HADTUDOMÁNY-HADÜGY

Bognár Károly

A haderő változó rendeltetése, funkciói és feladatai

A jelen tanulmány címében foglaltak kifejtése feltétlenül megkívánja olyan általános alapok ismeretét, mint: a hadsereggel szembeni társadalmi igények, a biztonságpolitikai környezetből levezethető veszélyek; az ország védelmi kiadásainak várható mértéke; a nemzetközi szervezetek, védelmi szövetségek katonai erővel szembeni elvárásai; a nemzeti biztonsági és katonai stratégia alapelvei (ezek kidolgozása most van folyamatban, de egyes tételei már megelőlegezhetőek). A hiányosnak minősíthető feltételek ellenére a NATO-tagság egyre közelgő ideje azonban nem ad lehetőséget további várakozásra a Magyar Honvédség újszerű rendeltetése, funkciói, feladatai kidolgozásában, de sürgeti ezt a honvédelmi jogszabályok új körülményekhez és követelményekhez való hozzáigazításának igénye is.

Napjainkban számos szervezet van, illetve formálódik, amelyek illetékességi területükön, tevékenységük során számolnak az egyes tagországok konkrét katonai részvételére az egyes problémák megoldásában.

a) A NATO vezetőinek nyilatkozataiból, állásfoglalásaiból, az érvényben lévő hadászati koncepció tételeiből, a szabályzatok előírásaiból, a szakmai konzultációkból, a békepartnerségi rendezvényekből, a katonai szakirodalomból nagy valószínűséggel következtetni lehet arra, hogy a szövetségnek milyen jellegű igényei, elvárásai vannak a honvédség rendeltetése, funkciói és feladatai tekintetében. Ezek közül a legfontosabbaknak a következők tekinthetők:

• a Magyar Honvédség járuljon hozzá a szövetséges erők együttes katonai potenciáljához, annak erősítéséhez, s szükség esetén legyen képes kivenni a részét a kollektív védelemből a washingtoni szerződés [1] 5. cikke alapján;
• a magyar politikai és katonai vezetésnek alkalmazkodnia kell a szövetségben kialakult vezetési, tanácskozási, döntési mechanizmusokhoz, s vállalnia kell az arányos képviseleti kötelezettségeket s az azokból fakadó anyagi terheket;
• a honvédség fejlesztésénél, fenntartásánál és felkészítésénél alapul kell venni a szövetség mindenkori hivatalos hadászati koncepcióját, a haderőnemi doktrínák tételeit, az interoperabilitás követelményeit, az alapvető szabályok előírásait;
• a honvédség béke- és háborús méretei, arányai, szervezetei alkalmazkodjanak a többi tagállam hadseregeinél kialakult méretekhez, arányokhoz és szervezeti formákhoz, s tegyék lehetővé a többirányú alkalmazást;
• a haderőnemeknél reagálóerőket kell békében készenlétben tartani (kb. 15-25 százalékos arányban) olyan állapotban, hogy azokat néhány nap alatt sokirányú feladatokra alkalmazni lehessen (az azonnali készenlétűeket 3-7, a gyorsreagálásúakat 15-30 nap alatt) a multinacionális szövetségi vezető szervek alárendeltségében;
• a honvédség fő védelmi erői békében nemzeti irányítás és vezetés alatt maradnak, s zömük csak háború (katonai konfliktus) esetén kerül a szövetségi vezető szervek alárendeltségébe;
• a honvédség erői és intézetei elvileg alkalmazásra kerülhetnek a NATO illetékességi területén, illetve ENSZ-, EBESZ-felkérés esetén azon kívül is, valószínű alkalmazási térségük azonban Dél-Európa;
• a csapatok kiképzettsége, fegyverzete és felszerelése biztosítsa a NATO hadászati koncepciójában szereplő feladatok teljesítését, együttműködve más szövetségi erőkkel;
• a magyar katonai infrastruktúrát a NATO-ban elfogadott elveknek megfelelően kell fejleszteni és előkészíteni, számítva arra az eshetőségre, hogy válsághelyzetben a szövetség vezetése katonai erőt, vezető szerveket, intézeteket csoportosíthat át hazánk területére;
• a magyar katonai költségvetést a NATO-tagországokban alkalmazott elveknek és módszereknek megfelelően kell tagolni, s annak mértékét fokozatosan a NATO-átlag szintjéhez kell közelíteni.

