Hadnagy Imre József
A hazai légi kutató-mentõ rendszer megújításának szükségessége
A szlovák AN–24-es katonai szállítógép katasztrófája mélyen érintette nemcsak a szlovák, hanem a magyar embereket is, osztoznak azok gyászában, akik elvesztették hozzátartozójukat. A 2006. január 19-i repülõkatasztrófa megerõsítette ennek a korábban született írásmûnek az idõszerûségét. A katasztrófa helyszínén a mentést irányítói tûzoltó parancsnok szerint: „úgy alakult a helyzet, hogy mindenki tõle kért feladatot: a katonák a rendõrök és mások A … szlovák tûzoltók parancsnoka szintén. A megyei rendõrfõkapitány sem presztizs- vagy hatásköri kérdésként fogta fel a dolgot: hasznossá akarta tenni magát, s tûzoltói kérésre gyorsan megoldotta a terület lezárását. Annak persze senki sem örült, amikor a terület fölé repülõ szolnoki mentõegység, majd a rendõrség helikoptere felkavarta a havat …A magyar vezérkari fõnök is azt kérdezte … mire van szükség. Teherkocsik kellettek. Nemsokára ott volt kilenc. (Tûzvonalban, 4. évfolyam 3. szám. 6. oldal) Ebben a tanulmányban 1 szó van a katasztrófa helyzetben nélkülözhetetlen – de ennek a szomorú eseménynek a következményeit felszámoló tevékenység során is tapasztalható sokoldalú – együttmûködés szükségességérõl. Az írásmû igyekszik feltárni a hazai légi kutató-mentõ rendszer mûködésében és mûködtetésében meglévõ gondokat, és felveti a rendszer megújításának szükségességét.
Alaposan átgondolva a kutatás-mentés, és a légi kutatás-mentés, mint tevékenység tartalmát, azok nem fedik egymást. A katonai szakirodalom ennek ellenére a szûkebb értelmû légi kutatás-mentést a kutatás-mentés szóval illeti. Feltehetõen nem véletlenül, mert a légi-kutató mentõ készültségi szolgálat jelenlegi feladatrendszere az általános kutató-mentõ feladatrendszer több elemét is tartalmazza.
Hazánkban (légi) kutató-mentõ készültségi szolgálatot, a hozzá tartozó erõkkel és eszközökkel, a légierõ tartja fenn, és látja el. Az OKF Repülõtéri Katasztrófavédelmi Igazgatóság a polgári légi közlekedésben elõforduló veszélyhelyzetekben, légi események (kényszerleszállás, baleset, katasztrófa) bekövetkezésekor, valamint a ferihegyi (Budapest airport) repülõtéri veszélyhelyzetekben adódó helyzetekre kidolgozott eljárási rend szerint végzi feladatait. A két szervezet feladatrendszere – érthetõ okok miatt – nem épül egymásra, sokkal inkább független tevékenységeket takar, így a két szervezet közötti együttmûködés sem döntõ tényezõ. (Az együttmûködés egészen alacsony szintje a jószerével csak formálisan létezõ, és mûködõ Mentés Koordináló Központtal függhet össze.) A gyakorlatban azonban együttmûködés mégis létezik, csak sokkal körülményesebben valósul meg, mintha az egy koordináló szerv közremûködésével történne.
Az elõzõekkel kapcsolatban kérdések merülnek fel. Hazánkban miért csak formálisan létezik, és miért nem mûködik országos hatáskörû kutató-mentõ koordinációs szervezet? Miért nincsenek – az ország területén célszerûen létrehozott, racionálisan szervezett, komplex feladatrendszert – több szakterület feladatait – megoldó helikoptereket is alkalmazó kutató-mentõ szervezetek, azaz miért nem épülnek egymásra a tûzoltók regionális mûszaki mentõbázisai, az OMSZ légi mentõ bázisai, a légierõ légi kutató-mentõ szervezetei? Miért gondoljuk azt, hogy a honvédség légi kutató-mentõ szervezete ma is betölti azt a funkciót, amit több évtizeddel ezelõtti létrehozásakor? El vagyunk-e szánva arra, hogy felülvizsgáljuk, és megújítsuk azt a gyakorlatot, ami láthatóan nem felel meg a kor követelményeinek? Az anyagi, pénzügyi lehetõségeink korlátozhatják-e az idõbeni, szakszerû beavatkozást a „forró helyzetekben”? Ez utóbbi gondolat mélyen megfontolásra érdemes, mert Borsod-Abaúj-Zemplén megye Hejce községének közelében a szlovák repülõgép katasztrófáját követõ események a bajba jutottak mielõbbi megtalálásáról, mentésérõl, az emberek tenni akarásról, a segítségnyújtásról szólnak, a mielõbbi szakszerû beavatkozás szükségességét tovább erõsítik.
A kérdések sora folytatható. Az élet nem hagy túl sok idõt a válaszra. Talán megérett a helyzet a mai gyakorlatot kritikus felülvizsgálatára, elemezésére, ennek nyomán annak megítélésére, hogy a szûkös gazdasági, pénzügyi lehetõségek közepette a kutatás-mentés eddigi gyakorlata meddig tartható fenn, a korábban kidolgozott és gyakorolt eljárási rend megfelel-e a kor követelményeinek.
