Farkasné Zádeczky Ibolya
A katona hatékony felkészítésérõl
Hozzászólásomra készülve áttanulmányoztam a plenáris elõadások téziseit, a Hadtudomány legutóbbi számait, különösen dr. Deák János vezérezredes publikációját napjaink és a jövõ háborújáról.
A jövõ haderejével, a Magyar Honvédséggel szemben támasztott követelményekbõl adódik, hogy igen sokrétû, magas színvonalú kiképzésben, felkészítésben kell részesíteni a személyi állományt. „A változások azt mutatják, hogy a jövõben létszámában kisebb, de felszereltségben, kiképzettségben jóval magasabb fokon álló haderõre lesz szükség” – vonja le a következtetést Deák János a 2003. évi második Öböl-háború tapasztalatait alapján. 1
A magas fokú kiképzettséggel egyetértve tegyük fel a kérdést: milyenek legyenek a katonák, milyen tulajdonságokkal rendelkezzenek, azaz milyen emberek legyenek?
Havril András vezérezredes, a Magyar Honvédség vezérkari fõnöke egy interjúban így fogalmazott: „Mindenki keresse saját szolgálati helyén azokat a lehetõségeket, amelyekkel egy új szellemû, magabiztos, erõs szakmai alapokon álló hadsereget építhetünk. … Elvárom minden parancsnoktól, szakmai elöljárótól, hogy érezze saját felelõsségét, segítse ezt a folyamatot, érzékenyen reagáljon a felvetett problémákra. Teremtsen olyan alkotó légkört, amelyben a közös gondolkodás, útkeresés természetes, és beépül a mindennapi szolgálati életbe. Ugyanezt várom el minden szinten a döntés-elõkészítésben szerepet játszó szervezetektõl és szakemberektõl is. Mindenki legyen tudatában saját felelõsségének. Felelõs gondolkodást, õszinteséget, alkotó útkeresést várok. Egy minõségében megújuló, öntudatos hadsereg határozott lépését abba az irányba, hogy megfeleljen a huszonegyedik század elvárásainak.” 2
Szabó János professzor 2005. október 17-én az MTV 1 Dokuzóna mûsorában beszélt arról, mikor tudja a katona leghatékonyabban alkalmazni ismereteit, teljesíteni harci feladatát, amely adott esetben az ellenséges élõerõ semlegesítését, megölését is magában foglalhatja. Szerinte a katona „hatékonyságának” feltétele a fegyelmezettsége, mégpedig a nagyfokú fegyelme, önfegyelme, azért, hogy érzelmei, indulatai ne ragadják el, azokon tudjon uralkodni. E mûsorban Szabó János és beszélgetõtársai (Baló György, dr. Deák Péter) rámutattak arra az ellentmondásra, ami a háború elutasítása, és a társadalom hétköznapi erõszakszintje között feszül, gondoljunk a military divatra, a futball huliganizmusra, az akciófilmek közkedveltségére, vagy azon sportok népszerûségére, amelyek az erõ kultuszát ápolják.
De nem ez az egyetlen ellentmondás a háború, a haderõ alkalmazása kapcsán. A fegyverek fejlõdésével, hatótávolságuk növekedésével együtt járt, hogy a katonák egyre nagyobb hányada nem került közvetlen kapcsolatba az ellenséggel, nem kell szembesülnie munkája „végeredményével”. Milyen hatással van ez a katonákra? Könnyebb-e úgy ölni, hogy nem kell szembesülni az áldozatokkal? Ha könnyebb, miként fogja vissza magát a katona a harc hevében? És hogyan folytatja tovább az életét?
Ellentmondás van abban is, hogy a társadalom egyik oldalról minél hatékonyabb, precízebb fegyvereket fejleszt ki, de ezeket saját területétõl minél távolabb akarja alkalmazni, megalkotva a „kontaktus nélküli háború” fogalmát, egyrészt azért, hogy ne a saját területét rombolja le, másrészt, azért is, hogy ne is lássa a maga valóságában a pusztítást. Ugyanúgy nem akarja látni, mint ahogyan ma civilizációnkban az emberek nagy többsége nem oltaná ki egyetlen állatnak sem az életét, de nyugodt lélekkel megveszi a boltban, a hentesnél a húst, majd elkészíti és megeszi.
