Nagy László A NATO átalakításáról, a változás igényéről Napjaink egyik aktuális kérdését boncolgatja konferenciánk, amikor a NATO feladatrendszerében bekövetkező vagy várható átalakításokat változásokat vizsgálja. A problémakör egyik összetevője magának a Szövetségnek az átalakítása, amelyről egyébként igen sok különböző fórumon folynak eszmecserék. A Szövetség megújulásának, adaptációjának hajtómotorja az Átalakítási Parancsnokság (ACT), amely a 2002 novemberi prágai csúcstalálkozó döntésének megfelelően alakult meg az Atlanti Főparancsnokság bázisán. Az öt éve létrehozott Átalakítási Parancsnokság valóban az átalakítási erőfeszítések katalizátora, amelynek „szolgáltatásait” az egyes tagországok maximálisan kihasználhatják. Az átalakítás lényegi tartalma pedig az előrelátás, a jövő formálása mind politikai, mind katonai aspektusból. A prágai csúcstalálkozó nemcsak az Átalakítási Parancsnokság létrehozásáról döntött, hanem a reagáló erők (NRF) felállításáról is. Ezek a reagáló erők a fejlődés igazi motorjai, folyamatosan javul az interoperabilitás, egyre több tapasztalt katonával rendelkezik a Szövetség. Az új biztonsági kihívások gyökeresen eltérnek a korábbiaktól. Ez új képességeket is igényel, de mélyebb alkalmazkodást is például az információ-áramlás, a döntéshozatal, a tervezési együttműködés vonatkozásában. Utóbbiak az átalakítás kevésbé költségigényes részét képezik. Ezek az erőfeszítések képessé teszik a tagállamokat, hogy a felelősséget és a terheket megosszák egymás között. Az átalakítás nem olcsó, most kell fizetni azért, hogy később takarékoskodni tudjunk. Végül is az átalakítás nem financiális kérdés, hanem filozófiai kategória. Vannak nem tőkeigényes vonatkozásai is, mindenekelőtt a szellemi átalakítás, a gondolkodás megreformálása. Az átalakítás kollektív fejlődés, a különböző kultúrák és gondolkodásmódok közeledése. Az igényt minden tagállam felismerte és támogatja. Ugyanakkor az egyes tagállamok adaptációja különböző sebességű. A cél a Szövetség teljes működési rendszerének átalakítása annak érdekében, hogy képes legyen kezelni a jövő kihívásait. Ennek alapvető pillérei az interoperabilitás (együtt-alkalmazhatóság), a fenntarthatóság és a kompatibilitás. Az átalakítás hosszú folyamat, beruházás a jövőbe, ugyanakkor meg kell felelni a rövidtávon jelentkező követelményeknek is. Nem lehet mindent vállalni, nem lehet egyszerre mindent átalakítani, erre még az Egyesült Államok sem képes. Indokolt a képességek koncentrálása: kisebb területen előrehaladni, de magasabb szintet elérni. Sok lehetőség van az expedíciós képességek kialakítására. Azt a képességet kell kialakítani, amely otthon is használható. Jó példa erre a NATO gyorsreagálású erők létrehozása. A változás lényegi mondanivalója az előrelátás, az átalakítás viszont egy végtelen folyamat, hiszen ha egy feladat, egy kérdés megoldódik, két másikkal találjuk magunkat szemben. A folyamat négy jelenségre bontható: változás, átalakulás, adaptáció és alkalmazkodás. Az átalakulás ma már nem cél, hanem szükségszerűség. A Szövetség ma már globális szerepvállalásra kényszerül és globális partnerségben gondolkodik (példaként említve Ausztráliát vagy Argentínát). Ez filozófiai szemléletváltást jelent, amelynek során a kollektív védelem intézménye átalakul globális biztonsági intézménnyé. Az alkalmazkodás vég nélküli folyamatként írható le, középpontjában a hatékonyság fokozásával. A hatékonyság politikai összetevője pedig a párbeszéd, mégpedig a Szövetségen belül és azon kívül is: párbeszéd a műveletek előtt, alatt és után is, a konszenzus elérése érdekében, a tapasztalatok hasznosítása céljából. A NATO egész története arról szól, hogy partneri viszonyt tudott kialakítani a korábbi ellenfelekkel és ellenségekkel – Olaszország, Németország, a Varsói Szerződés korábbi tagállamai. Jó példaként említhető a NATO–Oroszország Tanács. A globális partnerség keretében a Szövetség olyan partnereket keresett és talált, amelyek a biztonság előállítói, termelői. A Közel-Keleten pedig a „hídépítés” fogalma tartozik ide, amely például az iraki fegyveres erők kiképzésében formálódik. A feladatok globálisak, a partnerség szintén, és így a biztonságfelfogás is csak globális lehet. A Washingtoni Szerződés tételesen előírja a konzultációt a tagállamok között. Ugyanakkor ezt nem írja elő a NATO-n kívüli államokkal, csupán feljogosítja a Szövetséget a kapcsolatépítésre. A hidegháború időszakában, a tényleges fegyveres konfliktus elkerülésében ennek elsődleges szerepe