Pataki István

A Varsói Szerzõdésrõl és a délnyugati hadszíntérrõl *

A szerzõ helyesen csak a cím esetében használja a feltételezést, majd korrigálja a pontatlan meghatározást a hadszíntérrõl fejti ki álláspontját. A Varsói Szerzõdés dokumentumaiban nincs feltételezett délnyugati hadszíntér. Dr. Jakus alezredes körülhatárolja a hadszínteret. Teljesebb lehet a kép, ha az országokat is felsoroljuk: Ausztria egy része, Olaszország, Görögország, Törökország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Albánia és a Szovjetunió déli területei. – Ausztria megemlítését a szerzõ is indokoltnak tartja, amikor az 5. hadsereg feladatairól ír. „Az osztrák fegyveres erõk a VSZ támadó csapataival szemben aktív harcra készültek” olvasható a 65. oldalon. A valóságban a hadszíntér NATO országainak fegyveres erõi, diszlokációja okozott gondot, dilemmát a VSZ számára. Errõl azonban nincs információ a fejtegetésekben.

A Varsói Szerzõdés létrehozásakor – Varsó, l955. május l4. – döntöttek a Politikai Tanácskozó Testület megalakításáról, az Egyesített Fegyveres Erõk parancsnokságáról, kinevezték az EFE fõparancsnokát, meghatározták, hogy a tagállamok hány hadosztállyal vesznek részt az integrált haderõben. Kivétel volt a Német Demokratikus Köztársaság, amely ekkor nem rendelkezett hadsereggel.

Mindvégig anomáliát jelentett, hogy a parancsnokság élén fõparancsnok funkcionált. A szerzõ tévesen Fõparancsnokságot említ. Bár tény, hogy a parancsnokság fõparancsnokságként funkcionált és döntéseivel számos esetben megelõzte, megkerülte a PTT által deklaráltakat. A május l4-én kelt határozat a fõparancsnok elsõ helyettesévé a törzsfõnököt jelölte meg. Döntöttek arról is, hogy a tagállamok egy-egy helyettessel képviselik országaikat. A delegációk 1955. május 9-tõl érkeztek Varsóba. A magyar és szovjet delegáció 10-étõl tartózkodott a lengyel fõvárosban. A nyolc állam vezetõi folyamatosan nyilatkoztak, tárgyaltak és döntöttek. Május 11-én még nem a szövetségrõl szóltak a delegációk vezetõi, hanem az európai államok békéjének és biztonságának szavatolásáról. Elmarasztalták az USA-t, a Német Szövetségi Köztársaságot és a NATO-t.

A Politikai Tanácskozó Testületrõl megemlíti a szerzõ (62. o.) hogy ülésein „általában a kommunista és munkáspártok fõ (elsõ) titkárai által vezetett delegációk vettek részt.” 1955-ben és 1956-ban azonban még nem ez volt a gyakorlat. Részletezés nélkül csak annyit: a szovjet delegációt N. A. Bulganyin miniszterelnök, a magyar delegációt Hegedûs András miniszterelnök vezette. Ny. Sz. Hruscsov és Rákosi Mátyás nem utazott sem Varsóba, sem a prágai tanácskozásra. (1956. január 26–27.) Ny. Sz. Hruscsov látszólag a háttérben maradt, holott õ volt a fõszereplõ. Õ küldte el május elején az elsõ v. fõtitkároknak, Rákosi Mátyásnak is a létrehozandó szövetség tervezetét. 1955-ben a szovjet delegáció tagja volt V. M. Molotov szovjet külügyminiszter, G. K. Zsukov marsall honvédelmi miniszter és I. Sz. Konyev marsall. Szovjet javaslatra õt választották meg az Egyesített Fegyveres Erõk fõparancsnokának. Az alapító okmány elfogadáskor az EFE állományába a MN nyolc szárazföldi hadosztályát és két vadászrepülõ hadosztályát helyezték.

A Politikai Tanácskozó Testület 1956-ban létrehozta az Egyesített Titkárságot és az Állandó Bizottságot. A PTT ülésein rendszeresen részt vettek a tagállamok honvédelmi-nemzetvédelmi és külügyminiszterei. A napirendtõl függõen más személyek is jelen voltak a tanácskozásokon.

