Juhász Dezső: Olaszország és a NATO

Olaszország viszonylag nyugodt helyzetű NATO-ország, a szövetség déli szárnyának parancsnokságával, amelyhez Magyarország is tartozik. A szerző ennek az országnak a sajátos helyzetét, történetét mutatja be, majd a katonai felső vezetés, a szárazföldi és a légierő haderőnemek korszerűsítésére irányuló, a szövetség további erősítését szolgáló törekvéseket vázolja.

Magyarország az elmúlt év tavaszán Lengyelországgal és Csehországgal együtt a NATO tagja lett. Hazánk, hosszas politikai megfontolás után, a déli szárny részeként került a katonai szervezetbe. A déli szárny parancsnoksága, az AFSOUTH, Nápolyban, abban az olasz városban van, amellyel évszázados történelmi és kulturális hagyományok kötnek össze bennünket. Elegendő a magyar történelem Róbert Károllyal kezdődő Anjou-korszakára utalni. Mátyás király olasz mesterembereket, mérnököket, művészeket hozatott hazánkba, tevékenységük nyomai napjainkban is láthatóak. Az 1800-as évek forradalmai sorában Monti ezredes vezetésével olasz légió harcolt a magyar szabadságharc megsegítéséért. A forradalom bukása után sok magyarral találkozhatunk az olasz egységesítésért folytatott harcokban. Garibaldi oldalán olyan személyiségek harcoltak, mint Türr István és Tüköry Lajos. Az 1956-os forradalom bukása után számos magyar választotta második hazájának Olaszországot.

Olaszország Európa fiatal államai közé tartozik, hiszen csak 1870. szeptember 20-án zárult le az egyesítéséért folytatott harc, amikor a Giuseppe Garibaldi által vezetett bersaglierik [1] áttörték a Pápai államot jelképező római városfalat. Ezt követően a Savoyai-család vezetésével monarchia alakult ki. Az első világháború során Magyarország a központi hatalmak, Olaszország pedig az antant oldalán harcolt. A háború befejeztével 79 346 magyar hadifogoly raboskodott Olaszországban. [2] A szicíliai Vittoria városában a régi hadifogolytábor egyik barakkját a város költségén múzeummá alakították át, és a Magyar Hadtörténeti Intézet segítségével működtetik. A város temetőjében a meghalt magyar hadifoglyok emlékére kápolnát emeltek.

A második világháború befejezése után a vesztes Olaszországgal szemben jelentős szankciókat foganatosítottak. A szövetséges erők olaszországi főhadiszállása által kiadott ideiglenes intézkedés 140 ezer főben határozta meg a szárazföldi erők létszámát, és az olasz fegyveres erők felügyeletét a szövetséges erők főhadiszállásának hatáskörében hagyta.

1947. február 10-én Olaszország Párizsban aláírta a békeszerződést, amely az olasz hadsereg létszámát 250 ezer főben rögzítette. A hadseregnek nem lehetett 30 km-nél nagyobb hatósugarú tüzérségi eszköze, a harckocsik számát 200-ban maximálták, tilos volt bármely német és japán eredetű eszköz birtoklása. A legfájdalmasabb érvágás az volt, hogy a határok mentén 20 km-es mélységben nem állomásoztathattak csapatokat, nem végezhettek erődítési munkákat.

1947. január 18-án a De Gasperi kormány törölte az Olaszország marsallja rendfokozatot, és az összes hadtesttábornokot nyugdíjazta. Ezzel párhuzamosan elnöki dekrétummal megszüntette a haderőnemi minisztériumokat, létrehozta a Véderő Minisztériumot [3], amely politikai felügyeletet gyakorolt a fegyveres erők felett. A véderő vezérkari főnöke (az eredeti anyagban a szerző több helyen egyesített vezérkar főnöke - EVKF - megnevezést is használ), a Vezérkari Főnökök Bizottságának az elnöke volt, a funkció azonban nem járt hatalommal. [4]

A fentiekben felsorolt megszorító intézkedések és a felső vezetésben uralkodó zűrzavar ellenére az olasz fegyveres erők nagy ütemben fejlődtek. A fegyverzet jelentős részét amerikai segélyből finanszírozták [5], amely az akkori nemzeti jövedelemből a védelmi kiadásokra szánt összeg megduplázását jelentette.

