| HADTUDOMÁNY X. évfolyam, 1. szám | FÓRUM |
Sarah Garcia [1]-Siposné Kecskeméthy Klára
| A tanulmány szerzői bemutatják a 19 NATO-állam hadseregeiben szolgáló katonanők helyzetét, szerepét, feladatait. Ismertetik a NATO Nőbizottság (CWINF-Committee on Women in NATO Forces) és a Nők Tanácsadó Irodája (Office on Women in NATO Forces - OWINF) létrehozásának körülményeit, törekvéseinek főbb irányait. Képet adnak a szövetség katonanői személyi állományának összetételéről, az aktív katonai szolgálatot teljesítők közötti arányáról. |
Az olyan események, mint a bosznia-hercegovinai műveletek, rávilágítottak a NATO fegyveres erőinek struktúrájában a nők megnövekedett szerepére és felelősségére. A különböző országok fegyveres erőiben katonanők szolgáltak és folyamatosan szolgálnak a NATO-vezetésű IFOR/SFOR/KFOR többnemzetiségű erők kulcsfontosságú pozícióiban, sokan közülük a férfiakéval azonos feladatokat látnak el. Amint Marcelite Harris, az USA légierő nyugalmazott vezérőrnagya megállapította a NATO Review 1997. szeptember/októberi számában: “Áa multinacionális missziókban az országonkénti eltérő megítélése miatt a NATO katonai vezetőinek óriási kihívást jelenthetett egy nő parancsnoki pozícióba helyezése.” [2] Véleménye szerint a nők parancsnoki beosztásba helyezésének elmulasztása a NATO fegyveres ereje maximális kihasználásának elmulasztását is jelenti. [3] A kihívás három kérdésre adható választ jelent: hogyan alkalmazhatják hatékonyan a katonanőket úgy, hogy ezzel egyidejűleg ne csökkenjen a missziók hatékonysága, ne befolyásolja a nemzetbiztonságot, és a személyi kiadások költségei se emelkedjenek.
A nők azóta szolgáltak a fegyveres erőkben, amióta léteznek a hadseregek. [4] Alkalmazásuk a hadseregek szervezeteiben a 20. század második felében általánosan elterjedt jelenséggé vált, az egyes nemzetek és azok katonai szervezetei azonban ezzel a témával nagyon különböző módon foglalkoztak. Minden ország esete és megoldása egyedi, a történelméből, kultúrájából, társadalmi és politikai körülményeiből fakadóan eltérő. Az európai biztonsági rendszer és a multikulturális, többnemzetiségű békefenntartó tevékenység kihívásaival minden NATO- és PfP-ország szembesül. Az elvek, a gyakorlati tapasztalatok, a nemzeti célok, a szövetségesek és a partnerországok megoldásra tett javaslatai - mind-mind segítséget nyújtanak a vegyes összetételű nemzeti erők tevékenysége hatékonyságának, valamint a nők hadseregbe integrálásának javításához.
Történelmileg jól dokumentált tény, hogy a második világháború volt a nők fegyveres erőknél teljesített szolgálatában a fordulópont; azóta is voltak jelentős konfliktusok (pl: az Öböl-háború, a boszniai és a horvátországi válság). A hatvanas és hetvenes években sok országban esélyegyenlőségi korlátok voltak a nők és a férfiak között. A hadsereg nemcsak a nők létszámának növelésével reagált a társadalomban zajló eseményekre, hanem megnyitották a katonai intézmények kapuit, és a nőket a hagyományosan férfidominanciájú beosztásokban is alkalmazták. Más országokban a nyolcvanas évek második fele volt a fordulópont, amikor politikai indíttatásból megengedték, hogy a nők bármely haderő- és fegyvernemben szolgálhatnak, a harcoló beosztásokat is beleértve.
Számos tényező volt hatással a nők hadseregbe integrálására, és nem feltétlenül azért, mert sokan úgy vélték, hogy ez “társadalmi kísérlet vagy politikai illendőség”.
