| HADTUDOMÁNY | IX. évfolyam |
1999. június |
FÓRUM
Pataky Iván
Az 1997-98-as esztendők egyik legnagyobb vitákat kiváltó beruházása a szlovákiai mohi (Mochovce) nukleáris erőmű első reaktora építésének befejezése, üzembe helyezése és üzemeltetése volt. Nemcsak hogy ellentétes, hanem úgy tűnik: teljességgel kibékíthetetlen nézetek csaptak össze. A két pólus: Szlovákia, amelynek érdeke a teljes beruházás befejezése és a várható teljes elektromos energiaigényének maradéktalan, olcsó kielégítése hazai forrásokból, illetve, a másik oldal Ausztria, melynek lakossága 1978-ban népszavazással utasította el a már készre befejezett, Zwentendorf mellett felépített atomerőmű üzembe helyezését, ezzel kormánypolitika szintjére emelte az összes, az ország környezetében lévő nukleáris erőmű leállításának, újak építése megakadályozásának követelését.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) 1998 végi adatai szerint jelenleg a világon 429 atomreaktor - vagy más néven reaktorblokk - működik. Többségük a legfejlettebb országokban, így az Egyesült Államokban 104, Franciaországban 58, Japánban 52, Nagy-Britanniában 35, Németországban 19, s lehetne még hosszan folytatni a sort. Franciaországban például a teljes elektromos energia mennyiségének 80%-át az atomerőművek termelik és adják. Napjainkban bizonyos területi átrendeződés kezdődött el, mert a jelenleg építés alatt álló 28 erőműblokk többségét Ázsiában, nevezetesen Kínában, Indiában, Pakisztánban, Dél-Koreában stb. építik. Európában elsősorban Szlovákiában és a volt szovjet államokban. Az atomenergia felhasználása tehát valóság, és úgy tűnik: még hosszabb időn keresztül jelentős szerepet fog játszani az energiatermelésben. A nem környezetszennyező erőmű - energiatermelő - források, lehetőségek kihasználása, mint pl. a szél-, a napenergia, a tengerár stb., még csak kísérleti állapotban vannak, nem valószínű, hogy gyors fejlődésük és elterjedésük ellenére rövid időn belül versenytársai lesznek az atomenergiának.
Azokban az országokban, ahol az általános gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen az energiatermelés növelése, ambiciózus atomerőmű-építési programokkal képzelik el a felzárkózást, Ugyanakkor más országok - Csernobilt követően - vagy egyáltalán nem építenek, vagy a már megépített erőműveket (erőművet) nem helyezik üzembe (pl. Ausztria), vagy leállítják működésüket (pl. Olaszország). Nincs tehát egységes álláspont. Az is tény, hogy elsősorban Európában az atomerőművek egy sor ellenérzést váltanak ki a társadalom egyes csoportjaiból. Ezt azonban nem elsősorban a valóságos veszély okozza, hanem főleg a nukleáris fegyverek miatti érzelmi hatások, előítéletek és politikai indíttatású kampányok, valamint esetenként a média szenzációhajhászása.
Világunk jelenlegi környezeti veszélyeztetettsége - szén-dioxid-kibocsátás, üvegházhatás, kén-dioxid, pernye, por stb. -, a meglévő energiakészletek véges volta, a fenntartható fejlődés igénye figyelmeztet bennünket, hogy valamit sürgősen tenni kell az energiaigény kielégítése terén. Ennek egyik eszköze a nukleáris erőmű, amely “tiszta”, nem szennyezi a környezetet és viszonylag olcsó energiát termel. Készletei pedig gyakorlatilag kimeríthetetlenek. A mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor ott van, hogy vitathatalanul veszélyt jelent a biztonság számára. E veszély valószínűsége viszont megfelelő technológiai fegyelem esetén csekély.
