Kõszegvári Tibor
A katonai felderítés aktuális kérdései a terrorizmus elleni harcban
A szerzõ az 1970-es évek elejétõl foglalkozik a gerillahadviselés, majd a 80-as évek közepétõl bizonyos értelemben vett rokontémával, a terrorizmus elleni harc átfogó kérdéseivel. Több tanulmánya, egyetemi jegyzete jelent meg a témából. Az alább közölt cikkben a katonai szakirodalomban megjelent tanulmányok alapján az afganisztáni és az iraki hadmûveletek felderí tésre (a felderítés erõi-eszközei, eljárásai) vonatkozó tapasztalatait dolgozza fel. Hang súlyozza a felderítés hatékonyságának növelését biztosító összetevõk fejlesztésének szükségességét.
A hadtörténelmi tapasztalatok és feljegyzések szerint a katonai felderítés fõ feladata az ellenségrõl, a tereprõl, az idõjárásról és egyéb a katonai mûveleteket befolyásoló tényezõkrõl olyan megbízható és friss információk beszerzése, amelyek értékelés és elemzés után segítik a parancsnokot a harc sikerét biztosító döntés (elhatározás) meghozatalában.
A görög és római birodalom háborúi folyamán, amikor a fegyveres erõk összecsapásának várható idejét lényegében a haderõk zömét képezõ gyalogosan mozgó katonák menetteljesítménye alapján pontosan ki lehetett számolni, a lovas felderítõk napokkal (hetekkel) korábban tudtak információt eljuttatni a parancsnokhoz a közeledõ ellenség erejérõl és a várható ütközet helyérõl. 1
A római birodalom bukásától a napóleoni háborúk idõszakáig a fegyveres küzdelem lényegében és gyakoriságában az ellenség megerõdített településeinek és várainak birtokbavételéért folyt. Az ostromot megelõzõen hetekig, sõt gyakran hónapokig tartott a katonai erõk és az ostromhoz szükséges eszközök felvonulása, melyrõl a lovas felderítõk, az ostrom megkezdése elõtt már több nappal vagy héttel korábban tudtak megbízható adatokat szolgáltatni a parancsnoknak (a várkapitánynak).
A napóleoni háborúk jelentõs változást hoztak a fegyveres küzdelemben, mivel a több tízezres, sõt gyakran százezres hadseregek rendszerint már nyílt terepen vívták az egyes hadjáratok döntõ ütközeteit (ilyen volt pl. a lipcsei, a borogyinói és a waterlooi csata is). A döntõ ütközeteket, azonban e korban is megelõzte a hetekig, sõt hónapokig tartó gyalogmenetek és az ütközetek elõtti csatarend (hadrend) többnapos kialakítása. A felderítés e korban is hetekkel-hónapokkal korábban tudott értékes információkat adni a parancsnok döntésének meghozatalához.
A háborúk gépi korszakában, konkrétan az 1870–71. évi porosz–francia háborútól, amikor a csapatok menete és támadás elõtti összpontosítása felgyorsult a vasúti- majd néhány évtizeddel késõbb a gépkocsi-szállítás segítségével, nehezebbé vált a gyorsan mozgó katonai erõk felderítése és a szükséges információk eljuttatása a parancsnokhoz. Ezen a nehézségen azonban (már az elsõ világháborúban) változtattak a korszerû felderítõeszközök: a megfigyelõ léggömb, a felderítõ-repülõgép és az információkat továbbító távíró és a rádió rendszeresítése, amely órákra, majd percekre rövidítette az ellenségrõl szóló felderítési adatok megszerzését és eljuttatását a parancsnokhoz.
A támadásra készülõ ellenség, mivel szintén rendelkezett a felsorolt eszközökkel, igyekezett olyan rendszabályokat bevezetni, melyekkel félrevezethette vagy megtéveszthette a szembenálló feleket. A vasúti- és gépkocsi-szállításokat álcázta, megtévesztõ útvonalakon hajtotta végre a szállításokat, erõs légvédelmi rendszert hozott létre, lelõtte a felderítõ léggömböket és repülõgépeket, zavarta a rádióhíradást, illetve saját rádióhálóin rejtjelzett adásmódra tért át.
Ilyen rendszabályok bevezetése mellett is csak a legritkább esetben sikerült meglepni az ellenséget nagyméretû katonai mûveletek végrehajtásával. A csapatok szállítását és összpontosítását a nagyméretû hadmûveletekben sem az elsõ, sem a második világháborúban nem sikerült titokban tartani az ellenséges felderítés elõtt, ezért a szemben álló felek parancsnokai elsõsorban arra törekedtek, hogy a hadmûveletek kezdetének idõpontját és a fõerõkifejtés helyét és irányát sikerüljön titokban tartani az ellenséges felderítés elõtt. Ez azonban csak nagyon ritkán sikerült. Ilyen ritka mûvelet volt pl. a japán légierõ támadása Pearl Harbor ellen 1941. december 7-én, vagy a szövetségesek partraszálló hadmûvelete Normandiában 1944. június 6-án.
A felderítés mai problémái
Mivel korunkban és elõreláthatóan még évekig, sõt évtizedekig nem várható hazánk környezetében és Európában egy nagyméretû, reguláris fegyveres erõk közötti összecsapás (háború) ezért a felderítés fõ figyelmét az új típusú veszélyekre, mindenekelõtt a nemzetközi terrorizmusra és a tömegpusztító fegyverek elterjedésére kell összpontosítani.
