Kőszegvári Tibor

Gondolatok az űrhadviselésről

E tanulmánynak nem célja, hogy részletesen ismertesse az űrhadviseléssel kapcsolatos összes amerikai és orosz (szovjet) tervet, ezért csak néhány konkrét tényt villant fel azokból az előzményekből, amelyek a mai elképzelésekhez kapcsolódnak. Tehát nem tér ki az űrhadviselés technikai, műszaki szakkérdéseire sem. A történelmi előzmények rövid ismertetése után tárgyalja az orosz (a szovjet) és amerikai űrhadviselési erőket és eszközöket, majd megkísérli a jövő, a 21. században várható kozmikus hadviselési fejlemények bemutatását, többek között a bekapcsolódó új tagállamokat, amelyek ilyen kapacitással bírnak.


A nemzetközi biztonságot fenyegető legaktuálisabb kihívás a terrorizmus elleni küzdelem szükséges és napi feladatainak megfogalmazása és megoldása során gyakran megfeledkezünk az emberiség jövőjét fenyegető egyéb veszélyekről. Ezek közé kell sorolnunk az űrben folytatott és jelenleg is folyó kísérleteket, amelyek célja az űrhadviselési képességek létrehozása.

A nemzetközi és a hazai sajtó az elmúlt év májusában szenzáció jellegű hírekben számolt be arról, hogy az Egyesült Államok légierejének vezetői az USA nemzetbiztonsági stratégiájában hangsúlyozni kívánják az űrhadviselési felkészülés jelentőségét és feladatait. 1 Ezek a hírek késztették a szerzőt arra, hogy ebben a tanulmányban, bár röviden, de emlékeztesse az olvasókat azokra a ma már zömében történelminek tekinthető eseményekre és fejlesztésekre, valamint a 21. századi elképzelésekre, amelyek az űr katonai felhasználására irányulnak.

Az űrben folytatandó katonai műveletekre, az űrhadviselésre olyan tömegpusztító fegyverek alkalmazását tervezték és tervezik, amelyek romboló, pusztító ereje jelentősen meghaladja az eddig kifejlesztett fegyverekét.

Az űrhadviselésre történő felkészülés nem napjaink vitatott témája. A legnagyobb publicitása Reagan USA elnök 1983. március 23-án elmondott beszédének volt. 2 A tények azt igazolják azonban, hogy az űr katonai célokra történő felhasználásával kapcsolatos elképzelések mind az Amerikai Egyesült Államokban, mint Oroszországban (a Szovjetunióban) már jóval korábban megszülettek.

Történelmi előzmények

Az űr, vagyis a katonai tevékenységek negyedik dimenziója 3 már hosszú idő óta foglalkoztatta a katonai gondolkodókat, hiszen az űr, a kozmikus tér kiterjedése sokszorosan felülmúlja a Föld felszínén található szárazföldek, tengerek és a légtér dimenzióit. Az űrben nincsenek sem természetes, sem mesterséges határok, amelyek gátolnák a katonai rendeltetésű eszközök mozgását és tevékenységét. Az űr szabad és határtalan, de meghódításának, katonai célokra történő felhasználásának igen kemény feltételei és óriási anyagi befektetéseket követelő akadályai vannak. Ezek elsősorban az űrbe történő behatolás (a feljuttatás) és az ottani működés nehézségeiből és ezek leküzdésének problémáiból adódnak.

Az űr katonai célokra történő felhasználásának kérdése az 1920–30-as években folytatott, amerikai és szovjet kísérletek után először a második világháború folyamán merült fel. A német hadvezetés háborús tervei között kiemelkedő szerepet játszott Nagy-Britannia. Az 1940–41-es években a partraszállás és a brit területek elfoglalása volt a cél, de ez végrehajthatatlanná vált a német légierőnek az „angliai csatá”-ban elszenvedett súlyos veresége, majd a Szovjetunió elleni támadáshoz szükséges katonai erők nyugatról, keletre történő átcsoportosítása következtében.

