Gergely Attila

A bűnüldözés alakulása a rendszerváltás óta

Az utóbbi években a közbiztonság helyzete és a rendőrség munkája - megelégedésünkre - kedvező irányába mozdult. Pl. a szabálysértések egy részének átadása a közterületi felügyeletnek, az igazgatásrendészeti feladatok egy részének (személyi igazolvány, útlevél stb.) átadása az önkormányzatoknak, az együttműködés jelentős javítása a többi bűnüldöző és felderítő szervvel és a rádiótelefonok lehallgatásának megoldása.

A főbb kérdésekben sajnos nem történt semmilyen pozitív elmozdulás, a közbiztonság, a bűnügyi helyzet azóta is fokozatosan tovább romlott. A bűnözés és a bűnüldözés párharcában a rendőrség rendre alulmaradt. A rendőri állomány túlterhelt, mégha akarna is, képtelen lenne következetes, célhoz vezető felderítő, bizonyító munkát végezni. Az egyik helyszínről a másikra vonulnak a helyszínelők, a tűzszerészek és a különböző biztosító alegységek, így a következetes felderítés elhúzódik és egyre növekszik az ún. “szakállas bűnügyek” száma. Ennek következménye az állomány fásultsága; idő előtti kifáradása a túlórák és a megélhetésért végzett mellékállások vállalása miatt. Ez a közállapot okozza, hogy az állomány egy része a mindig jelen levő kísértésnek olykor nem tud ellenállni, egyesek korrumpálódnak, illetve bűnöző csoportot alakítanak (pl. a budapesti VI-VII. kerületi kapitányságon).

Az így kialakult helyzet azt a látszatot kelti, hogy a rendőrség fordítva ül a lovon, miközben maga a ló is rossz irányba tart. A helyzet kialakulásának összetett objektív és szubjektív okai vannak. Ezek közül a legjelentősebbeket érdemes vázlatosan szemügyre venni.

1.) A rendőrséget felkészületlenül érte a rendszerváltás. Az állandó agymosásnak, kommunista nevelésnek alávetett állomány teljesen elbizonytalanodott a rendszerváltáskor, mégha azt az egyes ember örömteli felszabadulásként élte is meg.

Egyes fanatikus parancsnokok a Kádár-korszak utolsó percéig védték hadállásaikat. Pl. Veszprém megye főkapitánya egyórás nevelőbeszélgetést folytatott 1989-ben az egyik fiatal állambiztonsági tiszt beosztottjával, mert az azt követelte, hogy a párt vonuljon ki a rendőrségből.

Az első rendszerváltó kormány akkori belügyminisztere a vonakodó rendőrök láttán nem véletlenül mondta, hogy férfias rendőrséget kíván látni. Ezt az igényt azonban akkor sokan akarva-akaratlanul félreértették vagy tudatosan félremagyarázták. Érthető okokból ekkor még hiányoztak a rendőri munka alapjául szolgáló jogszabályok, belső utasítások, tananyagok stb. A személyi állományban is általánossá vált a bizonytalanság saját további sorsukat illetően.

2.) Az alkotmányos emberi szabadságjogok helyreállítása jelentősen megnövelte a bűnözők mozgásterét. E jogok torzulásaként a szabadság felcserélése a szabadossággal, a védőügyvédek szerepének kihasználása stb. a zavarosban halászóknak kedvezett. Ebben a helyzetben a rendőrök sokszor tanácstalanok voltak, ilyen feladatokra ugyanis nem voltak felkészítve, kiképezve.

A politikai elit és a kormány elvárásainak megfelelően azonban nem volt türelmi idő, az egyre szaporodó törvénysértések láttán elvárták a határozott rendőri fellépést. A rendőrség ekkor a legkönnyebb és a legkevesebb kockázattal járó utat választotta. Főcsapását a szabálysértésekre irányította. Itt ugyanis általában tettenérésről van szó, ahol nincs vita, nem kell bonyolult bizonyítási eljárást lefolytatni, nincs védőügyvéd stb. Emellett ezekben már volt gyakorlata - hiszen a diktatúrában is volt olyan év, hogy 900 000 embert vontak szabálysértési eljárás alá -, tehát erre a helyezte a hangsúlyt. Ez a tendencia 10 éve tart és még ma is jellemző, pedig itt nem bűnözőkről van szó. Pl. a közúti ellenőrzéseknél is általában csak a szabálysértést keresik (okmányok érvényessége), de hogy esetleg bűntett is fenn akadhatna a hálón, arra már ritkán fordítanak figyelmet. A rendőrség állományának többsége főleg ilyen irányban dolgozik, így a kisebb állományú bűnügyi szolgálat magára maradt az újonnan formálódó szervezett bűnöző alvilággal szemben.

A bűnüldözés határozott kibontakoztatását az nehezítette a megváltozott körülmények és feltételek között, hogy késedelemmel születtek meg a szükséges új törvények, jogszabályok. A bűnüldöző munka alapja pedig a büntetőjog és a büntető-eljárási jog. A rendőrségről szóló törvény idején pedig sokan a rendőrállam rémképével riogattak.