A tanulmányban a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem eddigi tapasztalataira irányítom az olvasók figyelmét, ezért a felderítés problémáit tárgyalva is maradok a fõ témánál. Úgy gondolom, hogy ezt az állásfoglalásomat erõsítik és megalapozzák mindazon döntések, amelyeket az Észak-atlanti Tanács, az Európai Unió, valamint hazánk törvényalkotói és kormányai hoztak a 2001. szeptember 11-i terrortámadást követõen.
Közismert az, hogy 2001. szeptember 12-én a NATO Tanács határozata értelmében az elõzõ napi terrortámadás nem csak az Amerikai Egyesült Államokat ért fegyveres támadás, hanem az Észak-atlanti Szerzõdés 5. cikke szerint mind a 19 tagállam elleni támadás volt.
Az USA kérésére a NATO azonnal felajánlotta a felderítési adatok bõvített cseréjét, továbbá 2001. október 9-tõl hét AWACS (a NATO légvédelmi és riasztó rendszer részét képezõ) felderítõ repülõgépet adott át az észak-amerikai kontinens légvédelmének erõsítése céljából. Ezek a repülõgépek 2002. május 16-ig láttak el felderítõ szolgálatot az USA és Kanada légterében.
A balkáni békemûveletekben résztvevõ NATO katonai erõk megkezdték azon terrorista csoportok és személyek felderítését és felszámolását, amelyek az al-Kaida szervezettel tartottak kapcsolatot. (Ezt a feladatot 2004. december 2-tõl az Európai Unió erõi vették át Bosznia-Hercegovinában.)
2001. október 26-tól a NATO Dél-európai Szövetséges Haditengerészeti Erõi felderítési és ellenõrzési feladattal megkezdték az „Active Endeavour” fedõnevû mûveletet a Földközi-tenger keleti medencéjében, majd 2003 márciusától ezt a feladatot kiterjesztették a teljes Földközi-tengerre és a tengeri átjárókra (Gibraltári-szoros és Szuezi csatorna), valamint a Vörös-tengerre. Ehhez a tevékenységhez 2004-ben csatlakozott Oroszország is.
Az Észak-atlanti Tanács 2002. november 21–22-i ülésén Prágában a tagállamok elfogadták az új terrorizmus elleni katonai koncepciót, amely minden tagállamot kötelez a bõvített és ellenõrzött felderítési információk cseréjére és a várható terrortámadásokkal kapcsolatos figyelmeztetõ (riasztási) együttmûködésre. A prágai csúcson fontos döntések születtek a tömegpusztító fegyverek elleni védelem, köztük az ilyen típusú fegyverek felderítésének feladataival kapcsolatban is.
A nemzetközi terrorizmus elleni globális harc meghatározó képességû katonai erejeként felállításra került a NATO Válaszadó Erõ 2 (NATO Response Force), amely mintegy 20 ezer fõs állományával rövid idõ alatt bárhol bevethetõ 2006-tól.
Az Isztambulban, 2004. június 28–29-én megtartott Észak-atlanti Tanács ülésen további határozatokat hoztak a terrorizmus elleni harc sikere érdekében. A NATO Tanács elrendelte a Brüsszelben felállított terrorveszélyt felderítõ egység (Terrorist Threat Intelligence Unit) folyamatos mûködtetését és a többnemzeti vegyi, biológia, radiológia és nukleáris védelmi zászlóalj felkészülését bármely tagállamot érintõ veszély elhárításában való részvételre. A zászlóalj bevetése függ a tömegpusztító fegyverek felderítését végzõ és várható alkalmazásáról riasztó felderítõ erõk és eszközök folyamatos és megbízható mûködésétõl.
A NATO terrorizmus elleni katonai koncepciója (NATO Military Concept for Defence against Terrorism) világosan meghatározza azokat a képességeket (Capabilities), amelyek szükségesek a terrorizmus elleni harcot segítõ felderítéshez.
A koncepció nagyon fontosnak tartja a felderítés erõfeszítéseinek összpontosítását és integrálását a meghatározott katonai feladatok sikere érdekében. Ehhez szükséges a különbözõ forrásokból származó információk cseréje és hatékony, részletes elemzése. Ez különösen fontos a speciális felderítés (HUMINT) vonatkozásában. A NATO bevetett felderítõ szerveinek és erõinek fontos feladata a parancsnoki döntésekhez (elhatározásokhoz), a tervezéshez és a katonai mûveletek, csapások és más harcászati eljárások végrehajtásához szükséges friss és pontos adatok megszerzése és továbbítása a végrehajtó katonai erõkhöz.
A nemzetközi terrorizmus elleni harc problémáival a NATO-val párhuzamosan és egyeztetve foglalkoznak az Európai Unió vezetõ testületei és szakértõi is. Ennek keretei között az EU Biztonsági Tanulmányok Intézete 2005. március 7-én tudományos tanácskozást szervezett Luxemburgban Az ESDP szerepe 3 (hozzájárulása) a terrorizmus elleni harcban címmel. A tanácskozás fõ célja volt: az európai biztonsági és védelmi politika feladatainak (hozzájárulásának) meghatározása a terrorizmus elleni harcban. A feladatokat négy csoportra osztva a megelõzés, a védelem, a következmények felszámolás és a nemzetközi dimenziók terén végrehajtandó teendõket fogalmazták meg. Mind a négy feladatkörben kiemelték a felderítés fontosságát, erõsítésének (fokozásának) szükségességét. Felhívták a figyelmet arra, hogy csak a tagállamok felderítõ erõinek és eszközeinek összehangolt tevékenysége és a megszerzett információk értékelt és elemzett cseréje vezethet a terrorizmus elleni harc sikeréhez.
