Jakus János

Reflexió egy bírálatra, avagy a bírálat bírálata

Igazán örömömre szolgált, hogy a Hadtudomány címû periodika 2005/3. számában megjelenhetett – a lap szerkesztõi által terjedelmi okokból erõsen „meghúzott” – a VSZ gyakorlatainak jellemzõ vonásai a feltételezett délnyugati hadszíntéren címet viselõ rövidke kis dolgozatom. Az pedig különösen örömmel tölt el, hogy a periodika egyik olvasóját: Dr. Pataki István urat észrevételeinek formába öntésére késztettem. Ezúton szeretném a hozzászólónak tisztelettel és õszinte nagyrabecsülésem kinyilvánításával megköszönni, hogy idõt, energiát, fáradtságot szentelt dolgozatom tanulmányozására és véleményének megfogalmazására, ugyanakkor hiszem, hogy megjegyzéseivel hozzájárul a tárgy iránt érdeklõdõ olvasó jobb tájékoztatásához. Mindazon által a dolgozattal kapcsolatos zárszó megfogalmazásának jogát mégsem szívesen engedném át mégoly figyelemre méltó szakértõnek sem, mint amilyen Dr. Pataki István.

A bírálat bírálatát mindenek elõtt azzal kezdem, hogy tisztázzam: a tanulmányomban csupán arra tettem kísérletet, hogy a folyóirat szerkesztõi által rendelkezésemre bocsátott felületen felvázoljam a tárgy általam fontosnak ítélt tényeit, vagyis a Varsói Szerzõdésnek (VSZ) az ún. (feltételezett) délnyugati hadszíntér egyik hadászati irányára vonatkozóan tervbe vett célkitûzéseit. A viszont válaszom megjegyzéseit tehát – ehhez a felfogáshoz ragaszkodva – az alábbiak szerint tudom összefoglalni:

1.) Hogy miért is „feltételezett” hadszíntérként fogom fel azt a földrajzilag jól körülhatárolható térséget, amelyet anno a délnyugati hadszíntérként azonosítottunk? A válaszom erre a kérdésre a következõ: mert a Szovjetunió, illetve a VSZ hadászati felfogása, de mindenek elõtt a geopolitikai érdekeik, ennél fogva pedig a háborús térségek katona földrajzi értelemben vett határai nem voltak statikusak. Vagyis az adott földrajzi térség katonai szempontok szerinti felosztása korábban sem jelentett kõbevésett állapotot, azok kiterjedése a folyton változó katonapolitikai helyzet, illetve a felek hadászati képességeinek változásai során módosultak. Így volt ez a délnyugati hadszíntér esetében is, hiszen annak kiterjedését és határait nem 1955. május 14-i állapotok szerint jelölték ki a mindenkori döntéshozók. Észak-Afrika beemelésére ebbe a térségbe például a Szuezi-válságot követõen, az arab országok irányában vállalt szovjet, illetve VSZ elkötelezettség után került sor. Ami pedig a szóban forgó hadszíntér magyar vonatkozását illeti: nyilvánvaló, hogy a számunkra „kiutalt” hadászati irányban – szerencsénkre legyen mondva – nem került sor háborús cselekményre, így az csupán a kor mértékadó geostaratégiai elképzelései szerint kapta megnevezését. Ugye nem kell bizonygatnom, hogy ma már a korábbiaktól eltérõ összefüggés rendszerben használja a szaktudomány e fogalmakat, mint egy letûnt kor relikviáit. Többek között ezért is csak „feltételezett” hadszíntér az, amirõl tanulmányomban megemlékeztem.

2.) Ami az osztrák fegyveres erõk a VSZ csapatai támadásának változataiban történõ alkalmazását illeti: a kiadvány 65. oldalán szó nincs arról, amit a bírálóm kritikai észrevétellel illet. A probléma felvetést gondolatébresztõként elfogadva: valóban erõsíthette volna – de rontani semmi esetre sem rontotta – a dolgozat vonatkozó részét, amennyiben részletesen bemutatom a VSZ erõivel szemben álló felek csapatcsoportosításait és azok várható alkalmazási irányait és céljait. Tanulmányomnak azonban – utalva annak rövid terjedelmére – nem ez képezte fõ csomópontját. Ezúton arra kérem bírálómat, hogy bízzon bennem és higgye el nekem, képes vagyok a NATO Közép-Kelet-Európára vonatkozó korabeli katonai elképzelései tárgyában megfogalmazható kérdésekre válaszolni.