A célratörő bűnügyi felderítést nagyon sok zavaró körülmény befolyásolja. Látványos, de nem a közbiztonsággal szorosan összefüggő feladatokra veszik igénybe az állományt. Pl. hol az aluljárókat, metróállomásokat kell megtisztítani az engedély nélküli árusoktól, máskor a gomba módra elszaporodott elárusító bódékat kellett felszámolni, vagy most a koldusokra kell figyelmet fordítani. Döntéshozó uraim! Tessék már nekünk, tájékozatlanoknak elmagyarázni, hogy ezek miért rendőrségi ügyek!?

3.) A hatékony rendőri munka hiányának okai alapvetően a bekövetkezett társadalmi változások és azok következményei. A nagy tömegű munkanélküliséggel megjelent a tömeges méretű, megélhetésinek nevezett bűnözés, a létfenntartáshoz szükséges eszközök “előteremtése” lopás, olykor rablás révén.

Kialakult a nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező szervezett alvilág. Az ismeretlenség homályába rejtőző főnökök szigorú munkamegosztás elvén építik fel bűnöző szervezeteiket. Mindenki csak annyit tud, amennyi rá tartozik. Az adósságbehajtás és az illetékességi viták gyakori megoldási módja lett a kivégzés és a robbantás. Persze a legtöbbször közterületen. Ezért volt porhintés kezdetben a rendőri vezetők részéről, hogy ezek a terrorcselekmények csak az alvilág egymás közötti leszámolásai, s így senki nincs veszélyben. Bár ennek ellenkezőjére cikkünkben felhívtuk a figyelmet, “vétlen” sérüléseknek, sőt halálos eseteknek kellett bekövetkezniük, hogy végre felhagyjanak az ilyen magyarázkodással. Az csupán hab a tortán, hogy amikor a legsűrűbben robbantak a pokolgépek, a fővárosban sűrített razziákat rendeltek el. Ha egy kezdő rendőr az első szakmai vizsgáján ilyen választ ad, azt kivágják, megbuktatják. A terrorcselekmény elrendelőjét, kitervelőjét és végrehajtóját razzián csak akkor lehet elfogni, ha bosszúra éhes felesége feljelenti, vagy ő maga önként jelentkezik. A razziasorozat arra mindenesetre jó volt, hogy körözötteket elfogjanak, néhány piti bűnözőt előállítsanak és a végrehajtásba bevont állományt a pihenés helyett éjszaka is dolgoztassák.

Ha a rendőri munka alapjául szolgáló törvények és más jogszabályok hiányoznak, elavultak és hézagosak, továbbá különbözőképpen értelmezhetőek, akkor nem lehet elvárni, hogy a bűnüldöző munka egységes és hatékony legyen.

Objektíven hat a rendőri munkára az egyes rendőri intézkedések által kiváltott sajtóvisszhang vagy az illetékesnek tartott jogászok magánvéleménye. Tipikus példája a szolgálati terepjáró gépkocsi elrablását követő fegyverhasználat. A rablóra tüzelő rendőrnőt azzal vádolta meg a tettes ügyvédje, hogy ezzel az emberölés kísérletének bűntettét követte el. Ezután már csak az következhet, hogy a bűnös támadás ellen védekező állampolgár önvédelmi jogát követeljék elvonni a nehézbűnözőket védő, jól megfizetett ügyvédek.

A jogszabályi alapok megteremtésénél nemcsak a múlt tapasztalataira és a jelen viszonyaira kell tekintettel lenni, hanem a bennünket körülvevő világban kialakuló változásokra, a várható jövőre is. Ha ugyanis a törvények nem követik a bűnözési elkövetési módok változásait, akkor ebben a párharcban a rendőrség mindig lemarad.

A gépkocsilopásokat megnehezítő intézkedések és a délszláv válság miatt a déli irányba történt kiszállítások megszűnése miatt például egy új módszer kezd elterjedni. A kiszemelt, nagy értékű gépkocsit ellopják, majd órákon belül telefonon bejelentkeznek a tulajdonosnál, s megmondják, hogy mennyiért vásárolhatja vissza járművét. A pénzátadás előtt olyan ellenőrzési eljárásokat alkalmaznak, amelyek lehetetlenné teszik a titkos követést. Ha ezt észlelik, az üzlet meghiúsul. Ha pedig sikerül a tettest (-eket) utólag felderíteni, azzal védekeznek, hogy áldozatuk adósuk volt és az adósság megfizetése után adták vissza a gépkocsit. Ez pedig legfeljebb önbíráskodás.

4.) A következő, de korántsem utolsó objektív ok: a kommunista rendszer összeomlása után kialakult tömeges migráció, a szabad utazás és a tartózkodásra kiválasztott országban az ellenőrzés nélküli tevékenység lehetősége.

