HADTUDOMÁNY-HADÜGY

Kozma Endre

Quo vadis, katonaföldrajz?

A katonaföldrajz mint tudományterület a földrajztudomány és a hadtudomány közös szülötte. Egyesek szerint a katonaföldrajz a hadtudomány, mások szerint a földrajztudomány részét képezi. Jelentőségét a hovatartozás eldöntése nélkül mindenki elismeri.

 Néhány szó a katonaföldrajz kialakulásáról

A katonaföldrajz csírája már az ókorban megjelent és hosszú fejlődési folyamaton keresztülmenve lett azzá, amit ma katonaföldrajznak nevezünk. Igazi kibontakozása a 18-19. századra vezethető vissza, amikor is e korszak jeles hadvezérei, katonatudósai (II. Nagy Frigyes, Lloyd, Bülow, Jomini, Clausewitz és mások) megkezdték a földrajzi tényezők fegyveres küzdelemre való hatásainak beható vizsgálatát, nagy vonalakban behatárolták a fogalom körét.

A földrajzi környezet hatástényezői vizsgálatának a kor magyar hadvezérei és katonatudósai is tevékeny résztvevői voltak. Ma már szinte szlogenné vált a Zrínyi Miklós Vitéz hadnagy című munkájában (13. aphorisma) található megállapítás, hogy: “...szükséges egy hadviselő embernek ismérni a föld csinját, melyre kell titkon járni, minden árkot, erdőt, passust szükség tudni... De mivel egy ember az egész világnak situsát (földrajzi helyzetét) nem esmérheti meg és nem tudhatja, szükséges, hogy oly embereket tartson maga mellett, akik ott a tájon tudják: a nélkül semmire-kellő minden szándékok. Más az: szükséges, hogy jó feje legyen a hadviselőnek arra, hogy mihánt meglátja a helt, megismérje az ő mivoltát, és tudja alkalmazni a maga hasznára.” Ezen idézet ha nem is takarja teljes terjedelmében a katonaföldrajz mai tartalmi jegyeit, de - figyelembe véve a tudományok akkori fejlettségi színvonalát - nagyra kell értékelnünk Zrínyi Miklós ez irányú elmélkedését.

Mai értelemben vett magyar katonaföldrajz a 19. század derekán kezdett kibontakozni. Első jeles művelője Korponay János volt, aki felismerte a katonaföldrajz fontosságát és hangsúlyozta, hogy minden katonatisztnek kellő földrajzi ismeretekkel kell rendelkeznie. Ezt ő így fogalmazta meg: “...a földtérnek rendszeres ismerete minden műveltebb hadi tisztnek mellőzhetetlen kellék...”

Korponay határozta meg Magyarországon elsőként a Hadi földírás (1845 és 1848) című munkájában a katonaföldrajz fogalmát. E szerint: “A harczszínhelyek rendszeres harczműi vizsgálata, s a harczviselet könnyítő vagy nehezítő anyagi erőknek ismerete hadi földírásnak neveztetik.”

A katonaföldrajzot (hadi földírást) földírásra, tájírásra és országírásra osztotta fel, amelyek az alábbiakat foglalják magukban:

A földírás magában foglalja: a földirati harczműi főtárgyakat (politikai határok, hegyláncok, tengerek, folyóvizek, csatornák); a földirati harczműi alrendű tárgyakat (sivatagok és puszták, erdők, mocsarak és posványok, tavak, szigetek, földszorulatok, előhegyek).

A tájírás (harczszínhely) tartalmazza: az országutakat, a vasutakat, a védvonalakat, harczmunkálati vonalakat.

Az országírás tartalma: hadirend, népmennyiség, népnevelés, nemzeti jellem, nemzeti egység, kormány és alkotmány, ipar, földművelés, termény, közjövedelem és státusadósság, vallás és éghajlat.

Ha jól végiggondoljuk a sajátosan csoportosított értékelési mutatókat, akkor megállapíthatjuk, hogy ezek szinte kivétel nélkül beépíthetők a mai katonaföldrajz értékelő rendszerébe.

A 19. század másik nagy magyar katonaföldrajzosa Csalányi Géza volt, aki megkísérelte tudományos alapra helyezni a katonaföldrajzot. Az 1885-ben kiadott, A hadi földleírás rövid elmélete című munkájában Csalányi a következőket írta a katonaföldrajzról: “A hadi földleírás a föld felületet a háború szempontjából leírja és méltatja. Ezen feladatánál fogva lényegére nézve a hadászatnak állandó, illetve már előre ismert elemét alkotva, a hadtannak fontos segédtudományává válik.”

