Molnár István
A jövõ háborújáról, fegyveres konfliktusáról
Mindenekelõtt emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy amíg a különbözõ államok birtokában tömegpusztító fegyverek lesznek, addig az azokkal vívott háborúkat, fegyveres konfliktusokat sem zárhatjuk ki a fegyveres erõszak sorából. Nem véletlen, hogy a NATO az 1999 áprilisában, Washingtonban jóváhagyott és kiadott stratégiai koncepciójában nyomatékosan állapítja meg, hogy az atom-, vegyi- és bakteriológiai fegyverek és azok célba juttató eszközei további terjedése a Szövetség nagy kihívásai közé tartozik. Megfontolásra késztet bennünket az is, hogy különbözõ terrorista szervezetek oly mohón igyekeznek sugárzó-, vegyi- és bakteriológiai anyagokhoz jutni. A CIA, éppen ezért a jövõben komolyan számol olyan hordozható tömegpusztító fegyverek megjelenésével, amelyeket egyes személyek és kisebb csoportok is képesek a haditevékenység helyszínére szállítani.
Mindezek fényében a jövõ háborúi és fegyveres konfliktusai, vélekedésem szerint, az azokat jellemzõen meghatározó haditechnikai eszközök alapján, a következõképpen csoportosíthatók:
A háborúk kiterjedésük szerint lehetnek világ- , regionális- és helyi háborúk , idõtartamuk szerint pedig villám -, normál idõtartamú - és elhúzódó háborúk .
Ami a fegyveres konfliktusokat illeti, véleményem szerint a jövõben megkülönböztethetünk szimmetrikus- és aszimmetrikus fegyveres konfliktusokat, az utóbbin belül is hagyományos-aszimmetrikus és tömegpusztító fegyverek általi zsaroláson vagy azok alkalmazása viszonyai között lefolytatott aszimmetrikus fegyveres konfliktusokat .
A közelebbi és a távolabbi jövõ háborújáról
Ha a jövõ háborúját említjük, akkor lényegében két jól elkülöníthetõ háborúról beszélhetünk. Az egyik: a közeljövõé, amelyet még éppen nem vívtunk meg . Ez a háború a jelen kor fenyegetéseire adandó végsõ, katonai válasz, eszközeit, hadviselési módját tekintve pedig döntõen a jelen eszközeivel és eljárásaival megvívandó háború, amelynek jellege, stratégiája a politikai szféra számára is jól kitapintható, sõt azt, stratégiájának megválasztásával, õ is irányítja.
A közeljövõ háborújának jellemzõit olyan dokumentumok tartalmazzák, mint a nemzeti katonai stratégiák, koalíciós stratégiai koncepciók, doktrínák és szabályzatok, különbözõ hatályos katonai irányelvek, de ide tartoznak továbbá, a már hosszabb távra – 12–15 évre – kitekintõ, de mégis a közeljövõ képességeire alapuló hadászati, összhaderõnemi elképzelések (látomások) is.
Az Egyesült Államok, mint a NATO elsõ állama az egyenlõk között, és mint geostratégiai, gazdasági és technológiai téren is elvitathatatlan, vezetõ nagyhatalom, különös gondot fordít katonai potenciáljának szüntelen fejlesztésére, amely egyúttal húzóerõt jelent a Szövetség és más tagállamainak hadügyi fejlesztési trendjére. Az USA mindenkori nemzeti katonai stratégiájának legfontosabb tételei és a jövõben alkalmazott hadviselési eljárásai a szövetségi konszenzust figyelembe véve beépülnek a NATO stratégiai elképzeléseibe és a koalíciós haderõ alkalmazási elveibe.
