| HADTUDOMÁNY X. évfolyam, 3. szám |
HADTUDOMÁNY-HADÜGY |
Szigeti Lajos
| A modern kori magyar fegyveres erők eddigi történetében a hadkiegészítéssel kapcsolatos elvi és gyakorlati tennivalók mindig előkelő helyet foglaltak el mind a szakmai körökben, mind pedig a társadalom érdeklődése, a közvélemény megítélése szempontjából. Érthető ez a kiemelt figyelem, hiszen ez az a terület, ahol a lakosság zöme közvetlenül találkozik a fegyveres erőkkel, annak személy szerint is részévé válik. Ennek okán mintegy testközelből tud (kíván és akar) véleményt nyilvánítani a fegyveres erők személyi állományának biztosításával, azaz a hadkiegészítéssel (legalábbis annak saját személyét érintő részével) kapcsolatban. A szerző, történelmi példákra is utalva, cikkében áttekintést ad a hadkiegészítési rendszer összetevőiről (fajtái, formái, ágai, irányító és végrehajtó szervei), valamint a rendszer működésének főbb kérdéseiről. |
Napjaink biztonságpolitikai felfogására alapozva, alapelvként kezeljük azon álláspontot, amely szerint az ország védelmére irányuló tevékenység: a védelmi igazgatás, amely a polgári közigazgatás szerves része, annak specifikusan szervezett, centrálisan irányított, különös hatáskörökkel rendelkező eleme, azaz nem tartozik a katonai igazgatás belső körébe. Ebből kiindulva a védelmi igazgatás napjainkban elfogadott - minden tekintetben korszerűnek tekinthető - fogalma felöleli az országvédelem minden elemét, vagyis kiterjed: a védelem irányításával kapcsolatos igazgatási tevékenységre; a gazdasági védelem igazgatására; a fegyveres erők építésére (felkészítésére); a gazdasági és az anyagi szolgáltatások igénybevételére, végezetül a rendkívüli jogrend kialakítására.
Az országvédelem elemei között kitüntetett helyet foglal el a fegyveres erők építése (fejlesztése). Ennek részeként pedig - a társadalom egészét érintően - a hadkiegészítés az a terület, amelyről éppen a fegyveres erők átalakítása során még napjainkban is igen sok szó esik, mégpedig a személyi állomány biztosításáról, különösen annak lehetséges módjairól, formáiról.
A személyi állomány biztosításának kérdése különösen a '80-as évek vége felé vetődött föl egyre erőteljesebben, amikor a hidegháborús szembenállás megszűnése kapcsán Európa szinte minden országában felvetődött az a probléma, hogy mit is kezdjenek a meglévő - szinte minden tekintetben túlméretezett - haderővel, illetőleg az új haderő személyi állományát milyen módon, formában biztosítsák. A még napjainkban is folyó vita részletkérdései nyilvánvalóvá teszik a hadkiegészítés, benne a fegyveres erők személyi állományának biztosításával kapcsolatos kérdéskör fontosságát.
A hadkiegészítési rendszer konkrét áttekintése előtt célszerűnek
tűnik, ha a vizsgálandó kört egy kicsit szélesebb, nagyobb látószögből
is szemügyre vesszük, és röviden érintjük azt a kérdést, hogy mit is értünk
a fegyveres erők felkészítése [1]
A fenti felsorolás egyértelműen mutatja, hogy a fegyveres erők felkészítésének komplex feladatrendszerében a hadkiegészítés ugyan csak az egyik, de mégis meghatározó részterületét foglalja el. A meghatározó jelző mindenképpen helytálló különösképpen azért, mert ez az a terület, ahol megjelenik az ember, a fegyveres erő személyi állománya. Ez a mi szempontunkból pedig azért fontos, mert a hadkiegészítés (közvetve vagy közvetlenül) a társadalom minden egyes tagját érinti.
A hadkiegészítési rendszert alaposabban szemügyre véve, azt látjuk, hogy magában foglalja a fegyveres erők személyi állományának, hadfelszerelésének (fegyverzetének és ellátásának), valamint egyéb anyagi szükségleteinek biztosításával kapcsolatos (hadkiegészítési) módok, fajták, formák, ágak, továbbá a hadkiegészítő szervezetek és a hadkiegészítésre vonatkozó rendszabályok összességét. Ezért ha egyértelmű választ kívánunk adni arra kérdésre, hogy melyik változat lehet (legyen) optimális (vagy ahhoz közelítő) a (magyar) fegyveres erők jövőbeni kialakítása során, mindenképpen meg kell vizsgálni a hadkiegészítési rendszer jellemzőit, mert csak így tudjuk eldönteni, hogy melyik felel meg a legjobban a fegyveres erőkkel szembeni elvárásoknak, illetőleg melyik számíthat leginkább támogatásra a társadalom egésze részéről.
