Bognár Károly

HOZZÁSZÓLÁS

A szerző cikkében igen fontos fogalmakat vet fel röviden, tézisszerűen, az egységes értelmezés, a tisztázás céljából. Eközben olyan kérdéseket is érint, amelyek a közelmúltban - több~éves vita és formálódás után - már bizonyos fokú tisztázást, megközelítően egységes hazai értelmezést nyertek, s így helyet kaptak az 1995-ben megjelent Hadtudományi Lexikonban is.

Ez a tény természetesen nem jelenti azt, hogy a lexikonban szereplő meghatározások vitathatatlanok és örök érvényűek. A tudományos munkában és kutatásban ugyanis csak a változás az állandó, a tartalom, a forma, a módszerek pedig az igényeknek és a követelményeknek stb. megfelelően folyamatosan módosulnak. Így valószínűleg sohasem lesz - a szerző által is hiányolt - “egységes, mindenki által teljesen elfogadható definíció”.

Az olvasónak úgy tűnik, hogy a hivatkozott cikk tartalma jobban mederben tartható, konkrétabb és előrevivőbb lett volna, ha a szerző a 2-3 évvel korábban megjelent lexikonban szereplő definíciókhoz kapcsolódóan vetette volna fel nézeteit, bírálatait, kiegészítéseit, módosításait. Ennek hiányában az általa kifejtettek elszállnak az ott leírtak mellett, nem ütköznek vagy azonosulnak azokkal, s így a kézzelfogható konkrét tisztázódás és eredmény is kétséges.

A cikkben számos, reflektálást igénylő probléma van. Miután nem célom a cikk eredeti méretéhez hasonló vagy annál nagyobb reflexió írása, ezekből csak néhányat említek, vetek fel.

1.) A biztonság és a biztonságpolitika fogalma, tartalma nem “néhány évvel ezelőtt”, hanem mintegy másfél évtizede jelent meg először a hazai szakirodalomban. A Honvédelem című folyóirat a nyolcvanas évek elejétől rendszeresen foglalkozott a biztonság, a biztonságpolitika, a biztonságpolitikai célok nyugati értelmezésével, sőt könyvek** témája is volt méghozzá akkor, amikor a hivatalos politikai, katonai retorika ezeket a fogalmakat nem használta, hanem szokásosan megmaradt a honvédelmi politika, a katonapolitika mellett, azok régebbi értelmezésével együtt.

A fentiek azt igazolják, hogy már a Varsói Szerződés időszakában, a rendszerváltozás előtt is történtek kísérletek a korszerű biztonsági értelmezés meghonosítására, a hazai biztonságpolitika körvonalazására, a nyugati felfogás, gondolkodás adaptálására. Az viszont tény, hogy ezek a próbálkozások a rendszerváltásig nem nagyon találtak termékeny talajra.

A 90-es évek elején számos hazai hadtudományi kutató kapcsolódott be ebbe a tevékenységbe, s népes szakértői gárda alakult ki. Ez meggyorsította a témakörrel kapcsolatos kérdések tisztázását, formálását. Ezek - a teljesség igénye nélkül - abc-sorrendben: Csabai György, Deák Péter, Fülöp Imre, Hajma Lajos, Kiss Jenő, Kőszegvári Tibor, Nagy László, Pirityi Sándor, Szternák György, Vámosi Zoltán stb. Mellettük megjelentek a parlamenti pártok katonai, biztonságpolitikai szakértői is. Ezek össztevékenységének köszönhető, hogy a biztonság és a biztonságpolitika elvi, elméleti kérdéseinek alakítása, tisztázása ma már nem csak hivatali tevékenység. Ehhez nagy lökést adott a NATO-tagság lehetőségének hivatalos formában történt megerősítése.

Így napjainkban azt mondhatjuk, hogy ma már rendelkezünk viszonylag korszerű, letisztult és NATO-kompatíbilis meghatározásokkal, elvekkel és nézetekkel a biztonság és biztonságpolitika terén is. Ezért - véleményem szerint - jelenleg csak azok folyamatos kiigazítására, felzárkóztatására lenne szükség. Így például most került napirendre az információs biztonság, a létezésbiztonság beiktatása a biztonság eddigi tényezői, pillérei sorába. Az alapozó időszakon és tevékenységen tehát - véleményem szerint - már túlvagyunk, most a NATO-hoz való szellemi kompatibilitás befejező szakasza áll előttünk.

2.) A biztonságnak a szerző által megfogalmazott definíciója Ĺ szerintem leegyszerűsítettnek, tartalom nélkülinek, ugyanakkor megvalósíthatatlannak tűnik. A szerző szerint: “A biztonság egyetemes érvényű, élőre és élettelenre egy~aránt vonatkozó fogalom, amelynek van egy objektív, illetve egy szubjektív oldala. A biztonság objektív oldala az a valóságos állapot, amelyben valami(k)nek vagy valaki(k)nek a léte, illetve létezésének feltételei külső tényező által nincsenek fenyegetve, veszélyeztetve. Élőlények esetében a biztonság azt is jelenti, hogy az élőlények cselekvési szándéka és maga a cselekvés nincs külső tényező által akadályoztatva.” Ez a meghatározás közel sem olyan kidolgozott, átfogó és tartalmas, mint ami a Hadtudományi Lexikon 1. kötet 144. oldalán található.

