célja hozott gyökeres változást. 1998 végén a Magyar Országgyűlés elfogadta az új biztonság- és védelempolitikai alapelveket, mely már azt rögzítette, hogy a Magyar Köztársaság biztonságát két alapvető pillérre, a nemzet önerejére, illetve az euro-atlanti integrációra és nemzetközi együttműködésre kell építeni 6 . A koszovói válságban Magyarország már megbízható szövetségesként viselkedett: 1998–99-ben a parlament engedélyezte a magyar légtér és a magyar repterek használatát a szövetségi gépek számára, és több NATO-műveletben (AFOR, KFOR) megszavazta magyar katonai részvételt.
A nemzetközi békefenntartással kapcsolatos politikai konszenzus 2001 után kezdett „repedeződni.” Bár a politikai pártok egyöntetűen elítélték az USA elleni szeptember 11-ei terrorista-támadást, az Orbán-kormány nem adott harcoló erőt az OEF (Operation Enduring Freedom) terrorizmus elleni művelethez, és az ISAF (International Security Assistance Operation ) biztonsági segélynyújtó művelethez is csak egészségügyi kontingenssel járult hozzá. 2002-ben a kormány – első ízben – kidolgozta a nemzeti biztonsági stratégiát, amely megerősítette Magyarország euro-atlanti és nyugat-európai elkötelezettségét, tovább finomította a globális kihívásokkal és veszélyekkel kapcsolatos nemzeti álláspontot. A dokumentum azonban nem kapott négy párti jóváhagyást, mert a kormánypártok és az ellenzék nem értett egyet a haderő feladatrendszerének és fejlesztésének egyes kérdéseivel. Bár az új, Medgyessy-kormány a biztonsági alapdokumentumot átdolgozta és jóváhagyta (2004), a konszenzus mégsem alakult ki az eltérő vélemények miatt. A szocialista-liberális kormány a politikai véleménykülönbségek ellenére egy önkéntes, képességalapú, finanszírozható haderő létrehozását célozta meg, aminek elérése érdekében 2002 júliusában elrendelte a védelmi felülvizsgálatot.
Az új áttekintés a Magyar Honvédség feladatait a nemzetközi válságkezelés irányába mozdította el, és a feladatok többsége már „külföldi” műveletekben való részvételt fogalmazta meg. A védelmi felülvizsgálat során az ellenzék támadta a külföldi műveletek felé történő nyitást, nem értett egyet a haderő nemzetközi követelmények szerinti átszervezésének felfogásával. A politikai viták ellenére a koncepciót végül a Parlament elfogadta, és az új honvédelmi törvénnyel legitimálta 7 . A haderőben megkezdődött az új missziós képességek fejlesztése (könnyű lövészerők, különleges műveleti zászlóalj, CIMIC, PSYOPS és HUMINT-csoportok, víztisztító képesség, egészségügyi képességek stb.), amelyek létrejöttét a honvédség vezetése azonnal a nemzetközi békeműveletekben tesztelte.
2004. november 3-ával – 136 év után – megszűnt a sorkötelezettség a Magyar Honvédségben, és önkéntessé váló haderő humán szempontból is felkészült a tartós, nagy létszámú, új kihívásokat jelentő béketámogató műveletekre. Bár a hadsereg nemzetközi alkalmazását illetően teljes politikai konszenzus nem alakult ki, a vita – úgy látszik – eldőltnek látszik. Az új kormányprogram a haderőt már egyértelműen az új típusú fenyegetések elleni harcra akarja felkészíteni a szövetségesekkel együttműködésben, és előírja, hogy a kormányzati ciklus végére (2010) a honvédség hatékonyabb szervezettel, jobb katonai képességekkel, javuló interoperabilitással rendelkezzen. A területvédelem vs. missziós alkalmazás vitát le kívánja zárni azzal, hogy meghatározta a hadsereg expedíciós képességeinek fejlesztését. A kérdés már csak az, hogy ezt a biztonság- és védelempolitikai koncepciót az öt parlamenti politikai párt mikor fogadja el többségi véleménnyel, és mikor alkotja meg ezt a felfogást manifesztáló nemzeti és országgyűlési dokumentumokat.
