| HADTUDOMÁNY X. évfolyam, 4. szám |
TÁRSASÁGI ÉLET |
A ZMNE, az MTA IX. osztály Hadtudományi Bizottsága, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség, a Határőrség Országos Parancsnoksága, a BM Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Hadtudományi Társaság, valamint a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Műszaki Könyvtáros Szekció szervezésében immár negyedik esetben a magyar tudomány napja alkalmából 2000. november 2–10. között ünnepi rendezvénysorozatra került sor.
– A rendezvénysorozatot dr. Szabó Miklós, a ZMNE rektora nyitotta meg november 2-án, majd dr. Ács Tibor, a magyar tudomány eredményeit méltató és kiválóságait bemutató nyitó előadásában emlékezett meg az MTA megalakulásának 175. évfordulójáról.
Ezt követően a plenáris ülés mintegy 200 résztvevője önálló program keretében ünnepelte, köszöntötte a tízéves Magyar Hadtudományi Társaságot. Dr. Szabó József, az MHTT elnöke előadásában méltatta a társaság egy évtizedes tevékenységét, szólt az MHTT célkitűzéseiről, törekvései irányairól, eredményeiről, arról, hogy a több mint félezres „önkéntesekből” álló kollektíva miként szolgálta a hadtudomány, a hadügy fejlődését, a honvédelem ügyét. A jövő kihívásaira, az MH előtt álló feladatokra utalva szólt a társaság új évezredben betöltendő helyéről, szerepéről és feladatairól.
Az előadás után a társaság megalapításában, 10 éves tevékenységében kifejtett munkásságuk elismeréseként a társaság közel 50 tagja honvédelmi miniszteri, államtitkári, vezérkar főnöki, HM főosztályvezetői, egyetemi rektori és MHTT elnöki elismerésben részesült.
Az elismerések átadását követően dr. Szabó József a társaság elnöke jelképesen átadta dr. Szabó Miklósnak, a ZMNE rektorának az MHTT 10 éves történetét áttekintő kiadvány első példányát.
– Az ünnepségsorozat többi napján – az országos ünnepségekhez kapcsolódva – plenáris, intézményi, tudományos diákköri, társadalomtudományi, doktorandusz- és országos millenniumi (könyvtárosi), valamint az MH kutatóműhelyeinek konferenciájára került sor.
– Az ünnepi rendezvénysorozat záró napján, november 10-én került sor az Egyetemi Tanács nyilvános ülésére, amelyen habilitációs oklevelet adtak át: dr. Bencsik István nyá. vezérőrnagynak, dr. Héjja Istvány nyá. ezredesnek, dr. Kende György mk. ezredesnek, dr. Padányi József alezredesnek és dr. Simon Ákos nyá. mk. ezredesnek.
Doktorrá avatták: Balla Tibor őrnagyot, Felházi Sándor mk. alezredest, Furján Attila alezredest, Hüvely Lajos alezredest, Nagy Ferenc alezredest, Piószegi János dandártábornokot, Sipos Jenő mk. alezredest, Szabó György alezredest, Szabó Tibor alezredest, Szűcs Gáspár mk. ezredest és Zsigmond Gyula főiskolai tanárt.
Ezt követően dr. Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára átadta a Zrínyi Miklós-díjat dr. Hermann Róbert hadtörténésznek, a Fay András-díjat dr. Földes Ferenc nyá. ezredesnek.
Az ünnepségen sor került a HM Oktatási és Tudományszervező Főosztály által meghirdetett Kutatás–2000 című pályázat eredményhirdetésére, és első alkalommal a Pro Militum Artibus cím adományozására, továbbá Zrínyi emlékgyűrű és tudományos tiszteletdíjak átadására. Jubileumi oklevelet kaptak a hadtudomány doktorai és kandidátusai közül azok, akik 35, 30 és 25 éve érdemelték ki fokozataikat.
Az MHTT elnöksége, gratulál mindazoknak, akik eredményes tudományos kutató és tudományszervező munkájuk elismeréseként dicséretben, jutalomban részesültek.