A doktrinális különbségek oldása

Olaszország 1949. április 4-én alapító tagként a NATO szervezetébe lépett. Ez a lépés számos gondot okozott az akkori katonai vezetésnek, amelynek fel kellett oldania a szövetségi és a hazai katonai hierarchiából adódó különbségeket. A NATO alárendeltségébe utalt olasz magasabbegységek az olasz parancsnoki struktúrába tartoztak, de alkalmazási tervüket a NATO hagyta jóvá, amelynek joga volt a kiképzési tevékenységet is felügyelni.

A legnagyobb munkát azonban a doktrinális különbségek adták. Az 1950-es évek elejéig közel háromezer rendelkezés, intézkedés, parancs stb. született a csapatok alkalmazási elveiben meglévő különbségek áthidalására. A multinacionális környezetbe beilleszkedő Olaszországnak a tömeges elrettentés NATO-doktrínájából adódóan fel kellett készülnie egy, a számára teljesen ismeretlen feladatra, azaz a nukleáris eszközök alkalmazására is.

A NATO-tag Olaszország fegyveres ereje az ötvenes évek 256 000 létszámáról 1975-re 306 500 főre nőtt. Ettől kezdve a kormányon kívüli és azon belüli politikai erők fokozatosan csökkentették a nemzeti fegyveres erők fenntartására fordított összeget. [6] A politika a pénzügyi eszközöket fokozatosan a belső rendért felelős carabinieri testületnek csoportosította át.

A nemzetközi helyzet változása miatt először 1954-59 között következett be jelentősebb átszervezés az olasz haderőn belül, amikor a 11 territoriális szervezetet 9 re csökkentették. A hadosztályokat síksági és hegyi megkülönböztető jelzővel és ebből fakadóan különböző felszereléssel látták el. Az alpesi hadosztályokat dandárokká szervezték. Mindez a NATO szövetségi feladatvállalásból adódott.

A vezetési szervek fokozatos átalakuláson mentek keresztül, tevékenységüket azonban a bürokrácia elhatalmasodása jellemezte. Az 1960-1975 közötti időszakra datálható annak a félelmetes bürokratizmusnak a kezdete, amely a mai olasz fegyveres erőket is jellemzi.

Az 1968. március 8-án kelt 200-as törvény alapján az olasz fegyveres erőket a miniszter közvetlen alárendeltségében 4 vezérkari főnök, 1 főtitkár (nemzeti fegyverzeti igazgató), 19 főigazgató és 5 egyéb központi szervezet vezette.

A hatvanas évek végén vált hivatalossá a rugalmas reagálás NATO-doktrínája, amelynek a végrehajtására az olasz katonai vezetés 1971-ben hozta meg a szükséges döntések első részét, a folyamat 1975-ben zárult le. Ugyanebben az évben következett be az olasz haderő háború utáni történetének első haderőcsökkentése. Forlani védelmi miniszter idejében a fegyveres erőket közel 57 ezer fővel csökkentették, amely 57 zászlóalj-osztály szintű alakulat megszűnését jelentette. A haderőt azonban kizárólag költségvetési megfontolásból csökkentették, arra gondolva, hogy a kisebb haderőre nagyobb összeg jut.

Olaszország 1979-ben kapta az első jelentős nemzetközi megbízatást: a Libanon-1, és a Libanon-2 feladatokban való részvételt. Ezt követően az olasz fegyveres erők részei számos nemzetközi békefenntartó műveletben vettek részt. Önálló kezdeményezésként végrehajtották az ALBA hadműveletet Albániában, részt vettek az Öböl-háborúban, jelen voltak az IFOR-ban, és jelen vannak az SFOR-ban is. Jelenleg hozzávetőleg 10 ezer katonával képviseltetik magukat a különböző színtereken, amely a hat hónapos váltási ciklust figyelembe véve 30 ezer ember magas szintű készenlétét jelenti.

