Hajma Lajos: Visszatérhet-e a hidegháború?

A szerző a hidegháború időszakának eseményeit felvillantva, a cikk címében feltett kérdésre keres választ. A világhelyzet, a gazdasági, hatalmi csoportosulások 2000 utáni alakulását prognosztizálva, a hidegháború felújításának veszélyeit, okait vizsgálja, majd a jövőbeli megjelenési formáira utalva, választ keres arra, hogy az emberiség miként háríthat el, akadályozhat meg minden olyan fejleményt, amely felidézi a “hidegháború” szellemét. Az alább közölt írásban egy hamarosan megjelenő Bognár Károly-Hajma Lajos: A hidegháború magyar szemmel címu könyv társszerzőjének gondolatait ismerhetjük meg.

1945-ben fejeződött be az emberiség történelmének legsúlyosabb, legnagyobb emberi és anyagi veszteséggel járó fegyveres küzdelme, a második világháború. A hőn áhított béke és nyugalom azonban nem vált tartóssá, mert a háború helyébe a világuralom megszerzésére irányuló szembenállás, egy újfajta küzdelem és versengés, a hidegháború lépett, amely csaknem fél évszázadig tartott.

Az 1946-tól 1989-ig tartó időszak az emberiség történelmének olyan sajátos periódusa volt, amelyre egy időben a két szuperhatalom és az általuk vezetett világ- és szövetségi rendszerek kialakulása, sokoldalú vetélkedése és harca volt jellemző. Henry A. Kissinger, az USA elnökének egykori biztonságpolitikai főtanácsadója és volt külügyminiszter a Newsweek 1988. szeptember 19-i számában azt írta, hogy “…A hidegháborút végül is az robbantotta ki, hogy a szovjetek kivetítették hatalmukat Európa központjába…” A hidegháború eseményei történéseinek eredője, mozgatórugója valójában a két szembenálló szuperhatalom (az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió), valamint az általuk vezetett szövetségi rendszerek (a NATO és a Varsói Szerződés) kibékíthetetlen ideológiai, politikai, társadalmi ellentéte, eltérő értékrendje, gazdasági, katonai érdekeinek különbözősége volt.

A cikk címében feltett kérdést bővítve: vizsgáljuk meg, hogy az ezredforduló után kialakulhat-e olyan helyzet, amely hidegháborúhoz vagy ahhoz hasonló körülmények felidézéséhez vezet, visszatérhet-e az elhidegülés.

Az emberiség csak néhány perccel a 24. óra előtt tudta megállítani a “fegyverkezési őrület” fék nélküli száguldását, amikor a tudósok számításai szerint a földi élet megsemmisítéséhez már több mint 60-szor elegendő nukleáris, vegyi és biológiai fegyver állt készenlétben, a világ egy-két tucatnyi országában. A megkötött leszerelési, korlátozási egyezmények eddigi végrehajtása, valamint a néhány éven belül várhatóan bekövetkező további fegyverzetcsökkentések eredményeként ez a pusztítókapacitás jelentősen mérséklődik majd. Ennek bekövetkezésére jogos reményeink lehetnek. De néhány érintett ország vonakodása, kibújási szándékai, megtévesztő manipulációi miatt ehhez csak a legkövetkezetesebb és legszigorúbb nemzetközi ellenőrzés ad kellő garanciát.

Ma, a legkorszerűbb pusztítóeszközök korszakában egy nukleáris, vegyi és biológiai fegyverekkel vívott világháború nagyobb veszteséget okozna, mint az egész emberiség történetének eddigi összes háborúja. Ezért az emberiség nem engedheti meg a továbbiakban, hogy a “nemlét szakadéka szélén imbolyogjon”. Ez a törekvés azonban csak a már megkötött egyezmények következetes végrehajtásával, további leszerelési, fegyverzetcsökkentési, biztonság- és bizalomerősítő megállapodások stb. megkötésével járhat sikerrel.

Egy svájci tudós, Jean-Jacques Babel kiszámította, hogy a civilizáció keletkezése óta századunk derekáig 14 500 kisebb-nagyobb háborút és fegyveres konfliktust regisztráltak. Ezekben mintegy 3 milliárd 650 millió ember vesztette életét. Ez annyi, mint a világ mai népességének kb. kétharmada. Az emberiség ismert története folyamán csak 292 olyan év volt, amelyben háború miatt nem folyt emberi vér.

A napjainkban jellemző, ún. kisebb helyi háborúk, katonai konfliktusok ellen a belátható időben nem található orvosság, ezért azokkal továbbra is számolni kell. Egy, csaknem tíz évvel ezelőtt készült felmérés szerint 1945-1989 között 273 fegyveres összeütközés, helyi háború volt, amelyek okai igen sokrétűek:

Ezekben az összeütközésekben, helyi háborúkban - amelyek szünet nélkül folytak - 25-30 millióra tehető az elpusztultak száma. Ez is szörnyen sok! Ezek kiterjedésük, jellegük, az alkalmazott fegyverek típusa és minősége stb. miatt nem jártak ugyan az egész emberiség pusztulásával, de óriási károkat okoztak.

