Kiss Zoltán László
A terrorizmus elleni küzdelem szociológiai természetû kihívásai
A jelenleg rendelkezésre álló legfrissebb összefoglaló adatok alapján úgy tûnik, hogy az 1985–88 közötti „csúcsidõszakot”, illetve 1998–2001 közötti relatíve kisebb „kiugrást” leszámítva összességében csökkenõ tendenciát mutatott 2002-ig (a döntõen a „korlátozott” típushoz tartozó) terrorista akciók számának alakulása a világban. Ugyanakkor USA-beli források alapján úgy tûnik, hogy 2004-tõl napjainkig ugrásszerûen megnõtt a terrorakciók száma! 1
A terrorista cselekmények jellegüket, céljaikat, a résztvevõk körét és motívációját, az általuk használt eszközöket, kiválasztott helyszínüket és a célpontjaikat, társadalmi-politikai következményeiket, valamint az általuk indukált állami-politikai válaszlépések jellegét tekintve igencsak különbözõek lehetnek! Talán a terrorizmus jelenségkörének vizsgálata kapcsán is van érvénye annak a népi bölcsességnek, hogy „az ördög mindig a részletekben rejtezik”, hiszen napjainkban mind a nemzeti, mind pedig a nemzetközi szintû antiterrorista fellépés illetve együttmûködés mielõbbi létrehozásáért és hatékony mûködéséért tevékenykedõ szakapparátus és szervezetek munkáját jelentõs mértékben megnehezíti, hogy a terrorizmusról szóló cikkek, tanulmányok, könyvek, bizottsági jelentések világszerte fellelhetõ tömegének dacára még arra a látszólag egyszerû kérdésre sincs egyértelmû, konszenzuson alapuló válasz, hogy végül is mi a terrorizmus, és melyek a terrorizmus megkülönböztetõ jegyei? 2
A terrorizmussal összefüggõ definíciós problémák egyik legfõbb oka alapvetõen az, hogy a fent említett két alapkérdésre adott válasz végsõ soron érték-, következésképpen alkalmasint (hatalmi) érdek-függõ 3 – ezért nem csupán általános morális, filozófiai, ideológiai értékek és elõfeltevések függvénye, hanem (helytõl, idõtõl, és társadalmi-politikai rendszertõl, közegtõl és szituációtól függõen) igen gyakran kemény stratégiai illetve taktikai politikai-gazdasági hatalmi érdekviszonyokhoz is kötött. Az egyes államok eltérõ érdekei pedig alkalmasint a nemzetközi együttmûködés lehetõségeit és a terrorizmus elleni együttes fellépés esélyeit is ronthatják, miként ezt a közelmúltban az ENSZ Biztonsági Tanács által életre hívott Terrorizmus Elleni Tanács meglehetõsen gyenge teljesítménye mutatta. 4
Egyebek mellett a fent említett tényre vezethetõ vissza annak az igencsak ambivalens szituációnak a létrejötte, melyben ugyanazon személyiséget, csoportot illetve szervezetet az egyik oldalon mint rettenetes cselekedeteit a köznapi ember számára látszólag érthetetlen okokból elkövetõ vérszomjas terroristát ítélik el 5 , a másik oldalon pedig nemzeti hõsként, szabadságharcosként ünneplik. 6 Mi több, arra is akad példa, hogy egy adott országon belül is tapasztalhatunk egyfajta álszent, képmutató álláspontot mind az állami-politikai vezetés, mind pedig a közvélemény részérõl, amikor azok felháborodnak, s tiltakoznak a saját országukban, közvetlen szövetségeseiknél, avagy esetleg az országuk politikai-gazdasági érdekkörébe vont(ként kezelt) országokban a politikai erõszakot alkalmazó terrorista és gerilla csoportok, illetve szervezetek által elkövetett cselekmények brutalitásán, ugyanakkor nem csupán szóban, hanem esetleg anyagilag, fegyverekkel, vagy éppen szakértõkkel is támogatják azokat a gerillamozgalmakat és/vagy terrorista szervezeteket, amelyek ugyanezt a modus operandit alkalmazzák a világ valamely más országában. Jogosan teszi fel tehát a kérdést Anthony Giddens, angol szociológus: „Mi a különbség egy ‘szabadságharcos' és egy ‘terrorista' között? A terroristák és a gerillák kisajátítják maguknak azt a hatalmat, amelyet az állam saját monopóliumának tekint – az erõszakos eszközök felhasználásának jogát politikai célok érdekében.” 7
A terrorizmus fogalma, általános jellemzõi
A magunk részérõl az alábbi terrorizmus-definíciót tekintjük a leginkább használhatónak: „ Az erõszak szándékos alkalmazása, illetve azzal történõ fenyegetés a polgári lakossággal illetve civil célpontokkal szemben meghatározott politikai célok elérése végett .” 8 Általában azon csoportok, szervezetek illetve államok oldaláról valósul meg a nemzetközi közösség, illetve az adott állam/politikai rendszer által nem támogatott; pönalizált (büntetni rendelt és üldözött) szervezett politikai erõszak , amelyek jellemzõen nem bírnak (szubjektíve úgy értékelik, hogy nem rendelkeznek) megfelelõ mértékû politikai, gazdasági, katonai hatalommal és eszközrendszerrel érdekeik és céljaik elérése érdekében.