b) Az Európai Unió és a NYEU vezetésének is vannak és lesznek katonai jellegű elvárásai hazánkkal szemben. Az Európai Unió megalakulását szabályozó maastrichti szerződés előirányozta az európai védelmi identitás erősítését, s ennek érdekében a tagországok közös kül- és biztonságpolitikájának kialakítását. A preambulum rögzíti, hogy az aláírók a jövőre vonatkozóan: “Elhatározták, hogy közös kül- és biztonságpolitikát folytatnak, amelyhez hosszabb távon hozzátartozik a közös védelmi politika meghatározása is, amely adott időben közös védelemhez vezethet, s így erősíti Európa identitását és függetlenségét, hogy előmozdítsák a békét, a biztonságot és a haladást Európában és a világban”.[2]

A maastrichti szerződés V. címe rögzíti a közös kül- és biztonságpolitika meghatározásának konkrét folyamatát (a célokat, az illetékes szerveket, a döntési hatásköröket, a NYEU-hoz való kapcsolatot stb.) [3]. Az aláíró felek rögzítették, hogy a Nyugat-európai Uniót az EU integráns részének tekintik, amely illetékes a védelempolitikai vonatkozású döntések és akciók kidolgozására és végrehajtására. A NYEU-tagállamai a petersbergi nyilatkozatban [4] megerősítették, hogy a szervezet az EU védelmi tényezőjévé, s az Atlanti Szerződés európai pillére erősítésének eszközévé válik. Készségüket fejezték ki arra, hogy a tagországok hagyományos fegyveres erőiből katonai egységeket bocsátanak a NYEU parancsnoksága alá meghatározott katonai feladatok ellátására. Ennek legismertebb része az Eurohadtest, amelynek állományába három hadosztály, egy francia, egy német pc. és egy belga g. hadosztály s a német-francia közös dandár tartozik. A NYEU többi tagállama is jelölt ki zászlóalj-dandár nagyságú köteléket ilyen feladatra.

Az EU, illetve NYEU rendes tagság elérése esetén a Magyar Köztársaságnak is ki kell jelölni és fel kell készíteni zászlóalj-dandár nagyságú köteléket a közös európai védelmi feladatok ellátására. (Ez azonban azonos lehet a NATO reagáló erőihez utalt alakulattal is, amelyet azonban NYEU-alkalmazás esetén pótolni kell.)

Időközben, az 1996-97. évi kormányközi tárgyalásokon némileg módosították az eredeti maastrichti szerződést, amelynek tartalmát 1997. október 6-án hozták nyilvánosságra Brüsszelben [5]. Ebben többek között meghatározták a közös kül- és biztonságpolitika céljait, a tartalom kialakítására hivatott szervet (az Európai Tanács), valamint az ennek keretébe tartozó feladatokat is. Ez alkalommal ismét megerősítették, hogy a “Nyugat-európai Unió az Európai Unió fejlődésének integrált alkotórésze”. Ez egyben azt is jelenti, hogy megszűnik majd a Nyugat-európai Unió eddigi szervezeti különállása, s a jövőben az Európai Unió része lesz (valószínű azonban a szervezeti önállósága). Így tehát az Európai Unióban elnyerendő teljes jogú tagság hasonló vagy közelálló státuszt jelent majd annak biztonságpolitikai-védelmi szervezetében, a Nyugat-európai Unióban is.

Miután hazánk az Európai Uniónak várhatóan 2002-2003 körül tagja lehet, az abból eredő biztonságpolitikai, katonai-védelmi igényekkel már most számolnunk kell, s ennek tükröződnie kell a honvédség rendeltetésében, funkciójában és feladataiban.

Az 1997. évi tapasztalatok azt mutatják, hogy elsősorban pénzügyi okok és parancsnoklási viták miatt egyelőre nem várható az ENSZ önálló fegyveres erőinek a létrehozása. Ezért az ENSZ égisze alatt folyó, katonai erőt igénylő békefenntartói műveletek, akciók esetén a a Biztonsági Tanács a tagországokat hívja majd fel a jövőben továbbra is meghatározott kontingensek rendelkezésre bocsátására. Ennek nagysága hazánk esetében századtól zászlóaljig terjedhet. (1996-ig hazánk 15 ilyen, ENSZ égisze alatt folyó katonai feladat teljesítésében vett részt.) Az ENSZ ilyen irányú műveleteinek nagyságát jól jelzi az az 1995. évi összesítés, amely szerint Ázsiában, Afrikában, Közép- és Dél-Amerikában, valamint Európában 78 országból 15 helyszínen 60.878 katona vett részt [6].