Napjainkban szerencsére igen korlátozott a hidegháború folytatására, az ehhez szükséges fegyverkezési versenyre képes országok száma. Ehhez ugyanis jelenleg olyan feltételek szükségesek, amelyekkel a belátható jövőben kevés ország vagy szövetségi rendszer rendelkezik. Ezen feltételek közül a legfontosabbak az alábbiak:

A fentiekben lehet összefoglalni azokat a főbb feltételeket, tényezőket, amelyek együttesen, komplexen hatnak. Ezért bármelyik hiánya dominószerűen gyengíti vagy lehetetlenné teheti a többiek hatását, eredményességét. Ez a gyenge láncszem a Szovjetunió és szövetségesei esetében főleg és elsősorban a gazdaság elmaradottságában, korszerűtlenségében rejlett.

a) Ma az egyetlen globális szuperhatalomnak, amely komoly megrázkódtatás nélkül képes lenne a hidegháború s a vele együtt járó fegyverkezési verseny folytatására, csupán az Egyesült Államok tekinthető.

Az elkövetkező 30 évben az USA megtartja vitathatatlan elsőbbségét a világban. Lakossága több mint 250 millió fő, területének nagysága 9,3 millió km². A világ legerősebb gazdaságával rendelkezik, a GDP összege 1998-ban 8000 Mrd USD körül volt. Az amerikai monopóliumok jelen vannak a világ csaknem valamennyi országában. Az élenjáró tudományos kutatás is itt koncentrálódik. Egyetlen ország sem fordít olyan nagy összegeket a kutatásra, a technikai, technológiai fejlesztésre. Jelenleg az egyetlen hatalom, amely globális méretben képes érdekeit megvédeni a Föld minden szegletében, és rendelkezik a realizáláshoz szükséges eszközökkel.

Hadereje számszerűen nem a legnagyobb ugyan a világon, de a legmodernebb, nagy hatékonyságú fegyverekkel rendelkezik, amelyek pótolják a létszámkülönbséget. A létszámot békében a következő 15 évben másfél millió alatt szándékoznak tartani. Jelenleg a világ egyetlen olyan országa, amely képes hadviselésre a jövőben valamennyi dimenzióban (szárazföld, légtér, a tengerek, a világűr, az informatika). Katonai ereje az Antarktisz kivételével jelen van valamennyi kontinensen, az óceánokon és a tengereken is.

Clinton elnök 1999 januárjában az amerikai hadsereg modernizációjára, a hadseregen belüli szociális problémák megoldására javasolta a katonai kiadások növelését 2000-től, hat év időtartamban kb. 100 Mrd USD összegben. Ez önmagában nem tekinthető olyan lépésnek, ami új fegyverkezési hullámot váltana ki a világban.

b) A másik nagy egyesülés, az Európai Unió (különösen a 21. század első évtizedében tervezett bővítés realizálásával) lakosságban meghaladja a 400 millió főt, területe pedig a 3 millió km² körül alakul majd. Gazdasági teljesítőképessége megközelíti majd az Egyesült Államokét (1998-ban szintén 8000 Mrd USD felett volt), a világkereskedelemben pedig az élen lesz. Tudományos potenciálja csak közelít majd az USA-éhoz. Az unió sok belső és feszítő problémával küzd jelenleg és várhatóan a jövőben is.

Az Európai Unió önálló, a haditevékenység valamennyi dimenziójában működni képes haderővel nem rendelkezik. A 21. század elején nagy gondot fordítanak majd az európai védelmi identitás kifejlesztésére, az ezt megtestesítő Nyugat-európai Unió szervezeti erősítésére, működési képességének javítására. Ez a biztonsági, védelmi szervezet azonban a NATO kötelékében marad majd, annak európai pillére lesz, s tevékenysége elsősorban arra fog irányulni, hogy kezelje az európai kontinensen keletkező viszályokat, konfliktusokat. Ezzel tehermentesítené az USA-t és lehetővé válna, hogy az más földrészekre fordíthassa figyelmét.

c) Kína a világ legnépesebb országa mintegy 1250 millió lakossal, közel 10 millió km2 területtel. A kínai vezetés a gazdaságot megreformálta, sikeresen növeli nemzeti össztermékét, amely az IMF számítási módszerével, a vásárló erő alapján számolva 1990-ben 1930 Mrd USD volt. Ez azóta is évente 10-12 (1998-ban “csak” 7,8) százalékkal növekszik. Így Kína a 21. század első felében gazdasági szuperhatalommá válhat. Segít a gazdasági növekedésében a külföldi tőke letelepedése is, amely pl. 1996-ban napi 100 millió USD-t tett ki. Szocialista elvek szerint megreformálta politikai, társadalmi intézményrendszerét.

