HADTUDOMÁNY-HADÜGY

Pekó József

A katonai doktrína (rendszernek tekintve a doktrínacsalád) értelmezése és konkretizálása képezi, a doktrinális modernizáció elvi háttere biztosításának kiinduló~alapját. Mivel ma a katonai doktrínát meghatározó külső és belső feltételekben, mindenekelőtt a katonai biztonsági környezetben, a haderő helyzetében, feladataiban és alkalmazásában jelentős változások mennek végbe, szükségszerűen módosulnak a haderő tevékenységeit szabályozó doktrinális elvek és szabályok is. Ily módon megváltozik a doktrína tartalma, melynek elvi összegzését, tömör összefoglalását a gyakorlat számára csak módosított fogalmi definiálása adhatja. De ezt a korrekciót igényli az is, hogy a katonai doktrína közelmúltbeli és napjainkban használatos meghatározásai gyakran nem pontosan jelölik azt, amire vonatkoznak, így alkalmazásuk sem problémamentes.

A Kelet-Közép-Európa országaiban - így hazánkban is - a különböző kiadványokban megtalálható közelmúltbeli katonai doktrínafogalmak, általában a mai értelemben vett állami biztonságpolitikai és katonai stratégiai nézeteket, a katonainak nevezett doktrína fogalomkörébe vonják. Ennek megfelelően, a katonai nézeteken kívül és elsődlegesen, ide tartózónak tekintik azt a politikai nézet- és követelményrendszert is, amely meghatározza, hogy az állam milyen célok érdekében szervezi fegyveres erejét, ehhez milyen katonai erőre van szüksége, és biztonsági céljai elérése érdekében az ország védelmét hogyan kell fejleszteni és a fegyveres erőket felkészíteni. Ilyen megoldással a nem egynemű, és így nem is összetartozó, jellegükben eltérő nézetek együttese és nem egy hatékony rendszer jön létre, hiszen a katonai doktrína fogalmába sürítik az államnak az ország katonai biztonságát garantáló, hosszabb távra szóló biztonságpolitikai stratégiáját. Ezzel - szándékuk ellenére - azt fejezik ki, mintha az állam honvédelmi politikája a katonai doktrína része lenne.

Az állam biztonság- és honvédelmi politikája határozza meg a katonai doktrína jellegét és alapvető tartalmát éppúgy, mint a honvédelem többi területén folyó tevékenységek elveinek és követelményeinek lényegét. Ezért az államnak az ország katonai biztonságára vonatkozó stratégiai nézet- és követelményrendszerét a katonai szakmai elvektől és szabályoktól elkülönülten célszerű rendszerbe foglalni. A katonai doktrína hatóköre - összhangban a katonai stratégia alapdokumentumával - csak a katonai szférára terjedhet ki.

A katonai doktrína értelmezése, szerepe és rendeltetése

Felfogásunk szerint általános értelemben a katonai doktrína: hivatalos katonai elv- és szabályrendszer, amely vezérli a fegyveres erőket békében és rendkivüli helyzetekben, az állam (államok szövetsége) biztonsági céljait szolgáló tevékenységeiben és feltételeinek megteremtésében.

A katonai doktrína általános definiálása lehetőséget ad viszonyainkra történő értelmezésére és lényegi kérdéseinek vizsgálatára. Ezzel összefüggésben - a doktrína-korszerűsítés elvi ajánlásaként - az alábbiakat célszerű figyelembe venni.

Elsőként azt szükséges hangsúlyozni, hogy a katonai doktrína a katonai felső vezetés elv- és szabályrendszere, a Magyar Honvédség hadereje tevékenységeinek vezérlésére. Ez olyan katonai szakmai elv- és szabályrendszer, amelynek jellegét, célját és hatókörét közvetlenül a nemzeti katonai stratégia határozza meg, szakmai tartalmát pedig a hadtudomány elfogadható ajánlásaira épülés szavatolhatja. Meghatározó elveinek - megítélésünk szerint - közvetlenül is rá kell épülnie a katonai stratégia azon alapelveire, amelyek irányt szabnak az ország katonai védelmének, meghatározzák a haderő - NATO-keretek közötti - alkalmazásának célját, eseteit és rendeltetésszerű feladatait. Ezáltal garantálhatják az állam katonai stratégiai célkitűzéseinek elérését a haderő-alkalmazás gyakorlatában. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a hadtudomány - nemzeti katonai stratégia kereteibe illeszthető - ajánlásai, mindenekelőtt a hadművészet elfogadott és igazolt elvei képezzék a doktrinális elveket. Ez azzal indokolható, hogy ezen elvek és az azok “lebontását” jelentő szabályok alkalmasak az állami stratégiai célok és alapelvek, valamint a katonai szakmai követelmények “egybe forrasztására” és érvényesítésére a haderő tevékenységeiben. Jelentős hatással lesznek doktrinális nézetrendszerünkre a NATO-haderők alkalmazásának azon elvei és szabályai is, amelyek meghatározzák a nemzeti katonai erők együttes tevékenységeit, melyekben a magyar haderőnek is feladatai lehetnek.

