VEZETÉS-KIKÉPZÉS

Cserjési Ferenc

Egy NATO-gyakorlat tapasztalatairól

Az 5. amerikai hadsereg 1998. április 11-május 12. között végrehajtotta a Mountain Eagle VI. elnevezésű katonai gyakorlatot, melyen az 1998 októberében Bosznia-Hercegovinába kiküldött amerikai kontingens békefenntartó kiképzését folytatták.

A gyakorlatra kijelölt állományt - mintegy 2 zászlóaljat - a németországi Vilseck gyakorlótéren készítettek fel, melynek fő célja az volt, hogy a váltandó kontingenst felkészült, az alkalmazási helyszín feladataival tisztában lévő állománnyal cseréljék le. Ehhez természetesen nem kevés anyagi eszköz állt rendelkezésre, és nem megvetendő a katonai felderítés által szolgáltatott információ sem.

Hogyan folyt le a számunkra is a példaértékű gyakorlat?

A parancsnoki (felkészítést szervező) állomány összeállított egy vázlatot az időszerű boszniai helyzetről és a megoldandó problémák soráról, melyekkel katonáik találkozhatnak és amelyek “fékként” folyamatosan nyomást gyakorolhatnak a feladat végrehajtására. Ezek akkor az alábbiak voltak:

• a különböző etnikumok érdekeinek, azok ütközési pontjainak ismerete;
• a polgári lakosság letelepedési-visszatelepülési szándékának, szabad mozgásának biztosítása és - mint egy lehetséges feszültségforrás - annak kezelése;
• az állampolgárok szent helyekre, kegyeletük lerovásának színhelyeire kísérése, a rendezvények lebonyolításának segítése a tevékenységi szektor területén;
• az ún. ZOS-ok (2-2 km széles, etnikumokat elválasztó semleges szeparációs vonalak) fenntartása, azon ellenőrző-áteresztő pontok (EÁP) működtetése, a daytoni egyezményben meghatározott mennyiségű és minőségű fegyverek tárolásának előírt ellenőrzése, esetleges szankciók bevezetése;
• a szabad, demokratikus választások biztosítása;
• a települések ellenőrzése és felderítése (a helyi tisztviselőkről minél több adat gyűjtése);
• háborús bűnösök, körözött személyek felkutatása;
• diplomáciai mentességet élvező személyek, gépjárművek kezelése;
• az elsősegélynyújtás eseteinek gyakorlása (katonáknak és polgári személyeknek);
• különböző krízishelyzetek kezelésének gyakorlása mind az alegység, mind a felsőbb vezetés (dd.törzs) szintjén (tömegoszlatás, konvojok menetének biztosítása stb.);
• bemutatkozó tárgyalások begyakorlása;
• kapcsolatfenntartó tárgyalások begyakorlása különböző szinteken: pl:
  • a nemzeti hadseregek vezetőivel (dd.pk.),
  • a területi fegyveres erők parancsnokaival (z. és dd. pk-ok.),
  • a városi, helyi laktanyák vezetőivel és helyi tisztviselőkkel (szd. pk.-ok.),
  • a fegyverraktárak parancsnokaival (sz.pk.-ok.).

A rájuk váró kihívások összességében: a daytoni egyezmény betartatása Bosznia-Hercegovinában és az amerikai hadsereg elvárásoknak megfelelő képviselete.

Ezen feladatok ismeretében első lépésben az állomány vizsgáztatására került sor a daytoni egyezmény ismeretéből, melyet bemutatkozó és kapcsolatfenntartó tárgyalások begyakorlása követett.

A gyakorlat menetében magyar tolmácsokat és egyben szerepjátékosokat alkalmaztak, akik politikai, illetve hivatali pozícióban lévő valós boszniai személyeket alakítottak. A tárgyalásokra felkészítésük során az alakítandó személyről a szerepjátékosok szinte minden fontos adatot megkaptak - természetesen az adott személy által képviselt értékekről is. A szerepjátékosok ez irányú felkészítéséért katonai felderítőtisztek voltak felelősek.

A vizsgázó amerikai katona pedig azt a feladatot (természetesen beosztásának és rendfokozatának megfelelő szintűt) kapta, hogy tárgyaljon az adott etnikumot képviselő pl. polgármesterrel, rendőrkapitánnyal, nemzeti hadsereg parancsnokával, politikussal, mely során meghatározott célt kellett elérjen, vagy segítséget kellett kérnie saját feladata végrehajtásához. Természetesen sosem az volt az értékelés alapja, hogy a kitűzött célt el tudta-e érni a leendő SFOR-tiszt, hanem arra szolgáltathatott példát a sok tárgyalás, hogy milyen irányban ne menjenek semmiképpen sem ezek a majdani tárgyalások.

A vizsgáztatások során természetesen a vizsgázó amerikai tiszten kívül azonos beosztású, vizsgára váró társaik is jelen voltak, akik - személyesen látva az események menetét - azonnal okulhattak társaik hibáiból.