Jogalkotás a missziók szolgálatában
A békefenntartással kapcsolatos politikai gondolkodás fejlődése a jogalkotás változásában mérhető le legjobban. A magyar honvédelmi jogrend és belső szabályozás 1999-ig alapvetően a területi országvédelem feladatait írta le, és minden külföldi misszióhoz parlamenti jóváhagyásra volt szükség. A NATO-csatlakozás jogszabály-alkotási munkálatai (1998–2000) több tekintetben könnyítették a békemissziós mozgásteret (például a parlamenttől a kormány hatáskörébe kerültek a határátlépéssel járó csapatmozgások stb. 8 ), de a 90-es évek elején meghonosított parlamenti engedélyezési forma nehézkessé és hosszadalmassá tette a magyar katonák külföldi missziókba küldését. Ez különösen sok problémát okozott a NATO szövetségesi műveletekben való részvételről szóló politikai döntéseknél . Ezért a jogalkotás – az elmúlt öt évben – a nemzetközi műveletekben való részvétel törvényi szintű újraszabályozására, valamint a missziós tevékenység végrehajtási feltételeinek javítására irányult. Mivel a külföldi műveletekben való részvételt korábban csak a Parlament engedélyezhette, először az alkotmányt kellett módosítani . Az Országgyűlés 2003 év végén és 2006. februárban módosította az alkotmányt, amivel lehetővé tette a kormány számára magyar katonák külföldre küldését NATO- és EU-műveletek esetében. Ez a változás nagyfokú rugalmasságot biztosít a szövetségi műveletek végrehajtásához szükséges hazai jogi aktusok meghozatala során, és lényegesen csökkentette a határozathozatalhoz szükséges időt.
A kormányzati-politikai döntéseket elősegítő jogszabály-módosítások mellett a honvédelmi igazgatás lényegesen módosította a szolgálati jogviszonyt szabályozó törvényeket és rendeleteket is. Magyarországon a honvédelmi törvény hagyományosan nem engedélyezte sorkatonák külföldre küldését. Ennek következményeként az MH nem tudott szervezetszerű alegységeket külföldre küldeni, hiszen a zászlóalj, század, szakasz sorkatonai beosztásait mindig más alegységektől, egységektől kellett oda vezényelni. A nem szervezettszerű békemissziós alegységek alkalmazása igen alacsony hatékonyságú volt, hiszen a külszolgálatról visszatérő alegységek szétszéledtek, szétporladtak”, és a felkészítésükre, felszerelésükre fordított idő és pénz, valamint külföldi szolgálati tapasztalat nem hasznosult a hadsereg számára. Ez a probléma egyébként egyik oka volt az önkéntes haderő bevezetési időpontjának előrehozatalában.
A katonák jogállási törvényét a Parlament 2004–2005-ben többször is módosította. 9 Nagyon fontos változás volt, hogy az önkéntesség helyett már parancs alapján lehetővé válik a magyar katonák külföldi kihelyezése. Bár az MH a missziós feladatoknál továbbra is igyekszik az önkéntesség elvét követni, a váltások időbeni megtervezése, az egységek, alegységek „korai” kijelölése eredményesen biztosítja a váltások végrehajtását, új feladatok vállalását. Fontos módosítás az is, hogy a hivatásos és szerződéses katonákon kívül az önkéntes tartalékos katonák is részt vehetnek nemzetközi feladatokban. A haderő expedíciós jellegének erősödését a 2006. január 1-jén életbe lépő szolgálati szabályzat is kifejezi, amely részletesen szabályozza a külföldi szolgálatteljesítés feltételeit, tartalmazza a nemzetközi hadviselési szabályokat és egyezményeket. Az MH békeműveleteiben beállt változásokat a honvédelmi jogalkotás folyamatosan követi, módosítja az országgyűlési vagy kormányhatározatokat, elkészíti a végrehajtáshoz szükséges jogszabályokat. Az utóbbi időben a NATO és EU keretében előtérbe kerültek a stratégiai légi és tengeri szállítási kapacitások biztosítására irányuló nemzetközi megállapodások. Az afganisztáni ISAF-műveletben való magyar részvételhez például a HM több légihíd megállapodást írt alá néhány nemzettel. A jogalkalmazási munka fejlesztése tovább folyik, változatlanul fontos feladat a külföldi missziós katonai szolgálat szabályainak kiegészítése, aktualizálása.