A hadkiegészítési rendszer egyes összetevőinek lényeges vonásai az alábbiak:
A fenti alapelvek gyakorlatban jelentkező kérdéseit s a belőlük származó feladatok megoldását célszerű, ha - a történeti fejlődés tükrében és napjainkra jellemző körülmények között - részletesebben is áttekintjük.
A modern értelemben vett önálló Magyar Honvédség közel
150 éves történetének - hadkiegészítési szempontból is történő -
vizsgálata, érdekes képet mutat. A honvédség ugyanis 1848. május 16-án önkéntes
haderőként (14 honvédzászlóaljjal) alakult meg, és csak a kényszer (a
Jellasics-féle támadás) hatására tért át - az 1848 augusztusában
elfogadott XXXIII. törvény alapján, szeptember elején - az általános hadkötelezettségre
Látható tehát, hogy minden esetben csak a külső körülmények hatására - vagy a haderő jelentős mérvű fejlesztése (létszámának növelése) miatt - tért át a honvédség az önkéntesség elvéről az általános hadkötelezettségre. Viszont az általános hadkötelezettség bevezetése tette lehetővé minden esetben a kis létszámú önkéntes haderő olyan mérvű fejlesztését, amely biztosította a honvédség háborús feladatokra való alkalmasságát. Végül is így vált lehetővé 1849-ben a közel 150 000 fős, 1919-ben a mintegy 60 000 fős, majd 1944-ben a több mint 900 000 fős, 1945 tavaszán a 40 000 főt meghaladó, 1952-ben pedig a 200 000 főnél is nagyobb haderő létrehozása. (Az, hogy ezeket a hatalmas létszámra felduzzasztott hadseregeket ki és milyen feladatok ellátására kívánta és tudta felhasználni, illetőleg milyen eredménnyel, milyen cél érdekében tevékenykedtek, az nem a hadkiegészítés kérdése.)
A magyarországi hadkiegészítés módjainak vizsgálata azt
bizonyítja, hogy a honvédségben a személyi állomány összetétele szinte
mindig vegyes összetételű volt. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindig
voltak önkéntes (hivatásos, továbbszolgáló, szerződéses) katonák, és
olyanok is, akik a hadkötelezettség alapján teljesítettek szolgálatot
Az önkéntesség elve alapján szolgálatot teljesítők aránya sok tényező függvénye. Lehet gazdasági, pénzügyi, katonai-szakmai, sőt politikai döntéshozatali okokkal is magyarázni, vagy pedig lehet hivatkozni az állampolgárok hozzáállására, az ország nemzetközi helyzetére (veszélyeztetettségére) és még sok mindenre. Mégis, a hadkötelezettség melletti vagy elleni érveknek alapvetően két közös pontjuk van, mégpedig
Ami a finanszírozást illeti, a vélemények nem mindig azonos helyzetből ítélik meg a dolgokat, az az állítás ugyanis, amelyik a hadkötelezettség "olcsósága" mellett érvel, sokszor csak a mindenkori költségvetés honvédelemre biztosított részéből indul ki, elfelejtve a nemzetgazdasági összefüggéseket. Itt ugyanis - például a munkaerő-gazdálkodás szempontjából - sokkal többről van szó, mint a sorkatona illetménye és a szerződéses katona számára kifizetett havi jövedelem közötti különbségről.
Ami a tartalékállomány biztosítását illeti, az önkéntes haderő esetében gondot jelenthet, hogy a szerződéses katonák (elsősorban) csak a békeidőszaki szervezetben és békeidőszaki feladatok teljesítése érdekében szolgálnak, így a hadköteles (sor-)állomány kiképzésének hiányában nem képződik kellő létszámú háborús (hadi) tartalék. Természetesen van megoldás a tartalékállomány biztosítására. Ráadásul nagyon is kézenfekvő, mégpedig az önkéntes tartalékosok intézményének bevezetésével. (Más kérdés, hogy itt is előbukkan a finanszírozás problémája, sőt a veszteségpótlás kérdése is felvetődhet.)
