A hadtudomány szélesebb értelemben kapcsolatban van mindazon tudományokkal, amelyek a háborúról és a fegyveres küzdelemről szóló ismereteket gazdagíthatják. A fegyveres küzdelem körülményeinek és a háborúk jellegének, társadalmi, ökológiai hatásainak megváltozása jelentősen kiszélesítette a hadtudomány mai kapcsolatrendszerét. A hadtudomány napjainkban tanulmányozza és feltárja az ország védelmében részt vevő valamennyi nemzeti és szövetséges erő nem háborús és háborús alkalmazásának mindazon tényezőit, amelyek tükrözik a háborúk (konfliktusok) keletkezésének, a háború (konfliktus) elkerülhetőségének, lefolyásának és a háborút követő helyreállítások tervezésének és végrehajtásának lehetőségeit. Így kutatásának tárgya jelenleg a háborús és nem háborús feladatok előkészítésének és sikeres végrehajtásának összetevői.

A hadtudomány ajánlásokat tesz a katonai stratégia, a katonai doktrína, a hadászat, a hadművelet, a harcászat elméleti és gyakorlati kérdéseinek megoldására, a fegyveres erők építésére, szervezeteinek konkrét kialakítására, felkészítésére, anyagi-technikai ellátásuk végrehajtására. A hadtörténeti tapasztalatok felhasználásával hozzájárul az ország védelmi képességeinek, honvédelmének erősítéséhez, a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítéséhez.

A hadtudomány kapcsolatrendszere

A tudomány általános fejlődésének eredményeként napjainkban a társadalomtudományok, az élő természettudományok, a műszaki és az élettelen természettudományok rendszerén belül kialakultak azok a speciális, a hadtudományhoz kapcsolódó tudományterületek, amelyek közvetlenül vagy közvetve a háború (konfliktus) keletkezésének, elkerülhetőségének, folyamatának és lezárásának tudományos szintű kezelését vagy megoldását szolgálják. A hadtudomány tehát integrálja, felhasználja tárgyának gazdagításához más tudományok eredményeit. Például:

• a társadalomtudományoknak a hadtudományhoz kapcsolódó speciális tudományszakait: a katonai szociológiát, a katonai filozófiát, a katonai etikát stb.;
• az élő természettudományoknak a hadtudományhoz kapcsolódó speciális tudományszakait: a katonai egészségügyet, a katonai gyógyszerellátást, a tábori egészségügyi ellátást stb.;
• a műszaki és élettelelen természettudományoknak a hadtudományhoz kapcsolódó tudományszakait: a katonai rendszerelméletet, a katonai meteorológiát, a katonai térképészetet stb.

A hadtudomány multidiszciplináris jellegét és a többi tudományhoz fűződő kapcsolatát legszemléletesebben a Meyers Enciklopédikus Lexikon (1970) fogalom-meghatározása rögzíti: “A hadtudomány olyan tudomány, amely egyesíti magában a tudományágakat a társadalom-, a természet- és műszaki tudományok területéről, és a fegyveres erők, a hadügy fejlődésével foglalkozik a politikai, gazdasági és műszaki folyamatokban.”

A hadtudomány kapcsolatrendszerén belül célszerű részletesebben vizsgálni a a politikához, a társadalomtudomány más tudományágaihoz fűződő kapcsolatát (külső kapcsolatrendszer) és a hadtudomány tudományszakainak (szakágazatainak) egymáshoz való kapcsolatát (belső kapcsolatrendszer).

A hadtudomány külső kapcsolatrendszere

A hadtudomány legszorosabb kapcsolatot a politikával, a politikaelmélettel és a társadalomtudomány más tudományágaival tart fenn, melyekkel együttesen vizsgálja a társadalmi válságok és a háborúk kérdéskörét, ezen belül a háborúk és a konfliktusok eredetét, fő okait, lényegét, lefolyásuk törvényszerűségeit.

A hadtudomány - mint társadalmi tudatforma - tervezett és rendszerezett megismerési (kutatási) és alkalmazási folyamatokat foglal magában, amely a tudományművelés más formáiban is érvényesül. A hadtudományi kutatás összegyűjti, rendszerezi a feltárt ismereteket és bemutatja a közöttük levő összefüggéseket, a társadalmi-politikai és a katonai vezetés számára javaslatot tesz ezek felhasználására, egyben megteremti a további kutatások és tudományos eredmények megszületésének fontos feltételét, és hozzájárul a tudomány továbbfejlődéshez. A tudomány művelése lényegében nem más, mint a tudományos kutatás, a tudományos eredmények elérése és a további tudományos tevékenység kibontakoztatásának elősegítése.