Kofi Annan ENSZ-főtitkár 1997. szeptember 3-án tett jelentése szerint az akkori időpontban 22.500 fős katonai és polgári alkalmazotti állomány vett részt a világszervezet égisze alatt folyó műveletekben a világon, 16 békemisszió keretében [7]. Várható ilyen irányú igény az EBESZ-től is. Erre is volt már példa, bár az nem mindig katonai erőre vonatkozott.

A fentieken kívül történhetnek a világban olyan ipari, természeti csapások, katasztrófák, amelyek elhárításához, a következmények csökkentéséhez a nemzetközi szervezetek (elsősorban az ENSZ, az EBESZ) magyar katonai erő részvételét kérik, s amelyek elől kitérni humanitárius okok miatt nem lesz lehetséges.

d) Összegzésképpen megállapítható, hogy korunkban egy adott ország fegyveres erőire számos külső - nem konkrétan az ország lakosságát és területét védelmező - feladat vár. Ezek olyan méretűek és kihatásúak, hogy azoknak szerepelni kell az ország alkotmányában és számos más jogszabályban is. Ez teremti meg az országon kívüli alkalmazás jogi hátterét és fedezetét. Lehetnek ugyanis olyan helyzetek, időszakok, amelyekben nem mindig lehetséges az egyedi parlamenti hozzájárulás megszerzése. Márpedig ilyen esetekben az állam által vállalt nemzetközi kötelezettségek, jogos elvárások szenvednének csorbát, amelyek nem erősítenék, hanem gyengítenék az ország tekintélyét és megbecsülését.

Ha a jelenlegi hazai kodifikációs eljárást vizsgálat alá vesszük, azt kell megállapítani, hogy elkerülhetetlenül alapos és átfogó szemléletváltoztatásra van szükség a hadsereg rendeltetésének, funkcióinak és feladatainak meghatározásában. El kell kezdeni annak az elmúlt évtizedekben berögződött, leülepedett általános elvnek, felfogásnak, nézetnek a megváltoztatását, amelyek szerint az állami vezetés a haderőt tulajdonképpen és alapvetően azért fejleszti és tartja fenn, hogy az: békében készüljön fel a háborúban várható feladatok sikeres és eredményes végrehajtására; minden időben segítse az állami (nemzeti) érdekek érvényesülését, s katonai erővel támassza alá az állami vezetés politikáját; háború esetén szétverje és megsemmisítse az ellenséges erőket, elfoglalja az ellenfél területét; a lehető legkisebb saját veszteség árán győzelmesen fejezze be a háborút önállón vagy valamely szövetségi rendszer tagjaként; majd ismét készüljön a következő háború sikeres megvívására.

Napjainkban a globalizáció, az integrációk, az információs társadalom kialakulása korában elsősorban az országok, uniók, közösségek: gazdasági hatalma és ereje, társadalmi, kulturális, ipari-technológiai fejlettsége, a nyersanyag- és energiaforrások megléte a domináló, ezek határozzák meg a helyüket a világhatalmi hierarchiában. Jól példázza ezt a katonailag roppant erős Szovjetunió és a Varsói Szerződés váratlan és gyors széthullása, megszűnése. A nagyobb háborúk nélküli világban a katonai erő csak másodlagos szerepet tölt be az országok közötti s az általános nemzetközi viszonyokban az előbb említettek mellett. Ezt igazolja a hozzávetőlegesen azonos mennyiségű katonai erővel és fegyverzettel rendelkező Egyesült Államok és Oroszország helyében, szerepében, tekintélyében meglevő, markánsan eltérő különbség a világhelyzet alakításában, az események formálásában.

A megváltozott világhatalmi és nemzetközi helyzetben, az új biztonságpolitikai és hadászati környezetben megalapozottnak és reálisnak vehető az az új kiindulási alap, elvi, elméleti tétel, amely szerint korunkban és a belátható jövőben az országok, szövetségek számára a haderő azért szükséges, hogy: eredményesen fel tudjanak lépni a megfélemlítés, a fenyegetés, a zsarolás bármely formája ellen; képesek és készek legyenek a béke megőrzésére, a háború elhárítására; kezelni tudják az esetlegesen kialakuló válságokat, konfliktusokat; részt tudjanak venni azok megelőzésében, a béke kikényszerítésében, a békefenntartási műveletekben; szükség esetén pedig képesek legyenek a saját és a szövetséges területek és lakosság megvédésére, a béke helyreállítására.

