Turcsányi Károly–Hegedûs Ernõ

A légideszant csapatok fejlesztésének irányai

A tanulmány szerzõi a légideszantok fejlõdésének fõbb irányait – a második. világháborús alkalmazási elvekkel és eljárásokkal, szervezetekkel és technikai eszközökkel összefüggésben – tekintik át. A téma elõvezetésében – a NATO haderõ-fejlesztési ajánlásaira, és a 2002/2003-as védelmi felülvizsgálat megállapításaira utalva, hangsúlyozzák a légideszant csapatok fejlesztésének szükségességét és alkalmazásukkal kapcsolatos tapasztalatok tanulmányozásának fontosságát. Háborús és béke idõszaki példákra és jelenlegi német, brit, amerikai és orosz (szovjet) törekvésekre, elgondolásokra utalva, bemutatják a légideszant csapatok fejlesztésének folyamatát: gépesítési, szervezeti, haditechnikai és alkalmazási irányzatait.


A NATO haderõ-fejlesztési folyamata és haditechnika-fejlesztési célkitûzései az utóbbi tíz-tizenöt évben a könnyû, mobil, telepíthetõ alakulatok felállítása és ezek haditechnikai fejlesztése felé mozdult el. Az iraki, majd a koszovói háború tapasztalatai alapján az 1999. áprilisi washingtoni csúcstalálkozó döntései kimondták, hogy egyik fõ fejlesztési irányként a telepíthetõség és a mobilitás fokozását, lényegében a könnyen szállítható , gyors reagálású alakulatok létrehozását kell kijelölni. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadás megmutatta, hogy – az államok belföldön foganatosított terrorizmus elleni intézkedései mellett – a biztonsági érdekek NATO-országok határain túli védelme elõtérbe kell kerüljön, így a terrorizmust még a bázisán számolhatják fel.

A 2002. évi prágai NATO csúcsértekezleten ezért ismét hangsúlyozottan elõtérbe került a csapatok gyors telepíthetõsége és a mobilitás, illetve ennek egyik összetevõjeként a légi szállítás . Döntés született egy, a terrorizmus elleni harc feladataira alkalmas , telepíthetõ, magas készenlétû NATO reagáló erõ létrehozásáról is. A NATO utóbbi tíz év folyamán megfogalmazott irányelvei a légi szállítható könnyûlövész alakulatok, illetve az ejtõernyõs és a helikopteres légi mozgékony képességekkel bíró légideszant csapatok fejlesztésének hangsúlyozásához vezetett. Könnyû szállíthatóságuk mellett a könnyûgyalogságnak ez a típusa a legalkalmasabb az alacsony intenzitású fegyveres küzdelem kategóriájába sorolható terrorizmus elleni harc megvívására, fõként olyan körülmények között, mint a hegyi, vagy a városi harc.

A Magyar Honvédség haderõ-fejlesztési folyamata követi a NATO biztonságpolitika Washingtonban és Prágában végbement változásait. A Magyar Honvédség egészét érintõ védelmi felülvizsgálat a washingtoni és a prágai csúcsértekezlet elveinek szellemében vetette fel egy hosszú távú haderõ átalakítás szükségességét. A felülvizsgálat eredményeinek részletes és nyilvános kifejtésére a Honvédelmi Minisztérium Úton a XXI. század hadserege felé címen kiadott kommünikéjében, illetve az Országgyûlés A Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól címet viselõ 14/2004. számú határozatában került sor.

A védelmi felülvizsgálat eredménye jelentõs hatást gyakorolt a Magyar Honvédség szervezeti keretei közt tevékenykedõ légideszant képességekkel rendelkezõ katonai szervezetek – a mélységi felderítõ és helikopteres légimozgékony szervezeti elemek – feladatrendszerére és fejlesztésére. Megállapítást nyert, „...a legutóbbi háborúk tapasztalata az, hogy nagymértékben megnövekedett a különleges egységek szerepe és jelentõsége. Ezek az egységek méretükhöz és költségükhöz képest rendkívül jelentõs eredményeket tudnak elérni.” Ez a megállapítás hatást gyakorolt a mélységi felderítõ csapatok fejlõdésére, ami a különleges mûveleti erõk szervezésének irányába mozdult el.

A védelmi felülvizsgálat lényeges szemléletváltozáshoz vezetett a határbiztosítás területén is, mivel a „légi mozgékonyságú határbiztosítás került elõtérbe.” 1 Ez a változás befolyásolta a helikopteres légimozgékony képességgel rendelkezõ katonai szervezetek feladatrendszerét. Ugyanakkor a légi mozgékonyság – mint részképesség – megjelent az újonnan felállított könnyû lövészzászlóaljak feladatrendszerében is, „felkészítésükben kiemelt figyelmet kapnak a légi szállítással végrehajtott harcfeladatok” 2 . Megállapítást nyert az is, hogy – legalább a haderõ egy részénél – meg kell teremteni a NATO-csúcsokon többször hangsúlyozott mobilitás képességét . A NATO prágai csúcsértekezletén ezért hazánk felajánlotta, hogy a két felállítandó szárazföldi dandár egyike bárhol bevethetõ, telepíthetõ formában kerül kialakításra .