A Szövetség nagy gonddal készül a közeljövõ háborúja (amennyiben arra sor kerül) katonai feltételrendszereinek kialakítására, mindenek elõtt a leghatékonyabb bevethetõ erõk, a reagáló erõk teljes körû mûveleti készenlétének mielõbbi kialakítására, figyelembe véve a jelen legfõbb fenyegetéseit. Ezért annak, a teljes mûveleti készenlét elérésével, 2006 októberéig, képesnek kell lennie a világ bármely régiójában, bármilyen haditevékenység gyors megkezdésére. Ugyanakkor, a stratégiai parancsnokságok funkcionális szétválasztásával, a mûveleti parancsnokságok regionalizálásával és a haderõnemi parancsnokságok csökkentésével hatékonyabbá tette parancsnoki rendszerét. 2002 novemberében, a prágai csúcson, döntés született az olyan katonai képességek célirányos továbbfejlesztésérõl, mint a felderítés, a telepíthetõség, a harcra való készenlét, a hatékony harcbalépés és az atom-, vegyi- és biológiai fegyverek elleni védelem képessége. Az Észak Atlanti Tanács még 2002 júniusában elfogadta a terrorizmus – korunk egyik legfõbb fenyegetése – elleni harc katonai koncepcióját.
A 2004 júniusi isztambuli csúcs központi témájává már a terrorizmus elleni harc vált. E tanácskozáson kiadott dokumentumok egyúttal rögzítették azt is, hogy a transz-atlanti biztonság fenntartása érdekében a Szövetség felelõsségi körzetén kívül is felveszi a küzdelmet annak veszélyeztetõivel. Ebbe, a tagországokon kívül, bevonta a Partnerség a békéért programban együttmûködõ országokat, sõt szorgalmazta a Mediterrán dialógusban résztvevõ- és a szélesebb értelemben vett Közép-Kelet államainak bekapcsolódását is az Isztambuli Együttmûködési Kezdeményezés keretein belül.
Az Európai Unió és annak regionális biztonsági- és védelmi pillére igyekszik felzárkózni a közeljövõ háborújának megvívásában való hatékony részvételre, amelynek érdekében erõfeszítéseket tesz az európai védelmi identitás kialakítására egy 60 000 fõs koalíciós katonai potenciállal, szoros együttmûködésben, de még korántsem világos feladat-megosztási elképzelésekkel a NATO-val.
A távolabbi jövõ háborúja , amely minden korban élénk szakmai viták tárgyát képezi – elsõsorban a kutatók között –, és amivel magam is részletesebben foglalkozni szeretnék, egy-egyfajta vizionált, elõrejelzett háború , amely a jövõ fenyegetéseire adandó fegyveres válasz várható sajátosságait körvonalazza, és normális esetben alapjául szolgál a mindenkori nemzeti haderõ, s a szövetségi katonai potenciál hosszú távú fejlesztésének, katonai potenciálja kialakításának koncepciójához. A távolabbi jövõ háborúja az általunk elképzelhetõ legkorszerûbb háború is egyúttal.
Ami az újabb fenyegetéseket illeti, azok valószínûleg a következõk lesznek:
Az elõbbi fenyegetésekre adandó válasz, azaz a jövõ vizionált háborújának általános célja a gyõzelem kivívása vagy egy kedvezõbb békeállapot feltételrendszerének megteremtése lesz. A háború alapvetõ elvei a jövõben sem változnak, legfeljebb az elvek tartalma és hangsúlyai módosulnak. Továbbra is alapelveknek tekinthetjük majd a hadászati kezdeményezés megragadását és fenntartását, az erõ kivetítésének képességét és a döntõ erõ meglétét a háború megvívásához. Fontos elvekként számolunk még a siker és a katonai gyõzelem eléréséhez szükséges döntõ tevékenységek, mûveletek komplexitásával és végrehajtásának képességével, a nagyfokú manõverezõ képességgel, a katonai feladatok pontos végrehajtásával, a csapatok teljes körû védelmével és az összpontosított logisztikai támogatás képességével, beleértve a logisztikai rendszerek interoperabilitását is.
A jövõ háborújának jellemzõ vonása, véleményünk szerint, a nagypontosságú fegyverekkel és a hálózat-központú, felderítõ-, vezetési- és irányítási rendszerek segítségével vívott hadviselés mellett a hadászati ûrfegyverek és a robotok alkalmazása lesz.