Az Egyesült Államokban három alapvető tényező befolyásolta a katonanők alkalmazásáról szóló döntést. Az első a munkaerőhiány, amely részben a férfiak születési rátájának csökkenéséből és a toborzás visszaeséséből következett. A második tényező a komplex fegyverrendszerek technológiájának fejlődéséből következett, amely bonyolult rendszereket működtetni képes személyi állományt igényelt. A harmadik ok: “a nők szociális-gazdasági helyzetének javulása és igényük az esélyegyenlőségre. [5] Ezek a tényezők - amelyek befolyásolhatták a katonai szociális rendszereket, értékeket, szervezeteket, vezetői stílusokat és képességeket - döntő hatással voltak a nők foglalkoztatására a fegyveres erőknél.
A szövetség tagországainál a nők alkalmazásáról viták napjainkban is folynak. A viták a nemzeti törvényhozás és a politika szintjéről indulnak, a nők szerepét az emberi jogok és az esélyegyenlőség szempontjából érintik, a speciális beosztásokból és szakterületekről történő korlátozások és kizárások szempontjából. Több tényező, mint például a toborzás, a kiképzés, az előléptetés és a személyi juttatások stb. összehasonlítás szempontjából - a férfiak és nők közötti hasonlóság és különbség alapján - befolyásolja a katonanők lehetőségeit. [6]
1961-ben hét ország katonanő főtisztjeinek kis csoportja találkozott Koppenhágában, ahol elfogadták azt a határozatot, amely szerint rendszeres időközönként találkoznak és a nők fegyveres erőknél történő alkalmazásának szélesebb körű lehetőségeit megvitatják. 1973-ban ideiglenesen megalakult a NATO Fegyveres Erőinek Nőbizottsága. A nőket képviselő szervezetekben tevékenykedő nők száma az évek során folyamatosan nőtt, ennek eredményeként a NATO Katonai Bizottsága 1976. július 19-én a 249. számú határozatával a nőbizottságot hivatalosan is elismerte. A katonanőkérdés mind politikai, mind katonai szempontból növekvő fontosságú témává vált.
A bizottság elnökét és három helyettesét kétéves időtartamra választják meg. A bizottság évente egy alkalommal konferenciát rendez, ahol a résztvevő nemzetek delegátusai, a megfigyelők és a meghívott vendégek a NATO Főparancsnokságon, Brüsszelben találkoznak, ezzel is erősítve kapcsolatait a NATO katonai szervezeteinek csúcsán álló Katonai Bizottsággal. Minden második évben bizottsági ülést szerveznek a nemzeti küldöttek számára, rendszerint a soros elnök országában.
A nőbizottság elsődlegesen konzultatív testület, amely a nőket érintő irányelvek kidolgozásával, azok érvényesülésének felügyeletével foglalkozik. Célja, hogy elősegítse a nők hatékonyabb alkalmazását a szövetség fegyveres erőinél. A bizottságnak fontos szerepe van a NATO-tagországok közötti információcsere biztosításában is.
A NATO Katonai Bizottsága 1997-ben hagyta jóvá a Nők Tanácsadó Irodájának (OWINF) működését a szövetség fegyveres erőinél. Az iroda csak 1998 januárja óta létezik, személyzetét két fő alkotja (USA légierő). Elsődleges célja az, hogy igazolja létrehozásának és fenntartásának szükségességét. Aktív szerepet vállal a Nemzetközi Főparancsnokságon abban, hogy tudatosítsa a katonanők hatékony alkalmazását a szövetség tagjai és a partnerországai körében. Az interneten keresztül segíti a NATO érintett szerveivel az együttműködését, a kapcsolattartást és az információáramlást.
Az iroda személyzete biztosítja a tevékenység folyamatosságát és támogatja a bizottságot céljai elérésében és feladatai ellátásában. A Nők Tanácsadó Irodájának kiemelt feladata a nők fegyveres erőkbe integrálásával kapcsolatos összes lehetséges probléma meghatározása és kezelése. Az iroda kapcsolatot tart a nemzetek katonai képviseleteivel, vezérkaraival és bizottsági delegátusaival, elsősorban a katonanőket érintő témákban.