A magyar rendőrség saját alvilágával még képes volt a rendszerváltáskor meglévő apparátusával megbirkózni, de az egymásután rázúduló román, albán, orosz, ukrán, szlovák, csecsen stb. bandák már elviselhetetlen feladatot jelentenek. Megalapozott nagyon céltudatos, évekig tartó felderítőmunka és szoros nemzetközi rendőri együttműködés révén lehet csak eredményeket elérni. Nem megy ez a munka másképpen az USA-ban sem. A mérleg ezen a téren is negatív, mert több külföldi bűnöző jött be hazánkba, mint ahány magyar bűnöző tette át működési területét külföldre. Bár egyre több magyar bűnöző bukkan fel Ausztriában, Német-, Olasz- és Franciaországban.

Nem kifejezetten bűnügyi probléma (de a jelenség szorosan kapcsolódik a bűnözéshez), hogy nemcsak országútjainkon szobroznak a prostituáltak, de fiatal, egészséges nőket csapatostul csalják, hurcolják külföldre prostituáltnak. Ezek a magyar lányok már a világ valamennyi hírhedt pontján jelen vannak, s “öregbítik” hírnevünket. Megismétlődik az a kétes dicsőség, amely a múltban már Lengyelországban előfordult, hogy vengerkák (magyar prostituáltak) lepték el a lengyel örömtanyákat. Ezeknek a fiatal, csinos, egészséges és szülő-, valamint munkaképes nőknek az elvesztése hozzájárul a népesség csökkenéséhez. A magyarok számát csökkenti az évenként eltűnt 10.000 fő is, akiknek egy része soha nem kerül elő: gyilkosságok és közlekedési balesetek áldozatai lesznek vagy télen megfagyott hajléktalanok, a kilátástalan helyzetből menekülő öngyilkosok, drogosok, alkoholisták stb.). A népesség fogyásán kesergő “hazafiak” azonban erre egy szót sem vesztegetnek és általában semmit sem tesznek.

A hatékony rendőri munka hiányának szubjektív okai

1.) Hazánk legújabb kori történetében mindegyik rendszerváltás a szakapparátusok állományának kicserélésével járt. 1919-ben a vörös terroruralom rövid fennállása miatt ezt nem sikerült befejezni. 1945 után gyors ütemben hajtották végre a régi szakemberek kitakarítását, majd megismételték ezt 1957-ben és újra fel kellett esküdni az új pártvezérre.

A rendszerváltás egyik ígérete és jelszava volt a nagytakarítás. Azzal a megtévesztő jelszóval, hogy a “szaktudás kommunista trükk”, a rendőrségtől is eltávolították a végrehajtó állományból a tapasztalt szakembereket illetve olyan légkört teremtettek, hogy a kreatív emberek önként távoztak. Nemcsak a kompromittált embereket, a fanatikus vezetőket és a pártkádereket zavarták el, hanem zsákszámra gyűjtötték össze az állomány köréből érkező, zömmel névtelen feljelentőleveleket. A rendszerváltáskor a rendőrségnél 12-14 tudományos fokozattal rendelkező tiszt szolgált - köztük egyetemi tanár is volt másodállásban. Ma kevesebb van.

Minden általánosítás hibás lehet, de igaz, hogy zömmel azok maradtak szolgálatban, akik szolgálati éveiket féltették, mert nyugdíj előtt álltak, esetleg azok a konformista figurák, akiknek a szókincs az “igen, fönök”-ig terjedt, de a miért, főnök?-öt már nem tudták kimondani. Ugyanakkor érdekes módon furcsa karrierek bontakoztak ki. Csak néhány kiragadott példa: nyugdíjkorhatár utáni hosszabbítást kapott egy ezredes, aki korábbi karrierjét arra alapozta, hogy részt vett Nagy Imre és társai ügyének vizsgálatában (ami nem volt igaz). Egy függetlenített pártbizottsági titkár, tábornok az egyik központi szerv vezetője lett; egy másik tudományos jellegű szerv vezetője lett; az egyik, korábban harcos pártbizottsági tag államtitkár-helyettességig vitte, a III/III egyik hadnagya két év alatt tábornok lett, azért mert véletlenül rokona volt az Antall-kormány egyik miniszterének. Hosszasan lehetne sorolni az eseteket, amelyeknél az a közös vonás, hogy ezek a “nagyok” rendőri szolgálatuk alatt még egy zsebtolvajt sem láttak, mert a bűnügyi szolgálatot csak hírből ismerték. Megjegyzendő: a rendszerváltás után egymás után kinevezett rendőri vezetők egyike sem dolgozott korábban bűnügyi vonalon.

Már az is a politika beavatkozása volt a rendőri munkába, hogy első intézkedésként Szabó Győző bírót nevezték ki országos rendőrfőkapitánynak, egy jogalkalmazót, a bűnüldözés élére. Azt sem tudta, hogy mi a szolgálati szabályzat. Ezért képtelen volt leállítani és kedvezőre fordítani a leírt folyamatokat.

