XVII. évfolyam
4. szám
2007. december

Bakos Klára
az Egyetemi Központi Könyvtár igazgatója

Az Egyetemi Központi Könyvtár helye és szerepe
a katonai felsőoktatásban

A 21. századi megatrendek közül napjainkban középpontba került a fenntartható fejlődést generáló tudás és kiemelt szerepet kapott az élethosszig tartó tanulás. A kor igényeihez igazodva nemzetközi szinten is egységesült a felsőoktatás, átalakulási folyamatban van a formális és informális képzés. A mindennapi működésben általánossá vált az infotechnológiai eszközök használata, az információszerzés egyik eszköze az állandóan fejlődő internet lett. Egyre elfogadottabbá vált az e-ügyintézés. Az élet minden területén megnőtt a digitális műveltség jelentősége. A könyvtárak pozitívan reagáltak a kor nagy kihívásaira. A korábbi megőrző szerep mellett a könyvtárakban prioritást kapott a szolgáltató jelleg, a felhasználó-központúság. Mint az információs társadalom alapintézményének (nemzetközi és hazai jogi dokumentumokba rögzítve) a könyvtárnak alapfeladata lett az információhoz való szabad hozzáférés biztosítása mindenki számára. A demokratikus jogok figyelembevétele egyben hozzájárulás az esélyteremtéshez, az esélyegyenlőséghez. A hozzáférés szempontjából hosszú távú feladatként jelentkezett a szellemi örökségek digitalizálása, kiemelt szerepet kapott a tartalomszolgáltatás. A magyar könyvtárügy új stratégiáját az ország törekvéseivel, a nemzetközi trendekkel összhangban fogalmazta meg.

A fenti makrokörnyezeti determinációkat figyelembe véve, a katonai felsőoktatás igényeihez igazodva végzi szolgáltató tevékenységét a ZMNE Egyetemi Központi Könyvtára. Az EKK küldetése, hogy releváns információt szolgáltasson a katonai felsőoktatás hallgatóinak, oktatóinak, tudományos kutatóinak; bárki számára közvetítse a hadtudományi kutatás eredményeit, a kultúra értékeit. Lényeges, hogy korszerű, gyors és minőségi szolgáltatásaival, a diszciplína nyújtotta egyedi információkkal, a más hazai nagy könyvtári információs hálózatokhoz történő csatlakozással hozzájáruljon az elégedett könyvtárhasználót megcélzó országos törekvések megvalósulásához. Szolgáltatási filozófiája tudatos: középpontjában a könyvtárat természetes életterének, szellemi otthonának tekintő felhasználó áll. Tevékenységének jogi kereteit az OKM felsőoktatási és kulturális törvények, jogszabályok mellett HM utasítások rögzítik a HSZIIR, a NATO Katonai Szabvány Könyvtár, a honvédségi kötelespéldány vonatkozásában.

Az egyetem központi könyvtára nyilvános könyvtár, az egyetemen folyó oktatást, illetve tudományos kutatást közvetlenül kiszolgáló szervezeti egység, egyben az egyetemen folyó oktatási és tudományos tevékenység szakirányának megfelelően hadtudományi szakkönyvtár, a NATO és EU egységesített dokumentumok országos szolgáltató helye. A tanrendbe épített könyvtári órák megtartásával tevékenysége szervesen beépül az egyetem oktatási rendszerébe. A honvédségi felsőoktatási és szakkönyvtárak vezető könyvtára, amelynek megfelelően koordinatív, valamint irányító szerepet tölt be a Hadtudományi Szakirodalmi Integrált Információs Rendszer (HSZIIR) működtetésében. A védelmi szférát kiszolgáló kutatóhely, információs bázis. Az Országos Dokumentumellátó Rendszer tagjaként a hadtudományi diszciplínát országosan képviselő könyvtár. A NATO PfP tagországok könyvtári konzorciumának tagjaként hozzájárul a nemzetközi katonai elektronikus szakirodalmi tájékoztatáshoz. A hadtudományi terminológia adatbázisközpontja.

Nemcsak az intézmény által meghatározott, az BSc, MSc, PhD képzési szinteken és a kutatást támogató felsőoktatási és szakkönyvtári feladatokat látja el, hanem - csapat szintig - a Magyar Honvédség egészére kiterjedő központi szakirodalmi, tájékoztató és dokumentációs szolgáltatásokat nyújt. A HSZIIR keretében koordinálja a katonai könyvtárak központi adatbázisának építését.

