| HADTUDOMÁNY X. évfolyam, 2. szám | FÓRUM |
Ács Tibor
| “Az Akadémia babérjával koszorúzza Hollán Ernő emlékét, aki nemzeti érdekeink önfeláldozó harczosa volt, és hazai vasúthálózatunk Széchenyi szellemében való megalapításával, nevét erőteljes vonásokkal véste be a modern Magyarország képébe.” (Liptay Sándor: Hollán Ernő emlékezete. 1902. május 11.) |
Ma már kevesen tudják, hogy száz éve, 1900. május 28-án hunyt el Hollán Ernő hadmérnök, altábornagy, az MTA tiszteleti tagja, az MTA III. Osztálya Hadtudományi Bizottságának első elnöke. Pedig a lexikonok róla szóló címszavai is érzékeltetik, hogy gazdag katonai és politikai, műszaki és hadtudományi életművével maradandó helyet biztosított magának nemzetünk és tudományunk legjobbjai között. Rokonszenves egyéniségével és gyümölcsöző tevékenységével nemcsak Kossuth Lajos bizalmát nyerte el a szabadságharc alatt, hanem Széchenyi István, Deák Ferenc és Andrássy Gyula közeli munkatársaként vett részt a nemzet újjászületésének nagy munkálkodásában. Változatos élete folyamán a legkülönfélébb irányokban szolgálta nemzeti ügyünket: szellemének és tetterejének bámulatos rugalmasságával mégis minden téren kimagasló eredményeket érhetett el.
A Szombathelyen, 1824. január 13-án született Hollán már fiatalon a katonai pályához vonzódott és tizenöt éves korában, a gimnázium elvégzése után, 1839. szeptember 26-án felvették a bécsi hadmérnök-akadémiára, melynek egyik legkiválóbb növendéke lett. Katonai és hadtudományi ismeretein kívül ebben a felsőfokú tanintézetben vetette meg mérnöki és műszaki tudásának, a vasutak iránti vonzódásának elmélyült alapjait.
Mérnökkari alhadnagynak 1844. október 21-én léptették elő és áthelyezték a komáromi helyi erődítési igazgatósághoz, ahol bekapcsolódott az erődítési munkálatokba. Mérnökkari főhadnagynak 1847. augusztus 27-én léptették elő, és beosztották a lembergi kerületi műszaki és erődítési igazgatósághoz. Kérésére áthelyezték és előléptették 1848. június 19-től századosnak a 9. honvédzászlóaljhoz.
Zászlóaljával, a később híressé vált vörössipkásokkal, 1848. augusztus 4-én indult el Kassáról és 21-22-én rendezkedtek be Fehértemplom védelmére, ahol a szerb felkelőcsapatok két - 23-i és 30-i - támadását verték vissza. Szeptemberben a Szenttamás elleni hadműveletekben tünt ki, majd - már mint mérnökkari százados - a Verbász környéki Feketehely-Törökszállás megerősítését vezeti. Számoltak vele úgy is, hogy Kiss Ernő vezérkari főnöke lesz, de aztán, amikor 1848. október 20-án kinevezték táborkari őrnaggyá, Kossuth, a Honvédelmi Bizottmány elnöke megtette a hadászati fontosságú Pétervárad erődítési igazgatójává. Bizalmasaként feladatául szabta, hogy Péterváradot minden külső ostrom és belső árulás ellen megvédje, amit műszakilag, katonailag és erkölcsileg sikeresen megoldott. Hollán több esetben kérte Kossuthot, hogy helyezzék át egy harcoló hadsereghez, mert a nyílt csatamezőn szeretne küzdeni hazájáért. Ezt az OHB elnöke azzal hárította el, mint 1849. február 15-én írta: “Pétervárad - mellynek bírását a magyar nemzet egyedül csak önnek köszönheti - nagyfontosságú situatiójánál fogva hazánknak Thermopylaeje, s hogy azt csak addig tarthatjuk részünkre biztosítottnak, amíg tudjuk, hogy Leonidások őrködnek felette.”
Érdemeiért Hollánt 1849. február 12-én előléptették alezredesnek, április 28-án kitüntették a 3. osztályú katonai érdemjellel, július 1-jén pedig ezredes lett. A világosi fegyverletétel után, 1849. szeptember 5-én, Hollán mérnökkari ezredes is aláírta Pétervárad átadását.