Csalányi kapcsolta elsőként a hadi földleírást a hadászathoz és vizsgálta azok kapcsolatát, összefüggéseit. A magyar államterület hadi földleírása (1888) című munkájában rendszerezte és már szinte mai “fogyasztható” állapotba hozta össze a katonaföldrajzi tényezőket. Ezek az alábbiak voltak: “politikai alkotórészek, határok, fekvés, kiterjedés, domborzati viszonyok, földtani viszonyok, vízrajzi viszonyok, éghajlati és egészségügyi viszonyok, növényfödözet, lakosság, segélyforrások, lakhelyek és erősségek, közlekedés és hadi méltatás.”

A 20. század legjelentősebb magyar katonaföldrajzosának Somogyi Endre tekinthető, aki egy világháború tapasztalataival rendelkezve fogalmazta újjá a katonaföldrajzi dimenziókat. A katonaföldrajz kategóriáját így fogalmazta meg: “...A katonai földrajz - akárcsak a gazdasági, politikai stb. földrajz - a földrajznak alkalmazott része és a föld színét katonai (hadműveleti és harcászati) szempontból tanulmányozza.” Somogyi még inkább közelítette a katonaföldrajzi tényezőket a ma elfogadottakéhoz, de talán úgy fogalmazhatunk, hogy a ma katonaföldrajza némi változtatással elfogadja, átveszi a Somogyi által meghatározottakat. Somogyi a vízrajzot helyezte a tényezők élére, majd ezt követte a domborzat, az éghajlat (klíma) és az egészségügyi viszonyok, a közlekedési viszonyok, a segélyforrások-gazdasági viszonyok, a népesség, az ország területe és határa.

A második világháborút követő évtizedekben a szovjet hadtudomány “kötelező” érvényű hatására a katonaföldrajz fogalomrendszere átrendeződött. A katonaföldrajz értékelő funkciója, annak belső tartalma azonban alapvetően nem változott. Az 1955-ben a HM által kiadott, A Magyar Népköztársaság katonaföldrajzi leírása című mű értékelési mutatói a következők voltak: természeti rész: felszín, éghajlat, vízrendszer, növényzet, talaj; gazdasági rész: államrendszer, népesség, közoktatás, egészségügy, ipar, mezőgazdaság, közlekedés és híradás.

A katonaföldrajz meghatározó művelője a '70-es években dr. Szántó Imre volt. Az általános katonaföldrajz (1970) című akadémiai jegyzet a katonaföldrajzot a hadtudomány részeként a következőkben határozta meg: A katonaföldrajz a hadtudomány rendszerének egyik önálló területe, amely az országok (országcsoportok), hadszínterek, hadászati és hadműveleti, illetve harcászati irányok politikai-társadal~mi, gazdasági, természeti és katonai adottságait tanulmányozza a hadtevékenységekre (hadműveletekre és harcokra) gyakorolt befolyásuk szempontjából. Ez az értelmezés hosszú évekre meghatározó volt a ZMKA-n tanuló tisztek katonaföldrajzi oktatásában.

A rendszerváltozás után a katonaföldrajz fogalomrendszere ismét átrendeződött, de a szocialista hadtudomány katonaföldrajzából sok mindent “átmentett”. Az 1995-ben megrendezett emlékezetes gödi katonaföldrajzi konferencia elfogadta a következő megfogalmazást: a katonaföldrajz a hadtudomány önálló területe, amely katonaföldrajzi térségek (országok, országcsoportok, hadszínterek stb.) társadalmi-politikai, természeti, gazdasági és katonai tényezőit vizsgálja a honvédelemre gyakorolt hatásuk szempontjából.

Ha összehasonlítjuk a fenti két meghatározást, akkor kitűnik, hogy formájukban ugyan kevésbé, de tartalmukban lényegesen eltérnek egymástól. Elég, ha csak a vizsgált térségek vonatkozásait vesszük szemügyre. A régi térségfogalom a két világrendszer (NATO-VSZ) szembenállására épült, ami ma már a rendszerváltást követő átalakulások kapcsán megszűnt, ugyanakkor az új helyzetből adódó feladatok (válságkezelés, béketeremtő-békefenntartó) kapcsán kibővült. Változtak továbbá a vizsgálati szempontok, előtérbe kerültek az ország védelménél figyelembe veendő elemzések.

Új irányzatok és új problémák a mai katonaföldrajzban

A Magyar Honvédség alaprendeltetése, feladatai változásának a hadügy egész területén változtatásokat kell eredményeznie. Ez vonatkozik a katonaföldrajzra is. E törekvéseknek van pozitív és negatív velejárója is. Törekvések vannak a katonaföldrajz megújítására a kornak megfelelő átgyúrására.

Több tudományterületen divatossá vált irányzatok a katonaföldrajznál is teret nyertek. Így például bekerült a köztudatba a “dinamikus katonaföldrajz” és a “komplex katonaföldrajz”. A “dinamikus katonaföldrajz” - anélkül, hogy létjogosultságát bizonyította volna - bekerült a Hadtudományi Lexikonba. A katonaföldrajz címszó alatt, annak részeként az alábbi olvasható: “...A modern katonaföldrajz új irányzata a dinamikus katonaföldrajz...”

