Tálas Péter
A terrorizmus elleni küzdelem néhány dilemmájáról 1
2001. szeptember 11-e óta az amerikai, a madridi és a londoni merényletek óta az európai politikusok is arról igyekeznek meggyõzni a nyugati társadalmakat, hogy terrorizmus visszaszorításának igénye szükségszerûvé teszi a szabadságjogok átmeneti vagy tartós korlátozását. Mivel az átlagpolgár az Atlanti-óceán mindkét partján felettébb keveset tud a terrorizmusról – úgy tûnik – ezt hajlamos is elhinni. Az Egyesült Államokban legalábbis, hiszen a kongresszus kivételes gyorsasággal fogadta el azt a hazafias törvényt (Patriot Act), amely olyan szélesen értelmezi a terrorizmust, a terrorizmussal gyanúsíthatók és a terrorizmus támogatásának fogalmát, ami szerint – amennyiben valaki könyvvásárlásait és az interneten való böngészéseit vizsgálja – akár a jelen írás szerzõje is gyanús személy lehetne. Cseppet sem biztos az sem, hogy Tony Blair kormányának a londoni merényletek árnyékában közzétett 12 pontos terrorizmus-elhárítási törvénycsomagja – melyet a brit jogvédõk igen élesen támadnak 2 – végül csak terv marad, mint azt sokan szeretnék Nagy-Britanniában, most nem is beszélve például a biometrikus adatnyilvántartásról, a mobiltelefon- és az internet-forgalom adatainak ellenõrzésérõl, amelyek kapcsán immár rendszeresen összedugják fejüket az EU-tagállamok belügyminiszterei. Úgy tûnik tehát elfogadható kiindulópontnak a legtöbben azt tekintik, hogy amennyiben a terrorizmus által jelentett veszély számottevõen megnõtt, akkor ez igazolhatóvá teszi a szabadságjogok bizonyos korlátozását. Nos, tekintsük hát mi is annak.
Az elsõ kérdés tehát, amit itt és most górcsõ alá kívánunk venni a következõ: mekkora és milyen jellegû a világ – s benne a Nyugat – terrorfenyegetettsége?
Mit mutatnak a számok
A 2001. szeptember 11-e óta eltelt négy évben 10 559 terrorcselekményt, illetve 14 950 terrorcselekmény következtében elhunyt áldozatot regisztrált szerte a világon az e tekintetben már-már rigorózusan alapos amerikai National Memorial Institute for the Prevention of Terrorism (MIPT). Éves bontásban vizsgálva az intézet adatait, a cselekmények száma minden évben meghaladta a 2001-es szintet, 3 s két esztendõ kivételével a halálos áldozatok száma is növekedett. 4 Világviszonylatban tehát mindkét mutatót tekintve kétségtelenül romlott a helyzet.
Amikor a fentebb említett politikusok azt állítják, hogy nõtt a világ terrorfenyegetettsége, általában ezekre a számokra hivatkoznak. Mi azonban ne álljunk meg itt. Ha ugyanis az egyes térségekre is lebontjuk az említett adatokat, nyilánvalóvá válik, hogy a terrorfenyegetettség az elmúlt négy év során csupán a világ bizonyos területein nõtt (pl. a Közel-Keleten, Dél-Ázsiában és a poszt-szovjet térségben), máshol viszont jelentõsen csökkent (így az Egyesült Államokban, Kelet-Közép-Európában, sõt tendenciáját tekintve Nyugat-Európában is). Ha pedig még ennél is közelebbrõl vizsgáljuk meg a számokat – országokra lebontva – akkor kiderül, hogy az elmúlt négy évben a legtöbb merényletet Irakban, az Izrael által megszállt területeken, Kasmírban, Kolumbiában, Thaiföldön, Afganisztánban, Oroszországban, Pakisztánban, Észak-Írországban, Spanyolországban, illetve Franciaországban követték el. 5
A legtöbb halálos áldozatot Irakban, Oroszországban, Kasmírban, Kolumbiában, Pakisztánban, Izraelben, Afganisztánban, Indiában, az Izrael által megszállt területeken, a Fülöp-szigeteken és Indonéziában követelték a terrorcselekmények. 6 Persze még ezek a számok sem fejezik ki a terrorfenyegetettség igazi mértékét, mert bár 2001. szeptember 11-e valóban igen sok áldozatot követelt, de azóta, Amerikában csupán nyolc ember halt meg terrortámadás következtében, a cselekmények száma pedig korábban sem volt jelentõs. Emellett vannak országok és térségek, ahol a merényletek magas száma ellenére is kevés az áldozat (pl. Görögország 150/1, Franciaország 335/5, Észak-Írország 377/9) s vannak olyanok, ahol kevés ugyan a terrorcselekmény, de nagyon sokan halnak meg (pl. Angola 6/257, Szudán 2/60, Uganda 19/397).