Hitler és tábornokai azonban nem mondtak le a Nagy-Britannia elleni megtorló akciókról, amelyek főeszközéül a bombázó repülőgépek után a levegőből és az űrből támadó ún. V-fegyvereket (V-a német Vergeltung = megtorlás szó kezdőbetűje) vetették be a brit városok és más célok ellen.

A V-fegyverek első típusa a V-1 szárnyas rakéta 4 volt, amelyet sugárhajtómű juttatott el kb. 250 km távolságra, közel 850 kg-os robbanótöltettel. A V–1 alacsony repülési sebessége (kb 600 km/óra) miatt sebezhető volt mind a légvédelmi tüzérséggel, mind a vadászrepülőgépekkel. A brit légvédelem hatása és a technikai hibák következtében a németek által indított kb. 9200 db V–1-ből mindössze 5000 érte el a kijelölt célterületet.

A német hadvezetés a V–1 kudarcai láttán 1943-ban egy új, korszerűbb és nagyobb hatású fegyvert, a V–2 ballisztikus rakétát vetett be Nagy-Britannia és szövetségesei ellen. A V–2-t nevezhetjük az első űrfegyvernek, mert indítása után a kozmikus tér alsó határát érintve közeledett a kijelölt cél felé.

A V–2 ballisztikus rakéta hatótávolsága meghaladta a 300 km-t, robbanótöltete pedig egy tonna volt. A rakéta mozgási sebessége rendkívül gyors (1,8 km/sec), pályájának nagy magassága (közel 100 km) volt, amely lehetetlenné tette a brit és a szövetséges légvédelmi eszközök sikeres alkalmazását ellene. 1943 és 1945 között kb. 4500 db V–2 gyártására és zömének bevetésére került sor, további harci alkalmazásukat csak az gátolta meg, hogy az indítóállásokat a szövetségesek elfoglalták.

A német rakétaszakértők tervei között szerepeltek a V–2-nél nagyobb teljesítményű rakéták (űrfegyverek) is, amelyekkel az amerikai kontinens elleni támadásokat kívánták megoldani. Az A–9 és A–10 elnevezésű rakéták közel 100 tonna indulósúllyal és kb. 5000 km hatótávolsággal rendelkeztek volna, de nem került sor megépítésükre a világháború befejezéséig.

A német rakéták tervezésében kiemelkedő szerepet játszott egy fiatal mérnök Werner von Braun, akit a háború után az Egyesült Államokba vittek, majd azonnal bevonták az amerikai rakétafejlesztési tervekbe. Az ő tervei alapján készült el az amerikai szárazföldi haderő első hadműveleti alkalmazásra szánt rakétája a Redstone, majd élete főműveként megalkotta a holdra szálló Apolló űrjárműveket szállító rakétát.

Az űr katonai célokra történő reális felhasználását kezdetben a különböző rendeltetésű (híradási, felderítő, navigációs, meteorológiai, zavaró stb.) mesterséges holdak földkörüli pályára juttatása és hosszabb-rövidebb ideig tartó megbízható működése jelentette. Ehhez olyan hordozórakétákra volt szükség, amelyek alkalmasak voltak a jelentős súlyú (több száz kg., vagy több tonna) mesterséges holdat a föld felszínétől 150 km-nél magasabb keringési pályára állítani. Ez először a szovjet tudósoknak sikerült 1957 októberében a Szputnyik–I földkörüli pályára állításával.

Ez a tény sokkhatást váltott ki az Egyesült Államok vezetőiben és ellensúlyként jelentős költségvetési összegekkel támogatott új fejlesztési terveket dolgoztattak ki az űr katonai felhasználására. Ezek eredményeként már a '60-as években jelentős előnyre tettek szert az űrbe felküldött eszközök mennyisége és képességei tekintetében. A történelmi igazsághoz tartozik, hogy az Egyesült Államokban nem az 1957. évi szovjet siker indította el az űrben folyó katonai célú kutatásokat és kísérleteket, de az első Szputnyik tagadhatatlanul lökést adott ezek felgyorsításához.

