FÓRUM
Zhu Ruichen
Az észak-koreai atomfegyverkezésrõl
Az alábbi írás a ZMNE Katonai Mûszaki Doktori Iskola PhD hallgatójának, egyben a Kínai Népköztársaság Budapestre akkreditált helyettes katonai és légügyi attaséjának a rövid összefoglalóját és egyéni értékelését tartalmazza. A szerzõ reméli, hogy a téma iránt érdeklõdõknek egy távol-keleti katonai szakértõ véleménye segít a kérdés lényegének jobb megértésében. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban – elterjedten használatos rövid elnevezéssel Észak-Koreában –, a nukleáris tevékenység hosszú múltra tekint vissza. Az észak-koreaiak az 1950-es és 1960-as években indították el a nukleáris programot, a nukleáris szakértelem felhalmozását, az 1970-es és 1980-as években pedig megkezdték az atomfegyverprogram tervezését és megvalósítását. Az 1990-es években az erõs nemzetközi ellenõrzés ellenére sem hagyták abba a nukleáris fegyverek elõállítására irányuló kísérleteket. Így 2002-ben kitört az észak-koreai atomfegyver válság, amelyet azóta sem sikerült megoldani.
Észak-Korea nukleáris programja
A KNDK megalakulása elõtt nem sokkal Moszkva tudósokat küldött Koreába, hogy geológiai kutatásokat folytassanak. A koreai háború évei alatt kínai tudósok érkeztek Észak-Koreába, hogy radioaktív anyagok után kutassanak. 1955-ben Moszkva és Észak-Korea megállapodást kötött a nukleáris téren folytatandó együttmûködésrõl. A megállapodás megkötése után rövidesen megkezdõdött az észak-koreai tudósok szakmai képzése a dubnai nukleáris kutatóközpontban és kisebb számban ugyan, de Kínába is érkeztek tudósok hasonló céllal. 1959-ben írták alá a második nukleáris együttmûködési megállapodást, amelynek értelmében Észak-Korea még egy kutatási célokat szolgáló reaktort kapott.
1964-ben Észak-Korea nukleáris kutatóközpontot épített Jongbon mellett. Ezzel, valamint a Szovjetuniótól kapott kísérleti reaktorral, amelyet Pakcsong mellett helyeztek üzembe, Észak-Korea önálló nukleáris kutatásokba kezdett. Néhány éven belül a technológiai ismeretek bõvülése lehetõvé tette egy második atomreaktor megépítését.
Az 1960-as években a Szovjetunió nem adta át Észak-Koreának a legmodernebb nukleáris technológiát, mert attól tartott, hogy az a rivális Kínához kerülhet. 1964-ben, amikor Kína elvégezte elsõ kísérleti atomrobbantását, Észak-Korea kínai közremûködéssel felmérte az ország uránium készleteit. A vizsgálatok 4 millió tonna uránérc létezését mutatták ki. A kínai atomrobbantás sikerét látva Észak-Korea Peking segítségét kérte tervei megvalósításához, de Kína elutasítóan reagált.
Az 1970-es évek végén Észak-Korea nukleáris programja egy új szakaszhoz érkezett, amikor a Koreai Népi Hadsereg és az Atomenergetikai Minisztérium felhatalmazást kapott a nukleáris program gyakorlati megvalósítására, beleértve a nukleáris tevékenységet folytató létesítmények és a szükséges infrastruktúra gyors bõvítését. Ebben a szakaszban kezdett el Észak-Korea behatóan foglalkozni az urándúsítás és a hordozóeszközök megalkotásának kérdésével. Ugyancsak ebben a szakaszban vette kezdetét egy 50 megawattos atomreaktor építése, ráadásul már ekkor megszületett a döntés egy nagyobb, 200 megawattos reaktor megépítésérõl is.