A terrorfenyegetettség mértékét jelentõsen befolyásolja az is, hogy milyen típusú terrorizmussal kell egy-egy országnak vagy térségnek szembenéznie. A terrorcsoportok túlnyomó többsége napjainkban is csupán lokális, nemzeti vagy szubregionális szinten tevékenykedik. Egy másik részük ugyan regionális, esetleg régiókon is átívelõ hatókörrel rendelkezik, de az esetek többségében itt is viszonylag pontosan behatárolhatók azok a területek, amelyeket fenyegetnek (pl. a török–kurd, iráni, palesztin militáns csoportok). S végül ott vannak az új típusú, globális terrorizmus képviselõi, akiket ugyan 2001 szeptemberében ismert meg a nagyközönség, de már korábban is követtek el merényleteket, legfeljebb ezek akkor nem kaptak olyan nagy médianyilvánosságot. 7
Az, hogy milyen terrorizmussal állunk szemben a terrorizmus elleni küzdelem szempontjából is döntõ körülmény. Gondoljunk csak arra, hogy Európa a baszk, az északír, a korzikai szeparatisták, a görög, a spanyol és az olasz anarchisták elleni több évtizedes küzdelmét a szabadságjogok jelenleg kilátásba helyezett korlátozása nélkül vívta, s ha nem is volt képes felszámolni ezek tevékenységét, de legalábbis elviselhetõ mértékûre csökkentette az általuk jelentett biztonsági kockázatot. 8 Olyannyira, hogy ezek tevékenysége következtében – a MIPT adatai szerint – 2001 szeptembere óta csupán harmincnégy ember vesztette életét Nyugat-Európában.
Ha pedig mindez így van, akkor kiinduló kérdésünket sokkal inkább úgy kell megfogalmaznunk: vajon milyen mértékben fenyegeti a globális terrorizmus a nyugati demokráciákat? Ebben erõsen megoszlik a szakértõk véleménye.
Az európai muzulmán közösségek általánosan megfigyelhetõ radikalizálódása 9 mellett ugyanis jó néhány terrorizmus-szakértõ azt állítja, illetve sugallja, hogy csupán idõ kérdése, mikor következik be egy, a madridihoz és a londonihoz hasonló merénylet a létszámában vagy arányaiban nagy muzulmán közösségekkel rendelkezõ európai országokban. 10 Mások ugyanakkor tagadják ezt, s elsõsorban azt hangsúlyozzák, hogy egyrészt az új típusú terrorizmus nagyon is tudatosan politizál, vagyis politikai szempontok alapján választja ki célpontjait, másrészt a muzulmán közösségek radikalizálódása a létszám és az arány mellett, számos egyéb tényezõtõl is erõsen függ (pl. hogy eredetét és jogállását tekintve milyen összetételû az adott közösség; mennyire integrálódott az adott társadalomba stb.). 11
A terrorcselekményekrõl vezetett nemzetközi statisztikák is ez utóbbi csoportot látszanak megerõsíteni. A MIPT erre vonatkozó adataiból az derül ki, hogy 2001. szeptember 11-e óta Amerikában nem, Európában pedig csupán Madridban és Londonban került sor olyan terrorcselekményekre, melyek valamilyen módon az al-Kaidához (vagy al-Kaida típusú szervezethez) voltak kapcsolhatók. Megemlíthetjük továbbá a Global Intifada nevû szervezet által Svédországban elkövetett három (áldozatok nélküli) merényletet, illetve Theo Van Gogh meggyilkolását Hollandiában – mint olyan cselekményeket, ahol egyértelmûen kiderült az „iszlám kapcsolat”. Vagyis az elmúlt négy év Nyugat-Európában elkövetett 1322 terrorcselekményének csupán töredékét követte el al-Kaida típusú szervezet, illetve iszlám szélsõséges csoport vagy személy. Tény ugyanakkor, hogy a madridi és londoni robbantások 252 áldozata tette ki a terrorizmus halálos áldozatainak 88%-át Európa nyugati felén, ami kétségtelenül azok álláspontját látszik megerõsíteni, akik szerint napjainkban az új típusú terrorizmus az, amely a leginkább veszélyezteti kontinensünket. Ám még ez a valóban kirívónak tûnõ magas áldozatszám sem ad feltétlenül kellõ alapot arra, hogy az iszlám közösségek radikalizálódásának perspektíváját végzetszerûen és kizárólagosan az új típusú terrorista cselekmények gomba módra való szaporodásában lássuk.