Külön is hangsúlyozandó a doktrinális elvek és szabályok rendszerjellege. A haderő tevékenységeit az állam (államok szövetsége) biztonsági céljainak és az ezeknek megfelő katonai céloknak és műveleteknek a tartalma forrasztja egy általános katonai tevékenységi rendszerbe. Az egymásba kapcsolódó, általános rendszert alkotó tevékenységek vezérlése is csak a doktrinális elvek és szabályok egymásra épülő és összetartozó, bizonyos törvényszerűséget mutató rendezett együttesével, és nem “alapelvek vagy elméletek valamilyen gyüjteményével”, illetve irodalmi leírásokkal garantálható. A haderő-tevékenységek az általános együvé tartozásukkal egyidejű~leg, konkrét katonai céljaikban és tartalmukban is lényeges eltérést mutatnak. Ezért sikeres szabályozásuk, a nekik megfelelő, hozzájuk adekvát elveket, de még inkább szabályokat és követelményeket igényelnek. Ily módon a katonai doktrinális elv- és szabályrendszer egymásra épülő alrendszerekből alkotható meg.

A katonai doktrína fogalmának és alapvető tartalmának tisztázásakor a másik fontos, gyakorlati jelentőségű elvi kérdés, a katonai erők azon tevékenységi körének a behatárolása, amely a doktrína hatószférájába tartozhat. A javasolt doktrínafogalom ezt a tevékenységi kört összegzetten a fegyveres erőknek - esetünkben a Magyar Honvédség haderejének - az állam (államok szövetsége) biztonsági céljait szolgáló, békében és rendkívüli helyzetekben végrehajtott tevékenységeihez köti. Ezen tevékenységek mindenekelőtt a haderő alkalmazását, vagyis különböző katonai műveleteket jelentenek, de magukban foglalják azok közvetlen előfeltételeinek megteremtését, és az ország katonai biztonságának állandó szavatolását is.

Az állami biztonsági célokat szolgáló katonai tevékenységek elsődlegesen a Magyar Köztársaság katonai védelmét és közvetlen előfeltételeinek garantálását jelentik. Ide tartozó főbb békeidőszaki tevékenységeknek tekinthetők: a haderő harckészültségének, hadrafoghatóságának és meghatározott készenlétének a biztosítása; a parancsnokok, törzsek és csapatok célirányos felkészítése és kiképzése; a katonai veszélyek visszatartása, az ország területe és légtere szuverenitásának állandó katonai szavatolása; a haderő békehelyzetből védelmi helyzetre történő átállítása feltételeinek a biztosítása; az ország katonai védelmének előkészítése. Az országban kialakult védelmi helyzetekben, a haderő szükség szerinti - a fegyveres veszélyek jellegéhez, nagyságához és megnyilvánulási formáihoz igazodó, arányos és differfenciált - alkalmazására kerül sor. Mindezen békében és védelmi helyzetekben szükséges katonai tevékenységek és műveletek előkészítése (tervezése, szervezése és mindenoldalú biztosítása), végrehajtása és annak vezetése, hivatalos és alkalmazható doktrinális elv- és szabályrendszert igényel!

A katonai doktrína - fogalmából és tartalmából adódóan - nemcsak a katonai tevékenységek és műveletek, hanem az azokat végrehajtó, nélkülözhetetlen előfeltételüket jelentő haderő doktrínája is. A haderő felépítésének és építésének alapelveit és állami követelményeit - szervezeti felépítését és tagozódását, méreteit és arányait, béke- és hadiállományát, képességeit és hadrafoghatóságát, felszerelését és ellátását - a nemzeti katonai stratégia határozza meg. A haderő alkalmazását biztosító katonai rendszerek kialakítása, a haderőszervezetek katonai műveletekhez szükséges biztosítása, kiegészítése és regenerálása már olyan katonai tevékenységnek tekinthető, amely a katonai doktrína hatókörébe tartozhat. Következésképpen a katonai szervezés és hadkiegészítés haderő alkalmazását biztosító elvrendszere a katonai doktrína részének tekinthető.

A katonai doktrinális korszerűsítésnek ki kell terjednie a Magyar Köztársaságot érintően a lehetséges katonai válsághelyzet, a fegyveres konfliktus és a háború - hadi- (katonai) tevékenységekhez szükséges mértékű - jellemzésére, katonai tartalmuk leírására, valamint ezekhez kapcsolódóan az úgynevezett “idegenhadsereg-ismeretre” is. A haderő alkalmazása azonban nemcsak a fegyveres veszélyformákhoz, katonai válsághelyzetben, konfliktusban és háborúban az ellenséghez, hanem a tevékenységek színteréhez, a hadszíntérhez is kötődik. A katonai műveletek lehetséges színterének értékelése és a haderő-alkalmazáshoz adekvát előkészítése az ország katonai védelme előkészítésének olyan része, amely közvetlen módon is hatással van a haderő alkalmazására.