Gyűjteménye országosan és a Magyar Honvédség vonatkozásában is unikális, speciális, a hadtudományi diszciplínát és az interdiszciplináris tudományterületek szakirodalmát összességében lefedő dokumentumállomány. Dokumentumtípusokban sokrétű (könyv, folyóirat, jegyzet, disszertáció, szakdolgozat, kutatási jelentés, pályamunka, katonai térkép, NATO szabvány, HM szabályzat, HM főnökségi kiadványok stb.) és gazdag gyűjteménnyel (több mint 500 ezer dokumentum), valamint különgyűjteményekkel (Király Béla gyűjtemény, Mueller Othmár Robbantástechnikai gyűjtemény, katonai szabvány gyűjtemény, archív dokumentum-gyűjtemény) rendelkezik.

A szolgáltatások szempontjából az Egyetemi Központi Könyvtár egyik alapszolgáltatása az 1994 szeptemberétől épített online katalógus (OPAC). 1998-tól az OLIB7 integrált könyvtári rendszer segíti a könyvtárosokat és a felhasználókat a szakirodalmi információ szolgáltatásában és elérésében. A gyűjtőkört pregnánsan jellemző dokumentumok tartalmi feltárását (indexelés, referálás) a könyvtár munkatársai által készített, folyamatosan fejlesztett kétnyelvű (magyar és angol) Hadtudományi Tezaurusz segíti, egyben ez az az eszköz, melynek használata az információkeresés során megkönnyíti a felhasználók számára a pontos információhoz jutást.

Az Egyetemi Központi Könyvtár gyűjteményéből a kutatómunkát támogató, a felhasználói érdeklődést kiszolgáló speciális, referált online adatbázisokat hozott létre, melyeket folyamatosan frissít:

  • Hadtudományi, adatbázis,
  • Biztonságpolitikai adatbázis,
  • Kézirat adatbázis,
  • Társadalomtudományi adatbázis,
  • Király Béla-gyűjtemény adatbázisa,
  • Folyóiratcikk adatbázis,
  • Jegyzet adatbázis.

A könyvtár által folyamatosan biztosított elektronikus szolgáltatások közül kiemelendők a folyamatosan előfizetett, a hadtudomány valamennyi szegmensét lefedő online katonai adatbázisok: Jane's hadtudományi adatbázisok; Proquest Military fulltextes katonai folyóirat adatbázis; valamint a konzorciumi keretekben biztosított online adatbázisok: a folyamatosan bővülő EISZ (Elektronikus Információszolgáltatás) nemzeti programcsomag keretében szolgáltatott hazai és külföldi tudományos adatbázisok és az EBSCO bibliográfiai és teljes szövegű folyóirat-adatbázisok (magyar országos felhasználási szerződés keretében).

A ZMNE Egyetemi Központi Könyvtár keretében kialakított NATO Katonai Szabvány Könyvtár 2003. június 1-je óta folyamatosan fogadja és szolgáltatja a NATO egységesített dokumentumokat RESTRICTED szintig. 2004-óta nyomtatott és elektronikus formában egyaránt folyamatosan fogadja és szolgáltatja SECRET szintig a NATO és EU dokumentumokat.

A Hadtudományi Szakirodalmi Integrált Információs Rendszer a honvédelmi miniszter 103/2002. (HK 30.) HM számú, a tudományos információellátás rendjére vonatkozó utasítása alapján működik. A HSZIIR keretében létrehozott, az Egyetemi Központi Könyvtár irányításával és koordinációjával működtetett, a katonai szak- és csapatkönyvtárak közreműködésével épített, azonos szoftver alapokon nyugvó közös hadtudományi elektronikus katalógus létrehozásának célja: felhasználó központú, minőségi és hatékony szolgáltatásokkal támogatni a honvédelem kérdéseit érintő állami, szakmai döntések előkészítését, illetve az azokkal összefüggő kutatási-fejlesztési feladatok végrehajtását. A rendszer alapvető funkciója mellett azzal, hogy a csapatoknál szolgálók számára is biztosítja a szakirodalmi- és lelőhely információkhoz való hozzáférést, a tudásmegosztás fontos eszköze.