Ez utóbbi cáfolatára talán éppen közvetlen szomszédságunk, a Balkán kínál meggyõzõ példát, ahol egyébként az európai társadalmak között a legnagyobb muzulmánok számaránya. Mert bár a nemzetközi sajtó, sõt néhány szakértõ is, idõrõl-idõre felveti az al-Kaida-típusú terrorizmus különbözõ formájú balkáni jelenlétének kérdését, 12 egyrészt a térségben eleddig nem regisztráltak ilyen jellegû merényleteket, másrészt az új típusú terrorizmus számon tartott merényleteinél eleddig sohasem bizonyosodott be az ún. balkáni szállal való összefonódás. Még annak a hat, késõbb Guantanamóra deportált algériainak az esetében sem, akiket 2002 elején az Egyesült Államok követelésére tartóztattak le a boszniai hatóságok. 13
Könnyen meglehet, hogy mindazon nyugati elemzõk, akik a Balkánra, mint a globális terrorizmus háttérbázisára, forrására, netán lehetséges célpontjára tekintenek, egész egyszerûen megfeledkeznek arról, hogy az elmúlt másfél évtizedben a posztjugoszláv térség társadalmait az igen erõs renacionalizáció, vagyis a nemzeti érdekek nem egyszer háborúkba torkolló újrafogalmazása jellemezte, s ez jellemzi jórészt még ma is. Ez persze nem zárta és nem zárja ki a terrorista módszerek helyi alkalmazását, hiszen például a 2001. szeptember 11-e óta eltelt négy év során itt követték el a kelet-közép-európai térség 221 merényletének 89,1%-át (197), s egy kivételtõl eltekintve innen került ki a terrorcselekmények összes halálos áldozata is (a 36 áldozat 97,2%-a). Vagyis tény, hogy 2001 óta Kelet-Közép-Európán belül a Balkán – vagy ha ennél is pontosabban kívánjuk meghatározni: a Koszovóval közvetlenül határos területek, illetve Bosznia-Hercegovina és környezete – volt a terrorizmus által leginkább veszélyeztetett terület.
A balkáni renacionalizáció hatása leginkább abban jelentkezett, hogy a terrorcselekmények és a terrorista csoportok tevékenységének hatóköre gyakorlatilag mindvégig megmaradt nemzeti, illetve szûk regionális szinten. Valószínûleg azért, mert a Kelet-Közép-Európában egyébként általánosan érvényesülõ renacionalizáció még a Balkán muzulmán társadalmai esetében is ellenállóbbá tette és teszi ma is az itteni iszlám közösségeket az új típusú, globális terrorizmus ideológiájára. Vagyis a Balkánon tevékenykedõ terrorszervezetek olyan, alapvetõen nemzeti, legfeljebb szubregionális hatókörrel bíró csoportok, amelyek nem sorolhatók az új típusú terrorizmus kategóriájához.
A szabadságjogok korlátozása vagy valami más
A terrorfenyegetettségnek és szabadságjogok korlátozásának összekapcsolását nem csupán azért tartjuk problematikusnak, mert – miként az a fentiekben jelezni kívántuk –, sem a hagyományos, sem pedig az új típusú terrorizmus fenyegetését nem tartjuk olyan mértékûnek a nyugati demokráciákra nézve, mint azt egyes politikusok állítják. A tény ugyanis, hogy az amerikai és az európai lakosság fenyegetettség-érzése az utóbbi években erõsödött, ettõl még tény marad. Itt és most tekintsünk el attól is, hogy – a New York-i, a madridi és londoni robbantások mellett – ennek a fenyegetettség-érzésnek a megerõsödéséhez nagymértékben járult hozzá az is, hogy a média, a politikusok, de még a biztonságpolitikai szakértõk egy része is szinte minden terrorcselekmény mögött az al-Kaidát keresi, illetve láttatja, s nem jelzi a fogalom kapcsán idõközben bekövetkezett tartalmi differenciálódást. 14 Továbbá hozzájárul az is – de ezt is hagyjuk számításon kívül –, hogy egész egyszerûen nem kezeljük helyi értékén az al-Kaida típusú terrorszervezetek fenyegetõ üzeneteit. 15 Vagyis provizórikusan fogadjuk el, hogy az új típusú terrorizmus számottevõen fenyegeti a nyugati demokráciákat. Ugyanis még ebben az esetben is fel kell tennünk a kérdést: vajon e terrorfenyegetettség csökkentése más, szabadságkorlátozást nem igénylõ eszközökkel nem érhetõ el? Vagy másképpen fogalmazva: vajon kipróbáltunk-e már minden rendelkezésünkre álló módszert és eszközt a terrorfenyegetettség visszaszorítására?