A honvédségnek fontos belső biztonsági célt szolgáló, rendkívüli helyzetekhez kötött közreműködési feladatai és így tevékenységei is vannak. Az országban kialakult szükséghelyzet és a katasztrófahelyzet megszüntetése a rendvédelmi és a polgári védelmi szervek rendeltetésszerű feladata, de abban - szükség esetén - a honvédség is közreműködik. A honvédség közreműködési feladatait békében - a rendeltetésszerű katonai feladatra való felkészüléssel és a hadrafoghatóság biztosításával egyidejűleg - az alkotmány szerint bevezetett szükségállapot és katasztrófaállapot idején teljesíti. Védelmi helyzetekben katonai közreműködési tevékenységekre rendszerint akkor kerülhet sor, amikor a veszélyhelyzet a katonai védelmi feladatok végrehajtását is veszélyezteti. Ezek sajátos, a belső biztonságot segítő és támogató katonai tevékenységek lesznek, melyek sikere, jellegüknek megfelelő, katonai közreműködési elvek és szabályok alkalmazását indokolja. Mivel az ilyen sajátos katonai tevékenységekre az államnak a szükségállapotra és a katasztrófaállapotra vonatkozó - valóságban még nem létező, de szükséges - stratégiái által meghatározott módon és formában kerülhet sor, a katonai közreműködési elveket és szabályokat is majd ezen stratégiai elvekkel összhangban célszerű meghatározni, illetve pontosítani.

A katonai doktrína fogalmának mai értelmezése lehetőséget ad viszonyainkra konkretizált szerepének és rendeltetésének behatárolására, egyidejűleg az állam biztonsági nézetrendszerében elfoglalt helyének meghatározására is.

A katonai doktrína - definiálásából következően - a haderő állami (szövetségi) biztonsági célokat szolgáló tevékenységeivel és azok közvetlen katonai előfeltételei megteremtésével alkot szoros egységet. Arra hivatott, hogy elv- és szabályrendszerével irányt szabjon, megoldási javaslatokat és módszert adjon a haderő-tevékenységek közvetlen előfeltételeinek megteremtéséhez, a katonai műveletek előkészítéséhez, végrehajtásához és vezetéséhez. Vagyis választ kell adnia arra, hogy a haderő milyen módon tegyen eleget katonai védelmi kötelezettségének. A haderő tevékenységeire gyakorolt meghatározó hatásával azok sikerét biztosítja, ily módon katonai célokat és azok elérésén keresztül - közvetetten - állami érdekeket és biztonsági célokat szolgál. Ezáltal tehát a katonai doktrína - hatószférájának keretei között - az állam katonai stratégiai céljainak és alapelveinek “lebontója”, konkretizálója, egyszersmind az állam (államok szövetsége) biztonsági céljait szolgáló haderő-tevékenységek katonai szakmai vezérlője szerepét tölti be. Ebből következően rendeltetése: a katonai tevékenységek vezérlése az állami (szövetségi) biztonsági célok elérése érdekében, békében és rendkívüli helyzetekben.

A katonai doktrína szerepe és rendeltetése helyét is kijelöli az állam biztonsági nézetrendszerében. Meghatározásához mindenekelőtt azt célszerű figyelembe venni, hogy a nemzeti katonai stratégia rögzíti az ország katonai védelmének és feladatainak, valamint az azt megvalósító haderőépítésnek és szervezésnek a céljait, alapelveit és követelményeit. A katonai doktrína pedig ezen stratégiai nézeteket konkretizálja és szakmai elv- és szabályrendszerré “transzformálja” a haderő tevékenységeihez szükséges módon és formában. Ily módon a katonai doktrína, a nemzeti katonai stratégia és a haderő-tevékenységek gyakorlata között foglal helyet és tölti be szerepét.

A katonai doktrína kapcsolatairól

A katonai doktrína lényeges kapcsolatainak feltárása és helyes értelmezése elősegíti rendeltetésszerű tartalmának meghatározását és sikeres alkalmazását. A doktrína kapcsolatainak vizsgálata nemcsak elvi-metodológiai, hanem fontos gyakorlati jelentőségű kérdés is. A kapcsolatok helyetelen értelmezése hátrányos hatással lehet a doktrínális korszerűsítésre, a doktrínacsalád felépítésének és tartalmának kialakítására, ezáltal eredményes alkalmazására.

A katonai doktrína kapcsolata a nemzetbiztonsági stratégiával alapvetően közvetetten, a katonai stratégia közvetítésével érvényesül, döntően az állami biztonsági célokhoz kapcsolódva. A Magyar Köztársaság nemzeti biztonsági stratégiája - mint biztonságpolitikai koncepció - az ország biztonságának valamennyi fontos tényezőjével számol. Az új biztonsági környezet veszélyeihez és kihívásaihoz adekvátan határozza meg a nemzeti biztonsági érdekeket és az érvényesítésükhöz szükséges célokat, alapelveket, valamint garantálásuk módját és eszközeit. A nemzeti érdekek és célok közül is elsőrendű fontosságú lesz az ország függetlenségének és területi épségének NATO-keretek közötti garantálása, feltétel- és eszközrendszerének a biztosítása. A biztonsági stratégiában az ország katonai biztonságának és védelmének - az alkotmány és a törvények, valamint a biztonságpolitikai alapelvek által meghatározott - általános politikai céljait és alapelveit rögzítik. Ezért alkalmazásuk konkretizálást igényel, melyre egyrészt a katonai stratégia alapdokumentumában, másrészt a konkrét biztonsági helyzetnek megfelelően az állam vezetésének honvédelmi gyakorlatában kerül sor. A kialakult válság- és konfliktushelyzetekben, a nemzeti biztonsági célok és katonai stratégiai feladatok meghatározására - NATO-elvek szerint - a politikai stratégia szintje, vagyis a biztonsági stratégia gyakorlata hivatott. Ezen a szinten a felső politikai vezetés a katonai tanácsadók bevonásával határozza meg az adott helyzetnek megfelelően érvényesítendő nemzeti érdeket és biztonsági célokat, valamint a célok eléréséhez szükséges erőforrásokat.