Nagyon fontosnak tartják az egyesített helyzetértékelõ központ (Joint Situation Centre) szerepét, amely a polgári és katonai felderítõ szervektõl beérkezõ információk értékelésével lehetõvé teszi az Európai Unión belüli és a tagországok határain kívüli terrorfenyegetések figyelemmel kísérését. Hangsúlyozták a terrorizmus elleni sikeres harc érdekében a tagállamok kétoldalú együttmûködését, amely eredményes volt az ETA elleni küzdelem során Spanyolország és Franciaország között, valamint az ír terroristák elleni küzdelemben az Egyesült Királyság és Írország között.
Az EU szakértõi szükségesnek tartják a felderítés érdekében olyan magasan kvalifikált személyi állomány toborzását, amely megfelelõ nyelvi és kulturális kiképzés után képes lesz az iszlám szélsõséges mozgalmak ellenõrzésére.
Több szakértõ kiemelten hangsúlyozta azon terrorellenes tapasztalatok fontosságát, amelyeket az EU erõi és különbözõ szervezetei az ALTHEA mûvelet végrehajtása folyamán szereztek a délszláv régióban.
A NATO Tanács és az Európai Unió vezetõ testülete által a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem érdekében hozott határozatokkal egyetértõen és azokat támogatva a magyar kormány is megtette azokat a lépéseket, amelyek e küzdelemben való magyar hozzájárulást fejezik ki és dokumentálják a konkrét teendõket. Ezek közé kell sorolni mindenekelõtt a Magyar Köztársaság nemzeti bizottsági stratégiáját és a nemzeti katonai stratégiát.
A nemzeti bizottsági stratégia meghatározza, hogy: „…A terrorizmus elleni védekezés csak a kétoldalú és regionális együttmûködés erõsítésével, a lehetõ legszélesebb nemzetközi összefogással, és a nemzetközi szervezetek összehangolt tevékenységével lehet sikeres…” Az okmány ezt követõen elõírja a felderítés feladatait, amely szerint: „…Magyarországnak részt kell vállalnia a terrorizmus kockázatainak közös elemezésében, értékelésében és kezelésére szolgáló euroatlanti és más nemzetközi kezdeményezésekben. E tevékenységek összehangolása és a szükséges hazai feltételek megteremtése kormányszintû feladat. A magyar diplomáciának a terrorizmus elleni küzdelem nemzetközi koordinációjából, a nemzetbiztonsági szolgálatoknak és a rendvédelmi szerveknek pedig – más, törvényben meghatározott alaptevékenységeik mellett – az ilyen tevékenységre irányuló szándékok hatékony felderítésére és megelõzésére irányuló nemzetközi együttmûködésbõl kell részt vállalniuk. A hatékony fellépés szükségessé teszi az érintett szervezetek megfelelõ kiképzését és felszerelését, továbbá gyors és rugalmas alkalmazkodását…”
A nemzeti katonai stratégia még részletesebben szól a nemzetközi terrorizmusról , a Magyar Honvédségnek a terrorizmus elleni harcban való részvételérõl és a felderítés feladatairól az alábbiak szerint:
„…A Magyar Köztársaság biztonságát veszélyeztetõ, legnagyobb valószínûséggel felmerülõ fenyegetés a nemzetközi terrorizmusé. Az elmúlt évtizedben az ilyen jellegû akciók számukban és pusztító erejükben emelkedõ tendenciát mutattak, és ez a tendencia rövidtávon nem fog megváltozni. Bár Magyarország nem tartozik a kiemelten fenyegetett országok közé, a terrorizmus jellegébõl fakadóan hazánknak számolnia kell esetlegesen bekövetkezõ terrortámadásokkal. A terrorista erõk jelenléte a különbözõ válságzónákban egyben közvetlen fenyegetést jelent a külföldön szolgálatot teljesítõ magyar katonai kontingensek, illetve magyar érdekeltségek számára. …”
„…A Magyar Honvédség a nemzetközi terrorizmus elleni harcban, terrorista csoportok, vagy azokat támogató rezsimek elleni mûveletben is részt vehet. A terrorista hálózatok, csoportok elleni katonai fellépés valamely nemzetközi szervezet (ENSZ, EU, NATO, EBESZ), vagy a nemzetközi közösség meghatározó állama által kezdeményezett mûvelet, amelynek végrehajtására a feladat megoldásában részt vállaló nemzetek eseti koalíciót hoznak létre. A feladat végrehajtásában a különleges mûveleti erõk kiemelt szerepet kapnak. …”
„… A modern hadviselés eredményességéhez elengedhetetlen az aktuális információk, felderítési adatok megszerzése, feldolgozása és azoknak a felhasználókhoz való idõbeni eljuttatása. Az új típusú kihívások az adatgyûjtést és azok feldolgozását segítõ technikai eszközök folyamatos fejlesztését igénylik. NATO szövetségeseinkkel, európai uniós és más partnereinkkel az együttmûködés tovább szélesedik. …”
A katonai felderítés tapasztalatai és problémái Irakban és Afganisztánban
Az Irakban 2003. márciusa és Afganisztánban 2001. októbere óta folyó terrorelleni katonai mûveletek jelentõs mennyiségû tapasztalatgyûjtésre és problémák feltárására adtak lehetõséget a katonai (elsõsorban a harcászati és hadmûveleti szintû) felderítés számára. Mindkét országban az Amerikai Egyesült Államok (USA) fegyveres erõinek katonái vesznek részt legnagyobb létszámban a hadmûveletekben és ebbõl eredõen a felderítõ tevékenységekben is. Ezért a tapasztalatok zömét is az USA szakértõk gyûjtötték össze és adták közre a szövetségesek számára. A tanulmány szerzõje is ezekre alapozta megállapításait.
