HADTUDOMÁNY-HADÜGY

Ungvár Gyula

A fegyverek hatékonyságának és gazdaságosságának összefüggései

A csapatlégvédelem rendszerét illetően változatlanul vita tárgya az irányított, illetve az önrávezető rakéta, valamint a csöves légvédelmi rendszerek elsődlegessége - a harcolók közvetlen oltalmazásában. A vita lényege, hogy az irányított vagy az önrávezető rakétarendszerek azáltal, hogy zavarhatók - termikcsapdákkal pl. könnyen eltéríthetők -, elháríthatók. A korszerű, nagy tűzgyorsaságú légvédelmi gépágyúk nagy sebességű, nagy találati és megsemmisítési valószínűségű lövedékei ugyanakkor zavarközömbösek és elháríthatatlanok. Ha ehhez hozzászámítjuk még, hogy két darab kétcsövű (2x2500 lövés/cső/perc) 5000-es percenkénti tűzgyorsaságú, lokátor által központilag tűzvezetett 5 fős üteg - 5 másodperc alatt leadott 20 lövésből álló tűzcsapásának CLVSZ-e 0,8-0,9 -, a vita eredménye HASONLÓ LŐTÁVON az 57 mm-es SZ-60-as rendszerrel szemben nem lehet kérdéses, de egy kézi indítású rakétával szemben is kétségtelen.

A rakéta helyesbíti önmagát a röppályán, a lövedék nem. A rakéta eltéríthető, a lövedék nem. A rakéta elől ki lehet térni, a lövedék elől nem. A csöves rendszer telepítése időigényes, a rakéta aktivizálása nem. A csöves rendszer üzemeltetése létszámigényes, a rakétáé nem. A rakéta rakéta ellen nem alkalmazható, a korszerű csöves rendszer viszont igen!

Ilyen a svájci OERLIKON cég által kifejlesztett revolverzáras, egycsövű, 35 mm-es SKYSHIELD rendszer, amelynek:

• hatásos lőtávolsága 4000 m,
• gyakorlati tűzgyorsasága 1000 lövés/perc,

• kezdősebessége 1050 m/sec,
• röpideje 1000 m-re 1,5 sec,
• röpideje 2000 m-re 2,34 sec,
• röpideje 3000 m-re 3,98 sec,
• tömege 750 gr,
• repeszeinek száma 152 db,
• repeszeinek tömege 3,3 gr,
• repeszeinek sebessége 1200 m/sec,
• önmegsemmisítési távolsága 5 km.

Ez utóbbit indukciós úton a lövedék fenékrészében lévő időzítőbe táplálják. Ez utóbbi a repülés folyamán ezredmásodpercenként visszaszámol. Nullánál a gyújtó - a céltól (annak sebességétől függően) 10-40 m-re indítja a lökőtöltetet, amely szétfeszítve a lövedék palástját kúposan a cél irányába “lövelli” az előregyártott, henger alakú nehézfém repeszeket. Az így képződő “repeszfelhő” semmisíti meg, helyesebben teszi harcképtelenné a légi támadóeszközt vagy az általa - a megsemmisítési zóna határán kívülről - indított levegő föld rakétát, amelynek visszaverő fe~lülete csak 0,05 m [2].

HTS fokozás a célzási pontosság javításával

A CLVSZ-t két tényező határozza meg: a TVSZ és az MVSZ értéke. Mindkettő technikai paraméter- és konstrukciófüggő. Míg azonban az MVSZ-t a direkt romboló, megsemmisítő eszköz konstrukciójából eredő potenciális képesség határozza meg - amely az adott konstrukciót illetően állandó -, a TVSZ a mindenkori célzó-irányzó, irányító, rávezető rendszer tökéletességének a függvénye, amely ilyen formán konstrukciófüggően változó.

Ez magyarázza, hogy a II. vh. után a K+F keretében a potenciális képesség növelése mellett a célfelderítést, a célzás-irányzás és a tűzvezetés közvetlen, közvetett feltételeinek és pontosságának javítását tekintették elsődleges műszaki feladatnak a világon mindenütt. Ahhoz ugyanis, hogy a célt megsemmisítsék, azt először is el kell találni, és ennek valószínűségét kellett fokozni.