Visszatérve Szombathelyre a befejezettnek vélt katonai-hadmérnöki pálya helyett, rendőri felügyelet alatt, a civil mérnöki pályát kezdte meg, de feljelentés alapján elfogták és 1851 végétől 1852 májusáig, 6 hónapi bécsi börtön után szabadult. Hazatérte után mint mérnök úttörő munkát végzett a talajjavítás terén, és megírta geometriai munkáját a magyar felsőoktatás számára “Mértan alapvonalai, tudományosan rendszeresítve” (Bécs, 1854) címmel, melyet később a Magyar Tudományos Akadémia is megjutalmazott. Nagy szerepet játszott a dunántúli vasúthálózat kialakításában és e témában a hazai érdekeket védő cikkeit rendszeresen közreadta a magyar sajtóban, a közvélemény tájékoztatására. Munkája: “Magyarország vasúthálózatának rendszere” 1856-ban magyarul és németül jelent meg.
Munkásságát elismerve az MTA nagygyűlés 1858. december 15-i ülésén megválasztja az V. Mathematikai Osztály levelező tagjává. Az MTA kézirattárában őrzött levelezése Toldy Ferenc titoknokkal bizonyítja, hogy milyen elmélyülten készült fel az 1859. május 16-án elmondott, “Az újabb szerkezetű vasúti hidakról, különösen a rács-rendszerről” című székfoglalójára.
Hollán Ernő 1861-ben a déli vasút főfelügyelője lett, és Budapestre költözve aktívan bekapcsolódott a közéletbe. Sikeresen terjesztette az ország érdekeit szolgáló közlekedésügyi eszméit. Tudományos tevékenységét elismerve az MTA 1861. december 15-én megválasztotta rendes tagjává. Hollán Ernő 1862. május 26-án olvasta fel “A vasutak keletkezése s általános elterjedése felett” című székfoglaló értekezését. Ezekben az években sokat tett a technikai tudományok és a műszaki értelmiség fejlesztéséért. Kezdeményezésére alakult meg 1866. augusztus 5-7-én a Magyar Mérnök Egylet, melynek húsz éven át elnöke volt.
Nagy érdemeket szerzett a kiegyezésért folyó küzdelmekben. Az országgyűlés munkájában 1865-től mint Deák-párti, a felsőőri kerület képviselőjeként vett részt. Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15 tagú bizottságnak, különösen a közlekedésügyi és hadügyi tárgyalásokban volt jelentős szerepe. A közmunka- és közlekedésügyi minisztérium államtitkáraként 1867. április 6-tól 1870. június 7-ig maradandó értékeket alkotott az ország vasúti hálózatának, igazgatási és műszaki szervezetének kiépítésében és fejlesztésében.
Részese volt közben annak, hogy heves viták és kompromisszumok árán elfogadták az 1868. évi, véderőről szóló XL., a honvédségről szóló XLI. és a népfelkelésre vonatkozó XLII. törvénycikket. A magyar királyi honvédség felállítása során 1869. április 18-án kinevezték szolgálaton kívüli honvéd ezredessé, részt vett a szegedi dandárgyakorlatokon és támogatta a pesti magyar királyi egyetemen a hadtudományi tanfolyam megnyitását, melynek igazgató tanárává Tóth Ágoston honvéd ezredest nevezték ki.
Hollán Ernő pályája újra teljesen az ország hadügye felé fordult, amikor gróf Andrássy Gyula, akit nagyon lefoglaltak miniszterelnöki teendői, meghívta második tárcája, a honvédelmi minisztérium államtitkárának. Képzettsége, katonai tapasztata, hadtudományi tudása, munkabírása, szervezői és vezetői rátermettsége alapján ideális közeli munkatársa volt az ország honvédelmét szolgáló ügyek megoldásában a miniszterelnöknek. Teljes mértékben bírta Andrássy bizalmát, aki mikor 1871. november 14-én kinevezték közös külügyminiszternek, lemondva, utódjául honvédelmi miniszternek Hollánt ajánlotta az uralkodónak. Ám miniszteri megbízatása elmaradt, mivel Lónyai Menyhért gróf a miniszterelnökség mellett fenntartotta magának a honvédelmi tárcát, de mellette Hollán tovább munkálkodott mint honvédelmi államtitkár, a kormány bukásáig.
Honvédelmi államtitkárként 1870. november 17-től 1872. december 4-ig sikeresen tevékenykedett és ez idő alatt eredményesen folyt a honvédség fejlesztése, a nemzet honvédelmi érdekeinek védelme. Fő szerepet játszott a magyar honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1872. XVI-XVII. törvénycikkek elfogadásában és a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia 1872. novemberi megnyitásában, az ország hét honvédkerületre osztásában, a honvédlovasság 8 századdal való megnövelésében és osztályokba szervezésében, a szórólövegek rendszeresítésében és a szórólövegosztagok megalakításában, valamint a honvédség szervezetének, felszerelésének, fegyverzetének, kiképzésének és a nemzeti hadügyet erősítő más problémák felvetésében, megoldásában. 1872. március 31-én ajánlják az MTA III. Osztálya tiszteleti tagjai közé Hollán Ernőt, majd május 24-én meg is választják.
