Az MHTT pályázati felhívása a 2006. évre

A Magyar Hadtudományi Társaság elnöksége – a küldöttgyûlés határozata értelmében, a jóváhagyott éves munkatervvel és költségvetési tervvel összhangban – pályázatot hirdet tanulmányok, elemzések megírására.

A pályázat meghirdetésének célja a Társaság tagságának aktivizálása, a tudományos tevékenység, mindenekelõtt a kutatás ösztönzése, publikálásra alkalmas, és elsõsorban a gyakorlatban is hasznosítható anyagok készítése, a tagság önmegvalósítási lehetõségeinek bõvítése.

A pályázat keretében a következõ tudományos illetve kutatási témaköröket tartjuk célszerûnek feldolgozni:

A pályázaton a Társaság tagjai egyénileg, vagy csoportosan vehetnek részt, kifejezetten ezen pályázat céljára készített, eredeti, ebben a formában más helyre be nem nyújtott tanulmányokkal.

A pályázat elsõsorban a kiírásban szereplõ (esetleg önálló kezdeményezés alapján választott, de a Hadtudományi Társaság illetve szakosztályai profiljába tartozó) téma kidolgozására irányuljon. Lehet komplex jellegû, de foglalkozhat a téma egy-egy részterületével is. A pályázat jeligés, ily módon megõrzi a pályázó személyiségének anonimitását a pályamunka elbírálásának befejezéséig.

A beérkezettek pályamunkáknak legfeljebb fele díjazható, továbbá a díjak megoszthatóak. Az elnökség az egyes szakmai területek kiemelkedõ alkotásait különdíjban részesítheti.

A pályamûvek terjedelme ne haladja meg a három ívet.

Elnyerhetõ díjak:

A pályamunkák beadási határideje: 2006. október 13-a.

A jeligével ellátott pályamunkákat két nyomtatott (gépelt) példányban és egy elektronikus adathordozón (lemezen, vagy CD-n) kell benyújtani a Társaság titkárságára. Csatolni kell hozzá egy zárt borítékot, amelyen kívül fel kell tüntetni a jeligét, belül pedig a szerzõre vonatkozó adatokat (név, szül. hely, idõ, anyja neve, lakcíme, vagy szolgálati helyének postacíme, telefonszáma, adószáma, TAJ-száma, nyugdíjas törzsszáma, átutalási számla száma) kell tartalmaznia.

A pályamûveket az elnökség által felkért szakértõk bírálják el.

A díjazott pályázatok hasznosításáról a Társaság dönt a szerzõk egyetértésével. Az arra alkalmas pályázatok – függetlenül a díjazás tényétõl – kellõ átdolgozás után a Hadtudomány címû folyóiratban is közlésre kerülhetnek. Minden pályamunka – a szerzõvel való elõzetes egyeztetés után – átadásra kerülhet a hasznosításában érdekelt szervek részére.

A pályázat kiírásának feltételeit, a pályázati rendszer célját, az alkalmazott eljárásokat és más, szükséges tudnivalókat a Társaság elnöksége által jóváhagyott szabályozó (a Magyar Hadtudományi Társaság Pályázati rendszere) tartalmazza.

Budapest, 2006. február

A Magyar Hadtudományi Társaság
elnöksége