A Nőbizottság feladatai és kötelezettségei az alábbiak:
Az iroda kötelezettségei sokoldalúak: a katonanőket érintő programokra és módszerekre vonatkozó, országok közötti információáramlás elősegítése; nemzetközi adattár létrehozása és fenntartása; az alkalmazás, az esélyegyelőség, a toborzás és a pályán tartás módozatainak összehasonlító elemzése; az életminőség (pl: anyasági/gyermekgondozási szabadság engedélyezése, egészségvédelem stb.) vizsgálata. Az egyes nemzetek különböző szinten állnak ebben a folyamatban, ez azt jelenti, hogy vannak olyan tapasztalatok, amelyeket meg lehet osztani, és vannak olyan elgondolások, amelyek támogatásra érdemesek.
1998 júniusában a tisztek egy csoportja - férfiak és nők egyaránt - találkozót szervezett Brüsszelben, hogy megvitassák azokat az eljárásokat, amelyek növelik a nők esélyegyenlőségét és a nők alkalmazását kiterjesztik a fegyveres erőknél. 14 szövetséges nemzet 90 képviselője, továbbá három meghívott ország: a Cseh Köztársaság, Magyarország és Lengyelország képviselői találkoztak, hogy megtárgyalják a bizottság további céljait és feladatait. A partnerországok első alkalommal történt részvétele egy ilyen összejövetelen egyértelműen kihangsúlyozta a bizottság munkájának fontosságát, különösen a tanácsadó, az esélyegyenlőségi és a toborzóprogramokban. Ezzel új fejezet nyílt a szövetségesek és a partnernemzetek közötti párbeszédben és együttműködésben.
Az 1998-as brüsszeli konferencia indította el a bizottság és a PfP-országok közötti együttműködést, amely az alábbi területekre terjedt ki: az esélyegyenlőség, a kiképzés és a karrierlehetőségek, a toborzás és a pályán tartás, a tanácsadás, valamint a katonanők életminőségét vizsgáló, elemző kérdések.
A Nőbizottság elkészítette a Tények könyvét. Ez a Katonai Bizottság és a nemzeti kormányok számára javaslatokat tartalmaz, amely segítséget nyújt a fegyveres erőkön belüli integrációs politika és kezdeményezések meghatározásához. Első ízben történt, hogy a bizottság egy minden részletre kiterjedő, speciálisan összeállított munkával a NATO-vezetők figyelmét a nők a hadseregben témára összpontosította. Az országok személyi állományáról a legfrissebb adatok jelentek meg a WINF Iroda kiadványában: Nők a NATO fegyveres erőiben: 1998 évi szemle (Women in the NATO Forces: 1998 Year-In-Review).
A WINF Irodának három albizottsága van: az esélyegyenlőség és vezetés, a humánerőforrás-gazdálkodás és az életminőség. Magyarország az esélyegyenlőség és vezetés albizottságnak tagja Dániával, Norvégiával, Spanyolországgal, Törökországgal és Nagy-Britanniával együtt. A humánerőforrás-gazdálkodás albizottságban Franciaország, Németország, Görögország, Portugália és az Egyesült Államok mellett az új szövetségi tagok közül Csehország; az életminőség albizottságban pedig Belgium, Kanada, Olaszország és Hollandia mellett Lengyelország képviselői vesznek részt.
Az albizottságok egy-egy alelnök irányítása alatt állnak, információkat gyűjtenek az egyes nemzetek bizottságainak képviselőitől a speciális területekre vonatkozó célokról és feladatokról. Az egyenlőség és vezetés albizottság erősíti azt a törekvést, hogy a katonanőknek ugyanolyan személyi és szakmai lehetőségeik legyenek pályafutásuk minden vonatkozásában, mint férfitársaiknak. A humánerőforrás-gazdálkodás albizottság szerint tökéletesíteni kell a rendszert, és növelni a szolgálatok azon képességét, hogy toborozzák, megtartsák, alkalmazzák és katonai karrierlehetőséget biztosítsanak a nőknek a katonai struktúrában. Az életminőség albizottság támogatja a katonanők teljes elfogadását, szakmai biztonságát, a személyiségük és szakmai tudásuk fejlesztését szolgáló támogatási és a kedvezményeket nyújtó rendszerek működését, valamint az egyenlő bánásmódot.