1985-ben kiadták a Fehér könyvet, amelyben meghatározták Olaszország biztonságpolitikai preferenciáit. A hangsúly, először a háború után, délre került át. Az arab-izraeli szembenállás, Líbia, Közel-Kelet, a görög-török ellentét arra ösztönözte az olasz katonapolitikai vezetést, hogy átértékelje az addigi biztonságpolitikai elképzeléseket. A Fehér Könyvben leírtak nagy része napjainkban is mérvadó és érvényesül az olasz katonapolitika irányvonalában.

Az olasz katonai felső vezetés reformja

A nemzetközi színtéren, különösen a mediterrán térségben keletkezett új kockázati tényezők miatt újra kellett értékelni a stratégiát és újra strukturálták a katonai eszközöket. Az Atlanti Szövetség történetében először a kilencvenes évek elején kellett módosításokat végrehajtani s az eddigi feladatkört átgondolni annak érdekében, hogy megfelelő választ lehessen adni az új biztonsági kihívásokra. A szervezet átalakítási folyamata két területre terjedt ki:

Csatlakozva a NATO tervezési céljaihoz, és annak érdekében, hogy megfeleljen a EU jövőbeni érdekeinek, valamint a biztonsági identitás és az Európa védelemére vonatkozó koncepciónak, Olaszország megkezdte a katonai szerkezetátalakítást. Az új védelmi modellként számon tartott elképzelés három stratégiai feladatot határoz meg az olasz fegyveres erők számára az elkövetkező időszakban:

Ezekhez a feladatokhoz egy strukturálisan átszervezett, mennyiségileg csökkentett, de minőségileg magasabb követelményeknek is megfelelő fegyveres erőt kell létrehozni. A sor- és továbbszolgáló állományt a magas professzionalitás, az összfegyvernemi szemlélet, a külföldön történő bevethetőség, a nagy operativitás, a logisztikai önállóság és az interoperabilitás, valamint a szövetségi eszközök alkalmazásának képessége jellemzi.

Az első alapvető lépés a fegyveres erők katonai felső vezetéséről és a védelmi közigazgatásról szóló törvény 1996. évi elfogadtatása volt. Ez a törvény (25/1997. sz. törvény) határozottan körvonalazza a Véderő Minisztérium politikai irányítói szerepét, az Egyesített Vezérkar technikai-operatív felelősségét és a nemzeti fegyverzeti igazgató technikai-adminisztratív irányítói jogkörét.

A hadügyi felső vezetésről szóló törvényt két másik törvény előzte meg (az 1995/196. számú, 1995. május 12.; az 1996/662. számú, 1996. december 25). Az első törvény rögzítette a szerződéses (17 000) és a továbbszolgáló (23 000), valamint a zászlósi (17 000) és a tiszthelyettesi (10 700) állomány létszámát. A második 2003-ig a tiszti állomány lépcsőzetes csökkentését határozza meg, a jelenlegi 17 025-ről 12 050 főre.

Az új stratégiai koncepciók és a fentebb idézett törvények a hadsereg teljes átalakítását irányozták elő. Többek között:

Az új törvénnyel közvetlen szervezeti irányítás valósul meg a véderő vezérkari főnökén keresztül. Az EVKF feladata a tervezés és feladatmeghatározás a haderőnemi VKF-ek részére, valamint válsághelyzetben egyeztetés a nemzeti fegyverzeti igazgatóval, amelyhez minden jogi és hatalmi eszközzel rendelkezik. A nemzeti fegyverzeti igazgató - a technikai-közigazgatási vezető - felelős a fegyverzeti ellátás megszervezésért, a nemzetközi fegyverzetbeszerzési és gyártási együttműködés koordinálásáért, valamint az igazgatóságok irányításáért.

A véderő vezérkari főnöke felelős a katonai komplexum hatékonyságáért, a három haderőnemi VKF pedig az adott haderőnem harckészültségéért. A nemzeti fegyverzeti igazgató felelős a beszerzésekért és a programok megvalósításáért.

A VKF-ek bizottsága a véderő vezérkari főnökének konzultatív szervezetévé alakult át, ezzel együtt a Fegyveres Erők Legfelső Tanácsa kizárólag a véderő miniszter konzultatív szerve lett. A miniszteri kabinet a miniszter politikai tevékenységét szervezi.