A nukleáris energiára tehát szükség van. Ezért nem lehet és nem szabad kategorikusan sem mellette, sem ellene, mindenkire kötelező érvénnyel dönteni. Minden országnak önmagának kell, saját adottságaiból, lehetőségeiből kiindulva határozni, hogy milyen forrásokra építi fel elektromos energiaellátását. Ez szuverén joga. Ezzel együtt azonban a teljes felelősséget is vállalnia kell döntése összes várható és előre ki nem számítható következményéért. Ab ovo elutasítani minden kezdeményezést - mint ahogy az osztrák fél teszi (természetesen saját, egyedülállóan kedvező vízienergia-helyzetének a pozíciójából tekinti a kérdést) a mohi atomerőmű esetében - értelmetlen és nem szolgálja a fejlődést. Megismételjük: az adott országra kell bízni a döntést arról, hogy viszonylag kis, de folyamatos környezeti veszélyt, szennyezést okozó hagyományos erőműveket épít, vagy vállalja egy olyan “tiszta” (környezetet nem szennyező), de jelentős potenciális veszélyforrás telepítését az országába, mint amilyet egy atomerőmű jelent ma (nem számolva most a fejlesztés olyan lehetőségeivel, mint a folyamatosan üzemelő rendszerű új kanadai nukleáris erőművek). A “tiszta” erőforrások felhasználásának lehetőségei, bármennyire is biztatóak, jelenleg még csak kísérleti (vagy kis szériás) stádiumban vannak, az ellátási kérdések viszont égetőek.
Az Európai Unió országainak többsége rendelkezik atomerőművel és hosszú távon üzemeltetni kívánja azokat. A magyar szerveknek és szervezeteknek ebből a helyzetből kiindulva, célszerű a környezetünkben épülő - így a mohi - erőművek kérdésében arra összpontosítaniuk erőfeszítéseiket, hogy környezetbiztonsági szempontból megfeleljenek a követelményeknek, és messzemenően érvényre jussanak a különböző nemzetközi, illetve kétoldalú egyezményekben, szerződésekben megfogalmazott ajánlások, mind az építés, mind az üzemeltetés során. Ilyen egyezmények többek között a kölcsönös segítségnyújtásra, az atomerőmű-meghibásodásokról, balesetekről szóló gyors értesítésre, tájékoztatásra, a hulladékok biztonságos kezelésére, az atomkárok megtérítésére vonatkoznak. Megjegyezzük: Szlovákia mindet aláírta.
Minden erőművet fenntartó kormányzatnak saját országával, szomszédaival, a régiójával szembeni alapvető kötelessége véleményünk szerint, hogy részt vegyen ezekben az egyezményekben, hozzájáruljon azok folyamatos tökéletesítéséhez, az előírt és elfogadott ajánlások megvalósításának ellenőrzéséhez. Megnyugtató garanciákat csak az ellenőrzések szolgáltatnak. Az építtető országnak ugyanakkor ajánlatos szomszédai igényeit is - az esetleges atomerőmű-balesetek következményei, hatásai miatt - figyelembe venni. Ez többek között a jószomszédi viszony egy fontos kérdése is, a kölcsönös bizalom minimális alapja.
Az erőműről és környezetéről
A mohi atomerőmű - mind a már működő, mind a tervezett további blokkjai - úgynevezett nyomottvizes rendszerű. Hasonló a paksihoz. Közönséges “vízzel hűtött és moderált reaktorok. Hőtani okokból a vizet nagy nyomáson kell tartani, ezért lényeges alkotórészük a reaktortartály, amely nagy szilárdságú, rozsdamenetes bevonatú acélból készült. A legsúlyosabb baleset okozója lehet a hűtővíz elvesztése, mert ekkor az uránt tartalmazó fütőelemek megsérülhetnek és a hűtőközegbe radioaktív szennyezés kerülhetÁ” - írták a Magyar Hírlap 1998. június 30-i számában a Budapesti Műszaki Egyetem Nukleáris Technikai Intézetének munkatársai. Az osztrákok szerint pontosan a reaktortartály hegesztésének varratai problémásak. Ezt a független nyugati szakértők ellenőrzései megcáfolták. Megállapították, hogy a nagynyomású reaktortartályfal hegesztési varratainak szilárdsága a Siemens technológiával végrehajtott mérések szerint is a lehető legbiztonságosabb. Hasonló volt az orosz fővállalkozó szakvéleménye is. Így az osztrákok “csatát veszettek”. Azt is figyelembe kell venni, hogy a második és a többi - tervezett - reaktorblokk tartályfala már más összetételű acélból, és a varratokra vonatkozóan más eljárásokkal fog készülni.