A gazdaság magas fejlődési üteme lehetővé teszi a katonai kiadások jelentős növelését, aminek mértéke 1989-től 10-12 százalék évente. A katonai kiadás reális évi összegét az amerikai General Accounting Office 140 Mrd USD-ra becsülte. A kínai hadsereg (népi felszabadító hadsereg) létszáma 1997-ben több mint 3 millió katona volt. A szárazföldi csapatokhoz tartozott 2,2 millió fő, 96 hadosztályba szervezve. A 470 ezer fős légierőnek 5100 harci repülőgépe volt, a 260 ezer fős haditengerészet 1080 hajóegységgel rendelkezett. Rendelkezésre állt 1997-ben 1,2 milliós fős tartalék is.

Nukleáris arzenálját az ország maga építi ki. Már a 80-as évek óta képes interkontinentális, 12 ezer km hatótávolságú rakéták gyártására. Az ilyen rakétákhoz szükséges nukleáris robbanófejek számát amerikai szakértők 1998-ban 450 db-ra becsülték. Nagy lendülettel folyik a haditengerészet korszerűsítése és megerősítése. Már 6 országban vannak haditengerészeti támaszpontjai.

Kína rálépett arra az útra, amelyen 2010-2015 táján katonai szuperhatalommá válhat. (Számol ezzel a lehetőséggel a 2015-ig szóló amerikai védelmi tervezés is.)

d) Oroszország a mintegy 150 milliós lakosával, több mint 17 millió km²-es területével, még mindig kialakulatlan politikai és társadalmi rendszerével, energia- és nyersanyaggazdagságával továbbra is a legnagyobb bizonytalansági tényező Európában. A demokrácia iránti elkötelezettség, a jogállamiság, a piacgazdaságra való áttérés még nem eléggé szilárdult meg, a helyzet vegyes és ellentmondásos a hatalmas birodalomban. Így a végleges elrendeződés még tovább várat magára. Az ország gazdasági teljesítménye az 1990. évi 1030 Mrd dollárról a 90-es évek közepe utáni időben 250-300 Mrd dollárra esett vissza, amely azonban az állami vezetés rendeződése, a szociáldemokrata irány kialakulása és az igazi piacgazdaságra való áttérés, a meggyökeresedett gondolkozás megszűnése után gyorsan felemelkedhet a régebbi szintre. Ez a várakozás a 2000-es évek első éveiben teljesülhet, s ez a hatalmas ország 2010-2015 körül már ismét virágzó gazdasággal rendelkezhet. Kedvező tény, hogy az ország magasan képzett tudósai és kutatóinak zöme otthon maradt, s most hazai megbízás híján nyugati megrendeléseket teljesít. Megmaradt tehát a szovjet korszakban kinevelődött ipari-technikai “szürkeállomány” zöme az országban, amire alapozni lehet az újrakezdésnél.

Az orosz hadsereg az elkövetkező években várhatóan stabilizálódik az 1,2-1,3 millió fős szinten, mert csak így lesz némi pénz a technikai fejlesztéshez, az új eszközök kifejlesztéséhez, a START- és a CFE-szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez. (Pl. a volt szovjet nukleáris fegyverek csökkentésének segítésére Oroszország 1994-ben 1984 millió dolláros nyugati segítséget kapott.) A Szovjetunió időszakában gyártott rakéták, repülőgépek, harckocsik zöme elavulóban van, csak kisebb része felel meg a korszerű követelményeknek. A hadsereg morális ereje nagyon legyengült, a hivatásos állománynak megélhetési gondjai vannak. Így az orosz hadseregnek csak elenyésző része tekinthető hadrafoghatónak. Az ebből a helyzetből való kilábaláshoz egy-másfél évtized szükséges.

Oroszországot ma már csak a szovjet időkből visszamaradt nukleáris potenciál teszi katonai “szuperhatalommá”, ezért ragaszkodik az orosz politikai, állami, katonai vezetés azok minél további megőrzéséhez. Amíg ez az erő létezik, addig van komoly beleszólási lehetőségük a világ eseményeibe.

Némi korszerűsítés is folyik az orosz fegyveres erőknél. Ezt mutatja a Topol nevű rakétával végzett kísérlet, az első Topol-M interkontinentális ballisztikus rakétaezred felállítása.

Oroszország 10-15 év múlva olyan regionális nagyhatalommá válhat, amelynek katonai erejével számolni kell majd nemcsak a FÁK-államok területén, hanem Kelet-Közép-Európában, a Közel- és a Közép-Keleten, valamint az ázsiai térségekben is.

e) Az iszlám országok csoportja képezi még azt az erőt, amely lélekszámban, szellemiségében, gazdasági lehetőségekben, földrajzi kiterjedésben, az ezeken létrehozható katonai erőben képes lenne három földrészre (Ázsia, Afrika, Európa) kiterjedően intenzív, a világ más térségeiben pedig esetleges és szelektív hidegháborút folytatni. Samuel P. Huntington amerikai politikai kutató már 1993-ban meglepte a Nyugatot a Foreign Affairs-ben írt, nagy feltűnést keltő cikkével. E szerint az USA, az ázsiai szövetséges Japán, valamint az Európai Unió vezető hatalmai, amelyek eddig meghatározták a világpolitikát, a világgazdaságot és a világkultúrát (egyszóval a nyugati civilizációt), fejlődésük csúcsára jutottak. Sokasodnak annak jelei, hogy a létüket fenyegető új veszélyforrás kulturális, civilizációs jellegű és eredetű lesz. Ilyennek főleg az iszlám kultúrát tartotta, amely az 1979-es iráni hatalomváltás óta konfrontációban van a Nyugattal. A jövőben tehát bekövetkezhet az eltérő civilizációk, kultúrák szembenállása és harca különféle formákban és módszerekkel.