A katonai doktrína elősegítheti a nemzeti biztonsági stratégia alapdokumentuma katonai részeinek, mindenekelőtt a katonai biztonsági céloknak a meghatározását, valamint azoknak konkretizálását a politikai stratégia szintjén, a stratégia gyakorlatában. A haderő tevékenységeit és műveleteit a meghatározott biztonsági, vagyis politikai célok elérése érdekében hajtja végre, melyek vezérlését és sikerét közvetlenül a doktrína elveinek helyes alkalmazása szavatolhatja. A katonai doktrína tehát közvetett módon, a biztonsági stratégiára és a haderő tevékenységeire gyakorolt hatásával, állami biztonsági célokat szolgál.

A katonai stratégia céljai, alapelvei és követelményei, döntően az ország katonai védelmére és a haderőre, valamint azok feltételeire vonatkoznak, ezért reális szakmai tartalmuk meghatározását a katonai doktrína elveinek figyelembevétele és alkalmazása garantálhatja. Következésképpen a katonai stratégia és a katonai doktrína között szükségszerű és közvetlen kapcsolat van, melyben nemcsak a stratégia meghatározó hatása érvényesül, hanem a doktrína visszahatása, szabályozó szerepe is.

A katonai stratégiának a honvédelem gyakorlatában történő alkalmazása a katonai védelem előkészítésekor és a haderőépítés során valósul meg, békében és védelmi helyzetekben. A katonai stratégia alapdokumentumát alapul véve, és a katonai doktrína elveit és szabályait alkalmazva dolgozzák ki az ország fegyveres védelmének tervét, a haderőépítés és -fejlesztés terveit és más fontos hadászati és hadműveleti szintű okmányokat. A kialakult megelőző és a bekövetkezett védelmi helyzetekben, az úgynevezett katonai stratégia szintjén határozzák meg: a politikai biztonságstratégiai célok eléréséhez szükséges katonai stratégiai célokat és feladatokat; a katonai tevékenységeket és műveleteket; az alkalmazható haderőt és a felhasználható nemzeti erőforrásokat, valamint a haderő alkalmazásakor betartandó korlátozásokat. Ily módon végbemegy a haderő tevékenységeinek a nemzet biztonsági céljai elérésének szolgálatába állítása, az állami politikai és katonai célok, a haderő-tevékenységek és műveletek, valamint az ezekhez szükséges erőforrások összhangba hozása. Mindez a katonai doktrína hadászati és hadműveleti elv- és szabályrendszerének alkalmazásával valósul meg. A doktrína alkalmazása rámutat gyenge pontjaira is és jelzi korrekciójának szükségességét, mintegy követelményeket állítva elveinek és szabályai~nak továbbfejlesztéséhez.

A katonai doktrína és a haderő alkalmazása közötti kapcsolat a tevékenységek hadműveleti és harcászati szintjein válik teljes körűvé, betöltve vezérlő szerepét és rendeltetését. Hadműveleti szinten valósul meg a katonai erőforrások elosztása és alkalmazása, a katonai műveletek részletes tervezése, szervezése és irányítása a katonai stratégiai célok elérése érdekében. Harcászati szinten a csapatokat a hadműveleti célok érdekében alkalmazzák, tervezik, szervezik és hajtják végre tevékenységüket. Mindezek a katonai alapszabályzatok és utasítások mint doktrinális szabályozók alkalmazásával valósulnak meg, a haderő-tevékenységek konkrét feltételeit és követelményeit figyelembe véve.

A katonai doktrína rendeltetés szerinti és sikeres alkalmazása a hadtudományra épülő tartalmának a függvénye. A katonai doktrína és a hadtudomány közötti kölcsönös összefüggés szoros kapcsolatukban nyilvánul meg. A katonai doktrínát a hadtudomány ajánlásaira épülve hozzák létre, így az annak következtetésein, hivatalossá tett elvein és szabályain alapul.

A katonai stratégia és a doktrína, valamint a hadtudomány mindig is az elmúlt időszak általánosított tapasztalatainak és a jövő tudományos előrelátásának összekapcsolásán épült fel. Ma a csúcstechnológiára épülő haditechnika, a tudomány széles körű hadügyi térhódítása, a hadügy szinte szünet nélküli forradalma, megnövelte a tudományos előrelátás súlyát és csökkentette a múlt tapasztalatainak jelentőségét. A katonai stratégia és a doktrína hosszabb távra szolóan akkor töltheti be eredményesen szerepét, ha a jövő katonai kihívásaira és kockázataira, az azoknak megfelelő haderőre és tevékenységeire összpontosít. Mindazonáltal a hadtudománynak gondosan elemeznie kell a múlt, de különösen a közelmúlt fegyveres küzdelmeit is, és hasznosítania szükséges belőle mindazt, ami a jelenben és a jövőben szükséges a stratégia és a doktrína újragondolásához, módosításához. A hadtudománynak döntően a jövőbeni katonai veszélyek és képességek anticipálására és a fegyveres küzdelem objektív törvényeire, mint a hadügyben történő előrelátás kiinduló alapjára szükséges építkeznie.