Az MHTT elnöksége
A Magyar Hadtudományi Társaság megalakításának, ezen belül a Hadtudomány című folyóirat megjelenésének 10. évfordulójára emlékeztünk 2000. november 2-án. Okkal és joggal köszönthetjük e jubileumot, hiszen népszerűsége, olvasottsága révén jogos büszkeséggel vehetjük kézbe a kék fedőlapjáról közismert folyóiratot. Kijelenthetjük, hogy a társaság megalakulásától egészen napjainkig hű krónikása a társaság tudományos tevékenységének, a biztonságpolitikai kérdéseknek, az MH-ban történő változásoknak, (NATO-tagság, haderőreform, a tudományos képzés stb.). Az internetre való felkerülés után a folyóirat gyakorlatilag belépett a világ információs hálózatába.
A szakfolyóirat a doktoranduszok között is népszerű, hiszen a hadtudomány egészére kiterjedő színvonalas tanulmányok irodalmi forrásanyagként szolgálnak, a tudósjelölteknek ugyanakkor lehetőségük van az általuk készített cikkek közlésére is. Ismert dolog, hogy a doktoranduszok a tudományos tevékenységük során meghatározott számú cikk publikálására kötelezettek. A Hadtudomány c. folyóirat a legutóbbi időkig a legmagasabb kategóriát képviselte a publikációs feladatok teljesítését illetően. A közelmúltban egyfajta besorolás szerint csökkenteni kell a folyóiratban a doktoranduszok által publikált cikkek tudományos értékét, abból kiindulva, hogy a cikkeket nem bírálják el. A félreértésre az ad okot, hogy a fedőlapon van egy figyelmeztető mondat.
„A folyóiratunkban megjelenő cikkeket szakmailag nem bíráltatjuk, azok tartalmáért a szerző felel!”
A ZMNE tudományos képzéssel foglalkozó szakemberei a Hadtudomány c. folyóirattal szemben az alábbi akkreditációs problémákat vetették fel
Tételesen megvizsgáltuk, mennyire megalapozottak a fent felsorolt, elég súlyosnak tekinthető vádak. Bejegyzett e a Hadtudomány c. folyóirat? Erre igazolásul a társaság tudományos folyóiratának alapító okmányára hivatkozunk: OKIRAT a HADTUDOMÁNY című lap alapításáról. Bejegyezte a MŰVELŐDÉSI ÉS KÖZOKTATÁSI MINISZTÉRIUM, Nytsz.: B/FL/28/ 1991. A bejegyzés helye és dátuma: Budapest, 1991. július 22.
Sajátos helyzet, hogy az MHTT és annak folyóirata non-governmental organisation, rövidítve (NGO) magyarul (szó szerinti fordításban: nem kormányszervezetek) a civil szervezetek kategóriájába tartozik. A valóságban azt jelenti, hogy a Hadtudomány c. folyóirat nem hivatalos állami kiadvány. Még pontosabban nem a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapja. A nyugati világban számos nagyhírű tudományos folyóirat (scientific journal) létezik, amely szintén NGO kategóriába tartozik, tehát nem állami fennhatóság alatt működő kiadvány. Ezekben az országokban, így a NATO-tagországokban is a folyóiratok minőségét és rangját elsősorban az határozza meg, hogy a megjelent cikkek milyen tudományos értékeket képviselnek. NGO besorolású folyóirat pl. a Magyar Kémikusok Lapja (Hungarian Chemical Journal), amely a Magyar Kémikusok Egyesületének – a MTESZ tagjának – folyóirata. A lapot mind a hazai, mind a külföldi tudományos életben a legrangosabb folyóiratok között tartják számon.
A civil szervezetek erejét igazolja az alábbi hír: „Budapesten az atlanti tanácsok – Budapesten ülésezik a NATO-t támogató civil szervezetek szövetségének (ATA) 46. közgyűlése. A többnapos tanácskozáson – amelyen a NATO-főtitkár, nyolc külügyminiszter és két honvédelmi miniszter vesz részt – elsősorban az atlanti szövetség délkelet-európai szerepvállalása és a térség biztonsága a fő téma.” (Népszabadság 2000. 11. 02). Ha egy nemzetközi civil szervezet közgyűlésén a NATO főtitkára és tíz ország külügyminisztere is részt vesz, az azt igazolja, hogy tevékenységét az egész világon figyelemmel kísérik.
A „nincs jegyezve” kritikai megjegyzés gyakorlatilag a társaság egészét illegitimmé degradálja. Ez a legsúlyosabb vád, amelyet nem nehéz cáfolni, hiszen az MHTT alapszabálya erre választ ad.