A haderő nemzetköziesedése
A békeműveletek teljesen átalakították a magyar haderő mindennapjait (battle rhythm), a szolgálati viszonyokat, a kiképzést, a feladatok minden oldalú biztosítását. A missziók a kihívások, a jobb fizetés, a változatos szolgálati feladatok miatt vonzóak a katonák körében, fontos rekrutációs szempontnak számítanak.
A békefenntartási sajátosságok miatt a szárazföldi csapatoknál 2004-ben bevezették a hármas ciklusú működést, kiképzést: hat hónap kiképzés és felkészülés a misszióra; hat hónap missziós tevékenység; hat hónap pihenés, illetve 5. cikkely szerinti kiképzés. A felkészítésnél egyre inkább dominálnak a végrehajtói szinten megtanult és bevált („bottom-up”) módszerek, a művelet-specifikus megoldások, a „warrior” típusú kiképzési eljárások. A „szakosodott” egységek (könnyű lövész, könnyű vegyes, műszaki, egészségügyi, logisztikai stb.) kiképzői, szakemberei, a missziót megjárt katonák rendszeresen részt vesznek a kihelyezendő kontingensek felkészítésében. A békefenntartói kiképzést a Szárazföldi parancsnokság szervezi, míg az egyéni ENSZ, EBESZ, EU, NATO törzstisztek és szakértők felkészítése az MH Béketámogató Kiképző Központ feladata.
A kiképzés egyre inkább nemzetköziesedik, mivel a magyar erők általában szövetségi alárendeltségben, vagy multinacionális formációkban vesznek részt a békefenntartásban. Egyes missziókban (Ciprus: szlovák–magyar, KFOR: olasz–magyar, EUFOR: olasz–magyar) a feladatvállalás már eredendően közösen valósul meg, amely természetszerűleg közös kiképzést involvál. Az elmúlt két évben már a magyar–olasz–szlovén többnemzeti szárazföldi erő (MLF) törzse és kijelölt erői is együtt vesznek részt a balkáni békefenntartásban, amely jó összekovácsolást jelent a 2007-től életbelépő EU-harccsoport felkészítéshez. A internacionalizálódott kiképzést az is erősíti, hogy a NATO-reagáló erőkhöz (NRF), illetve az EU-harccsoporthoz (EU BG) felajánlott erőket – készenléti szolgálatuk letöltése után – rendszerint azonnal, vagy rövid időn belül békefenntartó műveletben is alkalmazzák, így a nemzetközi keretben és szolgálatban szerzett kiképzési eredmény a misszióban is hasznosul.
A nemzetközi missziókban fontos feltétel az együttműködési képesség, amelyre az MH a NATO-tagságra való felkészülés időszakától kiemelt figyelmet fordít. A missziókban részvevő erők általában a legjobb (sokszor legújabb) felszerelést, új, vagy felújított harci-technikai eszközöket, műholdas híradó- és informatikai rendszereket kapnak. A fejlesztésre fordított költségvetési források egy része szintén a békefenntartás általános és specifikus feladataira fordítódik. Az MH éves missziós költségvetése folyamatosan növekszik 10 , a technikai fejlesztési és logisztikai költségeket is figyelembe véve – a becslések szerint – meghaladja az éves védelmi költségvetés 10%-át.