3.) A VSZ EFE Fõparancsnokságát tekintve a bírálói megjegyzést nem értem, hiszen Dr. Pataki kritikájának 4. oldalán úgyszintén VSZ EFE Legfelsõbb Fõparancsnokságáról tesz említést. (Én meg hová kerültem?)

4.) A bírálat második oldalán hivatkozás történik a VSZ PTT összetételére. Dolgozatomban valóban úgy szerepel, hogy a tagállamokat általában a kommunista és munkáspártok fõ (elsõ) titkárai által vezetett delegációk képviselték ennek a testületnek az ülésein. Az „általában” szó számomra azonban azt jelenti, hogy nem mindig (kérek egy kis megértést a bírálómtól).

5.) Szükségét látom megemlíteni , hogy dolgozatom valóban nem ad átfogó képet/tájékoztatást a VSZ valamennyi vezetõ testületérõl. A tanulmány szerzõjének a figyelme elsõsorban az VSZ EFE törzsének összefogott bemutatására összpontosult, de kétségtelen, hogy átfogóbb lehetett volna a tanulmány összképe a VSZ teljes döntéshozatali struktúrájának bemutatásával. Az is vitán felül áll – és bírálóm ide vonatkozó meglátását helyénvalónak ítélem – hogy a VSZ fegyveres erõihez az egységes légvédelmi rendszer részeként hozzátartoztak a magyar honi légierõ és légvédelem, illetve annak jogutód szervezetei is. Ugyanakkor meg kell mondani ezzel kapcsolatban azt is, hogy ezek a magasabbegységek nem mindegyike tartozott az elvonuló hadmûveleti elemek közé.

6.) A szovjet Déli Hadseregcsoport alárendelt hadosztályai alkalmazását illetõen nincs köztünk vita. Bár kétségtelen, hogy pontos fegyvernemi megnevezést alkalmazva a bírálói felvetés nem állná meg a helyét, amennyiben arra utalok, hogy a Duna-völgyi hadmûveleti irányban a magyar 11. harckocsi hadosztály és egy szovjet harckocsi hadosztály alkalmazására adott esetben minden bizonnyal sor került volna.

7.) A hadmûveleti tervezés folyamata , vagyis a tervek elkészítésének, egyeztetésének és azok jóváhagyásának rendjét illetõen Széles Róbert vezérõrnagy úr véleménye számomra mértékadó, az pedig megegyezik a dolgozatomban összefoglaltakkal.

8.) A katonai doktrínáról el kell mondani: az Egyesült Államoknak és a NATO-nak a Szovjetunióval, illetve a VSZ-szel való katonai szemben állása idõszakában volt kézzel fogható katonai doktrínája. A VSZ ilyennel ugyan nem rendelkezett, bár gyakran hivatkoztunk annak katonapolitikai és katonai-technikai oldalára. Ez a két oldal azonban egységes dokumentum rendszerben soha nem került összefoglalásra. Politikai határozatok léteztek ugyan, mint ahogyan fejlesztési, illetve alkalmazási tervek is, de azok egyetlen esetben sem kerültek egységes okmányrendszerbe összefoglalásra, ugyanakkor a létezõ dokumentumok közérthetõsége és elfogadottsága sem mondható egyértelmûnek. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a politikai határozványok megvalósítása körül sem volt minden rendben. Elegendõ csak a Magyar Néphadsereg fejlesztésének anomáliáira, a haderõ struktúra átalakításával együtt járó gondokra, éles politikai vitákra gondolni az állításom igazolására. Ebben a véleményemben megerõsít engem Dr. Mórocz Lajos nyá. vezérezredes úr tájékoztatása.

9.) Mindazonáltal a doktrína fejlesztés kérdésében engedje meg a bíráló, hogy szíves figyelmébe ajánljam néhai Dr. Kovács Jenõ nyá. altábornagy úrnak az MTA OKTK pályázatára készített tanulmányköteteinek vonatkozó fejezeteit. Biztosíthatom arról Pataki urat, hogy tanulságos olvasmányt fog majd a kezébe.

Csupán ennyiben szerettem volna reagálni Dr. Pataki úr tanulmányomra tett bírálói megjegyzéseire.

A továbbiakban a vitát a magam részérõl lezártnak tekintem, azt folytatni semmilyen módon nem kívánom.