A jövõ háborúja a tér mindhárom-, valamint az információk – és az idõ dimenziójában egyaránt folyni fog – egy vagy kiterjedésénél fogva, több hadszíntéren is. E háború egyaránt lehet koalíciós regionális- vagy világháború, illetve csupán két nemzet közötti helyi háború.
A háború kezdõdhet az ûrbõl és a légtérben, majd folytatódhat a szárazföldön: az államhatáron, a tengerparton, gócszerûen pedig akár települések ellen is, illetve az óceánokon és tengereken. Kiemelkedõ szerepet fog játszani az ûr- és légi uralom vagy a légi fölény megszerzése.
A jövõ háborúja az információk háborúja is lesz egyúttal, ahol jellemzõ az információs fölényért vívott kíméletlenül gyors és dinamikus küzdelem. Aki itt fölénybe kerül, az fog rendelkezni az elsõ, sõt a megelõzõ csapás lehetõségével, amely döntõ lehet a háború megnyerése szempontjából.
A harcfeladatok egyre komplexebb, differenciáltabb és várhatóan expedíciós jellege miatt az inkább a kisebb, multihaderõnemi, dinamikus, gyorsan manõverezõ alkalmi kötelékek alkalmazása válik uralkodóvá, mint a nagytömegû, nehezebben települõ és szétbontakozó harci katonai szervezeteké. Ezek az alkalmi kötelékek nem határozott arcvonalúak lesznek, és nem zónaszerûen, hanem inkább gócszerûen tevékenykednek majd, amelyet lehetõvé tesz a légi szállító eszközök gyors, tömeges alkalmazása. Mindez, alapfelszerelésként, a könnyû egyéni fegyverek és kollektív fegyverrendszerek meglétét követeli meg. A csapások mérése ugyanakkor a rendkívül hatékony, szelektív képességekkel rendelkezõ nagypontosságú fegyverek alkalmazásával történik. A hálózat-központú hadviselés is kedvez majd a multihaderõnemi együttmûködésnek. Amennyiben koalíciós mûveletekre kerül sor, úgy a többnemzetiségi együttmûködés nélkülözhetetlen feltétele lesz az anyagi- és a szellemi interoperabilitás.
Jobban elmosódik majd a hadászati-, a hadmûveleti- és a harcászati szintek közötti különbség, mivel egyrészt, egyes esetekben ugyan harcászati méretû, de kiemelten fontos katonai küldetések végrehajtásával akár hadmûveleti, sõt hadászati szintû feladatok is végrehajthatók lesznek. Másrészt, a hadászati kompetenciával rendelkezõ vezetõknek, a háborús helyzet gyakran rendkívül felfokozott, éles változásai közepette, a szinte azonnal rendelkezésére álló, de csak a kisebb idõtartamra érvényes információk következtében nagy befolyású, felelõs és gyors döntések meghozatalára lesz lehetõségük, és egyúttal szükségük is. A jövõ háborújának e sajátossága növeli majd a fegyveres küzdelem dinamikáját, megkövetelve a nagyfokú rugalmasságot, csökkentve egyúttal a mindenkori kialakult helyzetre való reagálás lehetséges és szükséges idõtartamát is.
Várhatóan nem csökken a szárazföldi csapatok szerepe, hiszen a háborúk zömében – kivétel lehet a megtorlás vagy a békekikényszerítés céljából folytatott háború – továbbra is fontos szerepe lesz a területek elfoglalásának, megtartásának és ellenõrzésének. Amennyiben a háború koalíciós méreteket ölt, a szárazföldi csapatoknál koncentrálódik majd leginkább a többnemzetiségi jelleg is.
Alapvetõ fontosságúvá válik a településeken, elsõsorban a nagyobb, kulcsfontosságú városokban folytatott harc, mivel e helységek a mindenkori állami- és helyi hatalom, az életfeltételek, az információs eszközök és a média koncentrált bázisai, a terrorizmus számára pedig a megfélemlítés és a terror, valamint a rejtõzködés legalkalmasabb helyszínei lesznek. A célok, objektumok hatásos megsemmisítése, kikapcsolása, ideiglenes bénítása és a lakosság kímélésének érdekében kiterjedt alkalmazásra kerülnek a nagypontosságú- és a nem halálos fegyverek.