Az erre irányuló, több területen folyó, de egy irányba ható komplex kutatások és fejlesztések eredményeként jöttek létre azok a nappali és éjszakai - optikai, aktív-passzív elektrooptikai, infra, lézer, thermoviziós, rádió-elektronikai és lokációs, figyelő, felderítő, távmérő, célzó, irányzó, távirányító, rávezető, önrávezető stb. - műszertechnikai eszközök és automatizált tűzvezető rendszerek, amelyeknek “hiteles” pontosságát ma már - földön, vízen, levegőben egyaránt a globális műholdas navigációs rendszerre épülő (differenciál) GPS helyzetmeghatározás garantálja.

A fent említett műszaki fejlesztések légierőnél való felhasználása - katonai-gazdasági haszna - leginkább a légibombázások eredményességében vált kimutathatóan mérhetővé.

Viszonyítva a II. világháborús légibombázások találati pontosságához, már a vietnami háborúban megmutatkozott a nagy pontosságú fegyverek, főleg légibombák földi célok elleni hatékonyságának fokozódása, ami az Öböl-háborúban tovább tökéletesedő precíziós és lézer irányítású légibombák és rakéták esetében - hidak, épületek és egyéb pontcélok ellen - már közel 100%-os találati pontosságot eredményezett.

• 1943-ban egy 1800 m [2] -es cél megsemmisítéséhez (90%-os találati valószínűség és 1000 m-es körkörös szórás mellett) 1500 B-17-es Liberator bevetése és 9000 db 1000 kg-os bomba kellett. [1]
• 1970-ben a vietnami háborúban az F-4-es Fantomok ugyanezt a feladatot 120 m-es szórás mellett 176 db bombával oldották meg.
• 1991-ben az Öböl-háborúban ugyanakkor egy pontcél megsemmisítéséhez 3 m-es szórás mellett 2 db harcigép és 1 db lézer irányítású bomba is elegendő volt.

Ezek a példák és összehasonlító számadatok önmagukért beszélnek, egyben ismételten igazolják a hatékonyság harcászati jelentőségén túl annak gazdasági jelentőségét is, miszerint nem mindegy, hogy egy feladatot a légierő hány bevetéssel, hány géppel és hány bombával old meg eredményesen! A gazdasági előny még akkor is egyértelmű, ha a lézerirányítású bomba bekerülési költsége többszázszorosa a hagyományosnak. Ugyanis ha 100 gép bevetési költségét (üzemanyag, amortizáció, infrastruktura, állomány stb.) két géphez viszonyítjuk, a különbségérték többszörösen fedezi a lézer irányítású bomba árát, vagyis a befektetés többszörös megtérülését!

Következésképpen a megsemmisítő eszközök hatásfokát (hatékonyságát) növelő műszaki fejlesztésekkel párhuzamosan - a pontos felderítési információk mennyisége, minősége és időbeliségének biztosítása érdekében - előtérbe kerül a felderítés és adatgyűjtés, valamint az adatfeldolgozás és a gyors, rejtett adatátvitelt biztosító rendszerek intenzív műszaki fejlesztése, a döntési, valamint feladat-végrehajtási folyamatba való vertikális és horizontális kiépítése:

• a fegyver alkalmazását eldöntő szintre;
• a céladatokat közvetlenül felhasználó, feladatmegoldó fegyvernemekhez (rakétatüzérség, légierő, flotta);
• a cél adatait a fegyverbe betáplálókhoz.

Az eddigiekből az következik, hogy ma már - de a jövő háborújában még inkább - a harc eredményessége “technikailag” nem a nagy tömegű harcanyag-felhasználás (lőszer, bomba, rakéta) függvénye lesz. Az eredményességet a korszerű fegyverek (harceszközök) hatékonysága fogja meghatározni - nem a tömegtűz, hanem a pontos tűz. A pontosság ugyanakkor nemcsak konstrukció-, kezelő- és technológiafüggő, hanem pontos és időbeni információfüggő is lesz.