A katonai felső vezetés átalakításáról szóló törvény nemcsak az irányítási és a parancsnoklási rend újrastrukturálását szabályozza, hanem átfogó feladatsort is tartalmaz az alábbiak szerint:

Az egyik legérzékenyebb és a katonai struktúrán túlmutató átszervezés a SIOS-ok összevonása, a Biztonsági és Információs Főosztály megalakítása a Véderő Vezérkar szervezetén belül (Reparto Informazioni e Sicurezza, RIS), amelynek elsődleges célja, az erők összevonása és hatékonyabb irányítása.

A katonai érdekből a technikai eszközökkel végzett információszerzéssel kapcsolatos kérdések (SIGINT) is az EVKF alárendeltségébe kerültek. Ez azt jelenti, hogy az EVKF az egyedüli felelős szerv az adott tevékenység irányításáért és koordinálásáért.

Az újonnan felállításra kerülő Biztonsági és Hírszerző Főosztály két alapvető komponensre épül fel:

Szintén a hírszerző főosztály felelős a nemzetközi kapcsolatok irányításáért és koordinálásáért. Ez azt jelenti, hogy a haderő-nemenkénti összekötő hivatalokat megszüntetik, és a meglévő erők összevonásával, illetve racionalizálásával egyesített összekötő-hivatalt hoznak létre. Ez a hivatal fogja irányítani az olasz katonai képviseleteket, valamint koordinálja az Olaszországban akkreditált attasék és a katonai szervezetek közötti kapcsolatokat.

A katonai felső vezetés reformja 1998 végére lezárult. A haderő átalakítása félprofesszionálissá és az új igényeknek megfelelő fegyverzetek rendszerbe állítása hosszú távú feladat. Előreláthatólag 2014-ben zárul le az a ciklus, amelynek az elején tart a katonai és a politikai vezetés.

A szárazföldi és a légierő haderőnem átszervezése

A fenti szervezeti átalakulások eredményeként új vezetési funkciók jöttek létre a szárazföldi vezérkaron belül. Az új szervezeti egységek a szárazföldi vezérkari főnök közvetlen alárendeltségben dolgoznak:

Az operatív erők újjászervezését két alapvető tényező határozta meg: az olasz szárazföldi erők feladatai és a szövetség parancsnoki, vezetési rendszere.

A nemzeti katonai stratégia ma az aktív megelőzésen és az elégséges védelmen alapul. Az aktív megelőzés a katonai eszközöknek a nemzetbiztonsági politikában való folyamatos alkalmazására épül, a válságok megelőzése, ellenőrzése, kezelése és a nemzeti függetlenség, az érdekek védelmét illetően. Ez azt jelenti, hogy az olasz fegyveres erők három alapvető feladatot látnak el: a jelenlétet és a felügyeletet; a nemzeti terület integrált védelmét, az ország külföldi érdekeltségeinek védelmét és a nemzetközi biztonsági feladatokat. E tevékenységek keretében a szárazföldi haderőnek sokkal összetettebb feladatokkal kell szembenéznie, mint amilyennel a múltban találkozott, hiszen ezeket a feladatokat egyre gyakrabban összhaderőnemi keretben és nemzetközi környezetben kell végrehajtania.

Az elégséges védelem egy minimális erő fenntartását feltételezi, amely nemcsak tisztán nemzeti érdekeket tart szem előtt, hanem szövetségi konzultációk során jön létre. A korlátozott pénzügyi lehetőségeket és a szövetségi érdekeket is figyelembe véve sikerült olyan szervezeti formát létrehozni, amely egyaránt alkalmas a nemzeti és a szövetségi érdekek védelmére.

A szövetségi parancsnoki rendszer háromszintűvé válása eldöntött tény, illetve a struktúra (stratégiai, regionális és szubregionális) nagyrészt már létezik. A nemzeti érdekeknek is megfelelően Olaszországban két regionális parancsnoksági elemet hoztak létre a déli parancsnokságon belül, az egyik a COMAIRSOUTH, a másik a COMNAVSOUTH (mindkettő Nápolyban). Négy JSRC-t (Joint Sub-regional Commands) (Izmír, Larissa, Verona és Madrid). A JSRC-k szárazföldi jelleget öltenek, minimális légi és tengeri tervezési kapacitással. Ennek megfelelően a fentebb említett két regionális parancsnoksági elem támogató parancsnokságokat hoz létre a JSRC-ken belül.

