A TÁRSASÁG HÍREI

Az MHTT pályázati felhívása a 2005. évre

A Magyar Hadtudományi Társaság elnöksége – a küldöttgyûlés határozata értelmében, a jóváhagyott éves munkatervvel és költségvetési tervvel összhangban – pályázatot hirdet tanulmányok, elemzések megírására.

A pályázat meghirdetésének célja a Társaság tagságának aktivizálása, a tudományos tevékenység, mindenekelõtt a kutatás ösztönzése, publikálásra alkalmas, és elsõsorban a gyakorlatban is hasznosítható anyagok készítése, a tagság önmegvalósítási lehetõségeinek bõvítése.

A pályázat keretében a következõ tudományos illetve kutatási témaköröket tartjuk célszerûnek feldolgozni:

A pályázaton a Társaság tagjai egyénileg vagy csoportosan vehetnek részt, kifejezetten ezen pályázat céljára készített, eredeti, ebben a formában más helyre be nem nyújtott tanulmányokkal.

A pályamûvek terjedelme nem haladhatja meg a három ívet.

A pályázat elsõsorban a kiírásban szereplõ (esetleg önálló kezdeményezés alapján választott, de a Hadtudományi Társaság illetve szakosztályai profiljába tartozó) téma kidolgozására irányul, lehet komplex jellegû, de foglalkozhat a téma egy részterületével is.

A pályázat jeligés, ily módon megõrzi a pályázó személyiségének anonimitását a pályamunka elbírálásának befejezéséig.

Elnyerhetõ díjak:

I. díj egy     100 ezer forint,

II. díj kettõ     70 ezer forint, összesen 140 ezer forint,

III. díj három     40 ezer forint, összesen 120 ezer forint.

Az elnökség az egyes szakmai területek kiemelkedõ alkotásait különdíjban részesítheti.

A pályamunkák beadási határideje:
2005. október 14-e.

A pályamunkákat két gépelt (nyomtatott) példányban és elektronikus formában (lemezen, CD-n) kell benyújtani a Társaság titkárságára.

A pályamûveket az elnökség által felkért szakértõk bírálják el.

A díjazott pályázatok hasznosításáról a Társaság dönt a szerzõk egyetértésével. Az arra alkalmas pályázatok – függetlenül a díjazás tényétõl – kellõ átdolgozás után a Hadtudomány címû folyóiratban is közlésre kerülhetnek. Minden pályamunka – a szerzõvel való elõzetes egyeztetés után – átadásra kerülhet a hasznosításában érdekelt szervek részére.

A pályázat kiírásának feltételeit, a pályázati rendszer célját, az alkalmazott eljárásokat és más, szükséges tudnivalókat a Társaság elnöksége által jóváhagyott szabályozó (a Magyar Hadtudományi Társaság Pályázati rendszere) tartalmazza.

 

Budapest, 2005. április 1.

 

A Magyar Hadtudományi Társaság
elnöksége

 

« Vissza a 2005/1. tartalomhoz