Következésképpen a harc eredményességében a MENNYISÉG helyett a MINŐSÉG lesz a meghatározó. A minőséget a hatékonyság fogja fémjelezni, ennek lesz elsődleges harcászati értéke, gazdasági eredménye pedig A MINIMÁLIS BEFEKTETÉS - MAXIMÁLIS EREDMÉNY elv gyakorlati megvalósulásában jut majd kifejezésre.

A minimális ERŐ-, ESZKÖZ-, IDŐFELHASZNÁLÁSSAL maximális EREDMÉNY gyakorlatilag csak fokozott hatékonyságú fegyverekkel valósítható meg. Ebből következik, hogy az ezredfordulót követő évtizedekben a tábori és a páncéltörő tüzérség fegyvertárában a nehézkes és kezelőigényes vontatott lövegeket - várhatóan - az önjáró, a sorozatvető, az automata aknavető és páncéltörő rakétarendszerek fogják felváltani. A csapatlégvédelem rendszerében a gyorsan tűzkésszé tehető (önjáró), 30-35 mm-es, nagy tűzgyorsaságú és tűzerejű, 4-5 km hatásos lőtávolságú, az alacsonyan támadó légi célok, levegő-föld rakéták, adott esetben könnyű páncélozott célok ellen is alkalmazható csöves és az ezekkel együttesen alkalmazott vagy közös hordozóra épített, 8-10 km hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerek fogják a domináns szerepet játszani. A fejlesztés keretében a Magyar Honvédségnek is ezeket az eszközrendszereket kell a jövőt illetően megcéloznia.

A fegyver és lőszer korszerűsítésének hatása a harcászati hatékonyságra

Sokak részéről vitatott a CLVSZ - két tényezőfüggő (TVSZ, MVSZ) - értelmezése, mondván: ha a lövedék (a gránát) eltalálta a célt, feltételezhetően meg is semmisíti azt. Véleményem szerint azonban ez sem élő cél esetében, sem az úgynevezett mec~ha~nikus vagy kemény cél esetében nem egyértelmű, mert több tényező függvénye. Függ a fegyvertől, a lőszertől, azaz a lövedéktől, annak konstrukciójától, potenciáljától, a cél minőségétől, a találat helyétől és annak hatásától stb. stb.

c) távolságfüggően a lövedéknek a röppályán való sebességvesztésétől, ebből eredően

d) a lövedék célba csapódási sebességéből eredő kinetikai energiájától - más szóval a lövedék célbani potenciális képességétől -, azaz megállító-, átütő-, romboló-, megsemmisítő hatásától.

Kísérletileg igazolt, hogy egyazon TVSZ mellett az űrméretnövelés nem növeli törvényszerűen az MVSZ-t, ezáltal a fegyver CLVSZ-t sem. Ugyanakkor az űrméretcsökkentés növelheti mind az MVSZ-t, mind a CLVSZ-t (gondoljunk az űrméret alatti páncéltörő gránátokra, “nyíllövedékekre”) - azaz egy lövéssel, egy találattal megsemmisíteni, harcképtelenné tenni a célt.

Egyazon TVSZ mellett a tömör páncéltörő lövedék (gránát) esetében a célba csapódási kinetikai energia nagysága határozza meg a gránát célbani potenciális képességét, azaz a páncélátütés mértékét, illetve az MVSZ-t.

A gránát potenciális képessége adott távolságon tehát függ: a gránát kezdősebességétől; konstrukciójából eredő keresztmetszeti terhelésétől; és a röppályán való állékonyságától (melyet többek között a gránát torkolati kilépő szögsebessége határoz meg). Egyazon űrméretű és kezdősebességgel induló űrméret alatti lövedék potenciális képessége konstrukció- és távolságfüggően változó.

A speciális, nagy keménységű anyagból készülő, nagy keresztmetszeti terhelésű (kis átmérő-növelt hossz), nagy kezdősebességű, lapos röppályájú, szárnystabilizált, leválóköpenyes, 5000 m-en is potenciális “nyíllövedék” a hasonló, de egyszerűbb konstrukciójú és csak 800 m-en potenciális páncéltörő gránáthoz viszonyítva hat-nyolcszorta drágább. A drágább lőszerből, mivel potenciálisan nagyobb távon is hatásos (ami harcászatilag nem közömbös) a “javadalmazáson” belül kevesebb kell. Ez esetben ebben jut kifejezésre a hatékonyság harcászati és gazdasági összefüggése. Mindebből az következik, hogy adott keretből kevesebbet, de minőségileg jobbat kell készletezni.