a) Tapasztalatok a felderítést szervezõ és végrehajtó személyi állománnyal kapcsolatban
A humán felderítés (HUMINT) terén végrehajtott ellenõrzések mind Afganisztán, mind Irak esetében számos negatív tapasztalatra hívták fel a szövetséges erõk mûveleteit irányító parancsnokok figyelmét.
A negatívumok között jelentõs a megfelelõen kiképzett és felkészített személyek (tisztek és tiszthelyettesek) hiánya. A bevetett humán felderítõ csoportok (Human Intelligence Teams = HIT) mennyisége Irakban 69 volt, de ennél 15-tel több kellett volna a teljes mûveleti terület átfogásához. Lényegében hasonló volt a helyzet Afganisztánban is, ahol a nehéz terepviszonyok (magas hegyek és mély völgyek) gyakran gátolták a humán felderítõ csoportok jelentéseinek híradó eszközökön való továbbítását, így azok többségét futár útján kellett továbbítani az elöljáró törzshöz. Erre nagyon gyakran (3–5 naponként) került sor. Ez jelentõsen megnehezítette és lassította a felderítési adatok idõbeni felhasználását.
A humán felderítõ csoportok állományát rendszerint fiatal tisztek és tiszthelyettesek képezték , akik sem harci tapasztalatokkal, sem megfelelõ nyelvtudással nem rendelkeztek a különbözõ vallási és törzsi kultúrájú régiókban végzendõ felderítéshez.
A nyelvtudás hiányát az USA parancsnokság a helyi nyelvjárásokat beszélõ tolmácsokkal próbálta megoldani. A tapasztalatok arra utalnak, hogy ezek a tolmácsok – amelyek zömét kereskedõk és taxi-sofõrök képezték – nem ismerik a katonai terminológiát és a tolmácsolást csak jövedelemszerzõ foglalkozásnak tekintik, amelyet igyekeztek a legkevesebb fáradtsággal elvégezni. Gyakran tapasztalták az amerikai felderítõ tisztek, hogy a kihallgatandó fogoly, vagy helyi lakos 10 perces mondanivalóját a feltett kérdésre a tolmács egy rövid „OK”-val, „Igen”-nel vagy „Nem”-mel adta tovább.
További problémát jelentett az is, hogy az amerikai humán felderítõket nem készítették fel a tolmácsok megfelelõ kezelésére . A honi nyelviskolák nem alkalmasak erre a feladatra történõ felkészítésre.
A humán felderítés szervezését és végrehajtását nehezítette az is, hogy esetenként a harci erõk parancsnokai és felderítõ tisztjei (S2) nem ismerték és nem értették meg azt, hogy a HUMINT hogyan segítheti feladataik végrehajtását, továbbá nem a képességeiknek megfelelõ feladatokat határoztak meg a humán felderítést végzõ felderítõ csoportok, illetve azok személyi állománya számára. Ebben a hiányosságban szerepet játszott az is, hogy a HUMINT-csoportok vezetõi nem adtak kielégítõ tájékoztatást a harci erõk parancsnokainak és felderítõ tisztjeinek.
Több hiányosság is felmerült a humán felderítõ csoportok felszerelését illetõen, is, amelyek közül a legsúlyosabb az, hogy a HUMINT-csoportok híradórendszere nehezen vagy egyáltalán nem kapcsolható össze az értékelést végzõ törzsek termináljaival. 4
b) A célok felderítése és megfigyelése
Az afgán és iraki hadmûveleti térségekben folyó felderítõ tevékenységek folyamán sajátos problémák merültek fel a célok felderítése, megfigyelése és a rájuk mérendõ csapások tervezése során. Ezek közül talán a legjelentõsebb a légierõ csapásai érdekében végrehajtott célfelderítés problémája . Ugyanis az amerikai légierõ jelenleg 72 órás tervezési és felkészítési idõt igényel a csapás végrehajtásához. Ennyi idõ szükséges a repülõgépek személyzetének, felszerelésének és fegyverzetének elõkészítéséhez. A helyszínen járt szakértõk szerint ez az idõ túl hosszú, mivel az ellenséges célok (gerilla és terrorista csoportok és azok tûzfegyverei) a csapás végrehajtása elõtt rendszerint elmozognak és a légierõ gépei valós célok helyett eredmény nélkül hajtják végre a csapást, vagy azt idõközben törölni kell, mivel a felderítés adatai nem érkeznek be idõben (72 órával korábban) az új csapás tervezésében.