Napjainkban, a 19 NATO-nemzetből 17 képviselteti magát, Luxemburg pedig megfigyelőként vesz részt a bizottság munkájában; Izlandnak nincs saját hadserege. 1998-ban Norvégia töltötte be a bizottság elnöki tisztét, 1999-ben pedig Hollandia vette át ezt a tisztséget.
Napjainkban széles körű kutatómunka tárja fel azokat a tényezőket, amelyek a nők katonai alkalmazását befolyásolják. A fegyveres erőkbe történő belépés okát illetően a tanulmányok motivációs különbségeket mutatnak a férfiak és a nők között. A nők katonai alkalmazását: a katonai (a haditechnika, a katonai szervezet, a hivatásos állományba kerülés politikája), a szociális struktúra (demográfiai viszonyok, munkaerő-utánpótlási rendszerek), a gazdasági tényezők és a családi struktúra, valamint a társadalmi értékek befolyásolják. [7] Marie Vlachová cseh kutató tanulmányában ezzel kapcsolatban négy alapvető okot említ: a családi hagyományt, a katonai hivatás nyújtotta társadalmi előnyöket, a kvalifikációt, mivel a hadsereg magasabb iskolai végzettség megszerzésének lehetőségét kínálja és a szakmai fejlődéshez kapcsolódó karriermotívumokat. Mindezen tényezők befolyásolják a fiatalok döntését, amikor belépnek a hadseregbe. A Cseh Köztársaságban motivációs különbségek léteznek a nemek között, de a fiatalabb korosztálynál ez fokozatosan gyengül. A férfiak nagyobb hangsúlyt helyeznek a haditechnikára és a haza védelmében való aktív részvételre vonatkozó elvárásra. A nők egyrészt a függetlenség iránti vágyakozásuk miatt lépnek a hadseregbe, az egyenruhához való vonzódásuk azt mutatja, hogy különbözni akarnak más nőktől, másrészt a jobb munkakörülmények miatt. [8]
Bár minden ország integrálta a nőket hadseregébe, a kultúrájukban és jogi státusukban lévő különbségek miatt különböző mértékben haladtak előre ennek megvalósításában. Spanyolország és Lengyelország például 1998-ban a katonanők integrációjának 10. évfordulóját ünnepelte. Fontos mérföldkövet jelentett az, hogy 1999. szeptember 29-én az olasz törvényhozás feloldotta a nők hadseregbeli foglalkoztatásának tilalmát. Mindent egybevéve, a hivatásos katonanők száma és aránya folyamatosan emelkedik a tagországokban. (A katonanők létszámát és arányát a következő oldalon lévő kimutatás szemlélteti.)
Minden országnak vannak hivatalos szervezetei a diszkrimináció, az esélyegyenlőség, az anyai és az apai gyermekgondozási szabadság kérdéseiben. Békeidőben a legtöbb nő önkéntes alapon szolgál, nem kötelező a nők sorkatonai szolgálata. Néhány országban - a Cseh Köztársaság, Görögország és Hollandia - háború és mozgósítás idején minden állampolgárra vonatkozik a sorozási kötelezettség. A nők a tiszthelyettesektől a vezérkari főtisztekig minden szinten szolgálnak. A nők többsége a legtöbb NATO-országban csak az őrnagyi vagy alezredesi rendfokozatig jut el. Magas rangú tisztek (tábornokok) szolgálnak Kanadában, Németországban, Görögországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban.