Az EKK 2005-ben csatlakozott a Magyar Országos Közös Katalógus rendszeréhez, melynek révén lehetővé vált, hogy a könyvtár speciális dokumentumállománya országos közkinccsé váljon. A specifikum elsősorban a hadtudományi diszciplína által meghatározott tematikus kört jelenti, különösen a külső felhasználók számára manapság fontos és keresett témák szakirodalmát: az országvédelem és a hadtudomány általános elmélete, biztonság- és védelempolitika (terrorizmus, konfliktus- és válságkezelés, migráció), hadtörténelem, haditechnika, katonai logisztika, környezetbiztonság és katasztrófavédelem, politikatudomány, vezetés- és szervezéstudomány, katonai műszaki tudományok, NATO egységesített dokumentumok. A könyvtárnak a MOKKÁ-ban való megjelenése involválta az olvasószolgálatainkat személyesen vagy könyvtárközi kölcsönzés keretében megkereső külső felhasználók és könyvtárak számának erőteljes növekedését.

Az EKK megújított, portál jellegű magyar és angol nyelvű honlapja folyamatosan karbantartott, aktualizált. Kifejezett törekvése, hogy a felhasználók számára a könyvtár szervezetéről, elérhetőségéről, működési módjáról, valamennyi hagyományos és elektronikus szolgáltatásáról alapos és érthető tájékoztatást adjon, az újdonságokat (könyvtári rendezvények, könyvbemutatók, új adatbázisok és online folyóiratok, könyvgyarapodás stb.) azonnal közzé tegye. Online elektronikus katalógusa, saját készítésű online adatbázisai innen érhetők el az egyetemi és a külső felhasználók számára.

Az EKK fontosnak tartja, hogy a szolgáltatásaival kapcsolatos információk ne csak elektronikusan jelenjenek meg, ezért az első könyvtárhasználat alkalmával - a tárgyévre jellemző adatelemekkel bővítve és aktualizálva a könyvtári arculathoz tartozó egységes design alkalmazásával - tájékoztató csomagot ad át valamennyi felhasználó részére.

Kiemelten kezeli a felhasználók képzését, továbbképzését, ezért rendszeresen, minden tanév elején a könyvtár hagyományos és elektronikus szolgáltatásait ismertető bemutatókat és felhasználói tréningeket tart az I. évfolyamos hallgatók és doktoranduszok, valamint egyéni vagy csoportos igény szerint bármely felhasználó részére. Ezek a tréningek jelentősen fokozzák a könyvtár szolgáltatásait igénybe vevő, azokkal tudatosan bánni tudó belső és külső felhasználók körét.

Érdemes külön említést tenni a könyvtári rendezvények egyik fontos színhelyéről, a 60 főt befogadó, projektorral, számítógéppel, videólejátszóval felszerelt, könyvbemutatóknak, műhelyvitáknak, szakmai kollégiumoknak helyet adó, máris az egyetem egyik szellemi műhelyeként/fórumaként emlegetett Tudós Kávézóról, mely közösségi integrált térként még vonzóbbá és népszerűbbé tette a könyvtárat a hallgatók és az oktatók, valamint a külső érdeklődők számára. Video-konferenciaterme alkalmas interaktív konferenciák, megbeszélések közvetítésére világszerte. Este 10 óráig nyitva tartó internetkabinetje, a felhasználók rendelkezésére álló 80 db számítógép, a kényelmes fizikai terek, a rangos dokumentumok igazi tudásközpont jelzői.

Kompetenciák, szükséges képességek megfogalmazása folyik manapság minden szakmában. A humán oldal felkészültsége rendkívül fontos a versenyképesség szempontjából. Nem utolsó sorban tehát elmondható, hogy a könyvtár a korszerű infotechnológiák használatában, a tartalmi feltárásban, az adatbányászatban, a tájékoztatásban, az információkeresési stratégiákban, a hálózati munkaszervezésben, koordinációban jártas, kiváló szakmai kompetenciákkal rendelkező kreatív és innovatív munkatársakkal rendelkezik.

Az Egyetemi Központi Könyvtár ma már megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a XXI. század korszerű könyvtárait, információs központjait jellemzik, az információs- és a tudástársadalom kihívásainak. Rendelkezik azokkal a normatív paraméterekkel, amelyek megfelelnek a felsőoktatási és a könyvtári törvényben foglaltaknak.

 

« vissza a tartalomhoz