Nem lehet nem észrevenni, hogy a jelenlegi nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem – amolyan tûzoltó jelleggel – elsõsorban a terroristák, illetve terrorszervezetek tevékenységére koncentrál, s kevésbé foglalkozik a terrorizmust kiváltó okokkal, a terrorizmus gyökereivel, ha tetszik, a terrorizmus társadalmi és politikai infrastruktúrájával. Például annak a társadalmi-politikai közegnek országokon belüli, illetve nemzetközi szinten való felszámolásával, amely a modern terrorszervezetek mûködését lehetõvé teszi. A terrorcselekmények elõkészítéséhez és elkövetéséhez ugyanis még a legszervezettebb és leghatékonyabb terrorcsoportoknak is bizonyos társadalmi infrastruktúrára van szükségük. A jelenleg legveszélyesebbnek tekintett, új típusú terrorizmus esetében például olyan, viszonylag nagy létszámú muzulmán közösségre van szükség, melyen belül megtalálható az a szûk réteg, amely támogatja, vagy legalábbis tolerálja a terrorista módszereket. Ne feledjük el, hogy 2004 márciusában, Madridban, egy olyan ország fõvárosában követtek el terrorcselekményt, amely jelentõs számú (mintegy hárommilliós) észak-afrikai, arab, muzulmán kisebbséggel rendelkezik, de ami fontosabb, ezen belül több mint 1,2 millió az illegálisan bevándorolt, a társadalom peremére szorult, állandó lakhellyel, legális munkával és társadalombiztosítással nem rendelkezõk száma. 16 Nem véletlen tehát, hogy a 2004 márciusában hatalomra került spanyol kormány különös hangsúlyt helyez az illegális bevándorlók legalizálására. 17
S ha már Madridnál tartunk, érdemes megjegyezni azt is, hogy az új típusú terrorizmus minden eddigi európai merénylete erõsen politikai jellegû volt. Vagyis nem azt a logikát követte, mely szerint a létszámában vagy arányaiban nagy muzulmán közösségekkel rendelkezõ európai országokban bárhol és bármikor bekövetkezhet egy a madridihoz vagy a londonihoz hasonló merénylet. E logika szerint ugyanis Európa nyugati felén, ha létszámot tekintjük, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Spanyolország, Olaszország és Hollandia, ha pedig a muzulmán lakosság arányát nézzük, Franciaország, Hollandia, Ausztria, Svájc, Svédország, Németország és Belgium vannak kitéve leginkább az új típusú terrorizmus fenyegetésének. Azonban a felsorolt országok közül eleddig csupán Spanyolországban és Nagy-Britanniában került sor al-Kaida-típusú merényletekre, továbbá Svédországban érte támadás – a második öbölháború kirobbanását követõen – a lengyel, a dán és az orosz külképviseleteket. Vagyis két olyan országban került sor terrortámadásra, amely igen erõteljesen elkötelezte magát Washington Irak-politikája mellett, illetve egy harmadikban olyan országok képviseletei ellen, amelyek szintén ezt tették. Ebbõl pedig annyi legalábbis következne, hogy azok a politikusok, akik ma a szabadságjogok korlátozásában látják biztonságunk zálogát, elgondolkodjanak Irak-politikájukon is.
Ami 2005. július 7-ei londoni merényletet illeti, ez sem a terrorizmus társadalmi infrastruktúrájának szempontjából volt meglepõ. Ezek nagy-britanniai megléte ugyanis a szakértõk mellett a hivatalos szervek elõtt is közismert volt. 18 Sokkal inkább abból a szempontból, hogy a robbantások elkövetõi ezúttal a mintegy 1,6 milliós nagy-britanniai muzulmán kisebbség ún. második generációs tagjai közül kerültek ki. 19 S mint utóbb kiderült, itt is döntõ szerepet játszott az Irak-motívum. London kapcsán azonban egy másik, szélesebb kérdés is felmerül, nevezetesen: vajon valóban jól mûködik-e egy a társadalom, ahol az oktatási és szocializációs rendszer évtizedes tevékenységének eredményét (még ha kis számban is) „felülírhatja” egy néhány hónapos pakisztáni „vallási kurzus”? 20 Általánosabban megfogalmazva: vajon a multikulturális együttélés bizonyos helyeken nem gettósodáshoz és társadalmi szegregációhoz vezetõ egymás mellett élést jelent-e csupán a társadalmi integráció helyett? Ha pedig így van, annyi legalábbis elvárható lenne, hogy azok a politikusok, akik ma a szabadságjogok korlátozásában látják biztonságunk zálogát, olyan társadalmi programokon is elgondolkodjanak, amelyek enyhítik az említett helyzetbõl adódó társadalmi feszültségeket.