A NATO, az EU és a NYEU alapvetően meghatározó dokumentumaiból ezek az új kiinduló alaptételek vezethetőek le. Ezeknek tükröződniük kell a hazai viszonyok között is.

A Magyar Honvédség rendeltetése megfogalmazásának igénye eddig még nem merült fel. Ezért az alkotmányban is csupán a háború időszakára érvényes alapvető kötelessége került rögzítésre, néhány kiegészítéssel. A jogállamiság fejlődése, a 90-es években bekövetkezett globális és gyors változások, az azokból fakadó igények, a közeljövő várható eseményei azt a meggyőződést erősítik és igazolják, hogy szükség van a Magyar Honvédség rendeltetésének rövid, tömör, de a lényeget kifejező meghatározására. Ez terjedjen ki a béke időszakára, válsághelyzet és háború (katonai konfliktus) esetére is, ne tartalmazzon gyakori változásnak kitett tételeket és hosszabb időszakban változatlan maradjon. Ebből a megfogalmazásból levezethetőek legyenek a honvédség azon funkciói, feladatai is, amelyek alsóbb rendű jogszabályokban szerepelnek majd konkrét és részletes formában.

A Magyar Honvédség rendeltetését az alkotmányban az alábbiak szerint lenne célszerű rögzíteni: “A Magyar Honvédség a magyar társadalom szerves része, a felső állami vezetés egyik fontos szervezete, eszköze, amelynek rendeltetése a békében, válsághelyzetben és háború esetén adódó, a katonai erőt igénylő olyan funkciók és feladatok teljesítése, mint: a nemzeti függetlenség, az állami szuverenitás, az ország területi integritása, az állami érdekek és nemzeti értékek védelme, s a vállalt szövetségi és nemzetközi kötelezettségek teljesítése, amelyeket külső védelmi, belső stabilizáló és nemzetközi funkciók betöltésével valósít meg. Ezeket és a konkrét feladatokat a honvédelmi törvény tartalmazza.”

Ma már nyilvánvaló, hogy a Magyar Honvédség nem léphet be a NATO-ba, a 21. századba az elmúlt években az alkotmányban, törvényekben, országgyűlési határozatokban kodifikált feladatokkal. Ennek oka többrétű. Egyrészt alapvetően megváltoznak a biztonságpolitikai és védelmi körülmények, feltételek NATO-tagságunk befejezett ténnyé válásával, s ezzel együtt majd új feladatok is jelentkeznek. Másrészt pedig azért, mert az eddigi kodifikálás komoly elvi, logikai és lényegi hibákat is tartalmaz, amelyeket feltétlenül korrigálni kell, lehetőleg közelítve a NATO néhány országában kialakult megoldásokhoz. Tekintsünk át néhány példát a fentiek alátámasztására!

Az 1989. évi XXXI. törvényben módosított alkotmány az akkori helyzetnek, ismereteknek megfelelő védelmi tételeket tartalmaz. Ebben az időszakban még létezett a Varsói Szerződés, a konfrontációnak a régebbinél enyhébb változata. Nem születtek még meg olyan alapvető leszerelési, fegyverzetcsökkentési megállapodások, mint pl.: a CFE-szerződés, a START-I és Start-II egyezmények stb. A nukleáris fegyverek, a légierő és a szárazföldi csapatok zöme mindkét félnél még magas fokú harckészültségben volt. Reális veszély volt még a szövetségi rendszerek közötti háború lehetősége, mert megvolt az ehhez szükséges szervezeti, intézményi, fegyverzeti és haditechnikai feltételrendszer stb. Így az alkotmány VIII. fejezet 40/A paragrafus 1. bekezdése az alábbiakat rögzíti: “A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető kötelessége a haza katonai védelme. A fegyveres erők feladatait és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat alkotmányerejű törvény határozza meg. [8] Nincs semmiféle teendő tehát békeidőszakra, mivel a meghatározott kötelesség csak az ország ellen irányuló támadás, katonai konfliktus esetén realizálódhat. Van azonban már rendelkezés szükségállapot idejére, arra az esetre, ha a közbiztonság és a közrend fenntartására a rendőrség alkalmazása nem elegendő. Ez már némi utalásként értékelhető a belső, másodlagos feladatokra. Összességében azonban a jelenleginél bővebb, kifejezőbb és konkrétabb meghatározásra lenne szükség.