A kutatás-mentés értelmezése
A kutatás-mentés szakirodalombeli értelmezésére érdemes kissé részletesebben kitérni. Ez adalékokkal szolgálhat a korábbi és jelenlegi hazai gyakorlat megértéséhez.
A kutatás az általános értelmezésben 2 olyan akció(cselekvés, tevékenység), „ amelyet meghatározott területen (körzetben) eltûnt személyek, tárgyak felkutatása, … céljából alkalmaznak. Magában foglalja a természetes és mesterséges tereptárgyak átvizsgálását, a figyelést, a fülelést, a kikérdezést,… Módját tekintve végrehajtható a terep teljes és részleges átvizsgálásával, formáját tekintve kutatólánccal, kutatócsoportokkal és a kettõ kombinációjával. Az irányát tekintve lehet egyirányú, két-, vagy többirányú és centrikus.” Ebben az értelmezésben vett kutatás-mentés sok hivatalos, vagy nem hivatalos szervezet, sõt emberek, alkalmi csoportosulások stb. feladata. Nincs meghatározva milyen erõkkel és eszközökkel, mennyi ideig kell végezni. [6]
A mentés olyan akció (cselekvés, tevékenység), amikor a kutatás során megtalált személyek, vagy a vészhelyzetben megsérültek segítséget kapnak (szorult helyzetükbõl kiszabadulnak, elsõsegélyben részesülnek, a sérülteket orvosi ellátásra egészségügyi intézménybe szállítják, a rászorulók vizet, élelmet kapnak stb.), a még arra érdemes egyéb tárgyi és anyagi értékeket biztonságba helyezik.
A kutatás-mentés egy különleges formájában a katonai (légi, szárazföldi, tengeri) eszközök alkalmazása játszik fõszerepet. „Kutatás-mentés 3 (search and rescue) – helikopterek, repülõgépek, felszíni hajók, tengeralattjárók, különleges mentõosztagok és eszközök alkalmazása a szárazföldön, vagy tengeren veszélybe került személyek felkutatására és kimentésére.” Itt technikai eszközök, anyagi és tárgyi értékek mentésérõl nincs szó, ebben az akcióban az élõerõ felkutatása és kimentése a legfontosabb, valószínû abból kiindulva, hogy legfõbb dolog az életmentés. A megfogalmazás azt sugallja, hogy ez kimondottan katonai tevékenység, a katonaszemélyek felkutatása, mentése érdekében, mivel katonai eszközök alkalmazásával oldják meg a feladatot. Ugyanakkor a befejezõ rész egészen nyitottá teszi a dolgot, mert az a szárazföldön és tengeren veszélybe került személyek felkutatásáról és kimentésérõl szól. [4]
NATO katonai elmélet felosztása szerint a harcbiztosító légi hadmûveletek egyike a kutató-mentõ mûvelet (SAR – s earch a nd r escue). „A kutató-mentõ mûveletek 4 forgó-, vagy merevszárnyú repülõeszközök, speciális személyzet és felszerelés felhasználását foglalja magába, tengeren vagy földön veszélyhelyzetbe került személyek felkutatása és kimentése céljából. A kutató-mentõ tevékenységnek két alapvetõ formája ismert: az egyik a nem harci viszonyok között végzett kutatás-mentés (SAR – s earch a nd r escue) , a másik pedig a harci kutatás-mentés (CSAR). A z utóbbi az ellenséges területen elszigetelt személyi állomány – gyakran nemzeti határokon át – történõ mentését foglalja magában.” Itt is legfõbb dolog az élõerõ mentése, kimenekítése a szorult helyzetbõl, de az akcióban csak repülõeszközök és a fedélzetükön szállított erõk és eszközök kerülnek alkalmazásra. (A NATO gyakorlatában sem mindig csak az élõerõ kimenekítése a cél. Gondoljunk csak a koszovói konfliktus idején lelõtt F–117 lopakodó repülõgép esetére, amikor a személyzet mentése mellett komoly erõfeszítések történtek a lelõtt – különleges technológiával készült – repülõgép – a „lopakodó” – kimenekítésére a gyártásakor alkalmazott technológia titkosságának megtartása céljából. Ez az akció a harci kutatás-mentés körébe tartozik, mert hadmûveleti területen hajtották végre.) A nem harci viszonyok között végzett kutató-mentõ mûveletek az értelmezés szerint a katonai tevékenységek körébe tartoznak, de a tengeren vagy földön veszélybe került (katona, és polgári?) személyek felkutatását és kimentését foglalja magába.
A kutatás-mentés – a légi kutatás-mentés is – mindig szakértelmet igénylõ feladat volt, és marad. A földi, a légi kutatás – speciális módszerekkel – egy terület teljes, vagy részleges átfésülését szolgálja, miközben a szakemberek az árulkodó jelekbõl „olvasva” elõbb-utóbb a bajba jutottak közelébe kerülnek, végül rájuk találnak. Ezt követõen a segítségre szorulók szakszerû ellátásba részesülnek, szükség esetén további ápolásra szállítják õket. A technikai eszközöket állapotuktól függõen ugyancsak biztonságba helyezik.