Számos amerikai nukleáris szakértõ úgy véli, hogy Észak-Korea rendelkezik két nukleáris fegyverprogrammal, plutóniumfeldolgozással és urándúsítással.1 Feltételezések szerint Észak-Korea olyan teljes nukleáris fûtõelem-ciklussal rendelkezik, amely uránbányát, konvertáló üzemet, urándúsítót és atomerõmûvet tartalmaz. Ha azonban a kiégett fûtõelemeket, mint nagyaktivitású radioaktív hulladékot a reprocesszáló üzemben megfelelõ technológiával kémiailag feldolgozzák, és plutóniumot választanak ki belõle, a Nagaszakiban ledobott atombombával megegyezõ hatóerejû atomtöltethez jut(hat)nak.
Ha a bányászott természetes összetételû uránban az urán-235 arányt (például gáz centrifugával) 50% fölé dúsítják, a Hirosimánál ledobott bomba készítését követik. Észak-Korea rendelkezik a plutóniumfeldolgozáshoz és az urándúsításhoz szükséges ismeretekkel és technológiai háttérrel. A földalatti létesítményeket elemzõk szerint már azelõtt készen lehettek, hogy az Egyesült Államok figyelemmel kezdte kísérni az észak-koreai nukleáris törekvéseket az 1980-as években.2
Észak-Korea vélhetõen jelenleg még nem rendelkezik atomfegyverrel, de megvan a szükséges szakértelme és erõmûvi kapacitása ilyen fegyver elõállítására. Ezen kívül Észak-Korea sikeresen fejlesztett ki atomtöltet hordozására és célbajuttatására alkalmas eszközöket, megfelelõ hatótávolságú rakétákat is. Ez már régóta ismert tény, amelyet Phenjan és a nyugati hírszerzések egyaránt megerõsítettek.
Észak-Korea 1985-ben csatlakozott az atomsorompó szerzõdést aláíró országokhoz és a Jongbon melletti gázhûtéses reaktorát nemzetközi ellenõrzés alá helyezte, eloszlatva ezzel a nemzetközi közösség meglévõ aggodalmait.
Észak-Korea 1991-ben ratifikálta az atomsorompó szerzõdést és azt követõen kezdett tárgyalásokat Dél-Koreával a Koreai-félsziget atomfegyver- mentesítésérõl. 1992-ben a két ország szerzõdésben vállalt kötelezettséget arra, hogy nem gyártanak és alkalmaznak atomfegyvereket és nem hoznak létre katonai célú nukleáris létesítményeket. A megállapodás lehetõvé tette egymás tevékenységének kölcsönös ellenõrzését, és rendelkezett a Közös Nukleáris Ellenõrzési Bizottság felállításáról. Mindemellett Észak-Korea szerzõdést kötött a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel (NAÜ) is tevékenységének nemzetközi ellenõrzésérõl.
Az elsõ nemzetközi ellenõrök 1992-ben érkeztek Észak-Koreába, akik bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy az ország nem tesz eleget kötelezettségeinek. Ezzel egyidõben amerikai kémmûholdak felvételeket készítettek egy épülõfélben lévõ nukleáris üzemrõl.
Észak-Korea tagadta a vádakat és nem engedélyezte nukleáris iparának további nemzetközi ellenõrzését. 1993. március 12-én az észak-koreai vezetés nyilvánosságra hozta döntését, melynek értelmében az atomsorompó szerzõdés felmondását kezdeményezi. Észak-Korea minden idegen állampolgárt kiutasított, megakadályozta a nukleáris ellenõrök tevékenységét, csak a diplomaták maradhattak az országban. Az atomsorompó szerzõdés 1993 nyarára tervezett felmondásától Észak-Korea nemzetközi nyomásra elállt, és beleegyezett abba, hogy a kérdésrõl New Yorkban folytasson tárgyalásokat. 1994-ben Észak-Korea olyan megállapodást kötött az Egyesült Államokkal, amelynek alapján az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea bevonásával évi félmillió tonna fûtõolajjal látja el, továbbá plutóniumtermelõ reaktorait is kicseréli két könnyûvízes reaktorra, cserében Észak-Korea nukleáris programját befagyasztja.