Az új típusú terrorizmus és a média
A terrorizmus történeti fejlõdésén végigtekintve elmondhatjuk, hogy a terroristák és a terrorcsoportok mindig alkalmazkodnak a világ általános fejlõdéséhez. Vagyis egy globalizálódó világban a terrorizmus is törvényszerûen globalizálódik. Cseppet sem meglepõ tehát, hogy az új típusú terrorizmust több értelemben is különleges és szoros kapcsolat fûzi a médiához. Egyrészt olymódon, hogy e csoportok már a kommunikáció legmodernebb eszközeit (pl. laptop, mobiltelefon, internet) használják fel tevékenységük során. Elég talán arra utalnunk, hogy míg 1997-ben csupán 12 ún. terrorista website-ot tartottak számon a terrorizmussal foglalkozó szakértõk, jelenleg az ilyen jellegû web-oldalak számát 4500 és 10 000 közé teszik. 21 A múlt század utolsó évtizedében a nemzetközi biztonságpolitika színpadára lépõ posztmodern terrorizmus képviselõi ma már gyakorlatilag a világhálón is képesek terrorista sejteket és merényleteket szervezni. Sõt, egyesek vélemények szerint ma már önmagában a világháló is képes erre, vagyis a több ezer terrorista-honlap úgy is képes „dolgozni”, hogy arról eredeti alkotóik nem is tudnak. Aki napjainkban merényletet akar elkövetni, hosszabb-rövidebb keresgélés után már gyakorlatilag minden ehhez szükséges információt megtalál az interneten – a házilag elkészíthetõ robbanószerek receptjeitõl kezdve, a rejtõzködési és információvédelmi technikákon keresztül, egészen a kiképzési útmutatókig. 22 A világháló jelentette virtuális infrastruktúra nem csupán globális kommunikációs csatornát biztosít, s nem csak a személyes kapcsolatot teszi nélkülözhetõvé a különbözõ terroristák és terrorista csoportok között, de például a kereskedelmi forgalomban beszerezhetõ anyagokból és eszközökbõl összeállítható robbanószerek és – szerkezetek elkészítésére vonatkozó kézikönyveivel lényegében kiiktathatóvá teszi a hagyományos illegális fegyver – és robbanószer-piacokat is.
Az al-Kaida-típusú terrorcsoportok által az interneten folytatott propagandatevékenység, az ún. virtuális dzsihád is számos újdonságokkal szolgált. Alig egy évvel az elsõ sokkoló, terroristák által készített kezdetleges felvételek interneten való megjelenését követõen, Abu Muszab al-Zarkavi 23 Jama'at al-Tawhid wal-Jihad nevû, Irakban tevékenykedõ csoportja 2005. június 29-én egy olyan, még a szakértõk által is professzionálisnak elismert 46 perces, 150 megabájtos, saját készítésû videófilmet tett fel a világhálóra az Irakban elkövetett merényletekrõl – „All Religion Will Be for Allah” címmel –, amilyennel korábban soha nem találkozhattunk. 24 Az al-Zarkavi féle terrorszervezet által fenntartott honlapra látogatók például nem csupán azt dönthetik el, hogy a film szélessávú vagy dial-up változatát töltik-e le, de megválaszthatják azt is, hogy Windows Media vagy RealPlayer lejátszóval nézik-e meg, vagy egyszerûen letöltik mobiltelefonjukra. 25 Az al-Kaida típusú terrorizmus legismertebb figurái közül al-Zarkavi az elsõ, aki rendkívül tudatosan – s Oszama bin Ladentõl, illetve Ajman Zavahiritõl eltérõen még az arab médiát is megkerülve –, közvetlenül az interneten keresztül teszi közzé egyre rendszeresebbé váló üzeneteit, többek között már háromszor felújított on-line magazinjában. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy a terrorfenyegetettségre hivatkozva indokoltnak kellene látnunk az internet-forgalom szabadságának lényeges korlátozását.