Az önmagában helyes törekvés, hogy fiatalítani, frissíteni kell a rendőri állományt. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a rendőrség személyi állományának mai átlagéletkora 30 év alatt van. Hogy e mögött mennyi élet- és munkatapasztalat van, azt könnyű megítélni. Az is kérdés, hogy vajon a fehérgalléros, választékos stílusú, több nyelvet beszélő és jelentős, befolyásos kapcsolatokkal rendelkező bűnözőkkel, vagy a minden hájjal megkent, dörzsölt, többszörös börtönegyetemet végzett nehézfiúkkal - hogyan tudnak boldogulni. Mindez kiolvasható a bűnügyi statisztikák felderítési eredményességéről (vagy eredménytelenségéről) szóló mutatókból.

A legnagyobb csapást azonban a rendőri munka akkor szenvedte el, amikor az állambiztonsági hálózat szétzavarásával egyidejűleg a bűnügyi informátorhálózatot is szélnek eresztették és megszüntették a bűnügyi titkos felderítést. Ezt nem kisebb személy állapította meg, persze utólag, mint dr. Kacziba Antal nyá. vőrgy., a rendőrség akkori bűnügyi főigazgatója.

Dobbal nem lehet verebet fogni! Ha szétverik a rendőrség információs hálózatát, akkor az elveszti látását, hallását. Ezt pedig nem pótolja sem a rendőri létszám emelése, sem a rendőri költségvetés növelése. Amelyik államban a titkos segítőket elzavarják, az elveszti erkölcsi hitelét és csak olyanok segítségét képes elnyerni, akik kényszerhelyzetben vannak, vagy anyagi előnyökért vállalják ezt a feladatot. A tapasztalatlan fiatal állománytól nem is lehet elvárni, hogy hirtelenjében olyan titkos felderítési pozíciókat építsen ki, amely képes időben, pontos, ellenőrzött információkat szerezni a szervezett alvilág kulcsembereiről.

2.) A politika általában nem tud mentesülni attól a kísértéstől, hogy ne szóljon bele a rendőrség munkájába. Nem arról van szó, hogy ismét visszatér a kommunista rendszer közvetlen kézivezérlése, de részben maguk a politikai és hatalmi körök, részben hatásukra a tömegtájékoztatási eszközök egy része által felkorbácsolt tömeghangulat zavarja és befolyásolja a tervszerű, folyamatos bűnügyi munkát. Országos felháborodást keltettek a Kunos-, a Tocsik-, a Stadler- stb. ügyek. Jelentős rendőri és szakapparátusok dolgoztak rajta és mi derült ki a bírósági végelszámolásnál? 1-2 év fogság, felmentés, pedig még parlamenti riadót is fújtak. Ezek a politika által generált ügyek a végén szinte tyúkperré váltak. Sajnálatos, hogy eddig még nem akadt független szakértő, aki összeadta volna a ráfordított idő alapján az ilyen ügyekben dolgozó rendőrök, szakértők, ellenszakértők, ügyészek, bírák stb. fizetését. Vagyis kiderítette volna: mibe kerültek ezek az ügyek az adófizetőknek.

Ilyen viszonyok között nem kell azon csodálkozni ha (a leírt okok összefüggései alapján) az éves bűnügyi statisztika - az 1988-as 185.344 ismertté vált bűncselekmény - fokozatosan emelkedett és 1998-ra már elérte a 600.000-et. Dr. Gelencsér Gyula bűnügyi stasztikai modellje szerint a latens (láthatatlan, vagyis ismeretlen) bűnesetek száma legalább annyi, mint amennyi a hatóság előtt ismertté válik. Ez azt jelenti, hogy tehát 1998-ban mintegy egymillió-kétszázezer bűncselekményt követtek el.

A bűnözés alakulása a meghatározó társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális viszonyoktól függ és nem a politikusok, a kormányok elhatározásától, ígéreteitől.

A mindenkori kormányok mindig késztetést éreztek valamilyen saját szuperrendőrség birtoklására. A szociálliberális kormány miniszterelnöke is törekedett egy neki alárendelt bűnügyi szolgálat megteremtésére. A hatékonyságra hivatkozva 1996-ban létrehozták 300 fővel a KBI-t és ismét a hatékonyságra hivatkozva két és fél év múlva megszüntették. A jelenlegi miniszterelnök is kijelentette, hogy az állami költségvetés csak akkor lesz tartható, ha megalakul és működésbe lép az adórendőrség. Még “szerencse”, hogy első vezetőjének kiszemelt Pelikán úr egy banánhéjon elcsúszott. Szakmai képzettségét ugyanis ez az egykori megyei gazdaságvédelmi osztályvezető elárulta azzal, hogy nem tudta: hazánkban az arany ékszerben magyar fémjelnek kell lennie és annak megvásárlása alkalmával nyugtát kell adni.

Ez az eset is több kérdést vet fel: milyen szakmai színvonalon lehettek a legnagyobb megye rendőrei, ha a vezetőnek annyi szakmai ismerete sincs, mint egy két hónapos rendőrnek. Továbbá milyen a belső rend, a biztonság és a fegyelem a rendőrség központjában, ha engedéllyel lehet csempészárut kedvezményesen vásárolni. Még szerencse, hogy ma nem egy ilyen, szakmailag “túlképzett” szakember vezényli az adórendőrséget.