1. § 7. p. A társaság alapítási éve: 1990.; Bejegyzés dátuma: 1990. 12. 02. Főv. Bíróság Pk. 64401/1. sz. ügyirattal 3115. sorszám alatt.
Az MHTT mint NGO szervezet öndefiniciója, 1. § 1. p:
A társaság olyan önkormányzattal rendelkező – állami szervektől, szervezetektől, politikai pártoktól, mozgalmaktól és egyéb politikai csoportosulásoktól független – társadalmi szervezet, amely a hatályos jogszabályok keretei között ezen alapszabály szerint működik. Nyilvántartott tagsággal rendelkezik és céljainak elérésére szervezi tagjai tevékenységét. Rendeltetése a hadtudományhoz kapcsolódó társadalmi tevékenység összefogása.
A megjelenő cikkek lektorálásának megítélése. Egyetlen mondat a fedőlap belső oldalán, ami nem egyértelmű, félreérthető, és félre is értették. Talán ebből adódik, hogy a kiadványban megjelenő cikkeket alulértékelik. Nézzük a gyakorlatban, hogy a közlésre beérkezett cikkeket a szerkesztőbizottság hogyan dolgozza publikálásra éretté.
A társaság folyóiratának van felelős kiadója, elnöke, főszerkesztője, szerkesztőbizottsága, a tudományterület teljes vertikumát átfogó – tudományos fokozatokkal rendelkező – szakembergárdája. Ennek megfelelően a folyóirathoz beérkezett cikkek bírálatát a szerkesztőbizottság végzi, igény szerint szakértők bevonásával. A doktoranduszok cikkeivel kapcsolatban nem igényeljük pl. a tudományos témavezetők bírálatát.
Folyóiratunkban csak olyan cikkek jelenhetnek meg, amelyek megfelelnek a társaság által megfogalmazott követelményeknek. Általánosan hangsúlyt kap a téma aktualitása, a tartalom, a szerkezeti felépítés, a stílus és a nyelvi helyesség.
Folyóiratunk megnevezése is arra kötelez bennünket, hogy a megjelenő cikkek a tudomány igényességével készüljenek. A teljesség felsorolása nélkül megemlítünk néhány fontos szempontot, amit fiatal tudósjelöltjeink sem nélkülözhetnek munkájuk során.
Megítélésünk szerint a tudományos munka csak akkor lehet hasznos és előremutató, ha nemcsak a jelen, hanem a jövő várható követelményeit is kielégíti. Az alapvető normatívák betartása mellett a tudomány kénytelen átszakítani a törvényekre emelt szabályzók és szabályzatok korlátait abból kiindulva, hogy az új megjelenése korábban nem ismert problémákat vet fel, megoldásukhoz a régi szabályzók nem elégségesek.
Még napjainkban is gyakran keverednek a vezetői feladatok, a napi operatív tevékenységek és a rutinmunkák a tudományos feladatokkal. A vezetők, döntéshozók napról napra, percről percre élesben dolgoznak Ennek megfelelően törvényes keretek, behatárolt jogszabályok korlátai között kell végezni munkájukat. Minden döntésnek emberre, anyagi javakra, kis és nagy közösségekre azonnali, illetve távlataiban évtizedek múlva jelentkező hatása van. A vezetők felelnek mindazért, amit tettek vagy tenni elmulasztottak. A döntési szféra ezért nem lépheti át a szabályzók kereteit.
A tudományos kutatót a vezetői beosztásokból adódó felelősség nem terheli. Ebből következik, hogy a szabályzók nem korlátozzák tevékenységi körét. A tudomány eredményei „csak” ajánlások. A nagyobb szabadság tágabb teret biztosít a kutatás számára. A tudomány művelői kimondhatják, leírhatják azokat a kényesnek tűnő dolgokat, amelyekkel a hivatalos vezetők az adott pillanatban nem azonosulhatnak. A tudomány szabadsága természetesen nem jelent szabadosságot. A szabályzók kereteit ki lehet tágítani, át lehet törni, de a realitás talaján kell maradni.
A döntési szféra és a tudomány művelőinek kapcsolata a fejlődés meghatározó eleme. A döntési szférához tartozó személyek feladata, hogy a tudományos munka eredményeiből kiemeljék az igazi értékeket és a törvények (szabályzatok, szabályzók) rangjára emeljék azokat. E felfogás alapján nem válik ballasztanyaggá a tudományos munka (kutatási eredmény), nem merevedik dogmává az élő törvény és az alapszabályzó (a szabályzat). Csak ezen az alapon tudjuk megoldani a tudomány (hadtudomány) területén jelentkező ellentmondásokat.