Az 1993. évi CX. törvény a honvédelemről [9], amelyet 1993. december 7-én fogadtak el, a fegyveres erők feladatait szükségtelenül részletesen, fontosságuktól eltekintve, semmit sem kiemelve, 11 pontban határozta meg. (A NATO- és a NYEU- tagországok általában elegendőnek tartanak egy négy-öt pontból álló, tömör feladat-meghatározást). Valamiféle fontossági értéket csak a felsorolás helyi értéke alapján lehet kikövetkeztetni. Nincs utalás arra, mit kell abból békében, válsághelyzetben, háború (katonai konfliktus) esetén teljesíteni. Ez a NATO hadászati koncepciója után több mint két évvel később megjelent törvény igen kevés hasonlóságot mutat fel azzal, holott 1990 óta hivatalos kormányprogram volt hazánkban a NATO-hoz való csatlakozás szándéka.

Az Országgyűlés 1995. június 30-án határozatot fogadott el a Magyar Honvédség hosszú, valamint középtávú átalakításának irányairól és létszámáról [10]. Ebbe olyan feladat is került, ami elvileg, logikailag hibás, amikor a 4/a. pontban azt rögzíti, hogy: “A honvédség legfontosabb békefeladata az állomány és a csapatok folyamatos kiképzése és felkészítése.” Ez a megállapítás felcseréli, összetéveszti a cél és az eszköz viszonyát, az eszközt teszi meg elsődlegesnek, legfontosabbnak. A kiképzés ugyanis csak egyik eszköze és módszere annak, hogy a honvédség alapvető feladatait békében, válsághelyzetben és háborúban is teljesíteni tudja. Ez pedig nemzeti szempontból békében a támadástól való visszatartás, az elrettentés hitelességének meggyőző kinyilvánítása, a katonai stabilitás megőrzése; az állami vezetés politikájának katonai erővel történő alátámasztásában, valamint a nemzetközi szerződésekben vállalt állandó és rendszeres, s az esetenként előforduló békefenntartói, válságkezelési kötelezettségek teljesítésében határozható meg. Sajnos, hogy ennek tudata, ismerete még ma sem elég mély a vezetői és parancsnoki állományban, mert számukra a legtöbb időt, munkát a mindennapos kiképzés igényli.

A fenti áttekintés azt mutatja, hogy a védelmi kodifikációban tükröződnek ugyan némi eredmények, azok azonban összességükben nem eléggé elő~re~muta~tóak, jövőorientáltak, s elmaradnak a várható követelményektől. Ezért a NATO-csatlakozás idejével egy időben vagy új biztonságpolitikai és honvédelmi alapelveket, de még inkább - a NATO-tagországokban alkalmazott gyakorlatot követve - nemzeti biztonsági és nemzeti katonai (védelmi) stratégiát kellene kidolgozni és életbe léptetni. A honvédelmi törvényben pedig a honvédség feladatait meghatározó részt módosítani kellene annak figyelembevételével, hogy azok:

• tükrözzék a sajátos nemzeti érdekeket;
• igazodjanak a NATO-ban, az EU-ban és a NYEU-ban alkalmazott megoldásokhoz, s legalább egy évtizedig ne legyen szükség módosításukra;
• a honvédségnek a társadalom és a védelmi integráció elvárásait kielégítő feladatai legyenek már békében is, növekedjen a lakosság biztonságérzete, legyen kész az anyagi áldozatok kismértékű növelésére is;
• a feladatok legyenek reálisak, konkrétak békében, válsághelyzetben és az esetleges háború (katonai konfliktus) időszakában, s arányosak az ország gazdasági lehetőségeivel.

A honvédelmi, 1993. évi CX törvény III. fejezetében lenne célszerű módosítással rögzíteni a teljesítendő funkciókat az alábbiak szerint:

“Az alkotmányban szereplő külső védelmi funkciót a Magyar Honvédség a béke megőrzésével, oltalmazásával, az ország elleni esetleges támadástól való visszatartás hitelességével; az állami vezetés kül- és biztonságpolitikája katonai erővel való alátámasztásával; végső esetben az ország elleni agresszió során pedig önállóan vagy szövetségben, az ország területe, lakossága, anyagi és szellemi javai fegyveres védelmével valósítja meg.