A békemissziós tevékenység távolságának növekedésével lényegesen átalakult a műveletek logisztikai biztosítása. Az IFOR/KFOR-feladatban az MH még autark logisztikai ellátást (minden utánszállítási feladat Magyarországról történt) végzett, a KFOR-műveletben viszont már megjelentek a multinacionális logisztikai ellátási eljárások és megoldások. Irakban már vegyes, nemzetközi (amerikai)–magyar logisztikai rendszer működött, amely nagyban épített az ott lévő magyar logisztikai zászlóalj képességeire. Afganisztánban a logisztika (az alapvető nemzeti ellátási cikkek kivételével ) már teljesen a nemzetközi rendszerbe való bekapcsolódással (kanadai, német) működik. Különösen nagy feladatot jelentett a Magyarországtól egyre távolodó missziók közlekedési-szállítási feladatainak megoldása, amelyet a közlekedési szolgálat teljesen multinacionális rendszerben (NATO/EU közlekedési bizottságok, külföldi szállítmányozó cégek) old meg. A csapatok békefenntartási körzetbe való kijuttatása nemcsak szárazföldi (vasúti, közúti), légi, hanem (az I. világháború óta első alkalommal) tengeri szállítással valósul meg.
Az elmúlt 10 évben folyamatosan változott a békefenntartás haderőn belüli irányítása és vezetése is. A 90-es évek elején még csak ad-hoc operatív csoport végezte a missziós feladatok szervezését, az információk gyűjtését és feldolgozását, a végrehajtási feladatok irányítását. Később a missziók irányítására létrejött az MH Műveleti Központ, majd az MH Összhaderőnemi Központ (MH ÖHK). A HM 2005 évi átszervezésénél az MH ÖHK-t integrálták a HVK J3 hadműveleti divízióba, amely HM HVK Műveleti Főcsoportfőnökség néven – szolgálati elöljáróként – átvette a béketámogató műveletek irányítását és vezetését. Az új HM koncepció – a katonai vezetés átszervezésének részeként – tervezi a műveleti irányítás megváltoztatását is, és létrehozza az MH Műveleti Parancsnokságot. A tervek szerint a parancsnokság csak azon ideig végzi a békemissziók vezetését és irányítását, amíg létre nem jön az MH Egyesített Parancsnokság. A missziós irányítási-vezetési tevékenységben 2004-től bevezették a NATO-ban honos „támogató-támogatott” irányítási modellt (Supported&Supporting Relations) is, amely a horizontális együttműködési kapcsolatrendszerben eredményesen támogatja a műveletek minden oldalú biztosítását.
A békeműveletek központi katonai feladatok közé sorolása megváltoztatta a viszonyt a missziós katonák és családtagjaik irányába. A HM 2003-tól minden évben megszervezi a külföldön szolgálatot teljesítő katonák családtagjainak a missziós karácsonyi ünnepséget, hozzálátott a családsegítő szolgálat kiépítéséhez. Új kitüntetéseket alapított, a toborzási munkában kiemelt helyre tette a békefenntartói nemzetközi helytállást. 2005-től ünnepli május 29-ét, a békefenntartók nemzetközi napját, amelyet az ENSZ közgyűlése 2002-ben emelt hivatalos megemlékezéssé.
