Szternák György
A nem háborús mûveletek kutatásának irányairól
Ma már egyre általánosabb az a nézet, miszerint a fegyveres küzdelem magában foglalja a válságkezelést, a konfliktus-megelõzést és a válságreagáló mûveletek végrehajtását is. A cél ma már nem annyira az ellenség megsemmisítése a fegyveres küzdelemben sem, mint inkább a fegyveres konfliktus megelõzése, elsõsorban politikai, diplomáciai és gazdasági eszközökkel. Katonai megelõzõ lépésekkel a válságot kiváltó okok megszüntetése, tárgyalások útján arra kikényszeríteni az agresszort, hogy lemondjon a válságot elõidézõ szándékáról. Ugyanakkor a fegyveres küzdelem esetén az ellenség politikai, közigazgatási, katonai vezetésének megbontása, képességektõl való megfosztása az elsõszámú feladat.
Véleményünk szerint a válságreagáló mûveletek kutatása során a fõ kérdés a nyugati világ és az iszlám kapcsolatának alakulása a jövõben. Ennek a kapcsolatnak a háttere, ezen belül is a politikai, gazdasági és a katonai kapcsolatok alakulásának a lehetõségei. Az egymáshoz való viszony problémái ok-okozati összefüggéseinek teljes körû feltárása, a problémák megszüntetésére, a megoldások felvázolása a biztonsági és a katonai területeken.
Ez azt is jelenti, hogy a béketámogató hadmûveletek, válságreagáló mûveletek végrehajtásával bõvült a felderítõ intézmények, a fegyveres erõk lehetséges tevékenysége, hiszen az utóbbi idõk válságait elemezve megállapítható, hogy az ENSZ egyre gyakrabban kéri fel tagállamait katonai jellegû beavatkozásra, és várhatóan ez lesz a gyakorlat a jövõben is. A NATO is erre kötelezte el magát az egymást követõ csúcstalálkozókon.
A fegyveres küzdelemmel összefüggõ vizsgálatok fontosságát napjaink háborús és nem háborús mûveleteibõl levonható következtetések is indokolják. Úgy gondoljuk, a vizsgálatok eredményei lehetõséget adnak a szakembereknek, hogy javaslatokat tegyenek a fegyveres erõk korszerûsítésére, a katonák felkészítése, kiképzése minõségének javítására, a parancsnoki rendszerek átalakítására és a civil-katonai kapcsolatok fejlesztésére.
A nem háborús katonai mûveletekhez sorolható válságreagáló mûveletek elméletének kidolgozását megelõzte egy tudományos igényû, átfogó elemzés a kontinens és környezetének biztonságáról. A vizsgálat eredményeként született meg „az együttmûködésen alapuló biztonsági modell” , melynek lényegét Richard Cohen, a George C Marshall European Center for Security Studies tanára ismertette 2002 közepén rendezett konferencián Oberammer-gauban. A biztonsági modell lényege: olyan stratégiai elgondolás, amely elõsegíti a politikai, gazdasági és más kapcsolatok fejlõdését az európai biztonság megszilárdítása érdekében. A modell a biztonságnak négy területét foglalja magába: az egyén biztonságát, a kollektív biztonságot, a kollektív védelmet és az gyüttmûködõ biztonságot. A modell: Európát, a Mediterráneumot, az Egyesült Államokat és Oroszországot egységes, összefüggõ és kölcsönös viszonyban lévõ biztonságpolitikai környezetként határozza meg.
Néhány évvel ezelõtt Richard Florida a fejlõdésrõl és a stratégiai jellegû kutatásokról könyvet jelentetett meg. A szerzõ megállapításai a fegyveres erõre vonatkozó stratégiák kialakításakor jól hasznosíthatók. Ebben a könyvben a következõket írja: „Várhatóan a jövõben egy ország fejlõdési képességének a mutatója nem az egy fõre jutó gazdasági növekedés lesz, hanem a társadalom megújulását biztosító, újat alkotó képesség; a globális és a kontinentális rendszerekbe való politikai, gazdasági, védelmi beépülés lehetõsége; az információs- és tudásalapú társadalom kiépítésének gyorsasága és az ország intézményeinek erre való rugalmassága. Más szóval, az ország gazdasági növekedésének az alapja, az újat alkotó képesség, kreativitás és annak alkalmazása. Az ország gazdasága hagyományos ágazatain belül a jövõben egyre fontosabb lesz az újat teremtõ, újat elõállító szektor vagy szolgáltatás.” 1
Ha elfogadjuk a szerzõnek ezt a véleményét, akkor nagyon kis módosítással, ez a megállapítás a védelmi szektorra is igaz. A fegyveres erõ állományában is szükség van az alkotó, az új módszereket keresõ katonákra, különösen azok körében, akik az állomány kiképzésével, felkészítésével, képzésével foglalkoznak. A fegyveres erõ képességeinek kialakítása, fejlesztése nem képzelhetõ el alkotóképességgel, teremtõképességgel rendelkezõ állomány nélkül. A fegyveres erõ jövõjével kapcsolatban fontos kérdés lehet az, hogy az újat alkotó, új módszereket alkalmazó, korszerû rész mekkora hányada lesz az egésznek. A korszerûtlen, nehézkesen mûködõ részre nem célszerû anyagi forrásokat áldozni. Ez kemény és keserves döntés, de a másik rész fejlõdése, a fegyveres erõ jövõje szempontjából minél elõbb meg kell hozni. Ez a megállapítás nemcsak a szervezetre, a technikai eszközökre és a módszerekre vonatkozik, hanem a személyi állományra is.
