Matus János
A biztonság és a védelem problémái a változó nemzetközi rendszerben
A nemzetközi kapcsolatokban az államok magatartását meghatározó egyik legfontosabb tényezõ a biztonságra való törekvés. A kormányok kétoldalú kapcsolataiban és multilaterális fórumokon a biztonság gyakran szerepel a napirenden. Az elmúlt 15 évben a biztonság problémája érdeklõdést váltott ki az állami intézményrendszer keretein kívül is. Kutatóintézetek, egyetemi tanszékek és más, nem kormányzati intézmények is foglalkozni kezdtek ezzel a problémával. Az államok egy részében a kormányok fokozódó mértékben igénybe veszik a tudományos kutatás eredményeit a biztonsággal kapcsolatos döntésekben.
Az 1970-es évek elsõ felében Európában az államok biztonsággal kapcsolatos együttmûködésének egyedülálló formája alakult ki. Az Európai Biztonsági és Együttmûködési Értekezlet (EBEÉ) néven ismertté vált multilaterális tárgyalási fórum, amelyhez az Egyesült Államok és Kanada is csatlakozott, jelentõs szerepet játszott Európa történetében. A tárgyalások eredményeként született meg a Helsinki Záróokmány 1975-ben, amely a katonai biztonság, a gazdasági együttmûködés és az emberi jogok tiszteletben tartása területén új helyzet kialakulását tette lehetõvé Európában. A helsinki folyamatnak szerepe volt a közép- és kelet európai rendszerváltozások elõkészítésében. Az 1990-es évek elején az EBEÉ tárgyalási fórumból intézményrendszerré alakult át, állandóan mûködõ intézményeket hozott létre és 1994-ben a neve Európai Biztonsági és Együttmûködései Szervezetre (EBESZ) változott.
A biztonság fogalma
A kormányoknak biztonságpolitikájukban nem könnyû követni a nemzetközi rendszer változásait. Hasonlóan nehéz a változásokat elméleti síkon értelmezni és a biztonsági koncepciókat a valóságos történésekkel összhangba hozni. Ebbõl következik, hogy a biztonság fogalma vitatott, nincs egységes értelmezése.
A biztonság új problémáinak áttekintése során nem kerülhetõ meg az alapvetõ kérdés: mi a biztonság? Három brit politológustól származó idézet jól jellemzi a fogalom meghatározásának nehézségeit.
R. B. J. Walker szerint : a biztonság az, ami a Bizonytalan Ügyek Minisztériumának hatáskörébe tartozik. Ken Booth szerint : a biztonság az, amivé tesszük. Barry Buzan szerint : a biztonság a túlélés és a fennmaradás lehetõsége és képessége a létet fenyegetõ veszélyekkel szemben.
Az elsõ meghatározás a fogalom bizonytalanságát, értelmezésének nehézségét húzza alá. A második meghatározás azt hangsúlyozza, hogy a biztonság alapvetõen szubjektív kategória, egyénileg értelmezhetõ. A harmadik meghatározás a legpraktikusabb, olyan konkrétumokat tartalmaz, amelyek alapján további kérdések tehetõk fel.
A legnyilvánvalóbb kérdés az, hogy kinek vagy minek a biztonságáról, túlélésérõl van szó. A kérdésfeltevés két irányba indulhat. Az egyik az emberi közösségek együttélése során keletkezõ érdekellentétekbõl és válságokból eredõ fenyegetésekre irányul és ebbõl a szempontból vizsgálja a túlélés esélyeit és kockázatait. Ez a biztonságpolitika területe. A másik, a technikai rendszerek mûködésének zavaraiból keletkezõ fenyegetéseket tanulmányozza. Ez a biztonságtechnika területe. Elméleti és gyakorlati megfontolások alapján az utóbbihoz sorolhatók a természeti katasztrófák is, bár sok szempontból kapcsolódnak a biztonságpolitikához. A biztonság kibõvített értelmezésének hívei hívják fel elsõsorban a figyelmet a természeti környezet és az emberi társadalom biztonsága közötti egyre szorosabbá váló kapcsolatra.
A továbbiakban a biztonság fogalmának értelmezését az emberi közösségek együttélésének dinamikája, a biztonságpolitika logikája mentén folytatjuk.
A következõ kérdésre keressük a választ: kinek a biztonságát kívánjuk meghatározni? Minek a túlélését tartjuk kiemelten fontosnak?