3.) A diktatúrában a 24.000 fős rendőrség (20.301 hivatásos és 4520 polgári alkalmazott) mellett az állambiztonsági szolgálat, a katonai hírszerzés és részben a határőr-felderítés alkalmazhatott titkos nyomozati eszközöket. Most a 44.000 fős rendőrség (35.000 hivatásos és 9000 közalkalmazott) mellett bűnüldözési feladatokat lát el a Vám- és Pénzügyőrség, a Katonai Biztonsági Szolgálat, a Határőrség és az adórendőrség. Ehhez még bizonyos bűncselekmény-csoportban segítséget nyújt az Információs és a Nemzetbiztonsági Hivatal. Ehhez az apparátushoz hozzá kell számolni az Interpol által nyújtott segítséget és az USA-val, valamint a több, jelentős európai állam rendőrségével kialakult jó munkakapcsolatban rejlő lehetőségeket is. A szervezeti keretek tehát megvannak az eredményesebb rendőri bűnüldöző munka kibontakoztatásához ehhez azonban az itthoni feltételeket is meg kell teremteni.

Tarthatatlan az a lassan 10 éve kialakult gyakorlat, hogy a politika folyamatosan cserélgeti a rendőrség vezetőit. A közbiztonság romlásának megállítása és a helyzet kézben tartása nem egy-két idényre szóló feladat. A legfelső rendőri vezetők cseréjével pedig nem lezárul, hanem mindig megnyílik egy új kör a további cserékre. Az új vezető is kicseréli az alárendelt középvezetők neki nem tetsző részét. És ez így megy végig a legalsóbb szintekig, mindegyik cserehullámnál.

Úgy gondolom, hogy a rendőri vezetők kiválasztásában, leváltásában nagyobb toleranciát, óvatosságot kellene tanúsítani a mindenkori hatalomban lévő kormánynak. A bűnüldöző munka eredményessége tulajdonképpen nem az első számú vezetőkön múlik, hanem a végrehajtó állomány szaktudásán, szorgalmán.

Általános ellenszenvet és felháborodást kelt, amikor egy-egy szókimondó, ha nem is hibátlan rendőri vezető ellen indul olykor politikai színezetű hajsza. Pl. Kastyák János r. alez., kiskunhalasi rendőrkapitányt a szóbeszéd szerint megfenyegette Sepsi László kormánypárti vállalkozó. Ennek első látható jele volt, hogy a kapitányt felfelé buktatták a megyei főkapitányságra és ezzel elkerült Halasról. Majd miután határozott követelésére ide visszatért, fegyelmi eljárást indítottak ellene, végül beosztásából felfüggesztették. Mindez működési területének 19 polgármestere tiltakozása ellenére történt. Úgy gondolom, hogy amikor a tömegeket mozgósító személyi ügyről van szó, ott nincs helye a hivatali titokra hivatkozásnak, hanem az illetékes vezetőnek ki kell állnia a nyilvánosság elé, nem pedig 30 évre titkosítani az aktákat és ezzel eltemetni az ügyet (pl. rendész öngyilkosságok). Egyébként már több nyugdíjas rendőr nyilvánított kritikus véleményt volt szolgálati helye viszonyairól. Pl. Geiger József nyá. őrgy. a bajai kapitányságról könyvet írt. A Békés megyei rendőrtiszt-öngyilkosságokhoz is köze lehetett a belső viszonyoknak.

A rendőri vezetők gyakori cseréjének kettős negatív következménye van. Az új vezető új elvárásaihoz minél gyorsabban akar igazodni az alárendelt állomány. Ezért figyelme, érdeklődése elsősorban befelé fordul és nem a munkájára koncentrál, tehát egy ideig köldöknézés folyik. Az új vezetők elgondolásaiknak jobban megfelelő szervezeti keretekben kívánják elhelyezni (beosztani) a személyi állományt, ezért a vezetőváltások következménye mindig a kisebb-nagyobb mértékű átszervezés. Az átszervezés pedig a személyi állomány mozgatásával jár. Vannak rendőrkapitányságok, ahol a rendszerváltás óta 20-25 átszervezés történt. Nem kell ahhoz élénk fantázia, hogy elképzeljük az ott dolgozó emberek mindennapjait.

A rendőri vezetők gyakori cserélgetésénél csak a rendőrség személyi állományának mozgása, kiáramlása volt nagyobb. 1992-ben például 1600, 1993-ban 1800, többségében képzett, tapasztalt szakember szerelt le a rendőrségtől. Az utóbbi öt évben a teljes személyi állomány mintegy 70%-a cserélődött ki. A rendőrképzés, a tisztképzés képtelen lépést tartani a hiány pótlásával, ezért a tiszti beosztások 60%-ában a megkövetelt felsőfokú végzettség nélküli emberek dolgoznak. Olyanok, akiknek fiatal koruk miatt élettapasztalatuk kevés, szakmailag képzetlenek, így igazából azt sem tudják, hogyan kell megfelelő légkört kialakítani a szolgálati helyeken. A beosztott állomány pedig védtelen a rossz vezetői módszerekkel (leckéztetés, megalázás, türelmetlenség stb) szemben.