Képviselőként továbbra is foglalkozott a honvédség ügyeivel és országgyűlési felszólalásaiban a tüzérség felállítása, a megfelelő lövegek beszerzése mellett foglalt állást.
Az 1875. esztendő, az 51 éves Hollán Ernő életében újabb döntő változás kezdetét jelentette: sorsa szorosabb összefonódását a honvédséggel. Soron kívül előléptetik 1875. október 23-án a honvédgyalogság szabadságolt vezérőrnagyává, majd tényleges szolgálatba veszik és 1876. január 19-ével kinevezik az V. magyar királyi honvédkerület parancsnokává. A székesfehérvári honvédkerület parancsnokaként eredményesen működik, amiért 1881-ben előléptették altábornaggyá, nyugállományba 1886-ban vonult. Ám a főrendiház tagjaként 1888-ban a véderővita során felszólalásaival és észrevételeivel sikereket aratott. Sokirányú közéleti tevékenységét szinte haláláig folytatta.
Hollán Ernő gazdag életműve, sokirányú szellemi öröksége azonban nem lenne teljes, ha megfeledkeznénk értékes hadtudományi hagyatékáról. Katonateoretikusi munkálkodása és írásai, a hadtudomány művelését irányító és szervező munkája, a Magyar Tudományos Akadémia Hadtudományi Bizottsága elnökeként 1882-től 1899-ig kifejtett alkotótevékenysége nélkül a XIX. század második felének magyar hadtudománya fejlődésében nem érhette volna el az európai színvonalat. A holláni hadtudományi örökség felbecsülhetetlen része a XIX. század második fele magyar hadtudomány-történetének, amit kézzelfoghatóan bizonyítanak az MTA kézirattárában őrzött korabeli források. E kútfők segítségével mutatjuk be nagyon vázlatosan, hogy Hollán Ernő mit tett 1848-tól 1899-ig a nemzeti honvédelmet szolgáló magyar hadtudomány fejlesztéséért.
Az első ismert hadtudományi munkáját - “A honban felállítandó hadi képezde ügyében” - megküldte 1848. június 14-én Mészáros Lázár hadügyminiszternek felhasználásra. E kéziratos művében megállapítja: “A hadviselés tudomány, s mint ilyennek képezdére van szüksége.” Kifejti, hogy az önálló magyar tisztképzésre létrehozandó hadi akadémia gyalogos-, a lovas- és tüzérfegyvernemi alapképzést és felsőfokú vezérkari, mérnökkari és tüzérségi oktatást hajtson végre az általa felsorolt tantárgyak segítségével 5 éven át az ifjaknak. Ezenkívül művében felvázolja, miért lenne szükség létrehozni a magyar hadsereg technikai karát.
Az MTA levelező tagjaként is rendszeresen foglalkozik a hadtudománnyal; 1861-ben egy ókori hadtörténeti munkáról véleményét elmondva, leszögezi: “Az eredetileg felvett tárgyból annyira eltér, s mit futólag a hadtudományokból megemlít, oly kevéssé elégíti ki a hadi irodalomnak mai követeléseit.” Az 1862-ben elkészített rendes tagi székfoglalójában, mely a vasutak keletkezését és elterjedését tárgyalta, kiemelte, hogy azok “a katonai és egyéb erők kifejtését könnyítik” és azt a gyakorlatot, miszerint “az állam a nagy hadi s kereskedelmi utakat” állami közintézményekként kezeli.
A Pesti Napló 1867. január 9-i számában adta közre eredeti értekezését “A magyar védelmi rendszerről”, melyben kimutatja, hogy a kor követelménye és a haza védelme “nemzeti hadsereget feltételez” és “a védelmi rendszernek gyökeres átalakítására van szükség”. S a Monarchia keretei között “a magyar nemzet is ragaszkodik állhatatosan ezen fontos jogaihoz, bármilyenek legyenek az újabb védelmi rendszernek formái vagy elemei, s azért jogosan követeli, hogy a védelmi rendszernek szabályozása vagy átalakítása, Magyarországra nézve, mindenkor csak a magyar törvényhozás beleegyezésével történjék.”