Úgy véljük, a fenti munkadefiníció azért használható viszonylag jól az összehasonlító elemzéseket és trendszámításokat megalapozó konceptualizáció és operacionalizáció során, mert egyértelmûen rámutat a terrorizmus jelenségének három kiemelten fontos, gyakorlatilag minden terrorizmus-altípusra egyaránt általános érvénnyel bíró jellegadó vonásra (t.i.: a tevékenység jellegére, végcéljára és jellemzõ célpontjaira):
1. A tevékenység lényege : erõszak szándékos alkalmazása, és azzal történõ fenyegetés. Kevesek ellen történt terrortámadásokkal relatíve könnyen el lehet érni, hogy a többség biztonság-percepciójában kedvezõtlen változások álljanak be, a politikai kormányzat, a közszféra szervezeteiben dolgozók és a polgári lakosság egyaránt elbizonytalanodjon; a társadalom politikai, társadalmi, gazdasági életében zavar keletkezzen. A megrettent polgári lakosság biztonságának újbóli visszaszerzésének reményében gyakran igyekszik rábírni az aktuális politikai hatalom képviselõit a terroristákkal való tárgyalásra illetve politikai-társadalmi-gazdasági vagy vallási követeléseik legalább részleges akceptálására.
2. A tevékenység végcélja: politikai célok elérése a „puha célpontok” elleni váratlan, sokkoló szándékú, nemzetközi jog által illegitimnek tekintett és formálisan mindenképpen üldözni, büntetni rendelt; lehetõség szerint a médiában minél nagyobb „híradás-értékû” támadással. Ilyen értelemben a terrorizmus, a terrorista cselekmények mint olyan pszichológiai hadviselés is vizsgálható, mely igyekszik alkalmazni a „ maximális publicitás relatíve minimális kockázatok mellett” elvét 9, amikor az erõszak hatásainak maximalizálására törekszik a propaganda, PSYOPS segítségével. 10
3. Célpontok: civilek ; a biztonsági szektor 11 szervezeteinek, intézményeinek szolgálatban lévõ illetve szolgálaton kívüli tagjai és kiemelt, szimbolikus jelentõségûnek gondolt célpontok. A terrorcselekmények tervezõi a célpontok kiválasztásakor, és az áldozatok potenciális körének számbavételekor általában a propaganda-hatás lehetõség szerinti maximalizálására törekszenek (pl. olimpiai játékok; karácsony; egyéb vallási, nemzeti ünnepek idejére idõzített támadásaikkal).
A terrorizmus jelenségkörét kutatóktól relatíve gyakran elvárják a politikai és katonai döntéshozók, hogy ne csupán egy szimpla leírást adjanak a terrorizmus jelenségérõl a különbözõ vizsgálati dimenziók mentén, hanem valamiféle predikcióval is éljenek arra vonatkozóan, hogy vajon mekkora valószínûségel fordulhat elõ általában a terrorizmus jelensége, s hol helyezhetõ el a társadalmak életében potenciálisan elõforduló konfliktushelyzetek által kínált elméleti kontinuumon – már, ha egyáltalán egy elméleti kontinuumra rendezhetõk a különféle faktorsúlyú konfliktusok, s a köztük lévõ távolság értelmezhetõ, mérhetõ és egy dinamikusan változó kontextusban kalkulálható, mondjuk egy ordinális, érték- vagy arány-skálán!