A különbözõ szervezetekrõl, testületekrõl a létrehozott bizottságok döntöttek. Meghatározó jelenség volt, hogy a PTT feladatairól a PTT hozott döntéseket, a moszkvai útmutatás alapján.

A szerzõ tömör áttekintést ad a Varsói Szerzõdés szervezetérõl. Kiegészítésre mégis adódik lehetõség, mivel elmarad a Külügyminiszteri Bizottság létrehozásának feltüntetése, s a tagállamok egységes légvédelmi rendszerének megemlítése. Az utóbbi megszervezésérõl a PTT l969. március l7-én döntött, de a szervezet ekkor már több éve mûködött. A tábornoki kar, a fõtisztek gyakorlati tevékenysége megelõzte a politikai döntéseket.

A szerzõ bemutatja a Magyar Néphadsereg alkalmazására vonatkozó elgondolásokat, konkrét terveket a VSZ hadászati támadó hadmûveletében, szól a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok bevetésérõl és a hadgyakorlatokról. Ebben az esetben is korrigál. Az alcímmel ellentétben nem az egész Magyar Néphadseregrõl, hanem az integrált erõk egy részérõl ad elemzést, az 5. hadseregrõl és a 3. hadtestrõl.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar honi légvédelem szintén része volt az integrált erõknek. A 2. honi légvédelmi hadosztály l984-ig volt hadrendben, ezt követte az Országos Légvédelmi Parancsnokság és erõi, majd hadrendbe állították az elsõ légvédelmi hadsereget stb. Valamennyi hadászati feladatokat kapott.

Bõvebben szólhatunk a Déli Hadseregcsoportról. A szerzõ négy hadosztályt tüntet fel. (65. o.) A szovjet csapatok részleges kivonásáig (1989.) az országban állomásozott egy harckocsi hadosztály is. A mátyásföldi parancsnoksághoz tartozott még egy légi hadsereg, két rakéta osztály, két légvédelmi dandár, egy kiképzõ harckocsi ezred, két légvédelmi ezred, egy mûszaki ezred, két mûszaki zászlóalj, két rádióelektronikai zászlóalj és néhány más egység. A személyi állomány létszáma idõrõl-idõre változott. Az 1958. április 1-jén Budapesten aláirt magyar–szovjet egyezmény hatvanezer ötszáz fõt tüntetett fel. 1968-ban 64 . 548 szovjet katona állomásozott Magyarországon.

A katonai szervezetek növekvõ szerepét támasztja alá, hogy a törzsfõnök és a nemzeti helyettesek mellett a struktúrába beépült és helyettesként funkcionált a légvédelmi csapatok parancsnoka, a haditengerészeti, a repülõ, és a fegyverzeti helyettes. Szerephez jutott az EFE hadtáp segítõje. Kinevezték a törzsfõnök helyetteseit is a tagállamok képviselõibõl.

„A szövetség tagországainak vezérkarai, a szovjet vezérkar által megszabott feladatok és követelmények alapján csak a saját hadmûveleti terveiket dolgozták ki.” – írja a szerzõ a 63. oldalon. Mi volt a szokás, a gyakorlat? A hadmûveleti tervek kialakítása felülrõl indult, direktívák, utasítások formájában, a tagállamok vezérkarainak önálló szerepére alig-alig adódik példa, még a jelzett módon sem. A hadmûveleti tervek nem a szovjet vezérkar követelményei, hanem a szovjet vezetésû EFE törzséhez tartozó hadmûveleti csoportfõnökség döntései szerint alakultak. A vezérkarok képviselõinek tanácskozásain a közös tennivalókról volt szó.

A gyakorlatokról érthetõen több helyen szó esik, s nem marad el az elemzés sem. A dokumentumok, szakírók a legtöbb esetben precíz meghatározásokat alkalmaznak. A legátfogóbb a front méretû, hadászati-hadmûveleti, hadmûveleti-harcászati, parancsnoki-törzs- vezetési gyakorlatot jelenti. Az utóbbi esetben a hadijáték is pontosnak tekinthetõ. A lebontás értelemszerûen adódik. Hadászati-hadmûveleti... és így tovább. Megnevezik a gyakorlat fedõnevét, helyét, idejét, vezetõjét, feladatát, a résztvevõ állomány és haditechnika számát, az értékelést stb. A közreadott elemzés azonban nem tér ki ezekre a kritériumokra és a konkrétumokra is alig-alig találunk pontos példákat.