A tudományos kutatást - ideértve a hadtudományi kutatást is - egyrészt a társadalom szükségletei és érdekei, másrészt a tudomány önfejlődését kifejező törvényszerűségek által meghatározott belső szükségletek és lehetőségek befolyásolják.

Sok filozófus, történész és katonai teoretikus kénytelen volt tudomásul venni, hogy egyetlen tiszta elméleti keretbe a háborúk sokasága nem illik bele, mindegyik más és más jellemzőkkel rendelkezik. Mások a történelmi körülmények és ezek legfontosabb meghatározói nem ismétlődnek valamilyen szabályokba foglalhatóan, mások az egyes háborúkat előidéző okok, az ezek megoldása érdekében megfogalmazott célok, amelyekért a háborúk folytak vagy folynak napjainkban is. Ennek ellenére a háborúk általános és specifikus törvényei meghatározhatók, rendszerbe foglalhatók és érvényesülésük feltételeinek alakulása állandó tanulmányozást és tudományos elemzést igényel.

A háborúknak, mint a legbonyolultabb társadalmi jelenségeknek, megvannak a minden történelmi korszakra érvényes törvényei, melyek a következőkben fogalmazhatók meg:

• a háborúk mindenkor az adott társadalmak állapotának függvényei;
• mint sűrített politikai jelenségek visszatükrözik a szemben álló felek fegyveres küzdelemhez fűződő legközvetlenebb érdekviszonyait;
• a győzelem kivívása a háborúkban az erkölcsi, a gazdasági és a katonai erőkifejtések összességétől függ, e tényezők kölcsönös hatása és a fölények érvényesítése dönti el a háborúk sorsát, a hadviselő felek sikerét vagy vereségét.

A háborúkban kibontakozó fegyveres küzdelemnek is megvannak a maguk törvényei, amelyek azt fejezik ki, hogy a társadalom hogyan mozgósítható a háborúk, a konfliktusok megvívása érdekében. E téren jelentőségre tesznek szert az erkölcsi, politikai tényezők: a hadsereg és a lakosság küzdeni akarása, tűrőképessége, elszántsága, azonosulása az ország céljaival.

A fegyveres küzdelem menete és kimenetele elválaszthatatlan a szemben álló felek gazdasági lehetőségeitől, és attól, hogy milyen mértékben mozgósítható a gazdaság a fegyveres erő alkalmazása céljából. A haderők fegyverzetének és harci technikai eszközeinek a korszerűsége, a haderő személyi állományának kiképzettségével együtt a minőségi oldal meghatározó összetevője. Minél fejlettebb a gazdaság, a műszaki-technikai felkészültség, a lakosság műveltsége, iskolázottsága, annál inkább képes biztosítani a hadviselés anyagi feltételeit.

Általánosságban a háborús célok megvalósításában a hadi potenciálok, ezen belül a katonai erőviszonyok is meghatározó módon esnek latba.

A 20. század utolsó évtizedében kialakulni látszik az a nemzetközi viszonyokból eredő szemlélet, amely a “nagy háborúk” megakadályozását a nemzetközi stabilitást, a válságok és a konfliktusok megelőzését és kezelését szolgálja. Ez a politikai szemlélet magában foglalja a nemzetközi biztonság új filozófiáját, mint új stratégiai gondolkodást, amely értelmezi a nemzetközi élet mozgását, változását és segíti, előmozdítja a modern társadalmakban a nemzetközi, a nemzeti, a katonai biztonság, a hadügy és a fegyveres erő hivatásának, megváltozott szerepének meghatározását.

Az új gondolkodás jegyében ezeket a kérdéseket újra kell fogalmazni. Ehhez nagy szükség van az átfogó nemzetközi viszonyok, azon belül a biztonságpolitika alapos ismeretére, elméletének fejlesztésére és a modern társadalomtudományi struktúrához igazodó hadtudomány művelésére.