A nemzetközi kapcsolatok elméletében, amely a biztonság kérdését központi problémaként kezeli, Kenneth Waltz amerikai politológus javaslata nyomán három szinten folytatnak elemzéseket a fenti kérdéssel kapcsolatban: az egyén szintéjén, az állam szintjén és a nemzetközi rendszer szintjén. Az elmúlt 15 év során fokozódó figyelem irányult további két szintre: a társadalmi csoportokra és a több államot átfogó és meghatározott ismérvek alapján elkülöníthetõ régiókra. A nemzetiségi és vallási közösségek által alkotott társadalmi csoportok biztonságának vizsgálatára a többnemzetiségû államok felbomlása és a folyamattal járó erõszakos konfliktusok hívták fel a figyelmet. Az etnikai konfliktusok váltak a hidegháború utáni idõszak egyik legsúlyosabb biztonsági problémájává. A régiók szintjére pedig azért irányult fokozódó figyelem, mert a gazdasági fejlettség, a politikai stabilitás és a biztonság tekintetében egyre nõ a szakadék a gazdaságilag fejlett és a gazdaságilag fejletlen régiók között.
A felsorolt szintek közül tekintsük át elsõként az állam biztonságával összefüggõ meggondolásokat. A ma elfogadott és alkalmazott fogalom a nemzetbiztonság, amely azt fejezi ki, hogy nemcsak a hatalmi pozíciók birtokosaira, hanem az állampolgárok összességére vonatkozik. Általános egyetértés tapasztalható abban a kérdésben, hogy a nemzetközi rendszerben az államok fõ céljai négy pontban foglalhatók össze: elsõ a biztonság, a túlélés; második a mûködõ gazdaságon alapuló jólét; a harmadik az autonómia, politikai függetlenség; a negyedik az elismertség és a jó hírnév.
Az újkori Európában lezajlott háborúk nagy száma bizonyítja, hogy a 17. század közepétõl kialakult nemzetállamok a biztonságot tekintették a legfontosabb célnak és azt katonai eszközökkel kívánták elérni. Jack S. Levy amerikai politológus War in the Modern Great Power System, 1945 címû könyve szerint az elmúlt fél évezred során 119 olyan háború volt, amelyekben európai nagyhatalmak vettek részt. Az európai államrendszerben alakult ki a hatalmi egyensúlyi politika, amely az agresszív nagyhatalmak megfékezésére, a birodalomépítési törekvések megakadályozására irányult. A hatalmi egyensúlyi politika együtt járt katonai szövetségek megszervezésével, amelyek a korábbi évszázadokban nem voltak olyan tartósak, mint napjainkban a NATO.
Az államoknak hagyományosan három fontos eszköz állt rendelkezésére a nemzetközi rendszerben kitûzött céljaik eléréséhez: a diplomácia, a gazdasági potenciál és a katonai erõ. Az információs forradalom következtében ugrásszerûen megnõtt az informatikai képességek jelentõsége, amely hozzájárul a nemzetközi rendszerben történõ gyors és hatékony tájékozódáshoz. A modern hadviselésben döntõ szerepre tett szert az információs képesség.
A biztonságnak az állam szintjén történõ vizsgálatát a nemzetközi kapcsolatok elméletének politikai realista irányzata hangsúlyozza. Ez az irányzat az államok viszonyát konfliktusosnak és ebbõl következõen a háború veszélyét állandónak tekinti. Fontosnak tartja az állam erõs katonai képességének fenntartását, mert a biztonsági fenyegetésekkel szemben minden államnak a saját erejére kell támaszkodnia.
A fentiekbõl következik, hogy történelmileg a biztonsági problémák államok szintjén történõ elemzése alakult ki elõször. A háborúk története mindenekelõtt a két világháború azonban bebizonyította, hogy egyoldalúan, katonai eszközökkel nem érhetõ el a biztonság. Ez a felismerés vezetett a kollektív biztonság koncepciójához és a nemzetközi biztonság intézményrendszerének kialakulásához. Elsõ történelmi példája a Népszövetség, amely azonban nem felelt meg a vele kapcsolatos elvárásoknak.
A biztonság intézményrendszere
A nemzetközi biztonság a nemzetközi intézményekre, a nemzetközi rezsimekre és a nemzetközi jogra épül . A nemzetközi intézmények földrajzi kiterjedésük szerint lehetnek globálisak és regionálisak. Funkcióik szerint lehetnek gazdaságiak, biztonságiak és katonaiak. A nemzetközi rezsimek az intézményektõl eltérõen nem rendelkeznek állandóan mûködõ központokkal. A rezsimek alapelvek, szabályok és eljárások összessége, amelyek tiszteletben tartásáról az államok megállapodnak. A legtöbb nemzetközi rezsim gazdasági jellegû, de vannak biztonsági rezsimek is. Ilyen például a rakétagyártás technológiájának elterjedését ellenõrzõ nemzetközi rezsim, az MTCR (Missile Technology Control Regime). A nemzetközi intézmények és rezsimek mûködéséhez a nemzetközi jog biztosítja az államok által közösen elfogadott normatív kereteket.