Az Amerikai Egyesült Államokban már Eisenhower elnöksége alatt, 1954-ben megkezdték a 117 L jelzésű program keretein belül a felderítő műholdak alkalmazásával kapcsolatos előkészületeket. 5 Ezek az előkészületek rendkívül felgyorsultak az első szovjet szputnyik (mesterséges hold) 1957 októberében történt felbocsátását követően. Földkörüli pályára helyezték az első felderítő- és híradó (összeköttetést biztosító) műholdakat, majd hamarosan sor került a személyzettel ellátott űrjárművek felbocsátására is.

A Szovjetunióban a sikeres szputnyikkísérletek után, 1960-ban felállították a hadászati rakétacsapatokat, amelyek olyan interkontinentális rakétákkal rendelkeztek, amelyekkel csapásokat lehetett volna mérni az Egyesült Államok területére. Ez a szovjet képesség rendkívüli mértékben növelte az Egyesült Államok sebezhetőségét és kiváltotta egyrészt az amerikai hadászati csapásmérő erők gyorsütemű fejlesztését, másrészt a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatos elgondolások és tervek kidolgozásának szükségességét.

A szovjet világuralmi tervek megvalósítását, az Egyesült Államok és szövetségeseinek elpusztítására való felkészülést igazolják azok az 1980-as évekre vonatkozó adatok, amelyek a Szovjetunió hadászati atomtámadó eszközeinek mennyiségét mutatják be az 1-es táblázatban, amelyből kiderült, hogy a 2346 darab szovjet hadászati rakéta, összesen 9784 nukleáris robbanófej célba juttatására készült fel. Ezek a robbanófejek a kozmikus térben mozogva közelítették volna meg a kijelölt célokat. Ezt a hatalmas pusztító erőt tovább növelte a 165 bombázó-repülőgéppel bevethető 1260 darab atombomba és rakéta.

Ez a reális veszély késztette arra az USA vezetőit, hogy megtegyék a szükséges ellenlépéseket, amelyeknek csak az egyik, de a nemzetközi média által felkapott, Reagan elnök által bejelentett elképzelése a stratégiai védelmi kezdeményezés, a SDI 6 volt 1983-ban. Az SDI elképzelés lényege az volt, hogy az Egyesült Államok ellen indított szovjet hadászati rakétákat és azok robbanófejeit, valamint az űrben mozgó egyéb szovjet kozmikus eszközöket még a célba érkezés előtt, lehetőleg már a kozmikus térben meg kell semmisíteni. Ehhez a feladathoz teljesen új védelmi eszközökre és rendszerekre lett volna szükség, olyanokra, amelyek még el sem készültek és csak a szakértők jövőbeni elképzeléseiben merültek fel.

A stratégiai védelmi kezdeményezéssel kapcsolatban megjelent szakértői elgondolásokból 7 nagy vonalakban az alábbi eszközöket és eljárásokat lehet megemlíteni:

A kozmikus térben alapvetően két csoportra osztható eszközök (fegyverek) alkalmazása lehetséges.

- Az egyik csoporthoz a kinetikus energia fegyverek tartoznak, amelyeket kémiai vagy elektromágneses energia mozgat az indítószerkezettől a célig. Ilyen fegyverek indításához mind földi, mind az űrben tartózkodó szerkezeteket terveztek. Az USA tervek között szerepeltek a Nike-Zeus, Nike-Sprint, Sparlan, a SRAM és más rakéták, valamint a hipergyors lövedéket kilövő elektromágneses ágyú.

1. táblázat
Az Egyesült Államok és a Szovjetunió hadászati atomtámadó eszközei az 1980-as években

Forrás: Katonai stratégiák és doktrínák a hidegháború korszakában, ZMNE egyetemi jegyzet, Budapest, 2000

 

A szovjet tervek közül említésre méltó a mozgó indítóállványú (önjáró alvázon és vasúti szerelvényen mozgatott) SS–24 és SS–25 típusú interkontinentális hadászati rakéták, valamint az SS–20 típusú közepes hatótávolságú hadászati rakéták megépítése, továbbá a fővárost és több katonai objektumot oltalmazó Galosh elnevezésű rakétavédelmi rendszerek kiépítése. A kinetikus energiájú űrfegyverek mind hagyományos, mind nukleáris töltettel kerülhettek volna bevetésre.