A probléma más megközelítésben azt jelzi, hogy: az újat alkotó, új módszereket alkalmazó, a hadtudomány eredményeit felhasználni tudó állományt ne gátolja a korszerûtlen intézmények vezetési-, parancsnoki szelleme. A teljesítményt, a sikert – elismerés, megbecsülés kell, hogy kövesse. Más szóval, a nemzetközileg is elismert eredményekhez jól mûködõ szervezetre, egymásban megbízó parancsnokokra és katonákra van elsõsorban szükség, akik a feladat végrehajtásához megfelelõ felszereléssel rendelkeznek.
Mi is megerõsítjük, hogy a felkészültség, a képesség megléte a biztonság szavatolásának egyik fontos feltétele. Az ország biztonságának elemzésekor a szakemberek nem hagyhatják figyelmen kívül, hogy a válságok kezelése, a konfliktusok megelõzése, az ipari- és természeti katasztrófák elhárítása, a következmények felszámolása társadalmi érdek, nemzeti és szövetségi kötelezettség, az ország biztonságának kulcseleme. Ma már nem szükséges bizonyítani, hogy a válságkezelésre, a konfliktus-megelõzésre, a válságreagáló mûveletekre, a katasztrófaelhárításra terveket kell kidolgozni, és az abban foglaltakat be kell gyakoroltatni. Ez lehet az alapja a megelõzésnek, a felkészülésnek és annak, hogy képesek leszünk a következményeket a leghatékonyabban felszámolni; másképpen, az ország érdekeit képviselni, értékeit és lakossága szociális biztonságát megvédeni; külhoni szolgálat esetén, az állomány és a technika megóvásával, a feladatot maradéktalanul teljesíteni.
Az utóbbi idõszak helyi háborúi, a különbözõ okok miatt zajló fegyveres konfliktusok, és a fegyveres erõ nem háborús katonai mûveleteinek végrehajtása átalakította a hadtudomány és a geográfia (geopolitika és geostratégia) egymáshoz fûzõdõ viszonyát. A valamikori egyirányú kapcsolatot napjainkra bonyolult viszonyrendszer váltotta fel. 2 Természetesen a konfliktusok csak közvetve vezethetõk vissza geográfiai okokra. Nem arról van szó, hogy a válságok, konfliktusok okai közül egyiket vagy másikat vitatjuk, vagy nem ismerjük el. Inkább arról, hogy a válságok, konfliktusok okait más módon, komplementárisan (kiegészítõen, más–más eszközzel vizsgáltan) , tudományos igényességgel kutassuk. A válságok, konfliktusok geopolitikai, geostratégiai vizsgálatához bizonyos mennyiségû, aránylag pontos, objektív információra van szükségünk. Egy válság vagy konfliktus ilyen módszerrel folytatott elemzéséhez nem elegendõ a vélt vagy valós érdekek meghatározása, és más ok-okozati összefüggések feltárása. Célszerû vizsgálni azt is, hogy a válságok, konfliktusok fõszereplõi hogyan befolyásolják az õket támogató, elfogadó közvélemény gondolkodásmódját. Ennek ismerete – még ha nem is mindig valódi – kiemelt jelentõségû, mert rámutatnak az agressziós, területszerzõ, népirtó, a másságot el nem fogadó tervekre, azok végrehajtási szándékára, az ország anyagi lehetõségétõl függetlenül.
A geopolitikai, geostratégiai vizsgálati módszer létjogosultságát, amelyet a fegyveres küzdelem kutatása során alkalmazunk, létjogosultságát éppen az adja, hogy kiküszöböli a szubjektivitást. Reményeink szerint, beépíti az objektív elemeket, mint magyarázatot bizonyos geopolitikai, geostratégiai összefüggésekbe, megnövelve ezzel a tudományos kutatási módszer hatékonyságát. Az említett módszer hatékony eszköz arra, hogy megértesse azt, ami történt, vagy éppenséggel azt, ami bizonyos valószínûség mellett bekövetkezhet a válságok, konfliktusok kialakulása során. Más szóval, az alkalmazott vizsgálati módszer lényege, hogy a különbözõ léptékû folyamatokat, jelenségeket a földrajzi tér és annak nagysága szerint csoportosítjuk, figyelembe véve annak társadalomtudományi és biztonságpolitikai összetevõit is. Ennek megfelelõen a válságot, a konfliktust több szinten, több szereplõn keresztül elemezzük. Ez a fajta tudományos igényû kutatómunka feltételezi az együttmûködést a különbözõ tudományszakok között és a szükséges szakmai hátteret. Más szóval, a különbözõ felkészültségû kutatókat foglalkoztató egyetemi tanszéket, amely a minisztérium és a vezérkar megrendeléseit teljesíti úgy, hogy képzi az egyetem hallgatóit és doktoranduszait, valamennyi képzési formában.
