1977. október 13-án a Földközi-tenger felett 4 terrorista eltérítette a Lufthansa LH181-es, Palma de Mallorca és Frankfurt között menetrend szerint közlekedő Boeing 737-es típusú repülőgépét. A terroristák utasítására a Boeing, 86 utassal a fedélzetén, először Rómában szállt le, majd rövid tárgyalás után a ciprusi Larnaca volt a következő úti cél. A repülőgép október 13–14-re virradó éjszakát Cipruson töltötte, ahol feltankolták. Időközben a Bundesgrenzschutz GSG–9-es kommandója kancellári parancsra elindult ugyan, mire azonban leszálltak a ciprusi városban, az eltérített Lufthansa-gép már ismét felszállt. A helyi tisztségviselők tájékoztatták a kommandót arról, hogy legjobb tudomásuk szerint palesztinok tartják hatalmukban a repülőgépet és ismereteik szerint két nő is van köztük. A kommandó jóval lassabb Herculese egy darabig követte a repülőgépet a Közel-Keletre de mivel a repülőgép szinte folyamatosan ingázott a közel-keleti nagyvárosok között, a GSG engedélyt kért kormányától, hogy Tel-Aviv repülőterén leszállhasson mert onnan viszonylag rövid idő alatt bármely közeli arab főváros elérhető.

Az NSZK kormánya ezt az ötletet nem támogatta, így az „üldöző” repülőgép továbbrepült, míg végül a törökországi Ankarában landolt. A géprablók még aznap megpróbáltak eljutni több közel-keleti városba de Bejrút, Damaszkusz, Bagdad és Kuvait sorra megtagadta a leszállási engedélyt. Ekkor a repülőgép Bahrein (Omán) felé vette útját, amely rövid huzavona után végre engedélyt adott a landolásra. Időközben a kapitány virágnyelven 4 arab terroristát azonosított a rádión keresztül. A Boeing október 15-én Bahreinből átrepült Dubaiba, amely most már határozott német nyomásra együttműködött Bonnal. Időközben a terroristák előálltak követelésükkel: bocsássák szabadon tizenegy német és két török elvbarátukat. Hogy a helyzetet javítsák, a német kancellár különmegbízottja még aznap Dubaiba repült, rábírandó az Egyesült Arab Emirátus kormányát arra, hogy a létező összes támogatást adja meg a repülőgépnek. Mivel Libanon, Szíria, Irak és Kuvait fentebb említett négy városa továbbra is elhatárolta magát a repülőgép fogadásától, stratégiai számítások kihozták a figyelembe vehető repülőtereket, melyeket a GSG–9 tanulmányozásnak vetett alá.

Az elrabolt 737-esről Dubaiban sok fotót készítettek, melyek felfedik, hogy 4 terrorista tartja hatalmában a repülőgépet, köztük két nő. Időközben megérkezett az elrabolt repülőgép utaslistája, melynek alapján a gyanú 4 iráni utasra terelődött. Arab nyelvészeket bevonva külön stáb elemezte a tárgyaló terroristák dialektusát, beszédstílusát. Október 15-én reggel Dubai bejelentette, hogy a repülőgép újratankolást követően felszállhat. A Dubaiba nem sokkal később leszállt kommandó ekkor kettévált. A csoport magja Dubaiban maradt további utasításra várva, míg a kommandó Wegener ezredes vezetésével felszállt és követte a Lufthansa-gépet. Mindeközben a 737-es kapitánya közvetítéssel ugyan de folyamatosan tájékoztatta a GSG–9 vezetését a helyzetről. Az egykori LH181-es átrepült Dél-Jemenbe és a viharos időjárási körülmények ellenére leszállt Ádenben. Úgy tűnt, a repülőgép futóműve megsérült a kemény landolás miatt. A parkolást követően a kapitány engedélyt kért arra, hogy a futóműveket kívülről szemrevételezze, mert a homokra történő leszállás után nem garantálhatja a sikeres újbóli felszállást. A GSG vezetése közben a szaúd-arábiai Dzsiddába repült és várt. A kommandó – amely időközben felvette a Landshut-különítmény nevet – itt értesült arról, hogy a terroristák kivégezték egyik túszukat. A kivégzett túsz személyét illetően pontos információjuk nem volt, azt tudták, hogy a személyzet egyik tagjáról van szó. Néhány órával később a repülőgép ismét a levegőben volt és útját Szomália felé vette. A Mogadishuban történt landolást követően a terroristák kidobták a gépből Jürgen Schumann kapitány holttestét. Mint az később kiderült a kapitány Ádenben engedélyt kapott a futóművek külső ellenőrzésére de ez idáig ismeretlen okból csak másfél óra múlva került elő, melynek megtorlásaként a már idegileg is fáradó terroristák letérdeltették és tarkón lőtték. Schumann kapitány minden bizonnyal a lehetőséget kihasználva eltűnt a homokviharban és az információkat akarta megosztani a jemeni illetékesekkel, ez azonban valamely oknál fogva meghiúsult, így a kapitány visszatért a gépre.