- A másik csoporthoz az irányított energiafegyverek tartoznak. E csoporthoz olyan nagyenergiájú lézerrészecske sugár- és rádiófrekvencia fegyverek tartoznak, amelyeket elsősorban a műholdak elleni (ASAT = Anti-satellite) fegyverként terveztek felhasználni. A nagyenergiájú lézerekkel 8 folytatott kísérletek tűntek a legeredményesebbnek, de a szakértők kimutatták azt, hogy a nagyenergiájú lézersugarak jelentősen gyengülnek az atmoszférán történő áthatolás során az abszorpció, a hőhatás okozta rétegződés és az atmoszferikus légáramlások sugártörő hatására.

A Stratégiai Védelmi Kezdeményezéssel kapcsolatban igen sok ellenvélemény került nyilvánosságra a '80-as években. Ezek közül a legobjektívabbak azok voltak, amelyek egy ilyen kozmikus rendszer kiépítését több ezermilliárd dollárra becsülték, 9 amelyre még az Amerikai Egyesült Államok gazdasága sem nyújt reális alapot. Nagyon sokan kételkedtek az SDI kiépítésének technikai lehetőségében. Még többen Reagan elnök blöffjének tartották a Stratégiai Védelmi Kezdeményezést, amelynek célja a Szovjetunió űrfegyverkezési kiadásainak jelentős növelése és a szovjet gazdaság csődbe juttatás volt.

Mivel már említésre került a katonai tevékenységek negyedik dimenziója a kozmikus tér, röviden vizsgáljuk meg azt, hogy ezek az eszközök milyen harci sajátosságokkal, rendeltetéssel és feladatokkal rendelkeznek.

Az űrben alkalmazható katonai eszközök harci sajátosságai, rendeltetésük és feladatuk

Más harceszközökhöz viszonyítva az űrhadviselési eszközök egy sor különleges harci sajátossággal rendelkeznek, amelyek a következők:

Az űrhadviselési eszközök a hadászati vezetés eszközei, így alkalmazásuk is központi elgondolás alapján történhet.

Rendeltetésük, hogy önállóan, vagy más eszközökkel együttesen feladatokat hajtsanak végre a fegyveres erők hadászati tevékenységének és más fontos katonai műveletek sikeres érdekében. A feladatok jellegétől, valamint a végrehajtás körülményeitől függően az űrhadviselési eszközöket négy csoportra lehet osztani : a biztosítás; a vezetés; a kozmikus támadás és a kozmikus védelem eszközeire.

- A biztosítás kozmikus eszközeihez tartoznak a felderítő, a navigációs, a meteorológiai és a geodéziai biztosítás, valamint a rádióelektronikai harc kozmikus eszközei. Ezen eszközök egy része a '80-as években csak a tervezés kezdeti szakaszába jutott el, de az űrhadviselési elképzelésekben szerepelt. Napjainkban a fejlesztésükről csak elvétve lehet információt szerezni, de a fejlesztések valószínűleg folytatódnak. Ezen eszközök rendeltetése a fegyveres erők különböző műveleteinek biztosítása. Ezek a katonai kozmikus eszközök mind békében, mind háborúban felhasználhatók a katonai vezetés, illetve a csapatok harctevékenysége érdekében. Alkalmazásuk intenzitása a hadászati vezetés – beleértve a haderőnemek parancsnokait is – elhatározásától függ.

- A vezetés kozmikus eszközeihez tartoznak a híradási (kommunikációs) műholdak, valamint a kozmikus harcálláspontok. Rendeltetésük a fegyveres erők folyamatos és megbízható vezetésének biztosítása mind békében, mind pedig a háború folyamán. Ezen eszközöket békében a békeműveletek hadászati és hadműveleti szintű híradó biztosítására is bevonhatják.