Ebből következik, hogy a háborúk és a konfliktusok tudományos megközelítése, vizsgálata csak az összes érintett tudományág együttes tevékenysége révén lehet eredményes. Az olyan kutatások, amelyek rövid távú politikai megfontolások vagy titoktartási szempontok alapján egyes tudományágak kizárásával az információk leszűkítésével folynak, igazi eredményekhez aligha vezethetnek. Ugyancsak komoly hibákat mutatnak azok a kutatások, amelyeknek túlzottan nagy szerepet biztosítanak, pl. háttérbe szorítva a többi tudományág kutatóinak a munkáit és elhanyagolják a hadtudománynak az azokkal való kapcsolattartását és együttműködését.

A politika, a politikatudományok és a hadtudomány kapcsolatáról

A politikáról általában abban az értelemben célszerű szólni, hogy az a társadalmi elvárásokat fogalmazza meg és azokat igyekszik megvalósítani. A tudomány az önelvűségre épülő tevékenység. A politika a maga céljai eléréséhez azonban törekszik a tudományt és annak eredményeit felhasználni. Bevett gyakorlata a politikának, hogy a különböző problémák pontosabb megismerése és bizonyos feltételek kialakulásának elő~segítése érdekében “rendel” a tudománytól.

Különösen nyilvánvaló a politikának ez a törekvése a hadügyi programok előkészítése és megvalósítása terén. Számos történelmi példa bizonyítja ezt. Elég, ha itt csak az atombomba megteremtésére, illetve a rakétatechnika kifejlesztésére vonatkozó politikai rendelésekre utalunk. Hozzánk időben is jóval közelebb álló politikai megrendelések tekintetében különösen aktuálisak ma azok, amelyek a nemzeti biztonsági és a katonai stratégia témakörébe tartózó elméleti és gyakorlati kérdések vizsgálatára irányuló tudományos kutatásokat szorgalmazzák.

A NATO-hoz történő csatlakozás, valamint a nemzeti biztonsági és a katonai stratégia kidolgozásának az időszakában a politika a különböző tudományágak, ezen belül a hadtudomány elé olyan feladatot állít, hogy a nemzetközi helyzet jelenlegi állapotát és fejlődésének tendenciáját elemezve adjon választ a felmerülő biztonsági és védelmi politikai kérdésekre, vagyis a katonai stratégia alakításához a tudomány teremtsen a tudományos előrelátáson keresztül kedvező feltételeket. A politika tehát azt várja a tudománytól, hogy az eddig felhalmozott tudományos kutatási eredményeket új felismerésekkel gazdagítsa és a polgári szakértők, a gyakorlati szakemberek széles körének bevonása révén elméleti jellegű munkákat, valamint gyakorlati vonatkozású ajánlásokat kapjon. Mindenekelőtt: a hadászatra, a fegyveres erők fejlesztésére, az alkalmazásával (hadműveleteivel és harcaival) kapcsolatos elvekre, az ország területének védelmi célú előkészítésére, a lakosság felkészítésére katasztrófa- és más konfliktushelyzetek megoldására, a szervezett állami lét mindenkori fenntartására, a kikényszerített fegyveres konfliktusokban való szervezett tevékenységekre vonatkozóan.

Ezeknek az ajánlásoknak, amelyek a nemzetközi életben, a haditechnikai fejlesztésekben és a fegyveres erők alkalmazásában elért eredmények ismeretében fogalmazódtak meg, utalniuk kell arra, hogy a nemzeti erőforrások csak akkor rendelhetők a nemzetközi és a nemzeti biztonsági érdekek alá, ha azt különböző fenyegetések indokolják. Az alárendelések esetében pedig az ország fejlődése szempontjából fontos erőforrásokat minimális mértékben és a lehető legrövidebb ideig vonja el a felső vezetés a nemzet általános fejlődésétől.

A nemzetközi helyzet megváltozott körülményei új biztonságfilozófiára támaszkodó nemzeti biztonságot és ehhez illeszkedő katonai biztonságot tételeznek fel. Az ezzel összefüggő témák vizsgálata a társadalomtudományok sok ágának, kiemelten a politikai tudományoknak és természetesen a politikai tudományokkal különösen szoros kapcsolatot tartó hadtudománynak adnak sok feladatot.

A politikatudományok átfogják a nemzetközi és a nemzeti politikai elmélet minden területét. A szélesebb értelemben vett politikatudományoknak, a kutatók véleménye szerint, négy csoportja van, amelyek mintegy négyszög sarokpontjai, csomópontjai kötődnek egymáshoz. Ezek:

• a politikai rendszerek elmélete,
• az összehasonlító politikaelmélet,
• a nemzetközi viszonyok elmélete,
• a kapcsolódási politika elmélete.