A kutatás-mentés komplex – több szakma feladatait magába foglaló – feladatrendszer, amely a (légi, földi) mentõk, tûzoltók, a rendet fenntartó rendõrök, esetenként a kutatási feladatot is végzõ légi rendészek, (a légi balesetek esetén) a katonák együttmûködésével oldható meg.
A hazai területen mûködõ, integrált kutató-mentõ, komplex feladatrendszert megoldó szolgálatnak az egész országot kell szolgálni. Ez az elv nem ismeretlen a jelenlegi hazai gyakorlatban, annak ellenére sem, hogy a légi kutatás-mentés látványosabban a repülés, –elsõsorban a katonai repülések, légi tevékenységek közben bajba jutott repülõeszközök és személyzetek felkutatásához, és kimenekítéséhez kötõdött, kötõdik. A korábban leírtak ezt ugyancsak megerõsítik, mert a katonaszerzõk – a kutatás-mentés, a nem harci viszonyok között végzett kutatás-mentés – értelmezése sem zárják ki a bajba jutott polgári eszközök és személyek felkutatását és kimentését.
A mai nehéz pénzügyi, és anyagi lehetõségek szinte kikényszerítik a jelenlegi helyzet felülvizsgálatát. Ez azt jelenti, hogy érdemes górcsõ alá venni, és végeredményként megítélni, hogy a honvédségnél fenntartott kutató-mentõ szolgálat mennyiben képes – nemcsak a katonai területre vonatkozó – feladatait a kor követelményeinek megfelelõen teljesíteni, – és itt jön a dolog lényege , hogy ahhoz kellõ erõvel, eszközzel, technikai felszereltséggel, rugalmassággal, anyagi háttérrel stb. rendelkezik-e? Úgy tûnik, hogy a jövõben csak egy járható út lehet, azaz egy új eljárási rend kidolgozása, majd egy országos hatáskörû – katonai, és polgári területet is szolgáló, integrált kutató-mentõ, több szakma feladatait megoldani képes rendszer kialakítása. (Ez nem zárja ki a földi erõk és eszközök alkalmazását, közremûködését a bajba jutottak megsegítésében, a mentésben, sõt mindenképpen igényli a részvételüket.)
A továbbiakban – a múltba is visszatekintve – elõször a kutatásban, és mentésben legfontosabb együttmûködõkrõl – a mentõkrõl, a légi mentõszolgálatról (ma az Országos Mentõ Szolgálat Légimentõ Szervezet), valamint a légi rendészetrõl (ma az Országos Rendõrfõkapitányság Biztonsági Rendészeti Szolgálat Légirendészeti Parancsnokság) – lesz szó. Ezt követõen a légi kutatás-mentés múltjával, és jelenlegi gyakorlatával, illetve a tûzoltók légi úton történõ bevetésével, a szükséghelyzeti beavatkozással, befejezésként a kutatás-mentés jövõjével foglalkozik az írásmû.
A kutatás-mentésben közremûködõ mentõszolgálat, és légi rendészet
Az Országos Mentõszolgálat (OMSZ) teendõinek túlnyomó részét a földi erõk és eszközök oldják meg, de napjainkban bizonyos feladatokat a Légi Mentõszervezet teljesít. A mentõk igénybevétele hívásra, igénylésre történik, kutatási feladatuk nincs. A légi mentõk egy integrált kutató-mentõ szervezetben fontos szerepet töltenének be. A légi mentõ szervezet a jövõben – a mai önállóság megtartása mellett – szükség esetén helikoptereit mentési feladatra is irányíthatná. (Ez akkor lenne igazán életszerû, ha az OMSZ a jelenlegi helikopter állományának legalább a kétszeresével rendelkezne.) De körzetenként az állományába vagy a tûzoltósághoz tartozó egy-egy orvosát (mentõ tisztjét) pedig állandó jelleggel, készültségi szolgálatba a komplex feladatot megoldó kutató-mentõ szervezethez vezényelhetné. Járható út ez, mert az orvosok, mentõtisztek hasonló jellegû feladatokban való részvétele nem idegen a mai gyakorlattól, hiszen a tûzoltók munkáját ma is segíti egy a budapesti tûzoltóság állományába szervezett – készültségi szolgálatot adó – csoportjuk.