A kutya itt van elásva! Ezért igencsak drága az olcsó rendőrség! Mivel alacsonyak a bérek, rosszak a munkafeltételek, helyenként az ombudsman vizsgálata szerint is elviselhetetlenek az elhelyezési viszonyok, esetenként feszült a munkahelyi légkör, nagy az elvándorlás. A rendőrség elvesztette embermegtartó képességét. Mivel a hiányt pótolni kell, mert a feladatok csak növekednek, az újonnan felvetteket pedig felszerelni, beiskolázni, kiképezni, részükre esetleg lakást biztosítani - mindez nagyon költséges eljárás. Mindezek után az újonnan jöttek, mivel nem találták meg számításukat, 2-3 év múlva elégedetlenek lesznek és leszerelnek. A bűvös kör nem ér véget. Így örökös a létszámhiány, sohasem lesz teljesen kiképzett állomány, mindig több embert és nagyobb költségvetést kérnek.

Ma már ott tartunk, hogy az lesz rendőr, aki az akar lenni és nem az, aki arra alkalmas.

Hol vannak azok a békeévek amikor a rendőr és a csendőr 10-15 éven át egy helyen teljesített szolgálatot és a területén élő emberek mindegyikét személyesen ismerte. Akkor a tetten ért tolvajt a jegyző még aznap megbüntette, ami órák alatt közismertté vált. Ennek volt visszatartó ereje és nevelőhatása. Manapság egy ítéletre 3-6 évet kell várni. Hol van itt a nevelőhatás? A rossz nyelvek szerint az ilyen ítéletnek már csak egy funkciója van: a bosszú!

4) A közrend, a közbiztonság legfontosabb feladata a bűnözés leküzdése. Ezért a rendőri munka gerince a bűnüldözés és legfontosabb szolgálati ága a bűnügy. Erről sokan és sokszor megfeledkeznek, néhányan még vitatják is. Kétségtelen, hogy valamennyi rendőri szolgálati ág fontos és nélkülözhetetlen. A közterület rendjét csak a közbiztonsági szolgálat tudja ellátni, a közlekedési káoszt csak a közlekedésrendészet tudja megelőzni vagy feloldani stb. Alaptétel azonban, hogy a bűnözéssel elsősorban a bűnügyi szolgálatnak kell megbirkóznia.

Mi történt ezen a munkaterülen?. Megoldatlan a visszaeső, erőszakos bűnözők ellenőrzése. Pedig több amerikai filmből is megismerhető, hogy ott a szabadlábra helyezett nehézfiúkat milyen kőkemény ellenőrzési rendszer várja a szabad életben. Megoldatlan a büntetőeljárás alá helyezett személyek nyilvántartása. Ha pl. egy csaló az ország egész területén áldozatokat hagy maga után, akkor elméletileg valamennyi rendőrkapitányság egyidejűleg nyomoz utána. Az így sokkal többe kerül, mint egy olyan számítógép- és összeköttetési rendszer, amely az ilyen kérdésekre azonnali választ adna.

Összeomlott a titkos felderítés rendszere. Hiába próbálkoznak ismét titkos eszközökkel és módszerekkel, az állomány tapasztalatlan és erre a munkára nincsen kiképezve. A kipróbált, ellenőrzött, tisztességes informátorokat szélnek eresztették. Új informátorhálózatot kialakítani, amely képes mélységi információt szerezni, csak hosszú évek céltudatos munkával lehet. Addig a rendőrség - mindig lemaradva - csak a már bekövetkezett bűncselekmények utólagos felderítésére szorítkozhat.

A rendőri munka egyetlen komoly, objektív értékmérője, hogy milyen eredményességgel deríti fel az ismeretlen tettes által elkövetett bűncselekményeket. Ennél a sarokpontnál csúcsosodnak a bajok. A felderítési mutatók romlanak. A fővárosban 1994-ben 32 százalékos volt a felderítési eredményesség, de 1998-ban már csak 20 százalékot ért el. Mindez annak ellenére, hogy itt vannak manipulációs lehetőségek is. Pl. egy csoport egy parkolási zónában engedély nélkül bírságolni kezd és ezzel 500 autóst megkárosít. Ha mindegyik érintett feljelentést tesz, az 500 ismeretlen tettes elleni nyomozást jelent. Ha a tettest, felderítették, akkor statisztikailag 500 ügyben sikeres volt az ismeretlen tettes kilétének felderítése.

A nyomozások minőségi színvonalára utal az is, hogy csak a fővárosban a vádemelésre megküldött bűnügyek több mint 10%-át az ügyészség visszaküldte pótnyomozásra. Országosan pedig 1988-ban a nyomozások száma 8%-kal, a nyomozás-kiegészítéseké 13%-kal emelkedett 1997-hez képest.

A komolytalanság fokmérője, hogy egyes rendőrök a fegyvert játékszernek tekintik. 1998-ban a Rendőrtiszti Főiskola kollégiumában az egyik hallgató véletlenül meglőtte társát. 1999. május 11-én az USA nagykövetének rezidenciájánál szolgálatot teljesítő őr játszott fegyverével, és lábon lőtte magát.