A hadkiegészítés módjának megválasztására megnyugtató választ csak a gazdaság és az adott ország helyzetének részletes vizsgálata tud adni. Tény, hogy az 1980-as évek vége óta egyre több ország tér át a (békeidőben) kisebb létszámú, de tisztán önkéntesekből álló haderőre - meghagyva a hadkötelezettség törvényi lehetőségét a minősített időszakra, egy esetleges háborús konfliktus idejére.
Mind a hazai, mind pedig a külföldi fegyveres erők esetében - a kialakult gyakorlat szerint - különbséget teszünk a hadkiegészítés gyakorlati megvalósítása terén: a béke-, illetve a háborús szükségletek biztosítása között. Ennek megfelelően:
A két tevékenység egységes, komplex feladatvégzésnek való felfogása sok vitát váltott már ki és fog is még kiváltani, hiszen a világban számos olyan haderő van, amelyben a békekiegészítés a katonai igazgatási, a mozgósítási tevékenység pedig a hadműveleti feladatok része. Így volt ez Magyarországon is egészen 1950-ig, amikor a fegyveres erők békeidőszaki kiegészítésével kapcsolatos feladatai legfelső szinten a személyügyi, a mozgósítási feladatok pedig egy másik vezérkari szervhez tartoztak.
A két tevékenység szerves kapcsolata - megítélésem szerint - szinte szükségessé teszi azok egy rendszerkénti felfogását és egységes irányítását a haderő valamennyi szintjén. Ezt indokolja többek között az is, hogy:
E kitételek közül az adott ország mozgósított hadseregének létszáma napjainkban igen érdekes kérdéseket vet fel mind a mennyiségi, mind a minőségi biztosítás szempontjából. Érdemes ezeket a szempontokat egy kicsit jobban szemügyre venni.
A mennyiség (a létszám) kérdése tekintetében elmondhatjuk: napjainkban már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy elmúltak azok az idők, amikor minden (arra alkalmas) hadkötelest be kellett vonultatni (akár kellő kiképzés nélkül is), mert elsősorban a katonaállomány létszáma, a mennyiség határozta meg a fegyveres erők ütőképességét. Az első világháborúban még ez volt a jellemző, sőt még a második világháborúban is gyakorta előfordult. Napjainkban azonban a mozgósításkor behívható állomány létszámának nagysága - többek között a fegyverzet, a haditechnikai eszközök bonyolultsága, korszerűsége, csillagászati ára és az országok gazdasági teherbíró képessége miatt - egyre csökken.
A mozgósított hadsereg és a veszteségpótló szervezetek személyi szükségleteinek kielégítéséről röviden már említést tettünk, de nem árt megismételnünk, a kérdés átfogó, részletes tisztázása ugyanis igen fontos előfeltétele az önkéntességen alapuló haderő (esetleges) bevezetésének. Mindemellett, napjainkban már léteznek hatékony, takarékos megoldások (például az önkéntes tartalékosok rendszerbe állítása). Ide tartozik még a veszteségpótlás és a nemzetközi szerződések kapcsolata is, hiszen pl. a CFE-szerződés által kötelezően előírt maximált mennyiségű haditechnika esetében az annak sokszorosán biztosított személyi tartalék egyszerűen értelmetlen, ráadásul a modern technika is legalább olyan sérülékeny, mint az ember.
A hadkiegészítés formája - a hadkötelezettség mindenkori helyzetének függvényében - igen gyakran változott. Az első modern kori törvényünkben (1848. évi XXXIII. törvénycikk) a törvényhozók célul tűzték ki a hadkötelezettség általánossá tételét, mégis igen sok kivételt engedélyeztek. Ilyen kivételek voltak:
Ezek a kivételek - még az általános hadkötelezettséget bevezető 1868. évi XL. törvénycikk elfogadásával is - fennmaradtak, sőt újabbakkal egészültek ki: felmentést kaptak a katonai szolgálat teljesítése alól a családjukat eltartó földtulajdonosok; a tanítók, a papok és az orvosok rövidebb ideig teljesítettek szolgálatot stb. Ezek a korlátozások érvényesültek a későbbiekben is mind az Osztrák-Magyar Monarchia, mind a királyi Magyarország hadseregében. De tegyük hozzá, hogy az általános hadkötelezettség a szó igazi értelmében gyakorlatilag megvalósíthatatlan. (Éppen ezért célszerűbb is, ha csak a honvédelmi kötelezettség esetében használjuk az általános jelzőt!)