Légi mentõszolgálat és rendészet
Jelenleg az Országos Mentõ Szolgálat Légimentõ Szervezete egy budapesti és négy vidéki (Pécs, Pápa, Miskolc, Debrecen) helikopteres légibázisról látja el feladatát, végzi a sürgõsségi betegszállítást, az erre a feladatra speciálisan átalakított Mi–2 helikopterekkel. A Szolgálat szakemberei szerint a légibázisok számát növelni kellene (terv szerint egy Dél-Alföld-i bázissal), mert jelenleg a 70 km-es „hatósugarával” (20 perces repülési idõvel) számolva az ország területe nincs fedve, fehér foltok vannak Dél-Dunántúlon, a Nagyalföld Déli részén, Mátészalka környékén. [8]
A Légimentõ Szervezet nehéz helyzetét jelzi 5 , hogy napjainkban a helikoptereinek több mint fele nem üzemképes, egy a közelmúltban zuhant le, a géppark öreg, a Mi–2 lengyel helikopterek az 1980-as években készültek, a francia gyártmányú 12 éves. A géppark frissítésre szorul. Egy korszerû helikopter ára 1 milliárd forint körül van. Van-e anyagi alap a megújításra? Igen. 2006-ban új korszerû nyugati gyártmányú helikopterekkel (5 darab) szerelik fel a Szolgálatot.
A légi mentõk szükség esetén a bajba jutott repülõgép személyzetek mentésében is közremûködnek, habár õket elsõsorban karambolokhoz, robbanásokhoz, újraélesztéshez vezénylik. [8]
Az elmondottak alapján a légi mentõszervezet nem kötõdik erõs szálakkal a kutatás-mentéshez, de a rendszer megújításakor rájuk, mint egy biztos közremûködõre építeni lehet. A kutatás-mentés komplex feladatrendszerében – az elsõsegélynyújtásban, az orvosi ellátásban, a betegszállításban a közremûködésüket, szakértelmüket pótolni csak nehezen lehet.
A Légi Rendészet különféle típusú repülõgépeket üzemeltetett ( Sokol M1 D , Aero–45 , Super Aero–45 , L–200 D Morava , PZL–104 , ZLIN–43 ). Helikoptereket 6 eleinte a Határõrségtõl kapott kölcsön ( Mi–1) , késõbb ezek az állományába kerültek, 1970-tõl K–26 -al, 1977-tõl Mi–2- vel bõvül a „flotta” állománya, közülük négy Mi–2 szolgálatteljesítés közben megsemmisült. 1989–1991 között öt darab MD–500 amerikai gyors helikoptert állítottak szolgálatba. [9] [10]
A szolgálat folyamatosan egy helikoptert 15–20 perces felszállási készenlétben tart Ferihegyen, nyáron egy gép Balatonkilitin áll készen a tó fölötti repülésre, valamint az autópálya forgalom ellenõrzésre. A készültségi helikopterek feladatrendszerébe szervesen beépül a kutatás-mentés, csak természetesen célirányosan a folyók és síkvizek, közlekedési útvonalak felett, és környezetükben repülve végzik ezt a tevékenységet. A rendõrség helikopterei az (éppen a mentési feladatban részes) tûzoltók, a határõrök, a polgári védelem részére is végeznek repüléseket, de magas rangú állami vezetõket is szállítanak. [9] [10]
A légi kutatás-mentés múltja, és jelenlegi gyakorlata
A bajba jutott repülõgépek, repülõgép-személyzetek kutatása-mentése nem mai keletû gondolat, a légi jármûvek alkalmazásával egyidõs. A kezdeti idõszakban a felderítést repülõgépek végezték, sokszor eredménytelenül. Az élet – az esetek többségében – azt bizonyította, hogy a repülõk igencsak keveset tudtak tenni a bajba jutottak érdekében. Legtöbbször a földön, a vízen megelõzték õket, ugyanis a polgári szervekhez a balesetre, katasztrófára vonatkozó lakossági bejelentések nyomán tett intézkedések, mentési akciók sokszor szükségtelenné tették közremûködésüket. A korabeli híradás egyébként is csak kivételesen biztosította a kölcsönös összeköttetést a légi (katonai), és földi (polgári) kutatók, mentõk között. A mentési feladatok megoldása szinte kizárólag (katonai, polgári) földi erõkre és eszközökre, vízi jármûvekre hárult. A repülõgépekrõl a felderítés ugyan könnyebben hajtották végre, de a bajba jutottak megsegítéséhez, a mentéséhez, elszállításához a terep – az esetek többségében – alkalmatlan volt, nem lehetett le-, és felszállni. A terep alkalmassága esetén rossz idõjárási viszonyok között a levegõbõl történõ „beavatkozásra” ugyancsak nem volt mód.
A zömében nehezen megközelíthetõ helyeken az ejtõernyõvel kidobott segítõkre ugyan lehetett építeni, de a bajba jutottak szállításához más eszközöket (földi, vízi jármûveket) kellett igénybe venni.
A második világháború után hazánkban kutatás-mentési feladatra légi jármûvet csak ritkán és korlátozott jogosítványokkal vontak be. A hadsereg állományába kerülõ forgószárnyasok növekvõ száma teljesen új helyzetet teremtett. Légi kutató-mentõ személyzet, és helikopterek készültségi szolgálatot a Magyar Honvédségnél az 1970-es évek közepétõl látnak el. A helikopterek az alkalmazott kutatási, és felderítési módszerrel, a helyszín megközelítésével – leszállással, vagy függéssel, a bajbajutottak elszállításával stb. – sokkal eredményesebben oldják meg ezt a feladatot, az ebbéli tevékenységet korlátozó tényezõ elsõsorban az idõjárás.