A belső stabilizáló funkciót a Magyar Honvédség azzal biztosítja, hogy: az alkotmányosság, a jogállamiság, a társadalmi rendszer fegyveres támaszául szolgál; szükség esetén segítséget nyújt a szervezett állami élet, a közrend fenntartásához; részt vesz a lakosságot fenyegető elemi, természeti veszélyek, katasztrófák, csapások elhárításában, illetve következményeinek felszámolásában.

A nemzetközi funkciót a Magyar Honvédség azzal valósítja meg, hogy: részt vesz az állam által vállalt nemzetközi kötelezettségek (a szövetséges országok kollektív védelme) teljesítésében; hozzájárul a katonai stabilitáshoz Közép-Európában; ENSZ- vagy EBESZ-kérésre katonai erőt bocsát rendelkezésre egyes nemzetközi problémák (békefenntartás, humanitárius akciók stb.) megoldásához.”

A Magyar Honvédség feladatainak meghatározásánál figyelembe kellene venni egy-két NATO-tagország példáját. Nyugat- és Közép-Európában jelenleg és a jövőben is Németország tartja fenn a legnagyobb és legütőképesebb hagyományos katonai erőt. Ez az ország a NATO mindegyik többnemzetiségű hadtestében jelen van legalább egy-egy hadosztállyal vagy ennél nagyobb erővel. A német katonai szakirodalom jár élen az új elvi és elméleti tételek publikálásában is. Így például már 1992. november 26-án új védelempolitikai irányelvet fogadtak el, amelyben reagáltak az ország megváltozott szerepére és felelősségére a világban, s a Bundeswehr új feladatait az alábbiakban határozták meg:

• óvja Németországot és annak állampolgárait a politikai zsarolás és külső veszély ellen,
• elősegíti Európa katonai stabilitását és integrációját,
• védelmezi Németországot és annak szövetségeseit,
• szolgálja a világbékét és a nemzetközi biztonságot, az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban;
• segítséget nyújt katasztrófák esetén, mentést végez szükséghelyzetben, és támogatja a humanitárius akciókat.” [11].

Hollandiában - amely lakosságát és területi nagyságát tekintve közelebb áll hazánkhoz - a fegyveres erő főfeladatairól a régi alkotmány az alábbiakat rögzíti:

• az ország védelme,
• a világbéke és a nemzetközi biztonság szolgálata,
• humanitárius akciók.

• védelmi feladatok a NATO-szövetség keretében,
• hozzájárulás a békefenntartáshoz.

Ezek a példák azt mutatják, hogy a feladatok közé nemcsak a konkrét katonai cselekményeket, teendőket, fegyverek alkalmazását igénylő hadműveleteket és harcokat kell felvenni, hanem a hadsereg létéből, fennállásából fakadókat is, amelyek igen fontosak, de nem igényelnek direkt fegyveres fellépést, mégis képességeik és készségük révén hiteles erőt képviselve kellő hatást gyakorolnak az eseményekre. Ezt fel kellene ismerni és alkalmazni a honvédelmi kérdések előkészítésében és eldöntésében közreműködő, eljáró politikai és katonai vezetőknek, a hadtudományi kutatásban dolgozóknak. Az új alkotmánytervezet, az érvényben levő törvények, országgyűlési határozatok azt mutatják, hogy ettől még messze vagyunk! Ezen sürgősen változtatni kell, hogy a honvédelem kodifikációja a belépés idejére NATO-konform legyen.

“A Magyar Honvédség:

• óvja az országot és állampolgárait a politikai zsarolás és a külső fenyegetés ellen;
• mozdítsa elő a katonai stabilitást Közép- és Dél-Európában és segítse Európa integrációját,
• alapvető feladatként védelmezze a Magyar Köztársaság területét, légterét, lakosságát, állami érdekeit és nemzeti értékeit minden külső támadás ellen, a vállalandó erőkkel vegyen részt a szövetséges államok közös védelmében;
• szolgálja a békét, a nemzetközi biztonságot, az ENSZ alapokmánya, az EBEÉ záróokmánya, a Párizsi Charta szellemében;
• nyújtson segítséget katasztrófák, elemi károk esetében, vegyen részt humanitárius és mentési feladatokban.”