Fontos azt is megemlíteni, miszerint a magyar rendőrségre mindig jellemző volt, hogy az állományban híres kriminalisták dolgoztak. 1907-ben az országos hírű dánszentmiklósi gyilkosságok tetteseit a budapesti detektívek már daktiloszkópiai módszerrel azonosították. Közismert volt Zilahi detektívfelügyelő a Horthy-korszakban, aki túlélte a Rákosi-terrort és 1956-ban ezredesként ment nyugdíjba. A fiatal tisztek nemzedékét tanította kriminalisztikára. (Ma is büszke vagyok rá, hogy tőle tanulhattam meg a nyomrögzítést).

Az elmúlt korszak utolsó nagyágyúja, a soha nem politizáló Tonhauser László a nyugdíjkorhatár előtt fél évvel lett felállítva. Az eltelt 10 évben a tehetségek inkább elmentek, mielőtt a nagy elődökhöz felnőttek volna. Ez a mérleg legszomorúbb rovata. Csak az idősebbek emlékezhetnek még olyan nevekre mint: Ádám Zsiga, Mág Bertalan, Déri Pál, Kertész Imre, Dobos László, Láposi Lőrinc és mások. Megszállott kriminalisták voltak, a nehézfiúk egykori rémei.

Néhány megjegyzés

1998-ban 8036 fiatalkorút (14-18 évesek) ítéltek el a bíróságok. Ezek a fiatalok minden bizonnyal még nem voltak megrögzött bűnözők. De akiket közülük szabadságvesztésre ítéltek, azok kijárják a börtönegyetemet és kiszabadulásuk után az alvilág utánpótlását képezik. A fiatalkorúak bűnözése is növekszik. Széles társadalmi összefogást kellene kialakítani a veszélyeztetett gyermek- és fiatalkorúak védelmére, hogy a jövő bűnöző utánpótlása el legyen vágva. A mi gyerekeink, a mi nevelésünk védelméről van szó. Ez stratégiai jelentőségű kérdés!

A bűnözés leküzdésével, visszaszorításával a rendőrség minden országban nehezen boldogul. A bűnözés nemzetközivé válásának korát éljük, ezért a bűnüldözésnek is ki kell lépnie a nemzeti keretekből és ki kell alakítania a nemzetközi összefogás formáit, módszereit és az erre alkalmas bűnügyi szolgálatot, ahol az idegen nyelvek tudása kötelező. Ez még a jövő feladata. Ezért is jó lenne mellőzni azt a gyakorlatot, hogy a közbiztonság, a bűnüldözés alapvető kérdéseiben valótlan tartalmú, hamis, kincstári optimizmust sugárzó nyilatkozatok hangozzanak el felelős vezetők részéről.

Elfogadhatatlan annak a rendőri vezetőnek a kijelentése, aki szerint: “A rendőr bizonyos körökből csak akkor tud információt szerezni, ha abban a körben mozog.” Ezt nem megengedni kell, hanem szigorúan tiltani! A nyomozó, a rendőrtiszt ne a maffiafőnökökkel járjon éjszakai bárokba szórakozni, mert elveszti erkölcsi alapját és előbb-utóbb korrumpálódik. Sőt árulóvá válhat.

Az információszerzésnek a törvényes alapját megteremtette az Országgyűlés.

A rendőrségről szóló, széles körű szakmai és társadalmi vitákban indokolatlanul kevés szó esik a testületről kialakítandó társadalmi kép, megítélés kedvező átformálásáról, a rendőrség európai szintű magatartásának kialakításáról. Vagyis annak az évszázados szorongásnak a megszüntetéséről, amely az állampolgárban automatikusan kialakul, ha a rendőrrel kommunikál, vagy meg kell fordulnia egy rendőrségi épületben. Ennek egyik kulcskérdése a rendőrség tömegkapcsolatainak kiszélesítése, elmélyítése: a segítőkész, udvarias, kedves, sőt a mosolyogni is tudó rendőr képének a kialakítása.

Minél nagyobb települést veszünk ebből a szempontból szemügyre, annál lazább, hiányosabb a rendőrség tömegkapcsolata. Pedig ennek állandó fejlesztése, kiszélesítése nélkül változatlan marad a lakosságban a rendőrségről kialakult összkép. Erre nem lehet mentség a szokásos kifogás, hogy nincs rá idő és energia. A tartalmas tömegkapcsolat “kifizetődik”, a lakosság a bűnüldözéshez nyújtott segítséggel honorálja ezt a magatartást.

Ehhez tartozik a lakosságnak szánt rendőri iratok stílusa, amelyek még az alattvalóknak szóló, monarchiabeli hatósági utasítások hangnemére emlékeztetnek.

Dermesztő a régi rendőrségi épületekben a félfogadásra szolgáló helyiségek állapota, ahol a beidézett vagy ügyeiket intéző polgárok órákat töltenek el sorban állással, várakozással. Sehol nincs elegendő ülőbútor, olvasnivaló (esetleg a bűnözés elleni védekezést szolgáló tanácsokkal), virág, képek a falon (ami van, az legyen olcsó és ízléses), amelyek a rendőrséget vagy az egyes rendőrt népszerűsítik. Ez a pénz mellett még több figyelmet, törődést és fantáziát igényel.

