XVII. évfolyam
4. szám
2007. december

A Magyar Hadtudományi Társaság
2007. évi kitüntetettjei

Tanárky Sándor-díjat kapott:

Dr. Padányi József mk. ezredes

Padányi József 1959-ben született Salgótarjánban. Az általános és középiskolai tanulmányai befejezése után 1981-ben üzemmérnöki diplomát szerzett a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, majd elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát.

Hivatásos tiszti pályáját szakaszparancsnokként kezdte, majd több közbeeső beosztást is ellátva, dandárparancsnok-helyettesi beosztásban szolgált. Jelenleg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem intézményfejlesztési programvezetője, emellett oktat az egyetem mindkét karán.

Szakmai és idegen nyelvi ismereteit az Egyesült Államokban, Hollandiában és Angliában bővítette tovább. Két évet szolgált Bosznia-Hercegovinában (1997-1999) az SFOR-misszióban, ahol különböző vezetői beosztásokat látott el.

Kiterjedt, eredményes és elismert, személyes és közéleti tudományos tevékenységet folytat, több tudományos testület (bizottság, tanács, kutatócsoport) tagja, titkára, elnöke. Kutatási területe a műszaki támogatás, a béketámogató műveletek elmélete és gyakorlata, valamint a katasztrófák megelőzése és a következmények felszámolása. Ebből a témakörből írta és védte meg: 1995-ben a kandidátusi, 2007-ben az MTA doktori értekezését.

Tudományos munkájának fontosabb mutatói: több mint 120 publikáció (ebből 24 idegen nyelven, 9 országban), 20 díjazott pályázat, 7 jegyzet. A tudományos minősítés rendszerében témavezetőként, habilitációs és doktori eljárásokban - bírálóként, bizottsági tagként - aktív közreműködő. Eredményes tudományos és közéleti tevékenységét három tudományos ösztöndíj fémjelzi.

Eredményes kutatómunkája, kiterjedt közéleti tudományos tevékenysége és a Társaságban korábban tagként, az utóbbi két választási ciklusban alelnökként, a Hadtudomány Szerkesztőbizottságának elnökeként végzett munkája elismeréseként az MHTT elnöksége Tanárky Sándor-díjban részesítette.

 

Korponay János-díjat kapott:

Dr. Németh József főelőadó

nemethDr. Németh József 1976. október 11-én született Szombathelyen. A ZMNE Hadtudományi Karán 2003-ban szerzett biztonság és védelempolitikai szakértői diplomát kitűnő minősítéssel.

Egyetemi tanulmányai alatt, 1998-tól kezdődően tevékenyen részt vett az intézmény tudományos életének (előadások és konferenciák) és a hallgatók tudományos tevékenységének szervezésében. Az egyetemi tanulmányai befejezése után az egyetem Külkapcsolatok Irodáján dolgozik főelőadóként. Levelező doktorandusz hallgatóként kezdeményezésére alakult meg a ZMNE Biztonságpolitikai Szakkollégiuma, amely vezetésével segítséget nyújtott a Társaság rendezvényeinek szervezésében. 2003 nyarán létrehozta a www.biztonságpolitika.hu weboldalt.

2005/6-os tanévben a Virginiai Katonai Intézetben vendégoktatói és kutatói tevékenységet folytatott, amelynek eredményeként ez év februárjában sikerrel védte meg a transzatlanti vitáról írt doktori értekezését. 2007 márciusától a Katasztrófavédelmi Tudományos Egyesület elnökhelyettese.

Németh József eddigi tudományos eredményei és a Társaság szervezeti életében, különösen a fiatalok tudományos munkába való bevonásában nyújtott segítsége elismeréseként az MHTT elnöksége Korponay János-díjban részesítette.

 

Életműdíjat kapott:

Dr. Hajma Lajos nyá. ezredes

Dr. Hajma Lajos nyá. ezredes a Magyar Hadtudományi Társaság alapító tagja. 1993-1995 között a Társaság Felügyelő Bizottságának tagja, 1997-től 2001-ig elnökhelyettes, majd a Biztonságpolitikai Szakosztály elnöke, jelenleg a Kiss Károly Klub, Biztonságpolitikai Szakosztály tagja. Hivatásos szolgálata és nyugállományba vonulása után a hadtudományi, biztonságpolitikai és stratégiai kérdések (témák) elismert kutatója, számos cikke, több könyve, pályaműve fémjelzi tudományos munkájának eredményeit.

Idén töltötte be 80. életévét. Ez alkalomból az MHTT elnöksége tudományos kutatómunkája és a Társaság életében kifejtett aktív tevékenysége elismeréseként Életműdíjban részesítette.

 

« vissza a tartalomhoz