A Magyar Honvédség a fentiek teljesítése érdekében:

Békében: nyújtson védelmet a szomszédságban zajló azon katonai válságok ellen, amelyek az ország biztonságát veszélyeztetik, tartsa vissza az esetleges agresszort az ország területe, légtere elleni támadás, katonai konfliktus elkövetésétől; védelmezze az államhatárt, az ország légterét; kellő súllyal támassza alá az ország külpolitikáját, bizalom- és biztonságnövelő intézkedésekkel javítsa a nemzetközi légkört és stabilitást; fokozza a katonai együttműködést a NATO-val és a NYEU-val; az ENSZ és az EBESZ felkérése alapján vegyen részt békefenntartási és humanitárius akciókban; álljon készen a katonai erő és a harckészültség szükség szerinti növelésére, a mozgósítás végrehajtására.

Válsághelyzetben (rendkívüli vagy szükségállapot esetén): a veszély nagyságától és jellegétől függően fokozza a védelmi készenlétet; katonai demonstrációval járuljon hozzá a diplomáciának a válság csökkentésére, békés rendezésére irányuló erőfeszítéseihez; őrködjön az államhatárok és az ország légterének sérthetetlenségén; hajtsa végre a fegyveres erők szükség szerinti átcsoportosítását; készüljön fel az államhatárt átlépő idegen fegyveres erők lefegyverzésére, internálására; teljesítse a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit; óvakodjon attól, hogy az országhatáron túli fegyveres konfliktusba bonyolódjon; hajtsa végre a részleges vagy teljes mozgósítást.

Háború, fegyveres konfliktus esetén: minden erővel védelmezze az államhatárokat és az ország légterét; a támadó erők nagyságának függvényében növelje a védelmi potenciált; verje ki, illetve szorítsa ki a szándékosan betört, átsodródott vagy a lefegyverzést megtagadó kisebb erőket; nagyobb erejű támadás esetén rugalmas és mozgékony védekezéssel késleltesse a betört erőket a meghatározott védelmi vonal eléréséig; az esetlegesen megszállt területen segítse a népi ellenállás kibontakozását; teljesítse a szövetségesi feladatokat; nagy veszteség okozásával, ellencsapásokkal, valamint a szövetségi, nemzetközi biztonsági intézmények segítségével kényszerítse az ellenséget szándékai feladására, az ország, illetve a védelmi szövetség területi épségének visszaállítására, a béke helyreállítására.

Az alapvető rendeltetést és feladatokat nem csorbítva, s a lehetőség függvényében, mindhárom időszakban nyújtson segítséget az önkormányzati szerveknek, a polgári védelemnek a katasztrófák, elemi károk, rombolások következményeinek elhárításában és a közrend fenntartásában.”

Egy ilyen meghatározás tükrözné, hogy a honvédség alapvető kötelessége a régi maradt ugyan, elsősorban azonban a NATO-tagországok mintájára bővült és kiegészült más, egyéb fegyveres és fegyver nélküli feladatokkal is. A haza védelme után - azzal egyenértékűen - fontosságban a szövetségi kollektív védelemhez való hozzájárulás következik.

Az eddig kifejtett gondolatokból számos következtetés, újszerű megállapítás adódik, amelyek közül - a szerző véleménye szerint - leginkább figyelemre méltóak az alábbiak:

b) Alapvető, elsődleges rendeltetés és feladat marad továbbra is az esetleges külső veszély elhárítása, az ország és a szövetség kollektív védelme, de új veszélyek, kihívások és kockázatok megjelenése bővíti a régebbi (külső, belső) funkciókat (pl. megjelennek a nemzetközi funkció betöltését igénylő feladatok is). A fegyveres erő tehát többrendeltetésűvé (multifunkcionálissá) válik.

c) A fegyveres erőnek korunkban tehát - igazodva a NATO-hoz és a NYEU-hoz és a jelenlegi igényekhez, elvárásokhoz - van elsődleges (primer) és másodlagos (szekunder) feladata.

Az elsődleges feladat alapvetően a régi, az eddig érvényben lévő marad, azaz az ország lakosságának, területi sérthetetlenségének fegyveres védelme. Ezzel egyenrangú és fontosságú feladatként jelentkezik (felvétel esetén) a szövetség kollektív védelme. Új megfogalmazást és tartalmat igényel: a válságok és a fegyveres konfliktusok megvívásának, kezelésének, visszafejlesztésének problematikája, részvétel az ENSZ, az EBESZ, az EU, a Nyugat-európai Unió békefenntartó, béketeremtői akcióiban stb.