Az írás etikai kérdései is a publikálás feltételeihez tartoznak. A tudomány politikai intaktsága jó és hasznos dolog, de az életben sok csábítást kell elhárítani. Veszélyes lehet a „szponzor iránti hűség”, nem becsületes dolog a rejtett ideológiai kötődés, érdekcsoportok egyoldalú preferálása vagy mellőzése stb.
A „dadogó igazság” vesztes lehet a szép mondatokba csomagolt hamis gondolatokkal szemben. A cikkek bírálóinak meg kell különböztetniük az újat tartalmazó értékeket, az irreális elképzelésektől. A cikkeket bírálók felelőssége nagy, de a fedőlapon megjelenő és kifogásolt mondat arra figyelmeztet, hogy a mondanivalóért egy személyben csak a szerző felel!
A társaság megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából készült kiadványban a Hadtudomány főszerkesztője A társaság folyóirata a hadtudomány szolgálatában című összefoglaló tanulmányában ide kapcsolódóan megemlíti:
„A szerkesztőbizottság szándéka – a nem bíráltatjuk és a szerző felelősségére utalással – a folyóirat indításakor az volt, hogy:
Ez a szerzői szabadság nem zárhat ki egy – olykor a lektorálást is felülmúló – igényes szerkesztést… Egy ilyen folyamaton átszűrt munkát nem lektoráltnak tekinteni… több mint bűn!” – eddig a főszerkesztő summázott véleménye.
Egy cikk tudományos értékét megítélésünk szerint az határozza meg, hogy hányszor szerepel más tudományos munkák forrásanyagaként, hányszor hivatkoznak a leírt tézisekről tudományos előadások, értekezletek, szimpóziumuk során, mennyien kérték le a tanulmányt az internethálózatról stb.
A fent leírtak alapján összegezésként megállapítható, hogy a bírálatokat a szerkesztőbizottság szakértők bevonásával minden megjelenő cikk esetében elvégezte és a jövőben is megteszi. Fiatal tudósjelöltjeink részére a folyóirat szándékaink szerint továbbra is igényes irodalmi forrásanyagként szolgál. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatal tudósjelöltek kapják meg a tudományos munka szabadságát, érezzék át az alkotás örömét, hiszen a folyóiratban publikált írás már a tudományos eredmény hasznosítását is jelenti.
Elismerjük, hogy a fedőlapon megjelenő mondat félreérthető is lehet, ezért a további viták elkerülése érdekében a szöveget töröljük.
Én
magánemberként, a folyóirat olvasójaként és úgy is, mint a szerkesztőbizottság
tagja, jogtalannak tartom a kiadványunkkal szembeni megalapozatlan ítéleteket,
véleményeket, különösen azt, hogy olyan intézmények képviselői is
melléjük állnak, akiknek éppen a tudományos képzés, a tudomány szolgálata
a legfőbb hivatása.
Zárógondolatként megemlítem, hogy a cikket nem egyfajta igazoló jelentésnek szántam, hanem a társadalmi és a hivatalos kormányszervezetek közötti kapcsolatokban jelentkező problémákat vetettem papírra egy konkrét helyzetben. Ma a demokrácia játékszabályai már hazánkban is kiszélesedtek és nem fogadható el az a régi beidegződés, hogy az „állam bácsi” mindent megold, de a társadalmi szervezetek csak a „futottak még” kategóriába tartozhatnak. Számomra a vélt vagy valódi sérelmek azzal a visszafogott indulattal fejezhetők ki legjobban, amit a költő megfogalmazott: „…én nem fogom be pörös számat, s a tudásnak teszek panaszt”.
A folyóirat szerkesztőbizottsága a cikket megvitatta, annak tartalmával egyetért.
Dr. Barna Géza
A 2000. szeptember 25-én a hadművészeti szakosztály vitafórumot rendezett A haderőreform elvi és gyakorlati kérdései címmel. Előadó dr. Pekó József, a szakosztály elnöke volt.