Szövetségesi megítélés
A NATO és a szövetségesek magyar békefenntartási teljesítményének megítélése lényegében nem különbözik saját értékelésünktől . A politikai és katonai „osztályzat” mindig a hozzájárulás időszerűségétől, nagyságától és fontosságától függ. A szintén átalakuló NATO a műveleti hozzájárulásokat egyrészt önmagunk lehetőségeihez , másrészt az újonnan felvett NATO-tagok (a hármak /Lengyelország és Csehország/, valamint a tízek /plusz Balti országok, Szlovénia, Szlovákia, Románia és Bulgária/) teljesítményéhez hasonlítja . A közép-kelet-európai országok „induló” helyzete sok tekintetben hasonló (vagy örökölt szovjet típusú haderő, vagy újonnan létrehozott nemzeti hadsereg), ezért az eredmények, problémák és tapasztalatok értékelése lehetővé teszi a szofisztikáltabb összehasonlítást. Az ilyen szakmai elemzések már jobban árnyalhatják a békefenntartással kapcsolatos nemzeti önértékeléseket.
A Szövetség a békeműveletekhez történő hozzájárulást két időszakra osztja. Az első időszak 1995-től 2004-ig tart, és a balkáni missziókat foglalja magában (alapvetően IFOR, SFOR, KFOR). A második időszak , az „új időszámítás” a földrajzilag jóval távolabbi műveleteket foglalja magába (OEF, ISAF, OIF), és 2001-től napjainkig tart. Mindkét időszaknak vannak olyan általánosítható tapasztalatai, amelyek szinte valamennyi térségbeli országra érvényesek , és rekonstruálhatók olyan értékelések, amelyek országspecifikusak, csak Magyarországra igazak.
Egységes a külföldi megítélés abban, hogy a balkáni műveletek az új tagországok számára kitűnő kiképzési-felkészítési lehetőséget biztosítottak, egyfajta „kiképző laboratóriumként” szolgáltak, amely nélkül nem tudtak volna helyt állni a jóval távolabbi, veszélyesebb és nehezebb operációkban. Bár a balkáni műveletek is „out-of-area” missziók voltak, de közel voltak az új NATO-tagokhoz, jobban értették azokat, könnyebben megtalálták a nemzeti érdekeket és kapcsolódásokat. Az évek során az aspiráló, majd taggá vált országok megértették, hogy a tartós békeműveletekre a sorozott haderő egyre kevésbé alkalmas , az expedíciós műveletekhez gyorsan telepíthető, saját logisztikával rendelkező, kiválóan felkészített, rövid alatt alkalmazható állandó haderő kell .
A boszniai–koszovói tapasztalatok egyenesen katalizálták a nemzeti haderő-átalakítási és reform folyamatokat. Ez magyar szempontból is könnyen belátható, gondoljunk csak az 1999-ben elrendelt stratégiai felülvizsgálatra, amelynek közvetlen kiváltója a magyar KFOR-kontingens nehézkes pristinai kitelepítése volt. Az is közös tapasztalat volt, hogy a területvédelemre felkészített haderő „átállítása” expedíciós hadsereggé sok időt és még több költségvetési forrást igényel. Különösen a KFOR-műveletben tapasztalt interoperabilitási problémák [korszerű híradóeszközök hiánya, a rosszul felfogott alkalmazási szabályok (ROE), a nemzeti korlátozások, felszerelési gondok] tartották állandó reform „nyomás” alatt a nemzeti haderőket. Már az ezredfordulóra megérlelődött az a felismerés, hogy a Szövetségnek egyre több rendőri erőre, az ország építését, stabilizációját segítő civil-katonai képességre (CIMIC, civil affairs-segítő erőkre) van szüksége.