Jellemzõvé válhat, hogy a terrorista eszközök és módszerek beszûrõdnek a településeken vívott fegyveres küzdelem mindennapjaiba, sõt az is, hogy a terrorizmus a másik hadviselõ fél országában, mintegy második frontot nyitva kiszélesíti a háború térbeli dimenzióját, ezáltal még bonyolultabbá és kiszámíthatatlanabbá téve a háború megvívását.
A településeken folytatott fegyveres küzdelemben a civil lakosság, a helyi hatalom és az adminisztráció, valamint a segítségnyújtás céljából odaérkezõ és az ott tevékenykedõ nem kormányzati- és egyéb más szervezetek egyre inkább akaratlan befolyásolóivá válnak, illetve tudatos együttmûködõivé válhatnak a haditevékenységeknek. A jövõ háborújának e sajátossága a korábbiakhoz képest is, még tovább növeli a civil-katonai együttmûködés jövõbeni szerepét azzal a kettõs céllal, hogy mindenek elõtt biztosítsa a parancsnok katonai missziójának sikerét, de egyúttal csökkentse is az ártatlan lakosságnak a háborúból fakadó szenvedéseit. Ugyanakkor, a helyi terrorista cselekmények kiterjedt veszélyének lehetõsége miatt, a civil-katonai együttmûködésnek az eddigiekénél sokkal óvatosabb, körültekintõbb változatát szükséges a jövõben alkalmazni, amelyben még hangsúlyosabb helyet kap a felderítés és az önvédelem is.
Növekedni fog a lélektani mûveletek szerepe és tovább differenciálódik annak tartalma is, különösen, ha a háború a terrorizmus elemeivel is keveredik. Kiemelt jelentõségûvé válik a civilizációs érzékenység figyelembe vétele, a helyi lakosság és a másik hadviselõ fél szokásainak, hagyományainak, kultúrájának, vallásának tiszteletben tartása, amely jelentõsen átpolitizálhatja a haditevékenység lefolyását. Az emberi humánum kiterjedt érvényesülése, továbbá a legitimáció és a hitelesség fenntartása miatt is alapvetõ fontosságúvá válik a hadijog és az általános erkölcsi normák feltétlen betartásának szükségessége.
A jövõ háborújában olyan katonai erõk kerülnek majd kijelölésre, amelyek feladata lehet az ellenség tömegpusztító eszközeinek megszerzése, vagy amennyiben az nem lehetséges, helyszíni megsemmisítésük vagy hatástalanításuk. Tömegpusztító fegyverek esetleges alkalmazásának körülményei között a jövõ katonájának rendelkeznie kell továbbá mindazokkal a haditechnikai eszközökkel, felszereléssel, hadi- és egészségügyi anyagokkal, amelyek szakszerû alkalmazása elõsegíti túlélését, sõt alkalmassá tesz õt arra, hogy folytassa harcát.
Amennyiben a jövõ háborúja a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának zsarolása mellett folyik, úgy jellemzõ lehet, hogy a háború folyamán a politikai eszközök még komplexebb, szélesebb körû bevetésére lesz szükség, melynek következtében a háború intenzitása ideiglenesen csökkenhet, sõt, ezek elõtérbe kerülésének idõtartamára akár felfüggesztésre is kerülhet.
A jövõ háborújában, annak felfokozott dinamizmusa, sokdimenziós volta és a kiterjedt távolságok miatt döntõ szerepe lesz a logisztikai támogatásnak, a hadianyagokkal, hajtóanyagokkal, élelmiszerekkel és ruházati eszközökkel történõ idõbeni ellátásnak, továbbá a hadászati-, hadmûveleti- és harcászati szintû szállítások, manõverek pontos elõkészítésének és végrehajtásának. Jellemzõ lesz a logisztikai alrendszerek egymás közötti szoros szakmai együttmûködése, koalíciós háború esetében pedig a nemzeti logisztikai rendszerek közötti színvonalas együttmûködés.