A vitaindító előadás főbb megállapításai az alábbiakban összegezhetők. Az újragondolt haderőreform lényeges előfeltétele: az állam új védelmi stratégiai alapokra épülő reformkoncepciójának a megalkotása és elfogadása, a reform törvényes jogi megalapozása, valamint a reformhoz szükséges anyagi-pénzügyi források garantálása. Az új stratégiai alapokra épülő haderőreformot a haderő teljes körű átalakításaként és modernizációjaként célszerű értelmezni, melyet az állam reformstratégiai koncepciója irányít. Arra kell irányulnia, hogy a haderő rendeltetés szerinti feladatai és képességei közötti összhangot megteremtse és azt a finanszírozhatóság keretei között fenntarthatóvá is tegye.
A reformdöntések fontos előfeltétele a haderőreformra konkretizált alapelvek és követelmények figyelembevétele. Legfontosabb alapelvek:
1.)
az ország katonai védelmi szükséglete, a haderő képességei és a gazdasági-pénzügyi lehetőségek közötti összhang biztosításának elve;2.)
a haderő rendeltetés szerinti alkalmazása és képességei közötti összhang biztosításának az elve;3.)
a haderő képessége és alkalmazása feleljen meg a NATO vonatkozó elveinek és követelményeinek.A haderőfejlesztéssel kialakítandó NATO-konform harc- és hadműveleti képességét, a fegyveres konfliktus lehetőségét tervezési alapnak tekintve szükséges biztosítani.
A haderőreform alapvető tartalmát képezheti:
A struktúraváltást úgy célszerű végrehajtani, hogy: növekedjen a magas békefeltöltöttségű, azonnal alkalmazható reagálóerők aránya, a haderő béke- és hadiállományának felépítése és vezetési rendje ezzel azonos legyen. Az állomány biztosításához a hadkiegészítés rendszerét úgy célszerű megváltoztatni, hogy a hadkötelezettségre és az önkéntességre épülő hadkiegészítés valósuljon meg.
A honvédség és szervezetei új irányítási és vezetési struktúrájában csökkennie kell a vezetési szinteknek és növekednie kell a vezetés hatékonyságának és operativitásának. A haderő szervezeti reformja a haderőnemi vezérkarok és a hadosztály-parancsnokságok megszüntetését, egyidejűleg új harcászati-hadműveleti parancsnokságok létrehozását indokolja. A parancsnoki rendszert erősíteni és általánossá szükséges tenni.
Az előadó részletesebben szólt a haderő szervezeti strukturálás reformjának gyakorlati kérdéseiről, a fejlesztések prioritásairól és problémáiról.
A vitaindítót követően a résztvevők megerősítették az előadó főbb következtetéseit, egyes kérdésekben – mint például a honvédség feladatai, határainkon kívüli szerep- és feladatvállalása, a nemzetőrség létrehozása, a reform finanszírozhatósága stb. – pedig önálló véleményeket ismertettek. A fórum, a reformhoz való eredményes hozzájárulás volt.
Dr.
Pekó József
elnök
A szakosztály élete iránti egyre fokozódó érdeklődés mellett (25 fő), szeptember 26-án tartotta meg terv szerinti ülését a társaság tüzér szakosztálya.
Mivel számos rendezvényen, konferencián, szakmai továbbképzésen megismerkedtünk a NATO tüzérség alkalmazásának főbb elveivel, ezért a további rendezvényeink fő célja a részletek minél mélyebb megismerésére és az azokból adódó feladatok egységes értelmezésére, végrehajtásának elősegítésére irányulnak. Ez alkalommal a fenti célkitűzésnek megfelelően a napirendek között két aktuális téma szerepelt.
Az első napirendi pontban Piroska György mérnök a MH Haditechnikai Intézet munkatársa, a Tüzérségi tűz helyesbítésének matematikai kérdései témakörben tartott előadást. A téma kifejtésekor rámutatott arra, hogy a tüzérségi lövegekkel való tüzelés jelenségének matematikai értelmezése egzakt, azonban a filozófiai megközelítésben NATO STANAG-ek jelentősen eltérnek a nálunk eddig alkalmazott felfogástól. A kompatibilitás megteremtése érdekében át kell venni azokat az alapvető ballisztikai megállapításokat, amelyekre a NATO lőtáblázatok épülnek. A rendezvényen megjelentek egyhangú véleménye az volt, hogy a következő félévben szívesen hallanánk ezekről a kérdésekről egy részletekbe menő előadást.