Ezt követõen az ellenõrök ismét folytathatták munkájukat és sor került néhány nukleáris létesítmény bezárására is. De amint azt annak idején a dél-koreaiak kijelentették, Phenjan továbbra is semmisnek tekinti a megállapodást, és tovább dolgozik nukleáris fegyverprogramján. Igazat adva az amerikaiaknak, Phenjan elismerte, hogy urándúsítási tevékenyéséget folytat.
Az atomsorompó egyezmény felmondása 2002–2003-ban
2002 októberében James Kelly, a távol-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyminiszter-helyettes látogatást tett Észak-Koreában. Az országot elhagyva kijelentette, hogy az észak-koreaiak elismerték, hogy nukleáris fegyverek fejlesztésén dolgoznak. Phenjan késõbb tagadta, hogy ilyet mondtak volna és azt követelte, hogy az Amerikai Egyesült Államok üljön le vele tárgyalni, és egy dokumentumban vállalja: nem támadja meg az országot.3
Az amerikaiak ettõl elzárkóztak, és a további CIA-információk alapján 2002 decemberében felfüggesztették az 1994-es keretegyezmény szerinti olajszállítást. Erre válaszolva Phenjan egyre elkeseredettebb lépésekre szánta el magát: feltörte a nukleáris létesítmények pecsétjeit, amelyet a NAÜ ellenõrei raktak fel az ellenõrzés idején, leszerelte az ellenõrzõ kamerákat, kiutasította a NAÜ ellenõreit az országból, és végül újraindította az egyetlen mûködtethetõ 5 MW(e) kapacitású reaktort, mondván azzal a céllal, hogy „ezzel pótolja a kiesõ olajszállítmányokat”.
2003. január 6-án a NAÜ ultimátumban fenyegette meg Phenjant, hogy átadja az ügyét az ENSZ Biztonsági Tanácsának, amennyiben Észak-Korea nem tesz eleget a szervezet kormányzóinak tanácsa által megfogalmazott felhívásnak, amely az együttmûködés, az ellenõrzések haladéktalan felújítására szólít fel a kétoldalú biztonsági megállapodásnak megfelelõen. Négy nap múlva a KCNA, a hivatalos észak-koreai hírügynökség bejelentésében leszögezte, hogy Észak-Korea véglegesen kilép az atomsorompó szerzõdésbõl és felmondja a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséggel kötött ellenõrzési megállapodást. Így Észak-Korea az elsõ olyan ország volt, amelyik visszavonta hozzájárulását az 1970-ben hatályba lépett, 187 ország által aláírt és ratifikált atomsorompó szerzõdéshez. Ezzel visszavonta az engedélyét, hogy a NAÜ ellenõrizze nukleáris berendezéseit.
Feszültség a Korea-félszigeten 2003 óta
Az amerikai elnök, George W. Bush 2003. január 29-ei beszédében azt mondta: „Ma az észak-koreai rezsim arra használja nukleáris programját, hogy félelmet keltsen és engedményeket próbáljon elérni. Amerikát és a világot azonban nem lehet megfélemlíteni.“ Bush rámutatott arra is, hogy nem zárja ki a katonai erõ alkalmazását Phenjannal szemben.
A beszédet követõ idõkben Észak-Korea és az Egyesült Államok egyaránt kemény katonai lépéseket tett.
Február 20-án egy észak-koreai harci gép megsértette a dél-koreai légteret. Február 24-én Észak-Korea rövid hatótávolságú kísérleti rakétát indított a Japán-tenger nemzetközi vizeinek irányába, ami erõs aggodalmat váltott ki Dél-Koreában, Japánban és az Egyesült Államokban. Március 2-án Észak-Korea négy MiG-29-es és MiG-23-as vadászgéppel megakadályozta egy amerikai fegyverzet nélküli RC-135 négymotoros kémrepülõgép felderítõ tevékenységét a Japán-tengeren, az észak-koreai partoktól 70 km-re. A Pentagon szerint az egyik gép célradarját is az amerikai kémrepülõre irányította. Március 10-én Észak-Korea megismételte a rakétakísérlet.