Ettől sokkal súlyosabb gondot jelent a tudatos (nem egy esetben jogilag szabályozott) diszkrimináció. Érdekes módon ez is igen régi eredetű, már az ókorban is jelentkezett - bár éppenséggel nem negatív értelemben. Gondoljunk csak arra, hogy a késő Római Birodalomban a rabszolgák felszabadításának legmagasabb foka az volt, ha a szabaddá tett személy a légióban is szolgálhatott. De ide, a pozitív diszkriminációk közé sorolhatjuk talán a magyar nemesség egyik ősi jogát, az inszurrekció (a nemesi felkelés) intézményét is. Századunkban - különösen a második világháború időszakában - azonban megjelent (sajnálatos módon hazánkban is) a negatív diszkrimináció (pl. a zsidó származásúak esetében). A megkülönböztetett személyeket nem katonai, hanem munkaszolgálatos feladatokra vonultatták be (a katonákra vonatkozó kötelezettségekkel). Ezt a demokratikus honvédség megszervezésekor hazánkban megszüntették ugyan, de csak azért, hogy 1950-53 között újra felélesszék a diszkriminációt. Gondoljunk csak az osztályidegen és az ún. kulákszármazású fiatalok "katonai" (valójában munka-)szolgálatára.
Sajnos, még a közelmúlt (magyar) jogi szabályozásaitól sem állt túl messze a törvényesített megkülönböztetés, az ilyen típusú büntetni szándékozás. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy alig múlt 20-25 éve annak, hogy az a magyar állampolgár, aki "saját hibájából" megszakította a katonai tanintézetben (önként megkezdett) tanulmányait vagy végzése után nem vállalta a Magyar Néphadseregben a hivatásos katonai szolgálatot, jogszabályi előírás alapján le kellett hogy töltse a sorkatonai szolgálatot (annak egy részét), esetleg (még) egyéb szankciókkal is sújtották. A diszkrimináció, a büntetni szándékozás itt is teljesen nyilvánvaló, hiszen a sorkatonai szolgálat letöltését az ő esetükben - bárki számára egyértelműen kitűnik - nem a katonai kiképzés szándékával rendelték el, de az egyéb büntetést is nehezen lehet megérteni, hiszen milyen bűne, vétke van (volt) annak, aki tanulmányai közben rájött arra, hogy nem akar hivatásos katona lenni.
Még szélsőségesebb volt az a szabály (?), gyakorlat, amikor a katonai középiskolába jelentkező gyerekeket (szüleiket) arra kötelezték, hogy tanulmányaik befejezését követően hivatásos katonák legyenek. Még rágondolni is szörnyű, hogy alig 14 évesen, a nyolcadik osztály második félévében, egész életéről döntenie kellett egy gyereknek. Ugyanis ha tévedett, jött a büntetés!
A diszkrimináció kérdéseként jelenik meg a hatályos honvédelmi törvényünk 102. § (1) bekezdésében foglalt kitétel is. Ebben arról van szó, hogy 40. életévéig be lehet hívni azt, aki saját hibájából "időben" nem tett eleget sorkatonai szolgálatának. A büntetni szándékozás itt is egyértelmű, és ez nem is lenne gond - de semmiképpen nem mondható szerencsésnek, hogy maga a katonai szolgálat válik büntetéssé!
A hadkiegészítés ágai a hadkiegészítési tevékenység egyes területeit, elemeit jelentik. Azaz: a hadkiegészítés különböző részterületekre oszlik. Ilyen, viszonylagos önálló területet képez a személyi biztosítás, a technikai eszköz biztosítása, az objektumbiztosítás, a szolgáltatások igénybevétele, másrészt ezek a területek maguk is további részterületekre tagozódnak. Így például a személyi biztosítást:
oszthatjuk. A Magyar Honvédség gyakorlatában, napjainkban az a jellemző, hogy a parancsnoki (a hivatásos és a szerződéses), valamint a közalkalmazotti állomány biztosításával, személyi ügyeivel a személyügyi szervek; a (hadkötelezettség alapján szolgálatot teljesítő) legénységi állomány biztosításával, ezek szolgálata lefolyása során keletkező ügyekkel a hadkiegészítési szakszolgálatok foglalkoznak.