volt, elegendő utalni az 1967-ben született Harmel-jelentésre, amely fontos eszközként fogalmazta meg a politikai kapcsolatokat, a diplomáciát, a párbeszédet. Miért fontos Magyarország számára a párbeszéd? Azért, mert kis ország lévén, hazánk érdekmegjelenítésében, érdekérvényesítésében még nagyobb szerepet kap a nem-katonai eszköztár, mint egy nagyobb hatalom esetében (amely katonai erejével is nagyobb nyomatékot tud adni érdekei képviseletének). De azért is fontos, mert a biztonságot fenyegető kockázati tényezők között mind erőteljesebben jelentkeznek a katonai eszközökkel megoldhatatlan veszélyforrások, elegendő utalni az energiabiztonságra. A világgal folytatott párbeszéd is egyre nagyobb jelentőségű és egyre inkább intézményesített formákat ölt. Például a párbeszéd Oroszországgal elengedhetetlen a biztonság globális felfogása szempontjából, elengedhetetlen mindkét fél számára, és ugyanakkor egy állandó tanulási folyamatot is képez, ugyancsak mindkét fél számára. Ebben a folyamatban természetes módon előfordulnak be nem teljesült vágyak is, hiszen a két felet olykor gyökeresen eltérő érdekek vezérlik. De egyre jobban és jobban ismerjük egymást, és a közös veszélyek valósággal rákényszerítenek az együttes gondolkodásra és cselekvésre, a párbeszéd szintjének fokozatos, folyamatos emelésére. A Szövetség testületei állandóan foglalkoznak az előrejelzés kérdéseivel, lényegében megkísérlik alakítani is a jövőt. Példa erre, hogy Üzbegisztán már régen partnerország volt, amikor szükségessé vált területének, légterének igénybevétele az al-Kaida és a tálib rezsim elleni hadjáratban. A párbeszéd előkészíti a talajt. A NATO volt az első nemzetközi szervezet, amely integrálta Közép-Európát, ez feltétlenül előrelátásra vall. Jelenleg a Nyugat-Balkánon folyik ilyen előremutató tevékenység, amely alakítja, előkészíti a környezetet a későbbi, szorosabb kapcsolatokra. Ugyanilyen előremutató törekvésnek, jövőformálásnak tekinthető a Mediterrán Párbeszéd. Jelenleg is folyik a honvédség átalakítása, amelynek célja a személyi állomány arányainak javítása mind az alakulatok feltöltöttségének érdekében, mind a tiszt-tiszthelyettes arány egészségesebbé tétele érdekében az utóbbiak javára. Az önkéntes alapon szervezett honvédségnek képesnek kell lennie – a Szövetség keretein belül, a szövetségesekkel együttműködésben – megvédeni Magyarország függetlenségét és garantálni területi integritását, rendelkezésre kell állnia a Szövetség kollektív védelmi képessége és a közös műveletek igényeinek megfelelően. Hozzá kell járulnia az EU biztonság- és védelempolitikájának keretében végrehajtott műveletekhez, továbbá az ENSZ és az EBESZ által koordinált illetve egyéb alkalmi koalíciók által szervezett műveletekhez. Az új igényeknek megfelelően új követelmények fogalmazódtak meg a honvédséggel szemben, köztük például az interoperabilitás, a bevethetőség, a professzionalitás, az expedíciós képességek. Ezekhez társulnak olyan speciális képességek, amelyek jól illeszkednek a Szövetség funkcióihoz. Nincs szükség arra, hogy minden tagállam rendelkezzen a képességek teljes spektrumával. Az átalakítási folyamat a Szövetség legradikálisabb megújulását hozza magával fennállása óta. Hazánk – lehetőségeit figyelembe véve – alkotó módon vehet és vesz részt a jövőre, a várható kockázatokra és az azoknak való megfelelésre irányuló felkészülésben, ami az átalakítási folyamat lényegét képezi. Az alkalmat felhasználva elmondanám, hogy az MHTT kutatói pályázatokban, cikkekben intenzíven foglalkoztak a NATO jövőjével, megújulásának esélyeivel és irányaival kapcsolatos kérdésekkel. Az utóbbi két évben Társaságunk fórumában, a Hadtudományban több szerző (Szenes Z., Deák P., Gyarmati I., Szabó J., Kis J. Benedek és mások) kapcsolódott a konferenciánk témájához, úgy is fogalmazhatnánk, hogy készítette elő. A konferenciánkon elhangzottakat erősítve, tovább részletezve: a szerzők egy része új NATO stratégia mielőbbi kidolgozását sürgeti, hiszen ha abban megfogalmazódnak az alapvető témák, akkor a Szövetség jövőjét meghatározó kérdésekre is válasz kapunk; másrészük a legfontosabb feladatok között hangsúlyozzák a különböző fenyegetések elleni harcot, az ehhez szükséges képességek megteremtésének szükségességét, a multilaterális együttműködésen alapuló nemzetközi rend kiépítését és a transzatlanti kapcsolatok erősítését. Úgy gondolom, hogy a konferencián elhangzottak lehetőséget adnak a téma alapkérdéseinek tanulmányok keretében történő továbbgondolására. |