Közben a GSG vezetése Dzsiddában megkapta a kancellári parancsot, hogy minden lehetséges eszközzel akadályozza meg a további vérontást. A GSG kettévált csoportjai Dzsidda és Dubai felől elindultak Mogadishuba, hogy lezárják végül a drámát. A szaúdi fővárosból Wegener ezredes csoportja hamar megérkezett és rögtön felkereste a repülőtéren a helyi kommandó parancsnokát, aki Szomália elnökétől telefonon azt az utasítást kapta, hogy szabadítsa ki a túszokat. Wegener kérdésére, mely szerint ki van-e képezve a helyi kommandó effajta behatolási akcióra, a válasz határozott „hát persze” volt, „hiszen már reggel óta gyakorolunk!” Mindenesetre a közeli hangárban az ezredes megszemlélte a behatolási terv főpróbáját. A próba végül csúfos kudarcba fulladt, tekintve, hogy a helyi kommandó a repülőgép ajtaját sem tudta kívülről kinyitni.

Fenti fiaskót követően Wegener megkérte a parancsnokot, hívja fel az elnököt és tolmácsolja neki az alábbiakat:

a) A megfelelő eszközökkel és felkészültséggel rendelkező Bundesgrenzschutz GSG–9 kommandó az NSZK kormányától a mai napon teljes körű felhatalmazást kapott az ügy rendezésére. Szomáliának joga, hogy ehhez ne járuljon hozzá és a német csapatok akcióját ne engedélyezze, hanem maga tegyen kísérletet a túszok kiszabadítására. Ez esetben minden kioltott emberi élet, sebesülés és a repülőgépben esett kár a felelősség tekintetében és az anyagi vonzatok kérdésében is Szomália kormányát terheli majd.

b) Az NSZK kormánya tisztelettel felkéri Szomália kormányát arra, hogy járuljon hozzá egy közös túszkiszabadítási akcióhoz, melyben közös erővel, egymást segítve győzik le a terrorizmust. A kedvező hozzáállás nagymértékben segítené a két ország kereskedelmi- és gazdasági kapcsolatát valamint megteremthetné és növelhetné Szomália nemzetközi elismertségét.

A kérésre a szomáliai elnök beleegyezését adta. A helyi kommandó parancsnoka felhatalmazást kapott a teljes körű együttműködésre. Mindeközben a GSG-kommandó végrehajtási csoportja Dzsibuti légterében körözött, másfél órányira Mogadishutól. Wegener ezredes megkérte a társkommandó vezetőjét, hogy mozgósítsa a repülőteret és a terroristák figyelmének lekötése végett indítsa be a repülőtér forgalmát. Gyakorló- és szállítógépek jelentek meg a futópályán. A terroristák először magyarázatot követeltek a hirtelen forgalomra, majd lassan hozzászoktak a zajhoz, a katonai gépek látványához. Ilyen körülmények között fel sem tűnt nekik a landoló Hercules, amely a GSG kommandóval a fedélzetén az esti órákban földet ért. E közben Wegener vezetésével a törzs kidolgozta a támadási stratégiát, melyet október 18-án hajnali 02.00 órára időzítettek. A felkészült túsztárgyalók pedig folyamatosan szóval tartották a már rendkívül kimerült géprablókat. Az ezredes 6 csoportra osztotta 62 fős egységét, melyből 4-et közvetlen támadóegységnek, kettőt pedig tartaléknak nevezett meg. Wegener helyettese, egy őrnagy volt felelős a mesterlövőkért.