Politikai szociológiai nézõpontból a terrorizmus megkülönböztetõ jegyeinek megragadásakor tehát az egyik legfõbb kérdésként kínálkozik annak vizsgálata, hogy a legitim erõszak politikai célú felhasználásának állami monopóliumát miért és miként igyekszenek megtörni a terror eszközeinek felhasználásával bizonyos szélsõséges (pl. politikai, ideológiai, nemzeti-etnikai, vallási alapon szervezõdõ) csoportosulások. A hadtudománnyal, s azon belül a katonaszociológiával foglalkozó kutatók számára ugyanakkor az is fontos kérdés, hogy a társadalmak életében és az államok egymás közötti viszonyának alakulása során felbukkanó különféle, erõszakos formát öltõ konfliktusok vizsgálata nyomán vajon csakugyan egyértelmûen meghatározhatók, megjósolhatók-e az erõszak potenciális célcsoportjai, s vajon miféle hasonlóságok és eltérések mutathatók ki az alkalmazott erõszak jellege szerint az erõszakos eszközök politikai célok érdekében történõ felhasználásakor?
A terrorizmus legfõbb típusai napjainkban
Véleményünk szerint a terrorizmusnak különbözõ típusai, sõt altípusai léteznek, melyek alkalmasint jelentõs mértékben eltérhetnek egymástól – következésképpen megelõzésük s az ellenük irányuló küzdelem is eltérõ erõket, eszközöket, intézményi struktúrákat, módszertant, tudás-elemeket és eljárásmódokat igényel!
Álláspontunk szerint a terrorizmus jelenségét az interdiszciplinaritás igényével kell megközelíteni. Amennyiben nem akarunk elveszni a terrorizmusról szóló értelmezési viták útvesztõjében, de túl elnagyolt képet sem akarunk kapni, érdemesnek látszik a terrorizmus elleni küzdelem gyakorlati felhasználhatósága szempontjából számba venni és rendszerbe foglalni a terrorizmus megnyilvánulásának különbözõ formáit. Az osztályozás alapjául elsõsorban a jellegadó motívációs tényezõk, a céltételezés, a tipikusan választott eszközök és a kiterjedtség ,illetve s helyszín megválasztása kínálkozik.
- Korunkban a szervezett politikai erõszak megnyilvánulásaihoz vezetõ legfõbb, potenciális jellegadó motívációs tényezõk közé soroljuk az alábbi tényezõket:
a. ideológiát (s ezért elkülönítve vizsgáljuk a már egyre kevésbé jelenlévõ, de több országban még ható transzkontextuális társadalom-átalakító küldetéstudattól áthatott, gyakran idealista baloldali, „forradalmi” és a napjainkban sok helyen inkább elõretörõ, jobboldali, rasszista szélsõségekben testet öltõ, supremalista töltésû terrorizmust);
b. a nacionalizmust és szeparatizmust (elsõ közelítésben elkülönítve vizsgáljuk a nemzeti-etnikai és a szeparatista mozgalmakat, bár tudjuk, hogy napjainkban sokszor szervesen össze is kapcsolódik a két tényezõ);
c. a vallást (érdemesnek látszik külön vizsgálni a hidegháború vége elõtti idõszakban meghatározó vallási fundamentalizmust és a napjainkban sok helyütt megjelenõ, új vonásokkal bíró ún. neo-konzervatív vallási szélsõségek által vezérelt terrorizmust); az állami szerep-, illetve felelõsségvállalás és pönalizáció jellegét (hiszen még ma is találkozunk a szervezett politikai erõszak államilag vezérelt és szponzorált változataival);
d. s léteznek a terrorizmusnak olyan altípusai, melyek csupán egy meghatározott, társadalmi-politikai értelemben relatíve partikuláris cél elérésére tesznek kísérletet a szervezett politikai erõszak eszközrendszerével (az ún. „ single issue/ fringe ” terrorizmus eklatáns példái napjainkban a levélbombákkal, robbantásokkal operáló öko-anarchista környezet-, természet-, és „élet”-védõk, avagy a Unabomber).