Ami a másik felet illeti, az USA március 4-tõl április 2-ig közös hadgyakorlatot tartott Dél-Koreával a félszigeten. Erre huszonnégy B-1-es és B-12-es bombázót rendeltek az amerikai Guam-szigeti támaszpontra. A Carl Vinson amerikai repülõgéphordozó Dél-Koreába érkezett 70 géppel a fedélzetén, valamint további mintegy 5 ezer amerikai katona csatlakozott a Dél-Koreában állomásozó 37 ezer társához. Észak-Korea hevesen, megtorlással fenyegetõzött mondván, hogy „a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem maradhat passzív az amerikai katonai cselekmények fokozódása láttán. A forradalmi fegyveres erõk és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népe nagy erejû védelmi megtorló intézkedésekkel fog válaszolni”.
Az egyre súlyosodó helyzettel párhuzamosan, 2003. április 10-én lejárt Észak-Korea felmondásának 90 napos várakozási ideje az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.
A kialakult feszültség enyhítése érdekében mind Észak-Korea, mind az USA hajlandó volt tárgyalást kezdeni. Álláspontjuk abban különbözött, hogy Észak-Korea közvetlen kétoldalú párbeszédet akart folytatni, míg az USA sokoldalú tárgyalásokon szeretett volna beszélni a problémákról. Ekkor az amerikaiak felkérésére Kína fokozott diplomáciai tevékenységbe kezdett, a nemzetközi közösség elvárásainak megfelelõen. Kína közvetítésével 2003 áprilisában háromoldalú tárgyalásokat tartottak az USA, Észak-Korea és Kína részvételével, míg 2003 augusztusában, 2004 februárjában és 2004 júniusában hatoldalú tárgyalásokra került sor Pekingben az USA, Kína, Oroszország, Japán és a két Korea között. Jóllehet a tárgyalok kézenfogható lényeges eredményt nem hoztak, azonban „sikerült jobban megérteni” egymás álláspontját, valamennyi fél kinyilvánította a „békésen, diplomáciai úton való megoldás iránti vágyát”, és megállapodtak, hogy diplomáciai csatornákon keresztül fenntartják a kapcsolatot a pekingi tárgyalások folytatása érdekében.
Miért akar Észak-Korea atomfegyvereket?
A következõ tényezõk együttesen vezettek oda, hogy Észak-Korea elrendelte az önálló atomfegyver-arzenál megteremtését:
1. A Japán ellen bevetett két atombomba mély nyomot hagyott Kim Ir Szenben, Észak-Korea volt elnökében. Az általa vezetett ellenállási mozgalom szinte mindig vesztesen került ki a Japán ellen vívott harcból, ezzel szemben a két amerikai atombomba azonnal térdre kényszerítette az addig legyõzhetetlennek hitt Japánt. Kim Ir Szen meggyõzõdésévé vált, hogy atomfegyverek birtokában a legkeményebb ellenségek felett is gyõzelmet arathat.
2. A második okot a koreai háború szolgáltatta. Amikor az északi csapatok lerohanták Dél-Koreát, Kim Ir Szen biztos volt abban, hogy az Egyesült Államok nem vet be atombombát országa ellen. Ezzel szemben MacArthur tábornok taktikai atomfegyverek alkalmazását fontolgatta Észak-Korea ellen. 4 Bár a Truman-adminisztráció nem engedélyezte atomfegyverek bevetését és menesztette MacArthur tábornokot, Kim Ir Szen ettõl kezdve úgy érezte, hogy országa azon államok közé tartozik, amelyek ellen az Egyesült Államok kész atomfegyverek alkalmazását fontolóra venni.