Október 17-én 23.00 órakor a négy beavatkozócsoport lassan megindult a repülőgép felé. Itt jött létre az utolsó kapcsolat a német kancellár és az akció vezetője között. A kancellár megerősítette a parancsot a felszámolásra, és felelősséget vállalt az akcióért. A kommandó közben rendkívül lassan de folyamatosan araszolt a gép felé. Az álcázás szempontjából a szél által összehordott homokdűnék most nagy segítségükre voltak, fényelnyelő gumiruhájuk pedig szinte láthatatlanná tette őket. Hogy azért mégse menjen minden ilyen simán, a tenger közelsége okozta pára miatt a kisrádióik szinte teljes mértékben és számban üzemképtelenné váltak. A továbbiakban egyezményes jelekben állapodtak meg, amiknek alkalmazását a rossz látási viszonyok nehezítették. Végre bekúsztak a géptörzs alá de itt meg a homokkal gyűlt meg a bajuk, mert nehézkesen tudták a létrákat felállítani. Végre mindenki a helyére került: az akció megkezdődött.

Két brit SAS-tiszt is szerepet kapott az akcióban. A megadott jelre – miközben az összekötő folyamatosan szóval tartotta a gépeltérítőket – mintegy 100 méterre a Lufthansa-gép orrától foszfortüzet gyújtottak. A hirtelen keletkezett éles fény 2 terroristát azonnal a fülkébe csalt, hogy megállapítsák, mi történt, mi folyik a gép orránál. Ekkor kezdte meg a behatolást a négy csoport.

A team 1. hanggránát alkalmazásával már benn volt és angol, valamint német nyelven üvöltötte: „hasalj!” A T4 is azonnal bejutott és az ülésekre rádobva magukat biztosítottak élő védfalat az üléseken hasaló utasok felett. A T2 késlekedett a behatolással mert meggyűlt a bajuk a balszárny vészkijárati ajtajának nyitásával, a benyomást akadályozta az odagyűjtött szemét. Közben a T3 az első osztályról jelentette, hogy megsemmisítették a terroristák vezetőjét és az egyik női terroristát. Közben elrepült egy gránát, amely az első osztály ülései alatt robbant. A nyakán sebesült meg a T3 egyik kommandósa, másikuk, aki hátulról fedezte társát, a hátába kapta a szilánkokat, melyeket szerencsére jórészt felfogott a kevlár-mellény. A harmadik gépeltérítő az egyik toalettben lőtte agyon magát, míg negyedik társuk, egy Szuhaila Szájeh nevű 22 éves nő, több súlyos lőtt sebből vérezve feküdt a padlózaton.

A terroristákon, illetve az egy nappal korábban általuk kivégzett Schumann kapitányon kívül nem volt más áldozat. A GSG–9 príma, precíz, gyors munkát végzett. A tanulságokból okulva,  a későbbi technikai malőröket elkerülendő: a GSG–9 korszerűsített technikai eszközöket kapott.

Alig néhány órával azután, hogy híre érkezett a túszok kiszabadulásának, a stuttgart–stammheimi büntetés-végrehajtási intézet biztonsági szárnyában holtan találták Andreas Baadert, Jan-Carl Raspét, valamint Gudrun Ensslint. Negyedik társukat, Irmgard Möllert sikerült megmenteni. A négy terrorista azoknak a listáján szerepelt, akiknek a szabadon bocsátását ki akarták zsarolni. A hatóságok egyértelműen öngyilkosságot állapítottak meg, ám – főleg szélsőbaloldali körök – a gyilkosság gyanújának adtak hangot. A nyomozás kiderítette, hogy az elektronikában jártas foglyok egy kommunikációs rendszert telepítettek a börtönbe, s ezen nyomban értesültek a túszok kiszabadulásáról. Ezután állapodtak meg az öngyilkosságban.

Másnap, október 19-én, hetekig tartó hasztalan kutatás után a franciaországi Mulhouse-ban egy zöld Audi 100-as csomagtartójában megtalálták Hanns-Martin Schleyer, a Német Gyáriparosok Szövetsége elnökének holttestét, akit a terroristák még szeptember 5-én raboltak el.

Szuhaila Szájeh életveszélyes sérülésekkel került kórházba, ahol megmentették életét. Németország politikai gesztusként a lábadozó terroristát kiadta Szomáliának, ahol 20 évet kapott. Fél év múlva azonban mégis kiszabadult onnan és Libanonba ment. A német titkosszolgálat közben folyamatos ellenőrzés alatt tartotta. Szuhaila Bejrútban férjhez ment egy palesztin férfihoz, akivel később Norvégiában telepedtek le. A mai napig is ott élnek büntetlenül.