Az erõk-eszközök a telepíthetõségének több összetevõje van, az egyik legfontosabb a stratégiai szállítási képesség valamilyen formában történõ biztosítása. A NATO jelenlegi értelmezésében ez a stratégiai szállítási forma fõként légi szállítást jelent. Alapelveibõl következõen a nemzeti erõk mûveleti területre szállítása nemzeti feladat, ami hosszú távon felveti a stratégiai légi szállító képességünk fejlesztésének kérdését 3 . A védelmi felülvizsgálat hatást gyakorolt a haderõfejlesztés haditechnikai területére is. A 14/2004. számú, a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyûlési határozat meghatározta az új feladatokhoz rendelt haditechnikai fejlesztés fõbb irányvonalait . Számos haditechnikai rendszer fejlesztése mellett lövészszállító harc- és gépjármûvek, lövegek és szállító helikopterek beszerzését vették tervbe. 4

A védelmi felülvizsgálat eredményeképpen meghatározott új elvek tehát jelentõs mennyiségû többletfeladatot rónak a Magyar Honvédség ejtõernyõs, helikopteres légi mozgékony, illetve könnyû lövész alegységeire, mivel módosították alkalmazási elveiket, befolyásolják szervezeti fejlõdésüket is. Ez indokolja, hogy – utalva a történeti elõzményekre is– áttekintsük a légideszant és légi szállítású csapatok alkalmazásával kapcsolatos korszerû elgondolásokat.

Az Egyesült Államok haderejének szárazföldi mûveletekrõl rendelkezõ FM 100–5 szabályzata 1982-es változatában megfogalmazott Air Land Battle 5 – közismert nevén „Légi–földi ütközet” elmélete – napjainkban a NATO-országok mûveleti elképzeléseit meghatározó, alapvetõ elvnek tekinthetõ. Ez a korszerû mûveleti elv – hangsúlyozva a haderõnemek szoros együttmûködésének fontosságát – a nagy mélységben tevékenykedõ légideszantok és a harcászati légierõ által támogatott gépesített erõ alkalmazását fogalmazza meg. A légierõvel és légideszantokkal támogatott mély mûvelet elmélete mintegy fél évszázaddal korábbi elõtörténetre tekint vissza.

A Tuhacsevszkij marsall által a harmincas évek folyamán kidolgozott és hadgyakorlatokon kipróbált szovjet hadmûveleti elmélet , a mély hadmûvelet elmélete, a gépesített csapatok nagy mélységû tevékenysége mellett integrálta a légideszant csapatok alkalmazását is.

A mély hadmûvelet elmélete szerint az összfegyvernemi hadsereg támadó mûvelete az ellenséges védelem teljes mélységû lefogásából , a védelem kétfokozatú áttörésébõl és a siker kifejlesztésébõl áll. Az elsõként ütközetbe vetett, széles fronton támadó „ rohamlépcsõ” – amely tüzérséggel és támogató harckocsikkal megerõsített gyalogságból áll – a védelem harcászati mélységének áttöréséért volt felelõs. Az áttörést követõen bevetett második, harckocsizó és lovas-gépesített egységekbõl álló „ sikerkifejlesztõ lépcsõ ” feladata a védelem áttörésének befejezése és elõrenyomulás az ellenség mélységébe. A „ légi lépcsõt ,” a légierõt és a légideszant csapatoka t a támadás fõ irányában kívánták alkalmazni, a sikerkifejlesztõ lépcsõ mélységi harcának támogatására.

A légideszant a mélységben elhelyezkedõ ellenséges tartalékok pusztításával és lefogásával, a tartalékok elõrevonásának megakadályozásával és objektumok elfoglalásával segítette a sikerkifejlesztõ lépcsõ nagy ütemû és mélységû elõretörését.

A szovjet mély hadmûvelet elmélet jelenkori vonatkozásairól elmondható, hogy az a 80-as években megfogalmazott „ hadmûveleti manõvercsoport 6 elvében tovább fejlõdött. Ez az új szovjet koncepció – az atomháborús korszak sajátos mûveleti elvei után mintegy visszanyúlva a második világháborúban megvalósított klasszikus gépesített hadviselési elvekhez – a mélységben erõs légi és légideszant támogatással tevékenykedõ gépesített mûveleteken alapul. Tuhacsevszkij mély hadmûvelet elmélete nagy hatást gyakorolt a NATO mûveleti elveinek fejlõdésére, így egyfajta elõképéül szolgált az FM 100–5 szabályzatban megfogalmazott „Air – Land Battle,” koncepciónak is. Véleményünk szerint a légideszant csapatok alkalmazását integráló korszerû hadmûveleti elméletek elemzéséhez egyértelmû támpontot nyújt a mély hadmûvelet elméletének vizsgálata.

A légideszant csapatok gépesítése: a „légideszant-könnyûpáncélos
és a Styker dandár koncepciókról”

A nyolcvanas évek folyamán – a rendelkezésre álló szállítóhelikopterek kapacitására építve – létrejött egy új német légideszant alkalmazási elmélet. A koncepciót a Wiesel harcjármû-család 7 rendszerbe állításakor fogalmazta meg egy kísérleti törzs, amely az eddigiekhez mérten szélesebb, aktívabb szerepet szánt a légideszant alakulatoknak 8 . A Wiesel harcjármû-család páncéltörõrakéta-hordozó, gépágyú-hordozó és aknavetõ-hordozó jármûvekbõl áll. A német szakemberek egy tanulmányt 9 készítettek, amely kimutatta, hogy a légideszant csapatok támogató harcjármûveinek alkalmasnak kell lennie helikopteres szállításra. Lényeges tulajdonság az, hogy a jármû a helikopter belsõ terében legyen deszantolható, és ne külsõ függesztményként kelljen szállítani. A Wiesel harcjármû-család ennek a koncepciónak a megvalósítására is alkalmas. A Wiesel harcjármûveket ejtõernyõs páncélvadász zászlóaljba szervezték, és megvizsgálták alkalmazási lehetõségeit, különös tekintettel együttmûködésükre a páncélvadász helikopterekkel.