A kozmikus harcálláspontok felhasználhatók mind a földi, mind az űrben folyó haditevékenységek vezetésére. Erre a feladatra több személy folyamatos munkáját biztosító űrjárművekre van szükség.

- A bevethető kozmikus támadó fegyverek kifejlesztése a hadászati ballisztikus rakéták kivételével, jelenleg még csak a tervezés és kísérleti szakaszban tart. A tervek egyike még békében nagy mennyiségű atomtöltettel ellátott műhold pályára állítását irányozza elő. A műholdak keringési pályáit olyan számvetéssel választják meg, hogy minden egyes fordulatnál, a meghatározott célhoz viszonyítva, néhány percig olyan helyzetben tartózkodjanak, amely lehetővé teszi az adott cél megsemmisítését a földi utasításra.

A kozmikus támadó fegyverek közé sorolták az 1980-as években tervezett orbitális rakétákat is, amelyek alkalmasak nagy erejű atomtöltet hordozására és 20–30 ezer kilométer távolságra levő cél megsemmisítésére 4–8 kilométer találati pontossággal. Az ilyen rakéták röppályája körülbelül 160 km magasságban halad. Napjainkban ilyen rakétával egyetlen állam sem rendelkezik.

A kozmikus támadó fegyver egy másik tervezett változata volt a bombázó űrhajó (angolul MOBS = Maneuvering Orbital Bombing System = manőverező orbitális bombázó rendszer). Ez az eszköz nem állandó röppályán kering. A fedélzetén elhelyezett nagy hatású fegyverekkel képes csapást mérni a Föld felszínén és az űrben levő objektumokra.

Az űrrepülőgép a légkörben és a világűrben egyaránt működő repülő eszköz, amely a rakétameghajtás elvét alkalmazza. Többszöri bevetésre alkalmas és a fedélzetén elhelyezett széles skálájú fegyverzettel – ide sorolva a nagyenergiájú lézer- és más sugárnyaláb fegyvereket – képes a Földön és az űrben levő ellenséges célok elfogására és megsemmisítésére.

Az orbitális repülőgép az űrrepülőgép kisebb teljesítőképességű változata, amelyet a szaksajtó esetenként „hiperszónikus repülőgép”-ként is említ. Ez a kozmikus támadóeszköz 20–120 km magasságban hajt végre csapásmérési vagy elfogási harcfeladatokat. Az ilyen típusú repülőgépeket, rendszerint a földfelszíntől nagy (10–15 km) magasságban egy hordozható légi járműről indítják el a cél felé.

- A kozmikus védelmi fegyverek rendeltetése az ellenséges interkontinentális ballisztikus rakéták, katonai műholdak és egyéb kozmikus eszközök felderítése és elfogása, illetve megsemmisítése. A kozmikus védelem eszközei a vadászűrhajók, a vadász műholdak (más irodalomban; ellenholdak, romboló műholdak stb.), az ellenrakéták és más kifejlesztés alatt álló űrvédelmi eszközök.

A vadászűrhajó olyan ember irányította űrjármű, amely huzamos ideig Föld körüli pályán keringve, különböző típusú fegyverekkel (elsősorban irányított energiafegyverekkel) felszerelve alkalmas az ellenség különböző típusú űrszerkezeteinek és ballisztikus rakéta robbanófejeinek elfogására, illetve megsemmisítésére.

A vadászműhold olyan földi központból vagy kozmikus harcálláspontról irányított űrhadviselési eszköz, amely föld körüli pályán keringve, különböző típusú fegyverekkel ellátva képes az ellenség űrhadviselési eszközeinek és ballisztikusrakéta robbanófejeinek elfogására, illetve megsemmisítésére.