A rendőrség nevében viseli a rend kifejezést. A rendet nemcsak az állampolgártól kell megkövetelni, hanem a szervezetnek is önmagától. Méghozzá naprakész, példás rendet! 1999-ben például az egyik hozzátartozóm gépkocsijáról - szabálysértésért - jogosan levették a rendszámtáblákat. A büntetés kifizetése és a gépkocsi levizsgázatása után jelentkezett a rendszámtáblákért. Ekkor közölték vele, hogy azok eltűntek és vetettek vele (egy újabb pénzbüntetés) másik rendszámtáblát. Vita vagy felelős nem volt, csak ellentmondást nem tűrő utasítás.

Úgy gondolom, hogy a jelen cikkben felsorolt okok, körülmények és fejlemények vezettek oda, hogy a Független Rendőrszakszervezet országos választmánya és ügyvivő testülete 1999. októberi ülésén egyhangú szavazással többek között a következő drámai megállapításokra jutott: “A rendőrség szervezetében az egyre leplezetlenebbül megnyilvánuló politikai nyomás és megfélemlítés miatt egyedül a FRSZ rendelkezik a véleménynyilvánítás korlátozás nélküli szabadságával ... a magyar rendőrség hosszabb ideje egyre mélyülő anyagi, strukturális, vezetési és morális válságban van.”

A morális válság egyik torz tükre, hogy a közvélemény-kutatások legutóbb már azt mérték, hogy a rendőrség vagy a 29-szeres bankrabló a népszerűbb.

Az tagadhatatlan, hogy a korrupció a rendőrségen belül is fenyegető méreteket öltött. Ennek nyílt bevallása volt, hogy megszüntették a helyszíni bírság azonnali befizetését, helyette csekket ad az intézkedő rendőr. Véleményem szerint azonban az intézményes korrupció lehetőségét a hatalom teremtette meg azzal, hogy a szűkre szabott rendőrségi költségvetés miatt arra bíztatták a rendőri vezetőket, hogy önkormányzatokat, alapítványokat, vállalkozókat stb. birjanak rá pénzbeli és dologi javak adományozására. Így jutnak pénzhez, benzinhez, gépkocsihoz, épülettatarozáshoz, jutalomkerethez stb. Alkalmi alamizsnából nem lehet nemzetközi illeszkedésre törekvő bűnüldöző szervet működtetni, előbb-utóbb, akarva-akaratlanul a jelentősebb adakozók lekötelezettjeivé válnak.

Csak tájékoztatásul említem: kb. 5 évvel ezelőtt Németországban országos botrány keletkezett abból, hogy az egyik község önkormányzata rádiótelefont adott a területén működő rendőrnek azzal a megokolással, hogy annak igen nagy területet kell motorkerékpárján bejárnia, és így gyorsan elérhetővé válik. A rádiótelefont vissza kellett adni, és a rendőr ellen fegyelmi indult.

Kirívóan durva eset történt 1999. október 13-án a BM sajtótájékoztatóján. Itt az érintett rendőri vezetők beszámoltak a Békés megyei olajügyek és a rejtélyesnek mondott rendőr-öngyilkosságok vizsgálatáról. Az újságíróknak szétosztottak titkosítás alól feloldott dokumentumokat, amelyek a Nemzetbiztonsági Hivataltól származó információkat is tartalmaztak. Ezért a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatalánál feljelentést tettek a titkosszolgálati adatok közzététele miatt. Magyarul: a NBH feljelentette a rendőrséget. Ilyenre a 20. században még nem volt példa! Az eset arra utal, hogy a két illetékes miniszter nincs egymással beszélő viszonyban.

Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy a törvényhozóknak tanácsadóik milyen ötleteket adnak. Az már évszázados tapasztalat, hogy ahol kettős árrendszer van, ott azonnal megjelenik a bűnözés (pl. olajszőkítés), mint ahogy akkor is, ha a prostitúcióval kapcsolatos jogszabály hatálybalépésével egyidejűleg nem szabályozza semmi a régi mesterség gyakorlásának területi feltételeit.

Sok tennivaló van még, hogy rendőrségünk minden vonatkozásban összehasonlítható legyen az Európai Unio tagországainak rendőrségeivel. Az ezt szolgáló vitához kívántam hozzászólni.

Olyan vágyálmokat nem lehet kergetni, hogy egyszer csak le lehet győzni a bűnözést. De azt el kell érni, hogy kordában lehessen tartani az alvilágot, és a lakosság lassanként visszanyerje biztonságérzetét, és lakását ne biztonsági berendezésekkel zsúfolja tele.

Erről évszázados tapasztalatokat foglalt össze a jogtudós Boccaria. Mint mondta “Nem a várható büntetés szigora, hanem a biztos lelepleződésnek van visszatartó ereje a bűncselekmény elkövetésétől.”