A könnyû harcjármûvekkel és harci helikopterekkel megerõsített, a helikopterekkel szorosan együtt mûködõ légideszant alakulatok – a német elemzés szerint – nehezebb fegyverzetû ellenséggel szemben is sikerrel folytathatják harcukat. A nyolcvanas évek folyamán megjelent nagy teljesítményû harci helikopterek jelentõs támogatást nyújthatnak a légideszantnak, miközben az felderítési információkkal szolgál és célmegjelölést végez a helikopterek számára. A légideszant csapatok harcjármûvei lehetõvé teszik nagyobb tömegû, hatékonyabb fegyverrendszerek hordozását, kibõvítve az alkalmazás lehetõségeit.

Habár a szovjet 10 és a brit 11 légideszant csapatoknál is lezajlott a gépesítés folyamata a hetvenes-nyolcvanas évek folyamán, a légideszant harcjármûvek szoros együttmûködését a harci helikopterekkel egyik haderõ sem fogalmazta meg koncepcionális szinten. Emellett a szovjet és a brit légideszant gépesítés alapjában véve szállító repülõgépen szállított, ejtõernyõvel deszantolt harcjármûvek alkalmazására épült, ezáltal sokkal kevésbé rugalmas, mint a szállító eszközként helikoptert alkalmazó Wiesel koncepció. A német Wiesel koncepció egyedülálló jellegét a légideszant harcjármûvek és a harci helikopterek szoros együttmûködése, illetve a helikopteres deszantolás lehetõsége adja.

Egy ilyen jellegû, helikopterek alkalmazásán alapuló új, gépesített-légideszant koncepció gyakorlati alkalmazásáról igen kevés a tapasztalat. A könnyû harcjármûvek szállítására és deszantolására alkalmas, 8–16 tonna szállító kapacitású helikopterek nagyobb számban csak a hetvenes-nyolcvanas évektõl állnak rendelkezésre. A helikopterekkel végrehajtott nehéztechnika deszantolására jóval kevesebb tapasztalat halmozódott fel, összevetve a második világháború vitorlázógépes nehéztechnika és harcjármû deszantolással.

A második világháború szállító vitorlázó repülõgépei olyan hasznos terhelhetõséggel bírtak, amihez hasonló paraméterek csak a nyolcvanas évektõl jelentkeztek a helikoptereknél. A második világháború után – a légvédelem eszközrendszerének dinamikus fejlõdése következtében – a vitorlázógépek kiszorultak az alkalmazásból, így egy közel harminc évig tartó szakadás, ûr keletkezett a nehéztechnika közvetlen terepre deszantolásának tekintetében. A terepre leszálló légideszant eszközök ilyen típusú vizsgálatát, újszerûnek mondható összevetését a Katonai Logisztika hasábjain közöltük le 2004-ben 12 .

Véleményünk szerint a brit gépesített légideszant koncepció valósította meg a legkövetkezetesebb formában a közvetlen terepre deszantolt légideszant harcjármûvek együttmûködését a közvetlen támogató repülõgépekkel 13 , így ez vethetõ össze leginkább a Wiesel-koncepcióval. A britek kifejlesztették a könnyû harcjármûvek szállítására is alkalmas, 8 tonna kapacitású szállító vitorlázógépet, emellett nagy gondot fordítottak a légideszant csapatok céljaira alkalmas harcjármûvek fejlesztésére is. A britek ezredszintû könnyûpáncélos egységekkel erõsítették meg deszantjaikat. Légideszant mûveleteiknél jelentõs szerepet szántak a páncélozott-deszant erõknek, amelyeket tömegesen harcba vetett közvetlen támogató repülõgépekkel támogatták.

A brit gépesített légideszant koncepció megvalósítása leginkább az 1943-as brit légideszant hadosztály szervezeti felépítésén követhetõ nyomon. A légideszant hadosztály három ejtõernyõs dandárból, egy vitorlázórepülõs dandárból, egy vitorlázórepülõs páncélozott felderítõ ezredbõl, egy vitorlázórepülõs tábori tüzérezredbõl, egy vitorlázógépes páncéltörõ osztályból, emellett vitorlázógépes légvédelmi tüzérütegbõl, egy ejtõernyõs mélységi felderítõ századból, híradó; mûszaki; tüzérségi megfigyelõ és egészségügyi alegységekbõl állt.

A hadosztály legnagyobb szállítás-igényû, ugyanakkor legmozgékonyabb szervezeti eleme a vitorlázógépes páncélozott felderítõezred volt, amely egy 22 könnyû harckocsit tartalmazó harckocsi zászlóaljból, egy 25 páncélautót tartalmazó páncélos felderítõ zászlóaljból, egy 25 darab Bren Carrier páncélozott lövésszállítót számláló gépesített lövész zászlóaljból, emellett motorkerékpáros és könnyû terepjárós felderítõ századból állt. A 22 harckocsi egy részét a 76 mm-es tarackokkal felszerelt közvetlen támogató harckocsik tették ki. A Bren Carrierek közül ötöt 107 mm-es nehéz aknavetõk hordozására alkalmaztak.

A brit légideszant hadosztály magas fokú gépesítettsége világosan mutatja a gépesített légideszant koncepció két leglényegesebb törekvését, amely szerint a deszantok a földet érést követõen sem veszíthetik el mozgékonyságukat, illetve hogy a harc hatékony megvívásához rendelkezniük kell páncélozott harcjármûvekkel felszerelt alegységgel. Ez a magas fokú gépesítési szint mai viszonylatban, akár a Wiesel-koncepcióval, akár az amerikai és az orosz légideszant csapatokkal összevetve is korszerûnek mondható, hiszen ez a szállító-kapacitás lehetõvé tette a hadosztály jelentõs részének manõvereit.