A paksival összevetve ki lehet jelenteni, hogy mivel a mohi később épült, a szlovákok mind az építés, mind az üzembe helyezés során korszerűbb technológiát is alkalmazhattak Ezért legalább azonos értékű a világviszonylatban is biztonságos üzemelésűnek minősített paksi atomerőművel.
A mohi erőmű-beruházás első lépéseit 1978-ban tették meg. Felszólították a lakosságot a terület elhagyására és kisajátították a földeket. Az erőművet a Garam közelében, a folyó vízét hasznosítva, Lévától (Levice) nyugatra mintegy 10 km-re építették fel. A magyar határhoz legközelebb az Ipoly melletti Vámosmikola-Bernecebaráti (mindkettő Pest megyében van), illetve Hont (Nógrád megye) körzetében van. A községeknek a légvonalbeli távolsága az erőműtől átlag 33-35 km. Így a nemzetközi gyakorlat szerint az akkor még Csehszlovákiának nem kellett Magyarország hozzájárulását kérnie a beruházáshoz. Kívül esett a 30 km-es zónán.
További jelentős települések távolságai: Esztergom mintegy 60 km, Komárom 65 km, Tatabánya 75 km és végül Budapest északnyugati közigazgatási határáé átlag 80-90 km. A magyar főváros esetében meg kell jegyezni, hogy az irányt két középhegység, a Pilis és a Börzsöny zárja le. Az összes helységnél az uralkodó szélirány É-Ény-i. Mohi ennek az iránynak a tengelyében helyezkedik el. Ez kedvezőtlen helyzetet teremthet.
Néhány olyan vélemény is elhangzott, hogy az erőmű mohi telepítési helyének kiválasztása nem volt baráti lépésnek minősíthető a csehszlovák fél részéről. Úgy vélem, ez nem fedi a valóságot. A korabeli csehszlovák iparfejlesztés - ne feledjük: Husák rendszeréről van szó, aki szlovák volt - határozott célja volt Szlovákia jelentős gazdasági elmaradottságának felszámolása, a két országrész közötti különbség kiegyenlítése. Ahogy ma divatos szóösszetétellel mondják: támogató megkülönböztetést alkalmaztak. És Csehország területén, Dukovány térségében már működött egy atomerőmű. Sőt a cseh területek hőerőművekkel is bőven ellátottak voltak. A legnagyobb vízhozamú Vág mellett Apátszentmihálynál (Bohunice, a volt Trencsén megyében) már 1978-84 között üzembe helyeztek négy, 440 MW-os reaktorblokkot. Közülük kettőt a szakértők nem tartanak igazán biztonságosnak. A következő, viszonylag nagy vízhozamú folyó a Garam volt. Mohi tehát csehszlovák szempontból a gazdaságos megoldások közé tartozott.
De térjünk vissza az erőmű bemutatásához! A tervek szerint 4 darab 440/213-as típusú Ókoda gyártmányú reaktor kerül beépítésre. Névleges teljesítményük egyenként 440 MW. Az 1. sz. blokk már elkészült. 1998-ban üzembe helyezték és ősz óta termel. A 2. reaktor pedig jelenleg áll előkészítés alatt. A beruházással nem állnak le. A “zöldek” sorozatos tiltakozásának igazát eddig egyetlen tény sem igazolta. Hosszú távon tervezik a 3. és 4. blokkok felépítését is.
Az osztrákok és a zöldek véleményét gyakorlatilag közömbösítették a mértékadó francia és német - köztük a már említett Siemens - szakértők értékelései, akik szerint az erőmű teljesen biztonságos.