A hadkiegészítés (és a vele szoros összefüggésben álló egyéb területek) alapvető kérdéseit a Magyar Honvédség 150 éves fennállása alatt többségében törvény, néhány esetben - ennek hiányában - honvédelmi miniszteri rendelet szabályozta. A szabályozás általában kiterjed:
főbb kérdéseire. Napjainkban több hazai jogszabály is deklarálja, illetőleg részleteiben szabályozza a fenti kérdéseket. Ezek közül kiemelkedik az alkotmány deklaratív megnyilatkozása, illetőleg a hatályos honvédelmi törvényünk részletes szabályozása.
A magyar fegyveres erők hadkiegészítésével kapcsolatos irányító és végrehajtó feladatokat (részben) a katonai igazgatás helyi szervei és a katonai szervezetek hadkiegészítési szakszolgálatai végzik. Mégpedig: a vezérkar hadkiegészítési szerve, a középszintű katonai szervek, a területi katonai igazgatás helyi szervei (hadkiegészítési parancsnokságok), a katonai szervezetek (csapatok) hadkiegészítési szolgálatai.
A hadkiegészítés szervezeti rendszere Magyarországon 1771-től alakult ki. Kezdetben - az osztrák császári gyalogezredek toborzókerületeinek állandósításától - minden gyalogezrednél fő- és fiók-toborzóparancsnokságokat rendszeresítettek, hoztak létre, a szabad toborzások és a hatósági újoncozások végrehajtása érdekében. A lovasezredeknél viszont csak alkalmanként állítottak fel ilyen toborzóparancsnokságot.
A Magyar Honvédség felállítása után - a honvédségről szóló 1868. évi XLI. törvénycikknek megfelelően - a kialakított hat (1871-től hét) honvédkerület mindegyike több honvédzászlóalji járásra tagozódott. Ezeket 4-4 századi járásra osztották, melyek vezetését az ún. járásőrmesterekre bízták. 1871-ben a kiegészítési ügyeket a zászlóaljtörzsben rendszeresített nyilvántartó tisztek kezébe tették, megszüntetve a századi járásokat. 1889-ben minden féldandár (ezred) állományába pótzászlóalj-keretet, illetve honvéd kiegészítő parancsnokságot szerveztek néhány fős tiszti és altiszti állománnyal. A kiegészítő parancsnokságok személyzete a pótzászlóaljkeret törzseként került nyilvántartásba. 1890-től megszüntették a honvédzászlóalji járásokat, és a féldandárokból alakult gyalogezredek (28) részére 28 honvéd kiegészítő kerületet alakítottak ki. A kerületeket pedig sorozójárásokra osztották.
A kiegészítő parancsnokságok, az Osztrák-Magyar Monarchia véderejéről szóló 1912. évi XXX. törvénycikk alapján, 1913. március 1-jétől váltak ki a gyalogezredek állományából, és azóta önálló szervezetben működnek. A törvény első ízben szabályozta részletesen az újoncállítást és a sorozást, a sorozóbizottságok összetételét, hatáskörét. A tiltás időszakában - a trianoni döntés kényszerű következményeként - Testnevelési és Népgondozói Kirendeltség fedőnév alatt működtek, majd 1939-től - a hadkötelezettség újbóli bevezetésétől - visszanyerték eredeti szervezetüket és ügykörüket. Ez a rendszer kisebb változtatásokkal gyakorlatilag 1955-ig működött, amikor létrehozták a hadkiegészítő parancsnokságok kétszintű rendszerét, amely szerint a végrehajtási feladatokat a járási (városi), az irányítási feladatokat pedig a megyei (fővárosi) hadkiegészítő parancsnokságok végezték. Végezetül a járási hivatalok megszüntetésével a hadkiegészítés rendszere egyszintűvé vált.
A hadkiegészítési rendszer jelenleg is ebben a formában működik. A szakmai irányítást a HVK Hadkiegészítési Csoportfőnöksége végzi, a végrehajtás alapvetően a megyei (fővárosi) hadkiegészítő parancsnokságok és a csapatok (katonai szervezetek) feladata. A hadkiegészítési feladatokból (további) jelentős munkát végeznek:
Ezek szerepe időnként változott. Jó példa erre, hogy korábban alapvetően ők végezték - katonák részvételével - a sorozást (hatósági újoncozás). Ma viszont csak közreműködnek a sorozás végrehajtásában. A hadkiegészítési feladatokban még további más szervek is részt vesznek. Ezek közé tartoznak a technikai eszközöket előállító, különböző szolgáltatásokat teljesítő gazdálkodó szervezetek, a mozgósítás végrehajtásában közreműködő rendőri erők, postai szervek stb.