A 72 órás csapástervezési ciklus vonatkozik a szárazföldi erõkre és az azok állományába tartozó támogató tüzérségre is. Az ellenséges célok gyors mozgása és helyváltoztatása nem teszi lehetõvé, hogy a célokról pontos koordinátákat állapítsanak meg és tûztámogatási vázlatokat (terveket) készítsenek. A szakértõk szerint erre legfeljebb 24 óra áll rendelkezésre. Tehát gyorsítani kell mind a felderítés, mind a csapástervezés végrehajtását. Ehhez mindenekelõtt a csapások tervezésének eddig alkalmazott rendszerét kell gyorsítani. A helyszíni ellenõrzést végrehajtó szakértõk véleménye szerint olyan megbízhatóan mûködõ célfelderítõ és elemzõ hardware és software rendszereket kell beállítani, amelyek kikapcsolnák az eddigi és lassan mûködõ, elkésett döntéshozó humánelemeket.
Sajátos problémát jelent a pilótanélküli felderítõ eszközökkel végrehajtott adatgyûjtés terén az ellenség által elhagyott jármûvek csapáscélként való minõsítése . Az Irak ellen indított hadmûveletek kezdetén olyan utasítást adtak ki, hogy az ellenség elhagyott jármûveit nem kell célként értékelni és nyilvántartani, mivel ezek a késõbb felállítandó, demokratikus vezetés alatt álló, iraki haderõ felszerelését fogják képezni. A valóságban gyakran elõfordult, hogy az elhagyott jármûveket késõbb az ellenséges erõk használták fel.
A földi jármûvekkel kapcsolatos tapasztalat az is, hogy mind az új iraki haderõ katonái, mind az ellenálló gerilla erõk azonos típusú gépjármûveket használnak, így azokat a pilótanélküli felderítõ jármûvek elektro-optikai érzékelõivel nem lehet megkülönböztetni. A szakértõk azt javasolták, hogy könnyen észlelhetõ jelzésekkel kell ellátni a saját és szövetséges haderõk jármûveit a hadmûveleti területen.
A különbözõ feladatú katonai erõkkel folytatott hadmûveletek folyamán felmerült problémák között, nehezen megoldható feladatként jelentkezett a különleges mûveleti erõk (Special Operations Forces) bevetett csoportjainak jelenléte és mozgása az ellenség mögöttes területein, valamint a fõerõk hadmûveletét támogató légierõ és tüzérség csapásainak összehangolása.
A probléma lényege az, hogy a különleges mûveleti erõk bevetett csoportjainak feladatát és tevékenységük helyét (körzetét) a szervezetszerû parancsnok különleges biztonsági rendszabályokra (OPSEC) hivatkozva, rendszerint nem közli a fõfeladatokat végrehajtó harci erõk parancsnokával. A harci erõk bevetett felderítõ eszközei, elsõsorban a légierõ felderítõ repülõgépei és a pilótanélküli felderítõ jármûvek érzékelõi viszont felfedik ezeket a csoportokat, amelyek – ha a különleges mûveleti erõk parancsnoka nem igazolja „saját erõként” a felderített alegységeket – célként jelennek meg. A probléma megoldása érdekében szükséges a harci erõk és a különleges mûveleti erõk közötti szorosabb együttmûködés és a támogató csapások terveinek szükség szerinti módosítása.
Az afgán–pakisztáni határövezetben külön problémát jelentett a talibán és al-Kaida terrorista csoportok által használt aknavetõk és rakétavetõk elleni harc . A nehéz hegyi terep kiváló lehetõséget biztosított az ellenség számára, hogy könnyû aknavetõkkel és rakétavetõkkel támadják a határövezetben tevékenykedõ 82. légideszant hadosztály bázisait és alegységeit. A tüzelõ aknavetõk és rakétavetõk felderítése céljából részletesen elemezték a SIGINT adatait, majd aktív járõrtevékenységgel párhuzamosan, folyamatosan mûködtették a Q–36 típusú radarokat. A felderített ellenséges tûzeszközökre harci repülõgépekkel és a földi erõkkel mértek csapásokat. Ilyen rendszabályok eredményeként az ellenség pakisztáni területre telepítette át aknavetõit és rakétavetõit, amelyek a nagy lõtávolság miatt csak pontatlan tüzelésre voltak képesek.
c) A pilótanélküli felderítõ jármûvek (Unmanned Aerial Vehicle = UAV) alkalmazása
A pilótanélküli felderítõ eszközök, amelyeket az USA és a szövetséges katonai erõk Afganisztánban és Irakban is széleskörûen alkalmazzák, igen nagy mennyiségû és felhasználható felderítési adat megszerzésére képesek.
Az eddigi tapasztalatok arra utalnak, hogy ezen eszközök sikeres alkalmazása mindenekelõtt a jól képzett operátoroktól ( a távirányítást és értékelést végzõ szakemberektõl) függ. Nagyon értékes felderítési információkat szereztek velük a katonai mûveletek kezdetén, elsõsorban az ellenséges (terrorista) erõk helyzetérõl, állásairól és mozgásáról. A bevetett pilótanélküli eszközök kevesebb értékelhetõ adatot szolgáltattak a folyó harctevékenységek során, mivel a felderítendõ ellenséges (terrorista)erõk és eszközök gyakran változtatták helyüket, míg a felderítést végzõ eszközök elõre beprogramozott útvonalon repültek. Gyakran került sor a programok megváltoztatására is, és ezért a felderítési adatok megszerzése késett.