Hollán Ernő 1871-ben az MTA számára készített “A magyar hadirodalom és kutatás fejlődése” című tanulmányában a magyar hadtudomány művelésének és kiadványainak 1867 és 1871 közötti helyzetéről, ezt írta: “A hadirodalom terén az utóbbi három évben rendkívüli tevékenység fejlődött ki. Ide sem számítva a két magyar katonai szaklapban időnként közölt önálló, nagyobb műveknek tekinthető czikksorozatokat, ötvennél több katonai mű jelent meg magyar nyelven.” Ám azt is jelzi, hogy a hazai hadtudomány fejlődésének ebben a szakaszában a megjelent munkák többsége “a tanirányt képviselő művek”, vagyis tankönyvek, melyek német nyelven megjelent művek magyar nyelvre való fordításai alapján készültek. Megállapítása szerint az elmúlt “három évben magyar nyelven csak egyetlen önálló mű jelent meg, mely az alaptanok ismeretét már meglévőnek tekintve, azok segélyével tudományos kutatást tűzte ki czéljául.” Értékítélete szerint: “Az önálló kutatás terén csak egy íróval, Kápolnai Istvánnal találkozunk »Magyarország hadászati védelme keletről vagy északkeletről jövő támadás ellen« című művében.” Hollán kiemeli, hogy a hadászati kutatásokban kiváló jártasságot felmutató Kápolnai “a hadászati elveket tartva szemelőtt, élénk világításban tünteti fel, nemcsak hazánk, de még Oroszország nyugati részének hadászati viszonyait is.” Kápolnai ezen művére valóban felfigyeltek a korabeli európai katonai körök és a hadtudomány művelői.
Közben Hollán 1876-ban a Ludovika Akadémia Közlönyében megjelent, “A magyar kir. honvédség, a modern hadseregszervezés szempontjából tekintve” című írásában teszi vizsgálat tárgyává a honvédség állapotát. Arany János MTA-főtitkárnak írt, 1877. január 20-i véleményében nem ajánlja kiadásra Korponay János hadtudományi levelező tagnak a “Hadügy története” című terjedelmes kéziratát, mely a “szittyák, hunnok, és avarok régi történetével foglalkozik”, mert nem a hadtörténelemről ír, és nem ad semmit a katonai irodalomnak és a hadtudománynak. Hasonló okok miatt utasít el 1880. március 21-i bírálatában egy olyan hadtudomány-történeti értekezést, amely csupán felsorolja az ókori és a középkori “katonai munkák czimeit”, de “sem a katonai irodalom keletkezéséről és későbbi fejlődéséről említést sem tesz, azon befolyásáról nem szól, melyet ezen irodalom, a katonai tudományok fejlesztésére s elterjedésére gyakorolt”.
A hazai hadtudomány fejlődése szempontjából nagy előrelépést jelentett, hogy Kápolnai Pauer István hadtudományi levelező tag az MTA 1882. május 22-i összes ülésén Hadtudományi Bizottság felállítását javasolta, és létrehozásának megvitatására az összes ülés egy bizottságot küldött ki. Ez a bizottság elnökének, Hollán Ernő altábornagy, tiszteleti tagnak javaslatára és aláírásával az Akadémiának 1882. október 22-én a következő javaslatot tette: Az indítvány czélját helyesli és kővetkezőleg “Hadtudományi Bizottság” szervezését ajánlja. “A »Hadtudományi Bizottság« alakítását az ügyrend értelmében a III. osztály által véli teljesítendőnek, azon hozzáadással, hogy e bizottság tagjaiul más osztályokba tartozó, de a hadtudományokkal kapcsolatban álló tudományszakokkal foglalkozó akadémiai tagok is választassanak meg.”
Az MTA 1883. május 16-i ülésén létrehozta a III. Mathematikai és természettudományok Osztálya Hadtudományi Bizottságát és megválasztotta 14 akadémikus tagját. A Hadtudományi Bizottság 1883. június 18-i alakuló ülésén - érdemeit elismerve - elnökké egyhangúlag Hollán Ernő tiszteleti tagot választották meg és felkérték: terjessze az Akadémia elé a bizottság működési körét, hogy azt az ügyrendbe iktassák.
Hollán és a bizottság életében, a magyar hadtudomány történetében jelentős esemény volt, hogy 1887-ben megjelent a “Magyar Katonai Évkönyv 1886-ra” című kötet és az 1887. december 3-i ülésen elhatározták egy hadtörténelmi folyóirat rendszeres megjelentetését.