A távoli és veszélyes afganisztáni és iraki műveletek részben megerősítették a balkáni tapasztalatokat, részben pedig új tanulságokkal szolgáltak . A nagy hadszíntéri távolság előtérbe helyezte a stratégiai szállítási kapacitás-hiányt, a nagy nemzetektől való függőséget. A 3–5 ezer kilométer távolságban zajló missziók fenntartása, logisztikai biztosítása igen megterheli a katonai költségvetést, amelyre a térség országai szinte azonosan reagáltak. A megnövekedett műveleti költségek csökkentették a modernizációs lehetőségeket, pénzügyi feszültségeket és problémákat indukáltak a rendkívül érzékeny haderő-transzformációs folyamatokban. Több ország nem volt felkészülve az „éles” harci feladatokra, nagy nehézséget okoztak a felszerelési és kiképzettségi problémák, valamint a rendkívüli időjárási és terepviszonyok. A személyi állományban bekövetkezett veszteségek gyorsan „felélték” a társadalmi támogatottságot, csökkent a missziók hasznossági megítélése, az erő-felajánlások politikai elkötelezettsége. A szerzett tapasztalatok kivétel nélkül további reformokra, képesség-fejlesztésekre, és jobb együttműködésre ösztönözték a közép-keleti országokat, köztük hazánkat. 11
Magyarország „országspecifikus” szakmai megítélése egy kicsit kritikusabb, mint mi azt szeretnénk. Az ország IFOR/SFOR teljesítménye jó megítélést kapott , a szövetségesek elismerik azokat az eredményeket és erőfeszítéseket, amelyeket hazánk a kettős feladatrendszerben (katonai kontingens, befogadó nemzeti támogatás) teljesített. Bírálták azonban a műszaki zászlóalj ideiglenes, alkalmi jellegét (scratch-erő), és úgy értékelték, hogy a megfelelő szervezeti és rotációs szisztéma hiánya miatt nem volt képes a Magyar Honvédség a műszaki kontingenst kinn tartani a boszniai mandátum meghosszabbítása után. A tranzit szállítások, logisztikai biztosítás területén végzett óriási munkáról rendkívül elismerően szóltak a szövetségesek, de azt is megállapították, hogy a kormányzat nem készült fel kellőképpen a befogadó nemzeti támogatás tárca szintű koordinációjára, a magyar jogrend nehezen „fogadta be” a szövetségesi feladatok végrehajtását.
A koszovói válság időszakában elmarasztalták hazánkat azért, mert nem tudott a két balkáni műveletben 500 fős katonai hozzájárulást fenntartani, és a műszaki zászlóalj 2002. évi kivonását, egy kisebb és olcsóbb katonai rendőri erőre való „becserélését” egyértelműen pénzügyi és szakmai hiányosságokkal magyarázták. Kritika érte Magyarországot a Tartós Szabadság (OEF) afganisztáni művelet időszakában is, mert az ország kis létszámú egészségügyi személyzetet ajánlott csak fel 2002-ben. Ez különösen a két velünk együtt felvett országhoz viszonyítva igen szerény hozzájárulás volt, hiszen Lengyelország 450 főt (közte egy 60 fős különleges katonai csoportot a GROM-egységtől), Csehország pedig 400 főt (vegyvédelmi és egészségügyi zászlóalj) vezényelt az OEF támogatására.
Az iraki műveletben való részvételünket a szövetségesek (amerikaiak) pozitívan értékelték, és jó visszajelzést kapott az is, hogy a logisztikai zászlóalj kivonása mellett hazánk egy századot felajánlott az iraki kiképzési művelethez. Hasonlóképpen sikeres az afganisztáni hozzájárulásunk is, mert mind a kabuli század gyors kitelepítése 2003-ban, mind pedig a 2006. évi PRT-felajánlás erősítette hazánk pozitív megítélését.
A magyar békefenntartói hozzájárulás külföldi értékelésének áttekintése is mutatja, hogy a missziókban való szerepvállalás szakpolitikai tudatossága, a műveletekhez való gyors, igényes és tartalmas hozzájárulás rendkívül fontos, amit csak bátor kül- és biztonságpolitikai döntésekkel, tudatos és következetes katonai képességfejlesztéssel lehet elérni. Folyamatosan és érzékenyen figyelni kell a szövetségesi véleményekre, javaslatokra, megítélésekre, hogy azok felhasználhatók legyenek a magyar békefenntartási elmélet és gyakorlat fejlesztésére.