Ha a fentiek által alkotott négyszög közepébe helyezzük a hadtudományt, olyan modellt kapunk, amely egyértelműen szemlélteti a politikatudományok és a hadtudomány kapcsolatrendszerét. Mind a négy irányban meg kell határozni magát a hadtudományt a politikatudomány vonatkozásában. Hiszen például a politikai rendszer lényegéhez tartozik, hogy hogyan határozza meg a maga értékrendjét és a katonai szervezet helyét az adott politikai rendszerben. Tehát magát a katonai szervezetet, a felépítést és az ezzel kapcsolatos katonai eszközöket is a politikai rendszer determináltja.

A politikatudomány kutatási eredményeinek összegzése és a többi tudományágak keretében készült elméleti munkák nyomán juthat a politikai vezetés arra, hogy az ajánlásokat a reális lehetőségekkel összevetve kialakítsa az ország biztonsági és katonai stratégiáját.

A korábbi többpárti konszenzuson alapuló biztonságpolitikai és honvédelmi alapelvek kidolgozásakor az érintett tudományágak még nem fordítottak kellő figyelmet a hadügyi kérdésekre. A Magyar Köztársaság honvédelmi és katonai védelmi követelményeivel kapcsolatos elméleti vitákban a biztonság és a védelem összefüggései, jellege és módjának sokféle értelmezése volt tapasztalható a 90-es évek elején. Esetenként akkor elfogadhatatlan nézetek is megfogalmazódtak, melyekben olykor tapasztalható volt az alapos elemzést nélkülöző, itt-ott tudománytalan megközelítés is. Ha néhány esetet megvizsgálunk, amelyek felmerültek e viták és az egyéb megnyilvánulások során, akkor világosan látszik, hogy a vitatkozók nem egyértelműen ítélték meg a nemzeti érdekeket. Még nem tudták egyes estekben megfogalmazni, értelmezni az európai kollektív biztonság Magyarországra vonatkoztatott kérdéseit, ugyanakkor a nemzeti katonai hagyományainkból sem tudtak úgy meríteni, hogy a szűkös erőforrásokra támaszkodva helyes válaszokat tudjunk adjunk a jövőbeni katonai biztonsági kihívásokra.

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a lényeges problémákat ma már nem közvetlen külső fenyegetésektől tartva kell megoldanunk. A témák nyugodt, tudományos vizsgálata lehetőséget teremt arra, hogy kellően megalapozott ajánlások kerüljenek megfogalmazásra, hogy a politikai vezetés számára alapot biztosít~sanak a felelősségteljes döntések meghozatalához.

A katonai konfliktusokkal és a haderők béketevékenységével összefüggő problémák

A magyar tudományos közélet a tudományszervezéssel összefüggő szempontok figyelembevételével alakította ki a tudományok rendszeréről, felosztásáról vallott felfogását, amely lényegében megegyezik a nemzetközileg elfogadott nézetekkel és szemlélettel. Mára középpontjába helyezte a válságok és konfliktusok vizsgálatát és a megoldásukra hozott döntések és eljárások elemzését.

A társadalomtudományok hazai kutatói között viszonylagos egyetértés van abban az értelemben, hogy a háborúk, a katonai konfliktusok és a haderő békefeladatai vizsgálatának “helye” van a különböző tudományágakban. A fegyveres konfliktus (küzdelem) időszakában az egész társadalom működésének és a haderő alkalmazásának kutatása viszont továbbra is a hadtudomány fő kutatási területe marad.

Az ismertetett nézetek nem vonják kétségbe, hogy a katonai erő továbbra is egyike a nemzetek érdekérvényesítési eszközeinek. Azonban azt tudni kell, hogy csak az érdekérvényesítés egyéb eszközeivel együttes alkalmazás vezethet a sikerhez. Mindig az adott helyzet dönti el, hogy az érdekérvényesítés eszközei közül melyikre helyeződjék a hangsúly.

Magyarország katonai erejének, a Magyar Honvédségnek olyanná kell válnia, hogy az ország védelméből, a válságok megelőzéséből és a békében számára meghatározott felkészülési és kiképzési feladatokból úgy tudja kivenni a részét, hogy a különböző érdekérvényesítések során az elvárt teljesítményt produkálni tudja. Ez azonban feltételezi az országmozgósítás összhangját az egyéb védelmi és ellátó-, kiszolgáló rendszerek szerves kapcsolódását, teljesítményeik illeszkedését az adott feladatokhoz.