Az al-Kaida-típusú terrorizmusnak ugyanis az Internet – ha nem a tömegmédia, miként általában a modern terrorizmusnak – a tömegmédia biztosítja a legnagyobb publicitást. 26 Pontosan tisztában vannak ezzel a terroristacsoportok vezetõi is, akik merényleteik színhelyéül, illetve tárgyául éppen ezért már régóta lehetõség szerint olyan célpontokat választanak, melyek szimbolikájuk vagy jelentõségük miatt a nemzetközi média figyelmének középpontjában állnak. 27 Az al-Kaida-típusú terrorizmus e tekintetben valójában csupán egyetlen újdonsággal szolgált: olyan merényleteket igyekszik elkövetni, amelyek nagyszámú halálos áldozattal járnak, s így cselekedeteik óhatatlanul a híradók elsõ számú hírévé lépnek elõ. Az azonban, hogy e merényleteket (például a Word Trade Center, a Pentagon vagy Beszlán esetében), illetve annak következményeit (például Madridban és Londonban) „breaking news”-ként, vagyis a merényletek elkövetésével szinte egy idõben látja a világ, már nem a terrorszervezetek, hanem a napjaink televízióinak és televíziózásának az érdeme. S paradox módon talán éppen a gyors tájékoztatásra hivatkozó televíziók teszik a legnagyobb szolgálatot a terroristáknak. Nevezetesen azzal, hogy a merényletek, illetve azok következményeinek repetitív bemutatásával tovább generálják nézõikben a terrorizmustól való félelmet, és irreálisan megnövelik a terrorcsoportok, a terroristák, illetve tevékenységük jelentõségét. Mert miközben kétségtelen, hogy az elmúlt néhány év során általában nõtt a világ terrorveszélyeztetettsége, azt – mint láttuk – azért korántsem állíthatjuk (különösen nem Európában és Észak-Amerikában), hogy társadalmaink biztonságát a nem állami biztonságpolitikai szereplõk e csoportjai befolyásolnák legerõteljesebben.
Végszó helyett
Bár a jelen írás a mellett igyekezett érveket felhozni, hogy az új típusú terrorizmus nem jelent olyan veszélyt, amely lényeges szabadságkorlátozást indokolna, szerzõje mégsem hiszi, hogy a biztonság fokozása és szabadság megõrzése között egyensúly kapcsán túl sok optimizmusra lenne okunk. Egyrészt, mert ez az egyensúly számos területen már régen felborult – gondoljunk csak a Guantanamo-típusú amerikai fogolytáborokra, a Patriot Act-re vagy az Abu Graib-i botrányra –, másrészt, mert úgy látja, hogy napjaink nyugati népképviseleti demokráciái a globális terrorizmus fenyegetése nélkül is ki vannak téve annak a veszélynek, hogy „totalitáriánus tömegdemokráciákká” váljanak. Olyan rendszerekké, ahol a multinacionális vállalatok és az általuk befolyásolt média konstituálják a hatalmat, s ahol ez a hatalom a közgondolkodás és a közvélemény autoritását is fel tudja számolni. Ha rosszul sülnek el a dolgok, a terrorizmus elleni harc jegyében tett intézkedések lökést adhatnak ennek a folyamatnak. Különösen akkor, ha a nyugati társadalmak úgy mondanak „igen”-t a terrorizmus megfékezéséhez szükséges, úgynevezett integrált védelmi szféra megteremtésére, hogy közben nem követelik és nem harcolják ki ennek szigorú és hatékony kontrollját. Vagyis ha társadalmi, jogi és törvényi kontrollmechanizmusok nélkül jön létre egy olyan védelmi struktúra, ahol a biztonságért felelõs különbözõ intézmények a jelenleginél is jóval szorosabban mûködnek majd együtt, illetve a jelenleginél is jóval szorosabban kötõdnek majd egymáshoz.
A kulcskérdés tehát az, hogy a biztonság fokozását szolgáló intézkedésekkel párhuzamosan képesek lesznek-e e társadalmak szigorítani a politika és a biztonságért felelõs intézmények civil kontrollját. Folyamatosan ellenõrizhetõvé válik-e például az, hogy a szabadságjogokat valóban csak és kizárólag a valós terrorfenyegetettség elhárításáért korlátozzák, és szankcionálható lesz-e az, amikor a hatalom túllépi ezt a határt. Képesek lesznek-e e társadalmak ráébreszteni arra azokat, akik ma az emberi jogokkal szemben a biztonság elsõdlegességét hirdetik, hogy a demokratikus szabadságjogok minden lényeges korlátozásával tulajdonképpen a terroristák céljait teljesítjük be önmagunkon.