A nagy területen szétszórtan elhelyezkedõ ellenséges erõk, különösen a kis létszámú terrorista csoportok felderítése céljától bevetet pilótanélküli felderítõ eszközök gyakran nem szolgáltattak elegendõ felderítési információt. Hasonló tapasztalatokat szereztek a felderítõ támogatást szervezõk a lakott települések területe fölött végrehajtott bevetésekkel kapcsolatban is. A pilótanélküli felderítõ eszközök alacsony utazósebessége nem tette lehetõvé azt, hogy felderítsék az ellenség tüzelõ lövegeit és aknavetõit, mert azok kezelõi, látva a közeledõ felderítõ eszközt, álcázták a löveget (aknavetõt), vagy állást váltottak vele. Az Afganisztánban és Irakban járt USA szakértõk nagyon fontosnak tartják a pilótanélküli felderítõ eszközök harci alkalmazásának igen részletes és pontos megtervezését. 5
A felderítés hatékonyságának növelését biztosító összetevõk fejlesztése
A nemzetközi terrorizmus elleni harc sikere érdekében folyó katonai felderítés hatékonyabb végrehajtása céljából mind az Egyesült Államokban, mind a NATO-tagállamokban figyelemreméltó tudományos elemzõ munkálatokat folytatnak az erre hivatott szakértõk és szervek. Ennek során részletesen értékelik az Afganisztán és Irak területén folyó hadmûveletek felderítõ támogatásában szerzett tapasztalatokat, a kudarcok okait és a sikeres tevékenységet elõsegítõ tényezõket.
Ezek az értékelések egyelõre nem jelennek meg hivatalos okmányokban (szabályzatok, kézikönyvek vagy szakmai utasítások formájában), de a különbözõ tudományos tanácskozások és nemzetközi konferenciák elõadásaiban és írásos kiadványaiban idõrõl-idõre helyet kapnak és élénk érdeklõdést váltanak ki a korszerû katonai felderítés problémáival foglalkozó szakértõk körében.
A továbbiakban két olyan problémával kívánok röviden foglalkozni, amelyek a nemzetközi terrorizmus elleni harc felderítõ támogatását közvetlenül érintik és jövõbeni továbbfejlesztésében jogosult szakmai elit véleményét, kritikai észrevételeit igénylik. Az elsõ probléma a figyelmeztetés vagy riasztás angolul: Warning), a második pedig a felderítés rendszerében javasolt változások problémája.
- A figyelmeztetõ (riasztó) felderítés problémája: A felderítés minden korban olyan információkkal látta el a politikai vezetõket és a katonai parancsnokokat, amelyek segítették õket a döntés (elhatározás) meghozatalában.
A döntés (elhatározás) meghozatalára, azonban a felderítõ információk beérkezését követõen 2001. szeptember 11-ét megelõzõen gyakran nem azonnal, hanem napokkal, hetekkel, esetleg hónapokkal késõbb került sor. Gondoljunk a második világháború nagyméretû hadmûveleteire, melyek zömében az egymással szembenálló katonai erõk parancsnokai pontos felderítési adatokkal rendelkeztek a várható eseményekrõl (pl. az 1943. évi kurszki hadmûvelet folyamán a védõ szovjet erõk parancsnokai már hetekkel elõbb ismerték a várható német támadás idõpontját és a német erõk nagyságát).
Korunk legfõbb kihívásának számító terrorizmus elleni küzdelemben nem lehet a döntést napokra vagy hetekre halasztani, mert a terrorakció a figyelmeztetõ felderítési adat beérkezését követõen bármikor bekövetkezhet.
A figyelmeztetõ (riasztó) felderítésnek az a célja, hogy arra késztesse a döntéshozót, hogy azonnali ellentevékenységet indítson a felderített veszély (kihívás) elhárítása céljából. Ez a figyelmeztetés (riasztás) megvalósítható hadászati, hadmûveleti és harcászati szinten és céllal.
A hadászati figyelmeztetés (riasztás) olyan ellenséges tevékenységrõl ad információkat, amely egy állam vagy államok szövetsége teljes potenciáljának (erõfeszítésének) felkészítését és alkalmazását követeli meg. 6
Ennek keretében nem csak az ellenséges állam, vagy államcsoport támadó terveire, erõire és eszközeire kell összpontosítani a felderítés figyelemét, hanem az olyan változásokra is, amelyek az új technikák és technológiák terén, a politikai és gazdasági területeken és a saját lakósság biztonságában mentek végbe pl. mint a járványok és természeti katasztrófák.
A hadmûveleti figyelmeztetés (riasztás) olyan ellenséges tevékenységrõl ad információkat, amelyek az állam meghatározott területei, vagy fontos objektumai elleni ellenséges akciókra vonatkoznak és lehetõvé teszik az állam védelmi rendszerének felkészítését a veszély elhárítására.
A harcászati figyelmeztetés (riasztás) feladata, hogy azonnali reagálást váltson ki az ellenség küszöbönálló támadó tevékenységére. Feladata az is, hogy információkat szolgáltasson az ellenséges tevékenység konkrét helyére és idõpontjára is. Az azonnali reagálás erõinek és eszközeinek állandó készenléte szükséges e feladat végrehajtásához.