Egyes vadász műhold-típusok (elsősorban a kezdetleges, korai típusok) minden külön fegyver nélkül is felhasználhatók az ellenséges űreszközök megsemmisítésére. Ilyen esetben az űrhajóknál gyakran alkalmazott megközelítés és dokkolás manővereivel térítik le a meghatározott pályáról, esetleg megrongálják az ellenség űreszközeit, s ezzel meggátolják a részükre meghatározott feladatok végrehajtását.

Az ellenrakéták olyan nagy indulósebességű, hagyományos, vagy atomtöltettel ellátott rakéták, amelyek a leszállópályán 100–400 km magasságban semmisítik meg az ellenség ballisztikus rakétáinak robbanófejeit.

A jelen és a várható jövő

- Az Egyesült Államok űrhadviselési erői és eszközei két parancsnokság alárendeltségében tevékenykednek.

A hadászati támadó erők a Stratégiai Parancsnokság (US Strategic Command) állományába tartoznak. A parancsnokság Offut légitámaszponton települt, Nebraska államban.

Ide sorolják a légierő interkontinentális ballisztikus rakétáit (500 db Minuteman III és 50 db Peacekeeper MX rakéta), hadászati bombázórepülőgépeit (93 db B–52H és 21 db B–2A típusú repülőgép), továbbá a haditengerészet ballisztikus rakétahordozó atom-tengeralattjáróit (18 db Ohio osztályú hajó 432 db Trident rakétával). (2. táblázat)

A hadászati védelmi erőket az Észak Amerikai Ûr- és Légvédelmi Parancsnokság (North American Aerospace Defense Command) irányítja Peterson légitámaszpontról, Colorado államból.

A parancsnokság állományában tevékenykednek azok a rádiótechnikai és radaregységek, amelyek feladata a légtérben és a kozmikus térben jelentkező ellenséges célok felderítése. Ezek az egységek települtek az USA honi területén kívül Alaszkában, Grönlandon, a Hawai-szigeteken, Európában és sok más helyen. Az egységek felszerelését képező radarállomások néhány száztól 5500 km távolságig képesek a célok, elsősorban az ellenséges ballisztikus rakéták robbanófejeinek és műholdjainak felderítésére.

Bár nem tartoznak a parancsnokság állományába, de az űrvédelmi erők szorosan együttműködnek a hadászati felderítést és adatgyűjtést végző felderítő műholdakat indító és működtető katonai és polgári (pl. CIA) szervekkel. Ezek eszköztárában olyan felderítő mesterséges holdak működnek, amelyek (pl. a NAVSTAR 2 R rendszerhez tartozók) egy méter pontossággal derítik fel a célok koordinátáit (a működő műholdakat a 3. táblázat tartalmazza).

Fontos feladatot látnak el a Rakétavédelmi Ügynökség (Missile Defense Agency) állományába tartozó űrvédelmi rakétacsapatok, amelyek feladata az ellenséges ballisztikus rakéták és robbanófejek megsemmisítése. Ilyen rakétákat telepítettek Fort Greelyben (Alaszka) és Vandenberg légitámaszponton (California). A tervek szerint 20 rakétaindító állás kiépítése folyik.

- Az orosz űrhadviselési erők és eszközök a Hadászati Elrettentő (vagy Feltartóztató) Erők 10 állományába tartoznak.

A hadászati rakéta csapatok képezik az elrettentő (feltartóztató) erők zömét. A hadászati rakéták egyes típusait (SS–18, SS–19 és SS–27) silókból indítják, míg más típusokat (SS–24 és SS–25) önjáró vagy vasúti indítóállványokról tervezik alkalmazni. A jelenleg meglévő 635 db hadászati rakétából 310 silóból, míg a többi mozgó indítóállványról vethető be.

Kifejlesztés és kísérletek alatt áll egy új hadászati rakéta, melynek robbanófeje a ballisztikus pálya leszálló ágában alkalmas manőverek megtételére, ami megnehezíti a rakétavédelmi eszközök (pl. ellenrakéták) sikeres alkalmazását az ilyen típusú támadó rakéták robbanófejei ellen. 11 (Putyin orosz elnök 2006. május 16-ai parlamenti beszédében megemlítette, hogy jelenleg folynak azok a sikeres munkálatok, amelyek a változtatható röppályájú katonai rakétákkal foglalkoznak.)