A válságreagáló mûveletek elméletének vizsgálata szempontjából, a hadügy forradalmára vonatkozóan, további kutatást igényel a háborús- és nem háborús mûveletek törvényeinek, elveinek, belsõ tartalmának, a mûveletek megvívása körülményeinek teljes körû feltárása; a nem háborús mûveletek lehetséges céljának, a fegyveres erõk feladatának pontos megfogalmazása a tapasztalatok feldolgozása alapján. Egy átfogó vizsgálat szempontjai a következõk lehetnek: a konfliktusok, háborúk mögötti okok és szándékok; a résztvevõk és a fõszereplõk; a válságkörzet majd a hadszíntér jellemzõi; a konfliktusban, háborúban lévõ erõk összetétele, jellemzõi; a technológiai eszközök és fegyverrendszerek elemzése; a hadijog érvényesülése és az erõ alkalmazása.
Napjaink béke- és válságreagáló mûveletei igazolják, hogy az azokban résztvevõk köre kibõvült: megjelentek a civil harcosok és a fegyverrel felszerelt gyerekek; terroristák, szervezett bûnözõk és csoportok; különbözõ karitatív szervezetek és a biztonsághoz kapcsolható emberek; az ENSZ által szervezett erõk és a média képviselõi.
A jövõben vizsgálni célszerû még: a halálos és nem halálos eszközök, a robottechnika, alkalmazásának lehetõségét; az alkalmazott erõk, szervezetek sebezhetõségét, túlélõképességet, önálló tevékenységük körülményeit; a kapcsolatot a politikai döntés, a várható költségek, az erõ alkalmazása, a politikai és katonai végállapot között; a felderítés és a pszichológiai mûveletek jelentõségét; a nem összevethetõ erõk (aszimmetria) közötti harc jellemzõit a mûveletekben; a politikai konszenzus és a befolyásolás, a provokáció megjelenését a mûveletekben; felismerésük lehetõségét, és még más témákat, területeket, amelyek a fegyveres küzdelemhez tartozhatnak. A teljeség igénye nélkül a felsorolt tényezõk és jellemzõk hatással vannak a stratégiai gondolkodásra és a mûveletekkel kapcsolatos további kutatásokra.
A fegyveres küzdelemben a nem háborús katonai mûveletek általánossá válása megköveteli a politikai ellenõrzés, felügyelet mind teljesebb tudomásulvételét a katonák részérõl. Ez a megállapítás a következõ általánosítható szabályokra mutat rá:
Elõször, a jövõben nem lesznek tisztán katonai jellegû mûveletek, így azok tervezésekor, szervezésekor figyelembe kell venni a politikai, gazdasági, biztonsági és szövetségi érdekeket, hatásokat.
Másodszor, a mûveleteket vezetõ parancsnokok „érzékeny” politikai-katonai beosztásban vannak és lesznek a jövõben, akiknek a katonai ismereteken túl politikai (diplomáciai) felkészültséggel is rendelkezniük kell.
Harmadszor, a mûveleti parancsnoknak elõre kell látnia a katonai döntés késõbbi politikai (diplomáciai) hatásait. Kellõ idõben korlátozni a mûveletet, esetleg befejezni, ha azt a politikai vezetés úgy kívánja. Más szóval, a parancsnokoknak képeseknek kell lenniük a döntéseik politikai hatásainak értékelésére, megértésére és elfogadására.
Véleményünk szerint a kutatók felelõssége ma abban van, hogy a katonai erõk eddigi alkalmazásának tapasztalatai alapján, a lehetõ legteljesebb mértékben feltárják a fegyveres küzdelem katonai mûveleteinek fogalmi és tartalmi kérdéseit, azok minden fajtájának és formájának jellemzõit, törvényeit és elveit.
1 Richard Florida: The Rise of the Creative Class. Basic Books, New York 2002. « vissza
2 Nagy Miklós Mihály: Geográfia és hadelmélet. Földrajzi Értesítõ 2002. LI. évf. 1–2. füzet, 237–247. oldalak. « vissza
3 A stratégiai kérdéseket, jellegüknél fogva, nem lehet a napi politika szintjén és pártérdekek mentén vizsgálni. A stratégia nem azonos a jövõ felmagasztalásával vagy a kelleténél súlyosabb bemutatásával, mert ez a vizsgálati módszer nem ad választ a kérdésekre.