3. A harmadik ok az, hogy megrendült Észak-Korea Moszkvába vetett hite, amikor 1962 októberében kitört a kubai rakétaválság. A két szuperhatalom nukleáris összecsapásával fenyegetõ válságot sikerült ugyan kezelni, de Észak-Korea Moszkva visszakozását Kuba, azaz egy szövetséges elárulásaként értékelte. A Szovjetunió nukleáris garanciáiba vetett bizalom összeomlása az észak-koreai nukleáris politika felülvizsgálatát eredményezte.
4. A fordulópont az 1970-es évek végén következett be, amikor a világ tudomást szerzett a titkos dél-koreai nukleáris programról. Mindaddig Észak-Korea úgy vélte, hogy a Koreai-félszigeten folyó legitimációs harc eszköztárában nem szerepelnek atomfegyverek. Washington rávette Dél-Koreát a nukleáris program feladására cserébe az amerikai atomfegyverek védeleméért. Ekkor rendezték meg elõször a Team Spirit hadgyakorlatot, amelyet Észak-Korea egy nukleáris támadásra való felkészülésnek tartott.
5. Ami a mostani helyzetet illeti, Phenjan állítása szerint Észak-Koreának azért van szüksége nukleáris fegyverek kifejlesztésére, mert az Egyesült Államok fenyegetõ magatartást tanúsít vele szemben. Azt hangoztatták, hogy a Washingtonból érkezõ fenyegetések kényszerítették az országot nukleáris fegyverprogramjának felújítására. Utaltak egyebek között George Bush amerikai elnöknek arra a 2002. januári beszédére, amely szerint Észak-Korea, Irakkal és Iránnal együtt része az ördög tengelyének („axis of evil”).
6. A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség 2003. júniusi számában azt írta, hogy az atomfegyver lehetõvé tenné, hogy a hagyományos fegyverzetek csökkentésébõl adódó forrásokat a gazdaság fejlesztésére fordítsák. Phenjan rendelkezik egyébként a világ egyik legnagyobb hadseregével, az 1,1 millió katona nagy része a déli határnál lévõ „demilitarizált zóna” közelében teljesít szolgálatot.
7. Napjainkban egyre több ember ért egyet azzal a véleménnyel, miszerint azért gyárt atomfegyvert Észak-Korea, mert csak így remélheti, hogy a külvilág felfigyel rá, és fõként fizet. Fizet, mert fél. Észak-Korea viszont nem lehet meg a kínai olajszállítmányok és az amerikai élelmiszersegély nélkül.
Észak-Korea számos országgal mûködött együtt a nukleáris technológiák terén, így a Szovjetunióval és Kínával az 1950-es években, az NDK-val, Csehszlovákiával és Kubával az 1960-as években. Feltételezik, hogy hasonló együttmûködést folytatott Egyiptommal, Iránnal, Líbiával, Szíriával és Romániával. A legtöbb közel-keleti országgal való együttmûködése nem hozott komoly eredményeket, az iráni – észak-koreai közös erõfeszítések azonban igen produktívnak bizonyultak. A két ország nukleáris együttmûködése igen alacsony szinten és intenzitással feltehetõen az 1980-as években vette kezdetét.
Az Irak és Irán közötti háború lezárultával Irán elhatározta nukleáris kapacitásának bõvítését. Elhatározásának elsõdleges oka a tömegpusztító fegyverek hadrendbeállítására irányuló iraki törekvés volt. Észak-Korea elsõsorban az iráni uránbányászat beindításában és felfuttatásában mûködött közre, de nem kizárt, hogy nukleáris fegyverek gyártásában is együttmûködött a két ország.
2004. elején vált ismeretessé, hogy Észak-Korea 1989 és 2000 között atomfegyverek gyártásához szükséges technológiákat vásárolt Pakisztánból.