Érdemes figyelmet fordítani a háborúban érvényes Háborús Határozványra. A szinte valamennyi feladatra kitérõ, terjedelmes dokumentum kidolgozása több évig tartott. A határozvány elõkészületeinek részeként 1979-ben néhány országban, közöttük Lengyelországban, Magyarországon nagyszabású parancsnoki, törzsvezetési hadijátékot rendeztek már az alapjaiban kidolgozott háborús okmány szellemében. A lengyelországi rendezvényen számoltak a két szuperhatalom, a két szövetségi rendszer hadmûveleteivel és az atomeszközök bevetésével.

A vezérkarok képviselõi elõször 1973. június 12–15-e között tárgyaltak Szófiában a katonai vezetés háború alatti tevékenységének fõbb irányairól. A feladatokról több alkalommal napirend keretében volt szó.

A PTT 1978. november 22–23. közötti ülésén Moszkvában megszabta: a fõparancsnok a honvédelmi-nemzetvédelmi miniszterekkel együtt dolgozza ki a határozvány tervezetét. A tervezetet a miniszterek a fõparancsnok irányításával elfogadták. Vita, érdemi megbeszélés nem volt.

A Háborús Határozvány 12 fejezetben taglalja az EFE-re és vezetési szerveire vonatkozó szabályokat háború idején.

A határozványt a pártok elsõ vagy fõtitkárai 1980. március 18-án jóváhagyták, majd 1980. április 30-án a fõparancsnok, V. Kulikov marsall javaslatára kinevezték az EFE Legfelsõbb fõparancsnokává az akkor 73 éves L. I. Brezsnyevet, a Szovjetunió marsallját. A kinevezést aláírta Kádár János, Erich Honecker, Nyikolae Ceausescu, Gustáv Husák, Todor Zsivkov, Edward Gierek.

A határozvány alapján a Legfelsõbb Fõparancsnok helyettesévé az EFE fõparancsnokát nevezték ki. A határozvány elõírta, hogy háborúban az EFE parancsnoksága megszûnik, beépül a Nyugati és Délnyugati hadszíntér fõparancsnokságba. Ez a kitétel pontosan 1984-re lett kidolgozva. Megjegyzem: 1981-ben az akkori Délnyugati hadszíntér parancsnokság állományába 627 tábornok és tiszt tartozott, ebbõl a magyarok száma 55 fõ volt.

A dokumentumban foglaltak arra épültek, hogy a szövetség egy estleges háborúban a gyõzelmet csak a NATO elleni támadással tudja elérni. Ilyen értelemben folyt a kiképzés, a katonai intézetekben a katonai felkészítés, az egyetemeken, fõiskolákon a honvédelmi oktatás több éven keresztül, pl. Magyarországon. A határozvány annyira titkos volt, hogy annak fontos részeit az elsõ vagy fõtitkárok sem ismerhették. Nyilvánosságra hozatalát pedig megtiltották.

A határozványhoz kapcsolódik, hogy 1981. szeptember 7–12–e között D. F. Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi miniszterének vezetésével belorusz területen front méretû, hadászati-hadmûveleti, harcászati, parancsnoki, törzsvezetési hadgyakorlatot tartottak „ZAPAD” fedõnévvel a NATO háborús törekvéseivel szemben. A hadgyakorlatot a marsall sikeresnek minõsítette. A résztvevõk száma: százezer katona és a kiszolgáló erõk, kétezer harckocsi, háromezer páncélozott jármû, kétezer löveg, 1700 repülõgép, kétszáztizenöt hadihajó. Hasonló méretû hadgyakorlatot hat évvel korábban tartottak.

A következõ években a fõparancsnok, helyettesei és a törzs a határozvány módosításán, fejlesztésén dolgoztak, még a védelmi doktrína elfogadása után, 1988-ban is. Ezekkel a román vezetõkön kívül mindenki egyetértett. A románok a PTT elé akarták terjeszteni a módosítási terveket, sikertelenül. V. Kulikov marsall 1988. április 8-án tárgyalt Kádár Jánossal Budapesten. A fõparancsnok szorgalmazta: a tagállamok vezetõi határozzák meg saját országaik fegyveres erõinek háború alatti fõparancsnokát, a honvédelmi-nemzetvédelmi minisztereinek státuszát, nevezzék ki az EFE Legfelsõbb Fõparancsnokát. M. Gorbacsovnak azonban nem volt ilyen ambíciója. Kulikov kezdeményezte a haderõk fejlesztését, az EFE törzsében az információs osztály megszervezését. Az osztályt létrehozták l988-ban. Feladata volt adatok gyûjtése mind a NATO-országokról, mind pedig a szövetségesekrõl. Kádár Jánosnak voltak fenntartásai, de végül a fõparancsnokra bízta, hogy milyen lépéseket tegyen.