Érdekes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen mégsem a modern, új irányzatokat, hanem a klasszikus, úgymond: régi katonaföldrajzot oktatják, mely mindenféle jelző nélkül alkalmazkodni volt képes az új kihívásokhoz. A tudomány nem lenne többé tudomány, ha nem tudná befogadni az újat, nem tudná kielégíteni a kor elvárásait, nem tudna előre mutatni. Nem elég valami új gondolatot elhinteni, mint egy magot, mert az magától nem fog kikelni, nem fog teremni. Az újat el kell fogadtatni, létjogosultságát be is kell bizonyítani! E bizonyítási eljárás e két esetben a gyakorlati életben nem következett be.

Nagyon jó dolog, hogy vannak olyan fiatal tudósjelöltek, akik szembe mernek fordulni a tradíciókkal, újat, előremutatót akarnak alkotni, de nem elég a gyereket világra hozni, azt fel is kell nevelni. Lehetnek eltérő gondolatok, vélemények, mint ahogy vannak bizonyos eltérő mutatók a katonaföldrajz két legnagyobb “műhelyében” (az MH Térképészeti Hivatal (TÉHI) Katonaföldrajzi osztálya és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Térképészeti és katonaföldrajzi tanszéke) a katonaföldrajzi értékelések összeállításánál. Ez azonban nem jelent semmiféle problémát, nem szül ellentéteket. A ZMNE-en a hagyományosabb értékelési rendszert alkalmazzák a katonaföldrajzi értékelések oktatásában, a TÉHI pedig ettől némileg eltérő, a német értékelési rendszerhez hasonlító, de nem másoló mutatókat alkalmaz.

Hasonlítsuk össze a három értékelési rendszer mutatóit!

A Deutscher Militargeographischer Dienst (MILGEO) értékelési mutatói:

1. Politikai-földrajzi jelentőség

2. Feszültséggócok, konfliktushelyzet

3. Történeti áttekintés

4. Földrajzi helyzet (terület, határok)

5. Természeti viszonyok (domborzat, növényzet, vízrajz, éghajlat)

6. Népességi és települési viszonyok

7. Gazdasági és ellátási viszonyok

8. Közlekedési viszonyok

9. Katonai viszonyok

Mint látható mindhárom intézményben az alapvető értékelési mutatók azonosak. Az MH TÉHI és a MILGEO egy picivel bővebb, talán valamivel szélesebb területen értékel. Nem is lenne jó, ha sablont, azonos sémát alkalmaznánk. Minden területnek sajátos arculatúnak kell lennie. A ZMNE és az MH TÉHI is a maga módszereivel képes arra, hogy “műhelyeiben” a Magyar Honvédség háborús és békefeladatait elősegítő értékeléseket készítsen.

A katonaföldrajz megújulását, előrelépését jelentős módon segítette és segíti a katonaföldrajz megjelenése a hadműveleti biztosítás rendszerében. A térképészeti biztosítás - kiegészülve a katonaföldrajzi biztosítással - szinte rákényszerítette a Magyar Honvédség személyi állományát, hogy a katonaföldrajz felé forduljon. A törzsek immár hivatalból behatóbban foglalkoztak azzal a térrel, melyben béke- és háborús feladataikat meg kell oldaniuk. Ez a helyzet egy sor új követelményt is támasztott a katonai vezetés elé. Létre kellett hozni a katonaföldrajzi biztosítást végző szerveket (haderőnemi vezérkarok, hadosztályok), melyeknek szakszerű működésükhöz már az indulásnál megfelelő felkészültségű szakembergárdával kellett volna rendelkezniük.

Ennek a feltétele nem volt meg. Ez a helyzet jelenleg ellentmondást szült, aminek nagyon nehéz lesz a feloldása. Különösen nehéz ez ott, ahol szűk a létszám, mint például a hadosztály-parancsnokságoknál, ahol a napi feladatok ellátása mellett a felkészítést nem könnyű megoldani. Mivel a beosztásba helyezés egyben nem jelent szakemberré válást, ezt mindenképp sürgősen orvosolni kell.

Ugyanakkor a katonaföldrajzi biztosítást végző tisztektől elvárják (kötelességük) a katonaföldrajzi tájékoztatók, értékelések készítését. Sokan természetesnek veszik, hogy a katonaföldrajzhoz mindenki ért - megfelelő felkészülés nélkül is. Ez a katonaföldrajznak, mint tudományterületnek a leértékelését is jelenti. Talán olyan széleskörűen és szakirányosan képzett tisztikarunk van, hogy bárki képes egy ilyen beosztás ellátására? Ezt, azt hiszem, felelősséggel nem állíthatja senki sem.