A jövő kihívásai
Az új kormányprogram változatlanul fontosnak tartja a békefenntartást, és 2006–2010 közötti időszakban 1000 katonával kíván hozzájárulni a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához. A kormányzati ambíciószint nem könnyen teljesíthető, hiszen a békeműveleti prioritások katonai eszközökkel való teljesítése lényegesen változhat az elkövetkező időszakban. Valószínűsíthető, hogy a Balkánon a békefenntartás egyre inkább rendőri, jogi-adminisztrációs és újjáépítési irányba mozdul el, amely kevesebb katonát igényel. A csökkenő katonai jelenlét generálta versenyben nehéz lesz a jelenleg domináló balkáni jelenlétet biztosítani. Ha Magyarország fenn kívánja tartani a NATO-műveletekben való elsőbbség elvét, akkor a Balkánon várható csökkentést csak Afganisztánban való jelenlét növelésével kompenzálhatja. Ha növelni kívánja a jelenleg marginálisnak tekinthető EU részvételt, akkor a közeljövőben nem kerülheti meg azt a döntést, hogy az MH-nak afrikai EU-műveletekben fegyveres alegységekkel is részt kell venni. A „szinten tartás”, a jelenlét minőségi megerősítésére – az elmúlt időszaknál hatékonyabb módon – javítani kell a közös vállalásokat lehetővé tevő nemzetközi együttműködést, keresni kell a kis nemzetekkel (például a közép-európai országok békefenntartási együttműködése, a CENCOOP-keretében, vagy két- és többoldalú alapon) való közös fellépés lehetőségét.
A jövőbeni békeműveletek szempontjából az is fontos lesz, hogy mennyire változik meg a magyar „felajánlási” szakpolitik a, milyen mértékben lesz bátor ahhoz, hogy valódi harci feladatokat (és háborús kockázatokat) vállaljon a nemzetközi terrorizmus elleni harcban. Ezen feladatokra való felkészülés az MH-ban megkezdődött: létrejön egy különleges műveleti zászlóalj (SOF), folyamatban van a HUMINT-képesség kiépítése, harci feladatra készülnek a könnyű vegyes lövészek. Nem lehet attól a körülménytől sem eltekinteni, hogy a jövőben felerősödik az igény civil műveleti képességekre (rendőrök, közigazgatási szakemberek, humán és műszaki szakértők, CIMIC-dolgozók stb.), illetve komplex civil-katonai műveleti erők létrehozására, amelyben felkészítési és együttműködési szempontból a haderőnek is fontos szerepe lesz.
A jövőbeni békeműveleti vállalásokra feltétlenül hatást gyakorolnak a HM tárca költségvetési lehetőségei . Mivel 2004 óta a kormányzati politikában a maastrichti célok elérése a stratégiai feladat, nem valószínű, hogy a békefenntartásra több pénz jut, mint a múltban. Éppen ezért magas intenzitású (nagy költségű) feladatok felvállalása csak kis mértékben várható, és a jövőben is a mai típusú és alacsony intenzitású missziók fognak szerepelni a műveleti palettán. A kormányzati műveleti ambíciószint növelése csak az euro bevezetése után növelhető a tervezett 1200 főre. Azt is kalkulálni kell, hogy közben – az új kormányprogramnak megfelelően – a haderő létszáma is tovább csökken, így az alegységek rotációs forgási sebessége csak korlátozottan növelhető.
Fontos az is, hogy a jövőben ne változzon a honvédelmi kormányzat pozitív figyelme a nemzetközi műveletek irányába. Mindent meg kell tenni azért, hogy a missziós katonák megkapják a legjobb felszerelést és ellátást, itthon a haderő törődjön hozzátartozóikkal, a műveletekből (külföldről) történő hazatérés után legyen a katonáknak beosztása, tudásukat és tapasztalataikat értékeljék. A csökkenő haderőlétszám miatt újra kell gondolni az önkéntes tartalékos katonák szerepvállalását a nemzetközi missziókban, és újra kell építeni a tartalékos erőt.