Másrészt azért megvalósíthatatlan, mert elképzelhetetlen még egy világhatalom esetében is az olyan “valóságos állapot, amelyben valami(k)nek vagy valaki(k)nek a léte, illetve létezésének feltételei külső tényező által nincsenek “veszélyeztetve”. Ez olyan eltúlzott kívánalom, vágy - lehet mondani abszolút biztonság -, amely sohasem következik be. Az emberiségnek ugyanis együtt kell élnie a létét veszélyeztető körülményekkel, amelyek származhatnak külső ellenségtől, civilizációs (ipari, technikai) fejlődésből, természeti katasztrófából stb. Ezek egy része nem ismeri és tiszteli az államhatárokat, s a levegőben, vizekben stb. is átterjedhetnek más országokba. Miután tehát sem a belső, sem a külső veszélyek nem zárhatók ki, bekövetkezésük esetén a biztonságnak az ártalmas hatások, károk, pusztítások stb. mérséklésére, az eredményes védekezés és a helyreállítás feltételeinek megteremtésére kell irányulnia.

3.) Az előzőekben mondottak vonatkoznak nagy részben a nemzet biztonsága alcímben leírtakra is. A nemzet sem éri el sohasem a “külső és belső tényező által nem fenyegetett, nem veszélyeztetett állapotát, a nemzet érdekei akadálytalan érvényre juthatóságát.” Külön kell azonban szólni a nemzeti érdekek problémájáról. Ma már egyetlen állam - legyen az akár világhatalom - sem rendelkezik a korlátlan diktátum jogával, amely szükségeltetne a nemzeti érdek akadálytalan érvényesítéséhez. Ezért nem egy esetben kompromisszumra kényszerül még az Egyesült Államok is a szövetséges és partnerországokkal, sőt az ellenfélnek tekintett országokkal is a békés megoldás érdekében, az elviselhető engedmény határáig. Vannak azonban esetek, amikor az állami vezetésnek minden rendelkezésre álló, a nemzetközi jogba nem ütköző eszközt alkalmaznia kell a biztonság érdekében.

4.) A biztonságpolitika (nemzetbiztonság-politika) alcímben leírtak is több észrevételt váltanak ki. A szerző szerint a biztonságpolitika egy konkrét állam, a hatalmon lévő politikai elit sajátja. Ez a felfogás azonban csak a hivatalos, állami biztonságpolitikára vonatkoztatható. Emellett a társadalomban vannak nem hatalmon lévő pártok, szervezetek, csoportok, amelyeknek szintén van saját biztonságpolitikai nézetrendszerük, elveik, gyakorlati tevékenységük, programjuk stb., amelyek több-kevesebb vonatkozásban eltérnek, eltérhetnek a hivatalostól. Ezekről nem lehet nem tudomást szerezni. Így adódik elő, hogy egy időszakban egy társadalomban, államban több biztonságpolitika is létezik egymás mellett.

Úgyszintén lehet biztonságpolitikája több országból álló szövetségnek, nemzetközi szervezeteknek is, ami irányadó a tagországok számára, azaz nem lehetnek ellentétben egymással.

5.) A politikák alcímhez szintén adódik egy-két észrevétel. Maga a definíció szintén leszűkítettnek, másrészt kategorikusnak tűnik. Ez abból adódik, hogy a politikát a szerző ismételten az állam uralkodó (kormányzó) elitjéhez köti, nem szól más birtokosokról, holott azok is léteznek, s politizálnak. Másrészt itt is érződik a leszűkítés, korlátozás, miután a politikát a tervszerű és célirányos cselekvési programra, magatartásvonalra értelmezi. Közismert, hogy minden politikához célok, elvek, nézetek, szervezetek is tartoznak a cselekvési programok, magatartásvonalak mellett. Ezek komplex egysége alkotja a politikát.

A politikák rendszerezéséhez és elnevezéséhez csupán annyit, hogy ez egy változatnak tekinthető, amely mellett lehetséges más csoportosítás és helyi érték is. Az olvasó azonban jogosan hiányolja, hogy a felsorolásban a biztonságpolitikát nem találja meg.

6.) A katonapolitika alcímben leírtak kétséget ébresztenek az olvasóban abban a vonatkozásban, hogy célszerű-e ennek a fogalomnak a további használata, a tárgyalt tartalommal. A NATO-tagországokban ugyanis ezt a fogalmat ma már egyre ritkábban használják, s mondhatni azt, hogy kihalóban van. Helyébe a biztonságpolitika, a védelmi politika, a katonai stratégia lép. Továbbra is régi értelemben használják viszont a katonapolitikát a FÁK-tagországokban, valamint néhány más államban.

A NATO-tagországokban a katonai stratégia teljesen betölti a biztonságpolitikából, a nemzeti biztonsági stratégiából fakadó katonai célok, feladatok, rendszabályok, a rendelkezésre álló erőforrások, időhatárok meghatározásának folyamatát. Ezért hazánkban is ennek a használata lenne célszerű. Annak kidolgozása, hogy az MK katonai stratégiája mit tartalmazzon, most van folyamatban, ezért a beillesztés problémája még megoldható lenne.

Végezetül ne tévessze meg az olvasót, hogy hozzászólásomban zömmel bíráló és kiegészítő jellegű megjegyzéseket tettem. Ez nem csökkenti a hivatkozott cikk értékét, a bátor és újszerű problémafelvetést, hanem csupán arra mutat rá, hogy ugyanazon kérdéseknek többirányú megközelítése is lehetséges. Úgy gondolom, hogy csak így alakulhat ki közérdekű és hasznosítható megoldás. Remélem, mások is így vélekednek.

Vissza a lap elejére