Míg a tömör vagy űrméret alatti páncéltörő gránát esetében az MVSZ-t potenciálisan a kezdősebesség és a célba csapódási energia határozza meg, a kumulatív páncéltörő gránát esetében egyiknek sincs jelentősége - sőt! A potenciális páncélátütő képességet ez esetben a gránátkonstrukció2, az emelési magasság (csúcshossz), az üregkiképzés formája és borításának minősége, valamint a robbanótöltet tömege és brizánssága határozza meg.

Egyéb, más típusú robbanóanyaggal töltött (repesz, repesz-romboló, beton-romboló) gránát esetében a potenciális képességet ugyancsak a robbanótöltet minősége, tömege, brizánssága, továbbá a gyújtás késleltetett rendszere határozza meg.

A TVSZ a fegyver és a lőszer konstrukciós adottságain túl, az irányzó (a lövő), az irányzóberendezés (célzókészülék) és a cél elemeit (lőelemszámító gép, lokátor) meghatározó mechanikus, elektronikus rendszer minőségének is a függvénye.

Egy irányított páncéltörő rakéta esetében a TVSZ az irányítás - célravezetés - rendszerétől függően alapvetően az irányzó (a lövő) felkészültségének, az irányító, rávezető rendszer és a rakétafedélzeti berendezés érzékenységének, zavarvédettségének a függvénye. Egy légvédelmi rakéta esetében ehhez hozzájárul még a nagy sebesség, továbbá a gyors manőverek kapcsán fellépő és a fedélzeti berendezésekre ható inerciális gyorsulásból eredő terheléstűrés, valamint a széles spektrumú szín- vagy hőmérséklet-tartományi érzékenység is.

Amíg egy harckocsi-, páncéltörő löveg vagy egy irányított páncéltörő rakéta esetében az MVSZ előfeltétele a cél direkt találata, addig egy légvédelmi lövedék vagy légvédelmi rakéta esetében ez nem előfeltétel. Az utóbbiak esetében a cél megsemmisítését ugyanis (az esetek többségében) a légvédelmi lövedék vagy a rakétafejrész robbanótöltetének időzített, közelségi, rádió-, vagy optikai gyújtója által iniciált robbanása következtében keletkező, esetleg irányítottan szétrepülő repeszei végzik. Ebből eredően meghatározó szerepe van a potenciális megsemmisítő képességet determináló robbanótöltet nagyságának, a robbanáskor keletkező repeszek mennyiségén túl pedig azok tömegének, szétrepülési sebességének, irányának, következésképpen megadott távon belül azok átütő, romboló, megsemmisítő energiájának.

A fentiek alapján és ebből eredően két, hasonló harcászati-műszaki adottságokkal rendelkező légvédelmi rakéta közül harcászati, de gazdaságossági szempontból is az az előnyösebb, amelyiknek nagyobb a robbanótöltete, mert annak hasonló TVSZ mellett nagyobb az MVSZ-e, ezáltal a CLVSZ-e is.

A CLVSZ-nek a harcászati értékén túl meghatározó gazdasági jelentősége is van. Nem mindegy ugyanis, hogy egy cél hány lövéssel, hány rakéta indításával semmisíthető meg, vagy pl. egy tüzérségi feladat hány löveggel, mennyi idő alatt és hány javadalmazás (darab) lőszerrel oldható meg, és ehhez hány ember kell.

A II. világháborúban egy - 200x50 m (10 000 m [2] -en) elhelyezkedő - ellenséges tüzérüteg megsemmisítését egy 122 mm-es tüzérosztály 12 löveggel, 0,5 javadalmazás [3] lőszerrel (480 db repeszlövedék) oldotta meg. Napjainkban ugyanazt a feladatot egy 122 mm-es üteg 6 lövege 0,1 jav. (48 db) 24 db kumulatív repeszkazettát hordozó lövedék felhasználásával is képes eredményesen megoldani.