A hadtudományt a világ minden országában ma már olyan tudománynak fogadják el, melynek tárgya a védelem, a hadügy, a háború, a fegyveres küzdelem, a katonai erő alkalmazását igénylő konfliktusok, továbbá a nemzeti biztonság, az ország fegyveres védelme, a haderők békefeladatai és más ezekkel összefüggő kérdések, illetve az országon belüli rendvédelem és a határőrizet kérdése is.

Végül is a hadtudomány olyan ismeretrendszer, mely más társadalomtudomány-ágakkal közösen kutatja a válságok, konfliktusok jellegét, törvényszerűségeit, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek, az ország, a lakosság felkészítését a háború fegyveres megvívásával kapcsolatos tevékenységre és a békeállapot visszaállításának feladataira.

A klasszikus hadtudományi területek mellett a fejlődés eredményeként új szakterületek is jelentkeztek, mivel új tendenciák és problémák jelentek meg a biztonsági, a hadügyi és a védelmi szférában. Ilyenek: a biztonságpolitika, a védelem és a regionális biztonság változásai, az euroatlanti és más európai szervezetekben történő integrálódás katonai aspektusai stb.

A tudomány átstrukturálódásának, a biztonságpolitikai és a katonapolitikai kérdések kiszélesedésének, továbbá a nagy politikai, stratégiai döntések előkészítésének és meghozatalának időszakát éljük. Maga a tudomány is megköveteli kutatóitól, hogy a szellemi erőforrásokat a fő feladatok megoldására összpontosítsák és a tudományági koncepciókat ennek megfelelően munkálják ki.

A struktúrákban az első helyet a hadtudomány általános elmélete foglalja el, amely a hadtudomány alapvető kérdéseivel foglalkozó tudományszak. Ennek keretében kutatják a hadtudomány történetének fejlődésével kapcsolatos kérdéseket; feltárják a hadtudomány rendszerjellegének, ismeretrendszerének, a politikához, a gazdasághoz és más tudományokhoz való viszonyát; vizsgálják a tudománypolitikával, a tudományszervezéssel, a módszerekkel, a hadtudomány intézmény- és fogalmi rendszerével összefüggő problémákat.

A hadviselés elmélete (hadművészet) a hadtudomány meghatározó alkotó része, a következő fontos tudományszak, amely felöleli az országmozgósítás és védelem komplex (nemzeti, szövetségi) rendszerével való foglalkozást, a haderőnemi seregtestek együttes vagy önálló hadászati, hadműveleti tervezésének, vezetésének és alkalmazásának tudományos elméletét. Magában foglalja: a hadászat, a hadművelet és a harcászat elméletét, valamint a katonai vezetés elméletét. Közöttük hierarchikus meghatározottság áll fenn. A hadászat követelményei és tételei meghatározák a hadművelet elméletét és gyakorlatát, a hadművelet elmélete pedig a harcászat fejlődésének feladatait és irányait szabja meg.

A katonai stratégia (hadászat) a hadtudomány vezető tudományszaka. A fegyveres küzdelem előkészítése és megvívása vonatkozásában a hadászat minden esetben a politikai vezetés követelményeiből indul ki. A politika határozza meg a hadászat előtt álló fegyveres küzdelem céljait, valamint az általános részfeladatokat, úgyszintén a fegyveres küzdelem előkészítéséhez és megvívásához szükséges eszközöket is. Ugyancsak a politika irányítja a fegyveres küzdelem egész folyamatát az ellenség feletti győzelem érdekében.

A hidegháború éveiben a kutatók a két világrendszer döntő összecsapásával kapcsolatos problémákat vizsgálták. Napjainkban a válságok kezelésével és a béketeremtéssel összefüggő kérdések kerültek a kutatómunkák élére.

A hadászat - mint a hadtudomány egyik szaka - általános elméletre és az alkalmazással kapcsolatos elméleti részre tagozódik.