Az iszlám világ átfogó vezető szervezettel is rendelkezik. 1969-ben ugyanis Teheránban létrehozták az Iszlám Konferencia Szervezetét, amelyben 55 ország kormánya vesz részt.

Az iszlám országok 1,2 milliárd muzulmánt képviselnek, ők ellenőrzik a világ kőolajkészleteinek 70, földgázkészleteinek 30 százalékát.

Az iszlám országokból származó veszélyek közül a legjelentősebbnek számítanak:

Az iszlám országok politikai-gazdasági egységesülése, egy, a többiek által is elfogadott vezető ország megjelenése esetén, komoly veszélyt jelenthetne a Nyugat számára, kiléphetnének a terrorista és a terrort támogató országok szerepköréből, s bizonyos mértékben a Nyugattal szemben vetélytárssá is válhatnának.

f) Olyan, egyes tényezőkben a hidegháborús partner szerepére megfelelő országokkal, mint Japán, India, Brazília stb., nem foglalkozunk. Ennek okai: ezek demokratikus jogállamok, amelyek kifelé is békés politikát folytatnak; erős a kötődésük a jelenlegi Nyugathoz; több tényezőben nem felelnek meg az eredményes hidegháborút folytatni képes ország feltételeinek.

A négy és fél évtizedes hidegháború mély nyomokat ejtett az emberiségen. Ennek emléke, veszélyei nem mennek gyorsan feledésbe, egy-két generáció még a zsigereiben hordja annak nem éppen kellemes emlékeit. Ezért a több kontinenst átfogó hidegháború a 21. század első évtizedeiben csak akkor következhet be, ha:

A fentiek alapulvételével elméletileg az alábbi hidegháborús bázisországok, hatalmi csoportosulások alakulhatnak ki a világban:

a) Az USA és Oroszország vetélkedése, konfrontációja abban az esetben jöhetne létre, ha amerikai támaszpontok jelennének meg az orosz határok közelében, vagy a volt Szovjetunió területéből kiszakadt államokban, s azokon az orosz területeket elérni képes fegyverzetet helyeznének el. Ismerve az orosz érzékenységet, ellenségfóbiát, az USA vezetése ilyen lépésre csak akkor szánná el magát, ha komoly veszélye lenne annak, miszerint az orosz területeken létrehozott katonai csoportosítások támadásra készülnek az USA-val jó kapcsolatban, biztonsági szerződési kötelezettségben álló országok ellen (pl. Japán, Finnország, balti országok stb.).

b) A NATO és Oroszország között hidegháborús szembenállás akkor következhetne be, ha NATO-tagállammá válnának az Oroszország peremén levő országok közül azok, amelyek a volt Szovjetunióhoz tartoztak, s területükön állandó jelleggel jelentős NATO-erők, atomfegyverek állomásoznának. Egy ilyen lépés növelné az orosz félelmeket és katonai ellenlépéseket váltana ki Moszkvától. A NATO diplomáciája azonban rendkívüli óvatossággal közelített meg eddig is minden, Oroszországot irritáló lépést, s bizonyosra vehető, hogy ez így lesz a jövőben is.

Veszélyes lenne olyan helyzet bekövetkezése is, ha Oroszországban a régi birodalmi szemlélet és vezetés kerekedne felül, s a FÁK-országokat a volt Varsói Szerződéshez hasonló, felfegyverzett szervezetté alakítanák, s azok területén jelentős orosz támadócsoportosításokat helyeznének el, majd valamikor az orosz gazdaság megerősödése után.

c) Oroszország és Kína közötti hidegháborús viszony, fegyverkezési verseny akkor alakulhatna ki, ha közöttük hatalmi versengés jönne létre az ázsiai hegemónia megszerzéséért. A gazdaságilag, katonailag egyre erősebbé váló Kínában is felébredhetnek birodalmi igények a gyéren lakott szibériai térségek iránt. Ez azonban csak akkor következhet be, ha Kína már kiépítette az interkontinentális és közepes hatótávolságú rakéták s a hadászati bombázórepülőgép-sorozatgyártási kapacitását.