Amennyiben a jövõ háborúja alapvetõen a szárazföldhöz kötõdik, az éppen úgy befejezõdhet a településeken, mint az államhatáron, tengerparton, vagy az agresszor területének mélységében, attól függõen, hogy melyik fél lesz a háború gyõztese. Ekkor a szárazföldi csapatok a háború befejezõ stádiumának alapvetõ haderõneme marad, amely a késõbb, de rendszerint jelentkezõ válságkezelés katonai erõinek gerincét is képezi majd.
A jövõ háborúja eredményesen, a siker legteljesebb reményében csak magasan motivált és szakmailag csak a mainál is még jobban felkészített katonákkal és szervezetszerû vagy alkalmilag összeállított katonai szervezetekkel vívható meg. A jövõ háborújának ez a követelménye magától értetõdõen feltételezi a legmodernebb haditechnikai eszközök hozzáértõ kezelését, a bennük rejlõ technikai képességek maximális kihasználását, s nem utolsósorban, a katonai szervezetek hatékony, rugalmas vezetését. De feltételezi az olyan kiemelkedõ katonai erények meglétét is, mint a churchilli elszántság, a bátorság, a körültekintés, a leleményesség és a túlélés képessége.
A fegyveres konfliktusok jellemzõi, forrásai
A fegyveres konfliktus a háborúk valószínûségéhez képest még inkább növekedni fognak . A jövõ fegyveres konfliktusa a különbözõ kiváltó okok miatt kialakult válság tetõfoka körül jelenhet meg. A szimmetrikus fegyveres konfliktus, amennyiben az a szárazföldön robban ki, várhatóan mind az államhatárokon, mind pedig az egyik állam határán belül folyhat. Ez utóbbi az agresszor légiereje eszközeinek alkalmazását teszi szükségessé, akár az agresszió fegyvereiként, akár pedig mint a szárazföldi kötelék szállítását végzõ erõ. Az államhatár menti fegyveres konfliktusokban nagyobb számban vehetnek részt olyan nehézfegyverek is, mint a harckocsik, a vontatott- vagy az önjáró tüzérség, továbbá a harci- és a szállító helikopterek. Jellege összhaderõnemi jelleget is ölthet.
A fegyveres konfliktus egyre gyakoribb formája lesz az aszimmetrikus, ezen belül is a terrorista fegyveres konfliktus. Ennek jellemzõje, hogy egy adott államon belül vagy néhány államban, illetve egy adott vagy több hadszíntéren egyidõben, hirtelen, szinte a semmibõl tör ki, és rendszerint nem a hadsereg a célpontja. Továbbá: mire ellentevékenységre kerülne sor, az be is fejezõdik, vagy legalábbis tartósan szünetelni fog. Emiatt a terrorizmus elleni harcban résztvevõ erõknek, mint amilyen a hadsereg egyes alakulatai is, állandóan készenlétben kell lenniük, anélkül, hogy bizonyosan tudnák: mi is és mikor következik be. A terrorista fegyveres konfliktus jellegzetessége lesz még, hogy nem a nyílt fegyveres harc, a párharc, az egymás elleni konkrét fizikai küzdelem, hanem annak egymásmellettisége és egymásutánisága dominál majd.
A terrorista fegyveres konfliktus célobjektumai lehetnek olyan kiemelt polgári objektumok, ellátó-, közlekedési- és pénzügyi rendszerek, elektronikus – információs hálózatok vagy állampolgári csoportok, amelyek megsemmisítése, bénítása, kikapcsolása érzékeny valós vagy szimbolikus sebet ejt az egész célállam mûködésén, presztízsén, nemzeti büszkeségén. Az agressziót, célja szerint, jelentõs pánik, média nyilvánosság és nemzetközi figyelem kísérheti.