„A VSz ... nem rendelkezett koherens, a mai értelemben vett katonai doktrínával” – írja a szerzõ a 67. oldalon. Feltünteti a VSZ PTT 1987. évi ülését, de a katonai doktrínáról nem szól.

Néhány megjegyzés a fenti megállapításokhoz:

1.) Lehet-e mai értelmezés szerint egy korabeli doktrínát vizsgálni? Nem sok értelme van a mai követelményeket szembesíteni egy letûnt szövetség doktrínájával.

2.) Volt a szövetségnek katonai doktrínája. Errõl tanúskodik Dr. Gosztonyi Péter nemzetközileg elismert történész több írása. Dr. Mórocz Lajos altábornagy doktori értekezésében, Dr. Zágoni Ernõ ezredes több írásban taglalta a doktrína alapkérdéseit. Dr. Kõszegvári Tibor nyá. vezérõrnagy szintén érdemben foglalkozott a szövetség katonai doktrínájával.

Összefoglaló áttekintést ad ugyanerrõl Dr. Deák Péter nyugállományú ezredes, az Interneten 2005. május 12-én megjelent elemzése, amely olvasható az Új Honvédségi Szemle 2005. 5. számában.

A PTT 1987. május 28–29-én Berlinben elfogadta a szövetség védelmi katonai doktrínáját. A döntés kitért arra, hogy a VSZ tagállamai nem kezdenek katonai tevékenységet egyetlen állam, vagy államok szövetsége ellen, kivéve ha fegyveres támadás éri õket. Nem fog elsõként nukleáris fegyvert alkalmazni. Egyetlen államot, egyetlen népet sem tekintenek ellenségüknek. A fegyveres erõiket olyan szinten tartják, amely lehetõvé teszi a szerzõdés bármely tagállama ellen irányuló támadás visszaverését. Következetesen törekszenek a fegyverzetek kölcsönös csökkentésére, a leszerelési intézkedések szigorú ellenõrzésére, stb. Ugyanakkor nem zárta ki a támadás lehetõségét. – Vegyük figyelembe, hogy a háborús okmány érvényben volt 1991. március 31-ig.

Az új katonai doktrína elfogadása sok nehézségbe ütközött. A szovjet katonai vezetés nem törekedett a katonai erõ jelentõs leépítésére és a VSZ fegyveres erõi szerepének csökkentésére.

M. Gorbacsov 1985. március 17-én került hatalomra és lépéseket tett a fegyverzetek mérséklésére, a két szövetségi rendszer közötti kapcsolatok normalizálására, a világháború elkerülésére. Intézkedéseiben szerepeltek a Szovjetuniót és a VSZ-t érintõ haderõcsökkentések. A részleges csapatkivonás a szövetségesek területérõl, amire utasítást adott, a nemzetközi feszültség enyhítésére irányult és a szövetség védelmi jellegét is szolgálta. A szovjet marsallokkal és részben a hadsereggel azonban nem tudott kellõképpen, a szükségesnek tartott mértékben fellépni.

„Egy koherens katonai doktrína megalkotására... a Magyar Népköztársaság politikai, és katonai vezetése vállalkozott. Ezen a területen (eltekintve a Szovjetuniótól) ... Magyarország jutott legtovább” – közli a szerzõ a 67. oldalon.

Vegyük szemügyre a tényeket:

Viszonylag késve született meg az új katonai doktrína Magyarországon.

A Magyar Népköztársaság védelmi katonai doktrínáját a kormány Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter elõterjesztése alapján 1989. november 30-án fogadta el. „A védelmi doktrína megvalósítása a Magyar Népköztársaságban” címû okmány lényege: rövid idõn belül védelmi jelleget biztosítani a Magyar Néphadseregnek, lényegesen csökkenteni kell a támadó jellegû célokat szolgáló fegyverzeteket, katonai szervezeteket, 20–30%-os létszámcsökkentést kell végrehajtani, mérsékelni szükséges a katonai kiadásokat stb.