A közeljövőben számolni lehet azzal is, hogy az USA egyedüli szuperhatalmi státusa közeledésre, szorosabb együttműködésre készteti a kínai és az orosz feleket, így képezvén egyensúlyt a NATO-t maga mögött tudó Egyesült Államokkal szemben.

d) Kína és az USA közötti hidegháborús szembenállás akkor bontakozhatna ki, ha az erősödő kínai haditengerészet megkezdené terjeszkedését, hatókörének kibővítését a Dél-Kínai-tengeren túlra, majd fokozatosan hozzálátna az amerikai haditengerészet kiszorításához, felülmúlásához a Csendes-óceánon. Ilyen képességhez azonban több évtizedes előkészítő munkára lenne szükség. Túl ezen: semmi biztosíték nincs rá, hogy ez a kísérlet sikerrel járna, tekintve, hogy a térségben minden nagyobb ország az USA szövetségese.

e) Az iszlám világból többirányú hidegháborús konfrontáció is kiindulhat, nem egyszerre, hanem az adott helyzetből fakadó sorrendiségben.

f) Az iszlám világ és a NATO között akkor következhet be hidegháborús állapot, ha az Észak-atlanti Szövetség országaiban az Algériában évek óta űzött kegyetlen terrorista módszerekkel, tömeges mészárlásokkal próbálnák terjeszteni a mohamedán vallást és életformát, vagy pedig iszlám terroristák serege kezdi meg tevékenységét a szövetség egyes tagállamaiban:

Bennünket, Magyarországot csak az első változat érintene, mivel az iszlám csírái már hazánkba is eljutottak. A másik kettő érdektelenség és a nagy távolság miatt közvetlen hatást nem gyakorolna hazánkra.

Az említett elméleti lehetőségek és változatok a világ különböző térségeiben tartalmilag és formailag természetesen más és más jelleget öltenének. Kívánatos lenne, hogy ezek közül egyik változat se következzen be. Megakadályozása tehát minden politikai, állami vezető kötelessége, s főleg a rugalmas diplomácia játszhat ebben fontos szerepet.

Szándékosan nem foglalkoztunk az Észak-Dél ellentéttel. Ennek oka, hogy a ténylegesen meglevő eltérés inkább a fejlettségben, az életmódban és a kultúrában meglevő különbözésekből adódik, amelynek oka, jellege kilép a hidegháborús veszély kategóriájából.

Kisebb, regionális jellegű és méretű hidegháborús szembenállás több térségben is kialakulhat, ezek azonban több kontinensre nem terjednének át. Ilyenek lehetnek pl.: a Balkán egyes országai között; India és Pakisztán rivalizálása az önálló atomerő vagy más fegyverfajták kifejlesztése, számuk növelése terén; Észak- és Dél-Korea területén a katonai erőfeszítések fokozása, egymás fenyegetése stb. Ezek azonban csak helyi jellegűek lennének, valószínű, hogy nem veszélyeztetnék más kontinensek vagy a világ biztonságát.

Joggal remélhetjük, hogy a hidegháborúnak az eddig ismert és átélt formája egyszeri esemény volt a történelemben, s az emberiség nem kockáztatja, nem “termeli” meg saját maga elpusztításának lehetőségét. A tudomány és a technika fejlődése azonban magával hozhat kevésbé veszélyes, ugyanakkor olcsóbb, az ellenfél legyőzése céljának megfelelő megoldásokat.

A továbbiakban részletekbe nem bonyolódva azt körvonalazzuk, hogy a világban végbemenő események, változások, valamint a nagyhatalmak, szövetségek, csoportosulások érdekei hogyan vezethetnek hűvös viszonyhoz, “hidegbékéhez”, esetleg a hidegháború enyhébb változatához, s ezek milyen formát ölthetnek.

» A potenciális ellenfél agyonfegyverkeztetése, azaz gazdasági és szociális létalapjainak katonai, illetve háborús célokra való felhasználásra kényszerítése az elmúlt fél évszázadban bevált ugyan, meghozta a várt eredményt, hasonló méretű és intenzitású megismétlődésére azonban a jövőben nem számíthatunk. Ennek több oka van:

A fentiek alapján ma már elképzelhetetlen, hogy a világban ismét 50-60 ezer vagy még több különféle nukleáris robbanófej legyen; minden 30 ezernél több lakosú város atomcélpontként szerepeljen; mintegy 120-130 ezer harckocsi dübörögjön a földeken; 30-35 ezer harci repülőgép hasítsa az égboltot; 500-600 tengeralattjáró, s mintegy 2000 hadihajó cirkáljon az óceánokon és tengereken; kb. 140 ezer aknavető, löveg és sorozatvető legyen készen arra, hogy tüzet okádjon a kijelölt célpontokra. A félelem arzenálja nem uralkodhat ismét az emberiség feje fölött, a fegyverkezési őrület nem térhet vissza.

A fegyverektől azonban sem ma, sem a közeljövőben nem lehet búcsút venni, ám mennyiségük a jövőben messze alatta marad a hidegháborús állapoténak. Technikai, minőségi és hatékonysági színvonaluk azonban óriási emelkedést fog felmutatni, az áraik pedig az egekig szöknek, a kis országok számára szinte megfizethetetlenné válnak.