A katonai doktrínacsaládról

Az új magyar katonai doktrínacsalád meghatározása döntő módon függ a Magyar Köztársaság államának alkotmányban és törvényben rögzített, a biztonsági és a katonai stratégiájában összegzett katonai biztonsági céljaitól és alapelveitől. A honvédség alkalmazásának doktrinális szabályozásakor - az állami katonai biztonsági követelményekkel összhangban - meghatározó módon szükséges figyelembe venni: Magyarország új biztonsági környezetének potenciális katonai kihívásait és kockázatait; a Magyar Honvédség hadereje - NATO-keretek közötti - alkalmazásának doktrinális elv- és szabályrendszer-szükségletét; a haderő feladatait, képességeit és nemzeti sajátosságait; a hadtudomány doktrinális következtetéseit és ajánlásait.

Egy korszerű és jól alkalmazható doktrínacsalád kialakítása néhány - a doktrína-korszerűsítés alapkérdéseire vonatkozó - rendező jellegű elv és követelmény figyelembevételét indokolja.

A katonai doktrína-korszerűsítés lényeges elve: szavatolni az alapdoktrínák állami biztonság- és katonai stratégiai meghatározottságát és rendeltetésének való szakmai megfelelését. Ez azt jelenti, hogy a doktrínamodernizáció csak akkor lehet sikeres, ha a doktrínacsalád alappillérét jelentő doktrínák megfelelnek az állam biztonsági, közvetlenül katonai stratégiája céljainak és alapelveinek, valamint a haderőt alkalmazásában vezérlő szerepének és abból adódó rendeltetésének. Mivel az állam, a katonai nézeteit a - biztonsági stratégia által meghatározott - katonai stratégiában összegzi, annak szakmai elv- és szabályrendszerré “átalakítását” pedig a doktrína végzi el, a legfontosabb hadászati doktrínák ráépülése a katonai stratégia vonatkozó céljaira és alapelveire - nyilvánvaló és szinte parancsoló szükségszerűség. Ez a doktrinális gyakorlat számára mindenekelőtt azt jelenti, hogy elsőként a doktrínacsalád legfontosabb alapdoktrínáját, mint a “doktrínák doktrínáját” szükséges meghatározni. Ennek során alapkövetelmény annak garantálása, hogy ezen “alapkődoktrína” fe~leljen meg a katonai stratégia azon céljainak és alapelveinek, amelyek az ország katonai biztonságára és védelmére, valamint a haderő országvédelmi alkalmazására vonatkoznak. Majd ezt követően, ezen hadászati alapdoktrínával összhangban lehet csak kialakítani a többi doktrína felépítését és tartalmát. Ehhez azonban szükség van az ország katonai védelmére és haderejére szabott, lényegét tekintve “katonai védelmi és haderőcentrikus”, “A Magyar Köztársaság nemzeti katonai stratégiája” alapdokumentumra is.

A katonai doktrínát általános jelleggel a katonai stratégia határozza meg, de konkrét tartalma a haderő-alkalmazást szabályozó rendeltetésének a függvénye. Mivel a doktrína elsődlegesen arra hivatott, hogy alkalmazása révén vezérelje a haderőt az ország katonai védelmi céljai eléréséért folytatott tevékenységeiben, a meghatározó jellegű doktrínákat is az országban kialakult védelmi helyzetek haderő-tevékenységeihez szükséges kötni. Számunkra - összhangban a várhatóan módosuló alkotmánnyal és a katonai stratégia alapdokumentumával - alapvető védelmi helyzetnek tekinthetők: a külső fegyveres veszélyek hatására kialakult katonai válsághelyzet és a fegyveres konfliktushelyzet. Ezekben a védelmi helyzetekben a magyar haderő önálló katonai védelmi műveleteire kerülhet sor, a NATO-erők szükség szerinti közreműködésével. Ily módon indokolt, hogy a doktrínacsalád meghatározó hadászati alapdoktrínáját a magyar haderőnek a katonai válság- és konfliktushelyzetekben végrehajtott műveleteihez, mint alapvető katonai védelmi rendeltetéséhez kössük. Ezáltal garantálható a legfontosabb hadászati “alapkődoktrína”, s általa meghatározottan a doktrínacsalád egészének állami katonai biztonsági meghatározottsága és rendeltetésszerű szakmai tartalma.