-A céltételezés szempontjából különbség mutatkozik a terrorista cselekményeket elkövetõk egyes alcsoportjai között. Eltérõek lehetnek ugyanis a céljaik a tisztán politikai-ideológiai célokat követõ terroristáknak azoktól, akik azért nyúlnak végsõ elkeseredettségükben a terror eszközeihez, mert a végletekig elégedetleneknek érzik magukat etnikai és vallási elnyomatásuk , jogfosztottságuk, illetve a fõbb társadalmi státuskijelölõ dimenziók által kifeszített virtuális térben elfoglalt, sokszorosan hátrányos helyzetük miatt – s így próbálják a végletes deprivációjukat okozó társadalompolitika megváltoztatására, eltörlésére kényszeríteni a politikai elitet.
- Az alkalmazott eszközök szerint is különbséget lehet tenni a terrorizmust vizsgálva. Így beszélhetünk az ún. hagyományos eszközökrõl; a modernitás, illetve posztmodern technikai kapacitását a politikai erõszak szolgálatába állító ún. techno-, cyber- és nano-terrorizmusról; a narkoterrorizmusról; s a tömegpusztító fegyverek bevetését is latolgató ún. „szuper-”/„legvégsõ-” vagy „mega”-terrorizmusról. 12
- Végül a kiterjedés, illetve a helyszín megválasztását is érdemes bevonni a vizsgálódás körébe, mikor a terrorizmus elleni hatékony védekezést és az azt elõsegítõ nemzetközi együttmûködést tervezzük, hiszen vannak a terrorizmusnak olyan vállfajai, melyek csak egy adott régióhoz, országhoz, az ottani pl. nemzeti-etnikai, vallási, szociális kisebbségekhez köthetõk, míg a terrorizmus más formái esetében nagy valószínûséggel szinte biztosan számíthatunk arra, hogy a terrorista aktivitás átterjedhet a szomszédos államok területére; majd pedig elõbb-utóbb akár regionális, kontinentális avagy éppen (pl. az terrorszervezetek nemzetköziesedése, a „biztonság államtalanodása” 13, vagy a globalizáció által negatívan érintett régiókban, kontinenseken elterjedve) globális kihívássá válik.
Úgy véljük, rendkívül fontos, hogy mind a nemzeti szintû, mind pedig a nemzetközi együttmûködés keretében, összehangoltan megvalósuló antiterrorista stratégiákat és politikát mindenkor az adott konfliktus jellegének és az abban aktivizáló terrorista csoport(ok) típusjegyeinek figyelembevételével alkossák meg és ültessék át a gyakorlatba. Ugyanakkor persze a terrorizmus általános, közös vonásainak az átfogó elméleti vizsgálatára törekvõ kutatóknak 14 azzal is érdemes számolniuk, hogy gyakorlatilag minden egyes terrorista csoport s az általuk tervezett illetve végrehajtott akciók egyedi vonásokat is felmutatnak! Ezért mindig külön érdemes figyelmet fordítani az olyan tényezõk kontextuális vizsgálatára, mint pl. okok/ motívumok, célrendszer; vezérlõ ideológia, mûveleti környezet és az abban kifejtett hatás; a végrehajtó szervezet jellege és szervezeti-intézményi aspektusai (pl. belsõ struktúra és külsõ társadalmi támogatottság, network-ök; a szervezeti kultúra meghatározó vonásai, a felhasznált erõk, eszközök; vezetési rendszer; és modus operandi ) ; valamint a szervezeti tagság olyan jellemzõi, mint pl. a vezetõi állomány és a szervezeti tagok jellemzõ individuális motívációja, társadalmi háttere, társadalmi elõszocializációjának és szervezeti szocializációja eredményeként elõálló identitástudanának sajátos vonásai.