Meghatározott létszámú, korszerű fegyverzettel és felszereléssel rendelkező hadseregekre azonban továbbra is szükség lesz (ennek leghatékonyabb és legolcsóbb módja a szövetségbe tömörülés), mert az élet a jövőben sem lesz mentes: kockázatoktól és kihívásoktól, konfliktusoktól, helyi háborúktól; civilizációs, ipari és természeti katasztrófáktól stb. Ilyen esetekben a leggyorsabb és leghatékonyabb segítségnyújtási megoldást a hadsereg - sok esetben fegyver nélküli - alkalmazása biztosítja majd. Így a hadseregek a jövőben nemcsak a politika, az állami vezetés eszközei lesznek, hanem növekvő mértékben a társadalom támaszai is.

1997-ben a Pentagon elkészítette a nemzeti biztonsági tanácsnak a 2015-ig szóló nemzeti biztonsági stratégiát, amelyben meghatározták a katonai tényező szerepét is. Ebben 2000-2010 között már a feszültség éleződésével számolnak, de az USA-val egyenrangú katonai erő megjelenését nem valószínűsítették. Az amerikai érdekek elleni agresszióval a regionális hatalmak részéről már számolva, elképzelhetőnek tartják, hogy az USA területére tömegpusztító eszközökkel is korlátozott támadást hajthatnak majd végre. 2010-2015 között már számolnak egy vagy több katonai szuperhatalom megjelenésével. Legvalószínűbb ilyen hatalomnak Kínát és Oroszországot tartják. Ebben az esetben esetleg már kibontakozhat a hajdani hidegháborúnak egy alacsonyabb, jóval enyhébb változata. Olyan támadó katonai potenciál létrehozásához ugyanis, mint ami a 80-as években mindkét szövetségi rendszernél fennállt, mintegy négy évtizedes erőfeszítésre lenne szükség.

Az amerikai kutatók, szakértők és stratégák szerint gazdasági, tudományos-technikai téren azonban a 21. század első felében egyetlen ország vagy szövetség (unió) sem lesz képes veszélyeztetni az USA és a NATO, EU vezető szerepét, egyesített potenciálját. Jól példázza ezt az 1999 első felében Jugoszlávia ellen folytatott hadjárat is.

» Az iszlám világ egyes országaiból kiinduló, jelentős egyoldalú veszély, fenyegetettség alakulhat ki az USA és más NATO-tagországok ellen az államilag szervezett és támogatott terrorizmus fellángolása, felszítása esetén, még inkább akkor, ha azok tömegpusztító fegyvereket is alkalmaznak. Ez a nyugati civilizáció számára a hidegháborús időszakhoz hasonlító fenyegetettség érzését keltheti. Ez olyan fegyver és módszer, amellyel a nyugati civilizáció országai saját értékrendszerük, illemkódexük megtagadása, semmibevétele nélkül nem élhetnek, csak reagálni tudnának a terrorista merényletekre, szelektáltan, kimondottan a terroristabázisokra mérhetnének megtorló, indokolt esetben megelőző csapást.

Ilyen helyzet kialakulása kizökkentené életviteléből a nyugati társadalmakat, bénítaná az állami irányítás hatékonyságát, s jelentős anyagi áldozatokkal járó ellenrendszabályok bevezetését tenné szükségessé.

» Az információs társadalom bekövetkezése a 21. században nemcsak az egyének, csoportok-közösségek, hanem az országok, az államok és a szövetségi rendszerek (uniók) életében is gyökeres változást eredményez majd. Megváltozik az élet, az életmód, a munkahely fogalma, az életvitel egésze, a világkép, a szuperhatalom értelmezése, a hadviselés módja és eszközei is. Ennek kibontakozása azonban több évtizedes tevékenységet igényel.

A 21. században az elektronika, az információtechnológia (a számítógépek, az adatátvitel és -közlés, a robotok alkalmazása a termelésben, az Internet-hálózat nélkülözhetetlensége stb.) teljesen áthatja majd a modern államok életét, erre épül fel a korszerű hadseregek élete, fegyverzete, haditechnikája, vezetése stb. is. A digitalizáció megállíthatatlanul megjelenik az élet minden területén, s a processzorok alkalmazása lehetővé teszi a miniatürizálást valamennyi elektronikus eszköznél.

A digitális készülékek, a bennük tárolt processzorral rendkívül érzékenyek, sebezhetőek, sőt az elektromos feszültség hirtelen, óriási méretű, rövid ideig tartó növelésével rombolhatóak, üzemképtelenné tehetők. Így a jövőben nukleáris és hagyományos fegyverekkel mérendő csapások helyett elegendő lesz az információs rendszerek működésképtelenné tétele, s ezáltal megbénítható lesz az ellenfélnél a vezetés, a hír- és adatközlés, a termelés, a közlekedés stb. Elektronikus bénítás, rombolás esetén nem lehet alkalmazni a korszerű haditechnikát és fegyverrendszereket sem.

Ezért a jövőben az ellenfél felett hadászati fölényt csak információs fölény birtokában lehet majd elérni. Így az erősebb fél rá tudja akaratát kényszeríteni az ellenfélre, s képes lesz érvényesíteni érdekeit vele szemben. Ez egyenlő lesz majd a hajdani háborús győzelemmel, s közben nem lesz veszélyeztetve az emberiség léte, a Föld élővilága és lakhatósága.