Az új doktrínát először az IFOR/SFOR-feladatok végrehajtása során hatásosan kipróbálták. A rendelkezésre álló anyagi eszközök és a már meglévő LANDSOUTH struktúrája arra az elhatározásra juttatta az olasz fegyveres erők vezetését, hogy a már meglévő szervezetre építsék fel az új JSRC-t.

Ennek következtében olasz részről a COMJSRC és a COMFOTER (Comandate delle Forze Operative Terrestri - Szárazföldi Operatív Erők parancsnoka) beosztást összevonták. Az összevonás feleslegessé teszi az összekötő szervezeteket és a veszélyeztetettségi időszakban biztosítja a nemzetközi és a nemzeti törzsek összhangját. A parancsnoki és ellenőrzési lánc összevonása tehát gyorsabb és hatékonyabb vezetési folyamatot eredményez. Az új típusú parancsnoki és ellenőrzési funkciók, valamint a feladatok újrafelosztása az alábbi szervezetek létrehozását tette szükségessé:

A területvédelmi erőket szintén utolérte az általános "karcsúsítási" folyamat. Az eddigi hét tartományi katonai parancsnokságot háromra csökkentették. Ezenfelül 3 önálló tartományi katonai parancsnokságot hoztak létre, de itt csak relatív az önállóság, mivel a szardíniai és a római a központi, a szicíliai pedig a déli katonai tartományi parancsnokság alárendeltségébe tartozik. Az új rendszerben a parancsnokságok elvesztették az operatív-, a logisztikai és a kiképzőjogosultságaikat, ezeket átadták a COMFOTER illetékes szerveinek. Megőrizték viszont a helyőrségi-igazgatási, mozgósítási, sorozási, egészségügyi és infrastrukturális feladatokat.

A szárazföldi erőkhöz hasonlóan a légierőnél is privilegizált helyzetbe kívánják hozni az operatív erőket. Az átszervezésnél messzemenően figyelembe veszik az operatív erők szoros együttműködési képességét a NATO-erőkkel. Ennek eredményeképpen létrehozták a Comando Operativo delle Forze Aeree-t (C.O.F.A.), a Légierő Operatív Parancsnokságot, amely a véderő vezérkari főnöke számára biztosítja a légierő bevetését a nemzeti légtérben és a légi tevékenység ellenőrzését az ország légterében működő NATO-erők viszonylatában.

Az operatív parancsnokság feladata az erők alkalmazásával kapcsolatos direktívák kidolgozása mind az EVKF, mind pedig a NATO katonai vezetése utasításainak megfelelően.

Létrehozták a Comando delle Squadre Aerea (C.S.A.)-t, amelynek - a COFA intézkedéseinek megfelelően - feladata fenntartani az alárendelt repülőegységek harci felkészültségét, valamint végrehajtani a nemzeti felső vezetés utasításait.

A légierő átszervezését is a fokozatos személyi és szervezeti csökkentés jellemzi. A technikai fejlesztés terén itt van a legnagyobb ráfordítás. Összhaderőnemi szinten a beruházásra fordított költségek 50%-a az EUROFIGHTER-2000 vagy legújabban a TYPHON fejlesztésére és gyártására kerül kifizetésre. Folyamatban van a HELIOS-1 műholdas hírszerző rendszer leváltása, valamint a SICRAL, műholdas kommunikációs rendszer fejlesztése, amelyek összhaderőnemi felhasználásúak ugyan, de a légierő költségvetésében jelennek meg.

Az olasz haderő átszervezése folyamatosan történik. Az elmúlt időszakban csak a katonai felső vezetéssel és más, nagyléptékű szervezeti átalakítással kapcsolatos törvényeket és miniszteri rendeleteket hozták meg. Ebben az évben 50-80 miniszteri rendelet várható, amelyek elsősorban a haderőnemi vezérkarok tevékenységét, valamint a hozzájuk tartozó szervezetek átalakításával kapcsolatos szabályzókat tartalmazzák. A szabályzók és a rendeletek függvényében a fentiekben vázolt szervezeti felépítések változhatnak, elsősorban a vezérkarok belső felépítése módosulhat. 1999 végén lezárult a katonai szervezetek felszámolásának folyamata. Számszerűen ez azt jelenti, hogy a mintegy 29 100 szervezetből - alakulat- és intézményből - 21 900 marad, amely 25%-os csökkenést jelent.