Gépesített légideszant egységeiket a britek sikerrel alkalmazták 1944-ben és 1945-ben végrehajtott légideszant mûveletük folyamán, szoros együttmûködésben a páncélozott célok elleni rakétákkal felszerelt támogató repülõgépekkel. Ezek elsõ változata a Hawker Typhoon továbbfejlesztett változata a Hawker Tempest volt, amelyek szárnyak alá függesztett négy-négy darab 27 kg tömegû rakétát hordoztak. A páncélvadász repülõgépekkel együttmûködõ brit gépesített légideszant esetenként német gépesített alakulatok ellenlökéseit is képes volt elhárítani.

Az alábbiakban két mûveletet ismertetünk a brit gépesített légideszant második világháborús tevékenységébõl, egy sikeres és egy sikertelen alkalmazást.

Kimondottan sikeresnek volt mondható a brit légideszant-csapatok tevékenysége a „Sword” partszakasz biztosításakor, 1944 júniusában, a „D” napon. Ekkor egy kulcsfontosságú terepszakasz birtokba vétele és lezárása volt a cél, a partraszállás biztosítása érdekében. A deszant elsõ lépcsõben különbözõ rohamcélokat – hidakat, ütegállásokat, kis településeket - foglalt el, vitorlázógépes és ejtõernyõs erõkkel. A fõerõk deszantolását követõen a brit hadosztály a számára kijelölt terepszakaszon védelembe ment át. Az utolsóként deszantolt páncélozott felderítõ ezredet ennél a mûveletnél gépesített tartalékként alkalmazták, és – a támogató légierõ rakétával felszerelt páncélvadász repülõgépeivel szoros együttmûködésben – sikerrel verték vissza a nehezebb fegyverzetû német gépesített csapatok támadását.

1944 szeptemberében a Market-Garden mûvelet ugyan kudarccal zárult, azonban a vereség okaiból is számos hasznos következtetést vonhatunk le. Ezt a légideszant mûveletet egy TDK dolgozatban nagyobb terjedelemben, részleteiben is megvizsgáltuk. 14 A Market-Garden mûvelet esetében a brit légideszant egy erõsen védett objektumot, az arnhemi hidat próbálta elfoglalni. Közvetlen deszant mûveletrõl itt nem lehetett szó. Az erõket csak a céltól távolabb deszantolhatták, majd a gépesített erõk feladata lett volna a célobjektum lerohanása. A légideszant vereségének széles körben elterjedt okát, amely szerint a deszantot két német páncélos hadosztály közvetlen közelébe dobták, nem fogadtuk el, mivel ezek az erõk üzemképes harckocsikkal az elsõ 48 órában nem rendelkeztek. Más, ettõl eltérõ okokat találtunk a brit deszant-csapatok vereségével kapcsolatban. A légi szállítóeszközök kapacitáshiánya miatt könnyû harckocsikat ennél a mûveletnél nem deszantoltak. A támogató repülõgépek csak a szárazföldi csapatok elõrenyomulását támogatták, a deszant harcát nem. A rádió-berendezések meghibásodtak, így a deszant földi mûveleteinek vezetése és együttmûködése a légierõvel meghiúsult. A felsorolt korlátozó körülmények hatására a brit légideszant erõi nem voltak képesek áttörni a német gyalogság védelmi vonalát, így mindössze töredékük jutott el a célobjektumig.

A „Stryker dandár koncepció” és történeti elõzményei

Az Egyesült Államok hadereje 1999-ben – a megváltozott biztonságpolitikai helyzetre reagálva, a washingtoni NATO-csúcs megállapításaival összhangban – a gyors reagálásra fokozottan alkalmas gépesített légi szállítású egységek, úgynevezett „Stryker-dandár harccsoportok” felállításáról hozott döntést 15 . A gépesített légi szállítású egységek létrehozásának szándéka mögött az a felismerés húzódott meg, amely szerint a könnyû légideszant hadosztályokat 2–3 nap alatt képesek eljuttatni egy távoli válságövezetbe, a következõ lépcsõként bevetésre kerülõ nehéz fegyverzetû gépesített erõket pedig 15–16 nap alatt, így a két erõ bevetése közötti ûrt valamilyen közepesen nehéz fegyverzetû, légi szállítású katonai erõvel célszerû kitölteni 16 . A megoldást olyan gépesített könnyûlövész alakulat 17 , a Stryker-dandár harccsoport létrehozása jelentette, amelyek fokozottan alkalmas a légi szállításra. Az Egyesült Államok hadereje által napjainkban alkalmazott – fõként a légi szállítás lehetõségeire támaszkodó – erõfejlesztés elvének 18 egyfajta továbbfejlesztése volt ez a szervezet-fejlesztési lépés, amely az új biztonságpolitikai kihívásokhoz igazodva, a nagy számban rendelkezésre álló C–130 Hercules szállító repülõgépek kapacitására építve segíti elõ a hadmûveleti szintû katonai erõ megjelenítését a távoli térségekben. A Stryker dandárt 19 tonna tömegû, kerekes páncélozott harcjármûvel szerelték fel, így minden eleme szállítható a Hercules szállító repülõgéppel. Mivel a gépesített könnyûlövész koncepció a Magyar Honvédség átszervezésére, a könnyû lövészzászlóaljak doktrínájának kidolgozására is hatást gyakorolt 19 , különösen aktuálisnak tekinthetõ történeti elõzményeinek feltárása.

A gépesített légi szállítású alakulatok történeti gyökereit elsõsorban a második világháborús német légideszant szervezeteknél találhatjuk meg. 1938-ban a német hadvezetés számára nyilvánvalóvá vált, hogy az ejtõernyõs deszantok megerõsítésére létre kell hozni egy speciálisan felszerelt, szervezett és kiképzett légi szállítású alakulatot. Egy gyaloghadosztály szervezeti felépítését és fegyverzetét ezért a légi szállítás feladatrendszeréhez igazodva alakították át. A lövészszázadokat hagyományos szakaszok helyett 18 fõs csoportokra osztották fel, mivel ennyi ember fért el a Junkers Ju–52 szállító repülõgép fedélzetén. Az ezred- és a hadosztályszintû tüzérségnél 75 mm-es hegyiágyút alkalmaztak, a tüzér alegységeket pedig olyan csoportokra osztották fel, amelyek egy hegyi ágyúból és hat fõ kezelõszemélyzetbõl álltak, így elfértek egy Ju–52 szállítógép fedélzetén. 20 A hadosztályt sikerrel alkalmazták az 1940-es légideszant mûveletek folyamán, majd integrálták az 1941-ben felállított légideszant hadtest szervezetébe.