Feltételezésünk szerint napjaink és a közeljövõ fejlett, alapvetõen információ- és tudásalapú ún. ‘szuperszimbolikus, posztmodern' társadalmaiban a szervezett politikai erõszak illegitim alkalmazásával élõ és azzal fenyegetõ terrorista szervezetek a jelenleg megfigyelhetõnél relatíve laposabb hierarchikus szervezeti piramissal, decentralizáltabb döntési mechanizmussal rendelkeznek majd. Úgy véljük, hogy a 21. század terrorista szervezetei egy olyan komplex hatásrendszer fókuszában szervezõdnek majd, amelyben az alábbi tényezõk játszanak kitüntetett szerepet:
1 A legfrissebb, ámde a korábbi idõszakban megszokottól eltérõ módszertan alapján számított (Johnson, 2005b) adatok szerint a 2003-ban regisztrált 172-rõl 2004-re már 655-re emelkedett a terrorista akciók száma (a 2004-ben elkövetett terrorista akciók közül mintegy 300-at India Kashmir tartományában hajtottak végre a közelmúltban az USA-ban létrehozott National Counter Terrorism Center adatai szerint). « vissza
2 Az Alex P. Schmid és Albert J. Jongman (1988) szerzõpáros például több, mint száz terrorizmus-definíciót gyûjtött össze; míg pl. Walter Laqueur (2001), az International Research Council at the Centre for Strategic and International Studies vezetõje mintegy három tucat terrorizmus-definíció áttekintése után fogalmazza meg a saját verzióját. « vissza
3 Gazdag Ferenc (2004) Kommunikációs zavar, avagy civilizációk összecsapása? Néhány gondolat a terrorizmus vitához. Available (Online):
http://www.btk.elt.hu/jelkortort/kiadvanyok/elso_kotet/gazdag_ferenc.pdf « vissza
4 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) 2001. szept. 28-án fogadta el 1373. sz. határozatát (Resolution 1373/2001/), mely létrehozta az un. Terrorizmus Ellenes Bizottságot ( Counter-Terrorism Committee, CTC ). « vissza
5 Lásd pl.: (Schmid, 1982; Crenshaw, 1983) « vissza
6 Boaz Garnor (2001) Defining Terrorism: Is One Man's Terrorist Another Man's Freedom Fighter? Available (Online): http://www.ict.org.il « vissza
7 Anthony Giddens (1995) Szociológia. Budapest: Osiris, 366. « vissza
8 Boaz Garnor (2001) Defining Terrorism: Is One Man's Terrorist Another Man's Freedom Fighter?
Available (Online): http://www.ict.org.il Vö. még: The Criminology of Terrorism: History, Law, Definitions, Typologies. Available (Online):
http://www.faculty.ncwc.edu/toconnor/429/429lect01.htm « vissza
9 Frank Bolz, Jr. – Kenneth J. Dudonis – David P. Schulz (1990) The Counter-Terrorism Handbook. Tactics, Procedures , and Techniques. New York: Elsevier, p. 4. « vissza
10 Boaz Ganor (2002) Terror as a Strategy of Psychological Warfare. Available (Online): http://www.ict.org.il « vissza
11 Biztonsági szektor alatt értjük mindazon szervezeteket, intézményeket, melyek felhatalmazással rendelkeznek a (fegyveres) erõszak legitim alkalmazására , illetve arra, hogy az erõszak alkalmazását elrendeljék vagy azzal fenyegessenek az állam s annak állampolgárainak a külsõ és belsõ biztonságának védelme érdekében (Groenewald – von Tangen Page, 2002:1). « vissza
12 A „superterrorism” (Sprinzak, 1998),„ultimate terrorism” (Stern, 2000) ill. „megaterrorism” (Pratt, 2003) jellemzõje, hogy a „végítélet napjának eszközeit” (NBC/ CBRN,/WMD) kívánja felhasználni – habár az ilyen jellegû eszközök elõállítása és bevetése számos nehézségbe ütközhet (Parachini, 2001). « vissza
13 Gazdag Ferenc (2004) Kommunikációs zavar, avagy civilizációk összecsapása? Néhány gondolat a terrorizmus vitához. « vissza
14 Lásd ennek kapcsán pl.: (Schmid, 1983: 160–242; Jenkins, 1985; Long, 1990; Laqueur, 1999; Kushner, 2003). « vissza
15 Lásd errõl részletesebben pl.: (Antal–Dobák, 1996: 74–88). « vissza