A magyar katonai doktrína-korszerűsítés másik fontos elve a NATO-haderő~alkalmazási elvek adaptálása és érvényesítése viszonyainkra. A Magyar Köztársaság állama az ország katonai biztonságát és védelmét a NATO keretében, a szövetség kollektív védelmét szükség szerint igénybe véve szavatolja. Ily módon a NATO katonai műveleteiben a magyar haderő részvétele és tevékenységének sikere feltételezi a NATO-ban elfogadott doktrinális elvek szükség szerinti adaptálását és haderőnk képességeinek, sajátosságainak megfelelő alkotó alkalmazását. A gyakorlat számára ez azt jelenti, hogy a NATO vagy a WEU szervezésében végrehajtott katonai műveletekben a magyar haderő részvételekor a NATO-ban elfogadott és a haderőnk számára átformált, alkalmassá tett elveket és szabályokat szükséges alkalmazni.

A közös és sikeres tevékenység, a közösen elfogadott alapvető elvek dominanciájának érvényesülését feltételezi. Ennek garantálása indokolja, hogy a kialakítandó új katonai doktrínacsalád, rendelkezzen a magyar haderő tevékenységeit szövetséges műveletekben tárgyaló, az “alapkődoktrínával” összhangban lévő vagy annak részét képező hadászati elv- és szabályrendszerrel.

A doktrína-korszerűsítés további fontos elve, a doktrínacsalád megfelelése a hadviselés szintjei szerint szervezett haderő-alkalmazás feltételeinek. Mivel a katonai erő tevékenységeit a hadviselés hadászati, hadműveleti és harcászati szintjei szerint differenciáltan szervezik és vezetik, az egyes doktrínákat is a hadviselés szintjeihez szükséges kötni. Ennek megfelelően a doktrínacsalád hadászati, hadműveleti és harcászati doktrínákból, valamint az azokkal összhangban lévő doktrinális utasításokból állhat.

A hadászati doktrínák a Magyar Honvédség egészére, döntően a haderő műveleteire és közvetlen előfeltételeinek megteremtésére vonatkozhatnak békében és rendkívüli helyzetekben. Középpontjába a haderő, vagyis a két haderőnem - a szárazföldi erő és a légierő - közösen előkészített és végrehajtott műveleteinek és tevékenységeinek a szabályozását szükséges állítani, a vonatkozó doktrínákat pedig hadászati alapdoktrínáknak célszerű tekinteni. A haderő alkalmazására vonatkozó alapdoktrínákkal összhangban, hadászati doktrínákban illetve doktrinális utsaításokban célszerű meghatározni: a honvédség - alkalmazással összefüggő - szervezését és hadkiegészítését; készenléti, harckészültségi és mozgósítási rendszerét; felkészítését, kiképzését és vezetését; a haderő műveleteinek és tevékenységeinek stratégiai tervezését, szervezését és vezetését, valamint hadászati biztosítását és logisztikai támogatását. Mivel a honvédségnek szükség- és katasztrófahelyzetekben közreműködési tevékenységei vannak, doktrinális utasításban célszerű rögzíteni annak elveit és szabályait is.

A hadműveleti doktrínákat a honvédség két haderőnemének - a szárazföldi erő és a légierő - alkalmazásához szükséges kötni. Számunkra - a honvédség állományából, tagozódásából és képességeiből adódóan - a haderőnem szervezete, működése és alkalmazása képviselheti a hadműveleti szintet. Ily módon a haderőnemet, az állami célokért folytatott tevékenységeiben a haderőnem hadműveleti vagy hadműveleti-harcászati szabályzata, mint hadműveleti doktrína vezérelheti. Ezzel összhangban hadműveleti utasításokban célszerű meghatározni: a haderőnem harckészültségi és mozgósítási rendszerének, felkészítésének és kiképzésének, alkalmazása tervezésének és vezetésének, valamint fegyvernemei és szakcsapatai alkalmazásának elveit, szabályait és követelményeit. A harcászati doktrínák alapvető tartalmát, a haderőnemek doktrinális alapokmányaival összhangban, mintegy azokból eredeztetve szükséges meghatározni. Középpontjába a haderőnemi csapatok harctevékenységének szervezését és végrehajtását célszerű állítani. Harcászati szinten valósul meg a fegyvernemi csapatok összehangolt harctevékenysége a rendelkezésre álló katonai erő alkalmazása hadműveleti célok és feladatok érdekében. Következésképpen sikerének garantálása megköveteli, hogy harcszabályzatokban határozzuk meg a haderőnem csapatai harcával, annak szervezésével és végrehajtásával összefüggő tevékenységek formáit, rendjét és módjait. A harcszabályzatokat a gépesített lövész- és harckocsicsapatok, valamint a repülő- és légvédelmi csapatok harcát összfegyvernemiként alapul véve célszerű megalkotni. Ezen összfegyvernemi alapszabályzatok és a haderőnem fegyvernemeire és szakcsapataira vonatkozó szakmai utasítások követelményeit érvényesítve szükséges meghatározni a harcászati szintű fegyvernemi és szakcsapat-utasításokat.

Mivel a honvédség hadászati és hadműveleti rendeltetésű csapatokkal nem rendelkezik, a két haderőnem csapatainak - NATO-keretek közötti - alkalmazásával szavatolható az ország katonai biztonsága és védelme. Ez a körülmény a magyar katonai doktrína-korszerűsítés számára azt jelenti, hogy annak sikere döntő módon függ a harcszabályzatok viszonyainknak megfelelő megalkotásától és visszahatásának érvényrejuttatásától a magasabb szintű doktrínák tartalmára.