- A felderítés rendszerében végbemenõ és javasolt változások problémája: A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem sajátosságai következtében, elsõsorban az Afganisztánban és Irakban folyó katonai mûveletek tapasztalatai alapján, jelentõs változások mentek és mennek végbe a felderítés rendszerében. Bár továbbra is megmaradtak a felderítés stratégiai (hadászati), hadmûveleti és harcászati szintjei, de a konkrét feladatok egyre gyakrabban a harcászati felderítés szintjén jelentkeznek.
A felderítés egyre nagyobb és fontosabb szerepet kap a terrorizmus ellen folytatott küzdelemben. Ez a szerep megerõsítést nyert mind a NATO-csúcstalálkozókon hozott döntésekben, mind az egyes tagállamok, mindenekelõtt az Amerikai Egyesült Államok felderítõ szerveinek és rendszereinek korszerûsítésére hozott kormányhatározatokban és elnöki rendeletekben.
A Magyar Köztársaság kormánya és Parlamentje is megtette azokat az intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak a Szövetség terrorizmus elleni fellépéséhez. Ezek közül kiemelhetõk a NATO prágai és isztambuli csúcstalálkozóin hozott határozatokhoz való konkrét magyar hozzájárulások, különösen a Szövetség felderítõ rendszerében és az információcserében való fokozottabb részvétel, valamint a mobil (telepíthetõ) biológiai labor létrehozása és felajánlása a NATO Válaszadó (Reagáló) Erõk állományába.
A felderítés rendszerében végbement és tervezett változásokról adott bõvebb információkat az a nemzetközi tanácsozás (szeminárium), amelyet 2005. április 18. és 29. között a Honvédelmi Minisztérium támogatásával tartottak Balatonkenesén. A tanácskozáson elhangzott Kent BAUMANN USA alezredes: A felderítés szerepe a terrorizmus elleni küzdelemben (The Role of Intelligence in Combating Terrorism) címû elõadása, amely bemutatta azt, hogy a terrorizmus elleni globális küzdelem tapasztalatai milyen új struktúrákat és módszereket követelnek a felderítés rendszerében. Az elõadás alább közölt fõbb gondolatai érdemelnek figyelmet.
A terrorizmus elleni harc sikere érdekében a felderítés alábbi négy típusát különböztetik meg: 7
A személyek által végzett felderítés (angolul Human Intelligence = HUMINT) talán a legfontosabb és legmegbízhatóbb információkat szolgáltató felderítési típus (tevékenység). Az ilyen felderítést végzõ személyek magas színvonalú képzettsége és tudása, valamint azon lehetõsége, hogy rövid idõ alatt képesek a megszerzett információk ellenõrzésére és a végbement változások megállapítására, növeli e felderítési típus értékét.
Az afganisztáni és iraki terrorellenes katonai mûveletek tapasztalatai alapján számos hiányosság derült ki az USA és szövetségesei által folytatott HUMINT vonatkozásában, amelyek közül a legfontosabbak a helyi (törzsi) nyelvjárások nem ismerete, a vallási és törzsi kultúrák, hagyományok és szokások figyelmen kívül hagyása, továbbá a polgári lakósság elleni indokolatlan katonai erõszakos cselekedetek voltak.
A technikai eszközökkel végzett felderítés (angolul: Signals Intelligence = SIGINT) fontos információk megszerzését teszi lehetõvé, melyeket az ellenség híradási rendszereinek és elektronikai eszközeinek valamint az ellenség légi (ûr-), föld- (víz-) felszíni és föld- (víz-) alatti kísérleti és rendszeresített rádióelektronikai eszközei által kibocsátott elektromágneses jelek mérése és elemzése alapján végeznek az erre hivatott alakulatok.
A nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem eddigi tapasztalatai arra utalnak, hogy a kezdeti sikerek (elsõsorban a terroristák rádió- és mobiltelefonjainak lehallgatása révén) után, a terroristák – különösen az al-Kaida terrorszervezethez tartozók – áttértek a kapcsolattartás új eszközeire és módszereire, mindenekelõtt a vezetés decentralizálására és a személyes kapcsolattartás (gyakran futár útján) különbözõ válfajaira (megoldásaira).
A képi felderítés (angolul: Imagery Intelligence = IMINT) alkalmazza mindazon információkat, amelyek fényképfelderítéssel, infravörös érzékelõkkel, lézerekkel, elektrooptikai érzékelõkkel és radarokkal fényképen vagy képernyõn lehet értékelni.
A nemzetközi terrorizmus elleni harc folyamán, különösen olyan terepviszonyok között, mint Afganisztán magas hegységei és mély völgyei, vagy kiterjedt, nehezen járható sivatagok (Irak, Szaúd-Arábia, Szudán), illetve kiterjedt esõerdõk (Latin Amerika és Afrika számos országa, India és Indonézia) a képi felderítés olyan eszközei, mint a fényképezõgépekkel és infravörös érzékelõkkel felszerelt repülõgépek és pilótanélküli légi felderítõ eszközök (Predator, Global Hawk) hasznos felderítési adatokkal láthatják el a terrorelleni mûveletet folytató katonai erõket.