A 1976-ban a légi kutatás-mentés végrehajtását elrendelõ intézkedés a hazánk légterében balesetet szenvedett katonai és polgári légi jármûvek személyzetének és utasainak felkutatására és mentésére határozott meg teendõket. A szovjet repülõgépekre vonatkozóan ezt a feladatot a Déli Hadseregcsoport végezte.
A Légi Kutató-mentõ Szolgálat 7 feladata: a bajba jutott (katonai, polgári, magán) repülõgépek, helikopterek személyzetének és utasainak megkeresése, segítése, életének és egészségének megóvása, továbbá a veszélybe kerültek elszállítása egy különlegesen kiképzett csoporttal. A légi kutató-mentõ csoport 24 órás váltásban dolgozik, tevékenységét kutató-mentõ operatív csoport támogatja. [11]
A légi kutatás-mentés a rendszerváltás után ismét szabályozásra került, mégpedig: a bajba jutott légi jármûvek megsegítését ellátó mentõ szolgálatokra vonatkozó 30/1998 (VI. 24) BM–HM–NM–PM rendeletben. A légi kutató-mentõ szervezetek megalakítása, mûködtetése a HM feladata, de más országos fõhatóságok részére e tekintetben kötelezettségeket nem ír elõ. (Ez a rendszer – egy komplex katonai, polgári kutató-mentõ szervezet, feladatrendszer, és eljárási rend megalkotása érdekében – megújításra szorul.)
A rendeletet aláíró miniszterek a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterrel egyetértésben a 141/1995 (XI. 30) kormányrendelet 26§ (1) alapján meghatározzák a bajba jutott légi jármûvek megsegítésében (kutatásban, mentésben) résztvevõ szolgálatok szervezetét, mûködését, fenntartását, riasztását, a mentéssel járó költségek elszámolásának rendjét.
Az együttes rendelet szerint a bajba jutott légi jármûvek megsegítése (a kutatás, mentés) több – más-más minisztériumhoz tartozó – szervezet szoros együttmûködésére épül. A Magyar Honvédség feladata, hogy a légi felderítés és kutatás megoldására, a mentésre napi váltási rendben az ország két repülõterén (ma Szolnokon, és Pápán) kutató-mentõ csoportot, azaz egy-egy helikoptert (egy-egy Mi–8, vagy Mi–17), illetve tartalékot a hozzátartozó személyzettel 8 tartson készültségi szolgálatban. A riasztás után a készültségi helikopter orvossal, és a tûzoltási és mentési feladatokra speciálisan kiképzett személyekkel (akik egyébként ejtõernyõvel is rendelkeznek) a fedélzetén azonnal indul, hogy megkeresse a szerencsétlenség helyszínét, és megkezdje a lehetséges mentési és elsõsegély-nyújtási munkálatokat. A bajba jutottak felkutatása, mentése, a tûz oltásának megkezdése – tehát, ha azt az idõjárás lehetõvé teszi, a katonai helikopterek fedélzetén érkezõ csoport feladata. Ha a helikopter nem szállhat fel, akkor közúton egy ún. földi részleg indul útba, speciálisan felkészített és felszerelt állománnyal. Ha közben a helikopter is szerephez jut, akkor a földi részleg biztosítási feladatot old meg. 9 [12]
A lakossági, vagy más szervektõl érkezõ bejelentések a felderítést megkönnyíthetik. A hírközlés mai állapota azt is lehetõvé teszi, hogy a szükséges információk a kutatás-mentés minden szereplõjéhez idõben, és szükséges tartalommal eljussanak. Az érvényes szabályozás szerint a Mentés Koordináló Központ (RCC – Rescue Coordination Center) feladata (lenne, ha mûködne) a riasztás, és a feladatok összehangolása. A segélykérõ – 112 – szám hívásakor lehet bejelentést tenni, mert a légierõ kutató-mentõ szolgálatok hívószámai nem közismertek.
A riasztás legkézenfekvõbb és legrövidebb idõt igénylõ módja a Rendõrség, az Országos Mentõ Szolgálat, és Tûzoltóság területileg illetékes „egységeinek” a riasztása, akik azután – közúti eszközeikkel, szükség esetén helikopterekkel – a repülõ baleset, katasztrófa helyszínére mennek, ahol a mentésvezetõ utasításai szerint végzik szakfeladataikat.
Napjainkban – a korszerû híradásnak köszönhetõen – a Rendõrség, a Mentõk, és a Tûzoltóság területileg illetékes egységei lényegesen hamarabb megjelennek a katasztrófa, baleset színhelyén, mint a honvédség helikopterei, illetve földi erõi. Ezek az erõk a beavatkozásban megelõzik a katonai helikoptereket, sõt ebbéli tevékenységük szakszerûbb is. (Ezt igazolják a szlovák katonai szállítógép 2006. január 19-i katasztrófája utáni események.) Egyébként az utóbbiak is indokolják a mai gyakorlat felülvizsgálatát, az ún. légi kutató-mentõ rendszer reformját.