1 A jelen írás rövid kivonata a szerzõ Kelet-Közép-Európa és az új típusú terrorizmus c. hosszabb tanulmányának, amely a Válaszok a terrorizmusra II. A politikai marketing csapdájában c. kötetben (2005) jelent meg és elérhetõ a www.biztonsagpolitka.hu honlapon is. « vissza
2 Josie Appleton: Sending them Bak will solve nothing. Spiked Liberties, 2005. augusztus 9.; The Prime Minister's 12-Point Anti-Terror Package. http://www.liberty-human-rights.org.uk/issue/terrorism.shtlm; Watch your mouth. Economist, 2005. augusztus 12. « vissza
3 2001 – 1732, 2002 – 2650, 2003 – 1884, 2004 – 2571, 2005 elsõ félév – 2807. « vissza
4 2001 – 4505, 2002 – 2759, 2003 – 2347, 2004 – 4969, 2005 elsõ félév – 4320. « vissza
5 Irak (2312), az Izrael által megszállt területek (1499), Kasmír (823), Kolumbia (717), Thaiföld (453), Afganisztán (440), Oroszország (382), Pakisztán (345), Észak-Írország (377), Franciaország (335), Spanyolország (302). « vissza
6 Irakban (6312), Oroszországban (1180), Kasmírban (1069), Kolumbiában (726), Pakisztánban (694), Izraelben (617), Afganisztánban (601), Indiában (564), az Izrael által megszállt területeken (393), Fülöp-szigeteken (370), Indonéziában (369). « vissza
7 Az al-Kaida 1998. augusztus 7-én a kenyai és tanzániai amerikai nagykövetségek, 2000. október 21-én az adeni kikötõben horgonyzó USS Cole amerikai hadihajó ellen követett el merényletet. « vissza
8 Nem véletlen tehát, hogy az európai országok annak ellenére, hogy hivatalosan tagjai a világméretû terrorizmus ellenes koalíciónak, a nemzeti terroristáikkal folytatott harcukat napjainkban is maguk igyekeznek megoldani, s ezt elkülönítik az Egyesült Államok által meghirdetett és vezetett világméretû terrorizmus elleni háborútól. « vissza
9 Lásd Nesser, Petter: Jihad in Europe. A survey of the motivations for Suuni Islamist terrorism in post-millennium Europe. Forsvarets Forskningsinstitutt, Kjeller, Norway, 2004. 103 o.; Massi, David: An Uncertain Road. Muslims and the future of Europe. The PEW Research Center, 2004. december. 1–17. o.; Roy, Oliver: The Second Wave: Western Muslims. Frontline, 2005. január 5. « vissza
10 Savage, Timothy M.: Europe and Islam: Crescent Waxing, Cultures Clashing. Washington Quarterly , Summer 2004. 25–50. o. Norell, Magnus: The Growing Threat of Ismlamic Militancy in Europe. Jamestown Terrorism Monitor, Vol. III. Issue 8. 2005. április 21. 8–9. o.; Moniquet, Claude: i.m. « vissza
11 Security, Terrorism and the UK. ISP/NCS Briefing Paper 05/1. 2005. július; Camus, Jean-Yves: Islam in France. 2004. május 15. 1–20. o. http://www.ict.org.il/articles/articledet.cfm?articleid=514; Paz, Reuven: From Madrid to London: Al-Qaeda Exports the War In Iraq to Europe. 2005. július 11. 1–5. o. http://www.ict.org.il/articles/articledet.cfm?articleid=538 « vissza
12 Schwarz, Stephen: Wahabism and al-Qaeda in Bosnia-Herzegovina. Jamestown Terrorism Monitor, Vol. II. Issue 20. 2004. október 21. 5–7. o. « vissza
13 Schwarz, Stephen: Wahabism and al-Qaeda in Bosnia-Herzegovina. 6. o. « vissza
14 A terrorizmussal foglalkozó szakirodalom napjainkban legalább három értelemben beszél az al-Kaidáról. Egyrészt továbbra is ezzel a névvel illeti az 1980-as évek elején Oszama bin Laden által megalakított terrorszervezetet. Másrészt egy ideje ugyancsak al-Kaidaként emlegetik azt a szélsõséges és militáns, franchise-szerû terroristahálózatot is, amelynek a különbözõ muzulmán közösségekben megtalálható sejtjeit és csoportjait sok esetben csupán a közös ellenség, a közös nyugatellenes ideológia és az azonos elkövetési módszer köti össze az Oszama bin Laden féle al-Kaidával. Végül pedig, az al-Kaida napjainkra olyan presztízsnövelõ „reklámszlogenné”, a politikai terror marketingjének olyan eszközévé vált, amelyre mindazon szélsõséges csoportok szívesen hivatkoznak, melyek politikai népszerûséget és támogatást kívánnak szerezni a radikális muzulmán társadalmi rétegekben. « vissza