A technikai jel felderítés (angolul Measurement and Signature Intelligence = MASINT) olyan információk megszerzését és értékelését végzi, melyek nem tartoznak az ellenség híradó (kommunikációs) rendszereinek felderítését végzõ SIGINT feladatköréhez. Ilyenek lehetnek többek között, a tömegpusztító fegyverekkel és a legújabb technológiai eredmények segítségével kifejlesztett fegyverekkel végrehajtott kísérletekrõl származó jelek és információk, amelyek az ellenség megnövelt harci képességeire utalnak.
Ez a felderítési típus a hidegháború fegyverkezési versenye folyamán alakult ki és csak a gazdag és fejlett hadiiparral rendelkezõ országok alkalmazták. Korunkban fõ feladata a terrorszervezetek által alkalmazható tömegpusztító és korszerû fegyverek birtoklásának, azokkal folytatott kísérletek és gyakorlatok, terrorista támadások elõkészítésének felderítése.
* * *
A terrorizmus elleni aszimmetrikus harcot folytató katonai erõk felderítõ támogatása bonyolultabb és összetettebb, mint a hagyományos (szimmetrikus) hadmûveleteknél. Ez adódik abból, hogy a terrorista szervezetek nehezen ismerhetõk fel; a terrormûveletek céljai gyakran keverednek a politikai és gazdasági érdekekkel; a különbözõ terrorista csoportok törekvései (szándékai) igen változékonyak. A felderítõ támogatás sikere elsõsorban a személyek által végzett felderítésen (HUMINT), továbbá a fejlett technikai felderítõ rendszerek szakszerû felhasználásán alapul.
A katonai felderítés eredményességének javítása céljából mind a NATO, mind az EU vezetõ szervei elfogadták azokat a szakértõk által javasolt intézkedéseket, amelyeket az Afganisztánban és Irakban folyó terror elleni harc tapasztalatai alapján tettek. Az EU illetékesei ezeket kiegészítették a délszláv térségben szerzett tapasztalatokkal.
A magyar kormány által elfogadott nemzeti bizottsági és nemzeti katonai stratégia konkrét feladatokat határoz meg a terrorizmus elleni harcban. Ezek közül kiemelendõk a felderítés fontosságát hangsúlyozó következõ feladatok: a felderítés szervezésekor kerülni kell a sablonokat; a felderítõ támogatást, az alkalmazott erõket és eszközöket szorosan össze kell hangolni a katonai mûvelettel; törekedni kell a felderítõ tevékenységek rugalmasságára és erõfeszítéseinek egyesítésére; szükség van a jól kiképzett (nyelveket és a helyi szokásokat ismerõ) személyi állományra, a felderítési adatok gyors és szakértõ elemzésére és továbbítására.
A felderítõ támogatás nagyon fontos feladata a saját erõk (a parancsok) figyelmeztetése, riasztása (Warning) a várható terrorakciókról. Ez a figyelmeztetés lehetõvé teszi azt, hogy a parancsnok olyan utasításokat adjon alárendeltjeinek, amelyek végrehajtása megakadályozza a terroristák sikeres akcióját, illetve kitûzött céljuk megváltoztatására kényszeríti õket.
A harci tapasztalatok alapján – mintahogy erra az amerikai szakértõ is utalt elõadásában –, változásokra van szükség a katonai felderítés rendszerében.
FELHASZNÁLT IRODALOM
1. The Prague Summit and NATO'S Transformation, NATO Public Diplomacy Division, Brussels, Belgium (2002. nov. 21–22.)
2. Istanbul Summit, NATO Public Diplomacy Division, Brussels, Belgium (2004. jún. 28–29.)
3. The Military Balance 2004–2005., The International Institute for Strategic Studies, London, 2004 October
4. John W. Bodnar: Warning Analysis for the Information Age: Rethinking the Intelligence Process, Joint Military Intelligence College, Washington, DC, December 2003
5. Response to Terrorism, NATO Briefing, March 2005, NATO Public Diplomacy Division, Brussels, Belgium
6. Kent Baumann: The Role of Intelligence in Combating Terrorism, Nemzetközi konferencia elõadás, Balatonkenese, 2005. ápr. 18–29.
7. News Letter No. 03–27, Oct 03, Center for Army Lessons Learned
8. A Magyar Köztársaság Nemzeti Biztonsági Stratégiája, 2073/2004 (IV. 15.) sz. kormányhatározat
9. A Magyar Köztársaság Nemzeti Katonai Stratégiája (tervezet)
1 Ez még akkor is elfogadható állítás, ha gyakran a védõ fél parancsnoka jelölte ki a számára kedvezõ csatamezõt. « vissza
2 A szakirodalomban gyakran a NATO Reagáló Erõ megnevezés szerepel « vissza
3 ESDP – European Security and Defence Policy – Az európai biztonsági és védelmi politika « vissza
4 News Letter No. 03–27, oct 03, Center for Army Lessons Learned « vissza
5 News Letter No. 03–27, Oct 03, Center for Army Lessons Learned « vissza
6 J.W.Bodnar: Strategic Warning in a World of Weapons of Mass Destructions (WMD) and Terrorism, Joint Military Intelligence, Washington, Dec. 2003 « vissza
7 Kent BAUMANN: The Role of Intelligence in Combating Terrorism, elõadás, Balatonkenese, nemzetközi konferencia. 2005. ápr. 18–29. « vissza