A status quo fenntartása, a történelmi elõzmények állnak annak a hátterében, hogy miért lett és maradt a légi kutatás-mentés – vagy csak kutatás-mentésnek nevezett tevékenység, akció megoldásának – felelõs „gazdája” a hadsereg. De, miért is van ez még mindig így? A válasz egyszerû. A korábban ismertetettek szerint a légi kutatás-mentést másra nem lehetett ráruházni, mint a honvédségre. Ezen túl, hosszú idõn keresztül a hazánk területe feletti katonai repüléseknek prioritása volt, a nem katonai repülésekkel szemben. Az ország légterének felügyelete, védelme a honvédség kötelezettsége volt, ebbõl eredõen a légtérvédelem mögé sok mindent, ezt is, „be lehetett seperni”. Az ICAO egyezmények hazai ratifikálása után némiképpen változott a helyzet, mert a közforgalmú repülések az egyezmények szellemében a nyugati normák szerinti rangra emelkedtek. De a (légi) kutatás-mentés feladata továbbra is a katonáké maradt.
Napjainkban hazánkban magánszemélyek és vállalkozások (társaságok) tulajdonában is jelentõs számban vannak repülõeszközök. A törvényi felhatalmazás szerint mégis – ugyancsak formálisan – a honvédség maradt a feladat „gazdája”, annak ellenére, hogy a légi kutató-mentõ feladatra igénybe vehetõ (készültségben tartható) helikoptereinek a száma is jóval kevesebb, mint korábban, azok hadrafoghatósága is – elsõsorban az életkoruk miatt – nehezen biztosítható. Tehát nagyvalószínûséggel a rendszer – errõl az oldalról nézve is – megújításra szorul.
A Rendõrségnek, a Mentõknek, a Honvédségnek a kutatás-mentésben való szerepvállalásáról, lehetõségeirõl – ha röviden is, de – szó volt. Érdemes áttekinteni a Tûzoltóság ebbéli tevékenységét, kis történelmi kitekintéssel is fûszerezve.
A Tûzoltóság légi úton történõ bevetése
A BM Országos Katasztrófavédelmi Fõigazgatóság állományában levõ K–26 (Kamov) helikopterek korábban a Magyar Honvédségnél teljesítettek szolgálatot, az új szervezetben még szolgálati feladatot nem láttak el. (Lekonzervált állapotban várják „sorsuk beteljesedését.”) Egyébként érvényes hatósági vizsga birtokában alkalmasak lettek volna, vagy ma is lennének a tûzoltók légi úton történõ bevetésére.
Repülõeszközök tûzoltás szolgálatába állítása nem mai keletû gondolat. A repülésnek nagy szerepe van az erdõ és tõzegtüzek elleni harcban. 10 A repülõgépeket, helikoptereket már régóta alkalmazzák kiterjedt (erdõ, tõzeg, nádas stb.) tüzek oltására. [15]
Nagy városokban, üzemekben az épületek tetején létesített helikopter leszállóhelyek sok esetben megkönnyítették már a tûzoltást, az emberek mentését.
Helikopterek alkalmazása a hazai tûzoltók gyakorlati munkáját is sok esetben egyszerûbbé tenné. Az elején le kell szögezni: a magyar Tûzoltóság jelenleg helikopterekkel nem rendelkezik, de képes arra, hogy szükség esetén – a személyzetével együtt a rendelkezésére bocsátott helikopterekkel – levegõbõl is megoldja tûzoltási, mentési feladatait. Ehhez hathatós segítséget nyújtanak az ORFK Biztonsági (korábban Készenléti) Rendõrség Légirendészeti Parancsnokság esetenként kölcsönadott helikopterei.
Az 1990-es évek elején vetõdött fel az a gondolat, hogy hazánkban is bizonyos esetekben célszerû lenne a tûzoltóknak is helikoptereket alkalmazni. Ehhez két adalék: a magas épületek esetleges tüzeinél, ahol a sérültek, a tetõre vagy a legfelsõ emeletekre menekülõk emelõkosaras mentése – egy adott magasság fölött – nem lehetséges; vagy ha a bajba jutott repülõgépek, sportrepülõk közúton, vízen nehezen megközelíthetõ helyen érnek földet, szenvednek katasztrófát, akkor a helikopter jó megoldást kínál a beavatkozásra (tûzoltásra, mentésre).
Az elgondolást felkarolva a Budapesti Tûzoltó Parancsnokság vállalta az úttörõ szerepet és megalakította a Különleges Helikopteres Mentési Csoportot. A 2. sz. Tûzoltási Csoport (TCS–2) mindhárom váltásában egy-egy „rajt” képeztek ki. Az állomány két perc alatt kész helikopterre szállni a szükséges tûzoltó és mentõeszközökkel.
A csoport tevékenységének támogatására a rendõrség Mi–2, és MD–500 helikopterei álltak rendelkezésre. Voltak kísérletek az MH Mi–17 helikoptereinek alkalmazására is, de azok 30 méter magasan lebegve olyan légörvényt keltenek, hogy a személyek mentését – fõleg magas épületek tetejérõl – nem lehet megoldani. Álomnak tûnõ gondolat, de a tûzoltóság ebbéli tevékenységét korszerû nyugati gyártmányú helikopterek (például a EUROCOPTER) eredményesen szolgálná.