A valóban izzasztó, érdekek ütköztetésén alapuló gyakorlatok tanulságait Boszniát megjárt tisztek (“OC”-k = döntnökök) értékelték és nyugodtan kijelenthetjük: a gyakorlat első hete hamar “megtörte” a vizsgázók önbizalmát és ráébresztette őket hiányosságaikra. Azt hiszem, ez a tény komoly inspirációt adott későbbi felkészülésükhöz...

Az alegység-, egységparancsnokok elméleti felkészítése után gyakorlati feladatok végrehajtása következett, amelyek az első hét felkészítési technikájára épültek. A majdani kihívásoknak megfelelő helyzetgyakorlatok (egyelőre összefüggés nélküli) végrehajtása következett szakaszkötelékekben.

Ezeket az MH-ban foglalkozási helyeknek neveznénk, és a nálunk is alkalmazott, körforgásszerűen levezetett komplex foglalkozások módszerével hajtották végre az alegységek gyakoroltatását. Így a szakaszparancsnokok idő- és helyszín-táblázatokkal kezükben “barangoltak” beosztottaikkal a kiképzőbázis területén Bradlie-harcjárműveikkel.

A gyakorlótér térképét boszniai térképpé varázsolták át, a négy, előre felépített falut helységnévtáblákkal látták el. A falvakat pedig civil ruhába beöltöztetett amerikai katonákkal telepítették be, akik élték a forgatókönyv által meghatározott boszniai életüket. Megjegyzendő, hogy az ilyen volumenű kiképzési bázisokon, mint a grafenwöhri és a vilsecki, az ellenség imitálására egy zászlóaljnyi erőt tartanak fent (többnyire a számukra elavult harcjárművekkel - pl. M-113-as - felszerelve).

Ezek a katonák Opposite Forces felirattal egyenruhájukon szerződéses éveiket “ellenségként” élik meg. Az “ellenségek” felkészítéséért és a szerepekre való felkészítésért (annak anyagi kiszolgálásáért) a kiképzőbázis állományában létrehozott COB (Civilans on the battlefield) csoport felelős.

Visszatérve a gyakorlat menetére, a következő (három hét) felkészítés a századok összefüggő feladat-végrehajtását célozta meg, melyek irányításában a kiküldendő dandártörzsnek már a valóságot megközelítő feladata volt. Ennek technikája pedig nagyon egyszerű volt: A kiképzést vezető parancsnok (mint a valóságos nemzetközi erők főparancsnoka) közölte a kiképzésen részt vevő állománnyal az elvégzendő feladatokat és azok végrehajtását döntnöki csoportjával ellenőrizte.

Erre egy példát említek: Az egyik század sátortáborának védelme az útra kihúzott szögesdrót hengerrel volt ellátva, természetesen fegyveres őrrel. A gyakorlatot vezető döntnökök egy civil gépjárművel éjszaka áthajtottak ezen az akadályon, és a gépjárműben elhelyezett imitációs anyagot felrobbantották a személyi állomány sátrai közelében. Feltételezték, hogy a robbanás következtében 22 amerikai katona “vesztette életét” és további 24 “sebesült meg”. Ezt követően már csak tesztelni kellett a különböző vezetési szintek döntéseit és tevékenységét:

• az elsősegélynyújtás és kórházba szállítás hány percen belül valósul meg,
• a nyomozást ki és milyen polgári kapcsolatok felvételével kezdi meg,
• a vezetési szintek döntést hoznak-e a táborok őrzésének megszilárdítására, vagy ami a legrosszabb: megtorló akciókat szerveznek a polgári területen.

Mindennek végleges értékelése a döntnökökre várt a 3-4 órát igénybe vevő helyzetgyakorlat után.

A szellemileg és fizikailag teljesen kimerült katonák feladat-végrehajtását a megfigyelőknek szinte értékelni sem kellett volna, hiszen a vizsgázók utólagosan már belátták hibáikat, és pontosan tudták, hogy az események mely pontjától nem voltak már képesek kézben tartani annak irányítását.

Nyilvánvaló az a tény is, hogy bár a békefenntartás többnyire harcfeladat, de itt az erőfitogtatásnak sosem szabad felszínre kerülnie az intézkedések folyamán, mert a “jótevő” könnyen válik elnyomó erőszakszervezetté. Ez és még ezer alapszabály, melyet egy katonának az “új kihívásoknak” megfelelően meg kell tanulnia, rendkívül jól vannak beépítve a kiképzésbe. Hiszen ne felejtsük el, hogy a harcra és ölésre kiképzett katonát át kell formálni az új követelmények katonájává, egy humánus, objektív látásmóddal rendelkező, szélsőséges álláspontoktól mentes, de parancsnokait tisztelő és a feladatokat végrehajtó emberré.

NATO-tagságunk valószínűleg egyre nagyobb alegységeinket fogja - hasonló konfliktus megoldására - igénybe venni. Így azt hiszem: kiképzésünk programjának egyre nagyobb részét fogja a békefenntartás fejezete kitölteni, felváltva a klasszikus összfegyvernemi harc hadseregek szintű fejezeteit.