A véderő vezérkarának szervezete (vagy EVK) is jelentősen változott. A 25/1975-ös törvény szerint az operatív irányítás felelőssége a hatáskörébe tartozik.

A következő ábra csak a belső struktúrát mutatja, amely még nem teszi alkalmassá a vezérkart a tényleges operatív vezetésre. Ezt a feladatot a véderő vezérkari főnöke a COI (Comando Operativo Interforze - Összhaderőnemi Operatív Parancsnokság) segítségével oldja meg, amely a parancsnokból, a parancsnokhelyettest támogató részlegből, hadműveleti és tervező főosztályból áll.

Az operativitást növelő szervezeti átalakítást az olasz bürokrácia jelentősen hátráltatja, a koszovói válság azonban felgyorsította ezt a folyamatot. A vezérkarok létszáma jelentősen csökkent, a közel 1000 főt számláló légierő-vezérkar ez év végéig 200 főre csökken.

Az olasz haderő szervezeti átalakításához másik nagy impulzust a napjainkban zajló folyamatok adhatják. Az elmúlt hetekben zajlott le a képviselőházi vita a fegyveres erők professzionálissá válásáról, amelynek végszavazása nagy többséggel pozitív volt. Jelenleg a szenátusra vár ugyanez a feladat.

Az olasz haderő történetét és átszervezését vizsgálva megállapítható, hogy a politikai események igen kis mértékben és csak lassan tudták befolyásolni fejlődését. A változásokra mindig traumatikus korszakokban került sor. A NATO-n belüli szerepe sem különösen hozza izgalomba a kutatókat egészen a 80-as évek közepéig. Olaszországra jól illik a hűséges szövetséges jelző. Az elmúlt 50 év során renitens magatartást nem tanúsított. Az usticai, az Achille Lauro-i és a cermisi eset nagy sajtóvisszhangot váltott ki, megmozgatta a közvéleményt, de a kapcsolatrendszeren még a hajszálrepedés jele sem látható. A haderő átalakítását célzó elmozdulást egészen más irányból iniciálták. A Prodi-kormány óta az olasz külpolitika egyre agresszívebben igyekszik az ország gazdasági szerepének megfelelő külpolitikai szerepet kivívni magának. Ehhez csatlakoznak a fegyveres erők vezetői is, akik a saját vonalukon igyekeznek megfelelő pozíciókat kiharcolni. Az első jelentős lépés Guido Venturoni admirálisnak a NATO Katonai Tanács vezetőjévé, majd Carlo Cabigiosu tábornoknak a KFOR-erők parancsnokává kinevezése volt az októberi koszovói választások után.

A másik nagyon fontos megjegyzés: az amerikai irányvonalhoz ragaszkodás. A nemzetközi fórumokon nagyon óvatosan foglalnak állást. Az ESDI programban igyekeznek szerepet vállalni, de azt a legnagyobb körültekintéssel teszik. Az olasz külügyminiszter egyik parlamenti képviselőnek válaszolva hangsúlyozta: hogy Olaszország sohasem használja az európai védelmi identitás kifejezést, mert nem akarják ezzel az amerikai kapcsolatokat rontani.

A renitens magatartás talán a gazdaságpolitikában érhető tetten. Irán, Irak, Líbia, Oroszország, mind olyan irányok, amellyel az európai szövetségesek idegeit borzolják, de végül is ügyesen lavíroznak.

Az olasz politika iránya jelenleg a mediterrán térség, a Balkán, Közép-Ázsia, Ukrajna, Oroszország irányába mutat. Az olasz gazdaság érdekeit a katonai erők is szolgálják. Albániában két kikötőt építenek. A macedón államvasutak felújításával kapcsolatos munkákat is olasz katonák végzik. Bulgária, és Románia NATO-esélyeit is az olasz gazdasági érdekek táplálják. Mindezek azonban a nemzetközi eseményeket figyelve igen kis lépéseknek számítanak. Az olasz kül,- gazdaság- és katonapolitikára egyaránt érvényesnek mondható a kis lépések elve.