A különlegesen kiképzett csoport állománya képes: rövid idõn belül helikopterre szállni; magas épületek tüzeinél a beavatkozásra (tûzoltásra, mentésre); légi felderítõ és mentõ csoportként tevékenykedni; erdõ-, nádas-, bozóttûz, árvíz esetén stb. oltási és/vagy mentési feladat megoldására; közúton nehezen megközelíthetõ balesetek helyszínén a beavatkozásra (tûzoltásra, mentésre).
A Különleges Helikopteres Mentési Csoport eddigi tevékenységét jelzik: az MH kutató-mentõ részlegeivel való közös kiképzés; komplex gyakorlások a honvédség légi kutató-mentõ feladatokat ellátó állományával, és más erõkkel; jubileumi rendezvényeken, (bemutatókon) való közremûködés.
A Magyarországi Mentõcsoportok Szövetsége együttmûködõ partner lehetne a HM légi kutató-mentõ csoportjainak a kutatási-mentési rendszer megreformálásában, majd ezt követõen is a közös feladatok megoldásában.
Szükséghelyzeti beavatkozás – a kutatás-mentés sajátos formája
A szükséghelyzetben (katasztrófák esetén) való önzetlen segítségnyújtást, a világ jóakaratú, a károsultakkal szolidáris erõinek együttmûködését számtalan példa bizonyítja. Az idõben érkezõ segítség némileg enyhíti a bajba jutottak gondjait. Az élelmiszer, gyógyszer küldemények, a gyors orvosi segítség a járványok és az éhínség megelõzését szolgálják, a kutató-mentõ csoportok szakszerû tevékenysége életeket ment. Ebben a szerepben Magyarország küldöttei, vagy önkéntesei is sok esetben derekas munkát végezve jelentek meg a világ különbözõ részein. Emlékezzünk csak a miskolci mentõk – földrengést követõ – karabahi, törökországi, vagy a közelmúltban a szökõár sújtotta területen való tevékenységére, ugyanitt a magyar orvos csoportok nélkülözhetetlen gyógyító munkájára, a légi szállításban részt vevõk helytállására. De említésre érdemes az évekkel ezelõtti szlovákiai erdõtûznél a magyar katonai helikopterek bambi-backettes (függõ víztartályos) oltó tevékenysége.
A hegyi mentõk Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, de a világ számos más helyén feladatukat helikopterek alkalmazása nélkül csak jelentõs idõveszteséggel tudják teljesíteni. A nyugat-európai, az oroszországi, az ausztrál, az amerikai stb. erdõtüzek oltásában a repülõgépek, helikopterek alkalmazása teljesen természetes.
Hazánkban – az utóbbi mintegy tizenöt évben – számtalan olyan esemény történt, amelyben a segítségnyújtás – ha úgy tetszik a kutatás-mentés – ugyancsak fõszerepet kapott
A jelzett idõszakban szinte alig múlt el év a hazánkat fenyegetõ, vagy sújtó árvíz nélkül. A vízkárok elkerülése a fenyegetett települések lakosaitól emberfeletti helytállást követelt. Ezt a csatát hivatalból segítették a vízügyi, a polgárvédelmi, önkormányzati szervek, jutott tennivaló a tûzoltóknak, rendõröknek, de a katonáknak is. A katonák rendszeresen helikopterekkel is (pl. a vízszivárgások felderítésével, az árvízvédelmi szakemberek kritikus helyekre szállításával, homokzsák-hordással, életmentéssel, személyszállítással stb.) nyújtottak segítséget.
A légi kutatás-mentés jövõje
Alkotmányos kötelesség, hogy szükséghelyzetben (elemi csapások, közlekedési és egyéb balesetek, robbanások, erõmûvek balesete, terrorista cselekmények stb. esetén) a legsürgetõbb, és legfontosabb feladatokat (az életmentés, az anyagi javak védelme, a kárelhárítás, a következmények felszámolása stb.) a szakfeladatok megoldására szervezett erõk közös erõfeszítéssel, együttmûködésben oldják meg. A közös teendõk esetenként igénylik repülõeszközök (repülõgépek, helikopterek) alkalmazását.
Az ország jelenlegi gazdasági helyzete, de a takarékosság is indokolhatja, hogy a nevezett feladatok megoldásában résztvevõ szervezetek – szállító helikopteren – egy légi úton mozgósítható erõt közös bázisról indítsanak útba beavatkozásra. A takarékosság a fõ motívuma a közös repülõbázisok, javító-szerelõ egységek, közös géppark fenntartásának. Az egy bázison lévõ mozgósítható erõ állományába: légi mentõ, tûzoltó, légi kutató-mentõ, légi rendész, katona is tartozhat. 11
A légi kutatás-mentés reformjának alapgondolata, hogy adott feladatot egy olyan készültségben tartott erõ oldjon meg, amelynek állománya nagy szakértelemmel, korszerû eszközökkel, a komplex kutatás-mentési feladat megoldásához szükséges személyi feltételekkel, kellõ gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, az európai normáknak megfelelõ idõ alatt a helyszínre szállítható, hatékonyan alkalmazható. Másik fontos motívum az erõforrások leggazdaságosabb felhasználása.