1941 tavaszán az új légi szállító eszközök megjelenése lehetõvé tette a légi szállítású hadosztály korszerûsítését és szervezeti átalakításának megkezdését. A Messerschmitt Me–321 nehéz tehervitorlázó rendszerbe állítása megoldotta a 88 mm-es légvédelmi ágyú vontatóval együtt történõ légi szállítását és deszantolását terepre, amely fõként a páncélosok elleni harc területén jelentett elõrelépést a légi szállítású csapatok számára.

A 22 tonna teherbírású vitorlázóval korlátozott darabszámban megoldhatóvá vált az akkor legnehezebb Pz. III. és Pz. IV. harckocsik és egyéb páncélozott harcjármûvek deszantolása is. A szervezeti változtatások végrehajtására, a gépesítés megkezdésére azonban ekkor még nem került sor. Az egyébként sikeres, de nagy veszteségekkel járó krétai légideszant mûveletet követõen, a felsõ vezetés elbizonytalanodása miatt, a német légideszant csapatok – köztük a légi szállítású erõk – fejlesztése lelassult.

Ugyanakkor a mûszaki fejlesztés nem szünetelt, a Me–321 tehervitorlázó bázisán kialakították a 16 tonna teherbírású Me–323 nehéz szállító repülõgépet. A repülõgép futómûvét oldalanként öt-öt nagyméretû futókerékkel látták el úgy, hogy a viszonylag sík terepre végrehajtott leszállást is elviselje. A repülõgép által biztosított stratégiai légi szállító kapacitás – a megfelelõ gyártási darabszám elérését követõen –lehetõvé tette a gépesített légi szállítású alakulatok szervezeti fejlesztését. 1942 végén a légi szállítású hadosztályt gépesítették, ennek folyamán a páncélgránátos alakulatoknál alkalmazott féllánctalpas lövészszállító jármûvekkel, rohamlövegekkel és páncélozott felderítõ harcjármûvekkel szerelték fel. A hadosztály egyes elemeit légi úton szállították az afrikai hadszíntérre. A szövetségesek Észak-Afrikában végrehajtott partraszállását követõen – német ellenintézkedésként – egy nagy volumenû légi szállítási mûveletre került sor. Ennek folyamán, 1942 novembere és 1943 áprilisa között jelentõsebb erõket juttattak át a németek Szicíliából Afrikába. 21 Fõként könnyû tüzérségi eszközökkel felszerelt ejtõernyõs, illetve a könnyû páncélozott harcjármûvekkel felszerelt felderítõ és páncélgránátos alakulatok, emellett légvédelmi tüzér egységek légi szállítására került sor. A haditechnikai eszközök légi szállítása szempontjából a Me–323 nehéz szállító repülõgépek kulcsszerepet töltöttek be. Ezek a gépek az 1942 novembere és 1943 áprilisa közötti idõszakban 1200 felszállással 15000 tonna anyagot és élõerõt szállítottak a célterületre. Teherautóból és nehézvontatóból 360 darabot, emellett közel 100 rohamlöveget és féllánctalpas lövészszállítót, továbbá 620 különféle löveget juttattak el Afrikába. 22

Az 1943 júliusában Szicíliában végrehajtott szövetséges partraszállás elleni védelmi hadmûvelethez a németek gyorsan elõre vonható tartalékként Me–321 vitorlázó repülõgépekkel két német ejtõernyõs hadosztályt szállítottak Franciaországból Szicíliába. 23 Az ejtõernyõsök egyfajta rendkívül gyorsan a helyszínre érkezõ tartalékként oldották meg egy kulcsfontosságú objektum védelmét, egyúttal kitöltöttek két német hadosztály közt a védelemben keletkezett rést. A stratégiai légi szállító kapacitás segítségével gyorsan, nagy távolságra szállítható ejtõernyõs és légi szállítású alakulatokra – az afrikai és szicíliai tapasztalatok alapján – a német hadvezetés egyfajta stratégiai tartalékként tekintett. Ennek alapján tovább folytatták a lehetõségekhez mérten magas fokon gépesített légi szállítású erõk szervezet-fejlesztését. 1944-ben ejtõernyõs, kettõs feladatrendszerû légvédelmi tüzér és gránátos (gépesített lövész) struktúrák összevonásával felállították a 91. „Luftland” hadosztályt. 24

A gépesített légi szállítású deszant-hadosztály szervezete egy ejtõernyõs ezredbõl, két gránátos ezredbõl, egy légvédelmi tüzérezredbõl, 25 illetve támogató elemekbõl – rohamlöveg és páncéltörõ, valamint tüzér osztályokból és felderítõ zászlóaljból – állt. A hadosztály haditechnikai eszközeinek többsége – a légi szállítás lehetõségeit figyelembe véve – ugyanúgy könnyû páncélozott harcjármûvekbõl állt, mint napjaink Stryker dandárjának eszközei. A Luftland hadosztály – amelynek ugyan légideszantkénti alkalmazására már nem került sor – ugyanúgy alkalmas volt a könnyû fegyverzetû légideszant alakulatok megerõsítésére, mint a Stryker dandár.