A haditengerészet 2004-ben 14 db ballisztikus rakétával felszerelt atom-tengeralattjáróval rendelkezett, amelyek 216 db hadászati rakéta bevetésére képesek. A két Tájfunosztályú tengeralattjárókról 20 ballisztikus rakéta, míg a tizenhat Delta-osztályúakról 16 rakéta indítható a víz alól.

Az orosz távolsági (hadászati) bombázó repülőerők állományában 78 db zömében elavultnak minősíthető rakétahordozó repülőgépek (63 db Tu–95MS és 15 db Tu–160) tartoznak (2. táblázat).

2. táblázat
Az Egyesült Államok és az Orosz Föderáció hadászati atomtámadó eszközei 2004-ben

Forrás: The Military Balance 2004–2005, The International Institute for Strategic Studies, London, October 2004

 

Az űrvédelmi erők állományában tevékenykednek azok az egységek, amelyek a levegőben és a kozmikus térben mozgó célok felderítését végzik. Ezek közül kiemelendők az amerikaiak által „Hen House” elnevezést viselő radarállomások, amelyek 6000 km-es felderítési és rávezetési kapacitással rendelkeznek.

Az orosz fővárost és más fontos objektumokat oltalmaznak azok a légtér- és űrvédelmi csapatok , amelyek 36 db SH-11 és 64 db SH–08 (SZ–400) típusú rakétával lettek ellátva.

Az űrvédelmi erők indítják és működtetik azokat a felderítő-, híradási- és egyéb rendeltetésű mesterséges holdakat, amelyeket a 3. táblázat mutat be.

3. táblázat
Működő katonai mesterséges holdak (2004)

 

Az amerikai és orosz űrhadviselési erők és eszközök mellett, egyre gyakrabban szerepelnek a nemzetközi hírekben azok az államok, amelyek jelentős erőfeszítéseket terveznek saját űrhadviselési képességeik kifejlesztése céljából. Ezek közül elsőként kiemelendő Kína, amely már személyzettel ellátott űrhajót is feljuttatott a kozmikus térbe, interkontinentális ballisztikus rakétákkal (DF–31 és DF–41) és különböző feladatú műholdakkal rendelkezik. Nem hagyható figyelmen kívül Észak-Korea, India és Pakisztán sem, amelyek mind bevethető ballisztikus rakétákkal, mind nukleáris töltetekkel rendelkeznek. Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Izrael, Japán, Tajvan és más országok is bizonyítottak már határozott kozmikus képességeket, elsősorban a mesterséges holdak pályára juttatása és működtetése terén. Mindezek azt igazolják, hogy a kozmikus tér számos ország katonai elgondolásaiban és terveiben, mint a jövő dimenziója szerepel.

*   *   *

Az űr, a kozmikus tér, mint a katonai tevékenységek negyedik dimenziója már közel száz éve foglalkoztatja a katonai vezetőket és szakértőket. A kozmikus tér határtalan kiterjedése, látszólag óriási szabadságot nyújt a különböző jellegű (támadó, védelmi és egyéb) katonai műveletekhez. Ezek megvalósulása azonban, napjainkban és feltehetően még néhány évtizedig, rendkívül komoly akadályokba ütközik. Ezek közül az első helyre tehetők az űrfegyverek megvalósításának költségei, melyek ezermilliárdokat jelentenek. De nem kisebbek azok a technikai nehézségek sem, amelyek a megfelelő eszközök megépítésével járnak.