A reform szükségességét – többek között – az alábbiak támasztják alá:
A megújított (komplex) légi kutató-mentõ szervezet mûködését a következõképpen képzelem el:
A Tûzoltóság a korábban már leírtak szerint Budapesten már rendelkezik speciálisan kiképzett helikopteres kutató-mentõ „rajokkal”. A vidéki tûzoltóságok készültségi szolgálatának állománya erre a feladatra rövid idõn belül kiképezhetõ, sõt már néhány helyen ilyen feladatra kiképzett állomány is van. A rövid idejû kiképzés alapja, hogy a tûzoltónak nincs tériszonya, mert a felszereléséhez tartozó 30 méteres kötélen naponta gyakorol, illetve vonuláskor azt éles helyzetben is használja; a fizikai felkészültségét a kötelezõ gyakorlások alapozzák meg.
A komplex légi kutató-mentõ szervezet kialakításakor sok szempontot kell figyelembe venni. A teljesség igénye nélkül mindenképpen fontos szervezetalakító tényezõknek tartom:
A világon szolgálatban volt és még jelenleg is szolgáló helikopterek között tallózva 12 megállapítható, hogy közülük elég sok alkalmas kutató-mentõ feladat ellátására. A teljesség igénye nélkül a(z):
FELHASZNÁLT IRODALOM
[1] A tanulmány szerzõje: Repülõeszközök a tûzoltás szolgálatában (kézirat).
[2] IVÁN Dezsõ: A magyar katonai repülés története 1945–1956. (Honvédelmi Minisztérium Oktatási és Tudományszervezõ Fõosztály, Budapest, 1999.)
[3] WINKLER László: Magyar repülõk, repülõ magyarok. (Pallas stúdió. Kossuth nyomda, Budapest, 2001.)
[4] Katonai Kislexikon. (Honvéd Vezérkar Tudományszervezõ Osztály Budapest, 2000. 74. oldal.)
[5] Intercept Controller's NATO Operationa /NATO hadmûveletei ismeretek kézikönyve.
(ZMNE. Szolnok 2000.)
[6] Hadtudományi Lexikon A–L. (Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.)
[7] www.orszagosmentoszolgalat.hu
[8] Magyar Tûzoltó VIII. évfolyam (1956) 10. szám, 7. oldal.
[9] Magyar légi rendészet. Szárnyas fejvadászok. (Top Gun. XIII. évfolyam, 2002/3. szám.)
[10] FÖLDI Attila: Légi zsaruk. (Magyar Szárnyak. XXVII. évfolyam, 2000. 27. szám.)
[11] Katonai Lexikon. Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1985.
[12] www.altonova.hu/forszazs/kutato.html
[13] Tûzrendészeti Közlöny XXXIV. évfolyam, 12. szám (1936. december)
[14] Magyar Tûzoltó VIII. évfolyam (1956), 10. szám
[15] VÁRKONYI: Pázmándi önkéntesek. Tûzvédelem. CXXI. évfolyam, 8. szám (1998 augusztus)
1 A Magyar Hadtudományi Társaság 2005. évi pályázatán második díjat nyert tanulmány átdolgozott, rövidített, idõszerû eseményekkel, adatokkal kiegészített változata. « vissza
2 Hadtudományi Lexikon A–L. (Magyar Hadtudományi Társaság, Budapest, 1995.) 750. oldal. « vissza
3 Katonai Kislexikon. (Honvéd Vezérkar Tudományszervezõ Osztály, Budapest, 2000. 74. oldal.) « vissza
4 Intercept Controller's NATO Operationa (NATO hadmûveletei ismeretek kézikönyve, Szolnok, 2000. 1256. pont.) « vissza
5 Öt légi mentõ tízmillió lakosra. (Budapesti Reggel, 2005. május 04. 8. oldal.) « vissza
6 Magyar légi rendészet. Szárnyas fejvadászok. Top Gun. XIII. évfolyam, 2002/3. szám. 37. oldal. « vissza
7 Katonai Lexikon. Zrínyi Katonai Kiadó. Budapest, 1985. 365. oldal. « vissza
8 A készültségi helikopteren hat fõ: helikoptervezetõ (parancsnok), másodpilóta, fedélzeti technikus, kutató-mentõ személy (2 fõ), orvos (tiszt), vagy felcser (tiszthelyettes). « vissza
9 www.altonova.hu/forszazs/kutato.html « vissza
10 Magyar Tûzoltó VIII. évfolyam (1956) 10. szám, 7. oldal. « vissza
11 A tanulmánynak ebben a részében leírt, a légi kutató-mentõ rendszer reformjára vonatkozó gondolatok nem tekinthetõk sem a HM, sem az OKF, sem az ORFK, sem egyéb országos szerv, vagy hatóság hivatalos véleményének, azok a szerzõ önálló elképzelését tükrözik. « vissza
12 A Mester kiadó kártyái. (Mester kiadó. Budapest.) « vissza