A doktrína-korszerűsítés tisztázandó elvi kérdése annak meghatározása is, hogy mely hivatalos katonai kiadvány tekinthető a doktrínacsalád részének. Tisztázását indokolja, hogy nálunk egyre inkább érvényesül az a nem kivánatos gyakorlat, amely a katonai tevékenységek szinte már teljes körére alkalmazza a katonai doktrína kategóriáját. A kérdés megválaszolásához a katonai doktrína - korábban vizsgált - értelmezését és abból adódó rendeltetését célszerű alapul venni. Ebből következően doktrínának, illetve doktrinális utasításnak csak az tekinthető, amely a haderő alkalmazását és közvetlen előfeltételeinek megteremtését hivatalos, a gyakorlatban jól alkalmazható elv- és szabályrendszerbe foglalva szabályozza. Ennek a katonai gyakorlat által igényelt elvi követelménynek a haderő és csapatai alkalmazását meghatározó, új értelmezésű szabályzatok felelnek meg a legjobban. Így például nem tekinthetők a katonai doktrína részének a haderő építésének (reformjának és fejlesztésének) alapelvei, a vezetés általános leírása, a haderő alkalmazásához, illetve közvetlen előfeltételeihez nem kapcsolható ismertetések stb.

A doktrinális elv- és szabályrendszert úgy szükséges meghatározni, hogy az a haderőt harci és hadműveleti tevékenységeiben vezérelhesse. Ebből a célból a doktrínának, illetve a doktrinális utasításnak tekinthető okmányokat az alkalmazhatóságot meghatározó módon figyelembe véve szükséges megjeleníteni. Külön is hangsúlyozandó: a doktrinális elvek és szabályok nemcsak az adott katonai műveletre és tevékenységre vonatkozó doktrínákban rögzíthetők, hanem doktrinális utasításokban is. Ez utóbbiak széles körben felhasználhatók a fegyvernemi és szakcsapatok alkalmazásának szabályozására, de a csapatok harci felkészítését és kiképzését, harckészültségét és mozgósítását, a katonai műveletek és tevékenységek biztosítását, logisztikai támogatását szavatoló elvek, szabályok és követelmények meghatározására is. Ezzel a megoldással különbség tehető a haderő műveleteire és tevékenységeire vonatkozó doktrínák, valamint a haderő alkalmazásának közvetlen előfeltételeit rögzítő, kisebb jelentőségű doktrinális okmányok között.

Mindent egybevetve, a katonai doktrínát és korszerűsítését, a magyar katonai doktrínacsalád felépítését és tartalmát a meghatározó feltételekre, elvekre és követelményekre alapozottan, a hadviselés szintjeihez kapcsoltan célszerű meghatározni az alábbiak szerint:

a.) Hadászati szinten a Magyar Honvédségre, illetve haderejének alkalmazására és közvetlen előfeltételeinek meghatározására vonatkozó doktrínákat és doktrinális utasításokat szükséges meghatározni.

c.) A harcászati doktrínákat a haderőnem hadműveleti doktrínájára szükséges építeni és meghatározni. A szárazföldi haderőnem csapatai harcának szabályozása két harcszabályzatban összefoglalható. A légierő egyes csapatainak harcát “A repülő-harcszabályzat” és “A légvédelmi harcszabályzat” vezérelheti.

A harc szervezése, végrehajtása és vezetése indokolhatja sajátos harcászati utasítások kiadását is, különösen akkor, ha a csapatok más nemzeti haderő-csoportosítás részeként és külföldön hajtanak végre harcfeladatot.

A doktrínacsalád meghatározásakor döntő módon szükséges figyelembe venni a magyar haderő nagyságrendjéből, képességeiből és alkalmazásából adódó reális doktrinális elv- és szabályrendszer-szükségletet. A haderő harci állományának jelentős csökkenése, reformja révén korszerűbbé váló működtetése, haditechnikai fejlesztésének és hadiállománya növelésének - ismert - korlátai és más körülmények nem indokolják a korábbi szabályzatok mennyiségének növelését. Sőt, a kívánatos az lenne, ha számuk csökkenne, növelve ezáltal alkalmazhatóságuk hatékonyságát.

A vitatatanulmány főbb következtetései és ajánlásai

1. Magyarország NATO-keretei között szervezett katonai védelmének garantálásában fontos szerep jut a - nemzeti biztonsági stratégiával összhangban kialakított - nemzeti katonai stratégiának és az arra épülő új magyar katonai doktrínacsaládnak. A katonai doktrinális elv- és szabályrendszer alkalmazása biztosíthatja a stratégiai célok, alapelvek és követelmények érvényesülését az ország katonai védelmének gyakorlatában.