A foglalkoztatás és alkalmazás szempontjából a nők kiválasztása és szolgálata azonos férfitársaikéval, ugyanabban a kiképzésben, fizetésben és előléptetésben részesülnek, mint a férfiak. Bizonyos kiképzési és előmeneteli lehetőségeik azonban különbözőek lehetnek, az egyes nemzeteknél, a haderőnemektől függően. A hivatásos katonanők harci beosztásokban szolgálnak mint harckocsizók, tüzérek, gyalogosok, pilóták, hadműveleti tisztek. Az 1980-as évek közepén a holland nők úttörők voltak a harci beosztások betöltésében, ők voltak az elsők, akik hadihajón szolgálhattak. Norvégia rövid időn belül követte a példát. Belgium, Kanada, Dánia, Luxemburg és Spanyolország 1990-ben oldotta fel a katonanőknél a harci beosztásokra vonatkozó tilalmat. [9] Sok katonanő a logisztika, a híradás, a hírszerzés/felderítés területén szolgál vagy mérnökökként, ejtőernyősként. Sok országra jellemző az a gondolkodás, hogy a nők az adminisztráció, a személyügyi, az ügyviteli és az egészségügyi szolgálatok tipikus női munkaköreiben szolgáljanak.
A katonanő-állomány nemzetenkénti aránya (19998-1999)
Ország |
Létszám | %-os arányuk a teljes haderőben | A teljes haderő létszáma* |
| Belgium | 3 147 | 7,4 | 44 450 |
| Kanada | 6 630 | 10,8 | 61 547 |
| Csehország | 1 695 | 7,4 | 61 700 |
| Dánia | 996 | 6,0 | 32 900 |
| Franciaország | 27 092 | 8,1 | 380 820 |
| Németország | 4 197 | 1,1 | 347 100 |
| Görögország | 6 155 | 3,8 | 162 300 |
| Magyarország | 2 198 | 4,0 | 49 100 |
| Olaszország | - | - | 325 150 |
| Luxemburg | 47 | 0,06 | 800 |
| Hollandia | 4 173 | 7,5 | 57 180 |
| Norvégia | 891 | 5,0 | 33 600 |
| Lengyelország | 167 | 0,43 | 241 750 |
| Portugálai | 2 489 | 6,8 | 59 300 |
| Spanyolország | 3 486 | 3,4 | 197 500 |
| Törökország | 754 | 1,0 | 639 000 |
| Nagy-Britannia | 16 146 | 7,7 | 208 636 |
| Amerikai Egyesült Államok | 198 139 | 13 | 7 447 000 |
* Forrás: Military Balance 1997/1998
Németországban 1975. október 1-jén kezdték meg az első katonanők szolgálatukat a Bundeswehr egészségügyi szolgálatánál orvosként, fogorvosként, állatorvosként és gyógyszerészként, miután ennek feltételeit megteremtették (személyügyi törvény, fegyelmi szabályzat). 1988-ban az akkori védelmi miniszter döntése lehetővé tette, hogy az egészségügyi szolgálat valamennyi területén alkalmazzanak katonanőket önkéntes alapon. Az alkotmányos megszorítások szerint a katonanők nem teljesíthetnek szolgálatot olyan területen, ahol közvetve, vagy közvetlenül fegyvert használnak. Tárgyalások folynak arról, hogy a nők más beosztásokat is betölthessenek, a logisztika, a híradás területén és a vezérkari törzsekben. [10] Más országok (Belgium, Hollandia, Norvégia, az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok) háború idején és regionális konfliktus esetén hívják be a kiképzett és tapasztalt tartalékos állományú katonanőket.
A nemzetek közötti kapcsolatok egyik fontos eleme, hogy lehetőséget biztosítanak a katonanők szakmai előrejutására és hivatásos parancsnoki kiképzésére. A NATO fegyveres erőiben szolgáló nők sok országban tanulhatnak a katonai iskolákban, ugyanabban a kiképzésben részesülnek, mint a férfiak. A katonai kiképzés integrációjában jelentős mérföldkő volt az, amikor Magyarországon 1998. augusztus 20-án első ízben avattak katonai főiskolát végzett női tiszteket, összesen 29 főt, akik a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola híradó-, pénzügyi és rádióelektronikai felderítőszakán végeztek.