Következtetések, a légideszantok alkalmazásának lehetõségei a jövõ hadviselésében

A légideszant csapatok gépesítése olyan szükségszerû folyamat, amely a légi szállító és teher-deszant eszközök harci lehetõségei növekedésének következtében vált megvalósíthatóvá, de a gyalogsági harc gépesített-támogatás igényének növekedése és az ellenség mélységében elhelyezkedõ potenciális célobjektumok egyre erõsödõ légvédelme tette szükségszerûvé. A légideszant gépesítés önálló haditechnikai-felesztési területté vált, mivel már a második világháború folyamán számos haderõ kezdte meg speciális harcjármûvek fejlesztését kimondottan a légideszant csapatok számára.

Már ebben az idõszakban kialakult olyan légideszant-könnyûpáncélos szervezeti forma, amely egyfajta történeti elõzménye a nyolcvanas évek német szervezet-fejlesztési törekvéseinek és a Wiesel-koncepciónak. A második világháború folyamán egy olyan német gépesített légi szállítású szervezeti forma is létrejött, amely példaként szolgálhatott a kilencvenes évek amerikai szervezet-fejlesztési törekvéseinek és a Stryker-dandár koncepciónak.

A történeti párhuzamok feltárása, a légideszant-gépesítés fõ fejlõdési folyamatainak beazonosítása lehetõséget teremt néhány következtetés levonására:

Összességében elmondható, hogy a légideszant csapatok gépesítése napjainkig bezárólag sem nevezhetõ befejezett folyamatnak, amely a továbbiakban is számos haditechnikai kutatási-fejlesztési probléma megoldását igényli.

A légideszant terület komplex vizsgálatán keresztül bemutatható napjaink fõbb, a légideszant csapatokra vonatkozó szervezet- és haditechnika-fejlesztési és alkalmazási irányzatai. Ezek lehetõvé teszik az adott korszerû alkalmazási elmélet vagy újonnan létrehozott légideszant szervezetek hatékonyabb vizsgálatát, szélesebb tapasztalati alapra támaszkodó értékelését.

A Szovjetunió felbomlásával megszûnt a nagyhatalmak hidegháborús szembenállása, létrejött egy új biztonságpolitikai helyzet, melynek hatására a világ haderõi a válságreagáló és békefenntartó mûveletek, illetve a terrorizmus elleni harc feladatai felé fordultak. Ezekre a feladatokra fokozottan alkalmasak a légideszant és légi szállítású csapatok. Ebben az atomfegyverek alkalmazásával már csak kivételes esetben számoló hadviselési korszakban jött létre az általunk vizsgált „Air-Land Battle” és a „hadmûveleti manõvercsoport” alkalmazási elvei, illetve a „Stryker-dandár” szervezet, amelyek bizonyos elemeiket tekintve visszatérést jelentettek a hadviselés második korszakának klasszikus alkalmazási elveihez, természetesen egy magasabb minõség szintjén.

A haditechnikai fejlõdés eredményeképpen – fõként a légierõ eszközrendszerére támaszkodva – már erre a korszakra is jellemzõ a nagy mélységû, precíziós csapások tömeges alkalmazása. Ez a mély hadmûveletek reneszánszára utal , mivel „biztosítja az ellenség gyenge pontjai elleni támadások végrehajtását és áttörését a teljes mélységben…(ezért)…jellemzõek a mélységi mûveletek lesznek, amelyekben nagy szerepet játszanak a légimozgékony erõk .” 26 Ennek alapján kijelenthetõ, hogy a légideszánt és légi szállítású csapatok alkalmazása – a második világháborús hadviselés jellegéhez hasonlóan – a hadviselés jelenlegi, negyedik korszakában kiemelt szerepet kap . A második és a negyedik korszak légideszant alkalmazásai közötti hasonlóságok és összefüggések ezen korszakok fõ jellemzõinek hasonlóságából fakadnak. Ez a reális alapja annak, hogy a feltárt analógiák napjaink légideszant fejlesztései során jó eséllyel hasznosíthatók.

A hadügy forradalma következtében feltartóztathatatlanul közeledik a valószínûleg 2030 körül megvalósuló digitalizált haderõre, hatékony érzékelõkkel felszerelt felderítõ rendszerre, magas szintû kommunikációra és számítógép-hálózatok kierjedt alkalmazására épülõ – hálózatos vezetési kultúra , a nagy hatótávolságú precíziós pusztító eszközök (robotrepülõgépek, hagyományos harci fejjel szerelt rakéták, szárnyas rakéták, mûholdbázisú támadó eszközök és a légierõ precíziós eszközei) tömeges alkalmazásával megvalósítható hatásalapú mûveletek , a lényegében kontaktus nélküli küzdelem és a robothadviselés széles körû elterjedése 27 . A korszak bizonyos elõjelei a kontaktusnélküliség tekintetében már megmutatkoztak az 1999-es koszovói háborúban, illetve a hálózatos vezetés szempontjából a 2003-as Öböl-háborúban. Haditechnikai elemeinek többsége azonban még hosszú távú fejlesztés fázisában van. Ebben a negyed évszázad múlva bekövetkezõ korszakban megváltozik majd a haderõ általános szervezeti felépítése és alkalmazási elvei, így a légideszant csapatok helye és szerepe is.