Az egyes terrorista fegyveres konfliktusok idõtartama meglehetõsen bizonytalan, de valószínûleg elhúzódó lesz, annak vége nem lesz határozottan megállapítható, egyszerûen azért, mert a befejezésnek nincsenek markáns ismérvei. A nemzeti vagy koalíciós haderõ elsõsorban konkrét antiterrorista tevékenység keretében, mint például a nemzetközi vagy a helyi terrorizmus kiemelt személyei, objektumai, tervezõ–hadmûveleti központjai, vezetési- és irányító pontjai, kiképzõ bázisai, fegyver- és robbanóanyag-raktárai, általuk zsákmányolt és mûködtetett légi jármûvek, robbanóanyaggal töltött szállítóeszközök, rejtõzködési helyek ellen kerülnek majd bevetésre, bárhol a globális térben. A megsemmisítés eszközeit tekintve a leghatékonyabbnak a nagypontosságú fegyverek mellett a stratégiai ûrfegyverek (fegyveres konfliktusban!) bizonyulhatnak majd. Terrorista támadás bekövetkezésekor a haderõ kijelölt erõi részt vesznek majd a katasztrófa következményeinek elhárításában, együttmûködve a civil szféra erre speciálisan kijelölt és felkészített erõivel. A nemzeti vagy a koalíciós haderõnek a saját hatékony önvédelmérõl is szüntelenül gondoskodnia kell.
A terrorizmus ellen folytatott harc során a hadsereg kijelölt erõin kívül nagy szükség lesz a különbözõ állami szervekre, így a felderítõ- és hírszerzõ szervezetekre, kormányzati-, adminisztrációs szervekre, a nemzetközi és nemzeti pénzintézetek ez irányú tevékenységére és a katasztrófa-elhárításban résztvevõ erõkre és eszközökre. Sõt, ezek az erõk teremtik majd meg azokat a kedvezõ körülményeket, amely során a hadsereg kijelölt erõi a számukra meghatározott katonai feladatokat eredményesen végre tudják hajtani. Ezek között az erõk között állandó és szoros nemzetközi együttmûködés válik szükségessé; e nélkül a terrorizmus elleni globális harc nem lehet hatékony.
A jövõ fegyveres konfliktusai, mint ahogy az lenni szokott, a válság fokozódásával átnõhet háborúba, de annak csillapodásával átmehet a válságkezelés különbözõ, békésebb fokozataiba is.
Mind a jövõ háborújának eredményes megvívását, mind pedig a fegyveres konfliktusok megoldását különbözõ nemzetközi és/vagy nemzeti politikai-, gazdasági-, környezetvédelmi- és egyéb más rendszabályok bevezetése segíti, amelyek, sajátos profiljukat tekintve, kiegészítik és felerõsítik a katonai reagálás hatékonyságát, jelentõsen csökkentve az ellenfél mozgásterét, tevékenységének intenzitását, végsõ soron pedig a fegyveres küzdelem idõtartamát és az általa okozott kár nagyságát is.
Végezetül a jövõ háborújáról – véleményem szerint – az alábbi tömör következtetések vonhatók le. Elõször : a jövõ háborúja az ûr dimenzióját még jobban igénybe fogja venni, mint eddig bármikor. A felderítés, a navigáció és a híradás mellett az áttörés valószínûleg az ûr-fegyverrendszerek elterjedésében lesz. Másodszor : jellemzõvé válik multi-haderõnemiség, továbbá a haderõnemek közötti még szorosabb együttmûködés. A hadászati, hadmûveleti és harcászati síkok várhatóan jobban el fognak mosódni. Harmadszor : nagy a valószínûsége, hogy a jövõ háborújának aszimmetrikus jellege lesz a nem állami szereplõk fokozott tevékenysége miatt. Jelentõsen megnõ a tömegpusztító fegyverek alkalmazásának esélye és veszélye. Negyedszer : komolyan kell számolni a civilizációs, kulturális érzékenységgel, a hadijog, a humán értékek betartásával és a média állandó jelenlétével. Ötödször pedig: a jövõ háborúját, közvetlenül, nem háborús mûveletek fogják a helyszínen követni, azaz a háború nem háborús mûveletekbe fog átfolyni.