Magyarországot az 1999 októberében, Bécsben megrendezett, Nők a hadseregben című konferencián példaként állították a résztvevő tagországok elé. Az 5-6 évvel ezelőtti állapothoz képest jelentős pozitív változás történt a katonanők létszámát és arányát illetően. Nemcsak a hagyományos egészségügyi, adminisztratív és egyéb kiszolgáló munkakörökben, hanem a harcoló alakulatoknál is megjelentek. A női katonák már eddig is helytálltak a különböző ENSZ-missziókban, az IFOR, majd az SFOR kötelékében.
A nők foglalkoztatása és alkalmazása hatalmas fejlődésen ment keresztül az utóbbi tíz évben. Katonanők szolgálnak parancsnoki beosztásokban, tengeralattjárókon (Norvégia), aknakutató és felderítőhajókon (Belgium Franciaország és Egyesült Királyság), első ízben neveztek ki katonanőt katonai tanácsadónak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezethez (Hollandia). [11] Az Egyesült Államokban 1998-ban első ízben választottak ki öt katonanőt hadihajó- és űrsiklóparancsnoknak és tesztpilótának. A különböző NATO- és PfP-országok katonanői szolgálnak békefenntartó, humanitárius műveletekben világszerte.
Nemcsak a katonanők, hanem a társadalom civil szektorában tevékenykedő nők is formálják a eseményeket. Izland első elnöknője, Vigdis Finnbogadottir 1980-ban lépett hivatalba, 1984-ben és 1988-ban újraválasztották, negyedik hivatali ciklusát 1992-ben kezdte meg. Kanadában Kim Campbell 1993-ban 6 hónapig (januártól júliusig) volt védelmi miniszter, majd miniszterelnök lett. 1999 márciusában Norvégiában Eldbjoerg Loewer asszonyt nevezték ki védelmi miniszternek. Elisabeth Rehn védelmi miniszter volt az 1990-es évek elején Finnországban, jelenleg ENSZ követ Boszniában. [12]
* * *
A rövid írásban felvillantott néhány nemzetközi példa mutatja, hogy a nők hadseregbeli alkalmazásának nagy tradícióival rendelkező nemzetek (USA, Kanada), valamint a nemzetközi missziók gyakorlati tapasztalatai segítséget nyújthatnak abban, hogyan lehet integrálni, képezni, kiképezni a nőket. A katonanők lehetőségei bővültek, ma már nemcsak a hagyományos női karrier képzelhető el a hadseregben. Belgiumban női katonák dolgoznak aknamentesítő munkakörben, Kanadában pedig az egyik legnehezebb területen bocsátják ki az első női hallgatókat, ez pedig a kutató-mentő szolgálat.
A katonanők elfogadásával kapcsolatban minden országban hasonló problémák és konfliktusok merülnek fel, mint a civil társadalomban a nők szerepének megítélése során. Nincs olyan NATO- és PfP-ország, ahol a nők jelenléte a hadseregben ne okozna potenciális konfliktust és feszültséget. A konfliktusok megoldása kétoldalú kompromisszumot igényel, hiszen a nőknek is empatikusan és pozitív módon kell részt venniük a férfias értékeket képviselő szervezeti konfliktusok feloldásában.
Nemzetközi konferenciákon, szimpóziumokon élénk vitát vált ki a nők harci beosztásokban alkalmazásának lehetősége. Alapvető kérdésként fogalmazódik meg, hogy ez természetes tendencia-e vagy női arrogancia. A szlovén háború, a jugoszláv válság, az Öböl-háború harci tapasztalatai igazolták azt, hogy a képzés-kiképzés költségei fecsérlődnének el, amennyiben a kiképzett női katonákat nem vetnék be harci területen. A katonanők elfogadásának azonban csak egyetlen mércéje lehet: az azonos teljesítmény, azaz a joggal elvárt teljesítmény alapján való objektív megmérettetés.