A jövõt illetõen figyelemre méltó, hogy a szárazföldi haderõ fejlõdése a jelenleginél kisebb létszámú mobil reagáló erõk irányába halad, amelynek szerves részét alkotják a könnyû páncélozott harcjármûvekkel felszerelt könnyûlövész erõk 28 . Ez a koncepció éppen úgy összefüggésbe hozható a légi szállítású Stryker dandárokkal, mint a légideszantok megerõsítésére alkalmazott páncélozott felderítõ erõkkel, amelyek feladata lehet „a légi szállítású gyalogság páncélelhárító támogatása” 29 Az ötödik generációs hatásalapú mûveletek bevezetõ szakaszában továbbra is számolnak a légideszant harceljárással alkalmazott különleges mûveleti erõk széles körû alkalmazásával 30 . A válságreagáló és békefenntartó mûveletekben, illetve a terrorelhárítás katonai feladataiban az ötödik korszakban is számolni kell majd a könnyûlövész kategóriába sorolható légdeszant és légi szállítású csapatokkal. Valószínû, hogy a korszerû hadviselés olyan problémáinak megoldásában, mint a nagy kiterjedésû beépített településeken folytatott harctevékenység, szintén jelentõs szerephez jutnak a könnyû fegyverzetû, alpintechnikára is kiképzett légideszant csapatok 31 .

A leírtakból mindenképpen levonható az a következtetés, hogy napjaink korszerû légideszant alkalmazási elveinek elõképei nagyrészt megtalálhatók a második világháborús légideszant harceljárásokban, szervezetekben. Ennek alapján a korszerû légideszant alkalmazások vizsgálatához egyik kiindulópontként célszerû elvégezni a második világháborús légideszant tapasztalat elemzését is. Ehhez fontosnak tartjuk a folyamatos szakmai kapcsolattartást és konzultációt az alkalmazókkal, az MH Repülõmûszaki Szolgálatfõnökséggel, a HM Technológiai Hivatallal, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Magyar Hadtudományi Társasággal, a Szemere Bertalan Magyar Rendvédelem-Történeti Tudományos Társasággal, az Innovációval a Védelemért és a Biztonságért Társasággal és a Magyar Ejtõernyõsök Bajtársi Szövetségével.


FELHASZNÁLT IRODALOM:

A harmadik birodalom hadviselése. Hajja és fia könyvkiadó , Debrecen, 1996. 231 és 370. o.

Az Országgyûlés 14/2004. (III. 24.) határozata a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól.

Csikós István: Az Osztrák Köztársaság katonapolitikája és fegyveres erõi helyzete. Egyetemi jegyzet. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 1994.

Dr. Simon Gábor: Filozófia jegyzet. MH Tanintézeti Fõnökség, Budapest, 1993.

Szigeti – Vári – Volczer: Filozófiai kislexikon. Kossuth, Budapest, 1970.

FM 57–35 Tábori kézikönyv: Légimozgékony mûveletek. Kiadja a MNVK 2. Csoportfõnökség, Budapest, 1973.

FM 5–71–100 Engineer Operations and the Division Battlefield

FM 90–26 Airborne Operations, Chapter 8, Combat Support

Héjja István (szerk.): A környezõ országok védelempolitikájának, katonai erõinek jellemzõi. Egyetemi jegyzet. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 2000.

Hochauer Günter: Hadseregreform: bevetési eljárások a változások megértésének alapjai. Truppendienst 1992/6. 563–571. o.

Huszár János: Honvéd ejtõernyõsök Pápán. Jókai Kör, Pápa, 1993.

Kõszegvári Tibor: A nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai területei és feladatai I. ZMNE, Budapest, 2003.

LeFlaSys típusú könnyû légvédelmi rendszer. Haditechnika, 2002/1, 22–25.

Pohl Árpád: Ausztria katonaföldrajzi adottságai és katonai doktrínája közötti összhang. Egyetemi jegyzet. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Budapest, 1994.

Ravasz István: Erdély ismét hadszíntér – 1944 Szovjet–német és román–magyar párhuzamos háború Magyarországon. Petit Real Könyvkiadó Budapest, 2002.

Rouleau, Rich: Mountain Cavalry Recon in Built-up Areas. Armor, 2001. 4. szám, 16–18. o.

Sándor Tamás: A Stryker dandár harccsoport: a gyorsan bevethetõ ütõképes haderõ lehetõségei. Regiment, I. évf. 2005. 1. sz. 24.–26. o.

Szabó József (fõszerk.): Hadtudományi lexikon Magyar Hadtudományi Társaság. Budapest, 1995.

Takács István: Ausztria biztonságpolitikája és hadereje. Egyetemi jegyzet. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Bp., 1995.

Turcsányi Károly: Az ember – haditechnika rendszer a tudományos technikai forradalomban, Honvédelem, 1988/8. sz. 84. o.


1 Úton a XXI. század hadserege felé: a honvédelmi miniszter 2003. 7. 31-én Interneten közzétett összefoglalója a védelmi felülvizsgálat eredményérõl HM KFI 6. o. « vissza

2 Lippai Péter: Könnyûgyalogosok, könnyûlövészek. Új Honvédségi Szemle, 89. o. « vissza

3 Szabó József: Gondolatok a haderõ fejlesztésérõl. Hadtudomány, XIII. évf. 2003/1, 15. o. « vissza

4 Az Országgyûlés 14/2004. (III. 24.) határozata a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól

5 FM 100–5 Tábori kézikönyv: Hadmûveletek. Kiadja az MH Vezérkara, Bausz Kft, Budapest, 1997. « vissza

6 Kõszegvári Tibor: Katonai stratégiák és doktrínák a hidegháború korszakában. ZMNE Egyetemi Kiadó, Bp; 2000. 26. o. « vissza

 7 A Wiesel harcjármû 2,8 tonna tömegû, egyik változatát 20 mm-es gépágyúval, a másikat TOW páncéltörõ rakétával szerelik fel. Személyzete 2 illetve 3 fõ. A CH–47 illetve a CH–53 helikopterek két db. jármû szállítására képesek. Hegedûs Ernõ (konz.: Turcsányi Károly): A légideszant csapatok harcjármûveinek és fegyverzetének haditechnika történeti áttekintése. 2005 áprilisi OTDK pályamunka. Budapest, ZMNE. « vissza