A hidegháborús korszak befejeződése jelentős változást hozott az űrrel kapcsolatos katonai tervek és elképzelések terén is. Míg a hidegháborús szembenállás során mind az amerikai (USA), mind a szovjet elgondolások az űr katonai célú felhasználása terén túlnyomóan a hadászati csapásmérés erőinek és eszközeinek a kozmikus térségben történő alkalmazásának, illetve a hadászati csapásmérés kivédésére (a ballisztikus rakéták elleni védelemre) irányultak, addig napjainkban az űr elsősorban a Föld távoli régióban zajló (folyó) expedíciós katonai műveletek, a terrorizmus elleni harc és más aszimmetrikus tevékenységek, továbbá a humanitárius és természeti katasztrófaelhárító (felszámoló) műveletek segítésére szolgáló eszközök elhelyezését és működtetését teszi lehetővé.

Az űrben folyamatosan működő és a Föld majd minden régióját lefedő felderítő, kommunikációs és egyéb űrjárművek (-eszközök) lehetővé teszik a különböző váratlanul felmerülő konfliktusok és veszélyek azonnali felismerését és a szükséges reagáló műveletek megindítását, majd vezetését.

A kozmikus tér tehát, napjainkban már nem a hadászati fenyegetés dimenziója, hanem a béke megőrzésének és a váratlanul jelentkező, az emberiséget fenyegető regionális veszélyek elhárítását szolgáló berendezések működtetésének helyszíne. Legalábbis ezt gondolja a tanulmány szerzője, aki csak a nyílt forrásirodalomra és a médiában megjelenő objektív (nem fantasztikus) információkra alapozhatta véleményét.

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

1. Space Weapons and International Security, SIPRI, Oxford University Press, 1987

2. Space Weapons, the Arms Control Dilemma, SIPRI, Taylor and Francis, London, 1984

3. W.H. Possel: Lasers and Missile Defense, Air University Maxwell AFB, July 1998

4. The Military Balance 2004–2005, The International Institute for Strategic Studies, London, October 2004

5. Horváth Gábor: A Pentagon Halálcsillagra vágyik, Népszabadság, 2005. május 20.

6. Demeter György: Ûrhadviselés, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1984

7. Rakétafegyver, Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1962

8. Ian V. Hogg: A fegyverek enciklopédiája. A kőbaltától az irányított rakétákig. Guiness Publishing Ltd., London, 1992. Magyar Kiadás: Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1994

9. Kőszegvári Tibor: Az űrhadviselésről, ZMKA 1984

 

1 A Pentagon Halálcsillagra vágyik, Népszabadság, 2005. május 21., 8. old. « vissza

2 A nemzetközi sajtó ezt a beszédet a „csillagháborús” jelzővel látta el. « vissza

3 A szárazföld, a légtér és a tengerek vize képezi a három dimenziót a katonai műveletekben. « vissza

4 A szakirodalom használja a „szárnyas bomba” megnevezést is. « vissza

5 Demeter Gy., Ûrhadviselés 6. old., Zrínyi Katonai Kiadó, 1984. « vissza

6 SDI = Strategic Defence Initiative « vissza

7 Számos amerikai, szovjet, brit és más nemzetiségű szakértő vett részt 1985-ben a svéd SIPRI által szervezett konferencián, amelynek témája az űrfegyverek és a nemzetközi biztonság (Space Weapons and International Security) volt. E tanulmány szerzője is részt vett és előadást tartott ezen a rendezvényen. « vissza

8 Ezek közül is a szabadelektron lézerekkel folytatott kísérletek emelkedtek ki. « vissza

9 1 kg-nyi teher feljuttatása az űrbe, átlagosan 100 ezer dollár költséggel jár. Forrás: W. H. Possel: Lasers and Missile Defense « vissza

10 Oroszul = Sztrategicseszkie Szilü Szgyerzsiványija « vissza

11 Hivatalos orosz forrásból származó információ szerint a hadászati erők fő fegyverzetét 2008 és 2045 között a Topol-M és a Bulava típusú rakéták képezik. « vissza

12 Az orosz műholdak nevét a médiában rendszerint a Kozmosz-sorozat sorszámával adják meg. 2006-ig több mint 2400 Kozmosz műhold pályára állítása történt meg. « vissza

 

« 2006/3. Tartalom