15 Lásd ezekrõl részletesen a SITE Institute: The Search for International Terrorist Entities nevû web-site Site Publications fejezetét. www.siteinstitute.org. « vissza
16 Az új típusú terrorizmus spanyolországi társadalmi hátterérõl lásd: Haar-Escolano, Kathryn: Spain's 9/11: The Moroccan Connetion. Jamestown Terrorism Monitor, Vol. II. Issue 13. 2004. július 1. 8–10. o.; Uö.: Algerian Salafists and the New Face of Terrorism in Spain. Jamestown Terrorism Monitor, Vol. II. Issue 21. 2004. november 4. 1–4. o.; Uö: Assessing Spain's al-Qaeda Network. Jamestown Terrorism Monitor, Vol. III. Issue 13. 2005. július 1. 1–4. o. « vissza
17 Lásd Benoit, Bertrand – Crawford, Leslie: Spain's amnesty for illegal immigrants alarms Europe. Financial Times, 2005. február 4.; Concern Spain in opening EU's doors to illegal immigrants. 2004. február 4. www.euroactiv.com.; Legislation of illegal immigrants in Spain.
2005. február 7. www.euroresidentes.com/Blogs/2005/02/legislation-of-illegal-immigrants-in.htm; Britain, Spain diverge on illegal immigrants. The Washington Times, 2005. február 8. « vissza
18 Lásd errõl a Times által közzétett, a brit kormány elé terjesztett 2003. októberi, 2004. áprilisi és májusi dokumentumokat. Winnett, Robert – Leppard, David: Leaked No 10 dossier reveals Al-Qaeda's British recruits. Times, 2005. július 10. http://timesonline.co.uk/printfrendly/0,,1–523–1688261–523,00html « vissza
19 A 2003 májusában egy tel-avivi jazzklub ellen öngyilkos merényletet elkövetõ Assif Muhammed Hanif és Omar Han Sarif ugyancsak brit állampolgárok voltak. Lásd Fighel, Yoni: „Londonistan”. 2003. május 1. 1. o. « vissza
20 Multicultural Britain is not working, say Tory chief. Daily Telegraph, 2005. augusztus 3. http://www.telegraph.co.uk « vissza
21 Coll, Steve – Glaser, Susan B.: Terrorist Turn to the Web as Base of Operation. Washington Post, 2005. augusztus 7. « vissza
22 Lásd például a „The Mujjahedin Explosives Handbook” vagy a „The Encyclopedia of Jihad” c. kiadványokat.
23 Zarkaviról lásd Gunaratna, Rohan: Abu Musab al-Zarqawi: A New Generation Terrorist Leader. IDSS Commentaries, 2004. július 5. http://www.censa.net/publications/Rohan_Gunaratna/Gunaratna_July162004.pdf; Profile: Abu Musab al-Zarqawi. BBC NEWS, 2004. szeptember 22. http://newsvote.bbc.co.uk « vissza
24 Kisebb videó-anyagok már 2004 nyarától megjelentek a világhálón. Ezek egy részét lásd www.siteinstitute.org. « vissza
25 Glasser, Susan B.–Coll, Steve: The Web as Weapon. Washington Post 2005. augusztus 9. « vissza
26 A tömegmédia és a terrorizmus kapcsolatáról lásd: Wieviorka, Michel: The Making of Terrorism. The University of Chicago Press, Chicago, 1993. 408 o.; « vissza
27 Drake, C. J. M.: The Role of Ideology in Terrorists' Target Selection. Terrorism and Political Violence. Vol. 10. No. 2. (Summer 1998), Frank Cass, London, 1998. 53–85. o.; Thetford, Robert T.: Target Selection and Symbolism. Why the Twin Trade Towers were targeted and what can we expect in the future. 2001. szeptember 17. www.icje.org/id118_m.htm « vissza