Nagy Árpád Fizikai Szemle 2003/4. számában megjelent Észak-Korea felmondta az atomsorompó egyezményt címû cikke szerint Észak-Korea a következõ civil nukleáris létesítményekkel rendelkezik:
A fentieken kívül van egy feltételezett földalatti fegyverkezési komplexum Kumchangriban. Ezt a létesítményt 1996. második felében azonosították, Yongbyontól északra 12 km-re, illetve a fõvárostól (Phenjan) északra 50 km-re. Yongbyonban található az egyetlen mûködõképes 5 MW(e) atomerõmû, a kiégett fûtõelemrudakat reprocesszáló üzemmel (radiokémiai laboratórium) együtt, amelyre az 1985. december 12-tõl 2003. január 10-ig terjedõ idõtartamban az atomsorompó szerzõdés és így a kötelezõ NAÜ-ellenõrzés is kiterjedt.
1999. március 16-án, a Clinton-adminisztrációval aláírt egyezmény alapján (cserébe 0,5 millió tonna élelmiszersegélyért) Észak-Korea betekintést engedett a kumchangri-i földalatti létesítménybe, de ott az amerikai ellenõrzés nukleáris tevékenységet nem észlelt. Az ellenõrzést 2000 májusában megismételték, és hasonló eredményre jutottak. Az amerikai ellenõrök feltételezték, hogy az ellenõrzés idejére a berendezéseket eltávolították, illetve azt valószínûsítették, hogy a 200 méter mélységben kialakított helyiségekben a nukleáris fegyvereket elõállító komplexumot 2003-ra teljesen kiépíthetik, vagy Kumchangriban tömegpusztító fegyvereket tárolhatnak, ha az ellenõrzések nem folytatódnak.
A szerzõ õszinte köszönetét fejezi ki PhD témavezetõjének, Solymosi József egyetemi tanárnak a Magyar Tudományos Akadémia doktorának a közlemény korrekciójához nyújtott nyelvi, stilisztikai segítségéért.
FELHASZNÁLT IRODALOM
[1] Faludi Péter: A „koreai kérdés” eredetérõl; Kül-Világ
[A nemzetközi kapcsolatok folyóirata I. évfolyam, 200/3. szám.]
[2] Nagy Árpád: Észak-Korea felmondta az atomsorompó egyezményt [Fizikai Szemle, 2003/4. 151. o.]
[3] Phenjan atomfegyverprogramja
http://www.hhrf.org/rmsz (2004. március 6.)
[4] Észak-Korea fegyverkezése, tömegpusztító fegyverei
neszeneked.uw.hu (2004. december 9.)
[5] Forszázs – Friss hírek: Észak-Korea elutasítja a sokoldalú tárgyalásokat
www.altonova.hu. (2003. március 8.)
[6] Phenjan megnemtámadási szerzõdést követel
http://www.azsia.net (2003. július 21.)
[7] Észak-Korea tárgyalna az atomfegyverrõl
http://www.stop.hu/hirek/politika/index. (2004. november 24.)
[8] Washington túlzott Észak-Korea kapcsán
www.nol.hu (2004. december 10.)
[9] Észak-Koreának már van plutóniumbombája
http://www.azsia.net (2004. október 17.)
[10] Miért gyárt atomfegyvert egy csõdben lévõ állam
http://www.radio.hu (2003. augusztus 27.)
[11] Észak-Korea atombomba robbantással fenyegetõzik
http://www.ma.hu (2003. július 26.)
1 Népszabadság Online: Washington túlzott Észak-Korea kapcsán [2004. december 10.] « Vissza
2 Románia Magyar Szó, 2004. március 6.: Phenjan atomfegyverprogramja. « Vissza
3 azsia.net: Phenjan megnemtámadási szerzõdést követel, 2003. július 21. « Vissza
4 Neszeneked.uw.hu: Észak-Korea fegyverkezése, tömegpusztító fegyverei. « Vissza