A hadászat általános elméleti része - amely a hadászat általános elméleti alapjainak lehet nevezni - a következőket kutatja:

• a hadászat törvényeit és elveit;
• a hadászati célokat és az elérésükhöz szükséges erők mennyiségét;
• a fegyveres küzdelem tervei kidolgozásának elméleti alapját;
• a haderőnemek sajátosságait és a fegyveres harcban való alkalmazásukat, a haderőnemek fejlesztési elveit;
• a fegyveres küzdelem módszereit és formáit hadászati méretben;
• a hátország védelmének elvi kérdéseit;
• a fegyveres erők anyagi és technikai biztosításának általános alapjait;
• a csapatok hadászati vezetésének (szövetségi, hadszíntéri méretű vezetésének) általános alapjait;
• a szemben álló fél felkészültségét és nézeteit a jövő háborújára vonatkozóan.

A legfelső katonai vezetés a hadászat adataira támaszkodva és a konkrét helyzet feltételeiből kiindulva meghatározza a haditevékenységek sikeres lefolytatásához szükséges haderő nagyságát és technikai szintjét. Kiválasztja a fő erőkifejtés irányát, intézkedik a hadszíntér berendezéseire, a fegyveres erők előkészítésére és felvonulására, kidolgozza a fegyveres erők alkalmazásának tervét.

A világméretű szembenállás megszűntével a hadászat kutatói ma már sok kérdést másképp értelmeznek, mint korábban, így hazánkban is. Dr. Simon Sándornak a Hadtudomány című folyóirat 1995/1. számban Hadászat és hadtudományi kutatás cikkében ez olvasható: “A hadászat a hadművészet vezető területe, amely a gyakorlatban foglalkozik a nemzetközi erőfeszítések valamennyi tényezőjének, a nemzetbiztonság honvédelmi feladatainak összehangolásával, a fegyveres erők, a gazdaság, a lakosság, az igazgatási szervek felkészítésével, a katonai fenyegetettség és a katonai konfliktusok (megelőzésének, kezelésének) tanulmányozásával; kutatja a fegyveres erők béke- és háborús feladatokra való felkészítésének és alkalmazásának elveit és módszereit, javaslatot tesz a fegyveres küzdelem megvívásának (más katonai tevékenységeknek) formáira, módjaira, vezetésének elveire és módszereire; elemzi a hadászati-hadműveleti tervezést, ennek keretében javaslatot tesz a hadászati felderítéssel, a hadszíntér előkészítésével, a fegyveres erők és az ország mozgósításával, a fegyveres erők felvonulásával és szétbontakozásával kapcsolatos tervek esetleges jobb összhangja és a végrehajtás feltételei megteremtése érdekében. A hadászat egyben az ország legfelsőbb katonai vezetése mindennapi gyakorlati tevékenységének fontos területe, amely felöleli az ország honvédelmi, azon belül elsősorban katonai felkészítésének és vezetésének minden fontos kérdését.”

A téma mai kidolgozóinak véleménye szerint a hadtudománynak, ezen belül pedig a hadászatnak ma már tanulmányoznia kell:

• a nemzetközi katonai biztonsági környezet kihatásait hazánk biztonságára;
• az összeurópai biztonsági és euroatlanti védelmi rendszer szerepét a katonai biztonságunkban;
• a háborús küszöb alatt esetleg kibontakozó fegyveres konfliktusokat és az azok elleni rendszabályokat;
• a válságkezelési műveletekben való részvétel előkészítését és végrehajtása körülményeit;
• a reagáló-, a fő- és a kiegészítő erők célszerű szervezetét és felszerelését;
• az önkéntes hadkiegészítési rendszerre való áttérés módozatait;
• az ország területére betört ellenséges erők visszaverésének, illetve megsemmisítésének módját;
• az ország légterének megbízható oltalmazását, a csapatok és a fontos objektumok légvédelmét;
• a keletkezett rombolások felszámolását, a lakosság és az anyagi javak mentését és az ország működőképességének biztosítását szolgáló tevékenységek módját.