A Magyar Honvédség hadkiegészítési rendszere jelenlegi helyzetének áttekintését célszerű a rendszer legfontosabb elemeinek vizsgálatával kezdeni. A hadkiegészítés jelenlegi rendszerének alapvető jellemzője, hogy a fegyveres erők személyi szükségleteinek biztosítása felöleli a haderő teljes katonai (benne: a tiszti, zászlósi, tiszthelyettesi, legénységi) és polgári (közalkalmazotti és köztisztviselői) állománnyal való biztosítást.
A katonaállomány személyi biztosítása hazánkban az ún. vegyes hadkiegészítési elv szerint történik, amelyre az a jellemző, hogy a tisztek szinte teljes egészében, a zászlósi és a tiszthelyettesi állomány szintén közel teljes egészében, a legénységi állomány viszont csak részben (a szerződéses katonák) kerül önkéntesség alapján a haderő állományába. A legénységi állomány a közelmúltig kivétel nélkül csak az általános hadkötelezettség alapján teljesített katonai szolgálatot (az elmozdulás az elmúlt években következett be, a szerződéses állomány megjelenésével).
A jelenlegi gyakorlat az, hogy a teljes tiszti, valamint a hivatásos és a szerződéses zászlósi, tiszthelyettesi állomány hadkiegészítési feladatait a honvédség személyügyi (humán) szervei végzik. Ugyanakkor a sorkatonai szolgálatot teljesítő tiszthelyettesi és legénységi állomány, valamint a tartalékos tiszthelyettesi és zászlósi állomány biztosítása a hadkiegészítési szakterület feladatkörébe tartozik.
A Magyar Köztársaság fegyveres erőinek (Magyar Honvédség, Határőrség) személyi állománnyal való kiegészítése magas szintű jogi szabályozás alapján folyik. Mégpedig az alkotmányban meghatározott általános honvédelmi kötelezettség, valamint a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényben (a tényleges katonaállomány kiegészítése címszó alatt) foglaltak szerint történik.
a) A békekiegészítés feladatait az állomány jellegétől függően:
A Magyar Honvédség békekiegészítési feladatai között meghatározó jelentőségű a hadköteles állomány békeidőszaki sorkatonai szolgálatra történő felkészítése és behívása, amelynek végrehajtásában a következő szervek vesznek részt:
A békekiegészítés jelenlegi rendszere a több évtizedes tapasztalatok alapján kialakultnak tekinthető, és képes a fegyveres erőket megfelelő állománnyal feltölteni. Esetenként problémát okoz ugyan az egyes katonai szakképzettségekhez szükséges polgári szakképzettséggel rendelkező fiatalok biztosítása, és azon fiataloknak a kiszűrése, akik katonai szolgálatuk alatt jellemi vagy más fogyatékosságuk miatt rendkívüli események okozóivá válhatnak. Egyre növekvő gondot okoz a fiatalok romló egészségi állapota, amelynek következtében a (sor)katonai szolgálatra alkalmatlanok aránya fokozatosan növekszik, és mára 40% fölött van. Jelenleg még nem számottevő, de várhatóan növekedni fog a katonai szolgálatot megtagadók és a polgári (fegyver nélküli katonai) szolgálatot vállalók aránya. Ez az arány nálunk még 10% alatt van, van azonban olyan külföldi tapasztalat, ahol meghaladja a 25%-ot is. Ezek a problémák is indokolttá teszik, hogy a sorállomány minél nagyobb aránya kerüljön felváltásra szerződéses katonákkal.
b) A magyar fegyveres erők háborús személyi szükségletének kielégítése (mozgósítása) a honvédelmi törvény alapján, alapvetően a tartalékos hadkötelesek bevonultatásával történik. Mégpedig:
A mozgósítási feladatok tervezését, szakmai irányítását a HVK Hadkiegészítési Csoportfőnökség végzi. Végrehajtásában közreműködnek:
A jelenlegi hadkiegészítési rendszer gyakorlatát - a folyamatban lévő haderő-átalakítás, a NATO-csatlakozás, valamint a hadkiegészítés módjának esetleges változtatása (az önkéntes haderőre történő átállás) függvényében - mindenképpen célszerű módosítani, korszerűsíteni. Ennek alapján:
FELHASZNÁLT IRODALOM