Az ellenőrző és irányító rendszert a Siemens építette be a legkorszerűbb elvek szerint. Minden eshetőségre felkészülve beépítettek egy párhuzamos irányító rendszert is. Ez lehetővé teszi, hogy bármilyen meghibásodás esetén egy másik, teljesen biztonságos szisztéma szerint vezéreljék az erőművet. E jellemzők minősítik a biztonságot! Valóban a korszerűek közé tartozik! E kérdést Teller Edének, az ismert magyar fizikushoz Marx professzorhoz intézett szavaival zárom “azért lehetünk nyugodtak, mert a Siemens nem engedheti meg magának, hogy belebukjon valamibe, és ne készítsen valóban biztonságos rendszert.” (Népszabadság 1998. ápr. 8.sz. 18. o.) Teller Edénél különb szakértőt nehezen lehetne találni.
A magyar sajtó - mellette és ellene - részletesen beszámolt az erőmű körüli nemzetközi vitáról.
Szakértőink szerint a mohi erőművet úgy kell kezelnünk, mint a világszerte a legbiztonságosabbak közé (az első 20 közé) sorolt négy paksi blokkot. Az eddigi tárgyalások, viták, fölmerült ellentétek a Meçiar-kormány időszakában elsősorban a szlovákokkal való kapcsolat elmérgesedésére voltak visszavezethetők. Nem az erőmű biztonságával, hanem a politikai viszonyokkal volt a baj. Úgy tűnik, az új szlovák kormánnyal a kapcsolatok gyorsan javulni fognak. Mindkét fél érdeke a kölcsönös bizalom helyreállítása és fejlesztése. Ez az alapállás, amelyből kiindulva kísérletet teszek néhány biztonságpolitikai elképzelés formába öntésére.
A mohi atomerőmű építésének megkezdése előtt Magyarország - még Csehszlovákiával - egyezmény formájában rendezte a valószínű és lehetséges problémákat, valamint az együttműködést. A jogutód szlovák fél minden jelentős kérdésben a megállapodásnak megfelelően kooperál az illetékes magyar és természetesen a nemzetközi szervezetekkel is. A korábban tárgyalt egyezmények értelmében megadja a kívánt, nyilvánosságra hozható tájékoztatásokat, a védelemre vonatkozókat pedig teljes mértékben. 1997-98-ban egy-két esetben tapasztalt néhány nehézkesség (pl. az automata távmérő állomások adattovábbítása számítógépes összekapcsolás terén) nem a szlovák szakemberek együttműködési készségének hiányára, hanem az esetenként akkor valószínűleg rájuk ható politikai nyomás számlájára írhatók.
Azt tartjuk a jó megoldásnak, ha a magyar tárgyaló fel nem bonyolódik terméketlen politikai felhangú vitákba, hanem - a nemzetközi szervezetekre támaszkodva - a szakkérdések megoldására összpontosítja erőfeszítéseit.
Ugyanakkor véleményünk szerint a magyar kormányzatoknak van egy olyan felelőssége, hogy amíg saját maga (szakemberei) vagy a nemzetközi szervezetek révén meg nem győződnek arról, miszerint Mohi a nemzetközi ajánlásoknak megfelelően működik, addig a garanciák iránt tartózkodó magatartást tanúsít és messzemenő figyelemmel kíséri az üzembe helyezéssel kapcsolatos összes lépést. A magyar politikai vezetés semmiképp se szóljon bele a szorosan vett műszaki kérdésekbe. És arra is nagyon kell vigyáznia, hogy a garanciák figyelemmel kisérését, a fokozott ellenőrzés igényét ne emelje a politikai ellentétek szintjére. Az esetleges polémiák lehetőleg maradjanak a szakemberek közötti viták szintjén.