Hollán Ernő egyik, tudománytörténetileg felejthetetlen érdeme, hogy 1888 márciusában megjelent a Hadtörténelmi Közlemények első száma. Az MTA Hadtudományi Bizottságának folyóirata 1888 és 1897 közötti 10 kötetét 48 füzetben, 432 nyomtatott ívben adták közre, és tudományos értékeit elismeréssel fogadták a hazai és a külföldi katonai és tudományos körök. Hollán is írt a folyóiratba.
Az MTA Hadtudományi Bizottsága elnökének öt (1883, 1886, 1889, 1892, 1895) alkalommal megválasztott Hollán arra törekedett, hogy a bizottság tervszerűen, az egyre csökkenő pénzügyi lehetőségekkel jól gazdálkodva, “a magyar katonai irodalom ügyét évről évre egy lépéssel előbbre” vigye. A bizottság támogatásával elnöki munkálkodásának és kezdeményezéseinek eredményeként: a honvédelmi miniszter engedélyezte a katonatagok részvételét a bizottság tevékenységében; 1888. április 13-tól szorgalmazták a bécsi hadilevéltár magyar hadtörténeti anyagának kiaknázását és egy honvédtiszt kutató odavezénylését, 1888. november 20-án elhatározták a hadtörténeti pályázatok rendszeres kiírását; Zrínyi Miklós hadtudományi műveinek korszerű kiadását; kezdeményező lépések tételét “az ország fővárosában a Magyar Nemzeti Múzeum új osztályaként, egy Magyar Hadtörténeti Múzeum létesítésére”.
Meghirdették 1890-ben a Magyar Hadtörténelmi Könyvtár beindítását azzal a céllal, hogy “a legújabb kor hadjáratait magyar írók által, magyar nyelven leíratván, a magyar tisztikarnak s a magyar közönségnek e hadjáratok megismerhetését és tanulmányozását megkönnyítse”. Zrínyi Miklós hadtudományi munkái, Rónai Horváth Jenő szerkesztésében 1891-ben jelent meg.
Hollán Ernő nevéhez fűződik, hogy az MTA Hadtudományi Bizottságát bekapcsolta 1893-ban az Ezredéves kiállítás előkészítő munkálatainak tudományos közreműködésébe. S mint a kiállítási hadtörténelmi csoport elnöke alkotóan vett részt az ezredéves kiállítás szerves részét képező hadtörténelmi kiállítás tervezésében és 1896. évi igen sikeres megrendezésében.
Tovább lehetne sorolni azokat a kisebb és nagyobb tetteit, melyeket mint bizottsági elnök a hazai hadtudomány fejlődése érdekében cselekedett. Különböző személyi okok miatt a Hadtudományi Bizottság tisztségviselőinek és tagjainak újraválasztása előtt vetette fel az MTA vezetésének Hollán, a bizottsági tagokkal egyetértésben, az 1898. április 29-i előterjesztésükben, hogy ideiglenesen szüneteltetni kell folyóiratuk, a Hadtörténelmi Közlemények megjelentetését. Ám a Hollán által aláírt előterjesztés kiállt az MTA Hadtudományi Bizottsága újjáválasztása mellett, és leszögezte: “A bizottság minden körülmények közt, tehát még az esetre is fenntartandó volna, ha intenzívebb működésében egyelőre szünetelni volna is kénytelen, azon elvi oknál fogva, hogy a magyar hadügyet figyelemmel kísérje s a magyar hadügyi viszonyok nemzeti irányban való fejlődésén munkálkodjék, végre azért, hogy az akadémiának, valamint az akadémián kívül álló tudományos köröknek hadtudományi kérdésekben előforduló - elég gyakori - esetekben tanáccsal, felvilágosítással szolgáljon, bírálatokat, szakvéleményeket szerkesszen stb.”
Az MTA 1899-ben többször foglalkozott az MTA Hadtudományi Bizottságának ügyével, a III. Osztályból a II. Osztályba való áthelyezésének végrehajtását, megvalósulását már Hollán Ernő nem érte meg. Ám az egyik utolsó írásának tekinthető felterjesztéséből világosan kiolvasható, milyen jelentősnek tartja a nemzet, az ország és hadügye életében a hadtudományt, milyen szerepet szánt a hadtudománynak és művelőinek az MTA és más tudományos körök munkálkodásában. Egyértelmű a felfogása a hadtudományról, félreérthetetlen az is, hogy mit tekint a diszciplína ágainak, fő- és mellékágainak és milyennek látja a kutatás lehetőségeit a korabeli viszonyok között. Ezért nem szabad megfeledkeznünk tanulságos életútjáról és gazdag tudományos hagyatékáról.
FŐBB FORRÁSOK