Második napirendi pontként Fodor Mihály alezredes ZMNE tüzér tanszék adjunktusa előadásában A tüzelőállásban vezetendő okmányok egységesítésére tett javaslatot. Az előadó részletes helyzetképet mutatott a tüzelőállásban vezetendő okmányok sokféleségéről. Bemutatta azt a kaotikus állapotot, ami manapság az okmányok elkészítésében és azok vezetésében tapasztalható. Annak ellenére, hogy a bemutatott okmányrendszer széles körben konzultálva, a csapatok véleményét is figyelembe véve készült el, több az okmányok tartalmát, formáját és vezetésük kérdését illetően ellenvélemény is megfogalmazásra került. A csapatok képviseletében megjelent parancsnokok egy része azon az állásponton volt, hogy nem szabad egy egységes okmányrendszert rákényszeríteni a csapatokra, mert a tüzérosztályoknak nemzetközi feladatokba való besorolásuk során más és más rendszerű okmánymintákra van szükségük. Javaslatként azt fogalmazták meg, hogy mindenki a saját SOP kidolgozásakor határozza meg a szükséges okmányok rendszerét és tartalmát.
A szakosztály ülésén a vita összefoglalásaként elfogadtuk azt a javaslatot, hogy alakuljon meg egy munkabizottság, amely – az egyetem tüzér tanszék harcszolgálati szakcsoportja vezetésével és a csapatok egy-egy képviselőjével – 2000. március 1-jéig dolgozzon ki olyan okmányrendszer-tervezetet, amely a tüzér csapatoknál általánosan használható. A javaslataikat jóváhagyásra terjesszék elő a szárazföldi csapatok tüzér parancsnokának.
A napirendi pontok témáihoz kilencen szóltak hozzá, s az előadásokhoz kapcsolódó vélemények, javaslatok mellett mindenki hangsúlyozta: az egyetem és a csapatok közötti együttműködést az eredményesebb munkavégzés érdekében még szorosabbá, élőbbé kell tenni.
Mlinárik László
A tízéves születésnapját ünneplő Magyar Hadtudományi Társaság újabb erőpróbára készül: 2001 márciusában – az alapszabály értelmében – új vezetőséget választ a több mint nyolcszáz tagot tömörítő tudományos grémium. A küldöttgyűlés – mely a társaság legfőbb szerve – jogosult arra, hogy megválassza az elnökséget, a felügyelőbizottságot, valamint az etikai bizottságot. Az itt megválasztott vezetőség három évig fogja irányítani az MHTT-t.
A küldöttgyűlésnek azért is kiemelkedő szerepe van a társaság életében, mert többen a vezetők közül két ciklusban tevékenykedtek, s az alapszabály értelmében ugyanazt a személyt elnöki, alelnöki vagy elnökhelyettesi tisztségre egymást követően csak két alkalommal lehet jelölni és megválasztani.
Az elnökségnek, azon belül is az elnöknek, az alelnöknek és az elnökhelyetteseknek meghatározó szerepük van az MHTT irányításában, vezetésében, a szervezeti egységek tevékenységének segítésében. Ezért is nem mindegy, kik lesznek azok, akik három évre bizalmat kapnak.
Az elnökség e nagyjelentőségű munka elvégzésére megválasztotta a jelölő bizottságot – dr. Csery Pétert, dr. Móricz Lajost és dr. Szabó Gyulát –, melynek tagjai a társaság valamennyi szervezetét felkeresik és véleményt kérnek a leendő vezetőségi tagokról. Azt szeretné a bizottság, ha a lehető legtöbb társasági tag mondana véleményt az elmúlt időszak tevékenységéről, s a lehető legrátermettebbek kerülnének megválasztásra vezetőként a küldöttgyűlésen. Célszerűnek látszik, hogy azon régi vezetők helyét, akik nem kerülhetnek be az új elnökségbe, az intézőbizottságba, a felügyelőbizottságba és az etikai bizottságba, fiatal, nagy tekintélyű, tudományos eredményekkel rendelkező agilis tagok foglalják el mindannyiunk megelégedésére.
A tét tehát nagy: nem mindegy, hogy kik lesznek az elnökség és a különböző bizottságok tagjai.