Az érintett nemzetközi szervezetek - mindenekelőtt az ENSZ és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) - által létrehozott szerződések, amelyekhez Magyarország, a Szlovák Köztársaság és az Osztrák Szövetségi Köztársaság is csatlakozott, felhatalmazták a NAÜ-t a tervezés alatt álló és működő atomerőművek rendszeres ellenőrzésére. Az ellenőrzések elsődleges célja a nukleáris harceszközök proliferációjának megelőzése, megakadályozása. A környezetbiztonság, a reaktorok üzemeltetésének biztonsága szempontjából nincs kötelező nemzetközi norma, előírás. Mohi kapcsán Ausztria föl is vetette, hogy az EU dolgozzon ki kötelező érvényű normákat. Ez eddig nem történt meg,
Jelenleg csak a NAÜ által megfogalmazott ajánlások élnek. Ezeket a szlovák fél elfogadta és nyilatkozatai szerint messzemenően figyelembe veszi. Mind a világon, mind az Európai Unióban az a meghatározó felfogás, hogy minden ország önmaga felel azért, amit épít. Nincs nemzetközi felelősségátvállalás. Szlovákia személyes felelőssége az, hogyan működik a mohi erőmű és ebbe jogilag nincs senkinek beleszólása. Azt viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a kivitelezést, az indítást - amely az illetékes kivitelezők (Mohi esetében francia, német, szlovák, orosz) felelőssége - hogyan hajtják végre. Az eredmény az említettek technológiai, biztonsági kultúrájának fokmérője és ezért egyáltalán nem mindegy a minősége. Aki a piacon akar maradni és szeretne további megrendelést kapni, annak jót kell produkálnia.
A nemzetközi ellenőrzés sem kötelező jellegű. A NAÜ-nek végső soron “szolgáltatásai” vannak az üzemviteli, a műszaki biztonság, az üzemzavari események földolgozásának elemzése és még több más területen. Ezek igénybevétele bár ajánlott, de nem kötelező. Az eljárás során az érintett ország maga kéri az ellenőrzést. Ha piacot akar érdeke kérni! Az egykori szocialista országok közül még a nyolcvanas évek közepén Magyarország kérte elsőnek Paks NAÜ-ellenőrzését. A szlovákok pedig még 1994-ben, tehát jóval - négy évvel - az üzembe helyezés előtt kérték Mohi ellenőrzését. A NAÜ kiküldött szakemberei között magyar is volt. A felülvizsgálat során a bizottság 87 ajánlással élt a biztonság vonatkozásában. Ezek közül 43 a francia és német kivitelező cégeket érintett. 1998-ban a cégek, hátuk mögött tudva országaik világviszonylatban is elismert atomenergiai hatóságai ellenőrzéseinek megállapításait, jelentették a kifogásolt kérdések megszüntetését. Ez cáfolhatatlan tény.
A magyar hivatalos állásfoglalás szerint a külföldi atomerőművek biztonságának megítélésénél a NAÜ, mint az ENSZ illetékes kormányközi szervezete - amelynek Magyarország is tagja -, véleményét fogadjuk el. Az osztrák kormány kérésére a szlovákok külön hozzájárultak, hogy egy, Kromp professzor vezette bizottság ismételten vizsgálja meg Mohit. Krompék néhány kérdésben fenntartásukat hangoztatták, amelyet a szlovákok visszautasítottak. Megjegyzendő: eddig semmilyen olyan adat nem került nyilvánosságra, amely az osztrák bizottság állításait alátámasztotta, igazolta volna. A magyar szakértők - bár ígéretet kaptak - 1998 késő őszéig a “Kromp-bizottság” megállapításait hivatalosan még nem kapták meg, csak a médiában nyilvánosságra jutottakat ismerik. Ezek pedig erősen vitahatók. A NAÜ eddig távol tartotta magát az osztrák-szlovák vitától, látva azonban a kérdés fontosságát, egyes hírek szerint az eredetileg 1998 novemberére tervezett újabb és a szlovák fél által kért ellenőrzést - melynek remélhetőleg ismételten lesz magyar tagja - a NAÜ előre hozta szeptemberre.