• A 122 mm-es repeszgránát megsemmisítési körzetének sugara - nyílt élőerőket illetően - legfeljebb 10 m.
• A 122 mm-es kazettás gránát 4320 m2-en szétszóródó, 24 db, földfelszín felett robbanó kazettáinak repeszhatása (a hagyományos repeszgránáthoz viszonyítva) 12-szeres (az 56 db kazettát hordozó 152 mm-es gránát hatása 16-szoros).
• A kazetták repeszei lényegesen egyenletesebb eloszlásúak (2 db/cm2), 9 m-en 1,5 mm-es páncéllemezt ütnek át és 25 m-ig megtartják ölőhatásukat.
• A kazetták felülről függőlegesen ható kumulatív töltete 105 mm-es páncél átütésére képes.

Igaz, a kazettás gránát kb. hatszor drágább, mint a hagyományos, de a feladat eredményes végrehajtásához: 480 db lőszer helyett csak 48; 12 löveg helyett csak 6 és 6 vontató; 72 kezelő helyett csak 36; 24 lőszerszállító gépkocsi helyett csak 12 kell - az időtényezőről nem is beszélve -, nem szólva végezetül a hadászati készletek mennyiségi és a raktározási területigényének jelentős csökkenthetőségéről, amelynek pénzügyi vonzata is nagyságrendekkel lehet csökkenthető.

A több ezer tonnás tüzérségi lőszerkészletek szintenkénti csökkentését - a két világháború között - a megcsontosodott harcvezetési nézetek és a lassú lőszertechnikai fejlődés is hátráltatta. Bizonyos értelmű pozitív előrelépés mindezek ellenére bekövetkezett (amelyet a táblázat adatai érzékeltetnek), de ez megközelítőleg sem volt olyan volumenű, mint amilyet az elkövetkező évtizedben a technikai fejlődés várhatóan majd eredményezni fog.

 A táblázat adatait értelmezve megállapítható hogy egy tábori tarack után a csapattagozat mozgókészletében:

• az I. világháborúban lövegenként 123x2995 = 363 db gránát volt;
• a II. világháborúban lövegenként 80x200 = 160 db gránát volt;
• napjainkban lövegenként 80x155 = 120 db gránát van.

A javadalmazás darabszámának és a mozgókészlet nagyságának egyharmadra csökkentését a technikai fejlődés elsősorban a gránátok célbani (pusztító romboló) effektív hatásának (figyelem nem hatékonyságának!) növekedése tette lehetővé. Ez az egyik előfeltétele - mint korábban már utaltam rá - a hadászati és mozgó lőszerkészlet további csökkentési lehetőségének és a harc “gazdaságosabbá” tételének is.

Mint a levezetett hivatkozott példákból látható: katonai szempontból (leegyszerűsítve) egy fegyver fegyverrendszer harcászati értékét annak hatékonysága határozza meg amely végeredményben a találati valószínűség (TVSZ) és a megsemmisítési valószínűség (MVSZ) függvénye. Ezt adott lőtávon a célba juttatás (célzás irányítás rávezetés) pontossága a direkt megsemmisítőeszköz potenciális képessége vagyis a lövedék gránát kezdő és röppályán való sebessége állékonysága célba csapódásának kinetikai energiája (ebből eredő átütőképessége) robbanófejrész esetében a (gránát) konstrukciója töltetének nagysága robbanási energiája repesz- és romboló- vagy kumulatív hatása határozza meg. Az adott mutatókban maximális eredményt produkáló haditechnikai termékeknek azonban nemcsak a hatékonysága de az ára is magas. Magas áruk hatékonyságukra figyelemmel mégis kifizetődővé teszi alkalmazásukat mert kevesebb kell belőlük. Ebben fogalmazható meg a hatékonyság gazdaságossági összefüggése.