A fegyveres erő másodlagos feladataihoz azokat a tevékenységeket célszerű csoportosítani, amelyek jellegük, terjedelmük, veszélyességük miatt jól szervezett, gyorsan alkalmazható, kellően felszerelt, kiképzett tömeges erők bevetését igénylik, s alkalmazásuk eredményeként csökkenthető, illetve mérsékelhető leginkább a személyi veszteség, az anyagi kár, vagy lehetséges a részleges vagy teljes helyreállítás, az élet normalizálása. Ilyen helyzet bekövetkezhet az országon belül és külföldön is. Ide sorolhatóak:

• a határszakaszok és a körzetek lezárása a tömegvándorlás megindulása, menekültek áradata esetén;
• rendfenntartói tevékenység az ország területén, amennyiben az a rendőrség erőit meghaladja;
• ipari-civilizációs katasztrófák következményeinek felszámolása (szárazföldön, vízen, levegőben);
• a természeti katasztrófák (árvíz, gátszakadás, földrengés stb.) bekövetkezésekor humanitárius segítségnyújtás (mentés, orvosi ápolás, élelmezés, elszállásolás stb.).

Bár a fentiek nem fegyveres beavatkozást igénylő feladatok, azok nagy méretük, az eseményben részt vevők száma, a szakmai ismeretigény és felszereltség szükségessége miatt a fegyveres erők igénybevétele nélkül általában csak ritkán oldhatók meg. Így van ez még akkor is, ha ezeknek a feladatoknak az ellátására vannak állami, társadalmi, karitatív szervezetek (polgári védelem, mentőszolgálat, tűzoltóság, Vöröskereszt, Máltai Szeretetszolgálat stb.), ezek ereje és eszközrendszere azonban sok esetben nem elegendő.

d) A fegyveres erő alkalmazásának jellegét tekintve más megosztás is kínálkozik, amely az alábbi:

• fegyverrel megoldandó feladatok;
• fegyver alkalmazása nélküli feladatok.
• A fegyverrel megoldandó, azaz háborús jellegű feladatokhoz az alábbiak sorolhatóak:
• az ország védelme, amelyben szükség esetén részt vesz a teljes nemzeti fegyveres erő;
• a szövetség védelme, amelyben részt vesz a nemzeti fegyveres erő nagyobb része;
• békekikényszerítés válság, konfliktus esetén ENSZ-, EBESZ-felkérés alapján, a nemzeti fegyveres erő egyes egységeivel.

A fegyver alkalmazása nélküli feladatokhoz csoportosíthatóak:

• az ENSZ-, EBESZ-felkérés alapján végzendő békefenntartás, amelyben részt vehetnek a fegyveres erő egyes egységei;
• a különféle segítségnyújtási akciók, amelyek lehetnek humanitárius, katasztrófaelhárító, rendfenntartói jellegűek, amelyekben csak a kijelölt alakulatok, alegységek vesznek részt.

• a rendeltetést (ez ma hiányzik);
• a külső védelmi, a belső stabilizációs és a nemzetközi funkciókat (hivatalosan ez is hiányzik);
• a többrendeltetésnek (multifunkcionalitásnak) megfelelő feladatokat békére, válsághelyzetre, háborúra, illetve katonai konfliktus esetére. (Ezek jelenlegi megfogalmazása kezdetleges, hézagos, másrészt pedig egyes esetekben a kellőnél részletesebb és ismétlődő jellegű.)

* * *

A cikkben felvetett gondolatok, elképzelések, javaslatok kihatnak a honvédség egész életére. Olyan igen fontos kérdések megválaszolását segítik elő, mint pl.: hogyan alakuljon a Magyar Honvédség és haderőnemei mérete, állománykategóriái; milyen legyen a szerkezeti-szervezeti tagozódás, a fegyverzeti-felszerelési ellátás; hogyan alakuljon az alkalmazási készenléti tagolódás; milyen legyen a katonai infrastruktúra; mekkorák legyenek az anyagi készletek stb. Éppen ezért a honvédségben a legelső feladatok egyike a rendeltetés, a funkciók, a feladatok helyes, az igényeknek megfelelő, a lehetőségekkel összhangban álló meghatározása. Ez a további lépések, intézkedések eredője, kiindulópontja. Ezért nagy figyelmet, elmélyült kutatást és vitákat érdemelne!

11. Truppenpraxis, 1993. évi 5. szám, 444. old.

Vissza a cikk elejére