Ellentmondásosan viszonyul a társadalom a veszteség kérdéséhez is, erre jó példa ma Irak. 2005. október 25-én jelentették be, hogy meghalt a 2000. amerikai katona – emlékezett meg Bush elnök az amerikai áldozatokról. De kevesebb szó esik az iraki polgári áldozatokról, akiknek számáról becslések, rendkívül eltérõ adatok látnak napvilágot, 30 ezertõl negyedmillióig. Látjuk, hogy még a legalacsonyabb szám is tizenötszöröse az amerikai halottakénak, a nyugati médiában azonban még tizenötöd rész figyelem sem esik rájuk.
Nincs messze az idõ, amikor újabb lehetõség kínálkozik a saját katona megóvására, ezzel egyidejûleg egy újabb áttétel, a robot, iktatódik be a katona és a halott ellenség közé. Már ma is jelen vannak a robotok a harcmezõn, de a Pentagon „Future Combat System” programja szerint 10 éven belül el kell terjeszteni a robotokat az amerikai hadseregben. 3 Egyelõre még emberi felügyelettel mûködik a robotkatona, de a kísértés az önállóan tevékenykedõ – és esetenként gyilkoló – gép megteremtésére óriási. A mesterséges értelem kifejlesztésében nagy a haladás, tehát már a nem is olyan távoli jövõben erkölcsi problémák sokaságával fognak szembesülni a hús-vér emberek és katonák.
Látjuk tehát, hogy nincs könnyû dolga a ma emberének, a ma katonájának, és különösen nincs könnyû dolga azoknak, akik kiképzik, felkészítik a katonákat. Mi legyen a felkészítés alapelve? Hogyan tekintsünk a katonai szolgálatra? Miként változik az önkéntes haderõre történõ átállás után a társadalom és a haderõ viszonya? A Zrínyi Egyetem két tanára, dr. Bolgár Judit és dr. Szternák György A válságreagáló mûveletek végrehajtására történõ felkészítés címû cikkükben leszögezik: „A katona nem lehet csak a piaci megfontolások tárgya, hiszen esetenként az életét is kockáztatja, amikor feladatot teljesít. Ez ugyanazokat a magatartásformákat feltételezi a katonáknál, amelyek már évszázadokkal korábban is megvoltak: fegyelem, áldozatkészség, bajtársiasság, stb.” 4
Fegyelem, fegyelmezettség, áldozatkészség, bajtársiasság, felelõsségérzet, felelõs gondolkodás, érzékenység, õszinteség… Ezek azok a jellemvonások, tulajdonságok, amelyeket a teljesség igénye nélkül kiválasztott megnyilatkozások szerzõi nélkülözhetetlennek tartanak – sok egyéb mellett, természetesen – a katonai pályán való helytállás szempontjából.
Mindebbõl következik, hogy a ma katonáját rendkívül sokrétû felkészítésben kell részesíteni, amelyben jelentõs szerepet kell kapniuk a társadalomtudományoknak is. Ezek sorából nem szabad kimaradni a hadtörténelem, a filozófia, a katona etika, a vezetéselmélet, a pszichológia, szociológia mellett a pedagógiának, katonapedagógiának sem, hiszen az elõbb kiemelt jellemvonások, tulajdonságok kialakítása, elmélyítése, fejlesztése pedagógiai módszerekkel, eszközökkel lehetséges.
A 21. század kihívásai nem csupán a katonával, a haderõvel szemben támasztanak egyre nagyobb követelményeket, hanem az egész társadalomra is, egyénenként és összességében is, nagyobb és növekvõ felelõsséget rónak az ország sorsának meghatározásában, a haderõ alkalmazásában. A demokráciák felelõs és autonóm állampolgára a kor kérdései elõl nem térhet ki, kötelességeit teljesítenie, jogait felelõsen gyakorolnia kell!
1 Deák János: Napjaink és a jövõ háborúja. In: Hadtudomány, 2005/1. 39. old. « vissza
2 Vastagh László: Párbeszéd tabuk nélkül. In: Magyar Honvéd, XVI. évfolyam, 39. sz. 2005. szeptember 30. 8. old. « vissza
3 Pósa Tibor: Mechanikus parancs. In: Magyar Nemzet, 2005. március 5. 31. old. « vissza
4 Dr. Bolgár Judit – Dr. Szternák György: A válságreagáló mûveletek végrehajtására történõ felkészítés. In: Nemzetvédelmi Egyetemi Közlemények, 2005. IX. évfolyam, 2. szám, 81. old. « vissza