A jövőben megnyíló ilyen lehetőségek már eleve más irányba terelhetik a feleket, s azok nem az élőlények, a fegyverek, az építmények stb. megsemmisítésére törekednek majd elsősorban, hanem megelégszenek az ellenfél információs képességének üzemképtelenné tételével, ami egyenlő lesz a háborús győzelemmel. Így feleslegessé válik a hidegháborús méretű fegyverkezés.

A nemzetközi helyzet rosszabbodása, az államok (szövetségek, uniók) közötti légkör lehűlése, elmérgesedése, a “hidegbéke” vagy hidegháború kialakulása nem elkerülhetetlenül bekövetkező fejlemény. Ez csak akkor következik be, ha: valamelyik fél szándékosan élezi a feszültséget; nem teljesíti a nemzetközi jog, az aláírt szerződések, megállapodások előírásait; nem működnek vagy hatástalanok a biztonság és a bizalom erősítésére, a konfliktusok elkerülésére és kezelésére létrehozott mechanizmusok. Mindezek együttesen a diplomáciai tevékenységek fogalomkörébe tartoznak, amelyek eredményes folytatása az egyik legfőbb biztosítéka a béke fennmaradásának; a hidegháború és a fegyverkezési hajsza elkerülésének; a baráti és partneri kapcsolatok kialakításának az országok között; konfliktus, háború esetén pedig az ellenségeskedés gyors beszüntetésének, a deeszkalációnak.

A hidegháborús időszakban a központi probléma, a legfőbb elérendő cél a két szemben álló politikai-társadalmi-gazdasági világrendszer gigászi küzdelmében a világ vezetésének megszerzése, az emberiség további fejlődési irányának, útjának meghatározása volt. Az emberiségnek a Pax Americana vagy a Pax Sovietica között kellett választania. Minden más kérdés alárendelt, kisegítő szerepet játszott, kivéve a fegyverkezési versenyt, amelyet a felek a problémamegoldás végső és lehetséges eszközének is tekintettek.

» A fegyverkezési versennyel az emberiség óriási veszélynek tette ki magát azáltal, hogy az önmegsemmisítéséhez szükséges pusztítókapacitás sokszorosát halmozta fel. Nagy szerencse, hogy nem következett be azok aktivizálása, azaz a harmadik világháború, bár a felek többször is a háborús szakadék szélén táncoltak. A két szemben álló szövetségi rendszer mindvégig készen állt a végső katonai leszámolás gyors megkezdéséhez. Szerencsére mindkét oldalon érvényesült azon vezetők józansága (pl.: Hruscsov-Kennedy, Gorbacsov-Reagan és Bush), akik saját népük valós érdekeit és az egész emberiség sorsát tartották szem előtt, s képesek voltak hasznos és elfogadható kompromisszumokra.

Nem használták ki a szuperhatalmak az egymás időszakos gyengeségéből, hátrányos helyzetéből fakadó előnyöket sem. Így pl.:

Az önmérséklet tanúsítás végül a világ megrázkódtatása, pusztulása nélkül is eredményt hozott. Időközben azonban mérhetetlen nagyságú szellemi, anyagi energia használódott el, amelyet sokkal hasznosabban lehetett volna felhasználni a saját társadalom, s a fejlődő világ problémáinak megoldására, az emberiség szégyenfoltjainak eltüntetésére.

A társadalmi rendszerek vetélkedése során bebizonyosodott, hogy a tőkés rendszer nem halódik, képes a megújulásra, a rendszerben levő tartalékok mozgósítására, a minőségi-technikai fölény általános megőrzésére, a társadalmi jólét előzőleg nem ismert szintjének elérésére, stabilizálására.

A volt szocialista társadalmi-gazdasági rendszerről bebizonyosodott, hogy a fejlődés mennyiségi növelésének időszakában képes lépést tartani, s az ütem százalékos emelkedésében megelőzni a kapitalista országokat, sőt néhány tudományos-technikai területen vitathatatlan elsőbbséget vívott ki magának, s egyben az akkori szocialista világrendszernek is. Csődöt mondott azonban a szocialista rendszer a minőségi fejlődés szakaszában, amikor az elektronika, a kibernetika, a robottechnika, egyszóval a “high-tech” világa, a biológiában a génsebészet stb. jelentették a csúcstechnológiát, a tudományos-technikai haladás motorját.

Az 1980-as évek második felében a szocialista országok gazdaságában bekövetkezett a megtorpanás, majd a csökkenés tendenciája, időszaka, amelyről látszott, hogy nem időszakos jelenség, hanem állandósulást mutat.

Más volt a helyzet katonai téren. Itt is fellelhető volt a fegyverzetben és a haditechnikában a Nyugat minőségi előnye, amely általában egygenerációs léptékű volt, de ezt a Varsói Szerződés mennyiségi mutatókkal még ellensúlyozni tudta. Így mindvégig fennállt a hadászati erőegyensúly, ami gyakorlatilag patthelyzetet eredményezett. Ennek árát azonban minden országban a lakosság fizette meg.