 8 Reinhard Marek: Ejtõernyõs páncélelhárító zászlóalj. Truppenpraxis, 1992/6. « vissza

 9 LeFlaSys típusú könnyû légvédelmi rendszer. Haditechnika, 2002/1, 22–25. « vissza

10 A szovjet légideszant alakulatok számára kifejlesztették a BMD lövészpáncélos harcjármûvet . Tömege 6700 kg, közepes szállító repülõgéppel szállítható, alkalmas ejtõernyõs dobásra. Tornyában egy 73 mm-es simacsövû löveg és 7.62-es párhuzamosított géppuska található, illetve felszerelték irányított páncéltörõ rakétával is. A szállított személyek száma 3+4 fõ. A légideszantok páncéltörõ képességének fokozására az ASU–85 önjáró páncéltörõ löveget alkalmazzák. Az eszköz 13.7 tonna tömegû. Hegedûs Ernõ: A légideszant csapatok harcjármûveinek és fegyverzetének haditechnika történeti áttekintése. 2005 áprilisi OTDK pályamunka. Budapest, ZMNE. « vissza

11 A brit hadsereg a Vickers VFM–5 könnyû harckocsit rendszeresítette a légideszant csapatok támogatása céljából. A harckocsi a C–130 repülõgéprõl ejtõernyõvel dobható. A test hegesztett alumínium páncél, amelyet a kritikus helyeken nagy keménységû acélpáncél elemekkel erõsítettek meg. A löveg 105 mm ûrméretû. « vissza

12 Dr. Turcsányi Károly–Hegedûs Ernõ: Bevezetõ gondolatok a légideszant és légi szállítású csapatok alkalmazásának, szervezetének és haditechnikai eszközeinek vizsgálatához Katonai Logisztika 2004. 12. évf. 4. sz. 234–248. o. « vissza

13 A második világháború folyamán a szovjet légideszant csapatok is jelentõs eredményeket értek el a légideszant-gépesítés területén. Az 1941-es szervezésû szovjet légideszant hadtest három dandárból állt, amelyeket egy önálló légideszant-harckocsi zászlóalj támogatott. Dr. Turcsányi Károly – Hegedûs Ernõ: A szovjet légideszant fegyvernem alkalmazásának, szervezetének és haditechnikai eszközeinek fejlõdése (1930–1945). Katonai Logisztika 2004. 12. évf. 4. sz. 249–272. o. « vissza

14 Hegedûs Ernõ: A légideszant csapatok harcjármûveinek és fegyverzetének haditechnikai történeti áttekintése. Budapest, ZMNE, 2005 évi OTDK (Haditechnika és haditechnikai történet szekció) « vissza

15 Várhegyi István: Organikus és programvezérelt haderõfejlesztés a 21. Században. Hadtudomány, XIII. évf. 2003./3–4. 23. o. « vissza

16 Sándor Tamás: A Stryker dandár harccsoport: a gyorsan bevethetõ ütõképes haderõ lehetõségei. Regiment, I. évf. 2005. 1. sz. 24.–26. o. « vissza

17 Általános értelemben Light Armoured Infantry – LAI. « vissza

18 Kõszegvári Tibor: Hadviselés a 21. században. Jegyzet. ZMNE Doktori Iskola, Budapest, 1998. 13. o. « vissza

19 Kósa Sándor – Ruszin Romulusz – Petrovics Mihály: A Magyar Honvédség könnyû lövészzászlóalj doktrína kidolgozása. Hadtudomány, XV. évf. 2005/2, 110–117. o. « vissza

20 Roger Edwards: German Airborn Troops 1936–1945. Garden City, Doubleday, 1974 62 és 136. o. « vissza

21 A harmadik birodalom hadviselése. Hajja és fia könyvkiadó , Debrecen, 1996. 231 és 370. o. « vissza

22 Dabrowski, Hans Peter: Messerschmitt Me 321/323: The Luftwaffe's „Gigants” in World War II. Atgeln, Schiffer, 2001. « vissza

23 Roger Edwards: German Airbore Troops 1936–1945. Garden City, Doubleday, 1974 62. o. « vissza

24 Bruce Quarrie: Das Grose Buch der Deutschen Heere im 20. Jahrhundert. Podzun-Pallas, Friedberg, 1990. 121. o. « vissza

25 Anthoni Hall: D-Nap: Az Overlord hadmûvelet napról napra, Hajja és fia könyvkiadó , Debrecen, 2004. 189 és 110. o. « vissza

26 Az amerikai „Joint Vision 2010” címen kiadott stratégiai irányelvek és az Orosz Hadtudományi Akadémia 2014-ig érvényes stratégiai elõrejelzése alapján: Hajma Lajos: A hadügy forradalmának fontosabb jellemzõi. Hadtudomány, IX. évfolyam, 1999. év 2. sz. « vissza

27 Deák János: Napjaink és a jövõ háborúja. Hadtudomány, XV. évfolyam, 2005. év 1. sz. 38–43. o. « vissza

28 Várhegyi István: Organikus és programvezérelt haderõfejlesztés a 21. Században. Hadtudomány, XIII. évfolyam, 2003. év 3–4. sz. 21. o. « vissza

29 FM 100–5 Tábori kézikönyv: Hadmûveletek. Kiadja a Magyar Honvédség Vezérkara, Bausz Kft, Budapest, 1997. 61. « vissza

30 Deák János: Napjaink és a jövõ háborúja. Hadtudomány, XV. évfolyam, 2005. év 1. sz. 40. o. « vissza

31 Nacsa Antal: A harci helikopterek alkalmazása városharcban. Egyetemi Doktori értekezés, 1994 (806, 00218:158) és Rouleau, Rich: Mountain Cavalry Recon in Built-up Areas. Armor, 2001. 4. szám, 16–18. o. « vissza