A nemzetközi biztonság koncepciójában és gyakorlatában az a felismerés tükrözõdik, hogy a biztonság területén az államok kölcsönösen függenek egymástól, csak együttmûködve képesek fenntartani a közös biztonságot.
A legátfogóbb globális nemzetközi biztonsági intézmény az ENSZ, amelynek legfontosabb döntéshozatali szerve a Biztonsági Tanács. Az Alapokmány a Biztonsági Tanácsot hatalmazta fel olyan döntések meghozatalára, amelyek szükségesek a nemzetközi béke és biztonság fenntartásához, beleértve a fegyveres erõk alkalmazását is a békét veszélyeztetõ agresszorok ellen. Európai szempontból a legfontosabb regionális intézmények a NATO és az Európai Unió. A NATO kettõs jellegû intézmény, biztonságpolitikai és katonai szövetség is egyben.
Az Európai Unió eredetileg Közös Piac 1993-ig regionális gazdasági együttmûködési szervezet volt. Az 1993. november 1-jén életbe lépett Maastrichti Szerzõdéssel politikai intézménnyé alakult át és az együttmûködés kiterjedt a kül- biztonság- és védelempolitikára. 1999 óta az EU nagy lépést tett elõre a közös biztonság- és védelempolitika területén és megkezdte a válságkezeléshez szükséges katonai, rendõri és civil képességek kialakítását.
A nemzetközi biztonságra helyezi a hangsúlyt a nemzetközi kapcsolatok elméletének neoliberális institucionalista irányzata. Ez az irányzat a nemzetközi intézményekben látja az államok közötti konfliktusok békés megoldásának lehetõségét. A katonai erõ alkalmazása helyett a diplomáciára és a gazdaságra helyezi a hangsúlyt. Úgy véli, hogy az államok közötti együttmûködés kölcsönösen erõsíti a biztonságot.
Az európai integráció belsõ fejlõdése az elmúlt másfél évtizedben, de különösen az elmúlt 5 év során, szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy sem a nemzeti, sem a nemzetközi szinten nem sikerült eredményesen kezelni a világban megjelenõ új biztonsági problémákat. Ezért vált szükségessé a biztonság elemzése az egyén szintjén összekapcsolva azt a társadalmi csoportok és a régiók szintjével.
Nemzetközi jogi szempontból az ENSZ Alapokmányából vett idézettel támasztható alá az egyén biztonságának figyelembe vétele. Az Elõszóban ez áll: Mi, az Egyesült Nemzetek népei, elhatározván azt, hogy megmentjük a jövõ nemzedékét a háborúk borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvetõ emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és nõk, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett.
Ugyanez az alapgondolat még erõteljesebb hangsúlyt kap az ENSZ Közgyûlés által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, amely a következõket mondja ki: az emberiség családja minden egyes tagja méltóságának, valamint egyenlõ és elidegeníthetetlen jogainak elismerése alkotja a szabadság, az igazság és a béke alapját a világon.
A mai világ realitásai azt mutatják, hogy nagy különbségek alakultak ki az emberiség családjának tagjai között . A legalapvetõbb szükségletek, mint a táplálkozás és a lakáskörülmények területén hatalmas szakadékok alakultak ki a gazdagok és a szegények között. Ezek a szakadékok tovább nõnek. A világ számos országában a lakosság 75%-tól 92%-a napi 2 dollárnál kevesebb jövedelembõl él. Az európai biztonsági stratégiában szereplõ adatok szerint a világ lakosságának fele rendszeresen szenved az éhségtõl. Évente 45 millió ember válik az éhhalál áldozatává. Államférfiak, tudósok és politikusok körében erõsödik az a vélemény, hogy a világ egészének legsúlyosabb problémája ma a szegény és gazdag országok közötti szakadék növekedése. A közös biztonságot ez a veszély fenyegeti a legnagyobb mértékben.
Erre a problémára irányítják a figyelmet a kritikai biztonsági tanulmányok, amelynek képviselõi azt vallják, hogy a biztonság új értelmezését összhangba kell hozni az egész emberiség jólétével és fennmaradásával.