» A történelem során sohasem létezett gigantikus erők, hatalmak álltak szemben egymással, túldimenzionált háborús készenlétben. A háborúról sokan tudták, gondolták, hogy bekövetkezése esetén ez lesz az utolsó nagy fegyveres küzdelem az emberiség életében. Ebbe a helyzetbe tulajdonképpen a világ feletti hatalom megszerzésének célja, vágya, másrészt a felek közötti bizalom és a partneri kapcsolatok hiánya hajszolta bele a világ népeit. A növekvő gazdaság, a fejlődő tudomány és technika pedig biztosította hozzá a lehetőséget, a feltételeket. Ezek végeredményeként az emberiség történelme során először került közel a kollektív öngyilkossághoz, önmaga megsemmisítéséhez. Ezt csak a nukleáris hatalmak vezetőinek önmérsékletével, népeik és az emberiség iránti felelősségük tudatosulásával, s a felek érdekeinek egyaránt megfelelő kölcsönös kompromisszumok megtalálásával sikerült elkerülni.

Nem sikerült azonban mérsékelni, megakadályozni főként a harmadik világban folytatott katonai konfliktusokat, helyi háborúkat, amelyek összességükben világháborús nagyságú (25-30 milliós) áldozattal jártak.

Megállapítható tehát, hogy a harmadik világháború helyett - ami lehetségesnek tűnt és amelynek minden szükséges szervezeti, fegyverzeti, katonai feltétele megvolt - sok-sok katonai konfliktus és helyi háború zajlott le, amelyek jelentős részében a nagyhatalmak is részt vettek (közvetve vagy közvetlenül is), más részükbe pedig beleugratták a résztvevőket. De jelentős volt a helyi, nemzeti, etnikai indíttatású konfliktusok, háborúk száma is, ahol nagyhatalmi befolyás nem volt kimutatható.

» A jövő alakulásáért és formálásáért érzett felelősség arra sarkallja az országok, szövetségek, uniók vezetését, hogy okuljanak az elmúlt fél évszázad tapasztalatain, s bölcs előrelátással már eleve akadályozzanak meg, hárítsanak el minden olyan fejleményt, amely a hidegháborúhoz vagy ahhoz hasonló helyzet kialakulásához vezetne. Ennek ma már megvan minden szükséges feltétele, nem zajlik többé ellentétes, antagonisztikus társadalmi rendszerek, politikai és katonai szövetségi rendszerek kiélezett küzdelme. Megszűnőben van a szellemi és az anyagi eszközök jelentős részét felemésztő, önfelfaló fegyverkezési verseny. A civilizációs, tudományos-technikai fejlődés is egyre inkább oda vezet, hogy globalizált információs világtársadalom alakuljon ki néhány évtized alatt, a nemzeti érdekek figyelembevételével, s a nemzeti értékek egyidejű megőrzésével.

Az ENSZ-nek, mint megújuló világszervezetnek, a Nyugat vezető hatalmainak, az unióknak, szövetségeknek olyan politikát kell folytatniuk, amely partneri szerepet juttat a kívülálló hatalmaknak, szövetségeknek, szervezeteknek is. Különösen így kell lenni ennek Oroszország esetében, amely nagy lélekszáma, nagy kiterjedése, eltérő kultúrája és történelmi hagyományai stb. miatt sem tagolható be gyorsan olyan szervezetekbe, mint a NATO vagy az Európai Unió. Nem lenne célszerű és hasznos azonban Oroszországot kihagyni az európai biztonsági építményből, amelynek egyik tartós pillére lehet. Csak így lehet ugyanis megakadályozni Európa kettészakadását, és eredményesen kezelni a jelenleg meglevő és a jövőben felbukkanható új veszélyeket, kihívásokat és kockázatokat.

A hidegháborúban eltékozolt sok ezer milliárd dollárt vagy annak legalább egy részét a jövőben nagyrészt az elmaradottság, a szegénység, az iskolázatlanság stb. felszámolására kellene fordítani. Az ENSZ-statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy a világ lakossága legszegényebb 20 százalékának részesedése a világ összesített jövedelméből az 1960. évi 2,3 százalékról 1994-re 1,1 százalékra esett vissza. Ha a világ leggazdagabb és a legszegényebb 20-20 százalékának jövedelmi viszonyait vizsgáljuk, akkor az arányok az 1960. évi 30:1-ről 78:9-re változtak. Az elszegényedés tehát tovább folytatódik a harmadik világban.

A partneri alapokon együttműködő, jövendő új világ előtt ma még nem eléggé belátható lehetőségek tárulnak majd fel, amelyek a gyorsuló fejlődés mellett lehetővé teszik az eddig nem kellő figyelemben részesített területek, kérdések, problémák jóindulatú felkarolását, a rossz helyzetben élő százmilliók emberbaráti, humanitárius megsegítését is. Ez mindannyiunk közös feladata, amelyhez a lehetőségek adottak lesznek. Csak élni kell majd velük!