• mit jelent az, hogy államunk biztonságának megteremtésében a mai körülmények között már nem a katonai erőé az elsőség;
• miért szükséges, hogy országunk ennek ellenére megfelelő katonai védelmi potenciállal rendelkezzék és annak mely időszakban milyenek legyenek a jellemzői;
• miért a környezetünk instabilitása a fő veszélyforrás hazánk biztonsága vonatkozásában és miért nem az államilag szervezett fegyveres támadások;
• a hadkötelességre, vagy önkéntességre épülő haderő felel-e meg jobban a 20. század vége követelményeinek;
• mi következik abból, hogy a Magyar Köztársaság csak az ország teherbíró képességével összhangban építheti honvédelmét, csak azzal arányban lévő létszámú, struktúrájú és fegyverzetű haderőt tarthat fenn, és ez mit jelent az ésszerű elegendőség elve szempontjából;
• miért a védelem a Magyar Köztársaság katonai stratégiai (hadászati) célja és hogyan érvényesülnek azon belül az aktív tevékenységek;
• hogyan kell a katonákat felkészíteni a természeti és az ipari katasztrófák elhárítására, mikor milyen készenléteket szükséges biztosítani;
• melyek a békeidőben sorra kerülő nemzetközi feladatokra és a béketeremtésben való közreműködésre felkészítés sajátosságai;
• melyek a főbb elemei a rendvédelmi szervekkel való együttműködésre irányuló felkészítésnek;
• hogyan történjék a lakosság, az államigazgatási és az önkormányzati szervek honvédelmi felkészítése;
• mely időszakban hogyan állnak az ország területének védelmi célú berendezéseivel szembeni követelmények;
• milyen szempontok adása célszerű a hadiipar számára a hadászati részről;
• milyen vezető szervek működését igényli minősített körülmények között a haderő és hogyan teljesíthetők annak informatikai és híradó követelményei;
• milyen összefüggésekre kell figyelni a harckészültségbe helyezés, a gyors rea~gálás és a mozgósítás között?

A felsorolt kérdések megválaszolása a hadászati kutatásban részt vevőket természetesen nem mentesíti attól, hogy megalapozott ajánlásokat dolgozzanak ki azon témákban és azokban a kérdésekben is, amelyeket tőlük a politikai vezetés rendel. Így valósul meg a tudomány önelvűsége és a társadalmi szükséglet összhangja.

A hadművelet és harcászat elmélete a hadviselés elméletének a gyakorlathoz közvetlenül kapcsolódó területe. E tudományszak vizsgálja a korszerű hadműveletek törvényszerűségeit, tartalmát és jellegét. Tudományos eredményekkel gazdagítja a hadműveletek tervezésének és vezetésének módjait a haderőnemi és fegyvernemi seregtestek és magasabbegységek alkalmazását, együttműködésüket, mindenoldalú biztosításukat, vezetési módjaikat, módszereiket.

Az alkalmazott kutatás a seregtestek parancsnokságainak, törzseinek és csapatainak az együttes vagy önálló hadműveletek tervezésére, vezetésére és végrehajtására irányuló tevékenysége hatékonyságát támogatja.

A hadművelet elméletének legfontosabb kérdése a háború kezdetén kibontakozó első hadműveletek előkészítése és megvívása, erre a tudományos kutatásnak külön hangsúlyt kell fektetni.

A harcászat elmélete a hadviselés elméletének további alkotórésze, a fegyveres küzdelem alapelemének, a harcnak elméleti kérdéseivel foglalkozik és tudományosan megalapozott ajánlásokkal támogatja a gyakorlatot. Az elmélet a szárazföldön, a levegőben és a tengeren folytatott harc objektív törvényszerűségeit kutatja és tartalmazza, előkészítésük és megvívásuk módjait tudományos eredményekkel segíti.

A harc megszervezésére és megvívására minden haderőnemnek és fegyvernemnek - a sajátosságainak megfelelő - önálló elmélete van. A harcászat tehát felöleli a haderőnemek harcászatának elméletét, továbbá a fegyvernemek és szakcsapatok harcászatát is.

A harcászati és a hadműveleti vezetés, valamint a hadászati vezetés elmélete nem különül el, hanem beépül az adott szintű tudományszakba.

* * *

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a tudományban bekövetkezett, egyre gyorsuló és változást hozó folyamatok a hadtudományon belül is olyan átalakulásokat indikálnak, amelyek a kutatási területek kibővülésével és a hadtudomány belső felépítésének átalakulásával járnak. Manapság a háború, illetve a megelőzésére irányuló válságelemző tevékenységek több tudományág vizsgálati tárgyát is érintik. A hadtudomány külső kapcsolatait elemezve: integráló szerepet tölt be, és az érintett tudományágak, illetve a társadalmi gyakorlat eredményeit feldolgozva választ ad a feltett kérdésekre.

A hadtudomány felépítése és egyes elemeinek szerepe, jelentősége folyamatosan átrendeződik. Ahhoz, hogy a hadtudomány képes legyen a 21. század első évtizedei kihívásainak tudományelméleti értelemben is megfelelni, meg kell újulnia. A cikk a megújulás irányait volt hivatva jelezni.

Vissza a lap elejére