Mindezek igazolására tekintsük át, hogy a katonai felsőfokú tanintézeteinkben milyen óraszámban kapnak tisztjelöltjeink és tisztjeink katonaföldrajzi ismereteket.

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen: egyetemi képzésnél (4+2) 290 óra a katonaföldrajzi ismeretre fordítandó óramennyiség; főiskolai képzésnél (4 év) 150 óra a katonaföldrajz óraszáma; a posztgraduális képzésnél értelemszerűen ennél kevesebb; a doktoranduszképzésnél ez az óraszám 150-180 órát tesz ki.

A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán nincs külön katonaföldrajzi tantárgy, itt a katonai tereptanra rendelkezésre álló óramennyiségből mindösszesen 2 órát biztosítanak katonaföldrajzra. A Bolyain avatásra kerülő tisztek ennek megfelelő fokon rendelkeznek katonaföldrajzi ismeretekkel.

Bár a katonaföldrajz a hadtudománynak részét képezi, de a katonai egyetem elvégzése egyben nem jelent szakirányú végzettséget is. Sajnos, elég kevesen vannak a hadseregben olyanok, akik katonai és polgári (földrajzi) képesítéssel rendelkeznek. Pedig ennek a területnek a műveléséhez mindkettőre szükség van.

Hogyan lehet megszerezni a hiányzó szakirányú képzettséget? Mi lehet a megoldás? A legkézenfekvőbb a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Térképészeti és katonaföldrajzi tanszékén szervezett (nappali, levelező) alap-, illetve posztgraduális képzés keretében megvalósítandó szakirányú képzés lenne. Ennek jelenleg csak részben vannak meg a feltételei. Ezen kívül a legjobb megoldás a katonai egyetem (főiskola) és néhány év csapatgyakorlat után szakirányú egyetem (földrajzszak) vagy főiskola elvégzése lenne. Jó megoldást jelentene a katonai egyetem és néhány év gyakorlati év után szakirányú (katonaföldrajzi) tanfolyam elvégzése is. Kevésbé elfogadható változat a katonai egyetem (főiskola) után önképzés útján megszerzett szakmai ismeret, valamint a polgári szakirányú végzés után a katonai alapismeretek megszerzése.

Ahhoz, hogy a katonaföldrajzi beosztásokba megfelelően felkészült személyek kerüljenek, egy tervszerű, előrelátó személyügyi munkára van szükség, amit a múltban elmulasztottunk megtenni. Elég elkeserítő a helyzet - pontosan a megfelelő szakirányú végzettségűek hiányában - a doktorandusképzésben, illetve a korábbi tudományos továbbképzésben részt vettek számát illetően. Az előzőekben vázolt állomány közül mindössze két fő rendelkezik kandidátusi fokozattal és egy fő egyetemi doktori címmel. Ez a helyzet - ha szakmai utánpótlás nem fog bekövetkezni - még csak romlani fog. Az eddig elkészült 605 hadtudományi munka közül csupán 6 munka katonaföldrajzi témájú.

Ezeken kívül 18 olyan értekezés készült, melyek tartalmaznak katonaföldrajzi elemzéseket, értékeléseket (alacsony, közép- és magas hegységekben, alpesi településekben vívott harc, vízi akadályok leküzdése, közlekedés stb.). A jelenlegi doktoranduszképzésben részt vevők közül egy fő vállalta katonaföldrajzi téma feldolgozását. Örvendetes tény az is, hogy a vezérkari tanfolyamot végzők már vállalnak katonaföldrajzi témákból vizsgadolgozat készítését.

A jövő érdekében kiemelt figyelmet kell fordítani a haderőnemi vezérkarok és a csapatok katonaföldrajzosainak felkészítésére, célirányos beiskoláztatására, illetve a szervezett képzés, utóképzés hatékony működtetésére. Ahhoz, hogy a katonaföldrajz meg tudjon felelni a jövő - benne kiemelten a NATO-hoz való kapcsolódás - elvárásainak, át kell gondolni és fel kell gyorsítani a szakemberképzést, melyhez feltehetően nem elégséges a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem által jelenleg nyújtott lehetőség. Ha ezekre nem fordítunk megfelelő figyelmet, néhány év múlva nem lesz olyan szakembere a hadseregnek, aki otthonosan mozog a katonaföldrajz területén.

Egy új szakembergárdának kell kinevelődnie, mivel jelenleg űr van az “öregek” mögött. Egy generáció hiányzik a láncolatból. A jelenlegi utánpótlás még nem rendelkezik kellő katonai és szakmai gyakorlattal, ismerettel.

Befejezésként hangsúlyozottan teszem fel ismét a kérdést - Quo vadis, katonaföldrajz?