A békefenntartás a Magyar Honvédség elmúlt évtizedének kétségtelenül legsikeresebb tevékenysége. Az ország eredményesen járul hozzá a nemzetközi válságok megoldásához, a szövetségesi kötelezettségek teljesítéséhez, és mindig a szebbik „arcát” mutatja. Nagyon kell figyelni arra, hogy az elkövetkezendő évek átalakítása ezt a jól működő rendszert ne gyengítse, hanem inkább erősítse.
1 A cikk a Nemzetközi együttműködés a békeműveletekben – Kihívások és korlátok c. nemzetközi konferencián (Graz, 2006. június 8–10.) tartott angol nyelvű előadás kibővített, cikkesített változata. « vissza
2 Az állandó változásra jó példa, hogy éppen a cikk véglegesítése időszakában (2006. június 30.) vonta ki a Magyar Honvédség Szkopjéból az MH őr- és biztosító szakaszt, amely 2002. tavaszától látott el békefenntartási, majd őrzés-védelmi feladatokat NATO-kötelékben. A magyar kontingens feladatait a befogadó nemzeti támogatást adó Macedónia veszi át. Magyar Honvéd, 2006. július 07. « vissza
3 A politikai rendszerváltozás után valamennyi kormányzati ciklusnak, függetlenül attól, hogy jobb vagy baloldali pártok voltak-e hatalmon, megvolt a saját haderőreformja. Ennek megfelelően a Magyar Honvédségben – esetenként eltérő célokkal, feladatokkal és ambíciókkal – lényeges haderő-átalakítások zajlottak az alábbi időszakokban: 1990–1992, 1995–1996, 1999–2000 és 2002–2003. 2006 júniusában megalakult új szocialista–liberális kormány szintén parametrikus (létszámcsökkentő) haderőreformot hirdetett. « vissza
4 11/1993 (III. 12) OGY határozat a Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelvei. 10. pont. « vissza
5 27/1993 (IV. 23) OGY határozat a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről. 17. pont. « vissza
6 94/1998 (XII. 29) OGY határozat a Magyar Köztársaság biztonság- és védelempolitikájának alapelveiről. 6. pont. « vissza
7 A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. Törvény « vissza
8 2000. évi XCI. számú törvény a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról. « vissza
9 A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításai. « vissza
10 A Honvédelmi Minisztérium (HM) a nemzetközi békefenntartásra folyamatosan többet költ: 2002-ben 6,3 Mrd Ft-ot fordított a missziós személyi többletköltségekre, 2006-ra pedig 11,6 Mrd Ft-ot tervezett. Valószínűsíthető, hogy ez a költség az év közben vállalt tartományi újjáépítési feladat (PRT) miatt lényegesen több lesz. In: Fapál László (Szerk): A honvédelem négy éve. HM Zrínyi Kht., 2006. 121. old. « vissza
11 A 10 közép-kelet európai ország az IFOR-művelet indításakor, 1995-ben 820 ezer, a KFOR telepítésénél, 1999-ben 618 ezer, 2004-ben 409 ezer katonával rendelkezett. A több mint 50%-os csökkentés azonban nem járt együtt az expedíciós képességek növelésével, hiszen amíg az új tagországok 1999-ben 230 ezer hivatásos és szerződéses katonával rendelkeztek, ez az arány 2004-re 270 ezer főre nőtt, és a tervek szerint 2007-re is alig haladja meg a 300 ezer főt. Annak ellenére, hogy közben több ország áttért az önkéntes haderőre (Szlovénia, Magyarország, Csehország, Szlovákia), és számos ország tervezi a bevezetését 2010-ig. Ez egyértelműen jelzi a térség haderőreformjainak alulfinanszírozottságát. Vö. Jeffrey Simon: NATO Expeditionary Operations: Impacts Upon New Members and Partners. National Defense University Press. Washington DC, 2005. p. 23. « vissza