2. A magyar katonai doktrína-korszerűsítés alapkérdéseinek tisztázása, a doktrínacsalád kialakítása, majd időszakonkénti módosítása korszerű elvi hátterének biztosítását feltételezi. Ebből a célból mindenekelőtt tisztázni szükséges a katonai doktrína korszerű fogalmát és azzal összhangban lévő, viszonyainkra konkretizált szerepét, rendeltetését és legfontosabb kapcsolatait. A katonai doktrínát hivatalos katonai elv- és szabályrendszerként célszerű értelmezni, amely vezérli a katonai erőt békében és rendkívüli helyzetekben, az állam (államok szövetsége) biztonsági céljait szolgáló tevékenységeiben és előfeltételeinek megteremtésében. Arra hivatott, hogy irányt szabjon, megoldási útmutatást és módszert adjon a haderő-tevékenységek előkészítéséhez és végrehajtásához. Az ily módon értelmezett és meghatározott katonai elvek és szabályok rendszere állami irányt szab és katonai szakmai tartalmat kölcsönöz a haderő tevékenységeinek békében és rendkívüli helyzetekben.

3. A doktrína-korszerűsítés alapkövetelménye: szavatolni a katonai doktrínák katonai stratégiai meghatározottságát és rendeltetészerű tartalmát. Ebből a célból biztosítani szükséges a hadászati alapdoktrína ráépülését egyrészt a katonai stratégia céljaira és alapelveire, másrészt a hadtudomány - stratégia kereteibe illeszthető - következtetéseire. A doktrínacsalád egészét meghatározó hadászati alapdokumentumot “alapkődoktrínaként” szükséges meghatározni oly módon, hogy az - a katonai stratégiának megfelelően - a haderő katonai válság- és konliktushelyzetekben, a Magyar Köztársaságban végrehajtott katonai védelmi műveleteire vonatkozzon döntően.

4. A doktrína-korszerűsítés fontos követelménye a NATO-haderő alkalmazási elvek viszonyainkra adaptálása és érvényre juttatása. A NATO nemzeti haderőinek közösen végrehajtott katonai műveletei, a NATO-ban elfogadott és a nemzeti haderők számára adaptált elvek, de még inkább az azok lebontását jelentő szabályok és követelmények alkalmazását indokolják. Ezt követeli tőlünk is a honvédség jellege, állománya, felszereltsége és képessége. A magyar haderő szövetségi katonai műveletekben alkalmazásának elvei és szabályai meghatározhatók a hadászati alapdoktrínában, de külön alapokmányban is.

5. A doktrínacsalád felépítését és tartalmát a hadviselés szintjeinek megfelelő haderő-alkalmazáshoz célszerű kötni, így az hadászati, hadműveleti és harcászati doktrínákból és doktrinális utasításokból állhat. Meghatározásuk során hadászati szinten a haderő, hadműveleti szinten a haderőnem, harcászati szinten a harcoló csapatok reális “doktrínaszükségletét” célszerű figyelembe venni és kielégíteni. Ebből a célból számba kell venni a honvédség NATO-keretek között önállóan és a szövetség csapatcsoportosításának részeként végrehajtandó - szükséges és lehetséges - műveleteit és tevékenységeit békében és rendkívüli helyzetekben.

IRODALOMJEGYZÉK

1. A Magyar Köztársaság alkotmánya és új alkotmánytervezete (AEB/2/1998)

2. A honvédelemmel kapcsolatos aktuális nézetek a Magyar Köztársaságban; Honvéd Vezérkar Hadműveleti Főcsoportfőnökség kiadványa, 1997

3. Ajánlások a Magyar Köztársaság katonai stratégiájához (az MHTT tudományos konferenciájának vitaanyaga); Hadtudomány, 1998/1. sz.

4. A nemzeti katonai stratégia és az integráció; a HM és az MHTT közös kiadványa, 1997

5. A magyar hadászat elvi alapjairól; Új Honvédségi Szemle, 1992/3. sz.

6. A védelmi doktrínák modernizációjáról; Hadtudomány, 1997/1. sz.

7. A magyar fegyveres erők és alkalmazásuk védelmi doktrinális elvi hátteréről; Új Honvédségi Szemle, 1995/12. sz.

8. A hadviselés és a doktrínák (HM szintű tudományos konferencia vitaanyaga); a HVK Védelemtervezési Főcsoportfőnökség és a HVK Tudományszervező Osztály közös kiadványa, 1998

9. Egyesített Haderőnemi Műveletek Tervezési doktrínája (USA Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága, Joint Pub. 5-0, 1995)

10. Brit védelmi doktrína (JWPO-01, 1997)

11. Az olasz szárazföldi erő hadműveleti koncepciója (IL CONCETTO OPERATIVO DEL' ESERCITO); Revisita Militare, 1986

12. FM 100-5, Hadműveletek (US Army Field Manuál FM 100-5, Operations) szabályzat különböző változatai

13. FM 100-20, Katonai műveletek közös (összhaderőnemi) doktrínája; USA szabályzattervezet, 1996

14. A jövő konfliktusa és a katonai doktrína (Rusi Journal, 1994/3. sz.)

15. Irányelvek az olasz hadsereg új doktrínájához; Revisita Militare, 1996/2. sz.

16. AJP1 (A) Szövetségi közös tevékenységi doktrína

17. ATP 35 (B) Szövetségi szárazföldi erő harcászati doktrínája

19. Nem háborús jellegű katonai műveletek doktrínája (JP 3-07. sz. 00TW)

Vissza a lap elejére