A biztonságot fenyegetõ új veszélyek
A hidegháború utáni idõszakban mind a gyakorlati politikában, mind az elméletben fokozódó figyelem irányult a társadalmak egyes csoportjainak biztonságára. Mikor érezhetik biztonságban magukat a társadalmi csoportok? Akkor, ha zavartalanul mûködhetnek az etnikai, vallási vagy kulturális ismérvek alapján szervezõdött közösségeik. Ha az egyének valamilyen csoporthoz tartozását és azzal együtt önazonosságuk megõrzését nem fenyegeti veszély. Alapvetõen két tényezõ fenyegeti az így értelmezett társadalmi biztonságot: az elnyomó állam és az intoleráns többségi nemzet.
Az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások a régiók egyre inkább eltérõ biztonsági problémáira irányították a figyelmet . Ez több okhoz vezethetõ vissza. A nagyhatalmi rivalizálás mérséklõdése miatt csökkent az érdeklõdés, fõleg a gazdaságilag fejletlenebb térségek iránt. A régiók eltérõ mértékben részesednek a globalizáció elõnyeibõl. A globalizációnak vannak vesztesei, akik fokozatosan elszegényednek. A gazdasági problémák, a növekvõ szegénység feszültségekhez és konfliktusokhoz vezet.
A konfliktusok következménye a tömeges menekülés. Az elmúlt másfél évtizedben Európa közvetlen közelrõl is megtapasztalhatta a menekültáradat következményeit. De igazán drámai mértéket a menekültprobléma Afrikában öltött.
Az elmúlt másfél évtized konfliktusainak igen sok áldozata volt. A világ közvéleménye a tömegtájékoztatás, fõleg a televízió segítségével megdöbbentõ részleteket ismerhetett meg. Az elmúlt másfél évtized történései és a több évtizede folyó elméleti viták hatására a biztonság értelmezése kibõvült és a hagyományos katonai szektor mellett ma már fontosnak tekintik a biztonság gazdasági, környezeti, társadalmi és politikai szektorait is. A biztonság fogalmának kibõvüléséhez azonban nemcsak az új biztonsági kihívások járultak hozzá, hanem a modern fegyverek és különösen a tömegpusztító fegyverek alkalmazása következményeinek átgondolása is.
Az 1980-as évek elején kezdték el a tudósok komolyan vizsgálni az atomháború következményeit. Ekkor született meg a nukleáris tél elmélete, amely az életfeltételek megsemmisülését vetítette elõre a földön. Világszerte felerõsödtek a békemozgalmak. Európában a hidegháború idején teljesen szokatlan fordulat következett be, a megosztott Németország, az NSZK és az NDK vezetõi tárgyalásokat kezdtek az atomháború veszélyének csökkentésérõl. Megerõsödött a vélemény, hogy az atomfegyver alkalmazására nem kerülhet sor, mert az az emberi civilizáció végét jelentené.
Az 1980-as évek végén, a 90-es évek elején Európában olyan események kezdõdtek, amelyek egy másféle perspektíva lehetõségét villantották fel. Az európai történelem fordulatát a berlini fal lebontása jelképezi a legérzékletesebben, amely nemcsak Németország, hanem egész Európa politikai, ideológiai és katonai megosztottságát is megszüntette.
Az európai változások és azok következményeként az Egyesült Államok és a volt Szovjetunió szembeállásának megszûnése a nukleáris háború veszélyét levette a napirendrõl és minimálisra csökkentette az államok közötti háború veszélyét. Ugyanakkor más jellegû fenyegetések felerõsödtek és újak jelentek meg.
Az ENSZ ez évi közgyûlése számára készített szakértõi jelentés az alábbiakban foglalja össze az új fenyegetéseket:
Az Európai Unió biztonsági stratégiája az ENSZ jelentéstõl némileg eltérõ módon fogalmaz amikor a terrorizmust; a tömegpusztító fegyverek terjedését; a regionális konfliktusokat; a kormányzásra képtelen, összeomló államokat és a szervezett bûnözést jelöli meg.
Mindkét dokumentumban közös elem a terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek és a szervezett bûnözés, mint fõ fenyegetés.
Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az új biztonsági fenyegetések elleni hatékony fellépés szükségessé teszi az államok együttes, összehangolt cselekvését, a hatékony multilateralizmust. Célszerû a válságok megelõzésére törekedni valamennyi rendelkezésre álló eszköz felhasználásával. Különös hangsúlyt kap jelenleg a civil és katonai eszközök összehangolt alkalmazása. Az ENSZ-ben napirenden van ez erõ jogszerû alkalmazása kritériumainak kidolgozása.
Végül a jövõben egyre fontosabbá válik a nemzetközi intézmények együttmûködése az új fenyegetések elhárításában.