Fontos momentum, hogy a honvédelmi miniszter birtokában volt az MSZMP PB 1988. október 18-án elfogadott határozatának, amely többek között elõírta a Honvédelmi Minisztérium kiadásainak csökkentését 3,3 milliárd forinttal. Kárpáti vezérezredes természetesen ismerte Dr. Mórocz Lajos doktori értekezését is.

A szerzõ pontosan tájékoztat az 1988-ban elfogadott disszertáció címérõl. „A katonai doktrínák változását meghatározó fõbb tényezõk. Az MNK katonai doktrínájának fejlõdése és alakulásának fõbb tendenciái.”

Záró gondolatok, felvetések:

1.) Szükséges az újabb és újabb elemzés közreadása a tárgyaltakról.

2.) A PTT szerepét nem a jogalkotók és a törvények határozták meg Magyarországon. A tényleges hatalom döntött a PTT ülésen megjelenõ személyekrõl, az MDP, s az MSZMP Politikai Bizottsága határozata szerint.

A fordulat elemének tekinthetõ: az országgyûlés még a választások és az új kormány megalakulása elõtt, 1990. február 28-án határozott arról, hogy a jövõben a delegációt a Magyar Köztársaság elnöke vezesse. Az eddigi gyakorlat ugyanis jogellenes volt. Az Antall József vezette kormány idején a miniszterelnök kapta meg a felhatalmazást. A fõ gondot azonban nem ez a problémakör jelentette.

3.) A tehertétel a Varsói Szerzõdés volt. Antall Józsefnek a VSZ megszüntetésében volt meghatározó szerepe: abban, hogy a szövetség katonai szervezetét érintõ valamennyi korábbi döntés hatályát veszítette, 1991. március 31-ével, a Budapesten 1991. február 25-én aláírt jegyzõkönyv értelmében. A szövetség szintén a magyar vezetõk hatékony kezdeményezése, fellépése alapján megszûnt 1991. július 1-jén.

4.) A Varsói Szerzõdés történetének elemzésében fordulatot jelenhet, hogy sok-sok, eddig nem kutatható irat publikálása kezdetét veszi Lengyelországban. A VSZ titkos aktái nagy részének közreadását Radoslaw Sikorski lengyel nemzetvédelmi miniszter jelentette be 2oo5. november 25-én. Lehetséges, hogy Magyarország is hasonló lépéseket tesz?

FELHASZNÁLT IRODALOM

1.) Szabad Nép 1955. január 12–15.

3.) Dr. Kõszegvári Tibor a Varsói Szerzõdés Politikai és Katonai vezetõ szerveirõl, a hadszínterekrõl ad áttekintést a Hadtudományi alapismeretekben, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatói számára írt kötetben. Zrínyi Katonai kiadó, Bp. 1984. 82–87. o. 133. o. I. kötet.

4.) A „ZAPAD hadgyakorlat” iratainak helye: Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattára. HMT. 00311/1981. Magyarország katonai doktrínájáról iratok találhatók a HM HIM Irattárában. HMT. 1/22-261/09/14

5.) A Kádár János és V. Kulikov marsall tanácskozásáról készült irat lelõhelye: u.o. 1/17/69.

6.) A Magyarország területén állomásozó szovjet csapatok létszámáról és diszlokációjáról iratok találhatók u.o. az MNVKT- 3/33/90. sz. alatt. Jómagam is több tanulmányt publikáltam errõl a témáról.

7.) A Délnyugati hadszíntérrõl tárgyalt V. Kulikov marsall 1981. november 20–2l-én Budapesten. A fõparancsnokot Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter fogadta. V. Kulikov a haderõk és a hadszíntér fejlesztésérõl adott tájékoztatást.

8.) Világpolitikai Lexikon (1945–2005) Osiris kézikönyvek. Bp., 2005.

* Feljegyzések, korrekciók, kiegészítések Dr. Jakus János alezredes, hadtörténész „A VSZ gyakorlatainak jellemzõ vonásai a feltételezett délnyugati hadszíntéren” címû tanulmányához.
Hadtudomány. 2005/3. 61. 67. o.