Más megközelítésben is bizonyítható a korszerűbb de drágább eszköz alkalmazásának harcászati és gazdasági előnye. A csúcstechnológiával gyártott korszerű konstrukció egyenes arányban növeli az eszköz hatékonyságát ebből eredően harcászati értékét - igaz az árát is! Ugyanakkor viszont az is igaz hogy fordított arányban csökkenti a harcfeladat eredményes megoldására egyidejűleg (közvetlenül és közvetve) szükséges eszköz- ember- és időigényt javítva ezáltal az ember- anyag- és időráfordítás mutatóit amely végül is a HTS-ben jut kifejezésre! (Lásd: a hagyományos és a kazettás tüzérségi lőszerekkel végrehajtott feladatkülönbséget.) Ez tehát ismételten a drágább de korszerűbb eszköz használatának harcászati és gazdasági előnyét igazolja mely utóbbi a már békében létrehozandó hadászati készletek nagyságának meghatározásánál is milliárdos nagyságú megtakarítást eredményezhet. Ezt kívánja bemutatni a hatékonyság fejlődésének “eredményét” érzékeltető rajz.

A haditechnikát illető HTS-nek a gazdasági jelentősége tömören úgy fogalmazható hogy ami drága de hatékonyabb összességében az az olcsóbb! Véleményem szerint ezt kell alapelvnek tekinteni az MH haditechnikai fejlesztése és korszerűsítése során az elkövetkező években. Azok az országok ugyanis amelyek csak kis létszámú haderőt képesek fenntartani de annak ütőképességét is fenn akarják tartani ésszerű és gazdasági megfontolásokból is korszerű drága de hatékony fegyvereket kénytelenek beszerezni (és hadászatilag készletezni) mert adott esetben csak ezekkel biztosítható minimális erő-eszköz felhasználásával a feladatok maximális eredménnyel való megoldása.

Mindezekből a magunk számára levonható következtetések - most a NATO-csatlakozás előtt (a cikket a csatlakozást megelőzően írta a szerző - szerk.) - az alábbiak.

1.) Az MH fegyverzetének harcászati hatékonysága kétféle módon növelhető:

Az a) lehetőség a drágább, de egyes rakéták esetében (a technikai üzemidő lejárta miatt) és a lokátorokat illetően kényszerítően sürgős. A kézifegyvereket a tüzérségi rendszereket és a harckocsikat illetően a váltást sem katonai sem műszaki szempont nem sürgeti s nem kényszeríti. Ezen eszközrendszerek tömeges átfegyverzésének - főleg ha az várhatóan űrméretváltással is jár - csak 2010 után jelentkezik majd az igénye és lesz meg gazdaságilag is a realitása. A b) lehetőség az olcsóbb az egyszerűbb és számunkra az előnyösebb: egyrészt mert a korszerűsítésbe a hazai szellemi és ipari kapacitás is érdemben bevonható lehet; másrészt az új potenciálisan nagyobb hatású lőszer irányzék vagy tűzvezető rendszer stb. beszerzése gyors HTS-t növelő eredményt biztosít.

2.) Mielőbb el kell érni azt a célt hogy az MH zászlóaljszintű alegységei fegyverzeti harcérték szempontjából is egyenértékűvé váljanak más NATO-országok hasonló szintű alegységeivel. Ezen igény két szempontból is elengedhetetlen. Egyrészt: mert egy többnemzetiségű közös akcióban csak fegyverzetileg egyenszilárd alegységeknek szabható - érdemben - közös harcászati feladat és várható el annak eredményes megoldása! Másrészt: mert egységes felfogású harceljárás és harcvezetés elvileg csak azonos (vagy legalábbis közel azonos) értékű haditechnikai bázisra épülve képzelhető el és lehet eredményesen megvalósítható! Mindezekből az következik hogy az MH fegyverzete hatékonyságának fokozását intezív korszerűsítési programmal célszerű indítani és nagyon átgondolt de elnyújtható (elnyújtott) fejlesztési azaz új eszközbeszerzési program keretében lehet (és kell is) megvalósítani.

JEGYZETEK

1. Gondolom ez magyarázta és indokolta - mint módszert - az ún. szőnyegbombázásokat a II. világháborúban.

2. Pl. kettős kumulatív hatású ún. tandem rendszerű gránát a reaktív páncéllal szemben ugyanis csak ez hatásos.

3. Egy lg. 1 jav. 80 db lőszer. 1 tü.o. 12 lg. 1 jav. 12x80=960 db lőszer. 1 tü.ü. 6 lg. 1 jav. 6x80=480 db lőszer. 011 ü. jav = 48 db

4 . Ennek azonban csak akkor van értelme ha a minőségi csere változatlan űrméretben történik.