A magyar-szlovák kormányközi egyezmény alapján az elmúlt években hazánkban egy sor biztonságerősítő, a lakosság védelmének szintjét fokozó intézkedésre került sor. Ezek: - a magyar-szlovák folyamatos információcsere, adategyeztetés, (sugárvédelmi) tudományos kapcsolatok bővítése, közös védelmi gyakorlatok stb. Az érintett magyar határ menti körzetekben kétszer felmérték a sugárzási alapszinteket, hogy legyen viszonyítási alap a folyamatos további sugárszintmérésekhez. Részt vettünk NAÜ-vizsgálatokon, különböző gyakorlatokon. Rendszeresen megkapjuk a szlovák biztonsági jelentéseket. A mohi atomerőmű helyzetét többször magyar szakértők, sőt politikusok, újságírók stb. megtekinthették, illetve kérés esetén megtekinthetik.
A magyar Polgári Védelem felkészült, hogy a Paks körzete szintjének megfelelő színvonalon legyen képes biztosítani a lakosság védelmét. A szlovák határ érintett szakaszán az állítólagosnál jóval nagyobb számban telepítették az AMAR (automatikus mérő- és jelzőrendszer) állomásait. Ezek adatait a mérést követően azonnal számítógépes rendszerben értékelik (naponta a központban átlag 200.000 adatot dolgoznak fel). Az illetékes magyar szervezetek (Polgári Védelem, nukleáris baleset-elhárítási kormánybizottság stb.) felkészültek a mohi erőmű üzembe helyezésére. E téren a további feladatokat célszerű még megoldani:
A magyar szakembergárda ismeri a mohi atomerőművel kapcsolatos biztonsági kérdéseket és rendszert, mert hasonló rendszerű mint a paksié. Felkészült az erőmű indításakor jelentkező új helyzetre. Gyakorlatilag semmi sem indokolja - sem a nemzetközi és magyar szakmai megállapítások, sem a magyar közvélemény hangulata -, hogy az előzőekben tárgyaltaknál nagyobb erőfeszítéseket, lépéseket tegyen az ország a mohi atomerőmű kérdésében. Figyelembe véve továbbá, hogy semmilyen olyan jogi eszköz nincs a kezében, amellyel a szlovák felet esetleg rákényszeríthetné az erőmű leállítására. A leghatékonyabb védelmet a kölcsönös megértésre és barátságra alapozott nemzetközi kapcsolatok jelentik.
Világviszonylatban egyre több leállításra kerülő atomerőművel kell számolni. Mi a helyzet ezen a téren akkor, ha már a felújítás lehetőségeit is kimerítette a felhasználó, az üzemeltető állam? Megállapított tény, hogy egy erőmű lebontása rendkívül költséges. Sok szakértő szerint többszöröse a beruházásnak. A NAÜ három megoldást dolgozott ki és javasolt az erőműveket üzemeltető országoknak.
Az első: Az úgynevezett “zöldmezős” megoldás. Ennek lényege: az erőmű egykor működő részeit, illetve szennyezett elemeit vasbeton szarkofággal veszik körül és teljesen elszigetelik a külvilágtól. A többit lebontják, eltávolítják. A fűtőelemeket kiemelik és elszállítják - miként napjainkban is az elemek cseréjekor. “Működő rész” alatt tehát nem Csernobilhoz hasonló helyzetet, állapotot kell feltételezni, hanem olyan elemek szarkofágba helyezését, amelyek az üzemeltetés idején sugárzó, működő elemekkel érintkeztek.
A második: A lebontás történhet teljesen “zöldmezős” formában is. Az inaktív részek eltávolítása után az aktív elemeket is eltávolítják és biztonságos helyre szállítják. Ott a teljes lebomlásig - ami esetleg 100 év is lehet - tárolják.
A harmadik: E megoldás látszik a legolcsóbbnak pillanatnyilag, viszont csak félmegoldást jelent. Ebben az esetben az üzemet leállítják, körülkerítik. Gondoskodnak megfelelő védelméről stb. Ezt a módszert abban az esetekben alkalmazzák, ha bíznak abban, hogy időközben kidolgoznak egy esetleg lényegesen olcsóbb lebontási eljárást.
Bármelyik módszert nézzük is, látható, hogy ma még egyik sem nyújt tökéletes megoldást. Ez ma a helyzet. Atomerőmű létesítésekor erre is kell gondolni!