A tízéves Magyar Hadtudományi Társaság tagjait az eddig elért szép eredmények kötelezik arra, hogy javaslataikkal olyan vezetők kerüljenek a társaság élére, akik méltóképpen tudják folytatni a megkezdett munkát, s az elért eredményeket megszilárdítva töretlenül képesek tevékenykedni a magyar hadtudomány érdekében.
Dr.
Csery Péter,
a
jelölőbizottság elnöke
A Magyar Hadtudományi Társaság biztonságpolitikai szakosztálya 2000. október 10-ére kirándulást szervezett Komáromba, a Monostori-erődbe. A zord időjárás sem térítette el azokat a résztvevőket, akik így akartak adózni az 1848–49-es szabadságharc katonái előtt.
Komáromban Kovács Vilmos őrnagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa fogadott bennünket és mutatta be az erődöt és a múzeumot.
Megtudtuk, hogy a Duna mellékén már a kőkorszakban is laktak emberek, s a keltákat a rómaiak követték. A magyarok a bejövetelük után az itt felépült, stratégiailag fontos várat megszállták és sokáig meg is tartották. A középkorban is állandóan fejlődött, s Komárom évszázadokon át Magyarország egyik fontos erődítményévé vált. Gyakorlatilag Bécs egyik elővárának számított, s Buda eleste után a török elleni védelmi rendszer legfőbb erőssége lett. Később, 1810-ben tovább épült az erődítményrendszer a Duna jobb oldalán is a Monostori-, az Igmándi- és a Csillag-erőddel. A vár különösen az 1848–49-es szabadságharcban vált jelentőssé. Háromszor ostromolták, de Guyon és Klapka tábornok kezén maradt, s még a világosi fegyverletétel után is szilárdan tartotta magát. Csak hosszú tárgyalások után, 1849. október 2-án vonult ki Klapka vezetésével a várőrség, melynek a bécsi haditanács szabad elmenetelt biztosított. A várban eleinte osztrák katonákat, majd később különböző magyar alakulatokat helyeztek el. Innen indultak útnak az első világháborúba az olasz frontra, majd a második világháborúba a keleti frontra a környékbeli magyar katonák.
A Monostori-erőd a vár szerves részét képezte, 1850 és 1871 között épült, mintegy 25 hektáron terül el. Eredeti formában maradt fenn, s a gigantikus méreteket jellemezte, hogy a hatalmas falak, a földalatti rendszer építése egyszerre több mint ezer kőművesnek adott folyamatos munkát a városban és a környéken. A Duna felé viszonylag nyitott, egyébként zárt egységet alkot. Alkalmas volt a gyalogság, a tüzérség elhelyezésére. Az ágyúkat úgy helyezték el, a lőréseket úgy építették ki, hogy a falak között lévő árkokat folyamatosan végig tudták pásztázni a tűzzel. Az erődítésen belül kialakított részek zárhatók voltak, önálló védelemmel rendelkeztek.
Mire az erőd felépült, megjelentek a modern tűzfegyverek, a hátultöltő lövegek, s az ország közepén elhelyezkedő erődrendszer az 1870-es évek végére jelentéktelenné vált. Az itt állomásozó katonák a továbbiakban a napi kiképzéssel, az általános feladatok ellátásával foglalkoztak. Minderről egy emlékkiállítás tanúskodik az őrbástya helyrehozott termeiben.
A kiállítás megtekintése után rövid erődbejárás következett. Megismerkedhettünk az erőd „belsejével”, a tiszti, a legénységi elhelyezéssel, a védőfalakkal, a bástyákkal, az árkokkal, a tornyokkal. Az erőd önálló életre is képes volt, a védők teljes ellátását is biztosítani tudta.
Megtudtuk, hogy a II. világháború után a Szovjet Hadsereg Közép-Európa egyik legnagyobb lőszerraktára volt, s a kilencvenes évek elején több ezer vagon lőszert szállítottak el az erődből. Azóta tart az erőd feltárása és a felújítása, s ha lesz elegendő pénz rá, akkor nemzeti emlékparkot kívánnak a területén kialakítani. Az erőd látogatható, s ottjártunkkor is több érdeklődő diák-és felnőtt csoporttal találkoztunk.
Úgy vélem, hogy azok, akik részt vettek a kiránduláson, a magyar hadtörténelem és a magyar hadi-műszaki építkezés egyik kiváló emlékének megismerésével gazdagodva térhettek haza.
Dr. Csery Péter